Új Szó, 1957. április (10. évfolyam, 91-119.szám)

1957-04-04 / 94. szám, csütörtök

Szl ovákia Kommunista Pártja kongresszusa előtt Legyen a munka még sikeresebb Az eredmény nem maradt el Két évi munka eredményeiről, a kerületnek két esztendő alatt meg ­tett fejlődéséről gazdag áttekintést nyújtottak a kassai kerületi párt­konferencia küldötteinek azok a szemléltető diagrammokkal ellátott fü­zetek, amelyeket a tanácskozás meg­nyitásának napján a konferencia vala­mennyi résztvevője érdeklődéssel lapoz­gatott. Csak dicsérni lehet a kezdemé­nyezést, amely nagyban hozzájárult, ah­hoz, hogy a pártszervezetek küldöttei kerületi méretben megismerték an­nak dz áldozatos munkának gyümöl­cseit, amelyet a dolgozók a párt vezetésével elértek. A munka sikeres volt. Ha csak a legfőbbeket is említjük meg az ered­mények gazdag tárházából, látjuk azt a nagy előrehaladást, amelyet a ke­rületben a népgazdaság fejlesztésének és a nép anyagi jóléte fokozásának útján megtettek. Az ipari < termelés az 1955. és 1956. években 26,7%-kal emelkedett, ebből a termelőeszközök termelése 18,9%-kal, a közszükséglet' cikkek termelése pedig 11,5%-kal. Két év alatt 173 községbe vezették be a villanyt, 24,5%-kal hosszabbod­tak az autóbuszvonalak, 174 osztály­lyal bővültek az általános iskolák, 3 osztállyal a szakiskolák. Kulturális intézmények építésére 1955-ben 3,2 millió, 1956-ban pedig 17,6 millió ko­ronát fordítottak, 14,5 millió ko­ronára emelke tek 1956-ban az egészségügyi beruházásokra fordí­tott kiadások. Az elmúlt két év alatt jelentősen emelkedett a lakosság vá­sárlóképessége, amely 1954 óta 300 millió koronával fokozódott. Néhány adat emnk szemléltetésére: a ke­nyérfVgyasztás 7%-kal, a hús- és zsírfogyasztás 6%-kal, a tejfogyasz­tás 9%-kal, a rizsfogyasztás 67%-kal emelkedett; ruhaneműt 58%-kal, ci­pőt 30%-kal, mosógépet 41%-kal, jégszekrényt 80%-kal, tetőfedőcsere­pet 119%-kal többet vásároltak, mint 1954-ben, a személyautók vásárlása pedig 39-szeresére emelkedett. A kis­kereskedelmi forgalom tervét 20 millió koronával teljesítették túl. A múlt évben több mint 1000 lakást adtak át az állami lakásépítkezés keretében, 1686 dolgozó pedig saját családi házat épített. Mindezek az eredmények, a nép­gazdaság fejlődése és a dolgozók életszínvonalának gyors emelkedése pártunk...helyes-„politikájának .nyomán valósulnak meg. A kommunisták leg­fontosabb feladata, hogy a párt által kitűzött célok elérésére mozgósítsák a tömegeket, harcoljanak az előfor­duló hibák ellen és ezáltal biztosít­sák további gyors előrehaladásunkat a szocializmus építésének, a nép jó­léte szüntelen fokozásának útján. Ennek a feladatnak tudata hatotta át a kassai kerületi pártkonferencián résztvevő küldöttek kétnapos ta­nácskozását. A úommunisták legfontosabb feladata A jelenlegi időszakban népgazdasá­gunk nagyobb hatékonyságának el­érése az a legsürgősebb féladat, amelynek megvalósítása célkitűzésünk előterében áll. A pártszervezetek el­sőrendű kötelessége, hogy a Központi Bizottság által kitűzött cél elérésére mozgósítsák az összes dolgozókat. A kerületi pártkonferencia megmu­tatta, hogy bár ezen a téren számos sikert értek el a kerület üzemei, azonban az elkövetkező időben min­den munkaszakaszon további harcot kell fqjytatni a hatékonyság fokozá­sára. Ha a terv teljesítését, a munka­termelékenység fokozódása és a bér­alap kimerítése közötti