Új Szó, 1957. szeptember (10. évfolyam, 243-272.szám)

1957-09-28 / 270. szám, szombat

NAGY PÉTER Az intézet Hradčanyban a prágai Vár egyik ódon házában szé­kel. Csodálatos kilátás nyílik az ab­lakokból egész Prágára, amit, sajnos, az intézet lakói nem élvezhetnek. An­nál inkább kihasználják a nagy ker­tet, sportpályát, naponta legalább két órát töltenek a friss levegőn. A Hrad­čany Vakok Intézete köztársaságunk­ban első volt és nyolcadik Európá­ban. Ezenkívül még Brnóban és Levo­čán nevelnek vak gyermekeket. E há­rom helyen 15 éves korukig, tehát az általános iskola elvégzéséig tartóz­kodnak a gyermekek, azután asze­rint, hogy milyen pályát választanak, Prágában két tanintézet áll rendel­kezésükre, az egyik zeneiskola, ahol a kiváló hallású gyermekeket képezik zenetanárokká. A hradčanyi intézet létesítése tu­lajdonképpen a véletlenen múlott. A második vltavai híd építésére gyűj­tött pénzt használták fel erre a cél­ra. Azelőtt kórházi részlege is volt, ahol neves orvosprofesszorok operál­tak. Valójában a mai szemklinika sze­repét töltötte be akkoriban az inté­zet kórháza. 1906-ban szüntették meg a kórházi részt, ahol addig 1823 szürkehályog-műtétet végeztek. Azelőtt itt volt a zeneiskola is. Né­hány híres zenész pályafutása kezdő­dött az intézetben, a legnevesebbek közülük Josef Proksch, Bedrich Sme­tana tanára, Stanislav Suda zeneszer­ző, Jaroslav Ježek zene- és dalszerző, Voskovec és Werich munkatársa. De térjüpk át a jelenbe és hall­gassuk meg Skála és Nop elvtársakat, az intézet igazgatóiát és szaktanárát, mit mondanak az iskola életéről, ne­veltjeikről. Az intézetben 85-en lak­nak 4—15 éves korig. Azért 4-éves kortól, mert Hradčanyban van az or­szág egyetlen óvodája a világtalanok számára. Az intézet növendékeinek tanítását és nevelését 11 tanítő és 14 nevelő látja el. A nyólcéves iskolán kívül két osztályban erősen rövidlá­tó gyermekek tanulnak. Ezek nem a Braille-féle ábécét tanulják, hanem speciális, egészen nagy betűkkel nyo­mott tankönyvekből tanulnak. A tan­anyag — kis eltéréssel — azonos az általános iskola anyagával. A Braille­betűs tankönyveket ott az iskolában nyomják a saját és a többi iskolák számára is. Három, kéthetenként megjelenő folyóiratuk van. A gyermekek szabad idejükben sportolnak, színházakba, hangverse­nyekre járnak, sok neves művész ott az Intézetben hangversenyezik. Gya­kori vendégeik közé tartozik a Sme­tana-vonósnégyes, a Cseh nonett, az operaénekesek. A gyermekek szeretik és élvezik a zenét, minden osztály­ban harmónium, vagy pianínó van, énekkaruk a rádióban is fellép. Szerencsére a természet a világ­A Szovjet Képzőművészek Szövet­ségének határozatára megalakul az OSZSZSZK képzőművészeinek szövet­sége. A szervező bizottság V. Szeröv elnökletével már megalakult. A szö­vetség 1958-ban tartja első kongresz­szusát. Alva Bessy amerikai írónak a Ca­meroon könyvkiadóban Amerika' el­lenesek címmel most megjelent köny­ve. nagy visszhangot váltott ki az USA-lban. A könyv főhőse Blau és Lang újságírók. Mindketten részt vesznek a spanyol polgárháborúban. Életük további folyamán Blau útja a kommunista párthoz, a megalkuvás nélküli harchoz vezet a nép, az igaz­ság oldalán, míg Lang meghunyász­kodik. az amerikai hírszerzőszolgálat ügynöke .lesz és a bírósági tárgyalá­son, ahol az FBI a vádlottak padjára ültette Blaut, haídani barátja ellen tanúskodik. A haladó szellemű lapok kritikáikban pozitívan értékelik az amerikai irodalom új művét. talanokat kiváló hallással kárpótolja és legtöbbjük zeneileg igen képzett. Az idei moszkvai fesztiválon például Václav Zelený vak zongorista is fel­lépett. Prágában a 26 jelölt közül első