Új Szó, 1957. december (10. évfolyam, 333-360.szám)

1957-12-21 / 353. szám, szombat

Véget ért a NATO párizsi ér tekezlete Az amerikaiak gyenge aratása A záróközlemény jelentősen eltér az USA eredeti javaslataitól Dulles Madridba siet rakétát eladni Az agresszív Északatlanti Tömb (NATO) tanácsának négynapos ülése csütörtökön röviddel 14 óra előtt fe­jeződött be közép-európai időszámítás szerint. A NATO 15 országa minisz­terelnökeinek és külügyminisztereinek utolsó ülése, amely délelőtti 11 órakor kezdődött, háromórás tanácskozás után jóváhagyta a záróközlemény szö­(Az amerikai atomtámaszpontok Fran­ciaországot egy esetleges súlyos el­lentámadás céltáblájává teszi. (A Humanité karikatúrája) Milány sorbm N. SZ. HRUSCSOV, a Szovjetunió Kom­munista Pártja Központi Bizottságának el­ső titkára, december 19-én fogadta Pi­ckeringet, a Daily Express angol lap fő­szerkesztőjét és az őt kisérő T. Lancas­ter újságírót. N. Sz. Hruscsov az angol újságírókkal a nemzetközi helyzetről és főképp a szovjet-angol kapcsolatokról be­szélt. (ČTK) A NÉMET Demokratikus Köztársaság kormánya a december 19-i ülésen jóvá­hagyta az NDK 1958—1962-1 második öt­éves terv és az 1958. évi gazdasági terv javaslatát. A két javaslatot a Népi Kama­rának adták át letárgyalás végett. (ČTK) BRÉMA nyugatnémet város országos parlamentje az úgynevezett „városi tör­vényhozó testület" december 18-án állást foglalt a rakétatámaszpontok létesítése el­len a Német Szövetségi Köztársaságban, a nyugatnémet hadsereg atomfegyverekkel való felszerelése ellen és egyúttal köve­telte a közép-európai atomfegyvermenteí övezet megteremtését. (ČTK) SMITH, kanadai külügyminiszter a de­cember 19-i párizsi sajtóértekezleten kije­lentette, hogy nézete szerint lépéseket kellene foganatosítani avégből, hogy a Szovjetunió ismét részt vehessen az ENSZ leszerelési bizottságának ülésén és ha e kérdésben nem sikerülne megállapodásra jutni, a NATO országai kis csoportja kor­mányait meg kellene bízni, hogy a Szov­jetuniónak az ENSZ keretén kívül foly­tatott tárgyalásokat javasoljon. (ČTK) AZ AMERIKAI Egyesült Államokban a legutóbbi statisztikai adatok szerint a me­zőgazdasági településeken kívül több mint hatmillió szükséglakás van. Az eddigi ter­vek szerint csupán 65 000 lakhatatlanná vált lakásegységet fognak lebontani és pótolni, ami kevéssel tesz ki többet, mint egy százalékot. Az amerikai építészeti szakértők aggodalmukat fejezik ki, hogy a fegyverkezésre fordított költségvetési kiadások emelése veszélyezteti a szükség­lakások pótlására irányuló tervek meg­valósítását. (ČTK) KOREA Demokratikus Hazafias Egység­frontjának második kongresszusa december 19-én egyhangúlag elfogadott határozatában teljes mértékben egyetért a Szovjetunió Legfelső Tanácsának kiáltványával és a békeszózattal és támogatja ezt a két ok­mányt. (ČTK) GLASGOW, skót­országi városban de­cember 19-én a la­kosság tiltakozott a skótországi rakétatá­maszpontok létesítése ellen. A városháza balkonján hatalmas transzparens volt ki­függesztve ezzel felirattal: „Nem aka­runk rakétatámasz­pontokat Skótország­ban". (ČTK) ALGÉRIÁBAN Che­ria várostól délkelet­re a tuniszi határ közelében nagy har­cok dúltak, amelyek­ben 73 algériai hazafi életét vesztette és 16 fogságba került. A franciák saját vesz­teségeikről nem szá­moltak be. (ČTK) AZ OMÁNI imám kairói diplomáciai képviselője közölte, hogy