Új Szó, 1958. január (11. évfolyam, 1-31.szám)

1958-01-18 / 18. szám, szombat

A FRANCIA RIVIÉRA vendégeiről és vendéglátóiról Az ŰJ SZÓ számára írta: MIROSLAV KUBIN A francia Riviéra meleg, derűs napjairól, tündöklő napjáról, kék egéről és még annál is kékebb nyugodt tengeréről ismeretes. E táj ily kedvező színben ismert nevezetessége ellenére olyan időben érkeztem Nizzába, a francia Riviéra központjába — amikor az ég ólomszürke volt és a háborgó tenger szokatlanul magas hullámaival ostromolta a parti gátakat. A széles tengerparti országútra kavicsokat és ökölnagyságú köveket vetett. A közlekedési rendőrök és tűzoltók készültségben voltak. A hotelszolgák hatalmas esernyőkkel siettek az érkező gépkocsik elé, hogy a kiszálló vendégeket az esőtől védve a szállodába kísérjék. Meghívott és hívatlan vendégek A „vendégeket" itt minden évszakban nagyon megbecsülik és rendkívüli figyelmet tanúsítanak irányukban, mert a Riviéra lakossága nagy részének a megélhetést jelentik. Az angol vendégek tiszteletére például a 7 km hosszú jókarban tartott és pálmákkal övezett tengerpartot „Angol sétány"-nak nevezték el. A sétányt este megvilágító magas oszlopokon nyugvó több száz utcai lámpasorát állítólag az angol királynő tiszteletére elnevezték „a királynő nyakékjének". Az amerikai „vendégek"-re egészen más dolog emlékeztet. A város nyugati részében még láthatók azoknak a házaknak romjai, amelyeket az amerikai bombák pusztítottak el 1944-ben abban az időben, amikor a háború már úgyszólván véget ért. A vendégek nagy részét az éltető déli nap és a tenger csalogatja a Riviérára. Természetesen voltak és vannak olyanok is, akiket tisztán üzleti, politikai, sőt katonai szempontok vonzanak ide, Nizzában a St. Francois de Paul utcában még ma is mutogatnak egy házat, amelyben annak idején Bonaparte Napoleon tartózkodott vendégként. 1796-ban hirtelen megjelent itt, hogy átvegye az úgynevezett olasz hadsereg parancsnokságát. Két évvel azelőtt mint tüzérségi tábornok ugyancsak itt tartózkodott a szardiniaiak elleni harc során, amikor is beleszeretett vendéglátójának lányába. A Napoleon nevét viselő utcában e tényekre a készséges idegenvezetők hívják fel a figyelmet, akik akár egész napon át hajlandók a vendégeket Napoleon nyomdokain kíMaifolyó völgyéből M-tA

