Új Szó, 1958. január (11. évfolyam, 1-31.szám)

1958-01-01 / 1. szám, újév

% = lepewbzi a kölrőuőL A Költő délután kiment a repülőtérre és beszélgetett q pilótáxxü. Nagyon érdekelte a repülőgép. Megnézte a motort, a fogantyúkat, a kifeszített szárnyakat. Be is ült a bőrrel kiszögezett ülésbe, elegánsan hátradőlt, a haját egy kicsit előre simította a homlokára, és míg a fogantyúk közt babrált, a kezét nézte, hogy milyen szépen simul a villogó rezekre. A pilóta éppen figyelmeztetni akarta valamire, mikor a költő érezte, hogy a keze alatt lecsúszik az egyik emelő. A következő pillanatban rémülten kapaszkodott meg: a gép sivalkodva zúgni kezdett és nekilódult. Még látta a pilóta ijedt arcát, amint két kézzel utána kap ... aztán csak vágtató sávokat látott... egy perc múlva, mire ki merte nyitni a szemeit, apró játékházakat látott maga előtt, a hangárok voltak. Percekig megkövülve ült, aztán letekintett maga alá. Mélyen alatta szürke háztenger hullámzott; köröskörül zöld mezők és rétek. Ijesztő gyorsasággal zsugorodott össze minden: a háztenger egy kis folttá lett, a mezők körbeszaladtak, és egyszerre fényes sáv villant fel: a tenger. A sáv szétterült, a mezők összeszaladtak, aztán a végtelen vízlapot látta, közepén egy kis szigettel. Aztán egy köralakú, szürke vízlapot látott, itt-ott szigetekkel tarkázva, ez a kör eleinte óriási volt, de aztán ez is kezdett összefutni. Mindig kisebb lett a kör, fölötte, körülötte pedig hirtelen elsötétedett az ég, és feltűntek a csillagok. Az a kör, amit az imént látott, most már akkora volt csak, mint egy tányér, és a költő megismerte a Földgolyót, úgy, ahogy az iskolában tanulta. Körülnézett és látta a sötétségben ragyogni a Napot és a bolygókat. Megismerte a Vénuszt és a Merkúrt, hirtelen elhatározással megfogta a kormányt, és a vörösen világító Mars felé fordította, mert eszébe jutottak a csatornák és a feltevések, hogy ott kulturált emberek laknak. A vörös korong nagyobbodni kezdett. Világosan látta a csatornákat; most már tengert is látott a Marson és nagy, zöld-vörös mezőket. Szétszaladtak a körvonalak, hegyek és völgyek tűntek fel, majd egy négyszögletes, sima lapály. A lapály szélén szabályos márványépületek sorakoztak. Két perc múlva a gép csendesen leereszkedett az egyik márványépület közelében, és a költő puha, rozsdavörös fűre ugrott ki, néhány csodálatos, lant alakú fa árnyékában. Az épületből különös lények szaladtak elő, lelkendezve integettek. Egészen gömbalakú fejük volt, és a szemek hosszú csápok végén ragyogtak. Két pár keze volt mindegyiknek: az egyik alatt, mint a denevérnél, repülőhártya, a lábakon uszonyok. Aranyló, hajlékony fémruhát viseltek. A költő zavartan emelt kalapot, és hebegve bemutatkozott. Azonnal tisztában volt vele, hogy a marsbeli emberekkel áll szemben. Zavartan beszélni kezdett hozzájuk és azok feleltek — nem értette, mit beszélnek, de néhány perc múlva álmélkodva rájött, hogy azok értik, amit ő beszél. Figyelmesen hallgatták és bólingattak. Bevezették egy nagy vörös csarnokba, leültették és látta, hogy tanácskoznak. Néhány perc múlva előkelő marsbeli állt meg előtte — nem szólt semmit, csak a fejére tette a kezét. És csodálatos! a költő egyszerre tisztán látta s szó szerint tudta, hogy mit akarnak tőle. Azt akarják, hogy ma este tartson felolvasást a