Új Szó, 1958. február (11. évfolyam, 32-59.szám)

1958-02-20 / 51. szám, csütörtök

A reakció szervezkedik Február 19-ike a lázas gyűlésezések jegyében telt el. Az egyesült reakció magabiztosan lépett fel és a nemzeti szocialista párt lapja, a Svobodné slovo fékeveszetten támadta a kommunistákat. A Vinohrady-i Nemzeti Házban este Drtina igaz"^ságügyminiszter uszított a nemzetbiztonsági testület ellen és a készülő alkotmányt is támadta. „Csak akkor leszünk az új alkotmány mellett, ha jó lesz" (azaz, ha biztosítja a magántulajdont). Az ilyen nyilatkozat persze kedvére volt a burzsoáziának. A nemzeti szocialista párt másik vezető egyénisége, Ripka ugyanakkor az Obecný Dűm Smetana-termében szidta az államosítást a nemzeti szocialista párt bizalmiai előtt. Gottwald elvtárs még délután felkereste Beneš elnököt és tájékoztatta a helyzetről. Beneš egyidejűleg Laušmant és a többi szociáldemokratákat is fogadta. A politikai pártok vezetőségei nagy aktivitást fejtettek ki. A reakciósok a politikai válság elmélyítésén mesterkednek, ezzel akarják meghátrálásra bírni a kommunistákat. A kommunista politikusok a gyárakat és üzemeket járják, munkásüléseken szólnak a tömegekhez és nyerik meg támogatásukat. A tömegek hangja: A CSKP-vel tartunk. Február 20-án délelőtt 10 órakor a" kormány rendkívüli minisztertanácsra jött össze. A három reakciós párt miniszterei Zenkl dolgozószobájában gyülekeztek. Zenkl követelte Gottwald miniszterelnöktől, hogy tudassa vele, visszavonta-e Nősek belügyminiszter a 8 nemzetbiztonsági tiszt áthelyezésére vonatkozólag kiadott parancsot. Gottwald elvtárs szintén levélben azt válaszolta, hogy a betegségéből felépült Nősek miniszter az első napirendi pontban ad magyarázatot a nemzetbiztonsági testülettel kapcsolatos vitás kérdésekre. A reakciós miniszterek erre megtagadták részvételüket a kormány ülésén és titokban elhatározták, hogy 12-en benyújtják lemondásukat és ezzel kormányválságot előidézve, meghátrálásra kényszerítik a kommunistákat. Közben a mosti dolgozók 50-tagú küldöttsége kereste fel Gottwald és Nősek elvtársakat. Követelték: „a miniszterek még a választások előtt teljesítsék az egész kormányprogramot, melyre kötelezték magukat és végre dolgozzák már ki a haladó szellemű alkotmányt." 12 óra 20 perckor összeült a CSKP KB elnöksége és kisebb megszakításokkal éjfélig ülésezett. Ugyanakkor kínos jelenetek játszódtak le Zenkl szobájában. A mosti küldöttség kikényszerítette meghallgatását és Zenklt kellemetlen kérdések özönével árasztották el: „akarnak-e a haladó szellemű alkotmányt, a nemzeti biztosítást, vagy sem, dolgozni akar-e a kormányban, vagy csak viszálykodni ?" A meglepett Zenklnek Drtina sietett a segítségére, de az asszonyok szidalmakkal halmozták el: hogy lehet az, hogy amikor gyermekeik számára nem kapják meg a köteles tejadagot, Drtina igazságügyminiszter kakaóval táplálja a börtönbe zárt nácikat. Amikor pedig Drtina kommunistáknak nevezte a küldöttség erélyesen fellépő tagjait, azok előhúzták saját pártjuknak, a nemzeti szocialista pártnak igazolványait s kifejezték, hogy szakítanak a Drtinával hasonszőrű pártvezérekkel. A tömeg tudni akarta az igazságot. Ezért Gottwaldhoz fordult. Egyedül benne bízott. Az ő szava erejük és nagyságuk tudatát önti beléjük. A reakciós pártok miniszterei — összesen 12-en — a délután folyamán beadták lemondásukat. A prágai dolgozók kimondták: aki eltávozik a kormányból, nincs számára visszatérés. A szociáldemokrata miniszterek mély gondolkozásba merültek, de megtartották tárcájukat. A CSKP KB elnöksége 19,15-kor kiáltványt adott ki, melyben elemezte a kialakult helyzetet és felhívta a lakosság minden rétegét, hogy tömörüljön egységes nemzeti frontba, mely Klement Gottwald kormányának erős támasza lehet. Nem véletlen, hogy az esti gyorssal 42 amerikai katonatiszt érkezett Prágába. Többen a CIC szolgálatában, pontos