az imám haj­landó Nagy-Britan­niával a fegyverszü­netről tárgyalni, azon­ban csak azzal a fel­tétellel, ha a tárgya­lások nemzetközi bi­zottság mellett történnek vegét. A közlsményn€<k nemcsak a szövege, hanem hangneme is nagyban különbözik azoktól a tervektől, ame­lyekkel az amerikai küldöttség Párizs­ba jött, és amelyet minden eszközzel igyekezett keresztülhajszolni. A bur­zsoá sajtó kommentárjainak egész so­ra azt mutatja, hogy az Atlanti Szö­vetségben elég komoly ellentétek mu­tatkoznak, hogy a NATO tagállamainak minél nagyobb száma jelentősen lany­hult abban a készségében, hogy el­lentmondás nélkül vesse alá magát az amerikai diktátumnak, amely itt hosz­szú ideig mindenható törvény volt. A deklaráció durván támadó szov­jetellenes hangnemet öltött. E csopor­tosulás 15 tagállama a deklaráció be­vezető részében „az Északatlanti Szö­vetség elveihez és céljaihoz való hű­ségét" nyilvánítja. A közlemény legrészletesebben a fő kérdéssel, az amerikai irányítható lö­vedékek elhelyezésének kérdésével foglalkozik az USA európai szövetsé­geseinek területén. Az amerikai kül­döttség Eisenhowerrel az élen ebben az irányban mindössze csak az érte­kezlet elvi beleegyezését nyerte el ar­ra nézve, hogy az európai főparancs­noknak rendelkezésére bocsássák a kö­zéptávolságokra ható rakétákat és az atomtöltések raktárát. Ez az elvi beleegyezés a valóságban az amerikaiak számára diplomáciai nyomásuk nagyon szegényes aratását jelenti, mert az elvi egyetértés el­lenére Norvégia, Dánia és Belgium ki­jelentették, hogy területüket nem bo­csátják rendelkezésre a rakétatámasz­pontok kiépítésére és a többi országok egész sorának álláspontja ugyancsak bizonytalan. Amint azt a nyugati hír­ügynökségek megjeovzik, teljesen bi­zonyos csupán a francia, angol és tö­rök kormány beleegyezése. Emellett Franciaországban és Nagy-Britanniá­ban napról napra nő a közvélemény ellenállása. A sajtóban konkrétan pél­dául az USA csupán egyetlen rakéta­támaszpontjának építéséről ímak angol területen. Teljesen nyílt marad a politikai kon­zultációk kérdése is. A közlemény rö­viden foglalkozik Indonézia, Közép­Adenauer a nyugatnémet rakétafómaszpontok építéséről Párizs (ČTK) — Adenauer nyu­gatnémet kancellár december 19-i sajtó értekezletén állást foglalt a NATO tagállamai haderőinek atomfegyverekkel való felszerelé­se mellett. Foglalkozott egyúttal az amerikai irányítható lövedékek támaszpontjának a NATO tagálla­mainak területén való kiépítésé­vel. Adenauer az értekezleten élesen szembe helyezkedett az atomfegy­vermentes övezet létesítésére irá­nyuló lengyel javaslattal, mely övezet Németország mindkét ré­szét Csehszlovákiát és Lengyelor­szágot foglalná magában. HIDROGÉNBOMBÁK LONDON EGÉN Kelet és Afrika kérdésével és emellett felszólít a gazdaságilag elmaradott or­szágok fejlesztésére. A hírügynökségek jelentéseiből kitűnik, hogy a küldöttségek egész sora az USA kívánsága ellenére felvétette a közlemény­be azt a gondolatot, hogy a nagyhatal­mak külügyminisztereinek esetleges érte­kezletét javasolják a Szovjetunió részvé­telével a leszerelési kérdésben beállott holtpont áthidalására abban az esetben, hogy ha a Szovjetunió nem vesz részt az új leszerelési bizottság tanácskozásán. Dulles elutasító politikájának vereségét ez irányban igazolják a közlemény azon sza­vai, hogy „a kormányfők kifejezik azon készségüket, hogy az ENSZ keretében elő­nyösen kezdjenek bármilyen tárgyalást a Szovjetunióval, amelyek általános vagy részleges leszerelésre vezethetnek, termé­szetesen a szokásos feltételek fenntartá­sával. Ez irányban a közlemény hivatkozik az 1957. augusztus 29-1 nyugati javas­latokra, amelyek, amint ismeretes, nem tartalmaznak semmi lehetőséget a lesze­relés ügyének előmozdítására. Két dologban — a rakétatámaszpontok kérdésében és a leszerelés problémájának a közleménybe való felvételében — kétség­kívül a visszavonulás jele az eredeti ame­rikai álláspontról. A nyugati hírügynöksé­gek hírei jelentik, hogy az értekezletnek komolyan tekintetbe kellett vennie számos küldöttség kívánságára a közép-európai atommentes övezet létesítését, amely a nyu­gat-európai országokra vonzóan hat. A r amerikai küldöttség szemmel látható kudarca ellenére nyilvánvaló, hogy az USA továbbra is kész terveit keresztülhajszoli Norstadnak, a NATO nyugat-európai főpa­rancsnokának középtávolságra ható atom­töltésű rakétákat bocsátanak rendelkezé­sére, mihelyt azokat az USA-ban sorozato­san kezdik gyártani és világos, hogy leg­alábbis Franciaország területén elhelyezik őket. Még az értekezlet befejezése előtt kö­zölték, hogv Dullps, az USA államtitkára Párizsból egyenesen Madridba utazik, hogy Francóval tárgyaljon. Ezek a tanácskozá­sok elsősorban az amerikai rakéták Spa­nyolország területén való elhelyezésére vonatkoznak. Dulles ezenkívül Francóval a spanyol-marokkói konfliktus kérdéséről és Ifni problémájáról fog tárgyalni. A francia nemzetgyűlés bizalmat szavazott Gaiilard kormányának Párizs (ČTK) — A francia nemzet­gyűlés december 19-én 264 szava­zattafl 19 ellenében bizalmat szava­zott Félix Gaiilard kormányának. Gaiilard miniszterelnök a bizalmi kérdést szerdán délután vetette fel, amikor beszüntette az 1958. évi ál­lami költségvetésről szóló törvény­javaslat vitáját. Az a tény, hogy Gaiilard kormánya már hatod ízben is bizalmat kapott, nem jelenti, hogy a nemzetgyűlés tagjai hisznek benne, csupán azt, hogy a kormánykörök jelenleg nem látnak más megoldási lehetőséget. Az USA rakétafegyvereket szállít Japánnak Tokio (ČTK) — A Kioto sajtóiroda közlése szerint december 19-én volt a japán-amerikai biztonsági bizottság ülése. A Japán Külügyminisztérium az ülésről kiadott jelentésében beszá­mol arról, hogy a bizottság arra az álláspontra helyezkedett, szükséges „a szabad világ" országai politikájá­nak szorosabb együttműködése. Stump tengernagy- a Csendes-óceáni amerikai hadiflotta főparancsnoka az ülésen bejelentette, hogy az USA Japán kérésére a Sidewinder típusú irányítható lövedékeket fogja szállí­tani Japánnak. Mi nyugtalanítja az egyszerű amerikaiakat New York (ČTK) — Az US News and World report című amerikai folyóirat az utolsó hónapok eseményeinek eredményé­vel foglalkozva elégedetlenül állapítja meg, hogy az amerikaiak hajlamosak az USA politikájának bírálására. A lap hoz­záfűzi, hogy az amerikaiakat nyugtalanít­ják a gazdasági kilátások, az USA Iskola­rendszere és az, hogy a diákok silány is­meretekkel hagyják el az iskola padjait. Nyugtalanítja őket a védelem problémája Is az irányítható lövedékek korszakában. Az egzisztenciális bizonytalanság országos méreteket öltött. A nép között aggodalmat okoz a lét­fenntartáshoz szükséges eszközök drágu­lása. Az amerikalakat felháborította az a tény, hogy a Szovjetunió az első mester­séges holdak kibocsátása terén túlszár­nyalta az Egyesült Államokat. A hangulat országszerte borúlátó. Anglia valamikor azzal dicsekedett, hogy a brit birodalom­ellenőrzése ba n sohasem nyugszik le a nap- Ma pedig elmondhatják az angolok, hogy Anglia egéről sohasem tűnnek el a hidrogén­bombával megrakott repülőgépek. (ČTK) (Zsenminzsipao karikatúrája) A DZSAKARTAI rádió tudósítása szerint Indonézia igazságügyminisztere december 19-én rendeletet adott ki, amelyben fel­függeszti az Indonéziában élő holland ügy­védek gyakorlatát. A rendelet kihirdetése után hat hónappal lép érvéuybe. (ČTK) A Legfelső Tanács ülésének második napján a beszámolókról fo!yi a vita Moszkva (TASZSZ) — December 20-án moszkvai időszámítás szerint 9 órakor megkezdődtek a Szovjetunió Legfelső Tanácsa mindkét házának, a Szövetségi Tanácsnak és a Nemzetiségi Tanácsnak ülései. A Szovjetunió Legfelső Tanácsa mindkét házának képviselői azokról a beszámolókról vitáznak, amelyeket a Szövetségi Tanács és a Nemzetiségi Tanács decem­ber 19-i együttes ülésén 1. Kuzmin, a Szovjetunió Minisztertanácsának alelnöke, a Minisztertanács Állami T ervbizottságándk elnöke és A. Zver­jev pénzügyminiszter tejesztettek elő. A magyar országgyűlés támogatja a szovjet békejavasfatokat Budapest (ČTK) — Budapesten decem­ber 19-én kezdődött a magyar ország­gyűlés háromnapos ülésszaka. Napirenden szerepelt a nemzetközi helyzet, továbbá a népi ellenőrzés törvényjavaslatának meg­vitatása, a polgári perrendtartás egyes cik­kelyeinek kiigazítása, a Legfelső Bíróság elnökének és a főállamügyésznek beszá­molója és az előterjesztett interpellációk. Az ülésszak első napjának fő pontja a nemzetközi helyzetről és a magyar kül­politikáról szóló vita volt. A külügyi bizottság javaslatára, ame­lyet Kiss Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkára terjesztett elő, a magyar nemzetgyűlés egyhangú határozatot hozott, amelyben teljes egyetértését fejezi kl a Szovjetunió Legfelső Tanácsának a világ dolgozóihoz a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulójának alkalmából intézett kiált­ványával. A határozat rámutat az ellen­forradalomból eredő tanulságokra, amely ellenforradalom szétzúzásával sikerült el­hárítani a világháború veszedelmét. Az angol kommunisták tiltakozó mozgalma a kormány politikája ellen London (ČTK) — Nagy-Britannia Kommunista Pártja a Holborn lon­doni negyed csütörtöki nagygyűlésén országos kampányt kezdett a nagy­britanniai amerikai támaszpontok lé­tesítésére irányuló tervek, valamint az atombombákat hordozó amerikai bombavető repülőgépek átrepülései e'Ien. A kampány jelszava: letörni az amerikai uralmat, azonnál tanácsko­zásokat kezdeni a Szovjetunióval." John Mahon, Nagy-Britannia Kom­munista Pártja londoni szervezetének titkára, az ülésen kijelentette, hogy a kampány keretében tüntetéseket rendeznek az amerikai támaszponto­kon és az első tüntetétst a London melletti ruilipei támaszponton vég­zik. A holborni gyűlésen bejelentették, hogy a londoni kommunisták egy hét alatt a kommunista és munkáspártok moszkvai deklarációjának hatvanezer példányát adták el és hogy még to­vábbi 250 ezer példányszám eladását tűzték ki célul. A határozat örömmel fogadja N. A. Bul­ganyinnak D. Nehruhoz, Eisenhowerhez, Adenauerhez és a NATO országai kor­mányfőihez intézett üzeneteit, amelyekben 1958. január 1-től javasolja a nukleáris fegyverkísérletek beszüntetését, valamint a NATO és a Varsói Szerződés tagállamai közötti megnemtámadási szerződés meg­kötését. Szovjet városok Válság az USÁ-ban London (ČTK) — A Reuter idézi a Financial Times angol pénzügyi lap cikkét, amely szerint az USA terme­léséről szóló legutóbbi adatok arra mutatnak, hogy az Amerikai Egyesült Államokat november végén már gaz­dasági válság sújtotta. A cikk a továbbiakban ezen jelen­ség komoly nemzetközi politikai kö­vetkezményeivel foglalkozik. A lap e jelenséget a kapitalista rendszer ingatag voltának tudja be. Az ashabadi (Turkmén SZSZK) gyönyörű pionírpalota előtt. (E. Kasszln felvétele — TASZSZ) ľcínai krdötissg ehilazott a kairói éKe'iezisire " Peking (ČTK) — A pekingi rádió jelentése szerint december 20-án Kuo Mo-zso, az ázsiai szolidaritás kínai bizottsága elnökének vezetésével Pe­kingből repülőgépen Kairóba utazott a Kínai Népköztársaság 25 tagú kül­döttsége, hogy részt vegyen az ázsiai és afrikai nemzetek szolidaritásának értekezletén, amely december 26-án kezdődik. PRADO, Peru elnöke, amelynek kor­mánya az utóbbi időben egyre lelke­sebb végrehajtója országában az ame­rikai terveknek, azzal a javaslattal fordult a NATO értekezlete részvevői­hez, hogy Latin-Amerika országainak tegyék lehetővé az intenzívebb rész­vételt a NATO agresszív politikájában a szocialista országok ellen. (ČTK) HEARS T: Politikánknak békés verseny és együttélés elvén kell alapulnia Az USA Nemzeti Sajtóklubja december 18-án ebédet adott, amelyen az ifj. Hearst, Conny és Considine szólaltak fel, akik nemrég a Szovjetunióban jár­tak. A sajtó képviselőin kívül az ebéden részt vettek az USA külügyminisz­tériumának hivatalnokai, az FBI, a fegyveres erők képviselői és az USA képviseleti hivatalainak kUldöttei. Hearst beszédében részletesen fog­lalkozott N. Sz. Hruscsovval, N, A. Bul­ganyinnal, A. I. Mikojannal. R. J. Ma­linovszkijjal és más szovjet tényezők­kel folytatott beszélgetéseivel. Utalt Hruscsovnak a Szovjetunió elsőségéről mondott szavaira a rakétakutatás te­rén és kijelentésére, hogy a Szovjet­unió túlszárnyalja az UŠÁ-t az egy főre eső termelésben. Ezt azért mon­dom önöknek, jelentette ki Hearst, mert hogy ha néhány évvel ezelőtt azt mondottáik volna nekünk, hogy Orosz­ország az USA-t túlszárnyalja tudomá­nyos téren — kinevettük volna. Az oroszok ezt azonban megtették." Szükséges, hogy az USA megváltoz­tassa külpolitikai irányvonalát — folytatta Hearst. A mi válaszunk a szovjet mesterséges holdak kibocsátá­sára nem volt a legmegfelelőbb. A mesterséges holdakat katonai szem­szögből néztük, holott a világ nem­zete; számára a mesterséges holdak útrabocsátása elsősorban hatalmas tu­dományos eredményt jelent. Politi­kánknak rugékonyabbnak kell lennie és a Szovjetunióval békés verseny és együttélés elvén kell alapulnia. A franciák tiltakoznak a rakétatámaszpontok ellen Prizs (ČTK) — A francia nép til­takozik az amerikai atom- és raké­tatámaszpontok Franciaország terüle­tén való kiépítésének tervei ellen. Több üzemben és vállalatban bizott­ságok létesültek, amelyek megismer­tetik a dolgozókkal azt a veszedel­met, amely a támaszpontok létesí­téséből Franciaországra hárul. Alá-X írásokat gyűjtenek a tiltakozó fel­iratokra, amelyeket a nemzetgyűlés képviselőihez és ismert tényezőkhöz intéznek. ŰJ SZO 3 ir 1957. december 22. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom