Új Szó, 1957. november (10. évfolyam, 303-332.szám)

1957-11-23 / 325. szám, szombat

si\s ÄKiboR: Amivel Ady műve vonz és hódít Ha most, Ady Endre születésének nyolcvanadik évfordulóján felvetődik a kérdés, hogy abból ' a jelentékeny költői tehetsegekben gazdag nemzedékből, amelyhez Adyn kívül Juhász Gyula, Tóth Árpád, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső és mások tartoztak, miért épp Ady az, aki méltán mondta el magáról még életében, hogy „ifjú szivekben élek" s ezt ma, halála után csaknem négy évtizeddel, az utókor is megerősíti, akkor az okot nem nehéz Ady költészetének eszmei tartalmában találni. Mi az Ady-varázs titka? Miért tudott é? tud az ő költészete lázas érdeklődést felszítani maga iránt ? Itt avval a „bús merészséggel" van dolgunk, amellyel ő bizonyos dolgokat és elgondolásokat kimond és amellyel ezen elgondolások és dolgok mellett kiáll. Kimondja például, hogy korának magyarországi társadalma elkerülhetetlenül forradalomba sodródik. Bűnös messzelátásnak bélyegezték az ilyesmit a rövidlátó kortársak. És elhangzottak bátor ajkáról humánus követelmények, például közös elnyomás alatt élő különböző népek összefogásának hirdetése az elnyomó idegen hatalom ellen. Ady azért vált a dolgozó tömegek és a legjobb, haladó értelmiség művelődési látóterének centrális jelenségévé, mert az, amit művészként nyújt, nemcsak költészet, hanem az egész életet, a népi létet — közösségi és egyéni formáiban — átfogó állásfoglalás, mindent egybesürítő vízió. Kritika a jelenről, látomás az elkövetkező jövőről, népi sors, nekifesziilés bilincsek széttörésére, szerelem, viaskodás kenyérért és emberhez méltó életkörülményekért, művészi siker és beérkezés, világos átgondolása egyéni képességeinek és a nép irányában teljesítendő kötelességeknek — mindez benne van e vízióban. Ady Endre azáltal vált új összetartó kapoccsá egy nemzeti kultúrán belül s e nemzeti kultúra s más nemzeti kultúrák között, mivel költői adományát nem játékos szórakoztatás eszközéül, hanem fundamentális problémák bátor, pregnáns és épp ezzel páratlanul ható szavakbaöntésére használta. Ezen a nyolcvanadik születésnapon meg kell ragadni a

z alkalmat egy mulasztás jóvátételére, nevezetesen elő kell vennünk prózában írott müveit, el kell beléjük merülnünk. Szabadjon e mulasztással kapcsolatban a többesszámú állítást használni, mert e sorok írója úgy sejti, hogy ezzel a mulasztással s a mulasztás helyrehozására való készséggel és igyekezettel nem áll egyedül. Vigyázni kell azonban a „prózai művek" megjelölés értelmére és használatára Ady esetében, mert — ha paradoxonként hangzik is — ki kell mondanunk, hogy Ady prózája nemcsak költészet, hanem ennek is a legmagasabbrangúja. Bölöni György, aki mint kortárs, barát és tanú elsősorban van hivatva ilyesmit megállapítani, azt mondja, hogy Ady Endre publicisztikája, köziről tevékenységének termékel, cikkel szókimondóbbak, mint versel s dokumentációs értékben ezekkel vetekednek. Aki Ady Endrének csak a verseit ismeri, bár gondosan végigtanulmányozza, befele visszhangozza és idézni tudja őket, még nem ismeri teljesen Adyban a meg nem alkuvó egész embert, azt a jelentékeny gondolkodót s az eleinte csak hallgatagon veleérző milliók szószólóját, aki konkrét módon harcra bátorít. Éhhez szükség van prózájának megismerésére, amelynek részei: hírlapi cikkek, politikai