Új Szó, 1957. május (10. évfolyam, 120-150.szám)

1957-05-09 / 128. szám, csütörtök

Vildg proletárjai, egyesüljetek i Katona, őrvezető és altiszt elvtársak! Tiszt és tábornok elvtársak! Május 9-én ünnepeljük hazánknak a hős szovjet hadsereg által való felszabadítása 12. évfordulóját. 12 évvel ezelőtt ért véget a német fasizmus leverése és Közép-, valamint Délkelet-Európa felszabadított nemzetei a szocialista fejlődés útjára léptek. A szocialista társadalmi rendszer átlépte egy ország kereteit és világrendszerré vált. A kommunista és munkáspártok sikerrel vezetik a népi demokratikus országokat a szocializmus felé vezető úton. A proletár nemzetköziség elvein alapuló kölcsönös együttműködés megteremtette a Szovjetunió-vezette hatalmas, egységes szocialista tábort. Ennek az együttműködésnek alapján a szocialista országok egyre erősödnek. A szocialista tábor fejlődésének sikere vonzó jSélda a világ dolgozói számára. A Csehszlovák Köztársaság a kommunista párt vezetésével nagy sikereket ért el az építés minden szakaszán, hozzájárult a világban a béke és szocializmus erőinek megszilárdulásához. A szocialista országok egysége a reakciós erők támadásának középpontját képezi, amelyek igyekeznek megbontani a szocialista tábor egységét. Európában a háborús előkészületek súlypontjává válik az új nyugatnémet agresszív hadsereg kiépítése. Az imperialista államok minden eszközzel, háborús akciókkal is harcolnak a gyarmati és függő nemzetek igazságos nemzetfelszabadító mozgalma ellen. A világ haladó erői — a Szovjetunióval az élen — megakadályozzák az imperializmus terveit. Tekintettel arra, hogy a nyugati hatalmak makacsul visszautasítják a Szovjetunió és a többi békeszerető országok javaslatait, amelyek a fegyverkezés korlátozására és a fegyveres erők létszámának csökkentésére irányulnak, növekszik a szocialista tábor gazdasági, politikai és katonai erejének jelentősége, amely a leghatalmasabb reális akadály az imperialista háborús kalandokban. A csehszlovák néphadsereg népünk építő müvére és a szocialista tábor többi hadseregeinek szövetségére, elsősorban a dicső szovjet hadseregre támaszkodva készen áll, hogy visszaverje a világreakció minden agresszív próbálkozását és kész biztosítani népi demokratikus hazánk szabadságát és függetlenségét. Katona, őrvezető és altiszt elvtársak! Tiszt és tábornok elvtársak! Üdvözlöm önöket és minden jót kívánok hazánknak a szovjet hadsereg által való felszabadítása 12. évfordulóján. Tökéletesítsék mesteri tudásukat és növeljék harci felkészültségüket! Nemzeteink felszabadítójától, a hős szovjet hadseregtől tanulják meg annak művészetét, hogyan kell győzelmet aratni az ellenség fölött. Éljen nemzeteink, a Szovjetunió nemzeteinek és a szocialista tábor többi országai nemzeteinek örök és szilárd szövetsége, barátsága! Éljen felszabadítónk, a szovjet hadsereg! Éljen Csehszlovákia Kommunista Pártja, népünk bevált vezére! ANTONÍN ZÄPOTOCKÝ a Csehszlovák Köztársaság elnöke. ERŐSEK VAGYUNK r , 30 fillér ^ katona E reggelen, az otthonától távol A harc végéhez ért és megpihent. Annyi csatában az ágyúk szavától Nem riadt, de most süketít a csend. Mosolyog, pillantása fénytől rebben, Az arca porlepett, csupa korom: „Itt vagyunk hát, fiúk, a győzelemben, Elértük végre most, e hajnalon." A halált látta szeme minden percben, De félrelökte ót is győztesen. A napfényben, a zubbonyán keresztben , Rideg érmek csillognak fémesen. A part kövén csörren horpadt csajkája, Amint vizet az Elbából merít, A bajtársakra gondol, sok'barátra, Kik nem jutottak él az ünnepig. A messzi honba száll a gondolatja — Nem arra úsznak fenn a fellegek? Közeinek véli s nézi simogatva A jól ismert otthoni földeket. Reá emlékezik, drága fiára hü szeretettel a nép, a család. Reá, akinek meg nem rokkant válla És diadallal állta a csatát. 1945 május. Fordította: Tóth Tibor A KÖZTARSASAGI ELNÖK PARANCSA SZLOVÁKIA 1957. május 9. csütörtök NAPILAPJA X. évfolyam, 128. szám. K

