Új Szó, 1958. március (11. évfolyam, 60-90.szám)

1958-03-02 / 61. szám, vasárnap

Ma választják a néptanácsokat a Román Népköztársaságban Nagyváradon virágzik a kultúra és a sport . AMÍG AZ EGYBEGYÜLEKEZETT dolgo­zók róla beszéltek, Vfgh András a kabát­! zsebéből sebtében előhúzott papírlapra va­lamit felírt. Minden felszólaló dicséröen nyilatkozott , a nagyváradi néptanács fiatal elnökéről, aki évekkel ezelőtt a város kommunális vál­lalatainak egyszerű lakatosa volt. Ezután •ö is szót kért. Nem értettem, hogy mit .mondott, mert Vígh András úgy mint a többi felszólaló legnagyobb része anya­"nyelvén, magyarul beszélt. Kartársam egy "helyi lap szerkesztője készségesen fordl­.totta le szavait románra. , „Köszönöm a bizalmat, amellyel engem a népi demokratikus front jelöltjeként ajánlottak a választásoknál. Ugy gondolom ózonban, hogy túlságosan dicsértek engem. Szeretnék rámutatni egy dologra, amely ^okak előtt ismeretes, amit azonban kel­lőképpen itt nem hangsúlyoztak. Ki kell jelentenem, hogy jól végezhetjük mun­kánkat, mert az állam rólunk jól gondos­kodik. Ennek bizonyítéka: a nagyváradi kerület a népi demokratikus rendszer évei­len a központi beruházási alapokból 378 millió 408 ezer leit kapott. Csupán szo­ciális és kulturális akciókra 33 millió 303 ezer leit fordítottak..." — mondotta Vígh. ' AZ ELNÖK SZAVAI élénk érdeklődést 'keltettek. Én azonban már nem hallgattam .tovább, hogy mit mond, mert két olyan kérdésre készültem, amelyek akkor ötlöt­'cek eszembe és amelyeket a választók gyűlésének befejezése után Vígh elvtárs­nak feltettem: Beszélt az államnak a kerület kulturá­lis felvirágoztatásáról való gondoskodásá­ról. Hogyan mutatkozik ez konkrétan? „Helyesen tette tel a kérdést — mon­dotta. — Azelőtt a burzsoázia és a nagy­' birtokosok idején semmi gondoskodás nem történt. Az uralkodó osztályok ahelyett, hogy támogatták volna a régi kulturális .hagyományok fejlesztését és a népi mű­vészetet, nemzetiségi gyűlöletet szítottak a román nemzetiségi kisebbségek között 'a románok ellen. Ma teljesen más a hely­,zet. Nagyváradon' például állami szín­házunk van, amelynek van magyar és ro­.mán együttese. Művészeink tökéletesen együttműködve nagy sikereket arattak. így .például 1956-ban a színjátszóegyüttesek bukaresti szemléjén a magyar együttes ,az első, a román együttes a harmadik helyre került. A színház épületét rendbe .akarjuk hozni és erre már kaptunk is 500 ezer leit. Sikeresek filharmóniánk és a néptanács együttesének hangversenyei is. Gondoskodunk a zenészek utánpótlásáról. .Van zeneiskolánk és csaknem 100 népi .együttesünk. Ezenkívül van népművészeti iskolánk, amelyet szintén a népi demoik­Yatikus rendszernek köszénhetünk. Ezen iskola különböző osztályaiban éneket, szín­tnűvészetet, képzőművészetet, choreográ­fiát, hegedűt, zongorát, zenekari vezénylést tanítanak. Ebbe az iskolába töb'b mint 700 tanuló jár. Meg kell említenem még az 'Ady Endre Múzeumot és az úi kerületi 'könyvtárat is." És milyenek az eredmények a sport 'térén? 1 A sport iránt a kerületben nagy az ér­deklődés. Az előfeltételek összehasonlít­hatatlanul jobbak, mint a múltban. ítélje meg saját maga. Nemrégen nyitottuk meg az új stadiont, van fedett úszómedencénk, három tavábbi stadionunk, nem szólva a kosárlabda, a tenisz és a röplabda-pályák, nagy számáról. Hogy ez mind nem hiába épült, azt bizonyítja „A munkára és véde­lemre kész" jelvény 50 ezer tulajdonosa. VÉGÜL szükséges megjegyezni, annak el­lenére, hogy az elnök elvtárs elhárítja ma­gáról a dicséretet, mégis csak meg kell dicsérni őt és ,az egész néptanácsot a jól végzett munkáért. És teljes mértékben egyet kell érteni Nagyvárad város lakosai­nak javaslatával, hogy Vígh András elv­társ képviselje március 2-a után a népet, a néptanácsban. VAL. BRADULET Jugoszlávia fenntartás nélkül támogatja a lengyel kormány tervét Belgrád (ČTK) - Jaksa Petrics, a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság külügyi államtitkársága sajtóosztályá­nak vezetője a február 28-i belgrádi sajtóértekezleten jugoszláv és kül­földi újságírók előtt ismertette Ju­goszláviának az európai atomfegyver­mentes övezet kibővítésére vonatko­zó nyugatnémet mérlegelésekkel szemben elfoglalt álláspontját. Ki­jeléntette, hogy „Jugoszlávia továbbra is támogatja a lengyel kormány azon tervét, hogy az atom. és hidrogén­fegyvermentes övezethez Németország mindkét része, Csehszlovákia és Len­gyelország tartozzék." Az angol nép tiltakozik a rakétatámaszpontok ellen London (ČTK) Nagy-Britannia Kommunista Pártja szombaton az egész országban nagy tüntető felvonulásokat rendezett. A nép e tün­tetéseken tiltakozott az amerikai haderők jelenléte és az amerikai atombombavető repülőgépeknek Nagy. Britannia területe felett végzett lé­giútja ellen. A Daily Worker napilap főszerkesztője így* ír: „Az amerikai légitámaszpontok felé vonuló nép az egész ország nevében beszél. Er­nest Moore tábornoknak, az USA nagy-britanniai légierői parancsnokának azt üzeni: „Takarodj!" A nagy-britanniai rakétatámaszpontok ellen síkra szállt 69 munkáspárti képviselőnek azt üzeni: „Tartsatok ki harcotok­ban!" Az indonéz parlament támogatja a függetlenségi politikát folytató kormányt Dzsakarta (ČTK) — Dzsuanda in­donéz miniszterelnök február 28-án az indonéz parlamentben részt vett a Nyugat-Irián problémájáról folyta­tott vitában. Kijelentette, hogy Indo­nézia függetlenségének megtartásá­ban nehézségek merültek fel. Hang­súlyozta, hogy a jelenlegi nehézsége­ket a parlamenten kívüli ellenzék tá­masztja, amely saját terveit akarja megvalósítani. A közép-szumatrai szeparatista ellenkormány megalakí­tása Indonéziának nagy kárt okoz. A miniszterelnök rámutatott arra a veszedelemre, hogy a szumatrai ösz­szeesküvők akciója ugródeszkát ké­pezhet idegen beavatkozásra Indoné­zia belügyeibe, mert az összeesküvők rendkívüli tevékenységet fejtenek ki idegen támogatás elnyerésére. Az indonéz parlament február 28-án jóváhagyta a hollandellenes kormány­Ellentétek a görög kormányban Athén (ČTK) - Papaligurasz ke­reskedelmi és iparügyi miniszter, valamint Rallisz közlekedésügyi és Korrupció az USA „külföldi segélynyújtási" programjában Washington (ČTK). — Wayne Hays amerikai képviselő a kormánynak az úgynevezett „külföldi segélynyújtási" alap emelésére irányuló követelése tárgyalásánál kijelentette, hogy ez a program a korrupció, a pazarlás, a helytelen tervezés és manipuláció összessége. Ezzel kapcsolatban vizsgá­latot követelt és hangsúlyozta, hogy olyan aljas mesterkedéseket fognak 1 'leplezni, hogy Ali baba 40 rablójával ehhez képest ártatlan angyalka. .