Új Szó, 1957. július (10. évfolyam, 181-211.szám)
1957-07-18 / 198. szám, csütörtök
Ho Si Minh, a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnöke Prágába érkezett f Folytatás az 1. oldalról) levő állam képviselőinek üdvözlésére rendeztek, de melynek népével a mély barátság szálai kötnek össze bennünket, beszélni kezdett Ho Si Minh elnök. Az összegyűltek lelkes tapssal fogadták a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnökének szavait, aki egész életét népe jobb jövőjéért vívott harcnak szentelte. A repülőtér épülete előtt, ahol Ho Si Minh elnököt ugyancsak nagy lelkesedéssel üdvözölte a lakosság, Antonín Zápotocký köztársasági elnökkel nyitott autóba ült és a prágai Várba távozott. Ho Si Minh, a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnöke a prágai Várba való érkezésekor Antonín Zápotocký köztársasági elnök kíséretében szemlét tartott a várőrség fölött. A Várra a Csehszlovák Köztársaság elnökének zászlaja mellé kitűzték a vietnami vendég elnöki zászlaját is. Mielőtt Ho Si Minh elnök áthaladt I tet mondjon az összegyűlt lakosságnak, volna a prágai Vár első udvarrészén, akik üdvözlésére jöttek s az egész visszatért a főkapuhoz, hogy köszöne- | Hradčany teret megtöltötték. Ho Si Minh, a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnöke látogatást tett A. Zápotocký köztársasági elnöknél Ho Si Minh, a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnöke szerdán, július 17én a délutáni órákban meglátogatta Antonín Zápotockýt, a Csehszlovák Köztársaság elnökét. Ho Si Minh elnököt Hoang-MinhGiam, a Vietnami Demokratikus Köztársaság kulturálisügyi minisztere, Hoang Van Hoan, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottsága politikai irodájának tagja, Pham Ngoc Thach, az egészségügyminiszter helyettese és Nguyen-Thanh-Ha, a Vietnami Demokratikus Köztársaság csehszlovákiai nagykövete kísérték. Csehszlovák részről a látogatáson jelen voltak: Václav Kopecký miniszterelnökhelyettes, Oldŕich Černík, a CSKP KB titkára, Václav Dávid külügyminiszter, Ladislav Novák, a köztársasági elnöki iroda vezetője és dr. Alexej Voltr, a Csehszlovák Köztársaság Vietnami Demokratikus Köztársaságban működő nagykövete. Antonín Zápotocký köztársasági elnök szívélyes beszélgetést folytatott vendégével. Történelmi Jelentőségű esemény (Folytatás az l. oldalról). hazánkban tett látogatásának nagy nemzetközi jelentősége. A kölcsönös tárgyalások megmutatták nézeteink teljes egységét a jelenlegi nemzetközi helyzet fejleményeire vonatkozólag. Mindkét ország fő feladatának tartja harcolni a nemzetközi feszültség enyhítéséért, a fegyverkezés csökkentéséért, az atom- és hidrogénfegyverek betiltásáért és az e fegyverekkel való kísérletek azonnali beszüntetéséért. Együttes erővel újból nagy hangsúlylyal mutatnak rá annak a politikának veszélyességére, amelyet az NSZK uralkodó körei folytatnak, a nyugatnémet militaristák agresszív szándékainak veszedelmességére és arra, hogy fokozni kell éberségünket. Ezért mindkét ország teljesen megegyezik abban, hogy meg kell őriznünk teljes hűségünket a varsói szerződéshez és egyben tovább kell törekednünk az európai kollektív biztonság hatékony rendszerének létrehozására. Határozottan a legkisebb ok sincs arra, hogy a látogatás eredményeinek örüljenek a szabadság, a béke ellenségei. E nyolc nap folyamán újból megerősítést nyert, hogy nincs olyan erő, amely képes volna széttörni barátságunk szilárd kapcsolatait, nincs olyan erő, amely megállíthatna bennünket az új társadalom építésének győzelmes útján, amelyen a Szovjetunióval és a szocialista tábor többi országaival szoros együttműködésben haladunk