arányt kerü­leti méretben nézzük, az eredmények örvendetesek. A te' vet túlteljesítet­ték, a munkatermelékenység tervét 103,2%-ra teljesítették, a béralap 100,7°/ó-os felhasználásával. Az ön­költség csökkentésével csaknem 23 millió koronát takarítottak meg, a tervezett nyereséget is magasan túl­szárnyalták, Kevéssé örvendetes azonban az a tény, hogy ezen ered­mény mögött számos olyan termelési szakasz húzódik meg, amelyeknek dolgozói nem birkóztak meg a fel­adatokkal, az ott dolgozó kommu­nisták nem tudták mozgósítani a dol­gozókat a gazdaságos munkára. A kerület legfontosabb iparága a bányászat. A terv teljesítésében és a gazdaságosság be nem tartásában a múltban előforduló hibák azt mutat­ják, hogy a jövőben a bányaüzemek pártszervezeteinek több következe­tességgel kell érvényesíteniök az el­lenőrzési jogot és ezen keresztül na­gyobb segítséget k*ll nyújtaniok az üzemek vezetőségének. A konferencia beszámolója megemlítette, hogy ta­valy a vasérctermelési tervet 99°/o-ra teljesítették. Az elmarpdást jó rész­ben a Szepesi Vasércbányák és Rud­ňany okoz fa. Az előbbi vállalatban emellett minden tonna vasércet a tervezettnél 7,40 koronával drágáb­ban termeltek. Jelentősen megjavult a helyzet a múlt évben a Gömöri Vasércbányák üzemeiben, ahol túltel­jesítették a t rvet és a tervezett összegnél 19,20 koronával olcsóbban termelték a vasérc minden tonnáját. A Magnezit Kohók és Bányák is el­maradtak tavaly a terv teljesítésével — első ízben a felszabadulás óta. A bányaüzemekben erős pártszer­vezetek műkőinek. Ha minden kom­munista szívvel-lélekkel veszi ki részét a munkából, ha a pártszerveze­tek az ellenőrzési jog helyes érvé­nyesítésével őrködnek a gondos gaz­dálkodás felett, akkor az idén min­den üzemben elérik a fejtési terv egyenletes teljesítését és a gazda­ságos munkát. Az év elejétől Rud­ňanyban kedvező változás történt, ja­vultak a gazdasági eredmények. Ez azt mutatja, hogy a pártszervezet és a pártszervek kezdeményező tevé­kenysége az eredményes munka fon­tos feltétele. A bányák gazdaságo­sabb működéséről szólva meg kell említenünk a gépesítésnek és a jépi berendezés kihasználásának kérdését. Ján Hlaváč alsósajói bányász fel­szólalásában arról beszélt, hogy a gé­pesített rakodás bevezetése, amely az elmúlt években évről évre fejlődött, amellett, hogy mentesítette a bányá­szokat a legnehezebb munkától, a termelés jelentős olcsóbbodását i.' eredményezte, és nagyban hozzájá­rult ahhoz, hogy a múlt évben a munkatermelékenység tervét 104%-ra teljesítették a béralap 99%-os kime­rítése mellett, az idei első negyedévi tervet pedig több mint ezer tonna vasérc fejtésével szárnyalták túl. A gépesítés előnyeit ma már mind­jobban felismerik a bányászok. A Gö­möri Vasércbányákban ennek ellenéra még mindig hiányos a gépesítés. Ez már évek óta vajúdó kérdés, amely­nek megoldására a pártszervezetnek hatásosabban kell mozgósítania a mű­szaki dolgozókat. Erős, akcióképes pártszervezeteket A kassai kerületben az elmúlt két év folyamán a pártszervezetek több mint 6000 párttaggal és tagjelölttel erősödtek. Következetesen törődtek a falusi szervezetek megerősítésével is. Sok falusi szervezet számbelileg és politikailag is megszilárdult, ami visz­sza tükröződött a szövetkezeti gaz­dálkodás előrehaladásában. A kerületi pártkonferencia az elkövetkező idő­szakban is egyik legfontosabb felada­tul tűzte a pártszervezetek