Föld társadalmáról, az emberiségről — a marsbeliek nagyon érdeklődnek az új jövevény iránt, tudják, hogy a . Földről jött, és nagyon kíváncsiak, mi újat és szépet tud mondani hazájáról. A költőnek hat teljes órája volt készülni a felolvasásra. Agyában csak úgy forongtak a gondolatok; majd megpattant a halántéka. Micsoda óriási, nagyszerű, kimeríthetetlen téma? Miről beszéljen, mivel kezdje? Beszéljen a rómaiakról és görögökről? Beszéljen Caesarról és Napóleonról? Beszéljen Edisonról és Shakespeare-ről — beszéljen a nagy művekről, melyek tömören s plasztikusan példázzák és jellemzik az embert — vagy beszéljen a nagy palotákról, a mozgóképekről — vagy beszéljen a nagy színésznőről vagy az actiumi ütközetről — hogy kezdje, hol kezdje a nagyszerű témát? Elérkezett a felolvasás órája. Az óriási vöröskő-csarnokban tolongták a hallgatók: húszezer kíváncsi, izgatott marsbeli, férfiak és nők, akik mind őt jöttek meghallgatni. Mikor a költő belépett, halálos csend lett az óriási csarnokban. A költő lassan és kissé előrehajtott fejjel ment a felolvasó dobogó felé: még nem tudta mi lesz. Fellépett, leült az asztal mellé — körülnézett. Előtte az első sorban főleg nők ültek. Megköszörülte a torkát — ivott egy pohárral az asztalra tett vízből, köhögött, egyik fürtjét besimította a homlokába — szenvedő arccal elmosolyodott — és halk, behízelgő hangján szavalni kezdte „Az én lelkem" című költeményét, ami tegnapelőtt jelent meg a „Beszterce és Vidéke" „Innen-Onnan" rovatában, elől, fejcikknek. Kék és fehér... Josef Lada három rajza Indonéziai pilanatfelvétel AZ ERÖPOLITIKA LOVAGJAI (Tvorba) A vágyak tükre A kannibáloknál Vannak ilyen léhűtők — Elfáradtál nagymama ? Hagyd aibba! Mindjárt jön a mama, majd ő befejezi. (Krokogyil) NEM IS TUDOM, érdemes-e egyáltalán a nyilvánosság előtt elmondani ezt a történetet. Ha az ember alaposan átgondolja, rájön, hogy Igazán semmi rendkívüli és csodálatos nincsen benne. Meg aztán nevetni, vagy szórakozni sem igen lehet rajta. De hát ha már rám gondolt, igazán megtiszteltetésnek veszem, és — üsse kő — megpróbálom. Mesélnek gyakran ennél rosszabb történeteket is, mégis nyomdafestéket látnak. Nem Igaz? Karel Flóriánnak hívnak, orvos vagyok. Már gimnázista koromban elhatároztam, hogy szemeket, füleket, orrokat fogok gyógyítani — nagyapa rosszul hallott, édesanyám szemüveget hordott gyermekkora óta, apám pedig krónikus náthában szenvedett. így hát gyógyítok mindent — mindazt, ami csak egy falusi orvos elé kerül és kerülhet. Törött bordákat foltozok össze, törött tüt veszek kl az űjjhegyekből, megfázásokat gyógyítok, Igazolványokat állítok kl, szakorvosi kezelésre javaslok és egészségügyi előadásokat tartok. Körülbelül három hete lehet annak, hogy felhívott a gyógyszerész. — Olvasta már? — kérdezte. — Betették az újságba! Ogy éreztem magam, mintha egyszerre négy lnjekclóstűt szúrtak volna belém. — Mit írnak? — kérdeztem. — Azt el kell olvasnia! — válaszolta a patikus, s már búcsúzott is. Szép dolgok lehetnek ott, ha éppen a gyóayszerész hív fel. Nem túlságosan szerétjük egymást, nyilván örül, ha bajban vagyok. Mindenesetre bevettem egy Idegcsillapítót s gondolkodni kezdtem a közelmúlt kellemetlenségein. Ki panaszkodhatott? Ki akar kellemetlenkedni? Nehéz dolog ez, vigasztaltam magamat. Naponta vagy ötven pácienssel