i ne emlékezne arra a tizenkét év előtti májusi napra? Nem a virágba borult fák igézete, nem a zsenge fű illata, nem a tavasz mindig megkapó ezer szépsége töltötte be rég nem érzett meleg, simogató érzéssel szíveinket. Nem. Talán észre se vettük mindezt, hiszen a levegőben még pernye szállt, a szellő füstszagot kergetett, hiszen a foghíjas házak sebei minduntalan az átviharzott tegnapra emlékeztettek, s nem egy családra a gyász vetette sűrű fekete fátyolát. De ezen a napon mégis az öröm volt az uralkodó. Ott láthattuk jeleit még a koncentrációs táborokból hazafelé Igyekvő emberroncsok csonttáaszott arcain is, ott lobogott a pincék, vermek sötétjéből napvilágra jutottak szemében, az éjjel égnekszökő színes röppentyűk fényében, bearanyozva körülöttünk mindent. Drágán szerzett öröm volt ez. A mi megmaradt életünkért milliók áldozták vérüket, hogy szabad legyén a mi földünk is, hogy a fegyverek zaját az egész világon felváltsa a munka ritmusa. Bátran mentek a csatába, pedig csak egy életük volt, fiatalok voltak s szerettek volna élni úgy, mint minden ember. Álljunk meg ma az ország sok ezer sírja előtt, amelyben szovjet harcos alussza örök álmát és gondoljunk arra, hogy talán éppen most, valahol tőlünk messze Keleten egy anya gondol elesett katonafiára s drágagyöngy perdül ki szeméből. A legmélyebb hála, a hegyeket is megmozgató legnagyobb szeretet sem ér fel az anyai könynyel. Ez a fájdalom, ez az áldozat örökké megfizetetlen marad. 1945. május 9-e a Győzelem, az Öröm ünnepnapja volt. Utána munkásköznapok következtek. Harc volt ez is. Sokszor igen küzdelmes, igen nehéz. De az emberek bátran és lelkesedéssel vállalták az új élet építését. Erőre és sokszor lemondásra is szükség volt, de ki ne vállalta volna ezt is, hiszen körülöttünk évről évre változott, szépült a falu, a város, az egész ország. Építettük közös erővel, közös akax-attal, minduntalan szembeszállva a sokféle rontópállal, az acsarkodókkal, a visszafelé tekintgetőkkel. Nem álltunk egyedül, oldalunkon ott voltak a háborúban legtöbbet áldozó ország, a Szovjetunió nyílt szívű, igaz emberei, a népi demokráciák dolgozói és ezt a korszakalkotó változást az egész világon figyelmes gonddal, szeretettel és csodálattal követő munkásmilliók. Először a történelemben magunk és magunknak építettük ezt az országot, vállvetve csehek, szlovákok, magyarok. Utunk nem volt zökkenőktől mentes, nemcsak az ellenség, hanem az általunk is elkövetett hibák fékezték előrehaladásunkat. Utunkat verejték és kisebbnagyobb csalódások, fájdalmak is jelzik, mégis mindez eltörpül amellett, amit hazánkban a felszabadulás óta emelt az izmos kar és a szárnyaló ész. Tekintsünk vissza erre az elmúlt tizenkét évre. Bár a történelemben ez parányi idő, jelentőségét, forradalmi vívmányait, eredményeit tekintve mégis felér .hosszú századokkal. S tekintsünk vissza azért is, mert az ember életében tizenkét esztendő már jelent valamit. Alapján lehet véleményt alkotni, summázni. Nem akarjuk felsorolni mindazt, ami itt tizenkét év alatt végbement, ami előrehaladásunkat napnál is világosabban bizonyítja. Azt szeretnénk, ha élete ezen számadását ma megtenné nálunk mindenki. Nézzünk magunk köré és emlékezzünk vissza, hasonlítsuk össze a múltat a jelennel. Nem kell semmit sem szépítgetni, s a múltat sem kell feketébbre festeni, mint amilyen valójában volt. A tények alapján a számadás mérlege erősen a ma javára billen. S az ilyen számadás után nem egy emberben önkénytelenül felötlik a gondolat: — Kívánhatja valaki vissza a múlt időket?! Nem! A múltat becsületes, dolgos ember nem kívánja, nem kívánhatja vissza. De ügyeljünk. Mert vannak mégis emberek, akik visszafelé szeretnék forgatni a történelem kerekét. Vannak itt nálunk s vannak határainkon túl is. Nem szabad ezeket az erőket lebecsülnünk. Tudják, hogy a játszmát elvesztették, ma az egész világ forr, a gyarmati rendszer minden eresztékében recseg-ropog, szétesőben van. Az imperializmus helyenkénti ideiglenes külső ragyogása ellenére hullaszagot áraszt maga körül. A tőke urai utolsó mentsvárat látnak egy minden eddiginél borzalmasabb háborúban: az atomháborúban. Ezt a célt szolgálta az egyiptomi véres kaland és a magyarországi ellenforradalmi puccskísérlet, ennek a célnak szolgálatában került a gyilkos hitleri generális — Speidel a NATO európai főparancsnokságára és ezért a Pentagon, az amerikai hadügyminisztérium terve, hogy Nyugat-Németországon kívül számos más nyugat-európai országban és Törökországban, Iránban, Japánban, Alaszkán és Okinawán atomfegyverek, atombombák és ágyúk legyenek elhelyezve a nyugati világ, az amerikai életforma senki által nem veszélyeztetett „védelmére." Sok minden más is azt mutatja, hogy az imperializmus háborúra készül. Neki az elmúlt világégés nem jelentett vért és könnyet, csak busás hasznot hozott. Ezért ez a féktelen, lázas készülődés. De ma már Nyugaton sem lehet egykönnyen vásárra vinni az emberek bőrét. Még sajognak az elmúlt háború ütötte sebek, még él 1945. május 9-ének emléke, öröme. Tizenkét év gazdag tapasztalatai is edzik erőnket, izmosítják harci kedvünket. Féltjük mindazt, amit alkottunk, igen, féltjük mai életünket. De az ellenségtől nem félünk, mert erősek vagyunk és napról napra erősebbek. Frontunk: a világ proletárjainak, békéért küzdő százmillióinak áttörhetetlen, bevehetetlen harcvonala. Nincs olyan erő, amely megbonthatná acélos egységét, nincs olyan erő, amely megakadályozhatná a szocializmus győzelmét az egész világon!