Új Szó, 1957. március (10. évfolyam, 60-90.szám)
1957-03-02 / 61. szám, szombat
Äz imperialista körök tovább folytatják mesterkedésesket az ENSZ-ben Újból elnapolták az izraeli kérdés tárgyalását New York (ČTK) — Az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűlésének február 28-án délelőttre hirdetett ülését az utolsó pillanatban elhalasztották. Az ülésen az Izrael elleni szankciókat kellett volna megtárgyalni. New Yorkban és Washingtonban az USA vezetése alatt lázas diplomáciai erőfeszítést fejtenek ki egy kompromisszumos határozati javaslat kidolgozása érdekében, amely megszabadítaná Izraelt a követelt szankcióktól. Az ENSZ-beli küldöttségek egész sora elégedetlenségét fejezte ki a sok halogatás miatt. Elnapolták a Közép-Keletről és az Izrael elleni intézkedésekről szóló vitát is, amelyre az ENSZ közgyűlése február 28-án délután ült össze. Az ülés megkezdése után Mordechai Kidron, Izrael küldötte azonnal kérte e kérdés megtárgyalásának elhalasztását. Az izraeli küldött bejelentése után Fauzi, egyiptomi külügyminiszter a halasztás ellen szólalt fel. Az ENSZ közgyűlése délutáni ülésének további részében felszólaltak Bulgária, Jordánia, Irak, Indonézia és Ukrajna küldöttei, akik egyhangúlag bírálták Izrael álláspontját és eljárását és rámutattak arra. hogy meg nem engedhető, hogy izraeli katonaság továbbra is megszállja Egyiptom területét. Az ENSZ közgyűlésének tárgyalását a közép-keleti kérdésről március l-re 21 órára halasztották. Az ENSZ közgyűlése mellőzte a népi Korea és a VDK felvételét New York (ČTK) - A közgyűlés szótöbbséggel két határozati javaslatot fogadott el, amelyek szerint a bizottság azt ajánlja, hogy Dél-Koreát és Dél-Vietnamot vegyék fel az ENSZ tagjai közé. Mindkét határozati javaslat provokációs módon mellőzi a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és a Vietnam! Demokratikus Köztársaság azon igazságos követelését, hogy feivegyék őket az ENSZ soraiba. A. A. Szoboljev, szovjet küldött hangsúlyozta, hogy a két határozati javaslat bonyolulttá teszi a két ország egyesítését és hozzáfűzi, hogy egyedüli igazságos megoldás, felvenni a tagok sorába~ a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot és Dél-Koreát, valamint a Vietnami Demokratikus Köztársaságot és Dél-Vietnamot is. Dr. Winkler, csehszlovák küldött kijelentette, hogy az új tagok felvétem lénél történő megkülönböztetés, amelyet az USA és uszályhordozói folytatnak, megbontja a világbékét és az ENSZ tekintélyét. A csehszlovák küldött ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet az USA elutasító álláspontjára a Mongol Népköztársaság tagfelvételének ügyében. A közgyűlés ezután megvitatta a palesztinai menekültek helyzetét és nagy szótöbbséggel jóváhagyta a hazájukból kiűzött arabok támogatásának gazdasági programját. Az ENSZ politikai > izottsága ajánlotta, a közgyűlés pedig elutasította a Nyugat-lrián kérdésében tett javaslatot New York (ČTK) - Az ENSZ közgyűlésének politikai bizottsága február 23-án jóváhagyta 13 államnak „jó szolgálatok" három tagú bizottsága létesítésére irányuló javaslatát, amely bizottság segítséget nyújtana a Hollandia és Indonézia közötti egyezmény létrehozásában Nyugat-lrián jövőjét illetőleg. A határozati javaslatot Bolívia, Burma, Ceylon, Costarica, Ecuador, Ethiopia, India, Irak, Pakisztán, SzaúdArábia, Szudán, Szíria és Jugoszlávia dolgozta ki. A javaslatot 39 szóval 25 llliailllllllf :;l:lľ l'!l':i :«i i: • > • 'i::i:i|!ilnl;iiiitri;:|':|i:iiiiii|ii|iilliti;illl!lll!lillilll!l>:illl"lillllllllllll!ltlllllllIllllllMIII A Lengyel Népköztársaság Államtanácsának első ülése Varsó (ČTK) — Február 