és amelyen biztonságosan vezet bennünket kommunista pártunk. Éppen ebben az egységben, az azonos érdekeken és célokon alapuló egységben, a lenini tanításokhoz való hűségünkben rejlik legyőzhetetlen erőnk. Ezt az egységet feltétlenül megerősítette a párt- és kormányküldöttségek tárgyalásának egész lefolyása és a látogatás után Prágában aláírt közös nyilatkozat. Ez a fontos dokumentum megerősíti országaink kormányainak és testvéri kommunista pártjainknak közös erőfeszítéseit. „Elmondhatom önöknek — hallottuk Novotný elvtárs ajkáról a prágai búcsúmanifesztáción —, hogy a szovjet elvtársak és közöttünk lefolyt megbeszélések teljes egyetértésben, a nézetek teljes azonossága mellett folytak a bel- és a külpolitika valamennyi kérdésére vonatkozólag, a pártjainkat és a nemzetközi kommunista mozgalmat érintő összes kérdésekben. Jól megértjük egymást és nincs közöttünk homályos pont, semmit sem leplezünk egymás előtt. Korlátlan bizalommal viseltetünk egymás iránt, mint legközelebbi barátok, elvtársak, akiknek azonos a céljuk, akik azoqps marxista-leninista eszmékből indulnak ki, akik ugyanazért az ügyért, a szocializmusért és a kommunizmusért harcolnak!" Ezek a szavak csak örömmel tölthetik el hazánk dolgozóinak millióit éppúgy, mint a legmagasabb elismerésnek azok a szavai, amelyekkel a szovjet elvtársak pártunknak — a Szovjetunió dicső kommunista pártja fiatalabb testvérének — munkájáról nyilatkoztak. Pártjaink egyre szorosabban szilárdítják meg testvéri kapcsolataikat, amint azt megerősítették a két párt képviselőinek tárgyalásai alkalmával és továbbra is folytatják a kölcsönös együttműködés összes elveinek következetes megvalósítását. Ez annyit jelent, hogy elsősorban megerősítik valamennyi kommunista- és munkáspárt harcos egybetömörülését a marxizmus-leninizmus alapján s megszilárdítják akcióegységüket a szocialista országépítés alapvető kérdéseiben. Emellett elvi jelentőségű a párt sorainak lenini egysége, a frakciósság minden megnyilvánulása ellen vívott könyörtelen harc, mert I éppen a párt egyöntetűségében rejlik erejének és legyőzhetetlenségének forrása. Most az a feladat, hogy azt a mérhetetlen lelkesedést, amellyel hazánk dolgozói szovjet vendégeinket fogadták, mindazokat a szeretetteljes szavakat és megnyilvánulásokat a szovjet ország iránt tetté váltsuk, ami annyit jelent, hogy ezzel éppen a kommunista párt | akaratát teljesítjük, tetté váltjuk esz! méit és irányelveit. Ezzel nemcsak annak a nagy korszaknak hatalmas életművét teremtjük meg, amelyben élünk, hanem létrehozzuk boldogabb életünket és jobb jövőnket, segítjük az igazság feltárását mindazok számára, akik az emberiség egyedüli jövőjéhez, a szocializmushoz vezető utat még csak keresik. Ebben van óriási felelősségünk. Hazánk dolgozói ezt jól tudják és ezért nem maradnak a platonikus érzelemnyilvánítások mellett. Az üzemek munkásai a szovjet elvtársakat az új szocialista kötelezettségvállalások ezreivel üdvözölték, parasztjaink a szovjet vendégek látogatásának napjaiban számos új földművesszövetkezetet alapítottak. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulója, amelyet az idén ünnepelünk, dolgozóink számára alkalmat ad arra, hogy erős, szocialista hazájuk építésében elért új munkasikerekkel juttassák kifejezésre a szocializmus első országa iránt érzett szeretetüket. Az idén, amikor újból és teljes erejében, a munkásosztály, a világ dolgozói győzelmes harcainak negyven éve után a Nagy Október az emberiség újkori történetének világító tornyaként ragyog elénk, dolgozóink újabb szilárd építőkövet helyeznek el ennek az új szocialista társadalomnak épületébe, amelynek