Új Szó, 1957. április (10. évfolyam, 91-119.szám)

1957-04-06 / 96. szám, szombat

Széleskörű hatásosabb agitációs munkára van szükség a párkányi járásban |k| aprói napra közeledünk a vá** lasztásokhoz. Ez a rendkívül lontos esemény a nemzeti bizottsápoktó! megköveteli, hogy alaposan felkészüljenek — s a még hátralevő hetekben fokozzák az agitációs és propagandamunkát. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy sok helyen nem használják ki az agitáció különböző formáit, s az agitációs központok elégtelen munkát fejtenek ki. Ilyen tapasztalatunk van a párkányi járásból is. Akkor,amikor az agitációs és propagandamunkának a leghatásosabbnak kellene lennie, a járás egyes falvaiban még csak agitációs központ sincs létesítve és vannak olyan falvak is, ahol papíron ugyan van, de a valóságban nincs. Ebeden például Gábler János, a helyi nemzeti bizottság titkára azt mondta, hogy az agitációs központ megvan. Későbbi beszélgetésünkből azonban kitűnt, hogy az agitációs központnak nincs vezetője s a faluban úgyszólván semmilyen agitációs munkát sem végeznek. Nincs, aki az agitátorokat irányítaná. Amint meggyőződtem, a faluban nem is tudnak sokkal többet annál, mint hogy választások lesznek. Gábler János — egyben a pártszervezet elnöke is — mindenre hivatkozott —. hogy a tanítók nem akarnak dolgozni, nem találnak megfelelő embert stb. — csak éppen arról feledkezett meg, hogy keveset törődnek az agitációval. S ez a dolog lényege. Lehetetlen, hogy ha a helyi nemzeti bizottság a pártszervezettel karöltve kezébe veszi a dolgot, ki ne kapaszkodnának a kátyúból, s az agitációs munkát fel nem lendíthetnék. A titkártól sok függ, mint azt Sípos Jenő, a Helembai Helyi Nemzeti Bizottság titkára bizonyítja, aki egyedül — s nem ketten, mint Ebeden — jól tudja végezni munkáját — persze megfelelő munkamegosztással és szervezéssel. Jobb munkát végeznek Bényen. ** Itt a helyi nemzeti bizottság nagyobb súlyt fektet az agitációs munkára, s ebbe a munkába bekapcsolja a tanítókat és a CSISZ-tagokat. Azonban az agitációs és propagandamunka még itt sem olyan alapos, hatásos, mint ahogy a szükség megkívánná. Nézzük meg közelebbről. A helyi rádión keresztül minden második este foglalkoznak a választásokkal. — Felolvastuk a .Nemzeti Eront felhívását — példázgat Jankus Vidor, a helyi nemzeti bizottság titkára. — Felhasználjuk az újságokat, a példát mutató cikkeket felolvassuk. Részleteket közvetítünk a választási törvénykönyvből, — no meg a tanítók is szoktak írni a szövetkezeti gazdálkodás előnyeiről. Ezekben a relációkban szem előtt tartjuk a szövetkezet kiszélesítését. Ez mind helyes, mert hiszen a legfontosabb feladat a közös gazdálkodás kibővítése és megszilárdítása. Ezen a téren az akcióterv is rámutat a feladatokra. S a feladatok nem kicsik. 1956-ban például 454 hektárral akarják bővíteni a szövetkezet földterületét. 1960-ig pedig a magánszektor 77 százalékát tervezik megnyerni a szövetkezeti gazdálkodásnak. Tervezik a hektárhozamok emelését is. Búzából például három és fél mázsával. Egy tehén tejhozama a múlt évben alig volt több ezer liternél Ma körülbelül 1600 liter s 1960ban — a terv szerint — 2250 litert émek el. T ermészetesen ezek a feladatok " nem valósulnak meg maguktól. A helyi nemzeti bizottság ezt tudja is, ám az agitáció valahogy lassan bontakozik ki. Mert hogy a helyi rádióban foglalkoznak a választásokkal, az még nem minden; mondhatnánk az agitáció legkönnyebb, legegyszerűbb formája. De már ha erről a formáról van szó, meg kell még jegyeznünk, hogy itt is nagyobb lehetőségek vannak. A relációkban jobban visszatükröződhetne a falu élete, többet meríthetnének az elért eredményekből és több ténnyel bizonyíthatnák a falu fejlődését. Hisz az agitáció célja éppen az, hogy a tömegben felkeltse az érdeklődést a közös ügy iránt és mozgósítsa a tömeget a célnak, a falu újjáépítésének tervbevételére. — Ezért kell az agitáció és propaganda