instrukciókkal jöttek Prágába. De a párt éberen őrködött a nép államának sorsa felett. A Központi Bizottság székházán és a prágai kerületek pártbizottságain állandó készültségben álltak'az elvtársak. <t) Éber nyomdászok — februári közvitézek A február előtti reakcióval vívott harcban a nyomdai munkásság is hatékonyan részt vett és így nagyban hozzájárult a munkásosztály Februári Győzelméhez. A demokrata pártban tömörült és a klerikálisokkal megerősödött reakció ugyanis alighogy felocsúdott első ijedelméből, lapjában, a ČAS-ban — melynek szerkesztőségében a volt ludak szerkesztők is helyet kapták — féktelen, demagóg, uszító hadjáratot kezdett a forradalmi vívmányok, a kommunista párt vezetői és főképpen a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom és annak képviselői ellen. A nyomdászok nagy szakszervezeti múlttal és öntudattal rendelkeztek és így igen nehezen viselték e fékevesztett hazug támadásokat. Többször is figyelmeztették a ČAS szerkesztőségét, hogyha nem szűnnek meg az uszítások, nem lesz módjukban a lapot zavartalanul előállítani. Az 1946-i májusi választások után azonban Lettrichék vérszemet kapták és támadásaikat még tovább fokozták. A nyomdászok türelme azonban elfogyott. Megtörtént az, amire a demokraták saját üzemükben nem is számítottak. Közvetlenül a választások utáni napokban a folyton ismétlődő uszításokon felháborodva a nyomdai munkások összetörték a nyomtatásra kész öntvényeket és így megakadályozták a lap megjelenését. Másnap reggel a reakciós szerkesztők erélyesen követelték, hogy a lapot újra öntsék és kinyomják, de akkor már a nyomdai munkások értekezletén egyhangúlag elhatározták, hogy amíg a szerkesztőséget meg nem tisztítják a volt „ludák-elemektől" és amíg nem adnak biztosítékot, hogy megszűnnek a jogtalan támadások, a lapot nem szedik és nem is nyomják. AZ ELSIKKASZTOTT NYOMDA A volt Slovenská Grafia képviselte akkor Szlovákia legnagyobb és legkorszerűbb nyomdai üzemét. A nyomda birtoklásáért már a felszabadulás óta erős harc folyt a demokraták és a nyomda személyzete között. A munkások akkor az üzemből szövetkezetet akarták alakítani. E célból az üzem munkásküldöttei 1947 januárjában Prágába utazták tárgyalni a volt Legiobanka képviselőivel, mely az üzem jogi birtokosa volt. Itt azt a meglepő választ kapták, hogy: az üzemet már eladták, mert a részvényeket a „Bystrica Lapkiadó és Terjesztő Szövetkezet" vásárolta meg. A bratislavai bíróságon ennek a „szövetkezetnek" cégjegyzékében pedig a következő „szövetkezeti tagok" szerepeltek: Dr. Lettrich, a Demokrata Párt elnöke, Lichner, Fraštacký képviselők, Lupták képviselő, a demokrata párt gazdasági tanácsadója, Josko pénzügyi megbízott, dr. Kvetko földművelésügyi megbízott és Knihár főadminisztrátor. Ez a szép kis társaság az 52 mülió értékű nagyüzemet egymillió értékű részvény megvásárlásával — mely összeget ki sem fizették — szerezte meg és így elsikkasztotta a munkások jogos tulajdonát. IZZIK A HANGULAT A választások után a demokrata párt mindjobban felfedte kilétét. Ilyen körülmények között érett meg Szlovákiában is 1948 februárja. Az üzemi tanácsok elnökeinek konferenciája Prágában meghúzta a demokrata-párti urak felett a vészharangot. Ettől az időtől kezdve a ČAS napilap már csak zökkenőkkel jelent meg. Hol „elúszott", hol meg a szedésre leadott kéziratok „vesztek" el. A személyzet és a szerkesztőség közötti összetűzések napirenden voltak. Február szele mindenütt érezhetővé vált. Elérkezett február 23-a, a történelmi vasárnap. Vasárnaponként két kiadás jelent meg a lapból: a délutáni „Pondelník" sportlap és az éjszakai előrekeltezett keddi rendes kiadás. Az uraknak sürgős volt a dolog. Ugyanis a délutáni sportkiadás első oldalán „a Demokrata párt felhívása a szlovák néphez" reakciós ellenállásra felszólító kiáltványt akarták leközölni és a lapot az akkori időben hallatlanul magas, 150 000 példányszámban