Új Szó, 1957. október (10. évfolyam, 273-302.szám)

1957-10-30 / 301. szám, szerda

Az izraeli haderők is provokálnak Erősödik a nemzetközi szolidaritás Szíria népével Szíria parlamenti elnökének nyilatkozata ® Hivatalos jelentések a határon uralkodó helyzetről • Líbiai levél: Nem hagyjuk Szíriát segítség nélkül © Ro­mánia és Szudán támogatja Szíriát Damaszkusz (ČTK) — A szíriai lapok közölték Akram Hauraninak, Szíria parlamenti elnökének nyilatkozatát, amely rámutat arra, hogy a Szíriára való amerikai-török nyomással olyan helyzetet akarnak teremteni, amely megkönnyítené a szíriai államfordulatot. Haurani hangsú­lyozta, hogy az Amerikai Egyesült Államok a múltban Damaszkuszban hivatalos jelentést közöltek a török haderők további provokációiról Szíria határan. Október 25-én mintegy 30 felfegyverzett tö­rök katona átlépte a határt és Amad térségében Dzsartan faluba hatolt, amelyet tűzzel árasztottak el. A szí­riai katonák megérkezése után a tö­rökök visszavonultak Törökország te­rületére és magukkal hurcoltak egy szíriait. Október 26-án török reaktív repülőgép behatolt Szíria légiterébe és alacsonyan repült Machfar Charza szíriai falu fölött. A szíriai katonai parancsnokság megbízottja jelentette, hogy egy tö­rök járőr egy más járásban átlépve Szíria határát, 500 méter mélyen ha­tolt Szíria területére. A török járőrt a szíriaiak visszavonulásra kényszerí­tették. A parancsnokság megbízottja kijelentette egyúttal, hogy október 26-án izraeli katonák is megsértet­ték Szíria határát. Dzsalibin falunál törtek be Szíria területére és tüzet nyitottak szíriai határőrökre. A kitar­tó ellenállást tanúsító szíriai határ­őrök az izraeli őrjáratot visszavetet­ték. i Október 27-én további török ka­tonák lépték át Szíria határát, azon­ban a szíriai határőrök megérkezé­sekor visszavonultak. A kairói rádió beszámolt arról, hogy Nasszer elnök október 27-én este fogadta Abdel Rabman el-Azmát, Szí­ria kairói nagykövetét, aki az elnököt tájékoztatta a szíriai helyzet legutób­N eseményeiről. A Szíriával való szolidaritás megnyilvánulása A Zaman líbiai ilap „Szíriát nem hagyjuk segítség nélkül" című cikké­ben foglalkozik a -szíriai— török ha­tár körzetében uralkodó feszült hely­zettel és leleplezi az USA-nak a Szí­ria elleni fegyveres agresszió előkészületeiben betöltött szerepét. A lap felhívja a figyelmet arra, hogy az USA Szíria álláspontjában, amely ország elutasította az Eisenho­wer-doktrinát, veszedelmet lát impe­rialista céljaira nemcsak Szíriában, hanem más arab országokban is. A lap a cikk befejező részében hangsúlyoz­za: Szíria nem marad magára hagyat­va, Szíria népét támogatja minden arab nemzet és az egész világ vala­mennyi békeszerető népe. Szíria so­hasem mond le szuverenitásáról és nemzeti függetlenségéről, bármikép­pen is fenyegetőzzenek az imperia­listák! * * * A román sajtó közölte a Román Népköztársaság kormányának október 26-án Szíria kormányához intézett levelét. A levél a többi között így hangzik: „A román kormány és népe mély ro­konszenvvel kíséri figyelemmel Szíria kormányának és a baráti szíriai nép­nek határozott harcát nemzeti füg­getlenségéért és Szíria területének sérthetetlenségéért bizonyos külföldi hatalmak beavatkozása ellen Szíria belügveibe és az ezen ország elleni aqresszív háború kirobbantására