elé soraik megerősítését a termelésben dolgozó legjobb munkások és parasztok közül felvett tagjelöltekkel. Különösen fon­tos a szociális összetétel és a párt ereje arányos széthelyezésének javí­tása, A falusi pártszervezetekben to­vábbra is a legnagyobb gondot kell fordítani a tagjelöltfelvételre, hason­lóképpen az építészetben is. Petro elvtárs, a szepsi járási pártbizottság vezető titkára felszólalásában arról beszélt, hogy a múlt évben a járási pártbizottság arra vezette a pártszer­vezeteket, hogy az új tagjelöltek fel­vételében az eddigi ösztönösséget alapos, megfontolt munka váltsa fel. Ily módon tavaly 162 munkást és 50 szövetkezeti tagot vettek fel tagjelölt­nek. Nagyon helyesen mutatott rá azonban arra, hogy nem elég csupán a jelöltek kiválasztása, hanem követ­kezetesen törődni kell a párttagságra való előkészítésükkel. Ezért a szepsi járásban a tagjelölteket nemcsak a pártiskolázásba kapcsolták be, hanem külön szemináriumi iskolázást szer­veztek részükre. Ezáltal nagyban fo­kozódott aktivitásuk és a tagjelöltek maguk jelentkeznek a pártbizottságo­kon pártmegbízatásokért, amelyeket odaadó munkával teljesítenek. A párt­szervezetek megerősödése nagyban hozzájárult a szövetkezeti mozgalom fejlődéséhez. Volt olyan község a já­rásban, ahol nem volt megalakulva a pártszervezet. Amikor az új tagjelöl­tekből csoportot szerveztek a falu­ban, sikerült megalakítani az egysé­ges földművesszövetkezetet is. A mezőgazdaság nagy feladatainak valóra váltása megköveteli, hogy a falusi pártszervezetek erejét és akti­vitását szüntelenül fokozzák. A szö­vetkezeti nagyüzemi gazdálkodás mind nagyobb tért hódít a járásban. Az utol­só pártkonferencia óta 54 új szö­vetkezet alakult és a szövetkezetek művelésében levő terület 14 500 hek­tárral növekedett. A pártkonferencia tiszteletére számos község pártszer­vezete jelentette be törekvésük sike­rét, az EFSZ megalakítását. Oj szö­vetkezetek alakítása és a meglevő szö­vetkezetek megszilárdítása elsőrendű feltétele annak, hogy az ötéves terv­ben kitűzött célt elérjék. Pártunk és egész népünk fontos esemény, a nemzeti bizottsági válasz­tások előtt áll, pártszervezeteink egyúttal Szlovákia Kommunista Pártja nagy jelentőségű kongresszusára ké­szülnek. A kassai kerületi pártkonfe­rencia feladatul tűzte a küldöttek elé, hogy a választásokra való felkészülést és a kongresszus előkészítését kap­csolják egybe az épttőfeladatok tel­jesítésére való mozgósítással. A fel­adat teljesítését a kommunisták és az agitációs központban dolgozó agi­tátorok odaadó munkája fogja bizto­sítani. Gál László. A politikai tudás elmélyítésének nélkülözhetetlen eszköze A Pártéletnek, Csehszlovákia Kom­munista Pártja Központi Bizottsága folyóiratának legfontosabb feladatai közé tartozik a pártszervezetek mun­kájában szerzett pozitív tapasztalatok ismertetése, megmutatni a párttagok­nak, mit kell tenniök. Másrészt bíráló anyag közvetítésével megmutatni a politikai és szervezési munka fogya­tékosságait, figyelmeztetni a párt­szervezeteket és kommunistákat ezek­re a hibákra. A folyóirat továbbá megmagyarázza a helyes munkamódszereket, tanítja a funkcionáriusokat, hogyan alkal­mazzák ezeket a gyakorlatban. Meg­magyarázza a pártalapszabályzat egyes kérdéseit, harcol a pártalapszabály­zat betartásáért, hogy a párt tevé­kenysége megfeleljen a marxi-lenini elveknek. A folyóirat gazdasági