Új Szó, 1957. június (10. évfolyam, 151-180.szám)

1957-06-06 / 156. szám, csütörtök

Biztosítsuk a munkatermelékenység és a bérek növekedése közötti helyes arányt (Folytatás a 3. oldalról.) elért színvonalát és elősegítsék további fejlődését, hogy a műszaki normázás teljesíthesse funkcióját. Érvényes az az alapelv, hogy a normákat csak a műszaki-szervezési intézkedések végrehajtása esetén szilárdíthatjuk. Igen, a normákat meg kell szilárdítanunk mindig, ha az üzem olyan műszaki-szervezési intézkedéseket bajt végre, melyek lehetővé teszik a munkaszükséglet csökkentését. Ezt az elvet a gyakorlatban nem tartják be, pedig be kell tartani. Vannak olyan esetek, midőn a dolgozók többszörösen túlteljesítik a teljesítménynormát és indokolatlan keresethez jutnak, sőt néha még nem is használják ki teljesen a munkaidőt. Ilyen esetekben nem alkalmazható az az alapelv, hogy a normák módosításának feltétele a műszaki-szervezési intézkedések végrehajtása. Ezekben az esetekben módosítani kell a normákat. Olyan esetben mint pl. a gottwaldovi Magasépítkezé6i Nemzeti Vállalatnál, ahol a lužicei garázsépítésnél talicskán történt anyagszállítást fizettek ki, annak ellenére, hogy az autó az építőanyagot közvetlenül a munkahelyen rakta le, bizonyára senki sem fogja követelni a műszakiszervezési intézkedések végrehajtását. Midőn azt hangsúlyozzuk, hogy a normákat alkalmaznunk kell a termelés műszaki feltételeihez, ez semmiesetre sem jelenti a régi szabvány bérollózások visszaállítását, amit a munkások még a kapitalizmus idejéből ismernek. Arról van szó, hogy kiküszöböljük a teljesítménynorma, valamint a termelési feltételek és a kifejtett munka közötti ellentmondást. Arról van szó, hogy összhangot teremtsünk, amely alapfeltétele annak, hogy a teljesítménynorma a munkatermelékenység és a termelés fejlesztése növelésének haladó tényezőjeként hasson, ami az egész társadalom és minden dolgozó érdeke. Fő feladataink a műszaki normázás terén 1. A munka normázását állandóan egybe kell kapcsolnunk a termelés szervezésének, technikájának és technológiájának tökéletesítésével. Küldetését nemcsak a jutalmazás szempontjából, hanem az eddiginél sokkal inkább a termelés fejlesztésének, a munkatermelékenység növelésének szempontjából kell értelmeznünk. A munkatermelékenység növelésében lévő tartalékok feltárásának útja a munka és termelési idő fokozatos és állandó csökkentése. Az élő munka csökkentése nem a bérek csökkentését, hanem a termelés fokozását és olcsóbbá tételét jelenti. A műszakilag indokolt normák meghatározásánál fontos a munka megszervezésében előforduló hibák kiküszöbölése, az eddigi technika és munkamódszerek teljes kihasználása, valamint új technika és új munkamódszerek bevezetése, a munkás munkájának megkönnyítése és a neki nyújtott segítség abban, hogy teljesítse és túlteljesítse normáját és hogy érdem szerint keressen, továbbá, hogy a munkatermelékenység ténylegesen elért növekedésével összhangban keresetét is növelhesse. A munka és termelési feltételek elemzésével meg kell szüntetni az üzem munkájának szüneteltetését és mindenfajta veszteglést, mely akadályozza a munkások folyamatos munkáját. Biztosítanunk kell, hogy a munka és a termelési folyamátok visszatükrözzék a munkahelyek haladó technikáját és technológiáját, hogy megfeleljenek a termelés legésszerűbb folyamatának, amely az átlagos társadalmi munkaintenzitás mellett biztosítja a munka termelékenységének növekedését. Ennek érdekében feltétlenül ki kell vívnunk a mesterek, műszaki