Új Szó, 1957. augusztus (10. évfolyam, 212-242.szám)

1957-08-29 / 240. szám, csütörtök

/Q J al esa lánc zselízi nagy ünnepe |yclc éve lesz annak, hogy Bratislavában az ország különböző vidékeiről egybegyűlt magyar dolgozók megalakították a Cseimadokot. Aki azon a lelkes alakuló-gyűlésen jelen volt, tapasztalhatta, hogy az ott összegyűltek nagy része már dereshajú volt. Munkások, parasztok, értelmiségiek voltak ott, akik már a régi Csehszlovákiában tanújelét adták annak, hogy őszinte hívei a szocialista maqyar kultúrának. Ők voltak azok, akik a párt vezetésével, a szlovák dolgozókkal összefogva harcoltak a gyárosok és a földbirtokosok kizsákmányolása ellen városainkban, falvainkon. Ők terjesztették a pártsajtót, a Munkást, Az utat, a Magyar Napot és 1 38-ban Törnócon részt vettek azon a hatalmas békemanifesztáciőn. amelyen húszezer magyar dolgozó a szlovák dolgozókkal összefogva erőteljesen tiltakoztak a barbár fasizmus ellen és zászlajukra tűzték a békét. Nem véletlen, hogy az alakuló közgyűlésen egy régi harcostól kis ajándékcsomag érkezett, amelyben az elsárgult Munkás és Az út számai voltak szépen rendben egybekötve. Az ajándékozó kérte az alakuló közgyűlést, hogy fogadja ezt a szerény küldeményt jelképnek, virágoztassa fel a magyar szocialista kultúrú abban a szellemben, amely a Munkás harcos cikkeit jellemzi. Étre az ajándékcsomagra, — amelyről az Oj Szó 1949. március 6-i száma ad hírt — kelleti mély megindultsággal gondolnunk az országos ünnepre feldíszített Zselízen, a Csemadok országos dal- és táncünnepélyén. Nem tudjuk, ki volt a csomag küldője, mert az Üj Szó sem hozta nevét, de nem is fontos, bizonyára egy volt ama húszezrek közül, akik Tornócon a békét hirdették, amely ma is összefogja a százmilliós béketábor népeit. Bátran és nyugodt lelkiismerettel állíthatjuk, hogy a Csemadok, az alakuló közgyűlés óta eltelt néhány esztendő alatt szigorúan igazodott pártunk célkitűzéseihez, lankadatlan és fáradhatatlan munkával a népművészetet ápolta, azt a kultúrát, amely népünk hagyományaiból, dolgozóink szívéből fakadt. Népi együtteseink táncban, dalban fejezik ki azt az összhangot, amely szocialista hazánk építésében, a szlovák és magyar dolgozók közö's 'ÔšBžéfogásában az ötéves tervek megvalósításában jut szemléltetőn kifejezésre. Aki jelen volt a Csemadok alakuló közgyűlésén és látta a pompás zselízi felvonulást, az felmérheti és értékelheti azt az utat, amit a Csemadok az ajándékcsomagtól p mai országos zselízi ünnepig megtett. Nem véletlen, hogy a Zselízen megrendezett népművészeti dal- és táncünnepély a Szlovák Nemzeti Felkelés jegyében zajlott le és egybeesett a mezőgazdasági kiállítással. z a szellem, amely át és átszövi a Csemadok népművészeti kultúregyütteseinek tánc- és énekszámait, eleven bizonyítéka annak, hogy a népművészet haladó hagyományai csak olyan országban virulhatnak ki teljes pompájukban, ahoi minden dolgozónak, nemzetiségre való tekintet nélkül, biztosítva van teljes jogú élete és megélhetése. A párt éljenzése, amely vasárnap délelőtt Zselízen végigviharzott Bacílek elvtárs. Szlovákia Kommunista Pártja első titkárának megjelenésekor, bizonyítja, hogy dolgozóink tisztában vannak ma azzal, hogy mit nyújtott pártunk a csehszlovákiai magyar dolgozóknak. Az országos ünnepi manifesztáción, amelyet a Csemadok központi vezetősége a járási Szlovák Nemzeti