Új Szó, 1958. február (11. évfolyam, 32-59.szám)

1958-02-25 / 56. szám, kedd

AZ ORSZÁG URA A NÉP Új típusú államban élünk, ahol minden hatalom egyetlen forrása a nép. Hogy ezt elérhettük, hogy ezt a gyakorlatban valóra váltott elvet 1948 májusában törvénybe iktathatta alkotmányunk, ahhoz a Csehszlovákia Kommunista Pártja által szervezett és vezetett Nemzeti Frontba tömörülő dolgozó népnek és élcsapatának, a munkásosztálynak tíz esztendővel ezelőtt meg kellett hiúsítania a burzsoázia és a fasiszta elemek ellenforradalmi kísérletét. A Győzelmes Február 10. évfordulójának évében vissza kell emlékeznünk a húsz év előtti eseményekre is, amikor a ftazai burzsoázia árulása folytán a fasiszták szétdarabolták, megszállták az országot, de Csehszlovákia Kommunista Pártja a harcot fel nem adva, 1939. március 15-én a csehszlovák hazafiak törekvéseinek hangot adva népeinkhez intézett kiáltványában ezeket mondotta: „A kommunisták, akik megtettek mindent, hogy az országot megmentsék a legsúlyosabb csapásoktól, a nemzet színe elé lépnek és kijelentik, hogy odaadóan és rettenthetetlenül helyt akarnak állni és a nemzeti harc első soraiban akarnak küzdeni a teljes szabadság és fiiggetlerftég helyreállításáért." Pártunknak ez a csaknem húsz év előtti kiáltványa, mely harcra, egységre — pártilletőségre, vallásra, nemzetiségre való tekintet nélkül — széleskörű nemzeti frontba szólította a hazafiakat, szerves folytatása volt annak a harcnak, melyet pártunk 1933-ban Hitler uralomra jutása idején indított, hogy a munkásosztály egységfrontjának, a népfrontnak létrehozásával ..mozgósítsa hazánk dolgozóit a fasizmus ellen, a köztársaság megmentéséért. ^Pártunk fölhívására a fasiszta megszállás éveiben sorra alakultak városainkban és falvainkon az illegális, forradalmi nemzeti bizottságok, hogy általuk a dolgozó nép a kommunisták vezetésével győzelemre vigye a nemzeti felszabadító harcot. Sokan élő tanúi voltunk annak, hogy a Szlovák Nemzeti Felkelés idején létesülő forradalmi nemzeti bizottságok milyen nagyarányú és önfeláldozó segítséget nyújtottak a fasiszták ellen hadba induló partizánegységek győzelmének biztosítására, hogy köztársaságunk minél előbb felszabadulhasson. Büszkék vagyunk arra, hogy ilyen forradalmi hagyománnyal rendelkeznek a mi nemzeti bizottságaink, a néphatalom szervező és irányító szervei, melyek segítségével a szétzúzott régi állami apparátus helyett kiépíthettük az újat. Klement Gottwald elvtárs még az elnyomatás idején 1944-ben ezeket mondotta a nemzeti bizottságokról: „A nemzeti bizottságok eszközül szolgálnak arra, hogy alapjában megváltoztassuk egész államrendünket. Nemzeti felszabadító harcunk nagy sikerének és vívmányának tekintem őket. A nemzeti bizottságok gondolata nagy és demokratikus gondolat. A demokratikusan választott és megillető jogkörrel felruházott nemzeti bizottságok nemcsak a nemzeti egység és a népakarat képviselői lehetnek, hanem olyan szervek is, melyek közvetítésével a városok és a falvak népének legszélesebb rétegei részt vehetnek a közügyek intézésében és általuk érvényesíthetik akaratukat..." S a felszabadulás első napjaiban, amikor pártunk a nemzeti és demokratikus forradalom eredményeinek biztosításáért és elmélyítéséért folytatott harcban kitűzte a szocialista forradalom teljes győzelmének elérését, hogy a kommunisták segítségével dolgozó népünk végleg kiharcolja a néphatalmat, — pártunk a Nemzeti Frontba tömörülő nép egységének megszilárdításáért küzdött. Ebben nagy segítséget nyújtottak a nemzeti bizottságok, melyek lankadatlanul harcoltak nemcsak a háborúban tönkretett ország