dolgozók, közgazdászok és más felelős dolgozók szoros együttműködését a termelés irányításának és szervezésének valamennyi fokán. A gyakorlatban elsősorban abban mutatkozzék meg a műszaki normázás kérdéseivel szemben tanúsított álláspont megváltozása, hogy ezek a kérdések a jövőben nem fogják kizárólagosan a munka és bérelszámoló osztályok ügyét képezni, hanem a minisztériumok, főosztályok és főként a vállalatok irányító munkájának alapvető részét fogják alkotni. Az üzemekben már egész sor áldozatkész és tapasztalt normázó dolgozik, akiknek szívügyük a rendteremtés a munka normázásában. A vállalati igazgatóknak gondoskodniok kell arról, hogy a normázók tapasztalatait széleskörűen felhasználják, s maximális támogatásban és gondoskodásban kell részesíteniük őket. Ügyelniök kell arra, hogy állandóan emelkedjék a munka normázásának színvonala és hogy a műszaki normázást jobban összefüggésbe hozzák a termelés haladásával. 2. A termelés haladása a normákban is módosításokat követel. A termelés műszaki és szervezési javítása mellett új normákat kell megszabnunk, hogy ezek kifejezzék a munkaidő felhasználásában elért megtakarításokat. A normaszilárdítást azonban nem szabad feltétlenül a műszaki és szervezési intézkedések megvalósításához kötni. Ha az üzemben olyan normák vannak, melyeket alacsony minőségük következtében magasan túlteljesítenek, vagy amelyek lehetővé teszik a munkaidő nem teljes kihasználását, meg kell őket szilárdítanunk. Ezért szükséges hogy ne váljanak lehetővé bérelőnyök a haladó, műszakilag indokoltabb normákkal szemben. Ennek a különbségnek megőrzése vagy elmélyítése ugyanis oda vezet, hogy a munka „előnyös és nem előnyös" munkára oszlik fel, hogy indokolatlan különbségek mutatkoznak a teljesítményben, a 03 S Z Ô 1957. június 6. munkaidő kihasználásában és a keresetben egy vállalaton belül és még nagyobb különbségek mutatkoznak az egyes vállalatok között. Méltán bíráljuk ezeket a különbségeket és jogosan követeljük megszüntetésüket. Éppen ezért nem szabad várakoznunk a normák minőségének megjavításával a műszakilag indokolt normák meghatározásáig. A becslés szerinti normák rögzítése szükséges lépés a műszakilag indokolt normák megszabására vezető úton. Egyben megkülönböztető intézkedéseket kell tenni s mindenekelőtt az említett különbségek okainak kiküszöbölésére kell a figyelmet összpontosítani. 3. Meg kell gyorsítanunk a műszakilag indokolt normák megszabását és bevezetését. Az egyes normák vagy normatívák feldolgozásával meg keil teremtenünk ennek feltételeit, amint azt az 1955. évi 715. számú kormányrendelet feladatunkká tette. 4. A munka normázásának sokkal inkább a tudományos ismeretekre, mély közgazdasági ismeretekre kell támaszkodnia. Mentesülnie kell a sablonszerűségtől és prakticizmustól. Ez az egyik fő útja annak, hogy emeljük a munka műszaki normázásának színvonalát. 5. A munka megszervezését akkor javíthatjuk meg legjobban, ha tudjuk, milyen hatással van a munka eddigi megszervezése a szükséges időre és milyen megtakarítást hoz a munka új, haladóbb megszervezése. Ezért rendszeresen és állandóan vizsgálnunk kell a munka megszervezését és az idő kihasználását minden munkahelyen, elsősorban a termelési szempontból fontos munkahelyeken. 