Új Szó, 1957. október (10. évfolyam, 273-302.szám)

1957-10-30 / 301. szám, szerda

Ä Magyar Állami Opera Balettegyütfesénelí bratislavai vendégszereplése Térzene Budapesti vendégeink szombat esti níisorának első száma Johann Strauss 'érzenéje volt. Melódiagazdag tág a elenére ez a mű számunkra nem több, nint egy vérszegény idill a múltszáladbeli Bécs polgári életéből. A se•ély mese nem teszi lehetővé Harangozó Gyula koreográfiai művészetélek erőteljes kibontakozását és ennek úján helyenként az egyéni teljesítnények is leszürkülnek, annak ellelére, hogy már az első balettlépések elfigyeltetnek különösen Lakatos Gabriella, Harangozó Gyula és Róna 'iktor művészetére. Véleményünk zerint a Térzene beiktatása a Ma<yar Állami Opera balett egy Ut tesének nűsorába nem volt teljesen indokolt. Uzonyára akad az együttes repertoárában nem egy, ennél sokkal többet nondó mű. Keszkenő Gazdag kárpótlást^ jelentett Kenesey Jenő: Keszkenő című táncjátékának második felvonása. Jól ismerük a Keszkenőt, hiszen Harangozó ryula tanította be a bratislavai Nemeri Színház balettegyüttesét e műre, melyet azóta is nagy közönségsikerei iátszanak nálunk. A cigánytanya pezsgő élete elevenedik fel előttünk. Kenessey népi lotívumokon épülő invenciózus zenée és Harangozó lendületes koreograiája magával sodorja az embert a zínek, dallamok, mozdulatok tempeamentumos és mégis harmonikus orgatagába. Meglepetten csodáljuk árit, a cigányleányt táncoló fiital '.un Zsuzsa -endkívül nagy tehetségől tanúskodó, szárnyalóan könnyed s dinamikus táncát és komoly igéetnek tartjuk Havas Ferencet is. lem csekély részük van abban, hogy Keszkenő, a modern magyar táncíték-irodalom e tündöklő gyöngyszeme jra hatalmas sikert aratott. Minden 31 arra mutat, hogy a magyar balett iheveri a közeimült komoly vérveszsségét is, mivel sok fiatal tehetsége számíthat, akik közül egy-kettő, lár ma az élvonalban áll. Csodálatos mandarin Felcsigázott érdeklődéssel vártuk ártók Béla Csodálatos mandarin cílű pantomimjének bemutatóját. Soat hallottunk már erről a táncjátékul, amely Lengyel Menyhért szöveg é2 készült. Bartók, a nagy magyar eneszerzó művei főleg az utóbbi vekben igen sokat szerepelnek a úrig hangversenytermeiben. A szimfoikus zenekarok műsorán nemegyszer i'.álkozunk a Csodálatos mandarin ivittel, úgy hogy előttünk sem isme;tlen. De a táncjátéknak ez volt az ső bratislavai bemutatója. Bartók lodern, expresszív zenéje nagyszeien ösze fonódik Lengyel naturaliszkus szövegével és Harangozó ko'.ografiájával, olyan művet alkotva, nely a legerősebb művészi élményt yújtja. A féktelen vágy mindent elsöprő •éjéről, a halálnak is megálljt pamcsoló szerelem természetfeletti haiImáról és a szenvedélytől fűtött Tiber akaratának győzhetetlenségé)l szól a történet. A lány igézetes •.