28-án tartotta a Lengyel Népköztársaság Államtanácsa első ülését Az Államtanács ezen az ülésen jóváhagyta munkarendjét és megszabta, hogy az Államtanács következő bizottságait alakítsák meg: az alkotmányozó bizottságot, a nemzeti tanácsok bizottságát, az állami kitüntetéseket adományozó bizottságot, az állampolgársági ügyek bizottságát, a kegyelmi kérvények elintézésének bizottságát és a bírák kijelölésére szolgáló bizottságot. Az 54. választási körzetben megválasztott Wincent Baranowski képviselő helyett, — aki időközben elhúnyt — az Államtanács más képviselő választását rendelte el. A pótválasztást I 1957. május 5-én tartják meg. U Nu az új burmai miniszterelnök Rangún (ČTK) — A burmai nemzetgyűlés elnöke jelentette, hogy U Nu-t, a fasisztaellenes népi zzabadságliga elnökét nevezték ki miniszterelnökké, aki funkciójában U Ba Swe eddigi miniszterelnököt váltja fel. A jövő hétre hívták össze a burmai parlamentet, hogy U Nu miniszterelnök új kormányát megerősítse. U Nu 1947. augusztus 2-tól 1956. augusztus 12-ig állt a burmai kormány élén. 1955-ben és 1956-ban a Szovjetunióban és a Kínai Népköztársaságba látogatott és személyesen szerzett érdemeket a jobb kölcsönös megértés és a baráti együttműködés megszilárdítása iránt Burma, a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság között. Az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának teljes ülése Róma (ČTK) — Rómában ülésezik az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának plénuma. Az ülés első napján Luigi Longo, az Olasz Kommunista párt helyettes Jőtitkára szólalt fél. „A kommunisták feladata a dolgozó tömegek harcában" című beszámolójában elsősorban Olaszország gazdasági helyzetével foglalkozott és megállapította, hogy a monopóliumok ellenőrzik az olasz népgazdaság valamennyi kulcspozícióit és fő akadályai az iparosítás politikája megvalósításának. Az iparosítás megszüntetné a munkanélküliséget, életre keltené a kevésbé fejlett déli kerületek gazdaságát, kifejlesztené a kisipart és csökkentené az árakat. Longo a vállalatokban uralkodó helyzettel kapcsolatban megjegyezte, hogy a termelést csakis a dolgozók hátrányára fokozzák, kizsákmányolva őket anélkül, hogy munkabérüket emelnék. Longo ezután megszövegezte a szakszervezetek fő feladatait a dolgozó tömegek harcában. Beszédének befejező részében meghatározta a kommunista párt konkrét szerepét a propaganda, az agitáció és a monopóliumok elleni aktív harc terén. Longo beszámolóját vita kövítte. Befejeződött Mollet és Eisenhower tanácskozása Washington (ČTK) — A Mollet francia miniszterelnök és Eisenhower, az USA elnöke közötti tanácskozás befejezése után közleményt adtak ki, amely nagyon általános frázisokra korlátozódik. A közlemény rámutat arra, hogy az USA elnöke „személyes érdeklődést tanúsított" a „Kis-Európa" megteremtésére irányuló tervek iránt, különösen az úgynevezett közös európai piac gondolatát ilfetőleg, amelyet Mollet előtte kifejtett. Már maga az a tény, hogy ezekről a tervekről Washingtonban tárgyaltak, JKegcáfolja e gondolat egyes híveinek azon állítását, hogy a „Kis-Európának" állítólag bizonyos „harmadik erőnek" kellene lennie, amely az USA diktátuma ellen irányul. Amint a zárónyilatkozat szövegezéséből kitűnik, az USA arra törekszik, hogy „az egyesített Európa" elsősorban az USA-val való „kapcsolatok megszilárdítását" segítse elő. A közleményből kitűnik továbbá, í hogy Mollet Eisenhowert a francia gyarmatosító politika egyes szándékairól, különösen Algéria kérdésében tájékoztatta. A két kormányfő a kérdésben egyöntetű álláspontot foglalt eL ellenében elfogadták. Kilenc küldöttség tartózkodott a szavazástól. A háromtagú bizottság létesítésére irányuló javaslat az ENSZ közgyűlésén nem érte el a szükséges kétharmad többséget, úgyhogy eddig nem ajánlották a Hollandia és Indonézia közötti közvetlen tanácskozásokat NyugatIriánra vonatkozólag, amely Indonéziához tartozik ugyan, azonban jelenleg Hollandia tartja megszállva. Február 28-án a közgyűlésen a javaslat mellett 40 küldött, ellene 25 küldött szavazott. 