irá­nyuló kísérletek ellen. A Román Néoköztársaság a közel­és közép-keleti béke megőrzésének és védelmének érdekében más béke­szerető államokkal együtt támogatja Szíria népének és kormánvának har­cát Szíria függetlenségének és szuve­renitásának megsértésére iránvuló kí­sérletek ellen és azon konfliktus el­már több ízben megkíséreltek ilyen államfordulatot, azonban kísérleteik mindig kudarcot vallottak. Meg va­gyok győződve arról — jelentette ki Haurani, — hogy az államfordulat előidézésére irányuló valamennyi kí­sérlet a jövőben is kudarcba fullad. hárításáért, amely komolyan veszé­lyeztetné ezen terület valamennyi nemzetének érdekeit és a világbékét. A Román Népköztársaság kormánya támogatja Szíria kormányának az ENSZ-hez intézett felhívását. Ra­gaszkodni fog ahhoz, hogy az ENSZ az alapokmány céljaival és el­vével összhangban minden szükséges intézkedést foganatosítson a Szíria el­leni agresszió elhárítására." Ki mint vet, úgy arat... * z amerikai farmereknek ma­napság nagy gondot okoz az Cszi munka. Alighogy bevetették földjeiket a már megművelt földnek újra nekiállnak, hogy kiszántsák a ve­tést. Talán rossz volt a vetőmag? Vagy a búza helyett mást akarnak elvetni? Nem, nem ez a baj. Az Egye­sült Államok kormányának határoza­ta értelmében ez évben 4 millió 420 ezer hektárral kell csökkenteni a bú­za vetőterületét. Ennyivel az idén, jövőre pedig 10 millió hektárral! És így fog ez menni addig, míg az Egyesült Államokban gondot okoz a gabona eladása. Eddig évenként 730 ezer hektárral csökkentették a gabona vetőterületét amiatt, mert évről évre növekedtek a raktárokban száradó ga­bonahegyek. Így pl. már 1952-ben a kapitalista világban 17 millió tonna gabonát nem tudtak értékesíteni. Eb­ből az USA részesedése 40 százalék volt. 1956-ban ez a mennyiség 47 mil­lió 700 ezer tonnává növekedett és ennek 52,5 százaléka volt az U S A-é. Ennyi fölösleg maradt meg a raktá­rakban az amerikai farmerek termé­séből, jóllehet ebben az évben az euró­pai rossz gabonatermés következtében rekordmennyiséget szállítottak ki. Mi az oka ennek a helyzetnek, s mi a kiút belőle? A józan ész, csak egy kiútat tanácsolhat: csökkenteni kell az eladási árakat, hiszen a kapitalista világban a lakosságnak legalább egy­harmada éhezik, nincs meg a minden­napi betévő falatja. Azt kellene meg­valósítani, hogy ezek az éhezők ke­nyérhez jussanak, és ahelyett, hogy óriási mennyiségű gabonát a tengerbe szórnak, el kellene adni olcsón Indiá­nak, Dél-Amerikának, az afrikai or­szágoknak és máshová, ahol nem ki­elégítő az élelmiszerellátás. Csakhogy tőkés érdekeknek nem felel meg ez a megoldás. Magasan tartják tehát a ga­bona eladási árát, hogy érvényesíthes­sék pénzéhes céljaikat. Most a vetés­terület csökkentésével szilárdítják a gabona árát s ezzel bőséges hasznot biztosítanak feneketlen zsebüknek. A gabona eladására az állam fizet rá, mert az árkülönbözetet az Egyesült Államok költségvetéséből fedezik. Próbálkoznak más módszerrel is a gabonafelhalmozódás gátlására, még pedig azzal, hogy dollár helyett elfo­gadják a vásárló állam pénzét. Ezért a pénzért építik aztán Spanyolország­ban, Görögországban és más európai államokban a katonai támaszpontokat. A monopolisták számára ez szintén bőséges nyereséggel jár. Ennek nagy részét az amerikai nép fizeti meg ma­gasabb adóval hadikiadásra, amely mint óriási polip szívja az amerikai nép pénzét. De mivel az említett lehetőségek ki­használása után az USA-ban még min­dig több mint 24 millió tonna gabona maradt a raktárakban, a kormánynak — hiszen a monopolisták érdekeinek kiszolgálója — nem marad más hátra, mint hogy csökkentse a gabona vető­területét. Ezért kellett az amerikai farmereknek kiszántani az őszi vetést. 