és kulturális tárgyúak, önvallomásszerü tanulmányok, novellák és leveleinek hatalmas mennyisége. Minderről csak megközelithetően alkothatunk képet, mert levelezéséből csupán egy több mint hatszáz oldalas válogatás jelent meg, ami a kiadó szerint talán egynegyed részét képezi az egész korrespondenclális anyagnak. Az újságcikkekből és tanulmányokból az 1897-től 1902-ig írottak két kötetben körülbelül ezer nyomtatott oldalt tésznek ki. Földessy Gyula Ady több mint háromszáz novellájának szövegét még a fölszabadulás előtt. 1939-ben gyűjtötte össze és adta ki egy testes kötetben. Eszmei tekintetben, és megírás dolgában is a prózai müvek között első helyre kerülnek az újságokban és folyóiratokban megjelent cikkek és tanulmányok. Dokumentációs értékben egyedülálló jelentőségű leveleinek hatalmas sorozata. Ügyszólván az egészen rövid cikkeken és a nagyon . gyakran sietve Irt leveleken Is mindig rajta van Ady művészi és nyelvi eredetiségének bélyege. Azt hisszük, hogy tartalmi és megírási jelentőség dolgában a novellák csoportja sorban csak a publicisztikai müvek és a levelek után következik. A novellákat nagyérdemű kiadójuk 1939ben azzal a megjegyzéssel kísérte, hogy reméli, az olvasóközönségnek épp olyan kedvelt olvasmányává válnak, mint az Adyversek. Érthető, ha 1939-ben, a Horthy-korszakban, ilyen hangfogóval mérsékelt értékelés hangzott el, mert Ady sem akkor, sem később nem volt és nem lehetett „kedvelt"" olvasmány, hanem az ő hatására talál az akkor ki nem mondható „forrósító" megjelölés, — vagy mellette, vagy ellene. A versekkel hatásosság dolgában a novellák nem kelhetnek annyira versenyre, mint a cikkek és a levelezés. A novellákon érzik, amit egy még Ady által megjelentetett gyűjteményük előszavában olvasunk, hogy részint muszájból, részint anyagi kényszer alatt íródtak. Témáik meglehetősen heterogének. Akad közöttük a társadalom úgynevezett napos oldalán lélektani elemzéssel foglalkozó, másokat szilágysági falvak és kisvárosok atmoszférája vesz körül, vannak olyanok, amelyeknek mondatait átfűti az önvallomás heve, sőt egyesek, mint a Nyugatban 1916-ban és 1917-ben megjelent két darab, átcsapnak memoárnak Is beillő fiatalkori visszaemlékezésekbe. A nagy írómüvészeknél a verses és a prózai alkotások, a kötött és a kötetlen formájú művek egymáshoz való viszonya különböző. Vörösmarty Mihálynál például nagyszerű költői nyelvének varázsa és prózájának körülményessége között valóságos szakadék van. Arany Jánosnak, aki Gogolt is fordította, vannak novellakísérletei, a forradalom Idejéből politikai cikkei maradtak fönn s írt irodalmi tanulmányokat és könyvkritikákat. A politikai cikkek kivételével prózájából, mely egyébként korrekt, hiányzik a népies zamat és gyökeresség. Más példa: Jókai Mór szívesen verselt Is, jókora gyűjtemény akad belőlük a jubileumi kiadásban, de valahogy könnyeden vette a versírást s itt színes képzeletének alig van nyoma. Nála a mérleg a prózai kifejezés javára billen, amiben az ő gazdagsága páratlan. A prózai és a verses forma használatának olyan egyensúlya és egyenértékűsége mint Adynál, rajta kívül a magyar irodalomban csak Petőfinél fordul elő (útileveleiben és jegyzeteiben), a német klasszikusok közül pedig Goethenél, aki mesteri mint regény- és novellaíró, mint halhatatlan önéletrajzának és itáliai útleírásának szerzője. Adyról mint