Új Szó, 1957. október (10. évfolyam, 273-302.szám)

1957-10-26 / 298. szám, szombat

Az ENSZ-nek a béke hatékony eszközévé kell válnia New York (TASZSZ) — Az ENSZ közgyűlésének XII. ülésszakán részvevő szovjet küldöttség október 24-én New Yorkban az ENSZ napja alkalmából nyilatkozatot tett közzé. A nyilatkozat a többi között így hangzik: Az ENSZ közgyűlésén részvevő szovjet küldöttség nyilatkozata Az Egyesült Nemzetek Szervezetét a béke támogatása és az új háború kiküszöbölése eszközévé kell tenni. Je­len pillanatban az ENSZ ezt a felada­tát a legjobban akkor teljesítené, hogy ha hozzájárulna Szíria biztonsága ve­szélyeztetésének elhárításához, amely ország ellen az USA és Törökország fegyveres agressziót készít elő. Ez irányban hasznos volna azon panasz alapos megtárgyalása, mellyel Szíria az ENSZ-hez fordult és olyan határo­zat elfogadása, amely meggátolná az ezen ország elleni támadó szándékok megvalósítását. Éz annál is inkább múlhatatlanul szükséges, mivel ma, amikor a nem­zetek az ENSZ napját ünneplik, a bé­ke ellenségei, akik Szíria ellen táma­dást készítenek elő, az egész világ előtt azon mesterkednek, hogy elte­reljék az ENSZ figyelmét a Szíria kérdésében előidézett komoly helyzet­ről, és hogy az ENSZ-nek ne adjanak lehetőséget e terület békéjének megőr­zésére és biztonságára szükséges in­tézkedések foganatosítására. Amennyiben az ENSZ hozzá akarna járulni a nemzetközi feszültség eny­hítéséhez, minden erőfeszítést meg kell tennie egyezmény eléréséért a leszerelésnek és az atomfegyverek be­tiltásának kérdésében. Véget kell vet­ni az állandó huza-vona taktikájának, amelyet a nyugati hatalmak alkalmaz­nak a leszerelési tárgyalások során. Ha az ENSZ sikert arat oly fontos kérdés megoldásában, mint amilyen az atom­és hidrogénfegyverek betiltása vagy legalább e tömegpusztító fegyverek kísérleteinek beszüntetése, nagymér­tékben hozzájárul a béke megszilár­dításához és a nemzetközi helyzet rendezéséhez, ami az egész világ nem­zetei számára életbevágóan fontos. Az ENSZ feladatai megkívánják, hogy konkrét intézkedéseket foganato­sítsanak a béke megszilárdítására, a nemzetközi feszültség enyhítésére és valamennyi állam békés együttműkö­désének fejlesztésére. A Szovjetunió küldöttsége nagy je­lentőséget tulajdonít annak a szerep­nek, amelyet az ENSZ-nek a nemzet­közi kapcsolatok terén betöltenie kel­lene és mindent megtesz annak érdekében, hogy az ENSZ közgyűlésé­nek ezen ülésszakán pozitív eredmé­nyek jöjjenek létre a fontos feladatok megoldására. Ez azonban természete­sen nem függ csupán egy ország erő­feszítésétől. Erre kell törekednie az ENSZ valamennyi tagállamának. A politikai bizottság folytatja a leszerelés vitáját New York (ČTK) — Az ENSZ köz­gyűlése politikai bizottságának októ­ber 24-i délutáni ülésén a leszerelés kérdésének általános vitájában G. Ah­med pakisztáni küldött szólalt fel. Állást foglalt az ENSZ politikai albi­zottsága összetételének megváltozta­tása ellen, mert nézete szerint nem kifogásolható az, hogy az albizottság jt tacía közül négyen a NATO tag­államainak képviselői. A pakisztáni küldött támogatta a nyugati hatal­maknak az úgynevezett „huszonné­gyek határozati iavaslatában" foglalt álláspontját, azonban egyes kérdések­Den fenntartással élt. Ajánlotta, ért­sen egyet a Nyugat a fegyveres erők létszámának csökkentésével politikai feltételek nélkül a leszerelés második szakaszának színvonalán. Ez annyit ielent, hogy a Szovjetunió és az USA számára 2,1 millió főnyi, a többi lagyhatalom számára 700 ezer főnyi laderőt javasol. (A Szovjetunió ja­/aslata szerint politikai feltételek léikül a fegyveres erők létszámát a cövetkezőképpen kell csökkenteni: a Szovjetunió és az USÁ egymillió 500 ezer főre, a többi hatalmak 600 ;zer főre, ahogy eredetileg Nagy­Britannia és Franciaország javasol­ták.) A nyugati hatalmak most azon­san a létszámnak csakis 2,5 millióra, lletőleg 750 ezer főre való csökken­ésével értenek egyet. Nunez-Portuondo, Kuba küldötte leszédében a leszerelésre való felszó­ítás helyett rágalmakat zúdított a Szovjetunióra. Risikes Saha, Nepál küldötte a nyugati leszerelési hatá­rozati javaslatról kijelentette, hogy az tárgyalások alapját képezhetné, kifog "solta azonban, hogy nem tar­talmazza az atomfegyverek haszná­latának betiltását. V. V. Garin, Por­tugália és Freitas Valles Brazília kül­dötte a nyugati hatalmak álláspont­ját támogatták, anélkül, hogy állás­foglalásukat indokolták volna. M. Tarabanov, a Bolgár Népköztár­saság külügyminiszterének helyette­se, a bolgár küldöttség vezetője utalt arra, hogy a lázas fegyverkezés be­szüntetéséhez nagymértékben hozzá­járulna, ha felhagynának az idegen államok belügyeibe való beavatkozás­sal és az agresszív akciókkal, és ha valamennyi állam figyelmét a nem­zetközi együttműködésre összponto­sítanák. A leszerelésre vonatkozó megállapodást akadályozza, hogy a nyugati hatalmak elutasítanak bár­miféle részlegintézkedést. Ezzel szemben a Szovjetunió leszerelési javaslataiban nem abból indul ki, hogy stratégiai előnyöket nyerjen, hanem a békés egymás mellett élés elveit tartja szem előtt. Tarabanov ezután kijelentette, hogy az ENSZ közgyűlésének hangsúlyoznia kellene az atomfegyverek betiltásának szük­ségességét és határozatot kellene jó­váhagynia az atomfegyverkísérletek azonnali és feltétlen beszüntetésére vonatkozólag. Jugoszlávia leszerelési javaslata New York (ČTK) — Az ENSZ köz­gyűlésének XII. ülésszakán részvevő jugoszláv küldöttség október 24-én leszerelési határozati javaslatot ter­jesztett elő. A javaslat a következő pontokat tartalmazza: a fegyveres erők, a fegyverzet és a katonai ki­adások csökkentése, az atomfegyverek és hadicélokat szolgáló hasadó anya­gok más országokba való áthelyezésé­nek betiltása, a hadicélokra szolgáló hasadó anyagok gyártásának beszün­tetése, az interkontinentális balliszti­kus lövedékeknek csupán tudományos célokra való alkalmazása és az ezen intézkedésekre vonatkozó egyezmények hatékony ellenőrzése. A határozati javaslat azt kívánja az albizottság tagjaitól, hogy törekedje­nek az atom- és termonukleáris fegy­verkísérletek azonnali beszüntetésére vonatkozó megállapodás megkötésére. Csehszlovákia küldöttségének kezdeményezése a gyámsági bizottságban New York (ČTK) — Az ENSZ köz­gyűlésének gyámsági bizottsága ez idén az önkormányzattal nem ren­delkező területek gazdasági helyzeté­vei foglalkozik. Csehszlovákia küldött­sége e kérdésben kezdettől fogva nagy kezdeményezést fejt ki. Dr. Geiza Mencer, Csehszlovákia küldötte bírálta az európai közös piacot és rá­mutatott annak áldatlan hatására az önkormányzattal