különböző formáit kihasználni. Például a szemléltető agitációt. A helyi nemzeti bizottság épülete előtt ott van a nagy tábla — üresen. Nem lehetne ezt kihasználni, nem lehetne ide faliújságokat, röplapokat kiragasztani? — Dehogyis nem! Csak meg kellene szervezni, embereket találni, akik tevékenykednének ezen a téren. De kik legyenek azok? — Ogy gondoljuk, a legtöbbet a tanítók tehetnének. Persze nem akarjuk azt mondani, hogy csak a tanítók. A faluban elég jól működik, a CSISZ-szervezet, amit az is bizonyít, hogy a CSISZ járási bizottságának vándorzászlaját elnyerte. Vannak agilis, igyekvő CSISZ-tagok. Ha a tanítók kezdeményezőbbek lennének, már megszerveztek volna egy csoportot, s irányításokkal szép munkát végezhetnének. A faliújságokhoz és a röplapokhoz anyag van. Bele kell nézni az iratokba s egy kis utánjárással megtudnák, hány nyugdíjas mennyi segélyt kap évente az államtól, hány mosógép, jégszekrény, motorkerékpár stb., stb. van a faluban. Ezek és egyéb adatok szemléltetően megmutatnák, hogyan fejlődött a falu, menny-e emelkedett és emelkedik a lakosság életszínvonala. így lehetett volna és még lehet is, ha a helyi nemzeti bizottság, a CSISZ-szervezet és a tanítók ezen a téren is munkához fognak. Még mindig jobb később, mint soha! A mi az agitációs központ munká^ ját illeti — ez sem kielégítő. Igaz ugyan, hogy minden este nyitva van és elég forgalmas hely. A fiatalok pingpongoznak, gramofonoznak — ám az agitációs központ hivatása háttérbe szorult. A személyes agitáció, ami a leghatásosabb és amire a legnaoyobb súlyt kellene fektetni, — ez igen gyengén megy. Pedig az agitátorok többsége fiatal, s amint a helyi nemzeti bizottság elnöke és titkára mondta, mindent megtesznek, amire megkérik őket. A napokban például az állatösszeírásnál Turányi Vidor dicséretes munkát végzett. Három körzetben írta össze az állatokat — hiba nélkül. Mindenütt ott van, szorgalmas. S vannak többen ilyenek. — Bízom bennük — mondta Balla Béla, a helyi nemzeti bizottság elnöke. — A tömegszervezetekben a legjobban dolgoznak. Mi az oka akkor, hogy a választási, személyes agitáció terén nem fejtenek ki jó munkát? — Bartal Ferenc, a CSISZ helyi szervezet elnöke összetartja a fiatalokat. A helyi nemzeti bizottság őt bízta meg az agitációs központ vezetésével. A hiba nem az, hogy Bartal Ferenc az agitációs központ vezetője — sőt ez bizonyos előnyt jelentene —, hanem az, hogy a helyi nemzeti bizottság — úgy véli — ezzel letudta kötelességét. Nem irányítja kellőképpen, hogy ő is jobban tudja vezetni. ibák tehát vannak. A választásokig azonban sokat ki lehet küszöbölni. Csak egy kicsit több meg'rtés, jóakarat, kezdeményezés kell hozzá. A tömegszervezetek így hathatósabb segítséget nyújtanának a helyi nemzeti bizottságnak, s ami a legfontosabb, a pártszervezet tagjai élére kell álljanak az agitációs és propagandamunkának. A párkányi járás több községében hasonló problémák- vannak. -Általában a személyes agitáció nem kielégítő. Az egyes falvakon, mint például Ebeden, gyors ütemben javulást kell elérni, hogy az agitációs munka hatásosabb legyen s így biztosítsuk a nemzeti bizottságokba való választások sikerét. Kerekes István H Tudósítások Losoncról, Ipolyságról, Nagymegyerről, Palástról, Örsről, Ipolyhídvégről, Sávolyról Tolóngás szemüvegért címmel Sólyom László levelezőnk Losoncról küidött lapunknak tudósítást. Ezeket írja: — A losonci Marx Károly úton lévő optikai üzletben már hetek óta feltűnően nagy a sürgés-forgás. Magam is szemüveget viselő ember vagyok, s a napokban én is javítani vittem szemüvegemet. Nagyon csodálkoztam, amikor az üzletvezető közölte, hogy a szemüveget csak bizonytalan idő múlva tudja kijavítani. Sok volt ekkor is az érdeklődő, ezért nem kérdezősködtem tovább. Zárás után kerestem fel Haász Tibor elvtársat, az optikai üzlet vezetőjét. Felvilágosítást kértem, mi az oka annak, hogy az üzletben állandóan olyan feltűnően nagy az