tárgyú cikkeket is közöl, amelyekben szemlél­tetően mutat rá, hogy a pártszerve­zetek jó politikai munkával hogyan járuljanak hozzá a feladatok megol­dásához. „A propagandisták és agitátorok se­gítségére" című rovatban közölt pro­pagandaanyag segít a pártszervezetek­nek a kommunisták nevelésében, a nevelés színvonalának emelésében az­zal, hogy rámutat a propagandamun­ka jó módszereire az előadások elő­készítésében és megtartásában, a párt­oktatás vezetésében stb. Az „Időszerű kérdések" című rovat felvilágosítja az olvasót, hogy a jelen­legi helyzetben mi a legfontosabb te­endő, megmagyarázza, hogy milyen kérdéseket milyen módszerekkel lehet leggyorsabban megoldani. A lap tömegpolitikai és szervezési munkájának fontos részét képezi az olvasóktól kapott levelek közlése. Szükséges, hogy a pártszervezetek, fő­leg a funkcionáriusok, a pártpolitikai és szervezési élet minden kérdéséről írjanak a szerkesztőségnek, hogy ma­gyarázatot kérjenek a nem világos kérdésekben. Az eddigi tapasztalatok azt bizo­nyítják, hogy a Pártélet nagy segít­séget jelert a pértfunkcionáriusok és párttagok számára, akik rendsze­resen olvassák, elsajátítják a munka­módszereket és a jő tapasztalatokat, amelyeket a közölt cikkek ajánlanak. A Központi Bizottság gondot fordít a párttagok és a funkcionáriusok po­litikai és elméleti színvonala emelé­sére. A Život strany és a Pártélet című folyóiratokon kívül kiadja még a Nová mysl folyóiratot, a CSKP KB elméleti és politikai folyóiratát, vala­mint a Pod zástavou socializmu című folyóiratot, az SŽLKP KB politikai, gazdasági és kultúrfolyóiratát. Tekint­ve, hogy a Nová mysl csak cseh nyel­ven, a Pod zástavou socializmu pedig csak szlovák nyelven jelenik meg, a Központi Bizottság foglalkozott ezzel a kérdéssel és elhatározta, hogy le­hetővé teszi a magyar anyanyelvű elv­társaknak is az említett folyóiratok­ban megjelent legfontosabb cikkek magyar nyelven való tanulmányozását azáltal, hogy a Pártélet című folyó­iratot 16 oldallal nagyobb terjede­lemben adják ki. A lap új rovatában közlik a két elméleti folyóirat anya­gát. A Pártélet ez év áprilisától jelenik meg bővített kiadásban. A terjedelem kiszélesítése és a tartalom megjaví­tása természetesen magasabb terme­lési költségekkel is jár. A PSrtélet előfizetési ára e*ért számonként 1,20 koronáról 1,70 koronára, negyedéven­ként 7,20 koronáról 10,20 koronára emelkedik. Ez az áremelkedés — a termelési költségeket figyelembe véve — minimális. A járási pártbizottságok és az alap­szervezetek elsőrendű kötelessége, hogy a jövőben még többet törődjenek a pártsajtó terjesztésével és felhasz­nálásával. Arról van szó, hogy a Párt­élet minden kommunista politikai, szervezési munkájában az első segít­ség legyen. Ez hozzájárul a párttagok és funkcionáriusok munkája és ez­által az egész pártmunka színvonalá­nak emeléséhez. 3C(Í2cl JCata Kósa Katát kérdi anyja: — Férjhez mennél, Kata lányom...? — Mennék, anyám Rácz Istvánhoz. — Nem adlak én Rácz Istvánnak, hanem adlak Végh Gyulához híres portán gazdasszonynak. — — Végh Gyulát én nem szeretem, Rácz Istvánhoz megyek, anyám, szegény portán gazdasszonynak. — Végh Gyulát, ha nem szereted, maradj inkább csak pártában, Rácz Istvánnak nem adlak én. — Nem maradok pártában már, füvet szedtem a tehermek, Rácz Istvánnal füvet szedtem —, holdvilágnál Rácz Istvánnal. — Az a tehén elhullt volna, magad is bár halott lennél, elver apád most a háztól..,! Kósa Kata megesküdött, Rácz Istvánnal megesküdött — ^Szegény portán gazdasszonynak Rácz Istvánhoz elment Kata. Esküvő'e, mennyegzóre apja, anyja nem jöttek el, fiát látni, keresztelni komasággal nem jöttek él. • Mikor szoptat csak sírdogál, bölcsőt renget, csak sírdogál, keserű a teje tóle. Esztendőre eltemette, kicsi fiát eltemette. Nincs már, akit megszoptasson, Nincsen, akit elringasson. Azt se tudja, mit crinál már, egy szál ingben jár" a réten hűvös este holdvilágnál. Apja, anyja megy utána, kérdezgetik: „Mi l»lt, lányom?" • Rácz István is haza hívja; Kósa Kata meg se hallja.. Holdvilágnál énekelget; — „FUvt szedtem va tehennek, holdvilágnál füvet szedtem; hajaj! pártában maradtam." BABI TIBOR. Gyermeknevelés a családban Mint tanítónő legdrágább kincsünk­ről, a gyermekről szeretnék beszélni. A gyermek olyan, mint a virág, sze­retetre, gondos nevelésre van szük­sége. A jó tulajdonságait ápolgatjuk, a jellem rossz, káros kinövéseit irt­juk. A gyermek a családban nő fel. A család az élet kezdete, a szeretet forrása, és az erkölcsi szépség min­taképe. A példa vonzza a fiatal lel­ket, amely szomjasan vár minden szépre, jóra és nemesre. A fiatalság idealista, könnyen lángralobban, lel­kesedik a szépért, ha a szépség és jóság példáját tárjuk eléje. A szere­tet uralkodjon a családban, a házas­társak között, a testvérek között, mert ez mozgatja az egész életet. Ma, ha körülnézünk, nem látunk ma­gunk körül mindenhol ideális családi életet és gyakran nem találkozunk példás anyákkal és apákkal! Az élet gyors léptekkel halad, a munka nagy erőkifejtést kíván tőlünk és emellett a házi munka helyes beosztását úgy. hogy a családban összhang éš rend uralkodjon. A tiszta környezetnek rendkívül nagy hatása van a gyer­mek lelki életére. — Sok családot ismerek, ahol a gyermek csak mint valami mellékes dolog szerepel, félre­lökve, mert nincs rá idő. Ilyen csa­ládokban lassan kialszik a felelősség a gyermekért. Könnyelműek lesznek, engedik, hogy gyermekük a z élet vakutcáiban, bizonytalanság és meg­oldatlan kérdések labirintusában bo­lyongjon. A Makrancos házasság című szín­darab előadásán vagyok. Nem tu­dom átélni és élvezni az előadást, mert a felnőttek sorai között látom a sok gyermekfejet, amelyeknek már pihenniök kellene a fehér párnákon, a mesék csodálatos világában elme­rülve. Mit csinálnak azok a szülők, akiknek a gyermekei itt ülnek és visszafojtott lélegzettel figyelnek minden szóra 5s mozdulatra, amely csak a felnőttek szemének való? Hol van azoknak az egyéneknek a fele­lősségérzete, akik beengedik a gyer­mekeket ilyen előadásra? Másik ab­lakocska: A fiatalság táncol a falu kultúrtermében, hiszen farsang van. A fiatalságnak ki kell tombolnia ma­gát, de nem idő előtt. Mit keres ott a 8—9 éves gyerek? Az egyik város utcáján vagyunk. Egy gépkocsivezető otthagyja nyitva autóját az utcán. Egy 18 év körüli fiú beül az autóba és keresztül-ka­sul száguld az utcán, amíg fel nem fut a járdára és egy kislányt halálra nem gázol. Egy öreg nénivel feküdtem a kór­házban. Három derék embert nevelt föl, testileg, erkölcsileg igen magas fokon állókat. Kíváncsi voltam, ho­gyan nevelte őket, hogy ilyen enge­delmesek és tisztelettudók lettek? A felelet rövid vlm, de tanulságos. Állandóan foglalkoztattam őket, mun­kával, társasjátékkal és könyvvel. Beosztottam az