épsége a nagyvárosi lebujba csal[ a szerelmet szomjúhozó férfiakat, jgy ott három gonosztevő megölje t kirabolja őket. Enged a hívásnak iy titokzatos, szenvtelen arcú idein: a mandarin is. A lány sokáig •óbálkozik lángra lobbantani és ami>r ez sikerül, a háromszoros halál •m tudja a csodálatos mandarint egfosztani nőt sóvárgó erejétől. Csak igya kiteljesedése jelenti számára a tál nyugodalmát. A Csodálatos mandarin alapgondolata nemcsak azt hirdeti, hogy a szexualitás mindennél erősebb — amivel perbe lehet szállni, — hanem szimbólikus értelmezésben azt is, hogy az emberi akarat csodákra képes. Es éppen ezért, — minden nyersessige ellenére —, hozzánk, a ma emberéhez is szól. Komoly érték ez a mű nemcsak azért, mert az emberbeh a gondolatok lavináját indítja meg, hanem azért is, mert megrendítően és döbbenetesen szép, erős és mély művészi élményt nyújt. Lakatos Gabriella a lány szerepében tudása legjavát csillogtatta. A mély átélésről, nagy és érett művészetéről tanúskodott minden mozdulata, egész arcjátéka, amelyről csak felső fokon lehet szólni. Fülöp Viktor a Mandarin szerepében méltó partnere. Az első percek szenvtelen mozdulatlanságában is sejteti a felszín alatti indulatokat, míg lángralobbanása a vulkanikus kitörés erejét és kísértetiességét túlszárnyaló. Az öreg gavallér szerepében meg kell említeni Harangozó Gyulát, aki igen finoman, az utolsó részletig kidolgozta proteszk figuráját. A Csodálatos mandarin többi alakítója is jól látta el szerepét. Fülöp Zoltán díszlete, amely a világváros felhőkarcolói tövében megbúvó alvilági lebujt eleveníti meg, naturalisztikus ugyan, de összhangja a cselekménnyel kétségtelen. Harangozó rendezése és koreográfiája elsősorban abban vizsgázott jelesre, hogy nem csúszik át az olcsó erotizmus sikamlós útjára, hanem — az adott keretekben — következetesen és szigorúan mértéktartó. Coppélia Hétfőn este Delibes: Coppélia című táncjátékával lépett másodszor közönségünk elé a Magyar Állami Opera balettegyüttese. A Coppélia kedves meséje Hoffmann témájából született. A rejtelmes ezermester: Coppélius, csodálatos babát alkot — Coppéliát, „akibe" szerelmes lesz a múlt századbeli galíciai kis határváros egyik fiatalembere. Ebből az alapötletből bontakozik ki a cselekmény. Megjegyzendő, hogy Harangozó Gyula új figurák szerepeltetésével kibővítette az eredeti mesét. A Coppéliát dallamgazdagsága, elbűvölő meséje, egyszerű, közérthető és szellemes hangja kedveltette meg a világ zenés színpadjain. A magyar balettegyüttes hűen vissza tudta adni ezt a franciás könnyedséget és ritmust, tánca és játéka tanúságot tett nemcsak a szólisták magas színvonaláról, hanem a balettkar tudúsáró'. is. Külön kell említeni Harangozó Gyulát, aki régi szerepében — már 1932-ben ő elevenítette meg Coppélius szerepét — művészi tökéllyel vitte szmre a furcsa öreg mester rendkívül igényes figuráját. Kun Zsuzsa újra megnyerte szívünket Swanilda csodílatos könnyedséggel szárnyaló táncOva'. Üti hisszük, a fiatal művésznő előtt nagy jövő áll. * * * Végül néhány rövid megjegyzés. A zenekar Kenessey Jenő vezényletével mindkét estén kiváló teljesítményt nyújtott. A koreográfiával kapcsolatban hiányoltuk azt, hogy csupán egy alkotó művészt ismerhettünk meg a sokoldalú Harangozó Gyula személyében. A díszletezés véleményünk szerint kissé konzervatív, ritkán tapasztalhatók az új képzőművészeti kifejezésmód keresésének jelei és ez a ragaszkodás a megszokotthoz nem mindig célravezető. A Magyar Állami Opera Balettegyüttesének bratislavai szereplése sikeres volt, közönségünk