újjáépítéséért, hanem a burzsoázia bomlasztó törekvései ellen is szabad életünk első éveiben, amikor az erejében megnyirbált burzsoázia szabotálta az új típusú állam építését, a dolgozók hatalmának, a proletárdiktatúrának kiépítését. A burzsoázia mélyen hitt abban a baljóslatában, hogy a néphatalom csak kísérlet, megbukik, s utána majd ők átveszik az ország ügyeinek irányítását. A demokrata párti képviselők — annak a pártnak képviselői, mely az 1946-os választások után a nemzeti bizottságokba beültette kompromittált embereit, a volt ludákokat, a burzsoázia bérenceit — a parlamentben is kétségbe vonták a nemzeti bizottságok létének jogosságát és „hűséges barátaik", a nemzeti szocialisták pedig nagy kegyesen meghagyták volna a nemzeti bizottság elnevezést, de követelték jogkörük megnyirbálását. A burzsoázia félt a nép hatalmát gyakorló nemzeti bizottságok erejétől, melyek útjukban álltak ellenforradalmi terveik valóra váltásában. A dolgozók milliós tömegei már akkor, a nemzeti bizottságok létezésének első éveiben látták, hogy ezek nem formális szervek, mint a burzsoázia uralkodásának idején a helyi képviseleti testületek voltak. Látták, tapasztalták, hogy a nemzeti bizottságok valóban népi és demokratikus szervek, melyeket a nép választ, ,és szoros kapcsolatban állnak a tömegekkel. Nemcsak a nép akarata szerint igazodnak, hanem a nép tevékeny részvételével végre is hajtják a nép által választott szervek révén hozott törvényeket. A dolgozók 1948 februárjában világosan látták, hogy döntő küzdelem fejlődött ki a hatalomért. Kérdés csak egy volt: kinek — a nép vagy a burzsoázia — kezében marad-e a hatalom? S ekkor újra győzedelmeskedett Dártunk politikája, a már 30-as években elkezdett egységfront, a Nemzeti Front politikája. A tömegek egységén megtörtek az ellenséges támadások, győzött a társadalom valamennyi szervezetét összefogó, népeinket egységbe tömörítő, a CSKPvezette Nemzeti Front, mely az új társadalmat építő népeink politikai éj» erkölcsi egységének kifejezője. A Győzelmes Február nemcsak betetőzte az 1945-ös nemzeti és demokratikus forradalomnak szocialista forradalomba való átnövése folyamatát, hanem a nép hatalmának további szilárdításával, az építőmunka lendületteljes fejlődésével lehetővé tette tíz évi eredményes építőmunka után, hogy most már a szocializmus építésének rövidesen sorra kerülő betetőzéséről beszéljünk. A Győzelmes Február után a nép megtisztította a nemzeti bizottságokat az ellenséges elemektől és azóta általuk tevékenyen gyakorolja hatalmát. 1948 februárja azt is lehetővé tette, hogy a nemzeti bizottságok jogköre a legmesszebbmenően bővüljön, hogy a nemzeti bizottságok a maguk körzetében a szocialista építő-feladatok teljesítését szervező és kulturális nevelő funkciójuknak minél eredményesebben eleget tehessenek. Az 1954-ben és a múlt évben megtartott nemUF zeti bizottsági választások a legkifejezőbben megmutatták, hogy népeink mennyire szeretik népi demokratikus rendünket, azt a rendszert, melyet pártunk vezetésével a Nemzeti Frontban tömörült dolgozók tömegei építettek ki maguknak. A választások bizonyságot tettek arról, hogy népeink egyöntetűen támogatják pártunk és a Nemzeti Front kormányának politikáját és készek tevékenyen részt venni a népi demokratikus államhatalom további megszilárdításában. S erre a konkrét segítségre szükség van, mert a tíz év alatt bekövetkezett nagyarányú gazdasági és kulturális fejlődés megkívánja, hogy a nép még tevékenyebben, még elmélyültebben vegye ki részét az államhatalom gyakorlásából, a nemzeti bizottságok munkájából. Mi sem igazolja jobban, hogy dolgozó