idejüket, eszükbe sem jutott az ivászat és a dőzsölő élet. Ez az édesanya, valóban nem élt hiába. N?m sajnálta a fáradságot, leült fiai mellé, játszott velük, segí­tettek neki a házimunkában, olvas­tak és sportoltak. Álljunk meg mi is kedves szülők, pihenjünk egy kicsit, fogjuk kézen gyermekünket. Menjünk vele sétálni, moziba, érdeklődjünk iránta. Bizo­nyosan sok újat fogunk megtudni gondolkozásáról, belső életéről. így nem veszítjük el a kapcsolatot a gyermekkel és helyes úton vezetjük. A másik végletbe re essünk! Ne szeressük a gyermeket majomszere­tettel, mert Így magunkra fonunk korbácsot és zsarnokot nevelünk. — Kettest kaptam tornából, mondja egy kislány, könnyes szemmel édesany­jának. — íJo várj csak, megmondom édesapádnak, majd ad az a tanítónak! — vigasztalja az édesanya könnyező kislányát. Miért bukott meg a fiam? Otthon mindent tud. Az én fiam miért kapott kettest magaviseletből? Olyan mint egy bárány. Ilyen esetek gyakoriak. így szakad szét a kapcso­lat az iskola és a család között, ar­ró' nem is szólva, hogy a tanító te­kintélye mennyire alá van ásva. A tanítónő példakép legyen a fal­vakon. önfeláldozó munkát fejtsen ki. Mennyi munkát kíván egy első­osztályos tanuló beosztása a közös­ségbe. Különösen azoknál a gyerme­keknél, akiknek nincs testvérük, zár­kózottak, makrancosak, önfejűek. Minden erejét meg kell feszítenie a tanítónak, hogy a gyermekkel osz­tálytársait megszerettesse és hogy a gyermek a közös munkából kivegye a részét. Kialakítjuk a közösségi szellemet és megismertetjük a rend­szeres munka előnyeit. A gyermek összes negatív tulajdonoságait sze­retnénk kiirtani. Hisz ilyen fényes jö­vő sohasem volt a fiatalság előtt. Kéz a kézben közösen haladjunk és vigyázzunk ifjúságunkra, hogy erős oszlopa legyen a művelt és hu­manista emberi társadalomnak. Mi tanítók megfeszített munkával azon leszünk, hogy minél kevesebb tanuló bukjon meg. De a szülök kötelessége, hogy gyermekeikről gondoskodjanak és őrizzék őket, mint a szemük fényét! Telek Margit, tanítónő. II MMmH Mt HI MI HI tl MI M mi HMHMMHW KULTURÁLIS HÍREK AZ IDÉN 80 KlNAI TUDOMÁNYOS DOLGOZÓ látogat hazánkba tanul­mányútra. Tizenegyen már megérkez­tek, további hat tudós pedig a kö­zeljövőben jön hazánkba. A KOREAI NÉPI DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁGBAN most ünnepelték Pak Von, a nagy realista író és gon­dolkodó születésének 220. évforduló­ját. ALFRÉD HOLEČEK ZONGORAMŰ­VÉSZ és Miloš Sádlo csellómüve'sz a Szovjetunióban vendégszerepelnek, ahol a moszkvai és leningrádi szonáta­estéken lépnek fel. • BRATISLAVÁBAN MEGALAKULT AZ ÁLLAMI BÁBSZÍNHÁZ, melynek igazgatójává Ján Ozábalt nevezték ki. MOSZKVÁBAN SAJTÖ ALÁ BOCSÁ­TOTTÁK P. Pesztyelj hajdani Russz­kaja pravda-ját, mely a Gyekabris­ták felkelése című történelmi ok­mánygyüjtemény egyik sorozatát ké­pezi. Augusto Monti olasz író Vietato Pentirsi (Tilos megbánni) című, most megjeleli könyv, erősen emlekfeztet Thomas Mann: Félix Krull (Egy szél­hámos vallomásai) című művére. Mon­ti regényének fő hőse szintén nem­zetközi szélhámos, de ellentétben Thomas Mann Krulljával, Monti hőse erkölcsi alapon áll, bár ez az erkölcsi alap nem azonos a polgár erkölcsé­vel, még kevésbé egyezik a hatósá­gok törvényével. Monti mégis, ellen­tétben Thomas Mannal, pozitív hős­ként ábrázolja a regény szélhámos főszereplőjét. ÜJ SZO 1957. április 4.

Next

/
Oldalképek
Tartalom