meleg rokonszenvvel fogadta. Köszönjük magyar vendégeinknek ezeket a szép órákat. Gály Iván AAMMMWMAAMWUWWVWVWMMAAMMMWMMAMAAMWMUWI Jožko Púčik karrierje címmel új szlovák film készül. Az exteriőrök Braislava utcáin készülnek. Képünkön a film egyik jelenete. (P. Haško felv.) „Meg kell őriznünk nyugalmunkat, s nem szabad cselekednünk mindaddig, .amig az egész közvélemény a bizottJság mellett nincs — akkor a defenzívából áttérhetünk az akcióra!" A vasutasszövetség képviselője bejelentette, hogy a szövetség egy új kormány megalakítását kezdeményezte, és küldötteik most tárgyalnak erről a Szmolnijban ... Ezután heves vita folyt arról, hogy a bolsevikokat bevegyék-e az új kormányba. Martov amellett volt, hogy igen; végül is, mondotta, egy jelentékeny politikai pártot képviselnek. Ebben a kérdésben a vélemények erősen megoszlottak, mert a mensevik és eszer jobbszárny, valamint a népi szocialisták, a szövetkezetek és a burzsoá elemek a bolsevikok részvételét hevesen ellenezték ... „Elárulták Oroszországot" — mondotta az egyik szónok. „Polgárháborút kezdtek, és megnyitották a frontot a németek előtt. A bolsevikokat kíméletlenül szét kell zúznunk ..." Szkobelev álláspontja az volt, hogy mind a bolsevikokat, mind a kadetokat ki kell zárni a kormányból. Beszédbe elegyedtünk egy eszerrel, aki a bolsevikokkal együtt elhagyta a Demokratikus Tanácskozást azon az estén, amikor Cereteli és a „békülékenyek" ráerőszakolták a koalíciót az orosz demokráciára. „ön itt?" — kérdeztem tőle. Szeme villámokat szórt. „Igen!" — kiáltotta. „Szerdán este pártommal együtt kivonultam a kongresszusról. Nem azért tettem kockára az életemet több mint húsz éven át, hogy most alávessem magamat a csőcselék zsarnokságának. Módszereik tűrhetetlenek. De nem számoltak a parasztokkal... Ha a parasztok akcióba lépnek, akkor percek alatt végük van." „De vajon a parasztok — akcióba lépnek-e? A földről szőló dekrétum nem elégíti ki a parasztokat? Kivánhatnak-e ennél többet?" „0, a földről szóló dekrétum!" — mondotta dühösen. „Tudja mi ez a dekrétum? Ez a mi dekrétumunk — az eszer program, teljes egészében! Az én pártom fogalmazta meg, miután alaposan megismerte a parasztok követeléseit. Gazság ..." „De ha önök fogalmazták meg, mi kifogásuk lehet ellene? Ha megfelel a parasztok követeléseinek, miért szállnának szembe vele?" „Nem érti? Világos, hogy a parasztok azonnal látni fogják, hogy mindez csalás, — hogy ezek a bitorlók ellopták az eszer programot!" Megkérdeztem, igaz-e, hogy Kalegyin észak felé vonul. Bólintott, és valsmi keserű elégedettséggel dörzsölte a kezét. „Igen. Láthatja, hogy ezeknek a bolsevikoknak végük van. Az egész ellenforradalom tömörül ellenük. A forradalom elveszett. A forradalom elveszett..." „És önök nem fogják védeni a forradalmat ?" „Persze, hogy védeni fogjuk — utolsó csepp vérünkig. De semmiképpen sem fogunk együttműködni a bolsevikokkal ..." „De ha Kalegyiin megtámadja Petrögrádot, és a bolsevikok védik a várost, nem csatlakoznak hozzájuk?" „Persze hogy nem. Mi is védeni fogjuk a várost, de nem támogatjuk a bolsevikokat. Kalegyin a forradalom ellensége, de a bolsevikok is ellenségei a forradalomnak." „Ki jobb — Kalegyin vagy a bolsevikok?" „Most nem erről van szó" — mondta türelmetlenül. „Higgye el, hogy a forradalom elveszett. És ez a bolsevikok bűne. De nézze — minek beszélgessünk ilyesmiről? Kerenszkij jön... Holnapután offenzívába megyünk át... A Szmolnij már megbízottakat küldött hozzánk, hogy az új kormány megalakításáról tárgyaljunk. De most a kezünkben vannak — teljesen tehetetlenek ... Nem fogunk együttműködni velük..." Kint lövés dördült el. Az ablakhoz rohantunk. Egy vörösgárdista, akit a tömeg végül is kihozott a sodrából, közéjük lőtt, i egy fiatal lányt megsebesített a karján. Láttuk, amint a lányt kocsiba emelték, — a kocsit izgatott tömeg vette körül, s hallottuk az izgatott kiabálást. Közben a Mihajlovszkij sarkán befordult egy páncélkocsi. A tömeg futni kezdett, ahogy az Petrográdban szokás, az emberek a földre vetették magukat, az oszlopok mögé rejtőztek. A kocsi a duma lépcsőjéhez hajtott, és egy katona kidugta fejét a torony nyílásán •— a „Szoldatszkij Golosz" átadását követelté. A cserkészek berohantak az épületbe. A páncélkocsi rövid idő múlva megfordult, s elindult a Nyevszkijen, a néhány száz férfi meg nő pedig felállt, és ierázta ruhájáról a port... Bent izgatott sürgés-forgás folt, mindenki egy-egy köteg újságot cipelt, és valami rejtekhelyet keresett... Egy újságíró valami papírlapot lobogtatva rohant be a terembe. „Itt van Krasznov proklamációja!" — kiáltotta. Mindenki köréje sereglett. „Ki kell nyomatni — gyorsan ki kell nyomatni — és terjeszteni a kaszárnyákban !" „A főparancsnok kinevezett a Petrográd alatt összevont csapatok parancsnokává. Polgárok, katonák, vitéz doni, kubáni, bajkálontúli, amúri, jenyiszeji kozákok, mindazok, akik eskütökhöz hűek maradtatok, ti, akik megfogadtátok, hogy kozák eskütöket nem szegitek meg, felhívlak benneteket arra, hogy mentsétek meg Petrográdot az anarchiától, az éhínségtől, a záarnokságtól, és mentsétek meg Oroszországot attól a gyalázattól, amelyet maroknyi tudatlan és Vilmos aranyaival megvesztegetett ember hozott reá. Az Ideiglenes Kormányt, amelynek ama nagyszerű márciusi napokban hűséget esküdtetek, nem döntötték meg, hanem erőszakkal kiűzték abból az épületből, amelyben üléseit tartani szokás. Mindamellett a kormány, a fronton levő lojális katonaság segítségével, valamint a Kozák Tanács segítségével, amely az összes kozákokat egyesítette parancsnoksága alatt és amely tudatában van erejének és az orosz nép akaratának megfelelően cselekszik, esküt tett arra, hogy a hazát szolgálja, ahogy ősei szolgálták az 1612-es zavaros időkben, amikor a doni kozákok felszabadították a svédek, a lengyelek és a litvánok által fenyegetett Moszkvát. Kormányotok még létezik... Az igazi hadsereg irtózik ezektől a gonosztevőktől és megveti őket. Vandalizmusuk, fosztogatásaik, gonosztetteik, az a német szellem, ahogyan Oroszországot — a földre sújtott, de még nem kapitulált Oroszországot szemlélik, elidegenítette tőlük az egész népet. Polgárok, katonák, a petrográdi helyőrség vitéz kozákjai! Küldjétek el hozzám képviselőiteket, hogy tudjam, kik a hazaárulók, kik nem, hogy ártatlan vér kiontását elkerüljük." Csaknem ezzel egyidejűleg futótűzként