13 állam küldöttsége tartózkodott a szavazástól. Magyarország és Columbia nem vettek részt a szavazáson. A csehszlovák küldöttség a háromtagú bizottság létesítése mellett szavazott. iiiiiiiiiiiiKiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiuniiiiiiDtiinii A Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya tiltakozik Hanói (ČTK) — A vietnami sajtóiroda szerint Fam Van Dong, a Vietnami Demokratikus Köztársaság külügyminisztere Ch. Pineau francia külügyminiszterhez tiltakozó jegyzéket intézett, amelyben a Vietnami Demokratikus Köztársaság tiltakozik az ellen, hogy a francia küldöttség is USA-nak Dél-Vietnam ENSZ-be való felvételére irányuló javaslata mellett szavazott, holott Franciaország aláírta a genfi egyezményeket. Az USA tervei az ENSZ csapatokkal Washington (ČTK) — A TASZSZ sajtóiroda idézi az United Press hírügynökség jelentését, amely washingtoni jól értesült körök tudósítása alapján közli, hogy Egyiptom háta mögött tervet dolgoztak ki az ENSZ fegyveres erői katonai parancsnokságának felépítésére Gazában. E terv szerint az ENSZ csapatainak Sarm és Sajch területét is meg kell szállniok. A hírből kitűnik, hogy ezt az Imperialista tervet véglegesen Dullesnek Eban izraeli nagykövettel és Pineau francia külügyminiszterrel folytatott tanácskozásai szövegezték meg. Brit csapategységeket vonnak ös<ze az Arab-félsziget délnyugati részén Kairó (ČTK) — A MEN egyiptomi hírügynökség közlése szerint a jemeni külügyminisztérium Hodejdában nyilatkozatot tett közé NagyBritannia, agresszív terveiről. A nyilatkozat rámutat hogy az Arab-félsziget nyugati területein folytatják a brit fegyveres erők összpontosítását, ami arról tanúskodik, hogy Nagy-Britannia nagymérvű agreszsziót szándékszik kezdeni. Jemen kormánya — .hengzik a nyilatkozat — figyelmezteti a világ közvéleményét a brit akciók által előidézett helyzet komoly -ágára. Izrael megszegte a Jordániával kötött fegyverszüneti egyezményt Jeruzsálem (ČTK) — A Francé Presse hírügynökség közlése szerint a fegyverszüneti vegyes bizottság Izraelt vétkesnek találta a Jordániával kötött fegyverszüneti egyezmény megszegésében. A bizottság február 28-i ülésé.i megállapította, hogy fegyveres izraeli katonák csoportja átlépte a demarkációs vonalat, Jordánia kerületére hatolt és lelőtte a jordániai nemzeti gárda egyik tagját. A SEATO ausztráliai értekezletének titokzatos előkészületei Sfdney (ČTK) — Az ausztráliai kormány lázas előkészületeket végez a délkelet-ázsiai támadó jellegű paktum (a SEATO) értekezletére. Canberra ausztráliai városban, a parlament épületében, ahol március 8-tól 13-ig tartják az értekezletet az ausztráliai rendőrtisztviselők az amerikai titkosrendőrséggel együtt „biztonsági intézkedéseket" foganatosítanak. Céljuk nyilvánvalóan az, hogy meggátolják, hogy a SEATO paktum valódi szándékairól bármi is a nyilvánossápra kerüljön. Az ausztriália hatóságok. például szigorúan kivizsgálják valamennyi segédhivatalnok és altiszt „megbízhatóságát", akik az értekezlet szervezeti aprarátusábm működnek. A hatóságok rendeletet adtak ki arról, kinek szabad és kinek nem szabad kézhez kapni az értekezletről szóló okiratokat. NIKftZIÁBAN, Ciprus fővárosában a