Új Szó, 1957. június (10. évfolyam, 151-180.szám)

1957-06-06 / 156. szám, csütörtök

Biztosítsuk a munkatermelékenység és a bérek növekedése közötti helyes arányt (Folytatás a' 2. oldalról.) személyes érdekeik. Vannak és a jó gazda feladata az, hogy ez a személyes érdek, vagyis a nagyobb kereset érdeke jobb munkára ösztönözze őket a közösség érdekében". Ezek az elvek irányadóak munkánkban, ezek voltak érvényesek és továbbra is azok maradnak. Fő feladataink a munkajutalmazás terén Most tehát arról van szó, hogy biztosítsuk a munkatermelékenység maximális előnyét, megerősítsük a bérek gazdasági funkcióját. A munkatermelékenység és a bérek növekedése közötti tervszerű arány biztosításában levő nehézségek okai egyrészt magának a munkatermelékenység növekedésének biztosításában, másrészt a munkajutalmazás terén rejlenek, elsősorban a bérgyakorlat és bérfegyelem alacsony színvonalában és a munkák normázásának alacsony színvonalában. Hatnak a bérrendszerekben levő fogyatékosságok is, amelyek elégtelenül fejezik ki a szakképzettség, a társadalmi fontosság és a munka nehézsége szerinti különbségeket. A munkajutalmazásban levő fogyatékosságok egyik legfőbb okai annak, hogy nem használjuk ki kellően a dolgozók anyagi érdekeltségét a munkatermelékenység teljesítésében és túlszárnyalásában, másrészt a termelés és a munka szervezése terén levő fogyatékosságok közvetlenül is hibákat idéznek elő a jutalmazás terén. A hibák kijavításának tehát szintén két úton kell haladnia. Ezért most a következő négy feladatot kell megoldani: Először biztosítani kell a munkatermelékenység maximális növekedését; másodszor meg kell szüntetni a béralapok túllépését és biztosítani kell a kereset és a munkatermelékenység növekedése közötti tervszerű arány betartását; harmadszor rendet kell teremteni a munkák normázásában és meg kell gyorsítani a műszakilag indokolt normák felállítását; negyedszer elő kell készíteni a bér, fizetési és prémiumrendszerek módosítását. Gyorsítsuk meg a munkatermelékenység növekedését Első helyen a munkatermelékenység biztosításában levő fogyatékosságokkal kell foglalkoznunk. Azért elsősorban ezzel, mert a termelékenységnek a kereset előtti szükséges előnye biztosítását éppen a munkatermelékenység növekedésének gyorsításával kell elérnünk. Gazdaságunkban a munkatermelékenység nagyméretű, kimeríthetetlen tartalékai rejlenek. Ezek elsősorban a technika elégtelen felhasználásában vannak. Tartalékok rejlenek továbbá a technika alacsony színvonalában, amely mindeddig kevéssé veszi figyelembe a kézzel végzett és a szerelési munkák terjedelmének csökkentését és nem biztosítja kellő mértékben a maximális anyagfelhasználást. A munkatermelékenység növekedését különös erővel fékezik a termelés szervezésében és irányításában levő fogyatékosságok, amelyek a vállalatok munkájának egyenlőtlenségéhez és ritmustalanságához vezetnek és egyrészt nagyfokú leállásokat okoznak, másrészt a kapacitások és a munkaidő alacsony fokú kihasználását, továbbá rohammunkát és a túlórák növekedését idézik elő. A túlórákban végzett munkák terjedelméről tanúskodik az a tény, hogy pl. az ipari munkásoknál a túlórák a ledolgozott időnek több mint 6 százalékát teszik ki, és az ipari és építkezési fő kategóriáknál a túlórákban végzett munkáért fizetett többletköltségek évente több mint 600 millió koronára rúgnak. Rendkívül nagy tartalékot jelentenek a magas fokú leállások (amelyek ezenfelül nincsenek teljes mértékben kimutatva). így pl. a Finomgépipari Minisztérium vállalatai 1956-ban csupán 0,67 százalék le nem dolgozott órát mutattak ki, míg a munkanap nyilvántartás számos munkahelyen 19 száralék le nem dolgozott órát is kimutat. Az Egyesült Acélművek nemzeti vállalat Konyev Kohójának hengerdéjében a leállások az 1956 januárjától októberig terjedő időszakban a termelésből csaknem 21 ezer tonna hengerelt anyag kiesését okozták. A vállaLatok munkájának aritmikája, a rohammunka nem járul hozzá a termékek kiváló minőségéhez, hanem ellenkezőleg, a termelés magas fokú selejtességét okozza, ami csupán 1956-ban több mint 870 millió korona ráfizetést okozott. Nagy tartalékok rejlenek az indokolatlanul magas betegségek és balesetek miatt való távolmaradásokban. Tudjuk, hogy ennek okait nemcsak magában a termelésben és az üzemekben kell keresnünk, hanem az egész népgazdaság szervezésében és irányításában. Éppen ezért a Központi Bizottság irányelvei alapján e kérdések egész komplexumát feldolgozzák. Nem volna helyes azonban e nagyon bonyolult problémák megoldását kivárni, hanem szükséges és lehetséges minden vállalatban sok mindent tenni, mégpedig azonnal és különleges eszközök nélkül. Ez teljesen önöktől függ. Ma nem arról van szó, hogy felsoroljuk a tartalékok felhasználásának egyes útjait és módszereit a munkatermelékenység növelésének meggyorsítására, márcsak azért sem, mert erről már sokszor részletesen sző volt a párt és a kormány határozataiban. Minden vállalatban más utakat kell választani a konkrét helyzet és feltételek alapján. Arra azonban mindenütt szükség van, hogy haladéktalanul munkába fogjanak és a munkatermelékenység maximális növekedését meggyorsítsák. E törekvés eszközévé elsősorban a műszaki-termelési és pénzügyi tervnek, valamint a műszaki-szervezési intézkedések tervének kell válnia. Arról van szó, hogy megszervezzük következetes megvalósításukat s szüntelenül bővítsük őket úgy, hogy teljes mértékben fedjék és biztosítsák az állami terv összes feladatainak teljesítését minden vállalatban. Meg kell akadályozni a béralapok túllépését A termelés és a munka megszervezésében levő hiányosságok összefüggnek a bérezés gyakorlatában levő fogyatékosságokkal. Nem titok, hogy a termelés- és a munkaszervezésben levő fogyatékosságokat, zavarokat, leállásokat stb. a normák lágyításával és különféle pótlékok nyújtásával leplezik. Főleg azokban a vállalatokban — de iparágazatokban is, — ahol a szervezés és irányítás színvonala alacsony, mutatkoznak a legnagyobb fogyatékosságok a bérek terén is. így azután nem csoda, hogy ott, ahol ez a gyakorlat meggyökeresedik, termékennyé válik a talaj a bérfegyelem meggyengülésére és nem utolsó sorban a béralapok túllépésére is. A béralapok általános túllépése az első negyedév folyamán főként a nem ipari ágazatokban és az Építészeti Minisztériumban fordult elő. Ezeknek az ágazatoknak — s itt elsősorban a helyi gazdálkodásra és a kisipari szövetkezetekre, valamint a mezőgazdaságra, közlekedésre és építészetre gondolok — meg kell mondanunk, hogy javulást yárunk tőlük, olyan javulást, amilyent az iparban általában sikerült elérni és biztosítani azt, hogy a munkatermelékenység meghaladja az átlagkereseteket. Főként egyes ágazatok, mint a kohó- és ércbányák, szenteltek e kérdésnek kellő figyelmet és érezhető javulást értek el. És ha ez lehetséges a kohókban, annál inkább meg kell valósítani pl. a kisipari szövetkezetekben. Ehhez természetesen szükséges elsősorban a bérgyakorlatban levő fogyatékosságokat kiküszöbölni, megszilárdítani a bérfegyelmet. Nem lehet továbbra is tudomásul venni a túlórák, el nem végzett munkák hozzáírásának eseteit, az előírások megkerülését, a dolgozók helytelen beosztását az egyes osztályokba, a selejtes készítményeknek jó minőségű készítményként való jutalmazását, sőt még rendbehozásukat is, amit túlfizetnek a vállalat rezsimunkájaként. Hogy a bérek gyakorlatában levő rendetlenség és fegyelmezetlenség mivé növekedhet, azt megmutatja a jičíni lakásegységek építésén végzett villanyszerelési munkák példája, amelyeket a Hradec Králove-i építkezési vállalat végzett. A szakmánymunkáért, amely 32 órát tett ki, 223 óráért különféle pótjutalmazásokat ismertek el és ezt a következő módon indokolták: „Az akció megkezdése, átvétel — 8 óratakarítás — 16 óra; út az anyagért — 2 óra; az anyag sürgetése — 5 óra; út a telefonhoz — 2 óra; nem szállított állványok — az állványzat felállítása 39,6 óra; várakozási idő — 8 óra; a jegyzőkönyv felvétele — 5 óra; előre nem látott munkák 20 óra; fagypótilleték — 34 óra; világítás