kinyomtatni. Így vélték még az utolsó órában is más fordulatot adni az ügyek fejlődésének. De elszámították magukat. KÜLÖNÖS TELEFONBESZÉLGETÉS A gépszedők nyomban felismerték a helyzetet. Rövid tanácskozás után elhatározták, hogy miután sportlapot állítanak elő, abba semmiféle politikai cikket nem fognak kiszedni. Egyszer csak megszólalt a szedőterem telefonja. — Halló! Itt dr. Lettrich, a demokrata párt elnöke, kérem az üzemvezető urat! — Az üzemvezető elvtárs nem tartózkodik az üzemben — volt a felelet. Itt a szedőt erem faktora, és az üzemi tanács elnöke beszél. — A szerkesztőség közli velem, hogy a szedők nem akarják kiszedni a leadott kéziratokat. Én, a demokrata párt elnöke, utasítom magukat, hogy minden leadott kéziratot kivétel nélkül szedjenek ki! — Elnök úr! Én az üzemvezetőség iUtqsításait követem. A személyzet határozatát pedig nincs módomban megváltoztatni. Čest práci! A személyzet pedig szavának 'állt! A délutáni lapban egyetlen politikai irányú sor sem jelent meg. A VÉGSŐ LESZÁMOLÁS 1948. február 23-án, vasárnap este a színház előtti téren a bratislavai dolgozók hatalmas tömege gyűlt egybe, hogy tiltakozzon a szlovákiai reale* dó haladást gátló tevékenysége ellen. Široký elvtárs beszélt a dolgozókhoz. Az üzemben pedig megkezdődött az esti lap előállítása. A délutáni feszültség már érezhető volt a levegőben. A szedőgépek üresen szaladtak. A szedők a kéziratokat tanulmányozták és „cenzúrázták", egymás után selejtezve ki az uszító és gyalázó cikkeket. A szerkesztőkön egyre nagyobb izgalom vett erőt. — Mindenáron elő kell keríteni az üzemvezetőt — mondották a szerkesztők. Az üzemvezető pedig igen jól tudta, mi történik az üzemben, hiszen állandóan összeköttetésben állt a személyzettel. Végre meg is érkezett. A szerkesztők megrohanták: — Üzemvezető úr, fogunk-e lapot szedni vagy nem? A szedők cenzúrázzák a kéziratukat! Javarészüket nem akarják kiszedni. — Mutassák csak, kérem, melyek azok a kéziratok? — íme, itt vannak. Az üzemvezető sorban átnézi a kéziratokat és így szól: — Márpedig a szedőknek igazuk van, ha nem akarják kiszedni ezeket „a kéziratokat". Hát önök nem tudják, hogy mi szél fúj odakint? A szerkesztők tűzbe jöttek: — Pedig ezeket a kéziratokat ki kell szedni! 'Önök a mi alkalmazottaink, azért kapnak fizetést, hogy dolgozzanak. Ami pedig a kéziratok tartalmát illeti, azokhoz maguknak semmi közük! Itt volt a döntő pillanat. Az üzemvezető szó nélkül megfordult és a g ép szedőt erembe megy. A szedők mind egy csomóba verődve tárgyalnák. — Kollegák, elvtársak — kezdi az üzemvezető —, ezek az urak még mindig egyszerű bérrabszolgáknak tekintenek bennünket. Azt akarják, hogy eláruljuk a munkásosztály ügyét. Azt akarják, hogy meggyalázzuk mártírjainkat, Steiner Gábor, Kadnár, Srank, Bojňanský, Fischer, Gálik, Sadloň és sok más kolléga és elvtárs emlékét. Mi erre a válaszotok? — Mi a válaszunk? Egymás után mennek gépeikhez, leállítják a motorokat. A szedöterem jellegzetes zöreje elcsendesedik, szó nélkül szerelik ki a szedögépekből az osztókészüléket és kikapcsolják az ólomkazánok fűtését. Ezalatt felvonul a felfegyverzett munkásmilícia és megszállja a bejáratokat. Keményen ragadják meg puskájukat. Szilárd elhatározással, hogy többé nem adják ki üzemüket, a dolgozók tulajdonát a részvényes uraknak. — Most pedig menjünk a színházhoz, Široký elvtárshoz, hogy bejelentsük neki, miszerint a Slovenská Grafia munkásai a mai napon a demokrata párt lapját, a ČAS-t végleg eltemették! Az idő múlt, s a ČAS kimúlt. S eltemették úgy, hogy utána még csak a kakas sem kukorékolt. 