4 millió 420 ezer hektáron. Ezt külö­nösen a kisebb farmerek sínylik meg. A nagyobb földterülettel rendelkező farmerek ugyanis a vetőterület csök­kentéséért — nagyot néz a világ — prémiumot kapnak az államtól. Minél több hektárral csökkentik a vetést, minél nagyobb terület marad ugaron (!) annál magasabb az állami prémium. V an ebben egy probléma, amelyet a kapitalista rendszer sem­miképpen sem tud megoldani. A ter­melés szervezetlensége miatt előálló árutöbblet és a pénzéhesség a pazaro­láshoz, a kitermelt javak megsemmi­sítéséhez vezet, ugyanakkor azonban milliók éheznek és nyomorognak. Nem csoda tehát, ha az amerikai monopo­listák napról napra növekedő féle­lemmel tekintenek a másik világha­talom, a Szovjetunió fejlődő mezőgaz­daságára. Számukra minden újonnan felszántott hektár a szűzföldeken csa­pást jelent. Mi lesz akkor, ha a Szov­jetunió olcsó gabonával kiszorítja Amerikát a világpiacról. Ettől retteg­nek a farmerek és okkal. Ugyanis a Szovjetunió már tavaly nem csupán a népi demokratikus államoknak szállí­tott több millió mázsa gabonát, hanem a kapitalista államokba is, például Norvégiába, Egyiptomba, Finnország­ba, ez idén ez a mennyiség még na­gyobb lesz, a jövőben pedig az ame­rikai gabonakivitel teljes kiszorítását jelenti a világpiacról. Ilyen a békés gazdasági verseny törvénye ... A Szovjetunióban eddig — alig 2— 3 év alatt — 33 millió hektárral nö­velték a gabona vetőterületét. Az el­következő években a Szovjetunió Kommunista Pártjának és kormányá­nak határozata szerint újabb 15 millió hektár szűzföldet müveinek meg. Mit jelent ez a szám amerikai viszonylat­ban? Csak az említett 33 millió hektár felszántott szűzföld több mint az Egyesült Államok, Kanada és Argen­tína vetésterülete együttvéve. És most ehhez újabb 15 millió hektár szűzföld megművelése járult. Már hogyne nyugtalankodnának emiatt az ameri­kai monopolisták, mikor a szovjet kormány olyan célt tűzött ki mező­dL vuLQip eiaLácL A MEN sajtóiroda jelentette, hogy a szudáni Atbara városban nagy ma­nifesztációi tartottak Szíria támoga­tására az imperialista fenyegetések elleni harcában. A tüntetők az utcá­kon a Szíria elleni Amerika imperia­lista összeesküvést elítélő jelszavakat hangoztattak. WWWtWWWWWW MW II MII HI WW tl Szíria meghívta az ázsiai-afrikai értekezlet előkészítési bizottságának képviselőit Kairó (ČTK) — A Reuter jelentése szerint Szíria kormánya meghívta az ázsiai-afrikai értekezletet előkészítő bizottságának küldöttségét, hogy Szí­riában saját szemével győződjék meg a helyzetről. A küldöttség Szíriában négy napot tölt. A küldöttség tagjai a Szovjetunió, a Kínai Népköztársa­ság, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, a Vietnami Demokrati­kus Köztársaság, a Mongol Népköz­társaság, India, Japán, Algéria és Kamerun képviselői. gazdasága elé, amely az amerikaiakra nézve további súlyos vereséget jelent. Ez