publicisztikai lángelméről beszélhetünk. E lángelme funkcionális lényege: a szenvedélyes reakció a társadalmi és a művelődési elmaradottság ellen. Minden fáj neki, ami emberhez nem méltó a közéletben. Az agyak és a kezek kooperatív szent munkájának tekinti — így ír Párizsból — dolgozni az elnyomottak felszabadításán. Elkeseríti az osztályuralom karhatalmat nyersen bevető és a szegényekkel szemben bürokratikus dölyfje, a dolgozók életszíntjének alacsonysága, a középkori eredetű társadalmi és kulturális csökevények. Szenvedélye mindezek ellen egytüzü, soha nem lanyhuló, és mégsem egyhangú, mert a lángész bámulatos tapasztalati horizontja és ítélőképessége, a részletek hallatlan tömegének tudatosítása s az egyes részleteken belül egy a maga nemében egyedülálló képzelet kapcsoló, szemléltető, összefűző, lényegre villantó szárnyalása társul ama szenvedélyhez. Ady Endre tudatában volt küldetésének, " zsenijének s mindannak a súlyos belső vívódásokat okozó gyarlóságoknak, amelyeket mint a saját drámáját, soha nem látványosság céljára, hanem őszinte emberségének bizonyítékaként kimond, nem összetörten, banem mindenkor vállaló bátorsággal. Ezek a motívumok megvannak költészetében, de ott velük kapcsolatban több a ritmus varázsa, míg amikor prózájában szól róluk, egy zord logika néha ironikussá váló fényében s a lélek artézikutas mélységeiig hatoló fúrással kerülnek gyakran megdöbbentő, de mindig művészi szemléltetésre. És az a politikai újságíró, aki kérlelhetetlen, ha a nagybirtok, a klerikalizmus, a kivándorlást okozó nyomor és a világimperializmus térfoglalásának megbélyegzéséről van szó, ez a meg nem alkuvó harcos, személyes életének zónájában a legnemesebb érzelmekben gazdag, amint leveleiből kitűnik. Egyik levelében, amelyet még mint debreceni elkedvetlenedett jogász írt anyjának s azzal kecsegteti az édest, hogy fiából hírneves író lesz, ugyanazt a hangot üti meg, mint amikor Petőfi édesanyjához fordul: „Dicső neve költő fiadnak, anyám, soká, örökké él." Öreg szülei iránt végtelen gyengédséget tanúsít, baráti kapcsolatait nagy szeretettel ápolja, iskolai emlékei számára drágák s volt tanítóit emelkedetten tiszteli, a maga bohém kivetettségében otthon után kívánkozik. Ha valakire, a publicista Adyra el lehet mondani, hogy mindig ítélkezik tollával, nem áll a se hideg, se meleg semlegesség és közömbösség süppedékes talaján. Prózájából tűnik ki teljesebben, hogy ő a világirodalom horizontján méltán bontakozhatott ki olyan csillagképpé, melyre szlovákok, csehek, románok és jugoszlávok egyaránt felfigyelnek. A patriotizmust dühödt ha;afiaskodássá torzító l'eudális és burzsoá elemeknek odakiáltja: a „közös társadalmi munkában álló becsületes, dolgos emberek az igazi hazafiak. Nem lehet hazafi, aki ellensége a haladásnak." (1903) Amit pedig 1904—5-ben az orosz-japán háború idején kommentárjaiban ír, azt nem túlzás prófétainak nevezni: hogy a cári hadsereget az orosz forradalom törte öszsze; hogy a mukdeni csatavesztéssel „az eleven, új élet, új világ új forradalma nyerte meg első csatáját. S szabad azt mondani, hogy a lenini eszmeiséggel szinte rokon 1903 januárjában „Az orosz ágyú filozofál" című versben az a követelmény, hogy vigyék haza a tüzérséget a frontról és irányítsák otthon „nem japáni" célpontokra. Mi más ez, mint a saját háborús és egyéb társadalmi bűnösök elleni