népünk a nemzeti bizottságok által gyakorolja hatalmát, mint a következő tények. Hazánkban a nemzeti bizottsági tagok száma 216 ezer, s a nemzeti bizottságok mellett működő állandó bizottságokban, nőbizottságokban, utcai bizottságokban, stb. több mint 300 ezer dolgozó tevékenykedik, akik aktív segítségükkel lendítik előre a nemzeti bizottságok munkáját. Ezek a bizottságok a dolgozók mozgósításával segítik elő a nemzeti bizottságokra háruló feladatok teljesítését. Az elmúlt hónapokban pártunk Központi Bizottságának az ország népéhez intézett levele nyomán a nemzeti bizottságok által szervezett beszélgetéseken a dolgozók, a választók tíz- és tízezrei vettek részt, akik javaslataikkal, észrevételeikkel nemcsak beleszóltak a közügyek intézésébe, hanem alkotmányadta jogaikkal élve ellenőrzik is javaslataik valóra váltását és felelősségre vonhatják a maguk körzetében választott nemzeti bizottsági tagokat teljesítésükért. A nemzeti bizottsági tagok kötelessége pedig, hogy választóinak rendszeresen számot adjanak a nemzeti bizottság munkájáról, a közösen kitűzött és vállalt feladatok teljesítéséről. A dolgozóknak a legnagyobb érdekük, hogy a nemzeti bizottságok a legeredményesebben működjenek, mert ezek a maguk körzetében váltják valóra pártunknak és a Nemzeti Front kormányának azt a legfőbb alapelvét, hogy minden lehetőt meg kell tennünk a dolgozók jóléte biztosításának érdekében. A nemzeti bizottságok egyik legnagyobb jelentősége abban rejlik, hogy a gyakorlatban váltja valóra pártunknak hosszú évtizedes küzdelme után kivívott, diadalra juttatott lenini nemzetiségi politikáját, hazánk népei egyenjogúságának elvét, s így a maguk körzetében a legsikeresebben biztosíthatják minden nemzetiség sokoldalú fejlődését. Pártunk nemzetiségi politikájának — hazánk nemzetei és nemzetiségei testvéri barátságának és szilárd szövetségének legnagyobb győzelmét épp a nemzeti bizottságok összetételében láthatjuk, ahol a különböző nemzetiségű tagok példásan összefogva, egy célért küzdve, közös erővel, a tömegek mozgósítása segítségével váltják valóra szocialista építő feladatainkat. A Győzelmes Február 10. évforduló-; jának évében pártunk az 1939 már-! ciusában a néphez intézett kiáltványához hasonlóan most is bátran lép az egész nép színe elé, mert a társadalmunkban, az építő munká-' ban betöltött vezető szerepét min-dig a dolgozó nép kívánsága és akarata szerint látta el. Az elért eredmények igazolják a legméltóbban, hogy abban az országban, ahol a dolgozó nép az úr s a kommunisták! vezetésével egész dolgozó népünké nagy történelmi győzelmének útján; halad, — hogy ott, ahol a nép vette; kezébe életének irányítását, ott a' szabadság, a demokrácia a nép jólétének és boldogulásának a forrása. Petrőci Bálint. AKIK BENEŠRE EPITETTEK A

munkásosztály Februári Győzelme határkövet jelent nemcsak hazánk történetében, hanem igen jelentős nemzetközi politikai esemény is. Ez a megállapítás nem Csehszlovákia politikai, gazdasági, esetleg sztratégiai jelentőségének valamilyen túlbecsüléséből származik, hanem az elmúlt tíz év fejlődésének szemszögéből levont tör• •tffnelmi tapasztalatból ered. Érdekes hogy Február jelentőségének meg;; ítélésében nincs különbséq a Kelet • • és Nyugat között, csak éppen az, ' 1 hogy a két világtábor más és más ;; okokból tartja a csehszlovákiai mun• • kásosztály döntő győzelmét annyira 11 fontosnak. A Februári Győzelem jelentőségét — mint minden jelentős történelmi eseményét — természetesen nem lehet önmagában, a történelmi összefüggések, előzmények tekintetbevétele nélkül megérteni. Gyökerei a második világháború idejére nyúlnak vissza, arra az időre, amikor a Szovjetunióval a fasiszta hatalmak elleni harcban szövetségben álló imperialista hatalmak az emlékezetes sztálingrádi ütközet után — amikor már biztos győzteseknek kezdték magukat érezni — megkezdték imperialista törekvéseik érvényesítését nemcsak a velük egylényegű, mindössze verseriyharcban álló fasiszta hatalmak, hanem, mint mondották, „pillanatnyi szövetségesük, de igazi ellenségük", a világ első szocialista állama ellen is. Vannak, akik ettől az időtől kezdve számítják „a harmadik világháború" előkészületeinek megindulását. Ennek a szovjetunióellenes imperialista politikának számos Játható jele volt. -Mindenekelőtt a második front megnyitásának két éven keresztül való halogatása, ami sokmillió emberéletbe — persze nem angolszász emberéletbe került. De ebből fakadt Churchil egész téves sztratégiája is, amely a fasizmus európai fellegvárának és arzenáljának — Németországnak — megtámadása helyett az Olaszország s rajta keresztül a Dilna-medence felé irányuló, lényeoében sehova se vezető és semmi katonai. eredménnyel nem járó támadást forszírozta csak azért, hogy az angolszász csapatok Közép-Európát a szovjet csapatok előtt érhessék ti. A

z imperialistáknak ez a pozícióharca a Szovjetunió s az általa felszabadított keletés közép-európai népek ellen természetesen a véres harcok befejeződése után is tovább folytatódott, csak más formákat, a hidegháború formáit vette fel. Ezek közé tartozott a Trumandoktrina, amely Törökországot és Göröqországot vonta be fegyveres és gazdasági „segítség" címén a Szovjetunió elleni déli felvonulási területbe. De ilyen volt mindenekelőtt a Marshal terv, amelynek hivatása Nyuaat-Európának a katonai támadó tömb, a NATO számára való gazdasági és politikai előkészítése volt. Tudjuk, hogy ennek a „segítségnek" ki nem mondott, de innál lényegesebb feltétele az volt, hogy a burzsoázia a két leghatalmasabb nyjgateurópai kommunista pártot Franciaországban és Olaszországban a kormányból kiszorítsa. Kétségtelen, hogy a Csehszlovákiának szintén felajánlott Marshall-terv szerinti „segítség" hasonló feltételekkel, illetve következményekkel járt volna. Ha az imperialisták a Marshall-tervve! Csehszlovákiában kudarcot is szenvedtek, még korántsem adták fel szándékaikat. Több vasat is tartottak nézetük szerint — Csehszlovákiában a tűzben. Mindenekelőtt a kormányban felerészben burzsoá pártok képviselői ültek. Ezeknek a pártoknak ennek megfelelően jelentős állásaik voltak gazdasági éietünkben, közigazgatásunkban, sőt a hatalmi szervezetekben: a hadseregben és a rendőrségben egyaránt. Legfőbb ütőkártyájuknak azonban - jellegzetes polgári elképzelés szerint - Benes elnök személyét tartották. 1948. februárjában a bel- és külföldi burzsoázia elérkezettnek látta az időt a döntő támadás megindítására. Hazánk gazdasága az 1947. évi aszály miatt nehéz helyzetben volt s gabonabehozatalra szorult. A jobboldali pártok képviselői előrehaladt tárgyalásokat folytattak az Egyesült Al'amok kormányával gabona szállítására és kölcsön felvételére, így akarván utőlaq becsempészni a Marshall-tervet s annak következményeit hazánk életébe. Á burzsoázia támadási terve amint azt utólag ők maguk is belátták — az erők teljesen téves felbecsülésén alapult. Túlbecsülték az akkor atombomba-monopóliummal rendelkező amerikai imperializmust s azt hitték, hogy a Szovjetunió, amelynek 1946 vége óta nem voltak csapatai Csehszlovákia területén, hazánknak nem tud segítséget nyújtani. Ugyanígy teljesen tévesen látták a belső erők viszonyát, azt hitték, hogy Benes elnöki pozíciója, a miniszteri tárcák számának fele s „kitűnő összeköttetések" a külfölddel elegendők, — mint a kapitalista múltban — a munkásosztály pozícióinak felszámolására, illetve gyöngítésére. A februári események folyamata megmutatta, hogy vágyálmokra nem lehet reális politikát építeni. H