a cél: 2—3 éven belül elérni és túlszárnyalni az Amerikai Egyesült Államokat az egy lakosra eső hús, vaj és tej termelésében. A mikor a szovjet kormány hatá­rozatába foglalta és 1953-ban kiadta a szűzföldek megművelését, az amerikai monopolisták a markukba röhögtek: Lehetetlenség, nagyzási hó­bort, propaganda! — így nyilatkoztak akkor a szovjet kormány határozatá­ról. De elmúlt 2—3 év és a „propa­ganda" valóra vált. Bizonyítéka ennek a .33 millió felszántott és megművelt szűzföld és az állandóan növekvő élet­színvonal. Ez a cél vezeti a szovjet kormányt a mezőgazdasági terület ki­bővítésében. Most tehát, amikor a szovjet kor­mány újabb határozatot hozott 15 millió hektár további szűzföld meg­műveléséről, a nyugati sajtó, a „szak­emberek" mély hallgatásba burkolódz­tak. Már nem mondanak véleményt és nem nevetnek nagyokat, mert tudják, hogy a. szovjet kormány határozata nem csak papír-, műpropaganda, ha­nem mögötte száz és ezer szovjet hazafi elhatározása ált. Már azzal is számolnak, hogy a Szovjetunió valóban megelőzi az Egyesült Államokat az egy lakosra eső hús-, vaj- és tejterme­lésben. Hiába, aki gyenaébb, az lemarad, így jellemezhetnénk a Szovjetunió és az Egyesült Államok gazdasági verse­nyét. Nem csoda hát, ha a reálisan oondolkozó amerikai ilyen kérdéssel fordul kormányához: mi lesz velünk, mondjuk 10—20 év múlva, ha tovább­ra is így megy a fejlődés? Hova ju­tunk? Az egyik amerikai újságíró Hruscsov elvtárstól azt kérdezte, milyen lesz szerinte 40 év múlva a Szovjetunió és milyen lesz a kapitalista világ? Köny­nyű erre a válasz. Nézzük csak meg, mit fejlődött az elmúlt 40 év alatt az egykori legelmaradottabb ország és akkor el tudiuk maid képzelni azt is, mi lehet majd újabb 40 év múlva eb­ben a most már mezőgazdasáa és ipar tekintetében is rohamosan fejlődő or­szágban. Az amerikai farmerek szamára ezek után így módosíthatnánk a régen be­vált közmondást: aki nem vet, az nem is arat. Mi pedig — mint az amerikai úisáaíró tette — feltehetnénk egy kérdést: Vajon mi lesz az amerikai farmerekkel nem 40. hanem mondiuk nav 5—10 év múlva, ha ípij Jeilődik továbbra is a világ? Horváth Sándor /összedugták a fejüket és sut­" togtak. A szomszédok, ismerősök, roko­nok és mondhatnánk az egész falu egy kérdést vitatott. S ehhez mindenkinek volt valami hozzá­fűznivalója. Életbevágó, sorsdöntő kérdés; a szomszédok, rokonok — a falu jövőjéről volt szó... Szeptember eleje volt. A falu kommunistái késő es­tékig tanácskoztak. Megalakult a szervező bizottság s a kommu­nisták, a helyi nemzeti bizottság tagjai és a szövetkezetesek hadat üzentek a maradiságnak. A falu történetének lapjaira kitörülhetet­lenül felírták: Tardoskedd pa­rasztjait a haladás útjára vezetjük. Szövetkezetünk 1949-ben alakult meg, azóta törjük az utat — itt az ideje, hogy a még egyénileg gazdálkodó parasztok is belássák: a megtett út sikerhez vezetett. Hadd bővüljön hát a család — hadd üljön egy asztalhoz az egész falu. De hogyan? A tanácskozásokon ez is eldőlt. Aktivizálták soraikat, munkára szólították a tömegszervezeteket és mentek a tömeg közé. A gondo­latot a járási nemzeti bizottság is támoqatta, s naponta küldött a faluba agitátorokat. Az ügy iránt megértéssel voltak az érsekújvári Elektrosvit dolgozói is. A védnök­ségi üzem a falu iránt