Új Szó, 1957. november (10. évfolyam, 303-332.szám)

1957-11-23 / 325. szám, szombat

ľf^gjZg^Mi Optimista tragédia A Hviezdoslav Színház nagysikerű bemutatója az Októberi Forradalom 40. évfordulója alkalmából , - * -v - ^ 7 . é "í i piÄ : 1 'tl f A .Si. I H .... k,. 1*.. . . t íjf -•- MB T i / r • A ' A ' <11 j á ­4 * Hr- * - * MAJDNEM EGYIDÖBEN tűzték mű- angyalok és nem ördögök: emberek, sorra az Optimista tragédiát Prágá- Üj formai megoldások útját járja és ban, Budapesten és Bratislavában. Ez éppen ezért, ez a dráma a sok natu­nem a véletlen müve, mert a szovjet ralisztikus mű után üdítően újszerű. drámairodalomban éppen ez a darab eleveníti fel talán a legtökéleteseb­ben az emberiség történetének leg­fontosabb fordulópontját — a szovjet szocialista forradalom harcos éveit. Pedig Visnyevszkij nem törekszik arra, hogy időrendben felidézze az eseményeket, átfogó képet adjon er­ről a világrengető folyamatról. Célja inkább az, hogy egy ba'.ti-tengeri egység sorsát, megacé'.ozódását tömö­ren megrázó hitelességgel, és erővel vázolva választ adjon korunk legfon­tosabb kérdéséire: Mi az élet és a ha'ál értelme, milyen legyen az egyén és a társadalom kölcsönös viszonya'.' A szocialista drámairodalomban igen kevés olyan mű van, amely ily meg­győzően állít — nagy szavak nél­kül és rendkívül magas művészi szin­ten — maradandó emléket a bfflse­viki pártnak, amely nem hőköl vissza az elébe tornyosuló akadályok elöl, oldalára tudja vonni az emberek dön­tő többségét a legsúlyosabb helyzet­ben is, amikor mérhetetlenül gyöngé­nek tűnik és igazának erejével min­Az Optimista tragédia epikai dráma, az egyes, szinte zártnak mondható misszár igazáról később meggyőződő és azt híven követő tengerész nagy­szerűen megírt szerepében élete egyik legnagyobb alakítását nyújtja. Hana Sarvašová finom eszközökkel formál­ja meg a komisszár alakját. Nem a ,.férfias nő" típusa, hanem a párt, a nép, a forradalom igazáról meggyő­ződött, győzelméért küzdő gondolko­dó nőt eleveníti meg. František Di­barbora a Rekedt, Edo Romančík és Vladimír Durdík, a két kommentáló tengerész, Branislav Koreň az öreg fedélzetmester és Karol Skovay az anarchista tartalék vezérének szere­pében szintén kimagasló teljesítményt nyújtottak. Karol ' Machat a kommu­nista Vajnonenje kissé túlzottan fél­szeg és puha, míg Ladislav Chudík nem tudta eléggé meggyőzően meg­formálni i hajóskapitány, a vörös hadserea oldalára átállt volt cári tiszt — kii'önben is eléggé hálátlan — alakiát. Míia Beran anarchista vezéré­nek figurája nem eléggé árnyalatos. Ladislav Vychodil díszlete a színé­szi iáték igen kifejező hátterét meg­jeleneieket két matróz kommentálja, adó művészi megoldás. Ez feltétlenül megkívánja a tökéletes VÉGÜL E SIKERES előadás után den áldozatra kész hősökké'tudja for- felépítést, hogy a cselekmény szét ne hisszük, hogy színházi szakembereink málni azokat, akikre más nem veszte­getne egy lemondó kézlegyintést sem. A párt tanítja meg az embereket an­nak felismerésére, hogy az élet értel­me az új társadalom győzelemre jut­tatásáért vívott igen nehéz, sok le­mondást,. fegyelmet követelő küzde­lem. És a párt tanít arra is, hogy a halál sem értelmetlen, ha mások jobb életét válthatjuk meg ezzel. Ez Vis­nyevszkij drámájának határozott vá­aprózódjék. Csodálatos, hogy a Vis- a jövőben a gazdag szovjet drámaíró­nyevszkij adta keret milyen szoros egésszé "ízi össze a költői szárnyalá­sú