terjedt el a hír, hogy az épületet a vörösgárdisták körülzárták., Megjelent egy vöröskarszalagos tiszt, aki a polgármesterrel akart beszélni. Néhány perc múlva eltávozott,. és az öreg Schreider kijött a szobájából. „A duma rendkívüli ülést tart!" — kiáltotta, s arca hol elsápadt, hol elvörösödött. A nagyteremben elült a lárma. „A duma összes tagjai azonnal a rendkívüli ülésre!" „Mi történt?" „Nem tudom — le akarnak tartóztatni minket — fel akarják oszlatni a dumát — egyes tagjait az ajtónál letartóztatják ..-." — magyarázták izgatottan. A Miklós-teremben még állóhely is alig volt. A polgármester bejelentette, hogy minden kapunál katonák állnak, sem kimenni, sem bejönni nem lehet, s a biztos azzal fenyegetőzik, hogy a Városi Duma tagjait letartóztatja és a dumát feloszlatja. Válaszképpen a szenvedélyes szónoklatok áradata indult meg, még a karzaton ülők is felszólaltak. A szabadon megválasztott városi kormányt egyetlen hatalom sem oszlathatja fel: a polgármester és a tagok sérthetetlenek; a zsarnokokat, a provokátorokat és a német ügynököket sohasem fogják elismerni; ami azt a fenyegetést illeti, hogy feloszlatják a dumát, hát csak próbálják meg — csak holttestünkön át hatolhatnak be abba a terembe, ahól hasonlóan régi római szenátorokhoz, méltóságteljesen várjuk a gótok bevonulását... Határozatot hoztak, amely szerint az egész országban minden dumát és zemsztvót táviratilag tájékoztatnak ,az eseményekről. Határozatot hoztak továbbá arról, hogy a polgármester vagy a duma elnöke semmiképpen semmiféle kapcsolatba sem léphet a Forradalmi Katonai Tanács vagy az úgynevezett Népbiztosok Tanácsa képviselőivel. Határozatot hoztak, mely szerint Petrográd lakosságát ismét felhívják arra, hogy választott városi hatóságukat védjék meg. Végül határozatilag kimondták, hogy permanens ülést tartanak. Közben a duma egyik tagja megérkezett s közölte, hogy telefonon felhívta a Szmolnijt és hogy nem adtak semmiféle parancsot a duma körülzárására. A csapatokat vissza fogják vonni. Amikor lementünk a lépcsőn, Rjazanov rohant be a főbejáraton, nagyon izgatottan. „Fel fogják oszlatni a dumát?" kérdeztem. „Jaj istenem, dehogy!" — felelte. „Ez félreértés. Megmondtam ma reggel a polgármesternek, hogy a dumát békében hagyjuk..." Sötétedett. A Nyevszkijen fegyveres kerékpárosok vonultak végig kettős sorokban. Amikor megálltak, a tömeg kérdések özönével árasztotta el őket: „Kik vagytok? Honnan jöttök?" kérdezte egy kövér ember, szájában cigarettával. „A 12. hadseregtől. A frontról. Azért jöttünk, hogy támogassuk a szovjetet az átkozott burzsujokkil szembc:i!" „Bolsevik csendőrök!" — kiáltották dühösen. „Bolsevik kozákok!" Egy alacsony, bőrkabátos tiszt rohant le a lépcsőn: „A helyőrség átpártol hozzánk!" — súgta a fülembe. „Ez a bolsevikok végének a kezdete. Akarja látni, hogyan fordul meg az ár? Akkor jöjjön velem!" Szinte futólépésben indult el a Mihajlovszkijon, s mi követtük. „Melyik ezredről van szó?" „A bronyevikekről..." Eszerint csakugyan komoly a helyzet. A bronyevikek a páncélos csapatok voltak, az ő kezükben volt a helyzet kulcsa. A város azé, akit ők támogatnak. „A Honmentő Bizottság és a duma biztosai