lett, Moszkvában a legjobbak között szerepelt és díszoklevelet kapott. Újszerű a vakok nevelésében, hogy sportoltatják őket és amint hallot­tuk, jó eredményeket érnek el, kü­lönösen az atlétikában. A hradčanyi intézet kezdeményezésére könnyüat­létikai versenyeket kezdtek rendezni a prágai, brnói és levočai iskolák kö­zölt. A növendékek nagy kitartással és lelkesedéssel készültek fel az ösz­szecsapásokra. A verseny 1954 óta nemzetközi méreteket öltött, mert fokozatosan Lengyelország, az NDK, Magyarország, később a Szovjetunió és Kína is bekapcsolódott. Jövóre Moszkvában tartják meg a versenyt, négy versenyágban mérik majd ösz­sze erejüket. Csehszlovákia színeit a honi selejtezőből győztesen kikerül­tek képviselik. Az érdekesség kedvé­ért feljegyezzük idei legjobb ered­ményeiket: 60 méteres futás 7,4 má­sodperc, 4 kg-os súlylökés 14 méter, kislabda-dobás 70 méter, helyből tá­volugrás 270 cm. "" A hegymászás is kedvelt sportjuk­hoz tartozik. Ismerik a Magas-Tátrát, az Öriáshegységet, minden tavasszal egy hónapot sűrű erdővel övezett természeti iskolában töltenek. A? igazgató szerint jobban tájékozódnak az erdőben, mint a látók. Milyen foglalkozási ágakban nyer­nek elhelyezést a vakok? A régebbi kefe- és kosárkészítéshez, zongora­hangoláshoz ma már több más hiva­tás is járul. Remekül beváltak a tele­fonkezelők, kárpitosok, elektrotech­nikusok, dobozkészítők stb., sőt fő­iskolát''Végzett tanítók, tudományos dolgozók is akadnak a vakok között. A hradčanyi intézet pedagógusai igen a szívükön viselik minden védeniük sorsát. Valamennyiök pályafutását fi­gyelemmel kísérik és ahol kell, segít­ségükre vannak. Martineknek, a Tes­la-üzem vak élmunkásának fényképe díszíti az intézet műhelyét, s ha a diákok nem is láthatják a képet, tud­ják, hogy ott van, növeli az önbizal­mukat, s buzdítólag hat rájuk. Hosszasabban beszélgetünk a világtalanok lelki életéről, életszemléletéről. Általában az az em­ber, aki nem él közöttük, s hirtelen betoppan egy ilyen helyre, könnyekig meghatódik, tele van részvéttel irán­tuk. Ezen nem is lehet csodálkozni. Tanítóik szerint ez nemcsak feles­leges, de egyenesen károsan, vissza­taszítóan hat a világtalanokra, sérti őket. Az érzelgősséget ösztönösen visszautasítják. Az iskolában, de ké­sőbb az életben is, úgy segíthetünk nekik a leghathatósabban, ha lehető­vé tesszük számukra, hogy a társa­dalom hasznos tagjaivá váljanak. Elő­A Universaí International Films amerikai filmgyár megfilmesíti E. M. Remarque Az élet és a halál ideje című regényét, melyben az egyik fő­szerepet maga a szerző fogja alakí­tani. Jean Paul le Chanois francia ren­dező forgatja Vietor Hugó: A nyomo­rultak című regényének filmváltoza­tát, melynek főszerepét Jean Gabin játssza. Rómában hosszas betegség után nemrégen elhunyt Murcio Malaparte neves olasz író és közíró. Malaparte a fasiszta Mussolini rendszer halálos el­lensége volt. Merész hangú könyveiért 9 ízben ült börtönben. Sokat utazott, az idén a Kínai Népköztársaságban járt. Malaparte nem sokkal a halála előtt felvételét kérte az Olasz Kom­munista Pártba. Capri szigetén fekvő villáját a kínai írókra hagyta végren­deletében, amivel a Kínában őt ért nagy megtiszteltetést és szeretetet kívánta viszonozni. fordul, sajnos, még most is, hogy a munkaadók, ha világtalanokról van szó, idegenkednek alkalmaztatásuktól. Pedig bennük hihetetlen akaraterő és szorgalom lakozik. És az iskolában beléjük nevelt önbizalom egy-kettőre letörik, ha érvényesülésük elé aka­dály gördül. Gondoljuk el például, milyen emberfeletti kitartás kell ah­hoz, hogy egy világtalan elvégezze az egyetemet, amikor nincs sem ti­zenegyéves iskolájuk, sem