van dolgod, találd ki, melyik a bűnös. Utóvégre az orvos sem lehet mindig rózsás kedvében, néha meg érezheti ezt a beteg. De miért nem mondja meg egyenesen a szemembe, miért kell mindjárt az újsághoz szaladnia? Hm — talán a fiatal Kríkava. Az bizonv meglehet. Hajnali fél háromkor zavart fel, valami bálból rohant hozzám, mert nagyon fontos dolog jutott az eszébe. — Mi baja van? — kérdeztem még az ablakból, amint felébredtem, mindjárt a második csengetésre. — Doktor úr — válaszolja —, reggel előkészítő ökölvívó-táborba Indulok. — Ez rendben van — mondom —, de miért pont hozzám jön búcsúzkodni? — Nem búcsúzni jöttem — mondja erre az Ifjú boxoló, — hanem orvosi bizonyítványt kell magammal vinnem. Amint eszembe jutott, éppen hölgyválasznál, azonnal Iderohantam. Legyen olyan szíves, doktor úr, nézzen meg egy kicsit. Tudja, ma komoly dolog a testnevelés, meg a sport. Nem kell naayon sokat vizsgálni, nagyon { szép lány ígérte nekem az utolsó táncot. Hát nem vizsgáltam meg Kríkavát — tekintet nélkül arra. milyen országos fontosságú ma a sport, megmondtam neki a véleményemet. Alighanem ő lehetett; ha pedig úgy állította be a dolgot, hogy a sport fontosságát sértettem meg, akkor Hlne«ine!< l«h«n ... (Ludas Matyi) Dulles: — Van tejem, mégsem kell senkinek. (Die Welt) fl J SZO 0 6 mg. © C J ÉV — Nincs! — válaszolta és rendületlenül a szemembe világított azzal a vakító zseblámpával. Aztán egyszuszra elmondta az egészet: — Józsika a kék cuclit szokta meg, anélkül nem akar elaludni; de most csak fehéret kaptunk az üzletben. A patikus nem akarta kicserélni, mert az illatszertárban vettük, hát segítsen az éjszakai, ügyeletes orvos. Ogy ráordítottam, hogy egy éhes párduc is elbújhatott volna mellettem. Olyat üvöltettem, mint egy leopárd, egy tigris, felbőszült elefánt, vagy vad oroszlán: — Oltsa el! A terem-tésit, olt-sa-el! — Pllátné még meg is köszönte, nyilván gúnyosan, aztán elment. Reggelig nem tudtam elaludni, úgy felidegesített. De legalább kiorditottam magam! Hát mit gondol, ki tett be az újságba? Pilátné. Az „Olvasóink leveleiből" rovatban ez állott: — Áldozatkész orvos. Pilát Mária olvasónk irja, hogy dr. Karel Flórián egészségügyünk áldozatkész dolgozói közé tartozik. Tud jó tanácsot adni a gondokkal küzdő mamának egészen kicsi dolgokban is. — Józsika, a kis fiam, megszokta a kék cuclit, de az üzletben csak fehéret kaptam; Józsika pedig nem és nem akart elaludni. Tanácstalan voltam, amíg nem segített rajtam Flórián doktor, akit még az éjszaka felkerestem. A doktor úr szívélyes és gyors jótanácsot adott: — Oltsa el, anyuka, oltsa el! — mondta. És ez valóban segített. A sötétben a fehér cuclit is elfogadta Józsika. — Örülünk, hogy ilyen mindenben segítő, áldozatkész orvosok ügyelnek legnagyobb kincsünkre, gyermekeink egészségére. Én mindig azt hittem, hogy az újságok ellenőrzik híreiket! Hiszen én ráüvöltöttem! Úgy kiabáltam vele, mint — mint — szóval soha életemben nem tudtam ekkora hangot "kiszorítani a torkomból! El tudja képzelni, mi az, ha valaki pontosan a fáradt ember szemébe világít? Méghozzá kézireflektorral! És egészen biztos, hogy vadonatúj elem volt benne! Hát ennyi az egész. Hiszen mondtam magának, hogy nem érdekes és hogy nem vagyok jó mesélő. Ogy kell magának! Václav Jelinek Váratlan fordulat Réber Lrtszlő rajza M

lt

Mt

MUMM

Hi

milW

Wt

mM

jl

MHW

Wt

t A nekdoták HÍRES EMBEREKRŐL A JÓSÁGOS DUMAS Az idősebb Dumasnál végrehajtó jelent meg az egyik napon. Ez az ember elég gyakran háborgatta őt már eddig hivatalos ügyekben; most siránkozva így szólt: — Drága Dumas úr! Tudom, ön jóságos ember. Ezért fordulok magához: segítsen 15 frankkal! Egyik kollégám, teljesen elszegényedve, meghalt és még annyi pénz sem maradt utána, hogy eltemethessük. Dumas azonnal elővette pénztárcáját, 30 frankot számolt le az asztalra és mogorI ván megjegyezte: — Igazán szívesen, Temettessen el mindjárt két végrehajtót... MONET MEGNYUGTAT Franciaországban nagy szenzációként hatott, hogy egy gróf elvette feleségül az egyik csinos festő-modellt. Alig telt el néhány hét a házasságkötés után és az ismert párizsi műkereskedő kirakatában megjelent az újdonsült grófnő életnagyságú aktképe, melyet Claude Monet festett. A gróf szörnyen dühös lett és Monethez rohant, hogy felelősségre vonja. A festő higgadtan végighallgatta, majd j nyugodtan így szólt: — De kedves gróf úr, egyáltalán nem ' értem, min háborodott úgy fel. Felesége ! nem állt modellt ehhez a képhez — emlékezetből festettem. NAPÓLEON TEKINTÉLYT SZEREZ Napóleon — mint Ismeretes — igen | alacsony termetű volt. Amikor 25 esztendős korában parancsnokló tábornok lett, i alárendeltjei gúnyos megjegyzéseket tettek ' rá és nemigen siettek parancsainak eleget tenni. Mikor egyszer Kleber tábornok szándékosan halogatta az egyik, Bonaparte által kiadott utasítás végrehajtását, a későbbi császár hozzálépve, ridegen és jó hangosan, hogy az egész tisztikar meghallja, így szólt: — Tábornok! Igaz, hogy ön egy fejjel nagyobb nálam, de amennyiben még egyszer előfordul, hogy nem teljesíti parancsomat, megszűnik ez a különbség!! Ettől kezdve minden parancsát pontosan végrehajtották. máris benne vagyok a bajbin. Az újságok keresik az ilyen eseteket. Vagy — talán Sima lett volna? Persze; egészen biztos, hogy Sima volt! Olyanokat mondtam neki, mint az öreg erdőkerülő szokott, ha vadorzóra talál. Reggel negyed ötkor csengetett fel, alig értem haza egy tüdőgyulladásostól. Amint ágyba bújtam — megszólal a csengő. Az ablakhoz megyek, kiszólok: — Ki az? Lentről meg-megcsukló hang válaszol: — A SI-, a Sima van itt — mutatkozik be. — Doktor úr, fogadtunk a sörgyári sofőrrel egy üveg pálinkába, hogy mi veszélyesebb az egészségre: az érgörcs, vagy a sorompó nélküli vasúti átjáró? Én azt mondtam — az érgörcs; ő meg a másik mellett kardoskodik. Maga mit szól hozzá, mégis, mint szakember? De ez, kérem, nem ROH-rendelés, ez teljesen magánpraxis! Elmondtam Simát mindennek, ami csak eszembe jutott. Ö kiabálni kezdett, hogy az utcabizottság tagja és majd utánanéz az egészségügynek. Én meg azzal fejeztem be a vitát, hogy — különben, ez egy kicsit erős, ez csak férfitársaságba való. Ez lesz az. Sima tett be az újságba. Vagy pedig, vagy pedig Pilátné? Pilátné! Két óra volt, amikor felzavart. Azon az éjszakán rettenetesen rosszul aludtam, alig moccant valami, mindjárt fenn voltam. Amint megszólalt a csengő, már az ablaknál álltam. Akkor még nem tudtam, hogy Pilátné. Először Is a szemembe világított; biztos, hogy kézireflektor-zseblámpája volt, s vadonatúj elemet használt. Amint meglátott, ömleni kezdett belőle a szó: — Pilátné van itt, doktor úr. Én szereztem tavaly angórafonalat a doktor néninek. — Utólag én is köszönöm. — válaszoltam, — mi a baj? — A Jfcsika — csuklott el a hangja —, Józsika a kéket szokta meg! — Mi van a Józsikával — ordítottam. — Láza van ?