nélkülözhetetlen részét képezi az örök időkre megpecsételt I csehszlovák-szovjet barátság. Nyugatnémet állampolgár menedékjogot kért a Csehszlovák Köztársaságban E napokban átlépte Csehszlovákia államhatárát a 23 éves Erwin Römisch nyugatnémet állampolgár, a határmenti vámszolgálat egyik tagja, és megkérte hivatalos közegeinket, hogy adjanak neki menedékjogot. Erwin Römisch kijelentette, hogy nem ért egyet a revansizmus és Nyugat-Németországnak az USA védnöl sége alatt történő felfegyverzése politikájával, amelyet a nyugatnémet kormány folytat, sem pedig azzal, hogy a volt fasisztákat a Német Szövetségi Köztársaságban közéleti funkciókba helyezik. Nézeteit nem titkolta, ezt feljebbvalói erélyesen szemére vetették és kifogásolták Csehszlovákia iránti jó viszonyát is. Ezekből az okokból el akarták bocs'tani a határmenti vámszolgálatból. Amikor ezt közölték vele, Römisch elhatározta, hogy elhagyja .a Német Szövetségi Köztársaságot, és illegális úton a Csehszlovák Köztársaságba megy, ahol menedékjogot kér. Erwin Römischnek a köztársaságunk területén való tartózkodást engedélyezték (ČTK) • A VI. Világifjúsági Találkozó tiszteletére 6 millió postabélyeget adnak ki. A bélyegek különböző tárgysorozatokat tartalmaznak, mint pl. „Moszkva, — a Szovjetunió fővárosa", „Sport", „Kiváló tudósok és kulturális dolgozók" stb. ÚJ szö 1957 .július 18. A Szlovák Nemzeti Tanács szűkebbkörű elnökségének ülése A Szlovák Nemzeti Tanács szűkebbkörű elnöksége július 17-én tartotta ülését, melyet František Kubač, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke vezetett. A Szlovák Nemzeti Tanács szűkebbkörű elnöksége megtárgyalta a Szlovák Nemzeti Tanács munkáját, az utóbbi ülésszakban, valamint a bizottságok, elnökség és a Szlovák Nemzeti Tanács plénumának legközelebbi feladatait, amely ez év szeptemberében tartja meg legközelebbi ülését. (ČTK) A belga képviselők a Magas-Tátrában A belga képviselők, akik Csehszlovákiában vannak látogatáson, július 16-át a Magas-Tátrában töltötték. Megtekintették hegyeink természeti szépségeit és ellátogattak a Vyšné Hágy-i tüdőszanatóriumba. A gyógyintézet dolgozói megismertették a vendégeket a győgymódszerekkel é» az intézet berendezését. Szerdán, július 17-én a belga képviselők csoportja megtekintette az ősi múltú Levoča kulturális, történelmi emlékeit. (ČTK) • Szlovákiában július 15-ig több mint 165 400 hektáron aratták le a gabonát. Ebből a legtöbbet a nyitrai és bratislavai kerületben arattak. • A verebélyi járásban Vajka község szövetkezeti tagjai a beruházási építkezés termelési költségeinek csökkentésére törekedve elhatározták, hogy a T—21-es hizlaldát, amelyre 170 ezer koronát szántak, önsegéllyel építik fel és ezáltal 90 ezer koronát megtakarítanak. • A VI. Világifjúsági Találkozó tiszteletére egész Szlovákiában sok fiú és leány lép be a CSISZ-be. E hónap első felében Szlovákiában több mint ezerrel szaporodott a CSISZ-tagok száma. Legtöbbet, 522 új tagot a Banská Bystrica-i kerületben vettek fel a CSISZszervezetekbe. • Július 26—28 között Iglón hagyományos szepességi vásárt tartanak. A látogatókat 250 sátorban gazdag választék várja ipar- és élelmiszercikkekben. • A bratislavai közszolgálati üzem a Večernlkkel együttműködve 1957. július 18-án este 20 órakor a Kultúra és Pihenés Parkjának halljában modern frizura-bemutatót tart. • Július 17. és 18-án „A nemzetközi politika" és a „Meždunarodnaja žizň" folyóiratok szerkesztő bizottságai nemzetközi tudományos konferenciát rendeznek, amelyen részt vesznek a tudományos és szakdolgozók Csehszlovákiából, az NDK-ból, Lengyelországból és a Szovjetunióból. A traktorállomások dolgozói