nem rendelkező te­rületek politikai és gazdasági fejlő­désére. Dr. Mencer nyilatkozata általános helyeslésre és támogatásra talált. A gyámsági bizottságnak javasolták, hogy a beszéd teljes szövegét hiva­talos okmányként adják ki. Amint várható volt, a gyarmatosító hatal­mak szembehelyezkedtek a csehszlo­vák küldöttség kezdeményezésévei és azon küldöttségek felszólalásával, amelyek a közös európai piac kér­désében támogatták Csehszlovákia ál­láspontját. A gyarmatosító hatalmak kísérlete azonban kudarcot szenve­dett. Csehszlovákia küldötte a gyáim­sági bizottság október 24-i ülésén felszólította az ENSZ titkárságát, bo­csássa a bizottság rendelkezésére a nemzetközi szervekről szóló adatokat, amelyekre azért van szükség, mert Csehszlovákia küldöttsége más kül­döttségekkel együttműködve hatá­rozati javaslatot készít elő. A csehszlovák küldöttség jelentős sikerének tekinthető az a tény, hogy a csehszlovák határozati javaslathoz eddig 14 állam: Argentína, Bolívia, Ecuador, Haiti, Guatemala, Szaúd­Arábia, Egyiptom, Ghana, Libéria, Szudán, Etiópia, India, Ceylon és Bur­ma küldöttsége csatlakozott. A csehszlovák küldöttség határozati javaslatának vitáját a gyámsági bi­zottság következő ülésén nyitják meg. Berlini tudósításunk: Monopolista viszály az új bonni kormány körül Az új német szövetségi parlament :épviselőinek nem csekély meglepe­ésben volt részük kedden, Adenauer zövetségi kancellár megválasztása itán. A képviselők többsége közvet­en azután, hogy Adenauer kancellár - a nyugatnémet lapok szerint — melt hangon kijelentette, hogy a álasztást elfogadja, azt várta, hogy kancellár bemutatja az új kor­lányt. Annak ellenére, hogy a kor­nányt tulajdonképpen csak egy párt, - a Kereszténydemokrata Unió — al­:otja uszályhordozójával a Német 'árttal, Adenauernek a kitűzött ha­áridőig nem sikerült kormányát be­lutatni a parlamentnek. Vajon miért? A nyugatnémet kormányt azért lem állították még össze, mert a tő­eerős körök követelik, hogy a kor­lány összetétele megfeleljen az ő el­épzelésüknek. Ezek a körök a mo­opolisták és nagybirtokosok külön­öző csoportjai, amelyek ugyan va­imennyien a Kereszténydemokrata Inió tagjai, azonban gazdasági és ez­el politikai érdekeik különbözők, i nyugatnémet lapok beszámoltak rról, hogy ezen körök rendkívül nagy rdeklődése az új kormány össze­Ilítása iránt Adenauer kancellárnak em volt ínyére. Azok a körök, amelyek Adenauer­ek 160 millió márkát bocsátottak endelkezésére a választási harcban, nost benyújtják a számlát. Az első zámlát közvetlen a választások után erjesztették be. amikor kiharcolták szén árának 10 százalékkal való •melését. Most további számlát nyűj­ottak be, amely azonban távolról sem z utolsó. A régi kormány több miniszterére vonatkozólag nincs az uralkodó kö­rök között nézeteltérés. Ezek közé tartozik Eťhardt gazdaságügyi mi­niszter, von Brentano külügyminisz­ter, Strauss hadügyminiszter, Schrőder belügyminiszter és mások. Nehézsé­gek merültek fel az új közellátási és földművelésügyi miniszter kinevezése körül. Ezt a tárcát ismét Lubkenak szánták. A nagybirtokosok szövetsé­ge követelte ugyan visszahívását, mert állítólag soha sem vetette alá magát kívánságainak vagyis nem tel­jesítette a mezőgazdasági termékek árának emelésére irányuló követelé­sét. Adenauer azonban Lubkeben