9-* 1948 FEBRUÁR a proletárdiktatúra békés győzelmének diadala Csehszlovákia népe februári győzelmének 10. évfordulójáról emlékezve, fontos vonásaikban felidézzük az 1945—48-as évek rövid során át tartó népi demokratikus fejlődésünk alapvető okait és mozgató erőit. Noha ez a két és féléves időszak rövid volt, annál bővebb volt a burzsoázia és a proletariátus gyakran drámai osztályösszecsapásaiban, amelyek fokozatosan a forradalmi folyamat alapvető kérdésének — a hatalom kérdésének végleges megoldására vezettek. Ma, amikor korszakunkat a népi demokratikus fejlődés újabb szakasza jellemzi, melyben dolgozó népünk alkotó erői pártunk vezetésével a szocializmus építésének betetőzésére összpontosulnak, a CSKP, a munkásosztály és a széles dolgozó rétegek jelentős harci tapasztalatainak előtérbe kell lépniök. Éppen a Februári Győzelem 10. évfordulója kiváló alkalom arra, hogy tudatosítsuk pártunk jelenlegi politikája lényegének és a február előtti időszakban játszott döntő szerepének szoros összefüggését. Csehszlovákia Kommunista Pártja, melyet évek hosszú során át több fronton vívott harcokban szerzett tapasztalatai kellőképpen felvérteztek, a nemzeti és demokratikus forradalom tetőfokától — 1945 májusától kezdve — lényegében tisztán látta a háború utáni időszak legfontosabb stratégiai célját, a proletárdiktatúra megteremtését. Tisztában volt Lenin alapvető tézisével, melyet úgy fogalmazott meg, hogy a forradalom, konkrétan: nemzeti és demokratikus forradalmunk eredménye és szocialista forradalommá alakulása akkor dől el, ha a párt meg tudja győzni a nép többségét programja és taktikája helyességéről. A CSKP-nak ezért céltudatosan ki kellett használnia mindazokat az objektív és szubjektív feltételeket, melyek közepette a nemzeti és demokratikus forradalom lezajlott és amelyek továbbra is fennálltak, hogy ez a lehetőség valósággá váljék. Az egyik alapvető feltétel a népi demokratikus hatalom volt, melynek politikai alapján mentek végbe a munkásosztály és a CSKP által ihletett és keresztülvitt forradalmi átalakulások, melyek kihatottak a forradalom alapvető irányára, a szocialista forradalom felé közeledésére. A forradalom alapvető mozgató ereje a munkás-paraszt szövetség volt, melynek vezető erejét s egyszersmind szilárdságának zálogát a munkásosztály képezte. A munkásosztály túlnyomó többségének politikai orientációját a CSKP határozta meg. A népi demokratikus rendszer továbbá az antifasiszta világháború sikeres befejezése eredményeképpen szilárdulhatott. Ebben pedig döntő szerepet játszott a Szovjetunió. A fasiszta központok vereséget szenvedtek és halálosan meggyengültek a pénzügyi burzsoázia hatalmi pozíciói. A rendkívül kedvező feltételek összejátszása folytán ily módon kialakult új körülmények közepette természetesen nem szűnt meg az osztályharc, hanem a munkásosztály és a CSKP számára rendkívül kedvező formákban tovább folytatódott. Súlypontja szemmel láthatóan áttolódott erre a döntő kérdésre: visszaáll-e teljesen a burzsoázia osztályuralma (a burzsoázia az ellenállási harcban kifejtett tevékenysége idejében sem adta fel a München előtti burzsoá Csehszlovák Köztársaság visszaállítására irányuló terveit), vagy pedig teljesen uralomra jut a proletariátus, melynek politikai hatalma a proletárdiktatúrában nyilvánul meg. A proletariátus osztályellenfele"' — a burzsoázia tapasztalt és ravasz volt és ezért elsősorban gazdasági, de politikai pozícióinak általános meggyengülése ellenére sem volt szabad lebecsülnünk. A népi demokratikus hatalom küszöbén Gottwald elvtársnak a pártfunkcionáriusok 1945. áprilisában Kassán tartott konferenciáján tett kijelentése szerint a CSKP alapvető politikai feladata abban volt, „hogy mint a dolgozó nép pártja és munkáspárt az egész nemzetet tudjuk vezetni, hogy a nemzet képviselőinek ismerjenek el bennünket... a nemzet más vezért keres,' és ez nem lehet más, mint a' munkásosztály és mi, a kommunista párt, mint a munkásosztály pártja. Éppen arról van szó, hogy vezető erővé váljunk." A fő irányvonal a népi demokrácia hatalmának megszilárdítása, a munkásosztály hatalmának kibővítése volt békés úton, fegyveres felkelés nélkül, hogy ily módon elérje a