megtorlás. És 1905 decemberében a forradalmi híreket így magyarázza: „A történelemnek büszkesége lesz e földindulás... Fölkelt a nép és formálja a világot... épülhetünk az orosz példán." * * * Hogy Ady Endre alkotó lendületét és az ő külön világának magasságait és mélységeit jellemezzük, hadd idézzük a Szentivánéji álomból Theseus nagyszerű magyarázó szavait a költő művészetéről Hyppolitához: Szent őrületben a költö szeme Földről az égre, égből földre villan S míg ismeretlen dolgok vázait Megtestesíti képzeletje, tolla A légi semmit állandó alakkal. Lakhellyel és névvel ruházza fel. Mindaz, amiről itt szó van: a szent őrületnek nevezett alkotó elragadtatás, a fizikai tér, a társadalom és az érzések valamennyi dimenzióján szerteszáguldó látás, s a toll kifejezőképessége mindarra, ami nemes sejtés felmerülhet az emberhez — mindez megvan Adyban. Ml olvasás közben gondolatban vele együtt végigjárjuk azt a göröngyös, sőt tövises utat, amelyen neki életében járnia kellett, de közben épp az ő példáján okulva, nem feledkezünk meg keresni az átjárót a társadalmi együttélés sok évezredes hibáit kiküszöbölő és jóvátevö igazságos embervilágba. Amikor bátorkodom figyelmét felhívni az Összoroszországi Kongreszszus által jóváhagyott fegyverszüneti javaslatra, valamint az annexiók és jóvátétel nélküli demokratikus, a népek önrendelkezési jogán alapuló bélkére vonatkozó javaslatra, azzal a kéréssel fordulok Önhöz, hogy ezt az okmányt tekintse az általános, azonnali fegyverszünetre vonatkozó hivatalos javaslatnak, és kezdeményezésének az azonnali béketárgyalásokra. lAz Orosz Köztársaság hivatalos kormánya ezt a javaslatot egyidejűleg valamennyi hadviselő népnek és kormánynak megküldi. Kérem, fogadja Követ Or a szovjet kormány őszinte nagyrabecsülésének kifejezését népe iránt, mely bizonyára éppenúgy óhajtja a békét, mint a szörnyű mészárlásban kimerült többi nép ..." A Népbiztosok Tanácsa ugyanezen az éjjelen ezt a táviratot küldte Duchonyin tábornoknak: „.. .A Népbiztosok Tanácsa szükségesnek tartja, hogy haladéktalanul hivatalos fegyverszüneti javaslatot tegyen mind az ellenségnek, mind pedig a szövetségeseknek. A külügyi népbiztos ilyen értelmű nyilatkozatot küldött a szövetségesek petrográdi képviselőinek. A Népbiztosok Tanácsa megparancsolja Önnek, Parancsnok Polgártárs, hogy az ellenséges katonai hatóságoknak tegyen javaslatot az ellenségeskedés azonnali megszüntetésére és a béketárgyalások megkezdésére. Amikor a Népbiztosok Tanácsa Önt az előzetes tárgyalások vezetésével megbízza, megparancsolja, hogy 1. a Népbiztosok Tanácsát táviratilag tájékoztassa az ellenséges seregek képviselőivel folytatott tárgyalás minden fázisáról; 2. a fegyverszüneti megállapodást ne írja alá addig, amíg a Népbiztosok Tanácsa azt jóvá nem hagyja." Az antant-követek megvető hallgatással fogadták Trockij jegyzékét; a lapokban anonim interjúkban gúnyolódtak rajta, és igyekeztek nevetségessé tenni. A Duhonyinnak adott parancsot nyíltan árulásnak minősítették ... Duhonyin pedig hallgatott. November 22-én éjjel telefonon megkérdezték tőle, hajlandő-e a kapott parancsot végrehajtani. Duhonyin erre azt felelte, „csak olyan kormánynak engedelmeskedhet, amelyet a hadsereg és az egész ország támogat"-. Távirati úton nyomban felmentették tisztségétől, s helyette Krilenkót nevezték ki legfelsőbb parancsnoknak. Lenin most is a tömeghez való apellálás taktikáját követte, és szikratáviratot intézett minden ezred-, hadosztály- és hadtestbizottsághoz, az összes katonákhoz és tengerészekhez, melyben ismertette velük Duhonyin visszautasító válaszát, és felszólította a katonákat, hogy „a fronton az ezredek válasszanak küldötteket, akik a maguk frontszakaszán tárgyalást kezdenek az ellenséggel..