hozzávaló tankönyvük. S ilyen van, nem is egy. Mialatt végigmentünk az intézeten és meg-megálltunk az egyes osztá­lyokban. meggyőződtünk róla, hogy tanítóiknak teljesen igazuk van. in­tézetük olyan labirintus, hogy bonyo­lultabbat el sem lehet képzelni. Mi egymás kezét fogtuk a lépcsőkön, nehogy orra bukjunk, a gyermekek yidáman szaladgáltak össze-vissza. A nyolcadik osztály egyik tanulója három hónapja került oda a rövid­látó osztályból, ahol közönséges be­tűkkel tanult. Ez alatt az idő aiatt tökéletesen elsajátította a Braille­féle ábécét. Liduškának, az intézet legjobb atlétanőjének modern frizu­rája van, sugárzik belőle az optimiz­mus, s ha nem tudtuk volna róla, hogy vak, nem vettük volna észre. A túlegyenes testtartásnak, — amit a bothasználat miatt szoknak meg a világtalanok, — nyomát sem láttuk. Az egyik osztályban megismerkedtünk Nősek tanítóval, aki szintén vak. Ta­nító volt azelőtt is, a háború alatt megvakult, átképezte magát és már nyolc éve tanít Hradčanyban. Villa­mossal egy órányira lakik az intézet­től és naponta — természetesen bot nélkül — teszi meg az utat. Munkája mellett az egyetemen tanul, egy év múlva végzett pedagógussá avatják­A hetedik osztályban olyan lárma volt (pedig csak tizenketten voltak), mint bármely másik iskolában. Mikor be­léptünk, éppen, verekedtek a fiúk­Ezeket a példákat nem azért említ­jük, hogy csodálatot ébresszünk a va­kok iránt. Érzékeltetni akarjuk az ott uralkodó légkört és azt, amire a ta­nítók elöljáróban figyelmeztettek bennünket, hogy a világtalanoknak nem sajnálatra, hanem munkára van szükségük, hogy elégedettek legye­nek. A világtalanok száma, hála az orvostudomány fejlődésének, évről évre csökken. Jelenleg körülbe­lül nyolcezren vannak, beleszámítva az idősebbeket is, akik öreg koruk­ban vesztették el szemük világát. November 13-án ünneplik a világta­lanok napját. Ezen a napon született Brjille francia tanító, aki maga is vaR volt és feltalálta a róla elneve­zett ábécét, amelynek segítségével a világtalanok számára is megnyílt a tudás felmérhetetlenül gazdag világa. Gondolatban velük fogjuk ünnepelni ennek a nagy embernek emlékét. KIS ÉVA Így leszek Lassan permetez az eső. Cipőmre sárbocskor ragad., S mint megtört, fáradt ember vonszolom haza magamat. Fenn megkésett gólya csapat utolsó búcsukört köröz. Kelep-kelep — üzenik még: hűek leszünk mink e földhöz. Így leszek hű én is hozzád, fáradtszemű, paraszt népem, S őrzöm majd növény szagod kebelemnek rejtekében. Török Elemér Londonba érkezett Vlagyimir Ozmi­nyin, a szovjet televízió egyik ren­dezője, hogy dokumentumfilmet ké­szítsen Angliáról és mindenekelőtt az angol emberek életéről. Az újságírók nyomban megrohanták s első nyilat­kozata így hangzott: „minden ember élete érdekel, a munkásoké éppúgy, mint Erzsébet királynőé, mindent lát­ni szeretnék." Sok ember van a világon, akit Nagy Péternek hívnak. Semmitmondó név ez, melyről aligha következtethetünk gazdája kilétére. Egészen más a hely­zet, ha Nagy Péterre, az oroszok egy­kori cárjára gondolunk. Bár az ural­kodókat ma már nem sok megbecsü­lésben részesítjük, de ennek a cárnak nevéhez ma is sok megőrzött törté­nelmi adat fűződik, amit főleg annak köszönhet, hogy aránylag haladó szelle­mű uralkodó volt. Irigylésre méltónak tartották azt, aki a barátjának mond­hatta magát. Hát még milyen irigylésre méltó az, aki a nyolcezer tonnás Nagy Pétert, a Fekete-tengeren Ogyessza és Batumi között közlekedő hajót mondhatja a barátjának, hűséges társának? Igen, hűséges társunkká, nélkülözhetetlen kísérőnkké vált tizennyolc napon ke­resztül ez a tökéletesen, minden ké­nyelemmel berendezett úszó