6. Meg kell oldanunk a normák nagyfokú felosztottságának kérdését is és végre kell hajtanunk fokozatos tömörítésüket ott, ahol ez gazdaságilag célszerű, s műszakilag és szervezésileg lehetséges. Ezzel megszüntetjük a normák áttekinthetetlenségét, a költséges adminisztrációs munkát és a bonyolult nyilvántartást. A normák tömörítése mellett vizsgálnunk kell a kollektív szakmánybér, közte az akkcrdbér bevezetésének lehetőségét ott, ahol ez célszerű; ilyenek főként a futószalaggyártás, a zárt technológiai folyamatok, stb. 7. Fokozatosan ki kell küszöbölnünk továbbá az úgynevezett fiktív szakmánybéreket és különösen azokat a munkákat kell normáznunk, amelyek a vállalat termelési terveinek közvetlen szerves részét képezik. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy meg kell szüntetnünk a szakinánybért azoknál a munkáknál, amelyeknél nincsenek meo a norma helyes meghatározásának feltételei és ahol a szakmánybér gazdaságilag nem célszerű. A szakmánybért itt órabérrel és esetleges prémiumokkal pótoljuk. Az, hogy a fiktív teljesítmények megszüntetésével áttérünk az órabérre, még nem jelenti, hogy általában feladjuk a szakmánybér elvét. A szakmánybér továbbra is a munka jutalmazásának fő formája, mivel legjobban fejezi ki a végzett munka menynyisége és minősége szerinti jutalmazás alapelvét. A munkabérek rendszerének módosítása A munkásbérek rendszerének módosítása az országos pártkonferencia határozata értelmében nagy és sürgető feladatunk. A termelési ágak többségében főként a tarifabér átlagkeresetben elért részének növeléséről és a szakképzettség fokozásában való anyagi érdekeltség növeléséről van szó. Üj tarifák adminisztratív bejelentésével ez nem valósítható meg. A munkásbérek módosításának alapfeltétele a munka normázásában előforduló hibák kiküszöbölése. Nem várhatjuk, hogy a munka normázásában előforduló hibákat a mai normáknak a tarifák növekedése arányában történő egyszeri átszámítása kiküszöböli. Hisz a termelési ágon és a vállalaton belül a munka jutalmazásában előforduló mostani egyenetlenségeket ezzel egyáltalán nem szüntetnők meg. Ha ma előfordul, hogy nem egyformán fizetett ugyanazon munkákkal találkozunk, akkor ez az állapot a gépies átszámítás esetén is megmaradna. Ha ma kevés műszakilag indokolt normánk van, úgy ezután sem változna meg a helyzet. Ezért fontos, hogy ne várjunk az új bérszabásokra és halogatás nélkül, a munka normázásának javításával már most teremtsük meg az előfeltételeket számukra. Szem előtt kell tartanunk azt az elvet, hogy a munkásbéreket a béralapok keretében, a belső tartalékok felhasználása alapján kell módosítanunk. Arról, hogy mennyi tartalékunk van a gazdaságban, már volt szó. Ezért komplex módon kell értelmeznünk a bérrendszerek átépítését és a műszakilag indokolt normák alkalmazását, nem szabad szem elől tévesztenünk a fő gazdasági célokat, melyeket a módosítással el akarunk érni. A bérrendszerek módosítása lehetővé teszi, hogy véget vessünk a különféle együtthatók és felépítmények mai gyakorlatának. A munkásbérek tarifarendszerének átépítésével tehát kapcsolatos lesz nemcsak a munkák normázásának rendezése, hanem az egyes munkák tarifabeosztásának új rendezése is. E tarifák keresetben lévő részarányának növelése lehetővé teszi, hogy rendet teremtsünk főleg a prémiumoknál, kiküszöböljük a mai állapotot, amikor a prémiumok a kereset rendszeres és változatlan részévé váltak és a prémiumokat elsősorban a termelés minőségének és gazdaságosságának fokozására kell irányítani. Az új tarifarendszerek fontos részét képezik majd a minősítési tarifakatalógusok, amelyek kifejezik az egyes fajta munkákhoz szükséges ismeretek és alkalmasság szükséges mértékét. Minél nagyobb gondot szentelünk a katalógusok elkészítésének, annál megbízhatóbb alapul