Front vezetőségével rendezett, Dénes Ferenc elvtárs, az SZLKP KB tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnöke tartotta meg ünnepi beszédét szlovák és magyar nyelven, utána Lőrincz Gyula elvtárs, országgyűlési képviselő, a Csemadok országos elnöke beszélt a népművészet jelentőségéről, végül tapsvihar és éljenzés közepette Karol Bacílek elvtárs szólalt fel. Beszédé| Karol Lacilek elvtárs, az SZLKP i KB első titkára, Dénes Ferenc, I Lőrincz Gyula elvtársak és a já- s írási funkcionáriusok társaságában | faz emelvényről nézi végig a tán- j |coló és daloló népi együttesek j ? pompás felvonulását. | ben — amelyet a hallgatóság többször lelkes tapssal szakított félbe — többek között rámutatott a szlovák és magyar dolgozók közös harcára a fasizmus, a háború ellen, szabad népi demokratikus hazánkért, amely egybeforrasztja a nemzetiségeket és minden dolgozónak nemzetiségre való tekintet nélkül biztosítja a munkát, a megélhetést. Kiemelte a Szlovák Nemzeti Felkelés jelentőségét, majd örömét fejezte ki a Magyar Népköztársaság dolgozóinak összefogása felett, akik a Szovjetunió segítségével legyőzték az ellenforradalmat és sikerrel építik tovább hazájukban a szocializmust. Beszédét végül azzal fejezte be, hogy Csehszlovákia népeinek legfőbb óhaja, hoav a szomszédos Magyar Népköztársaság minél erősebb legyen, mert erejével szilárdítja a hatalmas béketábort, amelynek élén a Szovjetunió áll. A párt hatalmas, viharos éltetése közepette vette kezdetét a daltól hargos és tánctól derűs tarka népiegyüttesek pompás felvonulása. Elől méltósággal haladt a fellobogózott lovasbandérium, utána következett a zselízi, nagykéri, vágfarkasdi, deáki, gerencséri, nyitraegerszegi, martosi, tardoskeddi, galántai, partizánskei népi együttes és végül a deméndi csoport záita le a színes népviseletben táncoló és daloló menetet. A népi eegyüttesek felvonulásán nemcsak fiatalok, hanem idősebbek sőt örökké fiatal öregek is részt vettek. A mertosi és deméndi együttesben a fiatal lányokon és ifjakon kívül őszhajú asszonyok és férfiak a fiatalokkal versenyben énekeltek és ropták a táncot. A népi együttesek impozáns menetét szívből fakadó derű és jókedv kísérte, a magyar dalok és táncok, a tündöklőn szikrázó vasárnapi napsütésben egybefonódtak a Jánosik-csoport szlovák dalaival és táncaival. z ünnepi felvonulás után az egykori Eszterházy kastély hatalmas parkjában folytatódott az országos ünnepség. Két óriási szabadtéri színpadon léptek fel az együttesek. A két színpad keretét évszázados fák hatalmas lombkoronái alkották. A népi együttesek bemutatkozása már szombatcin, 24-én az alkonyati órákban vette kezdetét. Am este 8kor alighogy befejezték a szombati kultúrprogramot, megeredt az eső. Sűrűn hullott a zápor, és úgy.tetszett, hogy sohasem ér vtget. A népi együttesek tagjain, akik távoli vidékekről azért érkeztek, hogy bemutassák művészetüket, lehangoltság vett erőt. Attól tartottak, hogy az eső szép terveiket elmossa. Am vasárnap reggelre mégis kisütött a ragyogó nap. Ennél szebb és alkalmasabb napot rendelni sem lehetett volna. A déli óráktól egészen este 8 óráig, mindössze egy órai szünettel, szakadatlanul folyt a kultúrműsor mindkét hatalmas színpadon. Az izzó nyári napsütésben ezres tömegek nézték és hallgatták végig a szebbnél szebb népi táncokat, mozgalmi és népi dalokat, a szólóénekesek és '•szavalók változatos, színes, és értékes számait. Gyermek és felnőtt egyaránt élvezhette népi demokA martesi népi együttes a „Martosih ráciánk kulturális áldásait. Még ebédre sem kellett hazamenni. Zselízen ezen napon valószínű egyetlen házban sem főztek, mert a parkban felállított szövetkezeti sátrak gondoskodtak a iofobmál . jobb ételekről, a komunális boltok pedig itallal, édességgel, látták el az összegyűlt közel húszezres néptömeget. Az egykori hatalmas néptelen park e két napon munkások, parasztok és értelmiségiek ezreivel volt zsúfolt és az ünnepi légkörben felejthetetlen látványt nyújtott. Nehéz külön-külön felsorolni és méltó módon értékelni a táncegyüttesek és énekkarok bemutatkozását, vagy kiragadni egy-egy szólóénekei, illetve szavaló bemutatkozását. Az országos ünnepen szerzett élmények valahogy egybeszövődnek és inkább az egész ünnep baráti és békés légköre, a napfény, a szárnyaló dal, a keringő és dübörgő viharos táncok maradtak meg az ember emlékezetében és az egymást követő fellépések olyan benyomást tettek ránk, mintha az együttesek egymást kiegészítették volna, hogy kifejezésre juttassák az „örömteli munka, örömteli élet" jelszavát. a mégis kiemelünk néhány együttest, ezt nem azért tesszük, mert művészi teljesítményük különb volna a többi együttesénél, hanem azért, mert a továbbfejlesztés lehetőségeit fedeztünk fel bennük és úgy véljük a Csemadoknak lenne a feladata, hogy ezeket a lehetőségeket kiaknázza. Ezúttal két együttes működésére mutatunk rá, a martosira és a deméndire. Mindkettő lakodalmast mutatott be, mindkettőben gyermek és öreg, unoka meg nagyszülő vett részt és olyan megrendítő volt bemutatkozásuk, mintha minden mozdulatukkal feltárták volna Martos és Deménd vidékein élő dolgozók legbensőbb vágyait és gondolatait. A kollektív szellem, amely minden népi együttes művészetét át és átszövi, e két lakodalmasban ragyogó szemléletesstggel jutott kifejezésre. Noha nem fér kétség ahhoz, hogy a pozsonypüspökiek érettebb és csiszoltabb művészettel adták elő a szálkái és a szüreti mulatságat, az igazi, meghitt ünnepi légkört azonban a martosiak és a deméndiek csoportjai teremtették meg.

1 Bemutatkozásukban a hang és mozdulat gyakran olyan húrokat pendített meg, amelyek a színpadot a nézőkkel kötötték össze és úgyszólván ellenállhatatlan bájjal és varázzsal belevontak mindenkit a lakodalmas gyönyörű cselekményébe. Az együttesek mozgása láthatatlan villanyáramként futott keresztül a nézők sűrű sorain. Ismételjük, az a nézetünk, a Csemadokra vár most az a feladat, hogy tovább fejlessze és művészi tökélyre vigye azt amit, a martosiak és deméndiek kezdeményeztek. Ha ez sikerülne, népművészeti vonalon túlszárnyalhatnánk még P partizánskei együttes bravúros művészettel előadott táncait is, amelyeket mindkét színpadon viharos tetszés kísért. Szlovák népi táncaikat és dalaikat közkívánatra kellett megismételniük °s'a Jánosík-együttes örömmel tett ennek eleget. A gazdag kétnapi műsorból meg kell említenünk a deáki tánccsoport Kukoricafosztását, a gerencséri szép színes ncpi játékot, a tardoskeddi Vaska-táncot, a nagykéri Béke-aratást, a rimaszombati Gömöri-lánykérőt, a tornaaljai Székes-táncot, végül a nyitraegerszegi, a galántai és a nagymegyeri énekkar szép, értékes és nemes műsorát. z a felsorolás természetesen nem teljes más azért sem, mert lehetetlen volt végigkövetnünk a gazdag, tarka műsor valamennyi számát a tűző napsütésben. Befejezésül még meg kell dicsérnünk a rendezőség fáradhatatlan munkáját, a csoportvezetők, a szólóénekesek és szereplők áldozatkészségét, akik lankadatlan szorgalmukkal bebizonyították a malyar népművészet iránti szeretetüket és kezdeményezésükkel felejthetetlen ünneppé avatták a Csemadok első országos dal és táncünnépségének fellépéseit. ' Szabó Béla. Karneváli éjszaka (Karnevalová noc) A mozivászonról ismert cirkuszfilmek sorozatához tartozik E. Rjazanov Karneváli éj • szaka című filmje. Mint G. Alekszandrov előző cirkuszi tárgyú filmjei, a Karneváli éjszaka is a porond művészeinek kápráztató mutatványain, tudásuk megcsillogtatásán keresztül a kulisszák hátterében bemutatja az artisták életét, nehézségeit, készülését a népet szolgáló művészetük tökéletesítésére, fejlesztésére. E. Rjazanov filmje a szatíra és a vígjáték közé sorolható. Noha drámai helyzeteket teremt, a drámai feszültséget itt a szatíra metsző hangja helyettesíti. A film ugyanis szatíra a bürokratikus, szűk látókörű, demagóg korlátoltság ellen, adott esetben egy hozzá nem értő, „beugrott" cirkuszigazgatónak lélektelen, üres, dogmatikus művészi néAranytornýok (Zlaté veže) Ch. Crichton angol rendező sikertelen bűnügyi vígjátékkal próbálkozott. Központi alakja egy „tisztességben megöregedett" banktisztviselő, aki időnként elkíséri a bank aranyát az aranyolvasztótól a bank pénztáráig heti 8 font és egy néhány schillingért. Évtizedes szolgálat után ébred rá, hogy hű szolgálatáért vállveregetésnél és dicséretnél többet még sohasem kapott, pedig milliós értékeket juttatott biztonságosan rendeltetési helyükre. A félénk, határozatlan filiszter• ráeszmél kijátszottságára és agyafúrt ötlete támad. Szobrász lakótársával, és két hivatásos gangszterrel szövetkezve, megrendezett rablási komédia segítségével eltulajdonítja a bank egymillió font értékű arany szállítmányát, melyet apró Eifel-torony mintákba öntve átcsempésznek a zetei ellen. A bürokrata természetesen pórul jár: maga is tapasztalja ezt a szilveszteri karneválon, midőn munkatársai kijátsszák őt és saját elképzelései szerint valóban értékes, szórakoztató műsorszámokkal okoznak örömet a közönségnek. A műsorszámokon még a cirkuszigazgató felettese is jót mulat. De a megcsontosodott bürokrata a siker ellenére „sem vállal felelősséget" munkatársainak „önkényesen beiktatott műsorszámaiért." Ez a veleje a Karneváli éjszakának. Mulattat, szórakoztat, bejutatja egy szabad társadalom polgárainak vidám óráit, de emellett tanít\s: nem deklaratív szólamokkal, hanem a művészi. szatíra fegyverével, merészen feltárja a szocialista fejlődés kerékkötőjének, a bürokratizmusnak megnyilvánulásait. kontinensre, hogy Franciaországban értékesítsék. Az egymást követő bizarr eseményekben le. buknak, de a tisztviselőnek sikerül • ki'dtöldre menekülnie, ahol oőkezű ajándékosztogatásban leli örömét, míg el nem éri a törvény keze. A téma gyönyörű: a megalázott, a tőkés rendszerben becsületes munkájáért iheg nem becsült kisember, szellemi proletár fellázadása a gazdagok ellen. Kiváló szatíra lehetett volna e filmből, dé bemutatott vígjátékforraájában nagyon sokat veszít mondanivalójából, mert a rendező kizárólag visszás helyz^tfik teremtésére törekedett. Több a filmben a valószínűletlenség, mint az élethűség, így az éle* hangú