brit gyarmati hatóságok február 28-án további három fiatal ciprusi hazafit ítéltek halálra. Ez év februárjában a halálos ítéletek száma elérte a nyolcat. (ČTK) Megkezdődött a szovjet képzőművészek első össz-szövetségi kongresszusa Moszkva (ČTK) — A moszkvai Kremlben február 28-án megkezdődött a szovjet képzőművészek első összszövetségi kongresszusa. Ennek a jelentőségteljes eseménynek jegyében él néhány hete az egész szovjet közélet. Az első össz-szövetségi kongreszszusnak elsősorban a szocialista realizmus módszere további tökéletesítéséhez és pontos meghatározásához kell hozzájárulnia s hangsúlyoznia kell a szovjet művészet realisztikus hagyományait. A szovjet képzőművészek a kongresszustői azt várják, hogy harcot kezd egyes képzőművészek munkájában mutatkozó kétféleség ellen. Egyes művészek felelősségérzetük teljes tudatában készítik műveiket a kiállítások és képtárak részére, másrészt pedig iparszerűleg intézik el a klubolí, kultúrpaloták stb, megrendeléseit. * * • A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága üdvözli a szovjet képzőművészek első össz-szövetségi kongresszusának küldötteit és általuk a Szovjetunió valamennyi képzőművészét. A szovjet művészeti dolgozók alkotó tevékenysége fontos helyet foglal el a kommunista társadalmat építő szovjet emberek közös építőmunkájában. A kommunista párt nagyra értékeli a valódi népi realisztikus művészetet és olyan hatalmas erőt lát benne, amely hozzájárul a szovjet emberek kulturális fejlődéséhez és a dolgozóknak a kommunizmus eszméi szellemében való neveléséhez. A francia kormány önkénye az afrikai nemzetek ellen Párizs (ČTK) — A párizsi sajtó közlése szerint e napokban a mauretániai Tindoufban az algériai, marokkói és Francia Nyugat-Afrika-i fegyveres erők főparancsnokai titkos ülést tartottak. A tanácskozás résztvevői széleskörű katonai akciókat készítenek elő a mauretániai felszabadító erők ellen. Az algériai, marokkói és* tuniszi nemzetfelszabadító mozgalom hatására a mauretániai nép is arra törekszik, hogy lerázza a francia gyarmatosító uralmat. A francia kormány azonban nem hajlandó tárgyalni a nép képviselőivel és a mauretániai hazafiak szabadságharcát „az ellenőrizetlen marokkói hadsereg tevékenységének" minősíti. Ez a koholt indokolás a francia kormányköröknek ürügyül szolgál arra, hogy halogassa a marokkói kormánynak a marokkói—mauretániai határ végleges meghatározására irányuló jogos követelése teljesítését. E kérdés megoldása ugyanis annyit jelentene, hogy megszűnne az utolsó indok arra, amit Franciaország haderőinek marokkói területen való tartózkodására felhoz. # A francia kormány álláspontját közelebbről a kormánykörökhöz tartozó Aurore lap világltja meg, amely a többi között ezt írja: „Mauretánia: vas, réz és mangán". És a napégette talajból kőolaj buzog ... Nem lehet tétlenül szemlélni, hogy ezt bárki is veszélyeztesse. A francia kommunista párt lapja, a Humanité hangsúlyozza, hogy a francia kormány afrikai politikája csak sértheti Franciaország és az afrikai nemzetek érdekeit és az amerikai imperialisták malmára hajtja a vizet, akik az utóbbi időben e terület kincsei iránt nagy érdeklődést tanúsítanak. A Marokkói Kommunista Párt politikai irodájának nyilatkozata Párizs (ČTK). A Marokkói Kommunista Párt politikai irodája nyilatkozatot adott ki a francia katonáknak marokkói területen való tartózkodásával és a mauretániai határon uralkodó helyzettel kapcsolatban. A nyilatkozat rámutat arra, hogy a marokkói nép nem engedheti meg, hogy francia katonaság tartózkodjék területén, nemcsak azért, mert jelenléte ellentétben áll a szuverenitás elvével, hanem azért