szolgálnak a bérek helyes fokozatainak megállapításara és a munkások szakképzettségéneK tervszerű növelésére. Mivel a munkásbéreknek nem egy ágazatban való átépítéséről, hanem úgyszólván az egész termelésben való módosításáról van sző, az átépítéssel kapcsolatos problémák megoldása bizonyos időt követel meg. Jóllehet, érezzük e dolog sürgősségét, helytelen volna, ha elhirtelenkedve olyan hibákat követnénk el, amelyeket nehéz kijavítani. A bérek új szervezésére tett javaslatokat nemcsak az egyes ágazatok között kell egybehangolni, hanem végleges jóváhagyásuk előtt alaposan át kell vizsgálni és kipróbálni a kiválasztott üzemek gyakorlatában. A próbákra a felkészültség állapota szerint ez év végéig kerül sor, főleg pedig a jövő év folyamán. Végső bevezetésük hosszabb időt követel meg. Annál is inkább helytelen volna várni a munkák normázásának rendezésével és a munkák gyakorlati jutalmazásában a tarifa-bérszabás rendezéséig. Ezt azonnal meg kell kezdeni, mert minél tovább halogatnók, annái több nehézség gyülemlene fel magában a tarifák átépítésében. Az új tarifarendszer bevezetésének előkészítése nehéz feladat. Annál inkább kell feltétlenül megteremteni ehhez lelkiismeretesen és felelősen az összes szükséges feltételeket, főleg a minőségi teljesítménynormákban. Az Építészeti Minisztérium példáján — amely számára már egy évvel ezelőtt jóváhagyták az új bérrendszert és amely egy év után sem volt képes ezt a munkások felének nagyobb számánál bevezetni — láthatjuk, milyen eredményekre vezet a bevezetés, ha előfeltételei még nincsenek meg. A mérnöki, műszaki és adminisztratív dolgozók fizetésének módosítása A mérnöki, műszaki és adminisztratív dolgozóknak a munkatermelékenység növelése és a termelés fejlesztése előfeltételeinek biztosításában játszott jelentős szerepe megköveteli, hogy az országos pártkonferencia irányelveivel összhangban rendezzék az ő fizetési rendszerüket is. Lényegében két feladatról van szó: elsősorban emelni a prémiumok színvonalát és előkészíteni a fizetésrendezést. Hamarosan meg kell javítani a prémiumrendszerek színvonalát és hatékonyságát, mégpedig főleg azért, mert ez gyorsan hozzájárulhat a terv teljesítésének biztosításához és a munkatermelékenység növeléséhez már a folyó évben. Ez annál is inkább szükséges, mert számos esetben a prémium elérésére való törekvés ellentétbe került a gazdaság szükségleteivel. Elsősorban fontos, hogy a prémiumok kifizetését a terv minőségi mutatóihoz kössük és az ágazat, vagy a vállalat fő feladataira irányítsuk a népgazdaság általános szükségleteinek biztosítása mellett. Ilyen minőségi mutató elsősorban az önköltségek csökkentése, főként az anyagköltségeké, az árufajta terv teljesítése, az árutermelés, a nyereség-átutalás, stb. Eddig a préiumrendszernek az ágazat minőségi mutatóira és fő feladataira nagyon kevés mértékben irányultak. Az is fontos lesz, hogy a prémiumok mutatói és feltételei ne érvényesüljenek sablőnosan valamennyi dolgozónál, tekintet nélkül arra, milyen mértékben befolyásolhatják e feltételek valamelyikét; ugyanígy ki kell zárni a prémiumok kifizetésének merev feltételeit (ami természetesen nem jelenti azt, hogy minden negyedévben változtatni kell rajtuk) és gondoskodni kell arról, hogy ezek a feltételek teljes összhangba kerüljenek a termelés szükségleteivel és mindig az ágazat vagy a vállalat fő feladataira irányuljanak. Minden esetben be kell tartani azt az elvet, hogy prémiumokat csak akkor szabad elismerni, ha teljesítve vannak kifizetésük összes feltételei, ami anynyit jelent, hogy csak akkor szabad kifizetni, ha a vállalat valóban elérte a feltételezett társadalmi hasznosságot. Annak ellenére, hogy ezt az elvet már többször hangsúlyoztuk, még mindig előfordulnak olyan esetek, amikor a prémiumok elismerése feltételeinek nem teljesítését „objektív" akadályokkal mentegetik. A prémiumok kifizetése elveinek megváltoztatásánál át kell térni a hosszabb időszakra szóló prémiumok meghatározására főleg a magasabb osztályokba tartozó dolgozóknál, mivel a havi előlegezés jelenlegi rendszere gyakran a terv spekulatív szétírására vezetett a negyedév keretében. Különös figyelmet kell szentelni a terimelési technikusok prémiumainak az új technika bevezetéséért és ki kell küszöbölni azon körülmény kedvezőtlen befolyását, hogy az új technika bevezetésénél nehézségek keletkezhetnek a terv teljesítésében. A nyert tapasztalatok alapján felül kell vizsgálni az ösztönző formákat, a jutalmakat és prémiumokat, amelyeket a múlt évben bevezettek a konstruktőröknél, technológusoknál, kutató dolgozóknál, stb. és ezt úgy kell rendezni, hogy egész -konstrukciós, vagy technológiai feladatok megoldását, a munka-ráfordítás csökkentését, az anyagmegtakiarítást, a termelési költségek csökkentését jutalmazzuk velük. Nem szabad félni a gazdaságilag valóban jelentős és nagy hatékonyságú munkák és javaslatok gazdag jutalmazásának elismerésétől. A prémiumok színvonalának megjavításán kívül el kell készíteni a mérnöki-műszaki és adminisztratív termelési dolgozók fizetésrendezésének javaslatait is. Megvalósításuknak előfeltétele a gazdasági apparátus eddigi túlméretezettségében rejlett tartalékok feltárása. E tartalékok feltárásának azonban nem szabad gépiesen, csupán a műszaki és adminisztratív dolgozók számának egyszerű csökkentésével történnie, hanem egybe kell kapcsolni a kettős munkák kiküszöbölésével, az adminisztratív és gazdasági alakulatok csökkentésével vagy gazdaságilag célszerű egybeolvasztásával, stb. Az adminisztratív és műszaki dolgozók számának leszállítását azonban nem lehet csak formálisan végezni azáltal, hogy egy részüket egyszerűen áthelyezik a munkásállományba és mint „fekete" adminisztratív dolgozókat a munkásbéraiapból fizetik. Ellenkezőleg ezt a leggyorsabban meg kell szüntetni. E kérdésben elsősorban az üzemi szakszervezeteknek kell rendet teremteniük. Amilyen mértékben sikerül feltárnunk a tartalékokat, olyan mértékben lesz lehetséges megoldani e kérdéseket. Elvárjuk, hogy a tartalékok feltárásával kapcsolatos új fizetésrendezés elősegíti a termelés apparátusának megjavulását, irányítása felelősségének fokozódását és színvonalának emelkedését. Javítsuk meg bérpolitikánkat A munkajutalmazás terén előttünk álló azonnali és hosszabb időre szóló feladatok teljesítése megköveteli, hogy lényegesen emeljük a minisztériumok, főosztályok és vállalatok bérpolitika terén kifejtett munkájának színvonalát. A hibák oka a jutalmazás kérdéseivel es f kérdések megoldásával szemben elfoglalt álláspontból ered. Egyes gazdasági dolgozók eddig nem tudatosították eléggé, hogy milyen alapvető jelentősége van a szocialista közgazdaság fejlesztése szempontjából annak, hogy következetesen betartsuk a munka szerinti elosztás törvényének követelményeit. Nem értékelik eléggé a munkatermelékenység és a keresetek növekedésének üteme közötti tervezett arány következetes betartásának alapvető fontosságát és azt sem tudatosítják, hogy ez a tervezett arány nemcsak az egész népgazdaságra együttvéve, hanem a népgazdaság