a a februári események okait nagy részben külpolitikai összefüggésekben kell keresni, ugyanakkor' — s ez csak egészen természetes — a következményeknek is nemzetközi hatásuk volt. Mindenekelőtt megtorpantotta az imperializmus felvonulását a Szovjetunió ellen „az arcvonal közepén", ahogyan a nyugati sajtó Csehszlovákia földrajzi helyzetét megítélte. Ha ma már nem is érvényes az a harmincéves háború idejéből származó mondás, hogy „akié Csehország, azé Európa", mégis kétségtelen, hogy Csehszlovákiának imperialista „áthatása", majd utána teljes beépítése az imperialista támadó tömbbe igen meszszemenő hatással lett volna egyrészt Lengyelország, másrészt a délkeleteurópai népi demokratikus államok további fejlődésére s ezen keresztül a legfontosabb európai kérdés további alakulására, a német revánspolitika újjáéledésére. Csehszlovákia sziklaszilárd helyzete a népi demokratikus államok rendszerében teljes mértékben megmfttatkozott az 1956. évi magyarországi ellenforradalmi események kapcsán. Nem kevésbé jelentős a Februári Győzelem a nemzetközi gazdasági kapcsolatok további fejlődése, jellegének kialakulása szempontjából. Csehszlovákia nagyságához és lakosságának számához mért igen fejlett iparával — amit a szocializmus építésének elmúlt tíz éve alatt riiajdném megháromszorozott - lényegcsen hozzájárult a második, a szocialista világpiac kialakulásához, támogatta az iparilag elmaradt többi népi demokratikus állam gazdaságának gyors építését s az utóbbi években hathatósan részt vett a gazdaságilag elmaradt, politikai függetlenségüket nemrégen visszanyert államok iparának és így gazdasági függetlenségének fejlesztésében. Igen jelentős a Februári Győzelem hatása a nemzetközi munkás mozgalom további alakulására. Mindenekelőtt frappáns történelmi példává, széjjelzúzta a jobboldali, reformista szocialistáknak azt az állítását, hogy iparilag fejlett államban nem lehet megvalósítani a szocialista forradalmat. Másrészt megmutatta, hogy adott feltételek között - a Szovjetuniónak mint szocialista világhatalomnak a fennállása mellett s amikor a munkásosztály a gazdasági és politikai pozíciók jelentős részének már birtokában van - lehetséges a békés, vérontás nélküli átmenet is a szocializmus építésébe. Ennek a tételnek a pontos megfogalmazását a Szovjetunió Kommunista Pártjának emlékezetes XX. kongresszusa mondotta ki s egyben megvonta annak határait is. De mint mondottuk, a kapitalista világ is teljes mértékben érzi és felméri a Februári Győzelem nemzetközileg is messze kiható jelentőségét. Bár'ez az értékelés teljesen negatív, mégis látnunk kell, tekintetbe kell vennünk, mert meggyorsította az imperialista tábor készülődését, felvonulását a világ szocialista tábora, elsősorban a Szovjetunió, de nem utolsó sorban, már csak NyugatNémetországhoz való közelségünk miatt is, Csehszlovákia ellen. Ez a készülődés, ez a felvonulás egyaránt játszódik le politikai, gazdasági és ideológiai síkon, sőt a legküfónbözőbb fajta aknamunkától sem riad vissza. Ö

sszefoglalva elmondhatjuk, hogy a csehszlovákiai munkásosztálynak 1948 februárjában vérontás nélkül kivívott győzelme jelentős határkő a nemzetközi kapcsolatok fejlődésében, amely előmozdította a szocialista világrendszer kialakulását s ezen belül a szocializmus építésének betetőzését Csehszlovákiában. b V tjj SZÖ 3 * 1958. február 24.