szálloda, mely úgy hordozta magán utasait a Krim és Kaukázus festői pártjai men­tén, mintha féltve őrzött, édes gyer­mekei lennének. Méltóságteljesen szel­te a néha rakoncátlankodó, a legtöbb­ször azonban szelid habokat és aka­dályt nem ismerve, biztosan tört előre, célja felé. Ha a hullámok meghintáz­tatták, részeg emlfer módjára jobbra­balra dülöngélt, de még így is, mintha bocsánatot kért volna viselkedéséért: — Ne haragudjatok, nem tehetek róla, legyetek egy kis türelemmel, nemsokára visszanyerem nyugalmamat! Es így is volt. Néhány óra múlva a sötétzöld, szinte fekete, magasan fel­csapódó haragos hullámok elcsendesed­tek és a víz visszanyerte szelíd zöldes színét. Hajónk ismét a régi, meghitt bizalmas társunk lett. Szinte megszólí­tott, amikor magához csalogatva igy duruzsolt: i— Feküdjetek le a fedélzetemre, pi­henjetek egyet a napocskán, meglátjá­tok, milyen jót tesz egy kis sütkére­zés, vagy ha megizzadtok, lubickoljatok egy kicsit a medencémben. Mert hát Nagy Péternek bazénja is van, amelyben oly gyönyörűséges az úszás, hogy az ember alig várja, hogy vize végigsimogassa testét. Akkor az­után már csak egy kis röplabdajáték kedvéért hajlandó elhagyni a hűsítő medencét. De érdemes is, mert bár a nyílt tengeren vagyunk, a. röplabdázás a fedélzeten felejthetetlen élvezet. A labda nem eshetik a tengerbe, meg­kötözték. A játék kedvéért az árbo­cokhoz erősítettek egy rudat, melyen hosszú zsinórral ellátott labda leng. Valamelyik matróz ötletes újításával örök hálára kötelezte a hajó sportked­velő utasait. A játékosokat szurkolók veszik körül, akik pontosan számon­tartják, hogy melyik csapat hányszor vétette el a labdát és üdvrivalgással könyvelnek el az ellenfélnek beadott minden gólt. A sportolással azonban nem merül­tek ki az utasok szórakozási lehetősé­gei. A gyönyörű könyvtáron és tágas, jó akusztikájú zenetermen kívül a Nagy Péter otthonos kis bárral is ren­delkezik. Esténként, amikor a nyílt tengeren vagyunk, sokunkat idecsalo­gat a szomjúság. Jól esik az üdítő li­monádé, fagylalt, vagy jégbehűtött könnyű bor. A meghitten zümmögő ze­ne mellett — amelyet a hajó matróz­zenekara szolgáltat — a kirándulók megbeszélik a nap eseményeit, a lá­tottakat, sót néha szolidan el is mu­latoznak, hiszen megérdemelt szabad­ságukat töltik a Fekete-tengeren. Amikor pedig az estnek is vége van — mert semmi sem tart örökké —, akkor következik a minden reggel él­ménnyel — a tengeri napfelkeltével — kezdődő nap leggyönyörűbb befeje­zése: alvás a fedélzeten. Sietve, tü­relmetlenül szedjük össze a kissé fül­ledt levegőjű kabinjainkban ágynemün­ket, matracainkat, hogy a fedélzeten megvessük éjszakai pihenőhelyünket. A fáradt szempillákra csakhamar rTt' borul a jótékony álom, melynek rózsa­szín fátyla csak a kora reggeli órák­ban foszlik szét. Hűs szellő legyinti meg arcunkat és arra figyelmeztet, hogy nemsokára kezdetét veszi a min­den nap megismétlődő látványosság. A távolból, keleten kis korong emel­kedik ki a tengerből, egyre nő, egyre nagyobbodik. Kezdetben halványabb, majd izzásba jön, hogy pár perc múlva vérvörös tányérrá váljék az égbolton. Az iménti hajnalhasadás ... pirkadat... már a múlté. Szép időnk lesz ma is — állapítom meg magamban minden nap csendes boldogsággal és az otthoni, hű­vös, gyakran esős reggelekre gondó­lok. — Ki tudja, milyen idő van most odahaza? —.De nem érek rá elmélked­ni, annyira lefoglalnak a benyomások, az emberek, az ismeretlenek és mégis ismerősök. A kis pincérlány — Alusa Ivanovna — nehéz napi munkája előtt a fedél­zetről a tengert figyeli. Mélyen átha­jol a korláton és egyébként koszorúba tűzött szőke hajfonatait a szél ide­oda