vállalt kö­telességét példásan teljesíti. így kezdődött, így folytatódott két hónapon keresztül. Ötször, tíz­szer — sőt még többször, is beszélgettek az agitátorok egy-egy magángazdálkodóval, míg ... — Száztizenegy új taggal gyara­podtunk — mondja Gyurek Jó­zsef, a szövetkezet tapasztalt ag­ronómusa. — . Hatszázhét hektárt hoztak a szövetkezetbe. Ma már kétszázkilencvenen vagyunk s ezer­hétszáznegyven hektáron gazdál­kodunk. — Szép eredmény, mondhatom. — Az ám, de kemény dió volt — válaszol' nyomban az agronó­mus, s ötvenötéves pirospozsgás arcára mosoly röppen. — Soka.i nem értettek mindjárt szót... Tudja mennyit jártam Tóth Vin­céhez? — Eh, de nem is ez a fon­tos. Itt van már közöttünk ő is. Aki nyitott szemmel-x jár, i láthatja a szövetkezet 'fejlődését, az ered­ményeket. — Milyen az eredmény, mi be­szél á szövetkezet 'mellett? — Hallja, sok minden. Vegyük például a gabona átlagos hektárho­zamát. A múlt évben hektáronként tizennyolc mázsát értünk el. Eb­ben az évben már huszonhárom mázsát. De volt ám olyan őszi ár­pánk is, hogy harminckét mázsát csépeltünk ki egy hektárról. A magángazdáknál viszont a gabo­na átlagos hektárhozama jóval alacsonyabb. Csak tizennégy-tizen­nyolc mázsa között mozog. Tme, egy bizonyíték. Különb­*• ség ez, méghozzá lénye­ges, s csak az nem látja, aki szem­ellenzővel jár-kel, aki nem hisz a saját fülének. Mert hát, aki to­vább lát a saját orránál, mint pél­dául Bogyó Géza, Birkus Gyula, Vince István, Buják István és a többiek, akik beléptek a szövetke­zetbe, hamarosan felismerték, hol van a haszon forrása, hol a bol­dogulásuk és hol a helyük. És ha egy kicsit jobban körültekintünk, a heictárhozamná: talán még meg­győzőbb érv az állattenyésztés. Itt még nagyobb a különbség — még nagyobb a szövetkez?t jövedelme. Az új tagok közül már többen — mint például a már említett Vince István és Buják István — tettükkel is bizonyítják ezt: ott dolgoznak í közösben a régi ta­gokkal együtt — már ők is segíte­nek az őszi munkákban. Mert bár a szövetkezet a tervezett vetést október 20-án elvégezte, még van tennivaló. Hatszáz hektárral bővült a szövetkezet földalapja s ezt is fel kell szántani, be kell vetni. Száz hektár őszi búzát és harminc hektár őszi keveréket terveztek még, s október végére ezt a területet is bevetik. — Mintha kicserélték volna a szövetkezetet — mondta egypár nappal előbb a járási nemzeti bi­zottság mezőgazdasági osztályá­nak a vezetője. — Még a múlt év­ben is az utolsók között kullogott a járásban. Ma már az elsők közé verekedte fel magát. Így van ez a valóságban is. Hisz például csak az őszi munkákat több mint két héttel hamarább befejez­ték, mint tavaly. (Értsd: azon a területen, mint a múlt évben.) Ha­sonló volt a helyzet a cukorrépa betakarításánál is. Az ötvenhat hek­tár cukorrépával október 15-ére végeztek. — Milyen volt a hozam? — for­dulok ismét az agronómushoz. Ce­ruzát vesz elő, s már válaszol is: — Százhetvennégy vagonnal szál­lítottunk be. Ebből október 5-ig húsz vagont. A hektárhozam sokkal jobb volt, mint terveztük, s így beadásunkat húsz vagonnal túltel­jesítettük. Mit szóljon ehhez az olyan em­ber, akinek nincs része az ered­ményben s még kevésbé részesedik belőle? — Természetesen, csak he­lyeselheti. így tettem én is, bár őszintén szólva, egy dologgal nem tudtam megbarátkozni, amíg nem böktem az agronómus orra alá. — Látom, a kukoricát még nem törik. Miért? A z agronómus siet, siet a vá­lasszal, mintha attól tarta­na, hogy... — Sose bosszankodjék — mond­ja mosolyogva. — Egyrészt a vetés előbbre való, másrészt viszont a ló­fogú kukorica kései fajta. De a na­pokban már arra is sor kerül. Így oszlatta el kételyeimet az agronómus. De ha már itt tartunk, miért ne kérdeznénk meg, milyen hektárhozamot várnak? — Talán el sem hiszi. Hetven­nyolcvan mázsát. 999 .— Csodálkozik? — Pedig nem csoda az, kérem. — De hogy' mondhat hetven má­zsát, amikor még nem törtek? — Ügy, hogy 'félhektár kukoricá­mat már letörtem. Tudja mennyi lett? — Negyvenöt mázsa! Nem jó mindent „egyből beven­ni" — ezt tapasztalatból tudom — így hát érdeklődtem a dolog iránt, többek között a helyi nemzeti bi­zottságon is. Az agronómus szavát megerősítették. Most már csak az eredmény titka maradt hátra. Hall­juk, mit mond erről az agronómus. — Megműveltük a földet. Ez a titka. Ősszel 32—35 centi mélyre szántottunk a kukorica alá. Tavasz­szal lesimítottuk a talajt s tizen­négy nappal a vetés előtt mésznit­rogént szórtunk rá. Közvetlenül a vetés előtt meg szuperfoszfátot és káliumot. Amikor aztán a kukorica kikelt, traktorral saraboltuk és két­szer megkapáltuk. De nem ártott volna meg a harmadik kapálás sem. Ennyi az egész. Milyen egyszerűnek tűnik. Pe­dig a szövetkezeteseknek meg kellett feszíteniök izmaikat. Nem is volt ebben hiba. A szövet­kezeti tagok jó munkát végeztek. Szépek az eredmények. Ha tovább­ra is ilyen munkát végeznek, jövőre nemcsak hogy elérhetik a tervezett munkaegység értékét, hanem a ti­zennégy koronához még csöppenhet is egypár korona. Igaz, hogy kibő­vült a szövetkezet — a parasztok 60 százaléka már a közösben van —, ám ez nem lehet a fejlődés gát­lója. Ha az új tagok becsületes mun­kához látnak, mint egy nagy család, odaadóan dolgoznak a régi tagokkal, bizonyára több kenyér kerül a csa­ládok asztalára. S ezt meg kellene látniuk a még egyénileg gazdálko­dó parasztoknak is. Ráébredhetné­nek már ők is: a szövetkezetben van a paraszt boldogulása — Tardos­kedd jövője is. KEREKES ISTVÁN A minap találkoztam Kolárik elvtárssal, a Komáromi Mezőgazda­sági Technikum gaz­daságának vezetőjével. Rátermett ember a gazdaság vezetője, jól végzi a dolgát, érti a mesterségét. Elmondja, hogy a Nagy Októberi Forradalom alkalmából tett felajánlást már teljesítették. Terven felül beadtak 8000 kiló húst 104 000 korona értékben. A jó munka gyümölcse — Ez elsősorban Ká­dek és Kovács elvtár­sak, sertésgondozók érdeme — mondja Ko­lárik elvtárs. Aztán azt is megtu­dom, hogy terven fe­lül 10 000 liter tejet beadtak 20 000 korona értékben. A tehené­szetben Ondrej Bonc és Amler gulyásokat illeti a dicséret. A növénytermesztés­ben is kitűnő eredmé­nyeket értek el. Cukor­répából 20 vagonna adtak be többet 52 001 korona értékben. It Krizán csoportvezetői kell megdicsérni, to­vábbá a gazdasági is­kola negyedik műszak növendékeit. Aztán nerr lehet megfeledkezz Juhász elvtársról sem a kertészetből, aki 10C mázsa zöldséget ter­melt terven felül éí 10 000 koronával segí­tette a kötelezettség­vállalás teljesítését. Czita Béla, Komáron ÜJ SZÖ 4 Ť? 1957. októfiér 30. I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom