Új Szó, 1957. június (10. évfolyam, 151-180.szám)

1957-06-22 / 172. szám, szombat

KÖNYVEKRŐL—IRODALOMRÓL A Bratls,avai Zenei Tavas

z Az 1958. évi könyvtermésről A SZLOVÁKIAI SZÉPIRODALMI KÖNYVKIADÓ 1958. évi kiadóterve fekszik előttem. Örvendetes tény, hogy majdnem húsz kiadvány hazai magyar szerzők tolla alól kerül ki. Elsősorban ezért várjuk nag • érdeklődéssel a jövő esztendő irodalmi termését. Mit is hoz irodalmunk továbbfejlődése szempontjából, lesz-e kiugró mű, lesz-e új biztató ígéret? Persze, ezekre a kérdésekre nem ad, nem. adhat választ a könyvcímek puszta jegyzéke és így türelemmel várnunk kell, míg a megjelent müvek alapján az olvasó és a kritikus kimondhatja véleményét. Mégis hasznos lesz, ha legalább nagyjából megismerkedünk az 1958. évi könyvkiadás tervével. A jövő évben talán a legnagyobb érdeklődéssel várt mű Fábry Zoltán Ady igaza. Ez a kötet a Vox humana trilógia harmadik befejező része. Meggyőződésünk, hogy Fábry Zoltán új műve nemcsak hazánkban, hanem határainkon túl is újra felfigyeltet kiváló publicistánkra és kritikusunkra. Dr. Sas Andor: Pozsony története a XIX. század első felében című műve, ahogy a szerző eddigi munkásságát ismerjük, bizonyára hézagpótló adatokat fog tartalmazni városunk történetéből. Önálló művel jelentkezik dr. Turczel Lajos is, akinek Irodalmi tanulmányai érdeklődésre tarthatnak számot. A prózaírók közül első regényével jelentkezik Nagy Irén. A címe: Kis kisasszony. Fontos problematikát dolgoz fel, a fiatal leányok lelkivilágát. Nagy szükségünk van az ilyen tárgyú írásművekre és ezért reméljük, hogy a bemutatkozás sikeres lesz. A másik elsőszülött regény szintén nő tolla alól kerül ki. Szerzője: Ordódy Katalin, címe: Megtalált élet, amelyben egy fiatal nő életét kísérhetjük figyelemmel az 1944—1948-as években. A harmadik új regényírót, Petrőczi Bálint személyében üdvözölhetjük. Két novelláskötet után keményebb fába vágta fejszéjét és Határváros című regényében a Szlovákia déli részén élő magyar munkásság harcos múltját akarja feleleveníteni a mába nyúlóan. Három új regényíró-adoptus jelentkezése — ez már önmagában véve is örvendetes jelenség, kísérlet, amely — reméljük — sikeres lesz. Ezenkívül még három regény jelenik meg rutinosabb szerzők tollából. Az egyik Egri Viktor: Égő föld című munkája, amely a könyvkiadó jegyzete szerint „átdolgozott" mű. Éppen ez a meghatározás különféle kérdéseket vet fel az emberben, amelyekre választ csak a megjelent regény adhat. Lackóné Kiss Ibolya: Madách élete című regényében feleleveníti Az ember tragédiája szerzőjének ' alsóstregovai életét. Szabó Béla legutóbbi sikeres müvei után nagy várakozás előzi meg Ebek lázadása című regényét, annál is inkább, mert társadalmi szatíráról van szó és hazai magyar irodalmunkban szinte egyedülálló próbálkozás. A prózát kiegészíti még két elbeszélés-kötet. Első önálló novellakötetével jelentkezik Dénes György és Szőke József. Dénes próbálkozása annál érdekesebb, mert eddig mint költőt tartottuk számon. Az irodalmi riport műfaját csak egy mű képviseli, mégpedig Barsi Imre: Hazánk felfedezése című űtirajzsorozata, amelyből ízelítetőt kaphattunk A Hét hasábjain. KÖLTÉSZETÜNKET NÉGY KÖTET képviseli. Első önálló kötetével jelentkezik a csehszlovákiai magyar irodalomban Monoszlóy M. Dezső, Rácz Olivér és Tóth Tibor. Elsősorban az érdekel minket, mennyire fogják tükrözni ezek a kötetek az elmúlt évek mozgalmas korszakát és hogy mi újat hoznak művészi szempontból is lírikusaink. Veres János újabb jelentkezését is örömmel várjuk, hisszük, hogy nem csalódunk tehetségében. E rövid ismertetés keretében nem szándékom részletesebben foglalkozni a többi kiadvánnyal, de mégis említenem kell, hogy a fordítások között a többi között megjelennek F. Hečko: Vörös bor, P. O. Hviezdoslav: Az erdész felesége, Egon