minden egyes ágára és minden egyes vállalatra is vonatkozik. Ennek a helytelen álláspontnak a gyakorlati következménye az, hogy a felelős dolgozók a minisztériumoktól kezdve egészen a vállalatokig, nem fordítanak kellő figyelmet és gondot a helyes jutalmazás és a bérekben betartandó rend kérdéseire. Noha a bérezés helyes irányításának és megszervezésének minden termelési ágban és vállalatban az irányító munka szerves alapvető részét kell képeznie, a jutalmazás többnyire a munka és bérosztályok „részortügyévé" vált. Mi a fontos? Elsősorban keresztül kell vinni, hogy a rend betartása a bérekben, a béralap helyes gazdaságos felhasználása, a munkatermelékenység növekedése és a bérek közötti tervezett arány megtartása elsőrendű gazdasági-politikai feladattá váljon, s hogy e feladat teljesítése szerint értékeljék az egyes ágak és vállalatok munkájának általános színvonalát. Másodszor el kell érnünk, hogy a bérek rendjéről és a bérfegyelemről való gondoskodás, a minisztériumoktól egészen a vállalatokig, az irányító munka alapvető részét képezze. Már 1951-ben elhatároztuk, hogy magukat a vezetőket tesszük személyesen felelősekké a bérezés rendjéért a rájuk bízott szakaszon. A gyakorlatban következetesen érvényesítenünk kell a személyes felelősség elvét, az ebből eredő összes következményekkel. Harmadszor biztosítanunk kell, hogy rendszeresen elemezzék a bér- és prémiumrendszerek hatékonyságát, és elemzésükből azt a következtetést vonják le, hogy a bérek és a műszaki munkanormázás megszervezése lépést tartson a termelés és a technika fejlődésével. Ez természetesen feltételezi azt, hogy a jutalmazás kérdéseinek tanulmányozása és megoldása levesse a prakticizmus és sablonszerűség'eddigi kereteit és elérje a munka és a bérek gazdaságossága tanulmányozásának igazi tudományos színvonalát az egyes ágakban. Negyedszer meg kell szilárdítanunk és erősítenünk a munka- és bérelszámoló osztályokat, meg kell adnunk nekik minden szükséges támogatást és törekednünk kell munkájuk színvonalának emelésére. A helyenkint megszüntetésüket követelő irányzatokat tekintsük helyteleneknek. Ötödször rendszeresen elemeznünk és ellenőriznünk kell a béralapok felhasználását, — éspedig nemcsak akkor, ha túllépik őket, — fokoznunk kell az ellenőrzést, hogy az orvosló intézkedések valóban célra vezessenek. A terv szétírásában előforduló hibák például már most jelezhetnék, hogy hatékony intézkedésekre van szükség, nehogy a negyedik negyedévben megismétlődjenek a tavalyi fejlemények. Hatodszor helyesen, célszerűen és rugékonyan kell kihasználnunk a kibővített jogkört, főként a prémiumok és jutalmazások megítélésében. Ezzel kapcsolatban hangsúlyoznom kell, hogy nem engedhetjük meg olyan irányzatok érvényesülését, melyek a bővített jogkörnek a feladatok lazítására való kihasználását célozzák. Nyerjük meg a dolgozók támogatását A jutalmazásban csak akkor teremthetünk rendet, ha megnyerjük a munkásosztály és a dolgozók támogatását. Kitűzött céljaink teljesen megfelelnek a dolgozók érdekeinek. Ha meg tudjuk helyesen magyarázni őket a dolgozóknak és ha biztosítjuk a helyes eljárást e célok megvalósításában, akkor meg tudjuk nyerni a dolgozók teljes támogatását. Egyáltalán nem célunk a bérek csökkentése. Mindenki tudja, hogy soha sem csökkentettük a béreket. Ellenkezőleg, a tervekben a reálbérek állanlő növekedésére számítunk. Ha azonban közelebbről a szemükbe néznénk azoknak, akik a bércsökkentésről keringő híreket terjesztik, nem egy volt gyá(Folytatás az 5. oldalon}