érdeklődés a szemüvegek iránt. — Az üzlet túl van terhelve munkával — kaptam a választ. — A losonci járás mellett még három járás, a kékkői, a füleki, és a poltári járások szemüveg igénylőit is ki kell elégítenem. — Győzi a munkát? — Január elseje óta teljesen egyedül vagyok. így nekem kell a vevőket is kiszolgálnom. Egyedül bizony nem győzöm a munkát. A magam részéről minden intézkedést megtettem, hogy kisegítőt kapjak. ígéretet kaptam, de szakképzett optikust nem. Ogy gondoljuk, az illetékesek közbelépésére lenne szükség! Bencsok István ipolysági levelezőnk. Bányász leszek címmel beszámolójában így ír: — A múlt héten az Ipolysági Magyar Nyolcéves Iskola tanulói nagy lelkesedéssel fogadták a Handlováról érkező bányász tanulókat. A bányásztanulók beszéltek az ottani életről, az iskoláról. Elmondták, hogy reggel 6 órakor kelnek és 8 órakor mennek iskolába. Három nap a bányában tanulnak, többi idejüket az iskolában töltik. Azt is mondták, hogy nem kell félni az iskolától, mert aki nem érti meg az anyagot, annak magyarul is . megmagyarázzák^ A handlovai bájij^ szok Ígérték, hogy levelezni fognak velünk. Júniusban pedig megnézzük Handlovát. A beszámoló végén magkérdezték, hogy ki akar bányásznak menni. Az ipolysági iskolából 16 tanuló jelentkezett, akik között én is ott vagyok. Nagymegyeri jelentés Földes László küldte ezt a tudósítást: — Az utóbbi évek alatt Nagymegyer is sokat fejlődött. Igaz, még sok a tennivaló különösen az utak dolgában. A főteret azonban, ahol az év legnagyobb részében a legkülöriíélébtr virágok virítanak, már gyönyörű park ékesíti. A parkban kényelmes padok várják a dolgozókat, akik a jól végzett munka után megpihennek. Minden túlzás nélkül elmondhatom, hogy községünkre alig lehet ráismerni. Az építkezés terén is óriási a fejlődés, s modern munkáslakások, kultúrház, a járási nemzeti bizottság épülete, az új tizenegyéves iskola egészen megváltoztatták községünk arculatát. Kristóf József beszámolóját Zászlóátadás Paláston címmel küldte és ezeket írja: — A Palásti Magyar Tannyelvű Nyolcéves Iskola pionírjai jó munkájukért csapatzászlót kaptak, a védnökségi egységes földművesszövetkezettől. Örömpír ragyogott az arcokon, mikor Martinék elvtárs az EFSZtagok nevében átadta a zászlót Blasko László csapatelnök kezébe, aki a csapat nevében megígérte, hogy ezután még jobban fognak tanulni é« még többet fognak dolgozni. A köszöntő beszédek után vidám kultúrműsort adtak a pionírok, énekkel, tánccal és szavalattal szórakoztatták a jelenlevőket. A kultúrműsor után vidám pionír teadélután következett. Hol vannak a kéményseprők? kérdi levelében Malik Józsefné Ipolyhídvégről és a többek között ezeket írja: — Végigmenve a falun, több helyen megszólítanak az asszonyok, hogy mi van a kéményseprőkkel, mert bizony egész évben nem lehetett őket látni. Nemrégen egy nénike panaszolta, hogyha lehet, intézkedjünk, hogy a kéményseprők eljárjanak a falvakra, és ne kelljen feleslegesen annyi füstöt ívelni a gazdasszoag ipolysági járás, illetékes osztályai, vizsgálják meg ezt az ügyet. Ha módjuk van rá, hassanak oda, hogy a kéményseprőket ne kelljen a falun keresni, és ha megjelennek, ne csak a vállukon hordják a seprőt, hanem a munkájukat is végezzék el. Egyes ingadozó, opportunista elemek a nemzetközi munkásmozgalomban tudatosan vagy tudatlanul félremagyarázzák a szocialista országok kölcsönös kapcsolatainak, azok sajátos érdekei és a nemzetközi munkásmozgalom általános érdekei kölcsönös viszonyának kérdését. Ezt a kérdést főként a nemzeti kommunizmusról felállított különféle „elméletek" teszik bonyolulttá, ellentétet állítva fel az úgynevezett „sztálinizmussal"'. Ezért felvetődik a kérdés, milyen legyen a marxizmus-leninizmus szempontjából a szocialista tábor egyes országai sajátos érdekeinek viszonya a nemzetközi munkásmozgalom általános érdekeihez. A marxizmus-leninizmus klasszikusainak művei világos választ adnak erre a