Erwin Kisch: Prágai Piteval, Ján Neruda: Válogatott költemények, E. M. Šoltésová: Gyermekeink, Margita Figuli: Gyermekévek, Božena Némcová: Falu a Šuma--ában című művek, és az olvasóközönség nagy örömére a népszerű két csehszlovák világjáró — Manželka és Zikmund: „A Cordillerákon át" és „Fejvadászok között" című Délés Közép-Amerika-i útleírásai. Ezenkívül a Szlovákiii Szépirodalmi Könyvkiadó mintegy hatvan további könyvet jelentet meg a magyarországi könyvkiadókkal közös kiadásban. Ezzel kapcsolatban csak egy megjegyzésünk van: reméljük, hogy ebben a sorozatban méltó helyet foglal el majd a szovjet irodalom. ÖSSZEGEZVE MEGÁLLAPÍTHATÓ, hogy az 1958. évi terv bíztató ígéret. Hazai magyar irodalmunkban bizonyos értelemben vett minőségi változásról tanúskodik, hiszen az eddini hagyománytól eltérően a próza erőteljes előretöréséről, kiugrásáról beszélnek a könyvcímek. És mivel poétáink sem tették félre a lantot, remélhetjük, hogy a jövő esztendő irodalmi vonatkozásban is gazdag lesz. Természetesen ebben is csupán az egyes művek és összességük értéke, minősége alapján lehet majd kimondani a végszót. Gály Iván Bezárultak a Szlovák Filharmónia hangversenytermének kapui. Beethoven Kilencedik szimfóniájával elhangzott a fesztivál utolsó hangversenye. Sok szép este emléke cseng vissza bennünk, búcsúzóul adózzunk még néhány szóval a zene hónapjának, amely hangversenyidényünk immár hagyományossá vált befejezését és betetőzését jelenti. Az évenként megismétlődő zenei fesztivál az idén fiatalos, friss nevet kapott, nálunk is „Zenei Tavasz" lett belőle, és ma már fővárosunk gazdag kultúréletének szerves részét képezi. Ez a „csengő hónap", mert Bratislava ezekben a hetekben valóban a zene városa, lényegében nagy összetalálkozás. Művészek és zenebarátok találkoznak és megértik egymást a zene világában. Az elmúlt négy hét zenei eseményeire visszatekintve összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy az idei fesztivál szép élményeket hozott ugyan, de sok tekintetben mégis elmaradt a tavalyi mögött. Szólistákban nem volt hiány. Különösen a zongorának volt dús aratása. Kezdjük a fiatalokkal. Azok közül is a legfiatalabbal. Mihail Voszkreszenszkij, szovjet zongoraművész zenekari hangversenye kétszeres ismerkedést jelentett. Megismerkedtünk Dimitrij Sosztakovics legújabb zongoraversenyével, és egy fiatal, szinte még gyereknek mondható nagy művésszel, akit szeretnénk máskor is hallani. Játéka üde, fiatalos frisseségével magával ragadta a hallgatóságot. A második, valamivel idősebb fiatal, az osztrák Walter Kamper Rahmaninov zenekarra és zongorára írt Rapszódiáját játszotta, gyönyörű, kifinomult előadásban. Valentin Gheorghiu művészetében a fiatalok valamivel későbbi fejlődési szakaszát jigyelhettük meg. A tehetséges román muzsikus harmadszor játszik már nálunk és játéka egyre nemesebbveretű. Ezúttal Schumann a-moll zongoraversenyével lépett elénk. Ezenkívül három szólóestét hallottunk: Rév Lívia, Hajmássy Imre és Ivo Máček zongoraestjeit. A három művész közül Rév Lívia, budapesti születésű zongoraművésznő vitte el a pálmát. Most a hegedűnek adjuk át a szót. Mindössze két hegedűművész látogatott el hozzánk, de ez a kettő sokkal felért. Dávid Ojsztrah hegedűestje a legtisztább, legmagasabb zenei élmény. A Szlovák Filharmóniának sajnos csak egy estére sikerült' Ojsztrahot megnyernie. Elkerülhetetlenség volt, vagy rendezési hiba, ki tudja. Tény, hogy emberek százait érte csalódás — helyszűke miatt nem hallhatták Ojsztrahot. Érdekes zenei egyéniségekkel ismerkedtünk meg Gioconda de Vito, olasz származású és jelenleg Angliában élő hegedüművésznö személyében. Brahms hegedűversenyét játszotta lírai érzékenységgel és kitörő, elragadó temperamentummal. A gordonka, ez a nemes vonóshangszer hallgatott a fesztiválon. Most egy érzékeny ponthoz érkezünk. A külföldi karmesterekkel rövidséget szenvedtünk ez idén. Hans Swarowski volt az egyetlen külföldi vendégdirigens. A közönség köréből sok csalódott hang jutott a fülembe: Miért nem hallhattuk mt is a Prágában vendégszereplő karmestereket, Mravinszkijt, Charles Munchot (egy régebbi prágai fesztiválon alkalmam nyílt öt hallani, a legnagyobbak közé tartozik), és a többieket? Ebben bizonyára szervezési és talán anyagi problémák is közrejátszottak. Nem szabad elfelejtenünk: ez volt az első Zenei Tavasz, amelyet a Szlovák Filharmónia külön, Prágától függetlenül rendezett. Azt hiszem sokkal okosabb, ha zúgolódás helyett inkább a szép estékre gondolunk, amelyeket élvezhettünk. Reméljük a rendezés jövőre rugalmasabb lesz és a szervezési tényezők e téren is kielégítik majd « közönség igényeit. Külföldi zenekart is csak egyet hallottunk: az Európai Bach-együttes vendégszereplését a 'fesztivál értékes eseményei közé sorolhatjuk. A Cseh Filharmónia Karel Ančerl vezényletével ezúttal is osztatlan tetszést aratott. Bŕetislav Bakala karmesteri pálcája alatt a brnói Állami Filharmónia is nagyon szépen szerepelt. Végül még néhány szót a műsorösszeállítás kérdéséről. Az idei fesztiválon a XX. század zenéje is szóhoz jutott. E kérdés körül megoszlottak a vélemények. Egyesek keveselték a modern, mások keveselték a klasszikus zenét. A hangversenyközönség általában nehezen barátkozik a modern muzsikával. Ez közismert tény, amellyel számolni kell. A hallgatóság idegenkedését csak lassan, fokozatosan lehet leküzdeni, a korszerű zene „túladagolásával" éppen az ellenkező hatást érnénk el. Ezért a programelosztás, amely egészséges arányban vegyítette a modern és a klasszikus zenét, nagyjából helyes volt. Ebben a kérdésben még egy szempont kér figyelmet. A Zenei Tavasz a nagyközönség számára nagy időbeli és bizonyos anyagi megterhelést is jelent. így tehát a műsoroknak „vonzaniok" is kell ahhoz, hogy a hallgatóság négy héten keresztül jóformán minden második este zsúfolásig megtöltse a hangversenytermet. A mi zeneszerzőink műveiből Rajter Lajos vezényletével Alexander Moyzes Február nyitánya és Ján Cikker Nyár című szimfonikus költeménye került előadásra. HAVAS MÁRTA A »szabadság« kérdése a revizionisták eszmei fegyvertárában A Kárpát-Ukrajnai Állami Dal- és Táncegyüttes e heti bratislavai fellépésén készült ez a fénykép, amelyen az együttes tánccsoportját láthatjuk népi tánc előadása közben. (Josef Teslík felvétele). GOOGOQOQQOQOOOQOQOOOOQOOGQOOOOOQO GGQGOQOOOOOOQQOQOGKSQOÖOG©^^ CSS zlovákia Kommunista Pártjának fii) áprilisi kongresszusa határozatában nagy súlyt helyez a párt eszmei tisztaságának védelmére, a párt ideológiai munkájának tökéletesítésére, s egyszersmind könyörtelen harcot hirdet a ferdítések és a marxizmusleninizmus bárminemű revíziójára irányuló törekvések ellen, midőn leszögezi: „Ideológiai munkánk fő alapelve a magas fokú eszmeiség és pártosság." A pártkongresszus két fő veszélyre hívta fel a párttömegek figyelmét: a revizionizmusra és a burzsoá nacionalizmusra. A revizionista törekvések különféle színben és árnyalatban mutatkoznak korunk ideológiai életében és főként a burzsoázia háttérbe szorított maradványainak körében van táptalajuk. Rendszerint az értelmiségnek azt a részét befolyásolják, amely még nem tudott mentesülni a polgári múlt csökevényeitől és sokszor ösztönszerűen hajlamos ártalmas, a marxista ideológiának ellentmondó nézetek átvételére. Az utóbbi időben a szocialista demokrácia elmélyítése és a művészi alkotás terén felvetődött a szabadság kérdése, melyet sokan — éppen az értelmiség elszigetelt csoportja köréből — úgy állítanak be, mintha a szocialista társadalom korlátok közé szorítaná az egyéni szabadságot, és ezért követelték az „abszolút" szabadság biztosítását, példaként említve a burzsoá demokráciát. » Ez a gyakorlatban az ellenséges ideológiák terjesztését és befolyásuk szabad érvényesülését jelentené a közéletben, a tudományban és a művészetben. Nem szükséges bővebben magyarázni, hogy ez pártellenes nézet, szöges ellentétben áll az igazsággal és ezért érdemes lesz megvizsgálni a szabadság elméletének kérdését, mely ugyan nem újkeletű probléma, de a történelmi fejlődés folyamán mindig más-más formában kerül elő a marxizmus ellenfeleinek fegyÚJ SZÖ 1957. június 22. vertárából. Figyelemreméltó tanulmány e tekintetben Roger Garaudynak, a Francia Kommunista Párt tekintélyes funkcionáriusának és elismert marxista teoretikusának „A szabadság problémája korunk ideológiai harcának fényében" című írása. Cikkünkben Garaudy fejtegetéseire támaszkodunk, mely történelmi távlatból világítja meg a tárgyalt kérdést és a szabadság kérdésével operáló revizionista nézetek mai konkrét megnyilvánulásaira is rámutat. Mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy az „abszolút" szabadság fogalma a tőkés társadalomban született meg, éspedig a tőkés termelés folyamatában. Okait Garaudy így tárja fel: A burzsoázia követelte, hogy „1. mindenki szabadon termelhessen, azaz, hogy ne legyen többé alárendelve a rendekből álló kiváltságos hűbéri rendszer szociális és személyi hierarchiájának és a céhek elnyomó rendszerének; 2. mindenki szabadon kereskedhessen, azaz, hogy az áruforgalmat ne korlátozza többé a vám- és egyéb hűbéri adóilletékek belső rendszere, s hogy az emberek kizárólag a piacon megköthető „szabad megegyezés" útján álljanak kapcsolatban egymással és ne a testületek korlátjain belül." ermészetesen tudjuk, mit jelent a valóságban a termelési és kereskedelmi szabadság. Azt, hogy a gyengébb fél elbukik, kénytelen az erősebb tőkésnek alávetni magát, a „felszabadított" munkás pedig egyetlen tulajdonát, a munkaerejét kénytelen piacra vinni és elvesztegetni a kapitalista vállalkozónak. Ebből levonhatjuk a következtetést: az > agyondicsőített kapitalista „mintaszabadság" osztályjellegű; szabadság az uralkodó osztályoknak, a kizsákmányolóknak, másik oldala pedig törvényszerűen és elválaszthatatlanul a nincstelenek szolgasága. Garaudy tehát helyesen jellemzi, hogy „amit a tőke ideológusai szabadságnak neveznek, azt mi a tömegek szabad kizsákmányolásának nevezzük." Burzsoá felfogás szerint az a szabad állam, amely biztosítja a gazdasági szabadságot, tehát a valóságban a tőkések korlátlan és zavartalan uralmát a termelőeszközök fölött. Ezért megértjük, miért rágalmazzák a nyugati körök szüntelenül a szocialista tábort és miért nevezik országainkat „rab államoknak." Annyi igaz, hogy a kizsákmányolás szabadságát mi senki számára sem biztosítjuk. Mi mindent foglal magában a szabadság tőkés értelmezése? Erre válaszolva idézzük Garaudyt: „A hirhedt szabad világban" a leigázás minden formáját szabadságnak nevezik. Az embernek ember által való kizsákmányolását a „vállalkozás szabadságának", a tőke urainak ama kiváltságait, hogy megvásárolhatják a nyomdákat, az újságírókat, és rajtuk keresztül a közvéleményt, monopoljogot formálhatnak a sajtótermékek kiadására és ezzel alárendelhetik maguknak az egész sajtót, „sajtószabadságnak" nevezik. Mindent, ami gátolja a munkásokat a kölcsönös versengés korlátozásában, a vállalkozók elleni akciók megbeszélésének szervezésében, a „munka szabadságának" nevezik. A munkásosztály felszabadítása ezért megköveteli a burzsoá állam elpusztítását, amely a tőke diktatúráját szabadságnak nyilvánítja." A szabadság fogalma persze nagy szerepet játszik a burzsoá ideológiá-' ban, ahol küldetése szentesíteni a tőkés kizsákmányoló rendszer embertelen lényegét. Politikai vonatkozásban ez az ideológia a liberalizmusban nyilvánul meg. Lenin úgy jellemezte a liberalizmust, hogy a