társadalombírála tot a központi szereplők viszontagságainak ecsetelése váltja fel: a néző jót nevet, noha valószínűtlennek tartja a filmmesét, s ami a legfőbb hiba, nem érti meg mondanivalóját. — L — SZEPTEMBERI GONDOK KISEBBIK FIAM, ma városból jövet, ezzel áll elém: „Apu, áru jött a papírkereskedésbe. Gyere kérlek, megvenni a dolgokat, mert tudod, szeptember elején tolongás lesz és azt nem szereted." Hát igen, kisfiam szavai után tudomásul kellett vennem, hogy lassan vége a nyárnak, mert itt vannak a szeptemberi gondok. A tanszervásárlás gondjai. Fiamnak igazat adtam: jobb most megvenni idejében, mint tolongani a tanév elején és akkorra már sok minden ki is fogy. Tábla is hirdeti a kirakatban: „Idejében szerezze be szükségletét". Gyerünk hát idejében beszerezni, A szeptemberi tanszervásárlásra már jó előre meg van takarítva a pénzem. Mert minden új kell a fiamnak. Az iskolai év alatt a tanszer elkallódik, elvész vagy elhasználódik. Gondojunk csak a ceruzákra, melyeket sokszor fél óra alatt is el lehet használni. Csak faragod. faragod és a hegye mindig kitörik. Egyszóval a szeptemberi gond ugyanaz; újat venni mindenből: tolltartóból, festékdcbozból, szinesceruzából, mindenből. Sőt fiaim idén új aktatáskát is „beütemeztettek", mivel már nem akamak hátra-akasztósat viselni, ELINDULOK HÄT velük, zsebemben az összeggel és beállítunk a boltba. A fiúk mindent megvennének. Kisfiam harmadikos, de szeretne körzőfelszerelést. Hol yan az még? A' mértani rajz? De fe már szeretné. És méghozzá olyat, mint a mérnököknek. Alig bírom lebeszélni. Mindent rendre kiválasztunk, az aktatáskák is kiválasztva, az új holmik rendben belerakva. Ó.i vevő érkezik, oldalán kisfiú, ök is vásárolmk. A kicsi bemondja, mit akar, a papa szó nélkül bólint és az eladó máris rakja félre. A kies' is szép aktatáskát választ. Bőrből, két részeset, nagyosat. Amilyen a kirakatban van. Az elárusító hátramegy érte a raktárba, mert az üzletben már nincs olyan. Elbeszélgetek a papával. „Igényesek ezek a kicsik — mondja — lám, neki kétzsebes aktatáska kell. Látom, az önéi is ilyenek. M iker én jártam iskolába, szíjjal volt átkötve az irka meg a könyv, dehogy jutott volna ilyesmire szegény apámnak." „Hja, ez már így van — mondom — az életszínvonal a kicsinyekre is vonatkozik". „Látja, ebben igaza van — feleli a papa — csak legyenek igényesek, akarjanak mindig jobbat, 'szebbet az élettől. Az eladó hozza az aktatáskát, becsomagolják a tanszerekkel, könyvekkel együtt, fizetünk. Máskor talán fogcsikorgatva adjuk ki a pénzt, most mosolyogva fizetjük a 150 koronát. Milyen édesek ezek a szeptemberi gondok. És milyen keserűek lehettek valamikor, mikor a kenyérre kellett minden pénz és az új iskolai évet kopott táskaval, vagy csak szíjjal átkötött könyvekkel kezdhette meg a diák. Elbúcsúzunk egymástól, mennek az autóbuszmegálló 1 felé. Kinn laknak a lakótelepen, munkás hajógyárban. Ö, IDŐ. TE ÖRÖK ellenőr, ha Ieellenőrzöd, milyen volt a szeptemberi gond régen és ma, azt hiszem igazat adsz nekem: régen keserves, ma gyönyörű. Vehetünk gyermekeinknek aktatáskát, új tanszert, könyvet, mindent, mert jut rá. És mindenre. Még arra is, hogy a jőlsikerült tanszervásárlás után beüljünk a cukrászdába, áldomást „enni". Azt mendja a közmondás, a régi latinoktól tudjuk: „Változnak az idők, és veli^ mi is változunk." Siposs Jenő. - Komárom.