is, mert/„a francia hadsereg jelenléte veszélyezteti függetlenségüket". A négy arab államfő kairói értekezletének visszhangja Kairó (ČTK) — Sukrl Kuvatll, Szíria elnöke, február 28-án Kairóban kljelentette, hogy Egyiptom, Szíria, SzaúdArábia és Jordánia kormányfőinek kairói értekezlete és az értekezlet határozatai megnyitják az arab világ egységéhez vezető utat. Az egyiptomi sajtó az értekezletet az arab szolidaritás és erő bizonyítékaként üdvözölte. Az „Al Gumhuria" félhivatalos lap az értekezletről kiadott közleményt „éles válasznak" minősíti azokra a nemzetközi mesterkedésekre, amelyekkel meg akarják ingatni az arab egységet. Az „Ar Raj al Ara" megelégedéssel állapítja meg, hogy az arab államok kormányfői megerősítették az aktív semlegességen alapuló nemzeti felszabadítási politikájukat és azon elhatározásukat, hogy a Közép-Keletet megóvják a hidegháború káros következményeitől. Az USA támogatja Francót Madrid (ČTK) — Február 28-án összeült az újjászervezett spanyol kormány. Első ülése után nyilatkozatot adott ki bel- és külpolitikájáról, amelyet a jövőben szándékszik követni. Az új kormány programelvei nagy súlyt helyeznek főként a Francorendszer külpolitikai kapcsolataira, elsősorban „az Egyesült Államokkal való politikai, gazdasági és katonai kapcsolatok további megszilárdításáre és elmélyítésére". Franco kormánya a külpolitikai kapcsolatok hangsúlyozásával el akarja terelni a spanyol közvélemény figyelmét az ország kritikus gazdaság' helyzetéről. A Franco-kormány további gazdasági és főképpen katonai engedményei az USA-val szemben az amerikai kormányt gazdasági „támogatásának" fokozására akarja késztetni. Franco ezt a segítséget az utóbbi időben már több ízben kérte. A brit és francia sajtó, főképp az -Aurore párizsi burzsoá lap, nyugtalankodva állapítja meg, hogy az USA most azzal a javaslattal áll elő, vegyék fel Spanyolországot az Északatlanti Tömbbe. Ezzel az USA támogatni akarja Franco rendszerének tekintélyét a világ közvéleményének szemében és egyúttal tudomására akarja adni brit és francia szövetségesének, hogy csökkentett számú nyugat-németországi egységeit nem átallja spanyol hadosztályokkal pótolni. A DIjNA magyarországi szakaszán az ausztriai esőzések következtében erős áradás észlelhető. A Győr megyei Dunaremetén február 28-án volt a legmagasabb vízállás; ez egy-két napon belül Budapestre ér. A mentőszolgálat teljes ütemben folyik. Magyarország területén 150 szivattyúgép működik, amelyek a földekről naponta 12 millió köbméter vizet csapolnak le. (ČTK) A KU'BÍSEVI vízierőmű februári és kéthónapos áramszolgáltatási tervét határidő előtt teljesítette. Tizenkét vízi agregát naponta 19—20 millió kilowattóra villanyáramot termel. (ČTK) PATRJCK REILLY, Nagy-Britannia rendkívüli és meghatalmazott nagykövete február 28-án a moszkvai Kremlben átadta J. I. Paleckisznek, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnöksége alelnökének megbízó leveleit. (ČTK) A HUMANITÉNAK, a Francia Kommunista Párt központi lapjának február 26-i számát elkobozták, mert több cikket közölt a francia haderők algériai garázdálkodásáról. A Humanité ellen bírói eljárást Indítottak. A lapot azzal vádolják, hogy veszélyeztette „Franciaország területi sérthetetlenségét". (ČTK) A HALLEI I. kerületi bíróság február 28-án kétnapos tanácskozás után ítéletet hozott az amerikai titkos szolgálat három ügynöke felett. Az ügynökök titkos tudósításokat közöltek a Német Demokratikus Köztársaság védelmére fontos építményekről. Az egyik kémet 12 évi, a másikat 4 és félévi, a harmadikat három évi börtönbüntetésre ítélték. (ČTK) OJ szo 1957. március 3.