lengeti. Tekintetét a vízre szegezi és elgondolkodva, csendben gyönyörkö­dik ... talán ábrándozik ... Ugyan mi­ről? Képtelen vagyok fékentartani kíván­csiságomat. Sajnálom, de mégis meg kell zavarnom. —' Mire gondol? Talán csak nem ° szoniorkodik? — Boldog vagyok, végtelenül elég e- s Aett — mosolyog rám egészséges szép fogsorával. — Már három éve dolgo­zom a tengeren, de sohasem únom meg e vándorélet szépségeit. Aki egy­szer belekóstolt ebbe a hányatott élet­be, az többé nem tudja nélkülözni. Idehúzza a szíve. — Hol van az állandó lakhelye? — faggatom türelmetlenül, hogy minél többet megtudjak tőle. — Ogyesszában. Ott él a családom — folytatja közlékenyen — a férjem, az egyéves kisfiam... az édesanyám ne­veli a távollétemben. Sokat gondolok rájuk, már számolom a napokat. Tíz nap múlva viszontlátom őket! Akkor két hétig otthon leszek, rendbehozom a háztartást, majd ismét szolgálatba lépek. Fáradságos az állásom, sokat kell dolgoznom, de gyönyörű — és is­mét elmereng. Alusa állítását magam is megerősít­hetem. Kartársnöivel, a felszolgáló lá­nyokkal együtt nincs könnyű élete a hajón. Mégis mindig vidám, ügyeskezű, gondos,, a szeme mindenütt ott van, gyors mozdulatú, szellőként suhan egyik vendégtől a másikhoz. Célja, hogy munkájával meg legyenek elégedve. Gyakran kérdő tekintettel fordul néme­lyikünkhöz: — Miért eszik oly keve­set? Talán nem ízlik? — Dehogyis nem, Alusa, de mi nem szoktuk meg ezt a túlságosan bőséges táplálkozást — felelgetem bocsánat­kérően és szégyellem a maradékot a tányéromon. Ha Alusa látja, hogy ki­vételesen mindent elfogyasztottunk, ránk mosolyog és ráadásos csirkepor­ciót kínál fel. A legnagyobb keletje a kitűnő ás­ványvíznek, üdítő gyümölcsszörpöknek, mustoknak van a rekkenő hőségben. Alusa fáradhatatlanul nyitogatja egyik üveget a másik után és csupán gyön­gyöző homloka árulja el, hogy neki is melege van. * * * Nehéz elképzelni a búcsút Alusától, a Nagy Pétertől. De ami az egyik em­bernek nem kellemes, a másiknak örö­möt okoz. Így van ez már az életben. Alusát várja a családja és boldog csa­ládi körben piheni ki majd fáradalmait. Mi pedig kipihenten új erőre kapva, a nyár emlékeit melengetve szívünkben, fogunk ismét munkánkhoz. Kardos Márta A vakok intézetében A testi fogyatékosságban szenvedő gyermekek ta­nítása különleges .iskolákban és intézetekben, külön szakképesítéssel rendelkező pedagógusok felügyelete alatt folyik. Prágában a napokban ért véget e különle­ges iskolák pedagógusainak első országos értekez­lete. A testi fogyatékosságban szenvedő gyermekek oktatásának az egész világon fokozott figyelmet szentelnek. Az értekezleten ezért Angliából, Belgium­ból, Bulgáriából, Jugoszláviából, Magyarországból, az NDK-ból, - Lengyelországból és Romániából 63 kül­földi pedagógus is részt vett, úgyhogy az értekezlet nemzetközi jelleget öltött. A külföldi pedagógusok elismeréssel nyilatkoztak a csehszlovákiai iskolák színvonaláról s megállapították, hogy tankönyveik és segédeszközeik a legjobbak az egész világon. Köztársaságunk ban a gyengeelméjűek, a süketnémák, a vakok, az erősen rövidlátók, a bénák, a nehezen nevelhető gyermekek részére számos különleges is­kola és intézet áll rendelkezésére. Több iskola év­tizedes tapasztalatokkal rendelkezik, például a prá­gai Süketnémák Intézete tavaly ünnepelte fennállá­sának 170. a Vakok Intézete az idén ünnepli fenn­állásának 150. évfordulóját. Ellátogattunk a Hrad­čanyi Vakok Intézetébe, hogy betekintést nyerjünk a szemük világától megfosztott gyermekek életébe. Nagy Péter, a szovjet fekete-tengeri flotta egyik büszkesége ÜJ SZÖ 601 -rr 1957. szeptember 16.

Next

/
Oldalképek
Tartalom