nagymértékben hozzájárulhatnak a gépi munka hatékonyságához A párt és a kormány állandó figyelmet szentel mezőgazdaságunk gépesítésének. Ez természetes, hiszen a gépesítésnek döntő hatása van a mezőgazdasági nagytermcJés fejlesztésében és megszilárdításában. A hatalmas beruházási összegeket, amelyek a gépés traktorpark állandó feltöltésére és kibővítésére szolgálnak, túlnyomó részben az állami gép- és traktorálomások kapják. Annak ellenére azonban, hogy a gépállomások tevékenysége az 1955. évvel szemben 1956-ban lényegesen javult, mégis sok hiányosság mutatkozik munkájukban, aminek következtében nem teljesítik kielégítően azt a feladatot, hogy a döntő, erőt képezzék a mezőgazdasági termelés állami tervének biztosításában, az EFSZ-ek alakításában és megszilárdításában. A gazdasági hajtóerők kihasználása Ahhoz, hogy a gép- és traktorállomások elérhessék gépparkjuk nagyobb hatékonyságát, sokkal nagyobb mértékben kell alkalmazniok a gazdasági hajtóerőket, mint eddig tették. Azok az irányelvek, amelyeket a CSKP KB adott ki a második ötéves terv feladataival kapcsolatosan, világosan meghatározzák, hogy teljes mértékben ki kell fejleszteni a munkások, parasztok és az értelmiség alkotó kezdeményezését, mint a szocialista gazdálkodás kimeríthetetlen forrását és teljes egészében kell kihasználni gazdag tapasztalataikat. A prémiumok, az üzemen belüli önálló elszámolás és a szocialista munkaverseny azok a mozgató erők, amelyek jelentős mértékben hozzájárulhatnak a gépállomások jobb gazdálkodásához, munkájuk gazdaságosabbá tételéhez. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy éppen ezen a téren lelhető a legtöbb hiba? Prémiumok Tavaly a gépek jó karbantartásáért és kíméléséért csupán 329 000 korona prémiumot fizettek ki. Ez azt mutatja; hegy a gépek jó karbantartásával, kímélésével kapcsolatos prémium nem volt elég hatásosan kihasználva a cél érdekében, mert az üzemzavarok még mindig gyakoriak és a gépjavítások Kerület GTÄ Brnói Svitavy Á járási nemzeti bizottság tanácsa mezőgazdasági osztályának képviselői gyakran nem voltak jelen az értékelésnél, nem jelentek meg a szerződések egész évi értékelésénél és a hektárhozamokat rendszerint a zöldasztalnál „erősítették" meg. Ugyancsak az EFSZ vezetői is nagy engedékenységet tanúsítottak a hektárhozamok megállapításánál. Azért történhetett meg, hogy csupán a gottwaldovi kerületben több mint 200 000, a pardubicei kerületben pedig mintegy 120 000 korona volt indokolatlanul kifizetve prémiumok címén. Tény, hogy a feltárt hibákat igyekeznek kijavítani, de azt is meg kell mondani, hogy ha a gépállomások, a járási nemzeti bizottságok dolgozói és a szövetkezetesek felelősségteljesebben végeznék munkájukat, nem fordulhatnának elő ilyen túltengések. Az ilyen felelőtlenül kifizetett prémiumok nem teljesítik küldetésüket és nem teszik érdekeltté a gépállomások dolgozóit a hektárhozamok növelésében. Az üzemen belüli önálló elszámolás (hozraszcsot) A hozraszcsot bevezetésével az 1955- és 1956-os években elértünk bizonyos eredményeket, de a hozraszcsot fejlődésével — az üzemeken belül — nem lehetünk megelégedve. Elsősorban azért nem, mert további bevezetésénél bizonyos szünet állott be. Emiatt nem következett be a belüzemi hozraszcsot várt kiszéllesitése és kimélyítése. Sok helyütt a hozraszcsot épp ellenkezőleg, ahelyett, hogy az összes dolgozók közös ügyévé vált volna, csupán egynéhány dolgozó formális adminisztratív ügyévé zsugorodott össze. Egyes helyeken pedig teljesen megszűnt. Miről van szó tulajdonképpen a hozraszcsot bevezetésében. Elsősorállandőan nagy összegeket emésztenek fel. Tavaly a traktorpark 2,8 százaléka volt terven kívül javításban. Az őszi munkák során ez a mennyiség tovább emelkedett. Ez annvit jelen, hogy a tervezett javításokon kívül javítás alá kerülő traktorok nem végezték el a rájuk eső munkát, aminek következetében kitolódott az agrotechnikai határidő és csökkentek a hektárhozamok, s ezenkívül a késés még a termés minőségének rovására is ment. A gépek karbantartásáért és kíméléséért járó prémium elégtelen kihasználásának okait magában a prémiumrendszerben is kell keresni. Ezért az új, hibátlanabb prémiumrendszer megteremtésére elindított előkészítő munkálatok során a gépállomások dolgozóitól származó ötletekkel, tanácsokkal kell gazdagítani a készülő prémiumrendszer kiegészítésére irányuló javaslatokat. Ehhez a kérdéshez ugyancsak hozzá kell szólniok a kerületi és járási nemzeti bizottságok dolgozóinak is. A komoly és kezdeményező észrevételeket azonban ez ideig nélkülözzük. Hasonló a helyzet az üzemanyag megtakarításáért járó prémium kifizetésénél is. Tavaly az előirányzott összeg 25 százalékát fizették csak ki. Az üzemanyag-szükségletet megállapító helytelen normák és a prémiumrendszer más hibái okozzák a prémiumok hiányos kihasználását. Itt is szükség van arra, hogy a gépállomások és a nemzeti bizottságok dolgozóinak széleskörű bevonásával minél hamarabb kijavítsuk a hibákat. A legjobban aránylag azokat a prémiumokat használtuk ki, amelyeket a hektárhozamok alapján fizettek ki. A prémiumokat azonban számos esetben helytelenül fizették ki. A gépállo_ mások egész sora pontatlanul, felülej tešen dolgozta ki a hozamok után járó prémiumokat. A prémiumok kiszámítása nem a szabványszerződések adatai alapján történt és sok helyütt nem fordítottak kellő gondot a szerződések értékelésének. Előfordult, hegy a szerződéseket még a cséplés hiéföjezése előtt értékelték. Nagyobbára csupán szemmérték alapján állapították meg a gabona hektárhozamát, éspedig rendszerint a gépállomás javára, amint azt az a-ábbi táblázat is mutatja: EFSZ, Termék A GIÄ szerint Az EFSZ szerint ha, összha. össztermés q termés q Hradec rozs 58 1502 56 1218 Opátov rozs 71 2132 81 1797 Lacňov árpa 60 1300 59 1071 Banín árpa 55 1228 55 1092 ban arra törekszünk, hogy a teljesítménytervet minden traktorosbrigádra szétírjuk, feltüntetve az időt (hét, dekád), az összes kiadásokat. A szétírt feladatok teljesítését a megállapított szakaszon gondosan figyelemmel kísérjük, az eredményeket, kiadásokat rendszeresen értékeljük s a helyzetről röplapokon, helyi rádió útján tájékoztatjuk az összes dolgozókat. A figyelmet elsősorban a teljesítményekre és a kiadásokra irányltjuk. A hozraszcsot eme első részének bevezetése után tovább is mehetünk. De már magában az a tény, hogy az eredményeket közzétesszük, jobb munkára ösztönzi a gépállomás dolgozóit. A szocialista munkaverseny Az Olomouci Gép- és Traktorállomás dolgozói ez év februárjában értékes felajánlást tettek. Szavukat 138 egyéni és 18 kollektív kötelezettségvállalással támasztották alá, s egyben versenyre hívták a köztársaság összes gépállomását. Ez a felhívás nagy visszhangra talált, de az a baj, hogy a verseny nagyrészt csupán a kötelezettségvállalás kidolgozásában és elfogadásában merül ki, de a felajánlások teljesítését évközben nemigen kísérik figyelemmel, holott éppen az ellenőrzés révén nő a munkaverseny minősége és értéke. * * * A CSKP KB februári határozata é.s a kommunista szakszervezeti dolgozók értekezlete ez év májusában, megmutatta a helyes utat, amelyen haladnunk kell, hogy teljesítsük az állami tervben kijelölt feladatokat és lényegesen meggyorsítsuk hazánk szocialista építését. Docent ina. Ervin Mjoíak