felszerelése — 34 óra; nehéz munkák az alagsorban — 34 óra; leállások — 16 óra." Nem tűrhetünk olyan eseteket sem, amikor egyes dolgozók, sőt vállalatok is, tetszés szerinti politikát folytatnak a népgazdaság számlájára, valamennyi dolgozó érdekeinek rovására. Mindenki számos példát sorolhatna fel erről. A letovicei Pramen vezetősége a kiskereskedelmi forgalom és a prémiumok kifizetésének teljesítését úgy biztosította, hogy a márciusi bevételt áttette februárra, ezenkívül ezt mint bevételt, 140 ezer korona összegben mint áruértéket belevette a terv teljesítésébe, míg ezeket az árukat csupán Letovicébőí átdiszponálták Prágába. Súlyos fogyatékosságok nyilvánulnak meg a terv szétírásában is, amely gyakran spekulatív okokból egyenlőtlenül oszlik fel az egyes negyedévekre és hónapokra. Az utóbbi években magasan túllépik a béralapokat a negyedik nggyedben. A nyerstermelés evi feladatának magas részaránya a negyedik negyedben nem felel meg a oéralap megfelelő részének. így már magában a terv szétírásában gyökerezik a rohammunkák és a béralapok jogosulatlan túllépése az év végén. A béralapok túllépésére kedvezőtlen hatása van annak a ténynek is, hogy számos ágazatban és vállalatban túiiépik a dolgozók tervezett számát anélkül, hogy ennek megfelelően emelkednék a termelés és a termelékenység. E téren nem tartjuk egyedüli megoldásnak a dolgozók számának csökkentését. Arról van szó, hogy a dolgozók nagyobb számánál is ott, ahol ez gazdaságilag célszerű, a termelés növelésévei érjük el a munkatermelékenység előnyét. Intézkedések a béralapok túllépése ellen 1. Elsősorban arról van szó, hogy megakadályozzuk a béralapok minden relatív túlépését és ezen felül megszüntessük a béralapok abszolút túllépését azáltal, hogy a nyerstermelés tervét túlszárnyalják, ami a vállalat számára ugyan előnyös, de a népgazdaságnak nem fontos, sőt nem kívánatos. A minisztériumokban, ahol a béralapok túllépését a bérgyakorlatban levő fogyatékosságok okozzák, úgyhogy sor kerül a tervezett átlagkeresetek túllépésére, fokozott figyelmet kell fordítani a bérfegyelem megszilárdítására, a nagyszámú túlórák, az el nem végzett munkák hozzáírása megakadályozására, a rezsímunkák részarányának csökkentésére stb. Azokban a minisztériumokban, ahol a béralapok túllépését a dolgozók száma tervének túllépése okozza, elkerülhetetlenül szükséges gyorsan rendet teremteni és biztosítani például olyan méretű termelést, hogy biztosítva legyen a munkatermelékenység tervezett előnye. Ez érvényes a nem termelési szakaszra is, ahol a béralapok túllépését túlnyomórészt a minisztériumok irányításában levő fogyatékosságok, valamint a gazdaságosság alapvető kérdéseihez való teljesen helytelen álláspont és e kérdések lebecsülése okozzák. 2. Meg keli valósítani a béralapok kimerítéséről szóló előírások módosítását a nyerstermelési tervek túllépésénél úgy, hogy a terven felüli nyerstermelés minden százalékáért az egyes ágazatok konkrét feltételei szerint a béralapnak akkora részét nyújtsák, mely megfelel a felmerült bérköltségek valódi részarányának. 3. Felül kell vizsgálni a negyedévi tervek szétírását és a negyedévek keretében az egyes hónapokra szóló tervszétírást s biztosítani kell a termelési tervfeladatok teljes összhangját a béralapokkal. 4. Növelni kell a béralapok kimerítésének ellenőrzését s emellett nagyobb súlyt és tekintélyt kell adni az Állami Bank fiókjainak. A szükséges intézkedések végrehajtásánál való eljárás tervét jól meg kell fontolni. Nem arról van szó, hogy szétforgácsoljuk erőnket az egész fronton, hanem azokra a vállalatokra kell figyelmünket fordítanunk, amelyeknek döntő részük van abban, hogy nincs minden ágazatban teljesen biztosítva a termelékenység tervezett előnye a keresetekkel szemben és ahol ismétlődő, sőt tartós jelenségről van szó. Erre annál is inkább szükség van, mert a vállalatok és egész ágazatok túlnyomó többsége feladatait rendesen teljesíti úgy, hogy a béralapok túllépése a vállalatok korlátozott számára szorítkozik. Konkrét elemzés - alapján gyorsan ki kell küszöbölni a béralapok túllépésének egyes okait. Már ma számos példa áll rendelkezésünkre, amelyek megmutatják, hogyan kell eljárnunk. Növeljük a műszaki normázás szerepét és emeljük színvonalát A munka normázásának szintén nagy jelentősége van abban, hogy rendet teremtsünk a munka jutalmazásában és tartósan biztosítsuk a munkatermelékenység és a bérek növekedése közötti összhangot. A munkanormázás'ban mutatkozó eddigi hibákat már elemeztük és a műszaki normázás megjavításáról s a munka jutalmazásában mutatkozó hibák kiküszöböléséről szóló 715. számú, 1955. március 30-án kelt kormányrendelet már megjelölte kiküszöbölésük fő feladatait. Nyíltan meg kell mondanunk, hogy ha ezt a határozatot sokkal következetesebben, operatívabban és konkrétabban valósítottuk volna meg, ha a gazdasági szervek, a szakszervezetek, a párt összpontosított közös törekvése erre irányult volna, ha a dolgozóknak világosan megmagyaráztuk volna ezeknek az elveknek és feladatoknak jelentőségét és érdekeltté tettük volna őket teljesítésükben, idejében elkerülhettünk volna néhány kedvezőtlen jelenséget a munkatermelékenység és az átlagos keresetek fejlődésében és sok nehézségtől mentesülhettünk volna. E tapasztalatból le kell vonnunk a tanúiságot. Mi az oka annak, hogy a kormány helyes irányelvei nem valósultak meg ? Ennek oka elsősorban abban keresendő, hogy felelős gazdasági dolgozóink még nem tudatosították eléggé, milyen nagy és általános jelentőségük van a műszaki teljesítménynormáknak egész népgazdaságunk fejlődése szempontjából. Nem tudatosították, hogy itt nem csak a végzett munka mennyiségének és minőségének biztos mértékéről van szó, noha ez önmagában véve is nagyon fontos a munkatermelékenység és az átlagos keresetek fejlődése helyes viszonyának meghatározása szempontjából. Nem tudatosították, hogy a műszaki normák a termelés tervezésének és irányításának alapját képezik, hogy a munkaszervezés megjavításának, a technika tökéletesítésének fontos eszközei, hogy a munkatermelékenység növelésében a tartalékok rendszeres feltárásának eszközei. Figyelmen kívül hagyták, hogy a normázás elősegíti a műszaki és szervezési hibák kiküszöbölését, az elavult normák és munkamódszerek s a régi technológia felülmúlását és új haladó termelési módszerek alkalmazása útjának egyengetését és ezzel elősegítik a termelési feladatok teljesítését, az önköltség csökkentését és ennek következményeképpen a lakosság életszínvonalának emelését. A műszaki normázás a szocialista gazdaságban eszköz a termelési tartalékok mozgósítására, a termelési időegységek rövidítésére, főképpen az élő munka részének csökkentésére. Márpedig ez olyan -tény, amely nem áll ellentétben a munkások érdekeivel, sőt ellenkezőleg. Célunk, melyet követünk: többet és olcsóbban termelni, hogy többet és olcsóbban adhassunk el. Mint Zápotocký elvtárs mondja: Régi módon sem nem élhetünk, sem nem termelhetünk. Ha régi módon, elavult normák és munkafolyamatok szerint dolgoznánk, régi módon élnénk. Az elért átlagos keresetek és egyes ágakban az átlagkeresetnek felét sem kitévő díjszabások közötti aránytalanul nagy különbség kedvezőtlenül befolyásolja a műszaki normázást. Ennek következménye, hogy olyan toldalékokat és együtthatókat alkalmaznak, amelyek gyakran a normák gépies lazítására vezetnek anélkül, hogy tekintetbe vennék a munka elért termelékenységét és fokozásának tartalékait. A díjszabás-rendszer reformjának végrehajtása után ezt az akadályt is eltávolítjuk az útból. A munka normázásában mutatkozó fő hibák A felelős gazdasági dolgozóknak a munka normázásának kérdéseiben elfoglalt eddigi álláspontja és az elégtelen politikai nevelő és szervező munka komoly hibákat okozott. Olyan munkákat is normáznak, amelyeknél nincsenek és nem is alaI kíthatók ki a feltételek a norma meghatározására, mint pl. a karbantartó és segédmunkáknál, stb. Fiktív szakmánybért alkalmaznak, amely lehetővé teszi a keresetek növekedését, de nem biztosítja a munka termelékenységének növelését. A műszaki normázásben sok üzemben túlsúlyba kerül a sablonszerűség és a prakticizmus. Elhanyagolják a tudományos módszer alkalmazását a normák átszámításában és meghatározásában. A normaképzés alacsony színvonalon áll. Többnyire a becslés szerinti és statisztikai normák vannak túlsúlyban. Emellett tömegével vannak olyan normák, melyeket fölöslegesen felapróztak, aminek következtében a keresetek nyilvántartása és kiszámítása nehezen áttekinthető és túl bonyolult. Ez azzal a következménnyel jár, hogy nem szentelhetünk kellő figyelmet olyan munkák normázásának, melyek a vállalatok fő termelési programját képezik, vagy pedig különös súlyúak. E hibák lehetővé teszik, hogy évről évre jobban lazulnak a normák és hogy a normákat évről évre jobban túllépik. A normalazítás fokáról a gépiparban a ČKD Stalingrad Üzem szemléltető példája tanúskodik. A kimutatott normaóra szükséglet egy 1780 kW-os szinkronikus motor gyártásánál 1947-ben 1200/

0 kimutatott normateljesítés mellett 4838 óra volt, a ténylegesen ledolgozott munkaidő azonban 4031 óra volt. 1956-ban e motor gyártásában a kimutatott normaórák száma 234%-os normateljesítés mellett 7798-ra növekedett, noha a ténylegesen ledolgozott idő 3322 órára csökkent. Az ilyen normák természetesen nemcsak nem segítik elő a munka termelékenységének növekedését, hanem egyenesen gátolják azt. A műszaki normázásban és a bérezésben előadódó hibákat nem választhatjuk el egymástól. A normaképzést gyakran alárendelik a keretek magassága szempontjának. A normákba beszámítják továbbá a különféle időveszteségeket és üzemszüneteket, ami ismét jelentős aránytalanságot idéz elő a normákban és a keresetekben. Ily módon a munka és a termelés megszervezésének összes hibái éreztetik hatásukat a normákban. A normák leplezik e hibákat ahelyett, hogy elősegítenék leleplezésüket és kiküszöbölésüket. A mesterek és a műszaki dolgozók nem mindenütt és mindig éreznek felelősséget a normázás és a munkajutalmazás állapotáért és nem támogatják a normázókat. A munka megszervezésében előforduló hibák kiküszöböléséért folyó elszánt küzdelem helyett gyakran a normák lazításának és a teljesítmények szerinti díjszabás növelésének kényelmes útját választják. A normázóval való szoros együttműködés helyett gyakran tetszetős bérpolitikát folytatnak. Egyes vállalati igazgatók a normákról való gondoskodást a munka és bérelszámoló osztályokra bízzák. Nem gondoskodnak arról, hogy ezek az osztályok rendesen együttműködjenek a tervező, műszaki, technológiai és más osztályokkal. Arról sem gondoskodnak, hogy szakképzett munkaerőkkel, főként normázókkal lássák el a munka és bérelszámoló osztályokat. Gyakran keveset támogatják a normázók felelősségteljes munkáját. Sőt egyes igazgatók, és mesterek tetszetős bérpolitikája támogatja a normázókkal szemben táplált helytelen nézeteket. A normák színvonalában a vállalatokon belül mutatkozó jelentős különbségek indokolatlan különbségeket idéznek elő az elért keresetekben. Az ugyanazon foglalkozásoknál vagy munkaosztályoknál bevezetett normák különböző színvonalából eredő jutalmazásbeli különbség csupán egyik komoly következménye a munkanormázás elégtelen színvonalának. A normák nagyfokú túllépése továbbá oda vezet, hogy a szervezésben, a technológiában, a technika alacsonyfokú kihasználásában mutatkozó rendellenességek szabállyá válnak, a norma pedig megszűnik szervezőerő lenni a hibák feltárásában, megszűnik fő lendítőerő lenni a tartalékok feltárásában, a munka termelékenységének növelésében és a termelés fejlesztésének fokozásában. A normázásnak olyan alapelveit sem tartják be, amilyen a normák módosítása a munka és termelési feltételek változásakor. A normákat nem alkalmazzák rendszeresen a technika fejlődésének és a munka megszervezésének elért foka szerint, noha a technika és a munkamegszervezés színvonala és a műszaki normázás között objektív összefüggés van. Fcntos, hogy a normák egészben kifejezzék a technika és a technológia (Folytatás a 4. oldalon.) ÜJ SZÔ 1957. június 453. 5