-." 23-án az antant-hatalmak katonai attaséi, a kormányuktól kapott utasítás értelmében, jegyzéket nyújtotJtak át Duhonyinnak, amelyben ünneípély-esen felszólítják arra, hogy ne szeqje meg „az antant-hatalmak közt létrejött szerződések feltételeit". A jegyzék hangsúlyozza, hogy „egy Németországgal kötött küiönbéke Oroszországra nézve beláthatatlanul súlyos következményekkel járna". Duhonyin ezt azonnal közölte a katonai bizottságokkal... Másnap reggel Trockij ismét proklamációval fordult a csapatokhoz, amelyben az antant jegyzékéről ki jelentette, hogy az jogtalan beavatko zás az orosz belügyekbe, és vakmerő kísérlet arra, hogy az „orosz hadse reget és az orosz népet fenyegetésekkel kényszerítsék a háború folytatására és a cár által kötött szerződések tiszteletben tartására". A Szmolnij sorra adta ki a proklamációkat, melyekben leleplezte Duhonyint és a környezetében levő ellen forradalmi tiszteket, leleplezte a Moqiljovban összegyúlt reakciós politikusokat, s e proklamációk nyomán a sok ezer kilométer hosszú arcvonalon nőttön nőtt a felháborodás az elkeseredett és gyanakvó katonák millióiban. Ugyanakkor Krilenko három különíntménnyel, amely lelkes, elszánt matrózokból állt, a vezérkar ellen vonult. A katonák mindenütt lelkesen fogadták, útja diadalmenet volt. Ami'kor a Központi Hadseregbizottság nyilatkozatot adott ki Duhonyin mellett, azonnal tízezer ember indult Mogiljov ellen ... December 2-án a mogiljovi helyőrség felkelt és megszállta a várost. Duhonyint és a hadseregbizottságot letartóztatták, és a győztes helyőrség vörös zászlókkal vonult az új legfelsőbb parancsnok elé. Krilenko másnap reggel vonult be Moqiljovba. Duhonyin egy vasúti kocsiba volt bezárva, s a kocsit körülvette a feldühödött tömeg. Krilenko beszédet mondott, melyben kérte a katonákat, hogy ne bántsák Duhonyint, aki felett a petrográdi Forradalmi Törvényszék fog ítélkedni. Amikor beszédét befejezte, Duhonyin megjelent az ablakban, mintha szintén beszélni akart volna. Mihelyt meglátták, megrohanták a kocsit, kivonszolták az öreg tábornokot és a perronon agyonverték ... így végződött a vezérkar lázadása... A szovjet kormányt az ellenforradalom utolsó oroszországi erődjének összeomlása igen nagymértékben megerősítette. Hozzáfoghatott az államszervezés munkájához. Most már a régi hivatalnokok és más pártok tagjai közül sokan léptek állami szolgálatba. De azokat, akik sok pénzt akartak keresni, visszariasztotta az állami hivatalnokok fizetésére vontkozó rendelet, amely a legmagasabb fizetést — a népbiztosokét — havi 500 rubelben állapította meg... Az állami hivatalnokok sztrájkja, amelyet az Egyesületek Egyesülete szervezett, összeomlott, amikor a pénzügyi és kereskedelmi körök támogatása megszűnt. A banktisztviselők visszatértek munkahelyükre... A bankok államosításával, a Legfelsőbb Népgazdasági Tanács megalakulásával, a földről szóló dekrétum gyakorlati megvalósításával, a hadsereg demokratikus átszervezésével és a