cselekményláncolatot és ugyanak­kor közvetlenné teszi az előadást, hogy érezzük, a dráma minden szava hozzánk is szói. A TÖRTÉNET DIÓHÉJBAN a kö­vetkező. A balti-tengeri flotta egyik demoralizált, szétzilált, az anarchistaK befolyása alatt álló egységéhez a párt hasonló magas szíriwnalú műveket bá­hasonló magasszínvonalú műveket bá­nyásznak ki és elevenítenek fel színpadjainkon — közönségünk örö­mére. Gály Iván Könyvtár, vagy csak így hívják ? ? A szenvedélyes olvasó, aki olvasni akar, nem nézi a kölcsönzőt, és nem nézi, hogy az olvasni kívánt könyv kötve van-e, vagy fűzve, fehérek-e a lapjai, vagy már sárgák. Elsősorban a keresett könyv után kutat s ha megtalálja, visszi, bárki adja, bármi­lyen állapotban. Ennek ellenére mégis jelentős té­nyező, hogy milyen állapotban van a könyv és hogyan fest, milyen benyo­mást áraszt a kölcsönző, hiszen so­kan a könyvtárban a könyvek között keresnek munkájuk után szórakozást. S ha az ember pihen, szórakczik, kí­vánja, hooy környezete megnyerő, barátságos legyen. A legtöbb könyvtárban — nemcsak járási v gy városi, de a falusi és van a könyvtárnak. Ezek legtöbbje diák. A diákok természetesen főként ifjúsági könyveket olvasnak. Sajncs, az ifjúsági könyvek sem találhatók meg az igényeknek megfelelően. Ha­zai magyar irodalmunk legkiválóbb ifjúsági regényéből, Szabó Béla: Mar­ci a csodakapusából például, amely éDpen a napokban jelent meg máso­dik kiadásban, egyetlen példány sincs a könyvtárban. De bajok vannak a külföldi klasszikusok műveit, vala­mint az újság- és folyóiratállományt illetően is. Akárcsak a magyar klaszikusok, és az említett ifjúsági művek, nem ta­lálhatók meg a keresletnek megfele­lően a külföldi klaszikusok müvei sem. A könyvtárban levő újságok és üzemi könyvtárakban is — így van: | folyóiratok pedig nem a célt szol megnyerő, vonzó a környezet. Van­nak azonban olyan könyvtárak is, melyek bizony nem elégítik ki az olvasóknak sem a könyvek, sem a pi­henést nyújtó helyiségek iránti igé­nyeit. Ilyen „könyvtár" például a so­morjai járási népkönyvtár. Itt nem­Cíak a keresett és fontos könyveket, de a megnyerő és barátságos kör­nyezetet sem találja meg még a leg­igénytelenebb olvasó sem. A körülbelül 4500 kötettel rendel­kező járási könyvtár egyetlen helyi­ségben szorong. A helyiség kölcsön­ző, raktár, olvasóterem, stb. stb., lé­nyegében azonban egyik sem. Elhe­lyezésénél fogva nem tölti be ren­desen sem a kölcsönző, sem a rak­tár. sem az olvasóterem szerepét. Könyvtári rendnek se híre se ham­va, s \k könyvek, mintha zsákból szórták vclna ki őket, úgy hevernek a düledező polcokon. Ez a „könyvtár" bizony nem vonzza az olvasókat, nem kelti fel az érdek­lődést. nem járul hozzá a könyvek megszerettetéséhez Nem járási szék­helyen, falvakon, üzemekben is össze­hasonlíthatatlanul rendesebb könyv­tárakkal találkoztunk mind az elhe­lyezést, mind a belső rendet illetően. Á rossz helyezést itt még hatvá­nyozza a könyvek rossz kezelése. Megtudtuk, hogy az olvasók leg­jobban a Mikszáth-, Móricz-, Jókai­és lersánszky-könyveket keresik. A könyvtárban mégis ezekből van a legkevesebb. összesen 350 rendszeres olvasója gálják: szétszórtan, kihasználatlanul hevernek. Ezek után magától adódik a kér­dés: ki a hibás, miért ilyen a somor­jai járási népkönyvtár? Több felé jártunk, több embertől érdeklődtünk. A véleményeket össze­gezve ilyen következtetést kell le­vonnunk: Hibás a könyvtár vezető­je is, akinek jelenlegi munkáját nem illethetnénk nemcsak a példás, de még a közepes könyvtáros jelzővel sem, a fő hiba azcnban a helyiségben, a könyvtár elhelyezésében van. A mostani helyiség sem méreténél, sem berendezésénél .fogva nem felel meg egy járási könyvtárnak, így kül­detését ~Vj akkor sem tölthetné be, ha vezetése jobb lenne. A város vezetői törik a fejüket a megoldáson. Jelenleg úgy tervezik, hogy a könyvtárat áthelyezik egy a mostanitól sokkal nagyobb, tehát könyvtár számára sokkal megfelelőbb helyre. Ez azonban még csak terv. Hogy a tervből mikor lesz valóság — arra senki sem válaszolt. Az üggyel ezért foglalkozunk nyilvánosan és ezért kérjük az illetékeseket: 1. Tartsák szem előtt a könyvtárak fcntos küldetését, s járási könyvtá­ruknak teremtsenek olyan lehetősé­get, hogy a könyvtár valóban könyv­tár legyen és betölthesse hivatását. 2. Mind a könyvek számarányát, mind a vezetést javítsák meg annyira, hogy kielégítse az olvasók igényeit. Balázs Béla lasza a feltett kérdésre. Nincs egyéni komisszárt küld ki'. Á komisszár szabadság, boldogság a társadalom felszabadítása nélkül, és éppen ezért az egyénnek, saját javát követve, alá kell rendelnie magát a haladásért küzdő társadalomnak, hogy életének és halálának célja, értelme legyen. Visnyevszkij, bátran hangsúlyozza és bizonyítja — a mi új világunkban is lehetnek egyéni tragédiák, az élet nem csak derű, az életet átszövi a bánat is, de ha az áldozatvállalás kitárja a jövőbe vezető kapukat, ki­szélesíti a szocializmus horizontját, akkor még a legsúlyosabb csapás is: optimista tragédia. Mennyire kemény és mégis mennyire emberi ez a gon­dolat, amelyet mélyen áthat a szocia­lista humanizmus. Vszjevolod Visnyevszkij joggal ír­hatott drámát a forradalomról és résztvevőiről, hiszen gazdag élmény­anyaggal rendelkezett. Részese a pétervári felkelésnek és végigharcolja a polgárháborút Ukrajnában, a Fe­kete- és a Balti-tengeren. Az Opti­mista tragédiát 1932-ben írta meg: (Kii'önben ő a szerzője a Mi, krons­egy filigrántermetű, gyengének tűnő, de a feladattól vissza nem riadó nő. Az egységben, kétszáz tengerész kö­zött csak két kommunistára és né­hány szimpatizálóra támaszkodhat. Ezek is meg vannak félemlítve. A pa­rancsnok, egy volt cári tengerésztiszt teljesen tanácstalan. Mit tehet itt egy szinte teljesen magára hagyott nő? És az új komisszár bebizonyítja, hogy a gyenge nő, a néhány száll kommunista is hatalmas erőt képvi­sel, ha a párt mögöttük áll. A dráma szemlélteti az anarchisták vezérének elszigetelését a matrózok tömegétől, a forradalomhoz hű, de az anarchista befolyástól megmételyezett legénység megnyerését és harcképes egységbe tömörítését. Nehéz, bonyolult átneve­lési folyamat ez, amelyben eszköz nem­csak a meggyőző, lelkes szó, de a személyes, bátor kiállás is és ha kell: a férgesét eltávolító golyó. Visnyev­szkij a drasztikumtól sem fél ott, ahol ez a való élet ábrázolása múlha­tatlanul 'megköveteli és merész vonal­vezetéssel jut el a dráma zárójele­f mi 3 ÜHE ' i m M- éSf Kv. •' v • i' tadtiak című klasszikus szovjet film- netéhe z. a" betolakodó németek ellen alkotás forgatókönyvének is). Drama- egvsége élén harcoló komisszár ha­jának története élethű, figurái nem máho z Teheti ezt, mert bár a szí­vünkhöz nő ez a gyenge testű, erős lelkű asszbny, mégis, amikor lehull a függöm/, fülünkben tovább cseng a forradalmi matrózok indulója, érez­zük, hisszük, tudjuk: minden súlyos