proletárdiktatúra színvonalát. A párt már azelőtt úgyszólván milliós párt volt, s a köztársaság legerősebb és egyidejűleg leginkább államalkotó pártjává vált. Mint vezető kormánypártnak rendkívül megnövekedett a tekintélye és felelőssége. A párt azonban nem lett öntelt, nem tette ölbe kezét, hanem a nemzet bizalmát élvezve tovább haladt a fejlődés útján. A háború dúlta gazdaság helyreállításában elért eredmények alapján aránylag rövid időszak — nem egészen egy év — alatt lehetővé vált, hogy kitűzze a munkásosztály hatalma kibővítésének és megszilárdításának további távlatait. A fejlődés útja kétségtelenül a szocializmus felé irányult. Egyszersmind a népi demokratikus fejlődés másik oldala is feltűnt és egyre jobban előtérbe lépett: kibontakozódtak, különösen Szlovákiában, a cseh és szlovák burzsoázia ellenforradalmi politikájának körvonalai. A nemzeti és demokratikus forradalom idején megvalósított gazdasági és politikai intézkedések mérlege — akár az államosítás első szakasza, a földreform első szakasza, a háborús bűnösök és fasisztákkal cimborálók megbüntetése, az új államapparátusnak a nemzeti bizottságok politikai alapján való kiépítése stb. — a burzsoázia gazdasági és politikai hatalmának fokozódó gyengülését bizonyította, de ugyanakkor a küszöbönálló választások során számítani kellett a burzsoázia fokozódó ellenállására. Különösen fokozódott a kispolgári pártok, a néppárt, a nemzeti szocialista párt, a szociáldemokrata párt jobboldala, és Szlovákiában a demokrata párt ideológiai befolyása. Vitán felüli volt, milyen cécélokra akarta" a reakció felhasználni a választásokat és milyen népámítő jelszavakkal törekedett mindenekelőtt a nép sikeresen kialakuló egységének megbontására. Az osztályerőknek a választási eredményekből kitűnő megoszlása lehetővé tette, hogy a CSKP részletesen kidolgozhassa a forradalom békés fejlesztésére irányuló politikai orientációját, ami .„bonyolultabb utat, bizonyos értelemben nehezebb, de helyesebb utat" jelentett. A CSKP mint az új kormányban 9 miniszter által, és egyes kulcsfontosságú minisztériumokban s magának a miniszterelnöknek személyében képviselt legerősebb politikai párt a népi demokrácia építése második konkrét programjának kezdeményezőjévé válik. Ez a program a népi demokrácia politikai és gazdasági elveinek következetes mély érvényesítése alapján az egész gazdasági és társadalmi gépezet folyamatos menetének biztonltására irányul. A Gottwald-kormány építőprogramja alapján kidolgozott kétéves terv jelentős lépést jelent a csehek és szlovákok egységének megerősítésére. Ezt az egységet a munkásosztály politikai tekintélye biztosítja, elsősorban e két elválaszthatatlanul összekötött, sajátos gazdasági és politikai fejlettségű terület gazdasági és szociális kiegyenlítődése alapján. A háború utáni újjáépítés és a Csehszlovák Köztársaság építése kétéves terve első évének megkezdésekor a CSKP akciós jelszóul tűzte KV a nemzet többségének megnyerését. A pártnak a nemzet többsége megnyerésére irányuló jelszava jegyében kifejtett politikája kulcs volt arra, hogy a széleskörű nem proletár tömegeket megnyerjük a proletár élcsapat politikájának. Az ingadozó középrétegeket, főként a középparasztságot, az iparosokat és az értelmiséget egyre nagyobb mértékben vonták be saját tapasztalataik, a népi demokrácia szocialista irányú megerősödésének folyamatába. Ingadozásuk egyáltalán nem volt meglepő tény. Számítani kellett rá „hogy saját gyakorlati tapasztalatuk legyen, amely lehetővé teszi, hogy a burzsoázia vezetését összehasonlítsák a proletariátus vezetésével". (Lenin művei, 30. kötet, 261. oldal.) E feladat sikeres teljesítésének feltétele az egész munkásosztály megnyerése volt a párt politikájának. Az egyesült szakszervezetek jelentős politikai szerepet játszottak ennek az alapvető feladatnak teljesítésében. ^Folytatás a 6. old.) > OJ SZO 5 & '1958. február 20.