beszéltek velük. Most tartják gyűlésüket, itt fognak határozni?" „Miben határozni? Hogy kiknek az oldalán fognak harcolni?" „Ö\ nem. így nem lehet velük beszélni. ök sohasem fognak a bolsevikok ellen harcolni. De ha semlegesek, akkor majd a tisztiiskolások meg a kozákok ..." A nagy Mihajlovszkij-lovarda feketén ásított. Két őr fel akart tartóztatni bennünket, de mi továbbsiettünk, s nem törődtünk dühös kiáltozásukkal. Egyetlen ívlámpa égett fent az óriási terem mennyezetén, a magas oszlopok és az ablakok alig látszottak a homályban. Oldalt óriási páncélautók sötétlettek. Egy kocsi közvetlenül a lámpa alatt állt, körülötte vagy kétezer napbarnított arcú katona, akik szinte elvesztek az óriási teremben. A kocsin tíz-tizenkét ember, tisztek, a katonabizottságok tagjai. A toronyból egy katona beszélt — Konyunov, aki a páncélosok nyáron tartott országos kongresszusán elnökölt. Jókülsejü, karcsú férfi volt, bőrkabátján hadnagyi rangjelzés. Nagy ékesszólással igyekezett meggyőzni hallgatóit a semlegesség helyességéről. „Szörnyű elgondolni, hogy oroszok egymást gyilkolják. Nem szabad polgárháborúba keveredniük azoknak, akik váll váll mellett küzdöttek a cár ellen és az ellenség ellen vívott győztes csatákban beírták nevüket a történelem lapjaira. Mit törődünk mi, katonák, e pártviszályokkal? Ne áltassuk magunkat — az Ideiglenes Kormány nem volt demokratikus kormány. Nekünk nem kell koalíció a burzsoáziával. Nekünk az egyesült demokrácia kormányára van szükségünk, különben Oroszország elveszett! De ha ez a kormány megalakul, akkor nem lesz polgárháború, nem lesz testvérgyilkosság!" Ez értelmes beszéd volt, a hallgatóság helyeslő zúgással válaszolt. Egy sápadt és fáradt arcú katona kapaszkodott az autóra. „Bajtársak!" — kiáltotta. „Én a román frontról jövök, és azt mondom nektek: békére van szükségünk, azonnali békére! Aki a békét hozza, legyen az bárki, akár a bolsevikok, akár ez az új kormány, azt követni fogjuk. Békét! Mi a fronton már nem tudunk tovább küzdeni sem a németek, sem a románok ellen " Ezzel leugrott a kocsiról, s a tömegből zűrzavaros hangok törtek elő, amelyek dühkitörésekké fokozódtak, amikor a kővetkező szónok, egy mensevik „honvédő" azt bizonygatta, hogy a háborút a szövetségesek teljes győzelméig folytatni kell. „Ügy beszélsz, mint Kerenszkij!" — kiáltotta egy érdes hang. Egy duma-képviselő ugyancsak a semlegesség mellett szállt síkra. Végighallgatták, de kedvtelenül morogtak, érezték, hogy nem közülük való. Soha nem láttam még embereket, akik enynyire igyekeztek volna megérteni * hallottakat és helyesen dönteni. Mozdulatlanul figyeltek, szemüket a szónok arcára függesztették, összeráncolt homlokukon verítékcsöppek ayöngyöztek: nagy darab amberek, ártatlan, tiszta gyermekszemekkel... Most egy bolsevik beszélt, egy közülük való ember, heves gesztusokkal, szavai gyűlölettel szikráztak. Nem volt nagyobb sikere, mint a többinek, nem találta el a megfelelő hangot. De egy pillanatra kiragadta őket a köznapi problémák szokott köréből, mert felvetette Oroszország, a szocializmus, a világ, a forradalom sorsáért való felelősségük kérdését. (Folytatjuk) ÜJ SZO 5 ti 1957. október 29.