áldozat ellenére győznie kell annak az ügynek, amelyért ilyen emberek szálltak csatába a párt vörös lobogó­ja alatt . . . AZ ELÔADÄSRÔL csak a legna­gyobb elismerés hangján szólhatunk. A Hviezdoslav Színház együttese ál­landóan fejlődik. Tapasztaltuk ezt a Romeo és Júlia bemutatásakor is, de az Optimista tragédia előadása min­den várakozásunkat felülmúlta. Jozef Budský rendezése szinte hibátlanul, egyéni felfogásban Vtolmácsolja a szerző mondanivalóját, talán csak a fogságból visszatérő tisztek kihallga­tásának jelenete nem eléggé lendüle­tes, és kifogásolható az is, hogy he­lyenként nem tompítja a színészek túldimenzionált hangját. A nagyszámú szereplő közül első­sorban Július Pántikra figyeltünk fel. Alexej, az eleinte individualista, csu­pán saját fejére hallgató, de a ko­< <K- " - • f>W.- '• "ti.: • ­,.! - ., . >••'! •:.? ľ • '• f t . •• ' \ É * f aŕj&VpV -Ä^' " ;•/'•íOť'Vŕ , ľ, i ** ,' i,v •••.<• . .„y­mtméWé nit-'iI ŠV• " W 4 3? • TALALKOZASOM A SZOVJET EMBERREL Hosszú az út autóbusszal Český Tésínből Olomoucon, Hradec Královén át Prágá­ba. Több mint kilenc óra. Van idő gyönyörködni a tájban, egy kicsit elszu­nyókálni. De van idő be­szélgetni is. Mellettem az egyik prágai tizenegyosz­tályos iskola tanítónője ül és arról az irodalmi pályá­zatnak nevezhető sikeres akcióról beszél, amelyet az idén a csehszlovák-szovjet barátság hónapjának tisz­teletére rendeztek a diákok „Találkozásom a szovjet emberrel" címmel. Nem volt egyszerű a diákok fel­adata: orosz nyelven önálló Jrodalmi dolgozatot kellett készíteniük személyes él­ményeikről. A téma nagyon érdekelte a fiatalokat. A diákok témaválasztása igen változatos volt. Legtöbben a felszabadulás idejére em­lékeztek vissza: még kis gyermekek voltak, amikor az első szovjet katona megjelenésével örökre vé­get ért a nemzeti elnyoma­tás, a fasiszta terror és rémuralom. A felszabadító szovjet hadsereg véglege­sen kitárta a napfényes, örömteli élet kapuit. A fel­szabadulás a békét, a de­mokráciát, a szocializmust jelentette. Ilyenkor korán sötétedik, nem lehet már jegyezni, az olvasó bizonyára meg­bocsátja, ha nevek nélkül, emlékezetből próbálom le­rögzíteni, amit útitársnőm mondott. Az egyik tanuló arról a szovjet katonáról írt, aki szülei kérésére fénykép után megtalálta és vissza­vitte őt családjához. Meg­ható szavakkal ecseteli az édesanyjával való viszont­látást, hálával és szeretet­tel gondol vissza megtalá­lóiára. Az egyik diáklány Ivánról ír, aki náluk la­kott, és akinek sokat kö­szönhet. — Akkor még nem értettem, de most már tudom és köszönöm Iván­nak és a többi hős kato­nának, hogy eljöttek hoz­zánk ... Hogy ölükbe vettek engem és a többi gyere­ket . .. Hogy harcoltak ér­tünk és azon a szép má­jusi napon elhozták nekünk a szabadságot. Elrnúlt ti­zenkét év, de Ivánnal még mindig jó barátok vagyunk. Ő mosolygott rám až em­berek szeméből minden május 9-én, minden no­vember 7-én. Ő adta ke­zembe azokat a könyveket, amelyekből megismertem hős népének életét és mun­káját. ő fogta a kezem, ő bátorított mindig, ha va­lami nehéz feladattal kel­lett megbirkóznom. Volt aki a német és a szovjet katonát hasonlítot­ta össze valahogy így: — Féltem a katonáktól. Egy­szer a háború alatt egy közeli üzletbe küldtek el engem. Az utcán egy szür­ke egyenruhás német ka­tona odajött hozzám. Bűzlött a bortól. Szidni kezdett és követelte, hogy kiáltsam: Heil Hitler. A ré­mülettől nem tudtam szól­ni. A