jobbágysággal nem tud megbékülni, de fél a forradalomtól, a tömegek mozgalmától, mely elsöpörné a földbirtokosok uralmát. A liberalisták tehát arra vannak hivatva, hogy népámításukkal fátylat borítsanak az imperialista politika összes népellenes megnyilvánulásaira a munkások maximális kizsákmányolásától kezdve egészen a gyarmatok kiszipolyozásáig. A nemzetközi reakeig ma a jobboldali szociáldemokratákkal, liberálisokkal összefogva támadásba lendült a proletariátus pártjainak marxi-lenini alapja ellen és e harcban legfőbb fegyvere a revizionizmus és opportunizmus, mellyel felülről igyekszik bomlasztani e pártokat. araudy cikkében kitér az opportunizmusnak és a .liberalizmusnak egyes szocialista országok politikai tényezőinél észlelt megnyilvánulásaira. Bírálja ezért Oskar Lángé elvtársat, aki 1-956. decemberében a Trybuna Luduban „Irány: a szocialista demokrácia" című cikkében a a „sztálinizmus"-t bírálva megjegyezte róla, hogy ez „a szocializmus felülről való építése a bürokratikus centralizmus alapján, és ezzel szembehelyezi a „szocialista demokrácia" eszméjét, a szocializmusnak a dolgozó tömegek tevékeny részvételére támaszkodó építését. Lange a demokratizálás útját munkástanácsok létesítésében látja, abban a mozgalomban, „mellyel a munkásosztály kifejezi követelését, hogy mind a vállalatok, mind az egész ország ura kíván lenni." Garaudy ehhez megjegyzi, hogy Lange kijelentései megegyeznek Kardelj ama beszédének tételeivel, melyben az októberi magyarországi eseményeket elemezte. Garaudy megállapítja, hogy Kardelj és Lange szembeállítják a szocialista demokráciát a párt vezető szerepével és a proletárdiktatúrával és a munkástömegek „ösztönösségét" helyezik előtérbe, már pedig „a mozgalom jellegét nem a munkások száma határozza meg (hisz Hitlernek is sikerült magával rántania a munkástömegek bizonyos részét), hanem az, vajon a munkásosztály érdekeit szolgálja-e és történelmi küldetésének megvalósítására irányul-e" — állapítja meg Garaudy. Az eszmék szabad harcáról, melyet a tőkés rendszer ideológusai emlegetnek, Garaudy megjegyzi, hogy ez puszta illúzió, mert a monopóliumok minden eszközt megragadnak, hogy az uralkodó osztály nézetei és elvei domináljanak, ezt pedig ők demokráciának nevezik. „így hát a párton belüli demokrácia nem lehet az ellenséges osztállyal való megalkuvás, liberális kompromisszum eredménye. A pártdemokrácia a proletariátus osztályharca követelésének messzemenő tudatosítása" — fejtegeti Garaudy. A demokrácia lényege ugyanis nem az anarchizmus és felelőtlenség. A párton belül elhangzó bírálattal kapcsolatban, mely a hibák feltárására és kiküszöbölésük módjára és meggyorsítására mutat rá, Garaudy Thorezt idézi: „A bírálat szabadságának semmi köze sincs azoknak likvidátor szellemű agitációshoz, akik a hibák kijavításának ürügyével meghátrálnak az ellenség előtt és olyan elvekről indítanak vitát, melyekre a párt felépül." a az említett káros ideológiai hatás nem is mutatkozott élesen hazánkban, meg kell említenünk, hogy a szabadság kérdését, főként a művészet és irodalom terén egyes burzsoá mentalitású írók és értelmiségek is feszegették, de mihaszna, kísérletezéseik a párt éberségén dugába dőltek. A kongresszus méltán mondott bírálatot egyes irodalmi művekről és lapokról (Kultúrny život, Mladá tvorba), melyek ezt a káros szellemet élesztgették. De ezeknek a revizionista és liberális ideológiai elhajlásoknak magva kopár talajba hullott, mert kísérletezéseik népünkben ellenkező visszhangot váltottak ki és mert Garaudy szavaival élve „lehetetlen kivívni a szabadságot a munkásosztály politikai hatalmáért folyó^osztályharc törvényszerű követelményeinek elismerése nélkül." Összegezve leszögezhetjük: az egyetlen lehetséges út a proletárdiktatúrán keresztül vezet el az igazi szabadsághoz. Lőrincz László I