kormányzás, valamint az élet minden területén bekövetkezett gyökeres változásokkal — mindazzal, amit csakis .munkás-, katona- és paraszttömegek egységes akarata tett lehetővé lassan, sok zökkenővel és nehézséggel, megkezdődött a proletár Oroszország kialakulása. Nem a vagyonos osztályokkal vagy a többi politikai párt vezetőivel kötött kompromisszum, nem a régi államgépezet megbékítése útján hódították meg a bolsevikok a hatalmat, s nem is egy maroknyi klikk erőszaka révén. Ha a tömegek Oroszországszerte nem lettek voina készek a felkelésre, az elbukott volna. A bolsevik siker egyetlen titka az, hogy a nép legszélesebb rétegeinek vágyait váltották valóra, amikor arra szólította fel őket, hogy romboljanak le mindent, ami régi, és azután a füstölgő romok között együtt kezdjék meg az új rend építését... Tizenkettedik fejezet A parasztkongresszus November 18-án megindult a havazás. Reggel arra ébredtünk, hogy az ablakpárkányok fehéren csillogtak és a hópihék olyan sűrűn hullottak, hogy tíz lépésnyire sem lehetett látni. A sár eltűnt. A komor város egycsapásra fehér lett és ragyogott. A konflisokat szánok váltották fel, amelyek villámgyorsan siklottak végig az utcákon. A kocsisok szakálláról jégcsapok lógtak... És noha forradalom volt és egész Oroszország fejest ugrott az ismeretlen és bizonytalan jövőbe, a város ujjongó örömmel fogadta a havat. Mindenki mosolygott, az emberek kisiettek az utcára, s nevetve nyújtották ki kezüket a puha hópihék felé. A hó eltakarta a szürkeséget; csak az aranyozott tornyok és színes kupolák barbár pompája csillogott a fehér hóban. Délfelé kisütött a nap is, sápadt, halovány fénnyel. Az esős hónapok okozta meghűlések és reumák meggyógyultak. A város élete vidámabb lett, még a forradalom üteme is meggyorsult... Egy este a Szmolnij kapujával szemben levő utcában egy „traktyir"ban — harmadrangú vendéglőben — ültem. „Tamás bátya kunyhója" volt a neve ennek a hangos kis helyiségnek, amelyet sok vörösgárdista látogatott. Most is zsúfolásig megtöltötték, nemigen akadt hely az asztaloknál, amelyeken piszkos abroszok és nagy porcelán teáskannák voltak. A dohányfüsttől alig lehetett látni. Az ideges pincérek ide-oda szaladgáltak. „Szicsasz!" („Azonnal!") — kiáltották. Egy sarokban férfi ült századosi egyenruhában. Szólni akart a tömeghez, de mindiíntalan félbeszakították. „Gyilkosok vagytok!" — kiáltotta. „Legyilkoljátok az utcán orosz testvéreiteket !" „Mikor tettünk ilyesmit?" — kérdezte egy munkás. „Az elmúlt vasárnap is, amikor a tisztiiskolások..." „És azok nem lőttek ránk?" Valaki bekötözött karjára mutatott: „Ezt talán nem azoknak a gazembereknek köszönhetem?" A százados ordított: „Miért néni maradtatok semlegesek? Semlegeseknek kellett volna maradnotok! Hogy mertétek megdönteni a törvényes kormányt? Ki az a Lenin? Egy német ..." „Hát te ki vagy? Ellenforradalmár! Provokátor