sa­ját hívét látja, aki tudatában van annak, hogy a mezőgazdasági ter­mékek még gyorsabb drágulása ok­vetlenül új harcokat idézne elő, ami ellenkezik a monopolisták érdekeivel. A legkeményebb dió azonban Schäffer volt pénzügyminiszter egész váratlan kegyvesztése. Sokan feltételez­ték, hogy ezt a politikust, aki már nyolc éve gondoskodik a bonni állam­pénztárról, a Német Szövetségi Köz­társaság monopolista urai dicsérik és tisztelik, mint senki mást. Hiszed a múltban a bonni pénztár soha sem volt annyira telt mint ma, és a nyu­gati márkának soha nem volt oly szilárd árfolyama. Ennek ellenére Schäffer kegyvesztett lett. Konkréten arról volt szó, hogy Schäffer szembehelyezkedett a fegy­verkezési kiadások hirtelen emelésé­vel, attól aggódva, hogy ez a nyugat­német gazdaság meggyengítésére ve­zetne. A Deutsche Woche folyóirat szerint Schäffer elvesztette a nyu­gati megszálló hatalmak kegyét, mert vonakodik magasabb okkupációs ter­het viselni. Maga ellen bőszítette mind Nyugat-Németország, mind a nyugati nagyhatalmak militarista kö­reit azon kijelentésével, hogy a nyugat-németországi megszálló had­erők csak saját érdekeiket, nem pe­dig Nyugat-Németország érdekeit vé­delmezik. Mindez elegendő volt arra, hogy elsősorban a nehézipar hatalmi körei görbe szemmel nézzenek Scháfferre és saját hívük után lássanak. Ezt meg is szerezték Etzelnek, a Montan Unió volt helyettes elnökének szemé­lyében, aki minden bizonnyal teljesí­teni fogja parancsaikat, ami annyit jelent, ugyanazt a politikát fogja kö­vetni, mint valaha Schacht. A miniszteri tárcákért folyó harc­ból arra lehet következtetni, hogy mint a volt kormányt, a jövő kor­mányt is a nagytőkések és a nagy­birtokosok önző céljaikat követő cso­portjai fogják befolyásolni. Azonban bármiképp is állítsák össze az új kormányt, nem küszöbölik ki az egyes hatalmi csoportok között fennálló el­lentéteket, mert a bonni kormány a kapitalista társadalmat képviseli, amely mindegyre nagyobb megoldha­tatlan nehézségekbe kerül. Amint a legutóbbi hetek eseményei mutatják — hirtelen áremelkedés, a diplomá­ciai kapcsolatok megszakítása Jugo­szláviával. a nyugatnémet hadsereg atomfegyverekkel való ellátásának szorgalmazása stb. — a bonni kor­mány megkísérli, hogy e nehézségeket a munkásosztály jogai e'.len intézett további támadásokkal, az ország to­vábbi fasizálásával, valamint agresszív külpolitikával hidalja át. Bohumil Schnelder. A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának tézisei a Nagy Októberi Szocialista Forradafóm 40. évfordulójára Varsó, (ČTK) — A Trybuna Ludu, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának lapja október 24-i számában közölte a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága propaganda és agitációs osztályának tézi­seit a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulójára. A tézisek hangsúlyozzák az Októberi Forradalom világtörténelmi jelentőségét a Szov­jetunióra és a világ valamennyi nemzetére. Az 1917. évi Októberi Forradalom — hangzik a tézisekben — az emberiség történelmének során első ízben tűzte ki fő céljául az embernek ember által való kizsákmányolása felszámolását, a nemzeti és szociális nyomás meg­szüntetését. Az emberiség történel­mében új korszak, a szocializmus korszaka kezdődött. Az Októberi For­radalom a dolgozó népet juttatta uralomra. A tézisek a továbbiakban hangsú­lyozzák a Szovjetuniónak az ország iparosítása és szocialista építése terén elért hatalmas sikereit. A szovjet ipar óriási ütemben fej­lődik; megváltozott a mezőgazdaság arculata. A Szovjetunió erejének meg­szilárdítása a béke megőrzésének döntő tényezője. A közelmúltban az emberi gondolkozás további nagy és örömtel­jes győzelmét ünnepeltük: a föld kö­rül az első mesterséges hold kering, amelyet ember teremtett. Ez a világ első szocialista állama sok tudományos sikereinek egyike. 1954 óta a Szovjet­unióban a világ első atomerőmüve mű­ködik és most további atomerőműveket építenek. A Szovjetunió társadalmi, gazdasági, kulturális és tudományos életének fej­lődésére rendkívüli jelentőségűek a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusának határozatai. Ezek a határozatok megerősítették a pártélet lenini normáit a Szovjetunió Kommu­nista Pártjában, és a szocialista tör­vényesség elveit a Szovjetunió állami életében. A tézisek hangsúlyozzák az Októberi Forradalom nagy befolyását a lengyel nemzet sorsára. A lengyel nemzetet elválaszthatatlan kapcsolatok kötik az orosz munkások és parasztok harcához a cárizmus ellen. Lengyelország és a Szovjetunió köl­csönös kapcsolataiban a múltban mu­tatkozott rendellenes jelenségek tel­jesen megszűntek. Az 1956. november 18-i lengyel-szovjet deklarációt a szov­jet és lengyel kormány következetesen érvényesíti. Ez a deklaráció a két or­szág közötti testvéri kapcsolatok alap­ját képezi. A lengyel-szovjet barátság és a szocialista tábor egysége megfelel Lengyelország nemzeti érdekeinek. Né­pünk, munkásosztályunk érdekei szo­rosan egybeforrtak a szocializmus megszilárdítására és a világbéke meg­erősítésére irányuló erőfeszítésekkel. Az Októberi Forradalom gondolatait — hangzik a tézisek befejező részében — gazdagítják a szocializmust építő országok, valamint az egész nemzetközi munkásmozgalom sikerei. Ezek a gon­dolatok pártunk, a lengyel munkás­osztály és nép tevékenységének irány­elvei. E gondolatokat azáltal valósítjuk meg életünkben, hogy a Lengyel Kom­munista Párt Központi Bizottságának VIII. és IX. plénuma által kitűzött po­litikát Lengyelország létfeltételeivel összhangban valósítjuk meg. A török hadsereg gépkocsikat vet Damaszkusz (ČTK) — A szlriai-tö­rök határról érkező hírek szerint tö­rök oldalon tovább folynak a csapat­összevonások. A DPA hírügynökség a INS amerikai ügynökség tudósítójának jelentését idézve rámutat, hogy október 24-én az Alexandretta török kikötőből a ha­tárra vezető országúton több száz új amerikai jeep és más katonai gépko­csioszlop vonul. Ezekkel a gépkocsik­kal a szíriai határ mentén állomásozó 2. török hadosztályt erősítik meg. Eze­ket az amerikai gépkocsikat a leg­utóbbi napokban szállították partra Alexán drettában. amerikai katonai be Szíria határán Az INS tudósítója jól tájékozott kö­rökből nyert értesülései alapján azt írta, hogy a török-szíriai határon a múlt hónapban 30—50 ezer török ka­tonát összpontosítottak. Chaled Azem szíriai honvédelmi mi­niszter a szíriai-török határokon foga­natosított csapatösszevonásokkal kap­csolatban október 24-én újságírók előtt kijelentette, hogy a török egysé­gek összevonása a hidegháború részét képezi. Újból felhívta a figyelmet arra, hogy a Szíria elleni támadás világhá­borút robbanthat ki. Általános sztrájk bénította meg Franciaország életét Párizs (ČTK) — Október 25-én Franciaországban az élet az általános sztrájk következtében teljesen meg­bénult. A sztrájkban húsz foglalkozási ágazat dolgozói — vasutasok, egyéb közlekedési alkalmazottak, posta és meteorológiai állomások alkalmazot­tai, vas- és fémmunkások, építkezési munkások, vámhivatalnokok vesznek részt. A francia hatóságok Algériából Párizsba 12 000 rendőrt összpontosí­tottak. A Párizsból érkező hírek szefc rint 1700 párizsi autóbusz helyett mindössze 35 közlekedik. A földalatti vasút legtöbb vonalán szünetel a közlekedés. Az elővárosok vasútvonalain a forgalmat jelentősen, korlátozták. Éjfél óta sztrájkolnak a meteorológiai állomások alkalmazottai is. Ennek következtében a franciaor­szági repülőtereket nem tájékoztatják a légköri változásokról, úgyhogy azo­kat a szomszédos országokból kell beszerezniök. Mollet kormányt alakít Párizs (ČTK) — Guy Mollet dezig­nált minisztere'nök, a Szocialista Párt főtitkára október 25-én tovább foly­tatta az új kormány megalakítására iiányuló tárgyalásokat. A kormány tagjai saját pártjának tagjain kívül a népi köztársasági mozgalom jobbol­dali pártjának képviselői, továbbá a Nasszer elnök fogadta Raut, az NDK külkereskedelmi miniszterét Kairó (ČTK) — Nasszer egyiptomi el­nök október 24-én fogadta Heinrich Rau NDK kormányelnökhelyettesét, kül­és belkereskedelmi minisztert, akivel megbeszéléseket folytatott a jelenlegi közép-keleti helyzetről és a nemzetközi problémákról. A megbeszélések során egyértelműen megállapították, hogy a békés erők eléggé erőssé váltak ahhoz, hogy csi­rájában elfojthassanak minden impe­rialista provokációt. Az Egyiptomi Köztársaság és az NDK közötti kapcso­latok kérdésével összefüggésben Nasz­szer elnök bejelentette, hogy Egyiptom jóváhagyta kereskedelmi képviseletének az NDK-ban való létesítéséről szóló jegyzőkönyvet. Hangsúlyozta azt a né­zetét, hogy ezáltal további lehetőség nyílik a két ország közötti gazdasági kapcsolatok fejlesztésére. A megbe­szélések szívélyes légkörben folytak. radikálisok és kisebb parlamenti kö­zéppártok képviselői lesznek. Altalános nézet szerint ez átmeneti kormány lesz, amely nem fog sokáig fennállni. Programja azonban olyan súlyos követelményeket tartalmaz, amelyeknek célja, hogy a francia kor­mány kerekét még inkább jobboldalra fordítsa. Mollet az alkotmány reform­jára készül abban az értelemben, hogy a kormány hatalmát a parlament ká­rára megszilárdítsa. Az Algériáról szóló kerettörvényt olyképpen módo­sítják, hogy megfeleljen a jobboldali erőknek, amelyeknek szavazataitól függ e törvény jóváhagyása. Mindeddig nem biztos, hogyan fog szavazni a harmadik legerősebb par­lamenti csoport, „a független köztár­saságiak", akiknek végleges döntése csak október 28-án várható, amikor Mollet bemutatkozik a parlamentben. Öt török repülőgép megsértette Szíria légiterét Damaszkusz (ČTK) — A MEN arab sajtóiroda közlése szerint október 22­én négy török lökhajtásos vadászre­pülőgép Ladakije kikötő térségében megsértette Szíria légiterét. Egy további török repülőgép Szíria és Törökország északkeleti határán ugyanaznap behatolt Szíria területe fö­lé. ŰJ SZÖ 3 ti 1957. október 1SL

Next

/
Oldalképek
Tartalom