Új tantárgy : a fasizmus JACOB SUURHOFF, Hollandia szo­ciálisügyi minisztere február 27-én a parlamentben kijelentette, hogy a munkanélküliek száma Hollandiában febrjár 27-én elérte a 125 ezert. (ČTK) közmunkaügyi miniszter a kormány február 27-i ülésén lemondott. A Reuter hírügynökség jelentése szerint a két miniszter nem értett egyet az új választási törvény ja­vaslatával, amelyet Karamanlisz mi­niszterelnök utasítására dolgoztak ki és terjesztettek a parlament elé. A megfigyelői: úgy vélik, hogy Karamanlisz éket akar verni a bal­oldali és liberális ellenzék közé és a liberális pártot politikájának támo­gatására akarja megnyerni. A Francé Presse hangsúlyozza, hogy ez a tá­mogatás különösen fontos abban az időben, amikor napirenden van a „NATO görögországi védelmi intéz­kedéseinek tökéletesítése", vagyis az irányítható lövedékek támaszpont­jainak építése. Papaligurasz és Rallisz rhiniszterek lemondása arról tanúskodik, hogy a kormány egyes tagjai és a nemzeti radikális kormánypárt képviselői nem értenek egyet Karamanlisz kompro­misszumos tervével. A legújabb je­lentések szerint az új kormány meg­alakult. intézkedéseket a Nyugat-Irián visz­szacsatolásáért folyó kampányban, amely országot még Hollandia tartja megszállva. A parlament 95 szavazattal 20 el­lenében bizalmat szavazott a kor­mánynak. Irak és Jordánia népe követeli országaik csatlakozását az Egyesült Köztársasághoz Kairó (ČTK) - A kairói rádió közlése szerint e napokban Irak városaiban a nép demonstrált Irak csatlakozása mellett az Egyesült Arab Köztársasághoz. Bagdadban, az ország fővárosában főképpen a diákok tüntettek. A tüntetők és rendőrség között összeütközésre került sor. Több mint 50 személy megsebesült. A rendőrség sck tün­tetőt letartóztatott. Bagdadban ka. tonaságot vontak össze. A főváros főbb utcáin és az utcakeresztező­déseknél őrséget állítottak, hogy meooátoiják a tüntetéseket. Bag­dadi hírek szerint a város hatal­mas katonai táborhoz hasonlít. A. magyarországi szakszervezetek XIX. kongresszusa Budapest (ČTK) - A Magyar Nép­köztársaság fővárosában február 28­án megnyitották a Magyar Szakszer­vezetek XIX. kongresszusát. Az ünne­pélyes megnyitáson részt vettek a kormány és a párt képviselői. , A magyarországi szakszervezeteknek a legutolsó kongresszus óta végzett tevékenységéről Gáspár Sándor, a Központi Szakszervezeti Tanács fótit­kára tartott beszámolót. A XIX. kongresszus napirend­jén szerepel az ellenőrző- és mandátumbizottság jelentése, a ma­gyarországi szakszervezetek alapsza­bályzatának megváltoztatása és a leg­felső szervek választása. A magenergia - jövő energetikájának alapja Kurcsatov akadémikus a termonukleáris energia kutatásáról a Szovjetunióban A hasadó urán és thorium készletek az emberiségnek csupán 100-200 évre elegendők. Ugyanezen idő alatt kimerülnek a szén és kőolajkészle­tek is. Erről ír a moszkvai Pravda február 28-i számában I. Kurcsatov akadémikus, aki az egyesülésen alapuló magenergiát tartja a jövő fő energetikai alapjának. EURÓPA NÉPEI még nem felejtet­ték el a fasizmus szörnyűségeit, több mint 30 millió ember vesztette életét a hitleri őrület kirobbantotta világégés­ben. Az emberiség nagyon jól tudja, hogy ki volt Hitler és mit jelent a fa­sizmus. A második világháború végén a világ népei esküvel szentesitették a nagy elhatározást: Soha többé fasiz­must! A szocialista tábor országai nem •szegték meg esküjüket és kiirtották a •fasizmusnak még az irmagját is. De Nyugat-Németországban egészen más a helyzet. ' A nyugat-berlini Telegraf beszámol arról, hogy a nyugat-berlini szenátus „felelős kultúrmunkásai" és „neves •pedagógusai" javaslatot terjesztettek elő a szenátusban, hogy az iskolákban ismerjék el tankönyvül Hitler: Mein f<ampf-ját. Tartsanak belőle beszámo­lókat, részleteket olvassanak fel, egy­szóval tanítsák. Megáll az emberi ész, és düh, kese­rűség önti el a szívet, hogy Nyugat­Németországban az ifjúságot, az új nemzedéket, akikkel meg kellene gyü­Ipltetni az átkos militarista múltat, akiket más népek megbecsülésére és a iékés életre kellene nevelni, újra meg­fertőzik a fasizmussal, a militarista generálisok embertelen eszméinek, fa­natikus szolgájává nevelik. A Telegraf tudósítója meglátogatott több iskolát, ahol folyik a hitleri neve­lés és megdöbbenéssel állapítja meg, hogy az ifjúság között Adenauer hívei a revansista szellemea hintik el és az antifasiszta irodalomból semmit, de semmit nem ismernek. .Ide vezet az atlanti politika, ide jut­tatja Németországot az újrafelfegyver­zés, a háborús hisztéria, a fasiszták szabad garázdálkodása, lélekmérgezése. ' (sz—a) A TUDOMÄNY ÉS A TECHNIKA előtt ma a magenergiai egyesülési (termo­nukleáris) reakciók gyakorlati fel­használásánál az a nagy feladat áll, hogy a reakció ne robbanásszerűen, hanem irányíthatóan, folyamatosan történjék — írja a szovjet akadémi­kus. E feladat megoldása lehetővé teszi a hidrogén kimeríthetetlen kész­leteinek atommagenergiaforrásként való kihasználását. Az ilyen termonukleáris reaktor el­ső modelljét — írja Kurcsatov —, a Szovjetunióban A. Szaharov és I. Tamm akadémikusok javasolták. Ez a modell 1950-ben készült és a Szov­jetunióban e téren végzett kutatások alapjává lett. Ma a termonukleáris reaktorok megalkotásának problémá­jával a szovjet tudósok és mérnökök több kollektívája foglalkozik. Kurcsatov akadémikus azt írja, hogy e kísérleteknél a ritkított deuté­riumot (a 2 atomsúlyú, űn. nehéz hid­rogént) két millió Ampere intenzitá­sú villanyárammal több mint egy­millió fokra hevítik. így megfigyelhető a neutronok kibocsátása. Kurcsatov akadémikus kijelentése szerint a jövőben a természetben kel­lő mennyiségben t előforduló tiszta deutériummal dolgozó termonukleáris reaktornak lesz nagy jelentősége. Egy liter víz a maga energiájával megközelítőleg 400 liter kőolajnak fe­lel meg. Egyszerű számítások azt mutatják, hogy a deutérium mint energiaforrás a földön több száz mii-" lió évre elegendő az energiaszükség­let leggyorsabb fejlődése mellett is. Amennyiben megalkotják a termo­nukleáris reaktorokat, egyszer s min­denkorra megszűnik a hajtóanyag­gond. A Szovjetunióban a deutériumot már iparilag gyártják. A deutérium gyártási módszerei között Kurcsatov akadémikus a nagyon alacsony hőfokú módszert említi, amelynél a folyamat mínusz 250 fok celsius mellett tör­ténik. Ezt a leghaladóbb módszert a Szovjetunió Tudományos Akadémiájá­nak fizikai intézetében dolgozták ki. Kurcsatov akadémikus cikkében részletesen foglalkozik a termonuk­leáris reaktorok szerkesztésének kér­déseivel. Leírja az alapvető terveze­tek egész sorát. * Azt, hogy a nyert energia több le­gyen, mint a ráfordított energia, úgy érik el, hogy a hidrogént több száz millió (300-400 millió) fokra hevít­jük. E feltétel mellett a hidrogénmag átlagos sebessége mintegy 1000 km másodpercenként és az egy liter plaz­matból (teljesen ionizált gázból) egy másodperc alatt nyert energia mint­egy 100 millió kW-nak felel meg. A tiszta deutériummal dolgozó reak­torok - Kurcsatov nézete szerint — alkalmaáak lesznek nagy kapacitású villanyerőmüvek létesítésére. A termonukleáris reaktorok hőfor­rásként működnek, s általuk gőzt le­het előállítani. De fennáll a villany­energia közvetlen fejlesztésének le­hetősége is. Kurcsatov akadémikus részletesen foglalkozik cikkében a Zeta termo­nukleáris berendezéssel, amelyet an­gol fizikusok szerkesztettek. Rámu­tat arra, hogy az angol fizikusok e berendezéssel a kísérletek egész so­rát végezték el, azonban az elért eredmények nem elégségesek arra, hogy világos képet nyújtsanak a kam­rákban lefolyó jelenségekről. Ami az USA tudósainak a termo­nukleáris-reakciók irányítása terén végzett munkáját illeti, Kurcsatov hangsúlyozta, hogy az amerikaiak a sajtóban nem közöltek új tényeket. Az amerikai fizikusok a neutronok ki­bocsátását nagy átütőerejű kisülések­ben figyelték meg. A ciKkekben is­mertetett neutronok száma sokkal kisebb, mint amennyit a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának atom­energiai intézetében értek el. Kurcsatov beszámol arról, hogy az USA-ban az irányítható termonukleá­ris reakció terén legalább öt nagy tudományos központban végeznek kí­sérleteket. E téren 500 tudós, közöt­tük olyan kiválóságok is dolgoznak, mint amilyen (a magyar származású) Teller, az amerikai hidrogénbomba megalkotója. Nehezen lehet feltételezni, — írja befejezésül Kurcsatov —, hogy a kü­lönböző országok tudósai, akik az irányítható termonukleáris reakció kísérletekkel foglalkoznak, -nyíltan közlik majd egymásnak kísérleteik eredményét, ha előzőleg nem kerül sor az atom- és hidrogénfegyverek betiltására. A francia kormány már nem ragaszkodik a külügyminiszteri előkészületekhez Párizs (ČTK) — A „francia külügyminisz­térium képviselője sajtóértekezleten kije­lentette, hogy a francia kormány j,nem ragaszkodik a külügyminiszterek előzetes értekezletéhez, hogyha más módon lehet­séges a csúcsértekezlet előkészítése". A francia kormány ezzel lemond eddigi álláspontjáról, ámbár eddigelé a külügymi­niszterek összejövetelét a Kelet- és Nyu­gat közötti értekezlet megrendezése múl­hatatlan feltételének tartotta. Az NDK helyesli az európai atomfegyvermentes övezet megteremtését Berlin (ČTK) — A Német Demok­ratikus Köztársaság külügyminisz­tériuma február 28-án nyilatkozatot adott ki, amelyben kifejezi az NDK kormányának teljes egyetértését az európai atomfegyvermentes övezet megteremtésére irányuló lengyel javaslattal és cáfolja a nyugatnémet kormány ellenvetéseit e javaslattal kapcsolatban. | Jtéftány sorbmj[ A. M. KOSZIGINNAK, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsa helyettes elnökének vezeté­sével február 28-án repülőgépen Berlinbe érkezett a szovjet kormányküldöttség, amely részt vesz a lipcsei nemzetközi nagyvásáron. (ČTK) A NYUGATNÉMET bíróság február 28-án hathónapi börtönbüntetésre ítélte Reln­hold Wagner haladó szellemű polgárt. Az íté­let indokolása: „Titkos egyesületben valő tagság és összeesküvés". (ČTK) KRUPP „ágyúkirály"" náci háborčs bűnöst Sydneybe érkezésekor a nép „Takarodj haza, te gyilkos!", Krupp fasiszta hóhér!". „Nem akarunk hitlerista gyilkosokat látni!" kiáltásokkal fogadta. (ČTK) AZMUDE tábornok Irán katonai főügyé­sze közölte, hogy az államellenes összees­küvéssel kapcsolatban letartóztatott 34 személy között van Gharanl tábornok, az iráni hadsereg volt vezérkari főnöke iš. (ČTK) A VIETNAMI sajtóiroda közlése szerint a vietnami néphadsereg összekötő misszió­ja február 28-én levelet intézett a nem­zetközi ellenőrző és felügyelő bizottság­hoz, amelyben felhívja a figyelmet öt ka­nadai hadihajó Dél-Vietnamba érkezésére. A misszió figyelmeztet a genfi egyez­mény elveire, amelyek ellenkeznek hadiha­jók Dél-Vietnamban való tartózkodásával. (ČTK) PEKINGTŐL KELETRE új hatalmas re­pülőteret építettek, amelyet március 1-én átadtak a forgalomnak. A korszerűen be­rendezett repülőtéren éjjel-nappal vala­mennyi típusú repülőgép leszállhat. (ČTK) I. G. PETROVSZKIJ professzort, a moszkvai egyetem -ektorát a Szov­jetunió és az USA közötti kulturális egyezmény alapján meghívták az USA-ba. (ČTK) NYUGAT-EURÔPÄT e héten fagy­és szélviharhullám sújtotta. Francia­országban 11 ember megfagyott. Belgiumban és Nyugat-Németország­ban a hőmérséklet 15 — 20 fokra süly­lyedt a fagypont alatt. (ČTK) BOLTON város közelében február 27-én lezuhant egy angol személy­szállító repülőgép. A szerencsétlen­ségnek 33 halálos áldozata van. (ČTK) JAPÄN SZOCIALISTA PÄRTJA a február 27-i II. pártkongresszuson állást foglalt az amerikai katonai támaszpontok ellen, valamint a dip­lomáciai kapcsolatok felvétele mel­let' a Kínai Népköztársasággal. (ČTK) BULGÁRIÁBAN ez idén a népi ol­vasótermek építésére 15 millió levát irányoztak elő. Az országban eddig már több mint 20 ezer korszerű kultúrházat építettek. Ez idén to­vábbi 500 kultúrház építését terve­zik. (ČTK) A KÍNAI NÉPKÖZTÁRSASÁG Sansi tartományában, amely Kína leggaz­dagabb szénvidéke, 3 második ötéves terv során felépítik a szénipar leg­nagyobb központját. Sansiban és a szomszédos Felső Mongóliában 44 szénbányát helyeznek üzembe, úgy­hogy a széntermelés ez idén a múlt évinek kétszeresére- emelkedik és eléri az évi 35 millió tonnát. (ČTK) HONKONG angol gyarmaton naponta átlag egy vállalat csődbe jutott. A múlt évben 355 gyár volt kénytelen bezárni kapuit. (ČTK) BUDAPESTEN február 27-én kez­dődött a rádió- és televízió-techniku­sok többnapos értekezlete, amelyet az OIR, a nemzetközi rádiószervezet hívott egybe. Az értekezleten részt vesznek a Szovjetunió, Csehszlovákia, Románia, Lengyelország, Bulgária, Jugoszlávia, az Egyesült Arab Köztár­saság, Finnország küldöttei. Jelen van V. P. Prokofjev, áz OIR technikai központjának igazgatója is. (ČTK) UJ SZO 3 * 19Š8. március 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom