Új Szó, 1957. december (10. évfolyam, 333-360.szám)

1957-12-19 / 351. szám, csütörtök

A realista irodalomnak az élet ismerete az alapja, a szocialista realizmus a szocialista valóságra épül. Nem kell hivatkozni a világirodalom, a magyar írás, vagy a szovjet széppróza és költészet klasszikus alkotásaira, a tollforgató emberek, az irodalom kedvelői, az olvasók úgy is tudják ezt. A mi csehszlovákiai magyar irodalmunk alkotásaiból az a kevés mú az értékes, amely bemutatja korunknak egy-egy jellegzetes vonását, szabadságunk évtizedének társadalmi erőit, harcait és elsősorban a formálódó új élet embereit ábrázolja. Az igazi író korának énekese, aki ismeri az életet, népének lelkét, gondolatvilágát, vágyait, a társadalom bonyolult hatóerőit és együtt érez a dolgozók nemes törekvéseivel. Együtt vívódik velük a nehézségek leküzdésében. Az író messzire lát és érzékeny lelkében megerősödve visszhangzik a születő új, amely közelebb viszi az emberiséget nagy álmai megvalósulása felé. Az író az életet nemcsak megfigyeli, tanulmányozza, hanem együtt éli a dolgozókkal. Sajnos, ezeket az elveket sok író csak elfogadja, tudja, de nem követi, Egy évtized könyvtermését, ha végignézi az ember, feltétlenül erre a megállapításra jut. A sematizmus, majd a „lakkozás" elleni harc kihirdetésekor igen népszerű lett „az élet megismeréséért"' -* kitűzött jelszó. De azt hiszem, ezen a téren a szovjet írók egy csoportja után az első korszakalkotó kezdeményezést a kínai írók tették meg. Mint ismeretes, ezekben a napokban több száz kínai író hagyja ott a fővárost hosszabb időre vagy végleg. hogy különféle munkát vállalva vidéken necsak külső szemlélője legyen népe harcának, hanem maga is segítse azt. Természetesen elsősorban írással, de más, konkrét, fizikai munkával is. Hogy miért vált ez szükségessé, arra meggyőző választ ad a Zsenminzsipao, amelyből az alábbiakat idézzük: „Az írók és a művészek abszolút többsége elismeri a szocializmus építésében a párt vezető szerepét és kész ezen az úton haladni. Akadnak azonban írók és művészek, akik nem látják ilyen világosan a célt, vagy jobboldali befolyás alá kerültek." ,,Az írónak és a művésznek korszakunk új népi tömegeivel kell élnie, feltétlenül hosszú időre szívvel-lélekkel a munkások, parasztok s a katonák között kell élnie és együtt kell menetelnie velük a harc tüzébe. Csak így változtathatják meg az írók és művészek eszmei tévelygéseiket, csak így lehetnek a munkásosztály őszinte harcosai, csak így énekelhetik meg a dolgozó nép küzdelmeit." „Az irók és művészek között egy időben nagyon népszerű volt a „Megismerkedni az élettel" jelszó. Az idősebb frógeneráció egyes tagjainak e jelszó sokat jelentett, mert lehetőséget nyújtott számukra a munkasokhoz és a parasztokhoz v ló közeledésre. De a mai íróknak és különösen a fiatal íróknak ez a jelszó nem sokat nyújtót', sőt ellentétes eredménnyel is járhatott.' „Az élettel való megismerkedés" csak ideig óráig tart, alkalmakként váltják valóra, amikor anyagot gyűjtenek egy-egy műhöz. Ez azt jelenti, hogy az írók nem élnek a tömegekkel, nem ismerik életük jó és rossz oldalát, csak véletlenül kerülnek közéjük, akár a vendégek." „Minden írónak üzembe, falura kell mennie, konkrét munkát kell ott vállalnia és részt kel! vennie a telelésben. Különösen a fiatal irók számára kell ezt kötelezővé tenni, hiszen az ő élet- és alkotói tapasztalatuk nagyon csekély és ezért helytelen, ha túlkorán specializálódnak." Ezután a cikk arról a helytelen módszerről beszél, amelynek következtében egymik-másik fiatal író egykét kötete megjelenése után beképzeltté iett és egyre jobban eltávolodott az élettől. „A munkásosztálynak erős és tehetséges Írógárdát kell teremtenie, ez napjaink jelentős történelmi feladata. S ha ezt va lóra akarjuk váltani, nincs más út, mint az, hogy az írók és művészek egyesülnek a munkás- és paraszttömegekkel, amelyek megfelelő irányban nevelik őket. Ezt a feladatot feltétlenül teljesíteni kell." A fenti idézetekből kibontakozik I előttünk a kínai írók merész kezdeményezésének lényege, s ezek a problémák tanulságosak lehetnek a mi íróink számára is. Ez nem jelenti azt, hogy a kínai példa nyomán most már nálunk is minden írót vidékre kell küldeni dolgozni, hiszen a mi irodalmi viszonyaink egészen mások, a csehszlovákiai szocialista magyar irodalom körvonalai ínég csak most bontakoznak ki, most formálódik, alakul az írói gárda. Mégis érdemes elgondolkozni a kínai bölcsesség felett, főleg azoknak a fiatal íróknak, akik néhány versük, írásuk megjelenése után nyomban a fővárosba szeretnének jutni. Minden bizonnyal e jószándékú kezdeményezésnek lesz negatív hatása is; az íróknak hiányzani fog a kultúrközpont, nehezebb lesz az írás és más gondok is égetik majd az írókat. De a legfőbb feladatot minden bizonnyal teljesíteni fogják, a dolgozó nép, a munkásosztály saját íróivá neveli a tollforgatókat és ez a legfontosabb. Szűcs Béla (ioidoni bemutaló az Állami Faluszínházban Ne is tagadjuk; furcsa érzéssel, némi bizalmatlansággal ült be a közönség jelentős része a Faluszínház nézőterére, hogy meghallgassa Carlo Goldoni „A hazug" című vígjátékának új szlovák fordítását. A „Kispolgárok" és a „Sváko Maroje" kevésbé sikerült bemutatói után jogos is volt ez a bizalmatlanság. Tudjuk, milyen nagy jelentőségű, milyen nemes hivatást tölt be és vállal az országot járó F«luszínház. Helytelen és igaz6ágta|an lenne, ha nem vennők tekintetbe a színház nehézségeit, gondjait. Nem követelhetjük tehát, hogy minden bemutató a tökéletesség rangjára emelkedjék. De igenis elvárjuk, hogy a Faluszínház valamennyi csoportja, közel évtizedes múlttal a háta mögött, mind művészileg, mind világnézeti tartalmiságával a lehető legjobbat adja. Goldoni örökbecsű vígjátékának bemutatása már csak azért is dicséretet érdemel, mert megismerteti velünk az olasz felvilágosodás korának szellemét. Goldoninál a történelmi anyag nemcsak a történelmet, nemcsak az eseményeket, nem pusztán a kor törekvéseit szolgálja, hanem — az író csipkelődő, elevenig ható szellemeskedéseiben és remek alakjaiban — szinte készen kapjuk valamennyi alak lelki világát, gondolkodásmódját, jellemét. Carlo Goldoni 1707-ben született. Orvosnak, majd ügyvédnek készült, de végül a színháznál kötött ki. Színdarabjait 1784-től játsszák. Szinte példátlan termékenységével ő szüntette meg a commedia dell'arte uralmát és lerakta a jellemvígjáték alapjait. A nyelv dolgában is újító volt, amenynyiben a divatozó dagályosság helyett egyszerű nyelvet vitt színpadra. írásaiban sikeresen figurázza ki a korabeli velencei társadalom százféle kinövéseit. Szép dolog, sőt rendkívül fontos, hogy a Faiuszínház klasszikusokat játsszék, de vajon szereplőgárdája, mivel aránylag kevés hivatásos színészszel rendelkezik, létszámban és művészi erőben elegendő-e ilyen feladatokra. „A hazug"-ot Goldoni legértékesebb vígjátékai közé soroljuk. Jellemábrázolása a maga idejében realisztikusan hatott a rögtönzött komédiák elcsépelt figurái után. Ma persze másképp látjuk őket. Bok Tamás rendező hű marad ugyan a szerző szövegéhez, de kár, hogy a legtöbb jelenetben elhanyagolja a lényeget és mindent a megszokott helyzetkomikumra épít. Nehéz feladata volt, hiszen a csoport tagjainak játékfelfogása, de szövegmondása és mozgás-stílusa sem egységes. Leopold Haverla, a címszereplő élt ugyan a szerepadta mulattatási lehetőségekkel, de végig megtartotta hangjának egyszínűségét, mozgásának együteműségét, egyszóval kevés élettel játszott. Xénia Gracová (Rosaura) játssza, de nem éli a szerepet, hiszen nem adhat mást, mi lényege: a szendeséget. S mivel a rendező éppen a darab külsőségeinek kihangsúlyozására törekedett, itt sem hozta felszínre Goldoni valódi elemeit. Minden azon múlik, hogy a szereplők ki tudják-e csiholni azt a kedély- és szellempezsdítő szikrát, amelynek ide-oda kell pattognia a színpad és a nézőtér között. Nos, ez a szikra hiányzott mindvégig. MartiSová Žofia, Ôo'.ombina komor nája igyekszik megadni figurájának klasszikus pátoszát. Stanislav Kubiš viszont képtelen igazi lelket lehelni Florindo alakjába. Jaroslav Ďuríček (Arlecchino) gyakran naturalisztiku- j san fogja fel a leglényegesebb szatiri- | kus részeket, s ezzel saját maga gyen- j gíti máskülönben dicséretre méltó ala- j kítását. Meg kell még említenünk Da- | niel Králikot (Balanzoni) és František ! Krovinát (Pantalone), akik valóban kö- i zel kerültek Goldonihoz és stílusosan | illeszkedtek az előadásba. Külön emlí- j tést érdemel Dušan Rakšány Brighella i szerepében; ez a tehetséges színész j érzi leginkább Goldonit. A stilizált játékhoz illő díszletek ; Vecsey V. József gazdag művészi fan- i táziájára, ízlésére vallanak. Viszont nem értjük azt a rendezői megoldást, amely az egyes képeket különválasztó idomtalan „kártyákat" ki-behordoztatja. Ezáltal az előadás értéke is sokat veszít. Azt sem tudjuk, hogy a színlapon mozgástani szakértőként feltüntetett A. Votänová tulajdonképpen mit végzett, hiszen a szereplők mozgása stílustalan, esetlen, sőt helyenként nevetséges. Eöry M. Emil Az Uj Színpad Ifjúsági Együttese néhány napja adta elő A. Gladkov: Örökké élő történet című vígjátékát. J. Herec felvételei a színdarab két jelenetét örökítették meg. Káprázatos és elragadó művészparádénak voltunk tanúi már a tavalyi évadban is, de olyan vendégvárásra, mint a mostani, nem emlékszik városunk közönsége. Alig telt el két hét Rigó Magda kiváló Tosca alakítása óta, s máris öt bolgár énekest szerepeltetett operánk. Először a Bohémélet-ben lépett fel két vendégművész, majd néqy bolgár énekes lépett egyszerre a közönség elé Bizet Carmenjében. Nem volt ismeretlen előttünk eddig sem a bolgár opera-kultúra. Melyik operalátogató felejtette el a híres tavalyi Mefistő alakítást? Mostan* vendégeink is operakultúrájuk magas színvonaláról tettek tanúbizonyságot. Bebizonyították, hogy Bulgária egész sor nagy tehetségű szólistával rendelkezik, akik a világ bármily színpadán megállnák a helyüket. A nagyszerű Carmen-előadásnak hatalmas közönségsikere volt. A legnagyobb tapsot Carmen alakítója, N. Afajenova kapta. Nála a kicsiszolt, kellemes mezzoszoprán kitűnő színészi tehetséggel párosul. Carmenje olyan volt, amilyennek Mérimée Prosper valaha megálmodta: „Érdekes, vad szépség, aki az első percben meghökkenti az embert, de sose lehet többé elfeledni." Micaela (K. Popová) a közönség szívéért is sikeresen vetekedett Carmennel. A harmadik felvonásban magávalragadó. természetes játékával még Carment Is túlszárnyalta, hálátlanabb szerepe ellenére is. L. Bodurov (Don Jósé) alakítása már egyoldalúbb volt. A kitűnő hangú énekes színészi alakítása messze elmaradt partnere, Afajenova játéka mögött. Ez különösen a negyedik felvonás drámai befejezésében mutatkozott meg. Ennek ellenére is megtalálta az utat a bratislavai zenebarátok szívéhez. Escamilló alakítója, T. Petro szintén megérdemelte közönségsikerét. Kellemes baritonján szólaltatta meg az opera jólismert melódiáit. Csodálatos volt a bolgár színészek harmonikus beolvadása operaegyüttesünkbe. Általában ez a vendégművészek számára a legnehezebb, hisz ahány színház, annyi rendezői felfogás és megoldás. Mégis olyan biztosan mozogtak, énekeltek színpadunkon, mintha legalábbis 25 előadást énekellek volna már itt végig. Egészbevéve a vendégművészek, operaegyüttesünk és a zenekar harmonikus egységben ritkán hallott Carmen előadással lepte meg a közönséget. Vendégművészeinket megérdemelten ünnepelte oly melegen a közönség. Rémüljük, nem utoljára jártak nálunk és hamarosan újra tapsolhatunk kiváló teljesítményeiknek. Kovács Miklós Fraoce Cüdat fis Edgard Boneux hangversenye Francé Clidat, a rokonszenves francia zongoraművésznő. (J. Herec felv.) A múlt heti bérletesték keretében érdekes és változatos hangversenyt hallottunk. A program első Jelében Francé Clidat fiatal francia zongoraművésznő César Franck Szimfonikus variációit játszotta. Nagy érdeklődéssel és várakozással fogadtuk ezt a müvet, amelyet sajnos ritkán van alkalmunk hallani. Kár, hogy a zongoristák nem tűzik gyakrabban műsorra César Franck megkapócn szép szimfonikus kompozícióját. Bár a szerzó variációknak nevezi, a mű nem támaszkodik a variációs forma hagyományaira. Nem találunk benne jellegzetes alaptémát,- amely motívikusan szövődne tovább. A kompozíció inkább rövid zenei frázisokra épült szabadon csapongó fantázia. A kötetlen változatok gyönyörűen érzékeltetik az elmélkedésre hajlamos, öregedő Franck befeléforduló érzésvilágát. (E müvet hatvanhárom éves korában alkotta.) César Franckot, ezt a finom, kultivált és gondolatgazdag muzsikust nagyon találóan a francia Brahmsnak nevezik, de zenei gondolatai miniha halkabbak, sápadtabbak, töprengőbbek lennének. A variációk szembeszökően érdekes sajátossága a különleges, egyéni ellenpontozás, ami F rancknál orgonista létére játékos könnyedséggel adódik. A zongoraszólót Francé Clidat nagyon szépen és stílusosan játszotta, mégis az volt a benyomásunk, hogy ebben a költői szépségekben gazdag műben több a mélység, mint amenynyit a művésznő feltört előttünk. Francé Clidat finoman, ízlésesen és .......... -i-^rrť^n

ri

nnn

n.

nnrun.fv

v^j^ruijiArtf\nAAjVTj-u'Lruv A SZOVJET NÉP IRÁNTI HÁLA ESTJE Bratislavában a Csehszlovák-Szovjet Baráti Hónap befejezése alkalmából megrendezték a szovjet nép iránti hála estjét. Két fényképünk az értékes kulturális műsorról készült. Az elsőn Manšingrová és Kúra balettáncosokat, a másikon pedig egy jelenetet láthatunk N. Pogogyin: Ember a" puskával című drámájából. Lenin szerepében E. Romančíkot J. Kronerrel ábrázolja felvételünk. (Foto: J. Herec) érzéssel zongorázik, de játékából még hiányzik a belső tartóerő, a felépítés nagyvonalúsága. A zongora kedvesen, melegen cseveg a keze alatt, játéka üdít és gyönyörködtet, de erős élményt nem nyújt. Francé Clidat nagyon fiatal még, az igaz, mindössze huszonöt éves. Bár ennél a megállapításnál önkéntetenül is eszünkbe jut Gleb Axelrod, nemrégen hallott szovjet zongoraművész, aki szintén nagyon fiatal, de mikor leült a zongorához, az első taktusok után éreztük: erös, kiforrott művész szól hozzánk. Ezzel az öszszehasonlítással semmiképpen sem akarjuk csökkenteni Francé Clidat kvalitásait. A fiatal francia művésznő kevésbé markáns egyéniség, de nagyon tehetséges zongorista, technikai felkészültsége hibátlan és megvannak az adottságai a teljes művészi kibontakozáshoz. A közönség viharosan ünnepelte, amit a művésznő három ráadással köszönt meg. Claude Debussy Prélude-jét szépen, franciás könnyedséggel játszotta, különösen jól adta elő Dohnányi Capriccióját, és végül Liszt Consolations című müvét játszotta, lágyan, poétikusan. A műsor második részében Antonín Dvorak Üj világ-szimfóniáját hallottuk. Edgard Doneux belga karmester ez idén már másodszor lépett a bratislavai hangversenydobogóra. Ezúttal is bebizonyította kitűnő karmesteri képességeit. Dvofák Üj világ-szimfóniáját nagyon érdekes felfogásban hozta a közönség elé. Erősen aláfestette a szimfónia drámai elemeit, felfokozta a dinamikai ellentéteket, ami a szokottnál gyorsabb tempókat vont maga után. A hallgatóság élénk érdeklődéssel fogadta a belga karmester újszerű és nagyon hatásos koncepcióját. Edgard Doneux gondosan kidolgozott minden legapróbb részletet, de mégsem a részletekre fektette a fősúlyt, hanem a felépítés egyöntetűségére, a mű mondanivalójának teljes visszaadására. Kiváló felkészültsége külön említést érdemel. Csak emlékeztetőül nézett néha-néha a vezérkönyvbe, éreztük, hogy minden gondolatával és minden idegével a szimfóniában él. Pontosan tudta, mit akar és akaratát céltudatosan átvitte a zenekarra. A játékosok érzékenyen felfogták és szépen kifejezték a dirigens elgondolásait. Doneux karmesteri pálcája friss életet öntött a zenekarba, különösen Dvofák Üj világszimfóniájában. De nagyon szépen, mély átérzéssel dirigálta Tibor Frešo Felszabadulás című erőteljes szimfonikus képét is. A közönség Edgard Doneux karmestert meleg és valóban megérdemelt ünneplésben részesítette. Havas Márta Néhány szó egy kezdeményezés margójára • ÍRÓK SORSA — ÍRÓK JÖVŐJE Szovjet vígjáték az Üj Színpadon ÜJ SZÔ 7 -k 1957. december 21.