katona rámtámadt és ütlegelni kezdett, míg vég­re sikerült elszaladnom. Ez a szörnyű emlék jutott eszembe, amikor az első szovjet katonát meglát­tam. Futásnak eredtem. A katona észrevette rémü­letemet és barátságosan el­mosolyodott. Megtorpan­tam. — „Igyi szuda bra­tye!" — mondta és intett felém. Tétováztam, végül határozatlan léptekkel el­indultam felé. Kedvesen megsimogatta a hajamat, majd a magasba emelt. Mindketten elmosolyod­tunk. Kenyeret és konzer­vet adott... Furcsa kenyér volt: négyszögletes. Soha nem felejtem el. Sokan megemlékeztek a barátsági- hónap alkalmá­ból hazánkban tartózkodó szovjet művészek vendég­szerepléséről, Rihternek, a kiváló szovjet zongoramű­vésznek felejthetetlen já­tékáról, a Mojszejev együt­tesről, szovjet fiimekről, könyvekről. Figyelemre méltó, hogy többen írtak a szovjet har­cos szerénységéről. A ba­rátság hónapjának egyik előadásán „egy szovjet ka­tona" műsorszámát konfe­rálták be. Az előadás után megkérdezték a katonát, miért nem mondották be a nevét. így válaszolt: — Hát kell-e szebb név, mint „szovjet katona"? Ki volt az, aki 1917-ben életét adta a forradalomért? Ki védte meg később is a szovjetek hatalmát? Ki tűzte ki Ber­linben a vörös zászlót? Ki szabadította fel Európa le­igázott országait? A „szov­jet katona!" Boldog va­gyok, ha azt mondják rám az emberek: „szovjet ka­tona". » A fiatalokban elevenen élnek azok az élmények, amelyeket a szovjet köny­vek szereztek nekik. Sok diák könyvekből ismerte meg és választotta példa­képül a szovjet embert. Mi­csoda szeretetről tanúsko­dik az írás, amely ezt tartalmazza: — Még sze­mélyesen nem találkoztam szovjet emberrel, de Zojá­val való találkozásom talán többet jelent bármilyen személyes találkozásnál. Zoja sok mindenre megta­nított engem: szeretni mindent, ami szép és jó. Szeretni az irodalmat, a verseket, a hazát, a népet. Megtanított arra, hogy be­csületesen éljek, szeressem a munkát és a tanulást. Ügy érzem, az életemet tudnám adni az emberiség ügyéért, amelyért Zoja is életét áldozta. Vagy egy másik, mely Tányát, Azsajev Távol Moszkvától című regényé­nek egyik kedves szereplő­jét jelöli meg példaképé­nek: — Ha nehéz feladatok előtt állok, elképzelem, ho­gyan teljesítené őket Tánya az én helyemben. Bizonyo­san megtalálná a helyes utat. Tánya életével muta­tott példát arra, hogyan kell komszomolista módon élni. Szebbnél szebb, megkapó tartalmú dolgozatot írtak ezek a prágai fiatalok. Ez is bizonyítja, hogy ifjúsá­gunk szereti a Szovjet­uniót, a szovjet embereket. Ehhez hozzájárul az isko­lai orosz nyelvtanítás. Az orosz nyelv valóságos híd­ként köti össze ifjúságun­kat a szovjet néppel, a szovjet ifjúsággal. Olvastam Azsajev köny­vét. Bizony, Tánya jó pél­dakép a fiataloknak. És mikor a beszélgetésünket az egyhangúan berregő, autóbuszban befejeztük, el­gondolkoztam: hogy is ál­lok én példakép dolgában? Mint az egyik miniszté­rium dolgozója 1946-ban felelősségteljes megbízást kaptam. Bevallom: féltem egy kicsit. Lehetett is látni rajtam. Szovjet ismerő­söm, mikor megtudta aa okát, ezt a tanácsot adta: Ha kételyeid vannak, ha nem tudsz határozni, min­dig tégy úgy, mint ahogy egy marxista ismeretekkel rendelkező munkás csele­kedne. Azóta ez a tanács a krédóm, segítőtársam, mondhatnám úgy is: példa­képem. Ezt a bevált tanácsot ajánlom másoknak is. SZILY IMRE ÜJ SZÔ 7 & 1957. november 23.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom