Új Szó, 1957. július (10. évfolyam, 181-211.szám)

1957-07-14 / 194. szám, vasárnap

"'S'/ '>/<'. '/S/////,//, •/. . y Y ^ ipÄíjlM j ;•»;*: í W av - tf&MpM;*}**. ; * ä i mm mm i IWIIIIIIIIIIIIEL mmr: Smtmíkíimíkm itmm 5 Százhúszezer ember tüntetett a csehszlovák-szovjet barátság mellett a Gottwald-téri manííesztácidn Ujjongó, lelkes emberek ... Zúg a taps, c több mint százezer tömeg élteti a Szovjetuniót, a békét, a nemzetek közötti testvériséget. Taps, virágerdő, lobogó zászlók mindenfelé. Harmincöt év körüli falusiason öltözött asszonyka szorong mellettem. Tapsol, éljenez. Virágcsokorral integet a ked­ves vendégek felé. Arca piros a lelke­sedéstől. Nevet s arcán mégis kövér könnycseppek gördülnek végig. — Miért sír. kedves? — kérdezem. — Nem sírok, örülök. Boldog vagyok. — Honnan való? — A trnavai járásból jöttem ... Az asszony elfordul. Tovább tapsol. Tovább harmatozik a szeme is az öröm­től, lelkesedéstől. — Eljöttem, hogy lássam őket... — mondja, amikor egy pillanatra alább­hagy az öröm, a szívből fakadó lelkese­dés vihara. — Látni akartam őket... Hallani a szavukat... Ők az egész szovjet nép üzenetét hozták nekünk ... Jolana Simákovának hívják, a boldog­ságtól könnyes szemű asszonyt. Trnava mellől jött, hogy láthassa a kedves vendégeket, hogy egy életen át tartó boldog emléket szerezzen. Virágeső hull az emelvényre, a drá­ga vendégekre. Az asszony kezében is magasra emelkedik a piros szegfűcso­kor. Keze azonban egy pillanatra meg­áll a levegőben. Szinte elsírja magát, amikor felém fordul. — Hogy juttatom el nekik a virá­got? ... Hogy? ... Hirtelen az előtte állóhoz fordul. — Adja tovább ezt a csokrot, juttas­sák el hozzájuk ... A piros szegfücsokor elindul. Jolana Simáková tekintete addig követi, míg bele nem vész az ó csokra is a virág­esőbe. — Nézze — kapja el hirtelen a ka­rom. Ott... Látja?... — Piros csokor repül az emelvényre. A piros szegfücsokor eljutott oda, ahová szánta. Elvitte az ő egyszerű asszonyi lelkének üdvözletét, meretet ét, szívből jövő jókívánságát Hálás a szov­jet népnek, mely vére hullajtásával hozta meg népünknek a szabadságot, hogy ura legyen a saját sorsának. A szovjet nép testvéri segítségével tud­ta népünk örökre elűzni otthonából a szegénységet. Jolana Simáková éi egész népünk örökre hálás a Szovjetuniónak. Örök barátunknak tekintjük a nagy szovjet népet. Ez a barátság mindennél szentebb és nincs oly hatalom, oly erő, amely meg tudná bontani. Sz. I. Fogadtatás, amilyent Bratislava még nem látott Péntek délelőtt a bratislavai Gott­wald-téren több tízezres néptömeg gyűlt össze, hogy Szlovákia fellobogó­zott és feldíszített fővárosában méltán és ünnepélyesen fogadják szeretett szovjet vendégeinket. Az óriási teret közbefogó főposta és a főiskola épüle­teinek falán nagy piros transzparense­ken üdvözlő szavak szeretett vendé­geinknek: „A Szovjetunióval a szocia­lizmus győzelméért" „Éljen a Szovjet­unió Kommunista Pártja." Egy talpalat­nyi szabad hely sem maradt a téren, ahol emberek virágcsokrokkal a kezük­ben ne álltak volna. Üzemek, hivatalok, környékbeli szövetkezetek dolgozói, pio­nírok százai, néphadseregünk tagjai teljesen az emelvény széléig betöltötték a Gottwald teret. Már 9 órakor nagy számban gyűlt a tömeg, annak ellenére, hogy kezdett csepegni az eső a vihar­felhőkkel bevont égből. Bratislava lakói türelmesen esőkabátokat öltve és eser­nyőkkel a fejük felett várakoztak