1" Amikor a tömeg elcsendesedett, a százados felállt. „Rendben van!" — mondta. „Ti az orosz népnek nevezitek magatokat. De nem ti vagytok az orosz nép. Az orosz nép a parasztság. Várjatok, majd a parasztok ..." „Várunk is, várjuk a parasztokat. Mi tudjuk, mit mondanak majd a parasztok ... Azok éppen olyan dolgozók, mint mi!" Végső fokon csakugyan minden a parasztoktól függött. A parasztok ugyan politikai szempontból elmaradottak voltak, de mégis megvoltak a maguk nézetei, és az orosz nép 80 százalékát alkották. A bolsevikoknak viszonylag kevés hivűk volt a parasztság körében; az ipari munkásság tartós diktatúrája a parasztok nél-. kül pedig nem volt elképzelhető... A parasztpárt régtől fogva az eszer párt volt. Azok közül a pártok közül, amelyek most támogatták a szovjet kormányt, logikusan a baloldali eszerek kezében lett volna a parasztság vezetése, és a baloldali eszereknek, akik ki voltak szolgáltatva a szervezett városi proletariátusnak, igen nagy szükségük volt a parasztok támogatására ... Időközben a Szmolnij ňem hanyagolta el a parasztokat. Á földről szóló dekrétum kiadása után az új központi Végrehajtó Bizottság egyik első intézkedése az volt, hogv a Parasztküldöttűk Szovjetje Végrehajtó Bizottságának megkerülésével egybehívta a Darasztkongresszust. Néhány nappal később megjelent egy részletes szabályzat a járási agrárbizottságok részére, s ezt követte Leninnek a parasztok számára irt brosúrája, november 16-án pediq Lenin és Miljutyin utasításokat adtaJc ki a sok ezer vidék: megbízott részére, akiket a szovjet kormány küldött el falura. „1. A megbízott megérkezésekor azonnal hívja össze a munkás-, katona- és parasztküldöttek helyi szovjetjeinek végrehajtó bizottságát, azokkal ismertesse az agrártörvényeket és azután kérje a szovjetek teljes ülésének .égybehivását... 2. Tanulmányozza kerülete agrárproblémáit, mégpedig a következő szempontok figyelembevételével: a) Megtörtént-e már a nagybirtokok átvétele, és mely járásokban? b) Ki kezeli az elkobzott földeket? a régi birtokos, vagy az agrárbizot\ságok? c) Mi történt a mezőgazdasági felszereléssel és a jószággal ? 3. Növekedett-e a parasztok által megművelt földterület? 4. A most művelés alatt levő föld területe mennyivel tér el a kormány által megállapított átlagos minimumtól? 5. A megbízott magyarázza meg a földhöz juttatott parasztoknak, hogy mielőbb növelniük kell a megművelt föld területét, és mielőbb küldjenek gabonát a városi lakosságnak, mert csak így kerülhető el az éhínség. 6. Milyen intézkedéseket vettek tervbe vagy hajtottak végre annak érdekében, hogy a föld a földbirtokosok kezéből átmenjen az agrárbizottságok, illetőleg a szovjetek által megjelölt más szervek kezébe? 7. Kívánatos, hogy a jól berendezett és jól szervezett birtokokat a birtokok alkalmazottainak szovjetje kezelje, agrárszakemberek irányításával". A falvakban nagy erjedési folyamat indult meg, nemcsak a földről szóló dekrétum felvillanyozó hatására, hanem azért is, mert a frontról a forradalmi beállítottságú parasztkatonák ezrei tértek haza, akik nagy örömmel üdvözölték a paraszt kongresszus egybehivását. Akár a Második Szovjetkongresszus egybehivásakor a szovjetek régi Központi Végrehajtó Bizottsága, most a Parasztküldöttek Szovjetjeinek Végrehajtó Bizottsága próbálta' meghiúsítani a Szmolnij által egybehívott parasztkongresszus megnyitását. És ahogy a régi Központi Végrehajtó Bizottság, amikor ellenállása céltalannak bizonyult, ők is táviratokkal árasztották el az országot, hogy konzervatív küldötteket válasszanak meg. Azonkívül azt hazudták a parasztoknak, hogy a kongresszust Mogiljovban tartják, és néhány küldött csakugyan odautazott. De november 23-án mintegy 400 küldött gyűlt össze Petrográdban, és a pártok frakcióinak értekezletei megkezdődtek... (Folytatjuk) ÜJ SZÓ 8 Ú 1957. november 23.