kérdésre is. Most arról van szó, hogy a gyakorlatban is mindig a sajátos és az általános közötti objektív arányokból induljunk ki. Az általános és a sajátos fogalmának meghatározását illetően úgy véljük, ismert tényt közlünk, ha a nemzetközi munkásmozgalom általános érdekét úgy fogalmazzuk meg. mint a munkásosztály ama törekvését, amely a magasabbrendű társadalmi forma felépítése érdekében meg akarja szüntetni embernek ember által való kizsákmányolását. Ennek a közös törekvésnek kell alárendelni minden más igyekezetet. E közös célért minden kommunista és munkáspártnak, a szocialista tábor minden országának áldozatot kell hoznia, ami egyáltalán nem lehet vitás. Fontos azonban tudni, hogy ki, mit és hogyan áldozzon a célnak. Kétségtelen, hogy e tekintetben más feladata van a Szovjetuniónak, a népi demokratikus országoknak és más, mondjuk, a áél-=merikai országokban élő kommunistáknak. A nemzetközi kapcsolatok különféleképpen alakulnak. Az egyes orszáEmeljük magasabbra a proletár nemzetköziség zászlaját ÜJ SZÖ 1957. április 6. gok belpolitikai helyzete is gyakran változik. Ezek a változások azonban mit sem módosítanak azon a tényen, hogy a munkásosztály mint egész küzd az összes kizsákmányolók ellen. A békés egymás mellett élés is' egyik formája — vér nélküli formája — ennek a küzdelemnek, amely számunkra meghozza a döntő győzelmet. A nemzetközi munkásosztály bizonyos nemzeti csoportokhoz — nemzetekhez — tartozó, bizonyos területi szervezet — állam — részét képező munkásosztályok összességét jelenti. Amikor a munkásosztály együttesen áll szemben az egységbe tömörült kapitalistákkal, a munkásmozgalom belső viszályai éppúgy el kell tompuljanak, mint a kapitalisták soraiban felmerülő belső viszályok. A munkásosztály azonban egyidejűleg saját országa, saját nemzete problémájának megoldásán is fáradozik, s e téren ellentétbe kerülhet más országok munkásosztályával. Ezek az ellentétek ugyan nem antaejonista jellegűek, mégsem tagadhatjuk objektív létezésüket. A nemzetek és országok sajátos érdekeinek természetes következményei ezek. Melyek a munkásosztály sajátos érdekei? A munkásosztály sajátos érdekei éppúgy a munkásosztálynak — bizonyos nemzeti-területi egység szerves részének — érdekei, mint ahogyan a munkásosztály általános érdekei is a munkásosztálynak — a nemzetközi proletariátus szerves részének — az érdekei. Hogy ezt a megállapítást konkrét példán szemléltessük, a Szovjetunió és a népi demokratikus országok sajátos érdekeit vesszük példaképül. A Szovjetunió felépítette a szocializmust és most már a kommunizmust építi. A kommunizmus építése a szovjet nép sajátos érdeke. A kommunista társadalom vívmányait a Szovjetunióban a szovjet ember fogja élvezni. A kommunista társadalom felépítése a Szovjetunióban azonban nem öncélú dolog és kétségtelen, hogy amikor a Szovjetunióban felépítik a kommunizmust, más országok munkásosztályai is objektíven megsokszorozzák erőfeszítésüket, hogy a maguk országában is felépítsék a kommunizmust. Ezért a kommunizmus építése a Szovjetunióban a munkásosztálynak egyszersmind általános érdekei is. A Szovjetunió nem zárkózik el a többi, főként népi demokratikus országoktól és a kommunista társadalom építésével egyidejűleg a népi demokratikus országok szocialista építését is segíti. A népi demokratikus országok is kölcsönösen segítik egymást. Ezt a segítséget azonban az általános és sajátos érdekeknek az összeegyeztetése kell, hogy eredményezze. A csehszlovákiai munkásnak, aki egy bizonyos területi-nemzeti közösség tagja, érdeke a szocializmus felépítése hazájában. Emberi szempontból érthető, hogy esetleg sajnálja azt az áldozatot, amelyet Csehszlovákiának adandó esetben más országért kell hoznia. Érdekünk, hogy termékeinket megfelelő áron adjuk el, hogy előnyös gazdasági szerződéseket kössünk. Minden korona, minden kilogramm sokat vet a latban, mert a dolgozó tudja, hogy hazája népgazdaságának jövedelmezőségétől függ az is, hogy nagyobb karéj kenyér kerüljön asztalára. Sajátos érdeke, hogy ä Csehszlovák Köztársaságnak hatalmas gyárai, virágzó mezőgazdasága, fejlett közlekedése legyen: büszke a jó életfeltételekre. Munkásosztályunk azonban nemcsak bizonyos terület-nemzeti közösségnek — hazájának —, hanem a nemzetközi munkásosztálynak is alkotó része. A csehszlovák munkás számára nem közömbös, hogy az ellenforradalom, avagy a munkásosztály marad-e hatalmon Magyarországon. Ezért nem számolgathatja, milyen következményekkel jár számára a magyar munkásosztálynak nyújtott segítség, mert meggyőződése, hogy a magyar nép győzelme a reakció felett a Csehszlo-' vák Köztársaságnak is megkönnyíti a szocializmushoz vezető utat. A munkásosztály ellenségei agyafúrt módon kiemelik a munkásosztály sajátos érdekeit, mert tudják, hogy ezzel éket verhetnek a nemzetközi munkásosztály egységébe. Ezzel kapcsolatban választ kell adnunk arra a kérdésre is, mi rejlik a „nemzeti kommunizmus" kifejezés mögött? A „nemzeti kommunizmus" megfogalmazás ugyanis nem más, mint agyafúrtan álcázott burzsoá nacionalizmus. Maga a meghatározás — „nemzeti kommunizmus" — is abszurd, — fából vaskarika —, mert látnunk kell, hogy a munkásmozgalom már keletkezése óta nemzetközi. A kicsinyes nacionalista érzelmek, a nemzetek közötti uszítás csak az imperialistáknak tehet szolgálatot a proletár szolidaritás megszegésével. Érthető, hogy a kommunista pártok nemzetközi szolidaritása az emberiség történelmében egészen új típusú és űj keletű kapcsolatokat jelent, s ezért előfordulhatnak benne hibák és nehézségek. A munkásmozgalom nemzetközi szolidaritása a kommunista pártok kölcsönös egységén, a proletár nemzetköziségen, s egyidejűleg a nemzeti érzés, nemzeti függetlenség és egyenjogúság tiszteletbentartásán alapszik. A burzsoá nacionalista irányzatok ellen folytatott küzdelemben a népi demokratikus államokban gyakran egyoldalúan a munkásosztálynak csak általános érdekeit emelték ki, ami szintén helytelen volt. A munkásosztály általános és sajátos érdekeit csak dialektikus egységben értelmezhetjük. Kölcsönös, objektív arányait naponta a nemzetközi és belpolitikai események határozzák meg. A szocialista tábor országainak egyetemes munkásosztályára bizonyos kötelességek hárulnak a nemzetközi munkásmozgalom iránt. Ezért nem lehet közömbös számunkra az imperialista országok proletariátusának és a nemzeti függetlenségükért küzdő országoknak harca, amelyek objektíven támogatják a nemzetközi munkásmozgalmat. A szocialista országok, az imperialista országok proletariátusa és a nemzeti függetlenségükért küzdő országok közös erőfeszítésének, a világbéke többi erői céltudatos törekvésének eredménye a nemzetközi feszültség enyhülése, annak ellenére, hogy az imperialisták rafflnált módon továbbra is feszültséget igyekeznek kiváltani. Időszerű kérdés tehát a munkásmozgalom saját és általános érdekei helyes arányainak meghatározása annak érdekében, hogy megszilárduljon a proletariátus nemzetközi szolidaritása és az a béke szilárd védőbástyájává váljék, amelyről visszaverődnek az emberiség imperialista ellenségeinek összes háborús próbálkozásai. Ezzel kapcsolatban meg kell állapítanunk a sajátos és az általános érdekek határait. E kérdésre egyértelmű választ adhatunk. A sajátos érdekek ott végződnek, ahol már veszélyeztetnék a szocializmus építését, illetve valamelyik ország munkásmozgalmát. Az általános érdekek határa pedig ott van, ahol megkárosíthatnók a szocializmus építését az egyes országban. Ez a végső határ, amelyet semmi esetben sem szabad túllépni. A világproletariátus és a kommunista pártok egyik jelenlegi fő feladata az imperialista támadások elleni harcj ban a proletariátus nemzetközi szolidaritásának, a kommunista pártok egységének megszilárdítása a marxizmusleninizmus alapján, és eme jelszó jegyében: „Emeljük magasabbra a proletár nemzetköziség zászlaját!" Zsolnay István