a szovjet vendégek érkezésére. Ét 11 óra 40 perckor tapsvihar zúg fel és hurrá kiáltás rengeti meg a levegőt. Meg nem szűnő éljenzés, tapsvihar közepette egymás után lépnek fel az emelvényre Hruscsov, Bulganyin, Ivascsenko elv­társak. Bulganyin elvtárs kalapjával, Hruscsov pedig kezével irtteget a forró, szeretetteljes fogadtatásra. A tömeg szélén egy teljesen ősz anyóka áll leá­nyának karjára támaszkodva. Nézi, nézi a vendégeket, tekintetét semmi pénzért nem venné le róluk. Mintha megbabo­názták volna. Virágcsokorral a kezében integet feléjük mosolyogva. Az állami himnuszok után Bacílek elvtárs üdvöz­lő beszédében fejezi ki hazánk népének forró szeretetét és ragaszkodását a szovjet nép iránt. A mosolygó Hruscsovot és Bulga­nyint közben filmesek, fényképezök, te­levíziósok hada fényképezi jobbról-bal­ról, oldalról, elölről. Még egy kis pionír is odamerészkedett egészen a tribün elé, majd „Pionír" fényképezőgépét Hrus­csov elvtársra irányítva sokáig babrál vele, míg sikerül elkattintani a gépet. Utána boldog mosollyal az arcán távozik az emelvénytől, Bulganyin és Hruscsov elvtársak pedig nevetve kísérik tekin­tetükkel a kis merész amatőrt. Brati­slava munkásainak nevében egy Di­mitrov-üzemi munkás beszélt. Nagy taps és hurrá közepette mondja el mi­lyen kötelezettségvállalással köszöntik üzemük dolgozói a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 40. évfordulóját. Utána a Biely Kostol-i EFSZ elnöke, Adamek František beszél a kerület föld­műveseinek nevében. Mikor arról szól, hogy a zsír- és a hústermelésben a szo­cialista államok már hamarosan elhagy­ják Amerikát, Hruscsov elvtárs elsőnek tapsolja meg szavait. Az üdvözlő beszé­dek után Hruscsov elvtárs lép a mik­rofonhoz. Előveszi szemüvegét, megtör­li, majd szemére téve lassan, értelme­sen beszél oroszul. Szavait nem kell le­fordítani, hisz mindenki érti, aki itt jelen van, mert barátságról, népek kö­zötti együttműködésről, a szocialista tábor sikereiről beszél. A tömeg pedig csaknem minden mondat után egy em­berként kiáltja feléje: Éljen a Szovjet­unió, éljen Hruscsov, Bulganyin elv­társ, Örök időkre a Szovjetunióval, stb. — Nagyon mélyen meghatott minket az a tény, hogy amerre csak jártunk hazájukban, mindenütt nagy szeretettel gondozza Csehszlovákia népe az ebben az országban elesett szovjet hős kato­nák sírjait, emlékműveit, — mondotta többek között Hruscsov elvtárs, — majd mikor tapsúihar közepette befe­jezte beszédét, az ujjongó tömeg felől virágeső hullt az emelvényre. Rózsa, szegfűcsokrok repülnek feléjük és ami­kor sűrűbben kezdenek hullni a virág­csokrok, Hruscsov elvtárs nevetve for­dul Bulganyin elvtárshoz. — Ennek már fele sem tréfa és felteszi kalapját, hogy inkább a kalapjára és ne a fejére hull­jon a bratislavai közönség szeretetét és megbecsülését kifejező virágeső. Még zúg a taps, az éljenzés K amikor felhang­zik az Internacionálé dallama. Lassan azonban a tömeggel megtelt tér leg­hátsó sarkában is elnémul az éljen és most már mindenki énekli az Interna­cionálét. Bulganyin és Hruscsov elvtár­sak is hozzájuk csatlakoznak. Vége az ünnepélynek, a csaknem másfélórás manifesztációnak. A vendé­gek távoznak, de a nagy néptömeg szívében ott maradt ennek a rövid ta­lálkozásnak 'felejthetetlen pillanata és emléke és a szovjet nép és vezetői iránt érzett forró szeretete. H. S. Fogadtatás az ivánkai repülő téren

Next

/
Oldalképek
Tartalom