z albán Mat íolyô vidékén már csípős szél kavarta fel az avart, és a szürke felhők havat szitáltak a hegyoldalak fenyveseire. Az ulzai tó partján darócruhás öregember üldögélt. Tekintete a túlsó partot kémlelte. — Nem hittem volna! — mormolta maga elé. — Tenger lett a Mat völgyéből! A víz hamarosan eléri régi otthonunkat.., Az öreg Kol Menga a Mat völgyében született. Pásztorkodásból és favágásból tengette életét, éppúgy, inint emberemlékezet óta minden őse. A felszabadulás után a Menga-családra is jobb idők köszöntöttek és 1950. derekán Kol Menga örömünnepre hívhatta egybe barátait és ismerőseit. A család pirosfedelű, takaros új házba költözött. Ugyanebben az évben azonban geológusok zavarták meg az öreg Kol Menga örömét. Villámgyorsan elterjedt a hír a skopeti sziklák közt, hogy a Mat völgyében hamarosan megindul egy hatalmas vízierömű építése. Vízierömű, duzzasztógát, távvezeték — olyan szavakat hallottak a hegyvidékiek, amelyek értelmét még csak nem is ^ejtették. Amikor azonban Ulza környékén gombamódra szaporodtak a barakkok és megjelentek az első ekszkavátorok, Kol Menga megértette, hogy a Mat völgyében valami nagyszabású készUl. Országszerte toborozták a munkásokat a nagy építkezéshez. Kol Menga már az első napokban egész családjával jelentkezett. Vele együtt négy fia és két menye, egy egész brigád indult munkába minden reggel a takaros új házból. A férfiak az erdőben dolgoztak, hiszen a barakktábor felépítéséhez sok fa kellett. A Mengacsalád még jobb anyagi helyzetbe került. Egy napon váratlan hír zavarta meg a nagy család életét. — Tiranába megyek, apám! — jött haza egyik este Leka, az öreg Kol Menga szemefénye. — Ugyan minek mennél Tiranába? — kérdezte bosszúsan az öreg. — Van itt munka éppen elég! — Iskolába megyek, technikus lesz belőlem. Kol Menga eleinte hallani sem akart róla, hiszen el sem tudta képzelni, hogy a csaldd bármelyik tagja magasabbra is viheti a favágó fejszénél. Fial azonban meggyőzték, és egy téli napon Leka — Tiranába utazott. Jöttek, mentek a levelek és a családfő nemsokára megnyugodott, mert látta, hogy fia az Iskolán sem hoz szégyent fejére. Aztán eljött az a boldog nyári nap is, amikor Leka Menga, az Enver Vízierőmű új technikusa visszatért a Mat völgyébe, hogy elfoglalja munkahelyét. tJJ SZO 18 6 1958. január 15, Kol Menga boldog, elismeréssel vegyes csodálattal nézett ettől kezdve Leka fiára és már egyáltalán nem lepődött meg, amikor Zef fiát brigádvezető tanfolyamra, Ndre fiát pedig normástanfolyamra küldték. Kol Menga hamarosan saját fiának keze alatt dolgozott és eszébe sem jutott szégyenkezve tiltakozni, hogy a fiú „dirigál" az apának, Néhány évtizeddel ezelőtt pedig minden bizonnyal kikergette volna még otthonából Is ... A

z Enver Vízierömű építkezése évről évre terebélyesedett. Elkészült a hatalmas duzzasztógát alapzata, felépült az automatizált betongyár, és Leka az építkezésről az új gyárba került. Esténként, amikor a pirostetejü házban összegyűlt az egész család, az öreg Kol Menga keble csak úgy dagadt a büszkeségtől. De váratlanul komor felhő árnyékolta be a Menga-család életének derűs egét. A hírt Leka hozta: — Hamarosan tó lesz itt, ahol most ülünk! — Mit beszélsz? Elment az eszed? — hördült fel a családfő. — Komolyan beszélek, apám, a mérnökök befejezték a méréseket. A tó szintje a styáji fennsíkig emelkedik majd, ahol egykor fát döntöttUnk. — Mi lesz a házunkkal, hiszen két kezünk munkájával építettük!? — jajdult fel Kol Menga. Néhány nap múlva megkapták a hivatalos értesítést, amely pontosan feltüntette azt a napot, amikor át kellett költözniök Lacsa faluba. Ez a nap is beköszöntött és Kol Menga sírt, mint egy gyermek, amikor el kellett válnia otthonától. Tekintetével szinte simogatta a kedves falakat, két kezük munkáját, és végtelen szomorúságot vitt magával új otthonukba. L

acsa faluban kellemes meglepetés érte a Menga-családot. Az államtól két takaros új házat kaptak, még kert is volt mindegyikhez. Sőt, a falu földjéből jókora darabot hasítottak ki Kol Mengának. Az öreg nem akart hinni szemének. Bejárta a két ház minden sarkát, órák hosszat morzsolgatta ujjai közt a szántóföld, az ő földjének zsíros göröngyeit. Mintha elfújták volna róla a szomorúságot ... Ezen a késő őszi napon, még egyszer felkereste az ulzai tó partját, hogy búcsút vegyen attól a vidéktől, ahol született és emberré serdült, ahol négy fiát felnevelte és ahol valamikor szeretett volna végső nyugovóra is térni. A hatalmas víztükör szemlátomást emelkedett, s messze a túlsó parton már vízben álltak tegnapi otthonának falai. D. Agolli riportja. A régi „üzleti vendégek" közül a francia Riviérán még ma is elsősorban monsier Blanc-t, a Bad-Homburg-i kaszinó volt igazgatóját emlegetik. Azzal tűnt 'ki, hogy a századfordulón üzleti érzékével és tehetségével azzá emelte Monte Carlót, ami ma, mert tőkéjét nemcsak az akkor tengődő játékkaszinóba, hanem a fényűzéssel épített és berendezett épületekbe fektette. A jelenlegi vállalkozó szellemű vendégek közül elsősorban Onassis görög hajótulajdonost emlegetik, akiről az a hír járja, hogy csaknem egész Monaco az övé. Nemcsak az utasszállításon keres, hanem a híres játékkaszinóból is jelentős nyereséget vág zsebre. Nem minden üzleti vendégnek kedvezett a szerencse a Riviérán. Emlegetnek itt egy amerikait, aki Monte Carlóban családi kastélyt épített. A kastély építését még be sem fejezte, mikor a ruletten már elvesztette. Ma az épület Ján Bata tulajdona, aki másodkézből szerezte. A politikai vendégek közül, akikről az azúr tengerparton a turistákat hordozó autókárok vezetői gall humorral ezer történetet mesélnek, gyakran emlegetik például Winston Churchillt, aki Monaco közelében szép villát építtetett, amiért a szomszédos Cap d'Ail városka díszpolgárává választották. Beaüsoleil közelében egy kis szigeten épült fényűző villába George Bidault, egy másik villába Paul Renaud szokott ellátogatni. A Riviéra tehát a francia politikusok Mekkája. Hogyan értékelik a vendégszeretetet Hagyjuk most a vendégeket és foglalkozzunk egy keveset a vendéglátókkal. Joggal állíthatjuk, hogy a Ri? viera nemcsak napjáról, tengeréről, örök virágairól, természeti szépségéről, hanem vendégszeretetéről is híres. Arról, mily nagyra becsülik a vendégszeretetet például Nizzában, főképp a holtelszobák ára tanúskodik. A N egrescoban, az angol sétányon épült elsőrangú szállóban, ahonnan szép kilátás nyílik az Angyal öbölre, a vendég egyetlen éjszakára annyit fizet, amenynyit egy francia munkás tíz nap alatt keres: 10—12 ezer frankot. A Riviéra hivatásos vendéglátói minden évben örömünnepet, karnevált rendeznek, amikor a híres „Veuve Cliquet" pezsgőt és kiváló minőségű ételeket szolgálnak fel a külföldi vendégeknek. Nagy népszerűségnek örvendenek „a virágcsaták", a cukorka harcok, a ló- és vitorlázó versenyek. A francia turisták becsületére legyen mondva: a Riviérára nem a nizzai esztelen mulatozások, vagy a montecarlói játék kedvéért, hanem a természet szépségéért jönnek. Nizzából a sziklás tengerpart mentén egész az olasz határ közelében fekvő Mentonéba tesznek kirándulásokat, ahol egész éven át virágzik a citrom és narancs, aztán a tengermelléki Alpokba és más tájakra. A munkásnegyedben A Riviéra azonban nemcsak a turisták és gazdagodó szállodatulajdonosok paradicsoma, sem pedig a milliomosok kizárólagos idény székhelye. Itt laknak a Riviéra állandó egyszerű lakosai, a dolgozó nép. A nizzai kikötő közelében ugyanolyan szűk utcák találhatók, mint a Földközi-tenger más kikötővárosában. Az utcák képét a szárításra kiakasztott fehérnemű tarkítja. E negyedben laknak a kikötőmunkások, a kisiparosok, a gyári munkások, szóval mindazok, akiknek munkájából ered az a gazdagság, amelyet a Riviérára érkező „vendégek" sajátítanak ki. Mindennapi gondok Nizza és környéke dolgozóinak, akár az illat szergyárban, olaj f eldolgozó üzemben, vagy másutt keresik kenyerüket, ugyanolyan gondjaik vannak, mint más francia munkásoknak. Az utóbbi időben a létfenntartáshoz szükséges cikkek, főképp az élelmiszerek áremelkedésének kormánypolitikája nyugtalanítja őket. E napokban felemelték a lakbéreket, a vasúti és autóbusz közlekedés díját. Majd drágult a villanyáram és a gáz. A közelmúltban a közvélemény nagy felháborodással értesült arról, hogy a te 7ermenti Alpokban atomtámaszpon.okat létesítenek, amihez a francia kormány az Északatlanti Tömb tanácsának ülésén már beleegyezését adta. Ezek az ittlakó nép napi gondjai, melyeket a természet szépsége sem feledtet el. vrs^rrss&sfssfwssŕsrfrrfŕŕsrrsfsfrrfffrArf&fsfssssssssfJVsrrsrsfs/'fsŕ^sssrfrsswssssssssssssrfsŕsrr. I t I ! * BBBi ét m s