Új Szó, 1957. március (10. évfolyam, 60-90.szám)
1957-03-02 / 61. szám, szombat
Hogyan készül nevenapjára a Nemzetközi Nőnap Üzeme 1 Közeledik március 8-a, a nemzetközi nőnap. A bratislavai cérnagyári nak — amely e nevet viseli — iinnepe, mondhatnánk nevenapja ez. A napokban meglátogattuk az üzemet, elbeszélgettünk néhány kiváló dolgozójával és érdeklődtünk, hogyan, mivel akarják megünnepelni „névnapjukat". I Az üzem dolgozói már régen készülnek erre az alkalomra. Még a | múlt hónapban elfogadták a nyitrai üzemek felhívását a termelés hatékonyságának növelésére. Hogyan állják meg helyüket a nyitrai üzemekkel szemben? Ök maguk egyelőre még semmit sem mondanak erről. Van azonban néhány bizonyíték arra, hogy a versenyben nem maradnak le. A következőkben bemutatunk néhány dolgozót, akik nagyban hozzájárulnak a termelés hatékonyságának növeléséhez: Hermán Mária apró termetű fiatalasszony. mondhatnók az iskolapadból került a fonógépekhez. Akkor még csak 17 éves voit, tapasztalatlan a munkában. Bizony elég sok idő kellett, hogy saját igyekvése és munkatársainak segítsége révén begyakorolja magát. Most a „CSISZműhelyben" dolgozik, csupa fiatal lány között. Mennyire ügyes, • azt az is bizonyítja, hogy amíg a többiek csak nyolc gépet kezelnek, ő tízet. Sok szaladgálást igényel munkája, állandóan figyelemmel kell kísérni® Hermán Márfa, aki tíz gépen dolgozik munkáslányt tanított be, akik most már önállóan dolgoznak. Janko vič Anna már hosszú ideje az osztály egyik legjobb dolgozója. Ezenfelül kiveszi részét az üzem szervezeti életéből is. Régi párttag, s a kommunisták bizalmuk jeléül harmadszor választották már be az üzemi pártszervezet bizottságába. Férje is ebben a gyárban dolgozik, és munka után — hacsak egyikük nem marad gyűlésen — együtt járnak haza. Gustáv Ťažký a gépeket. Ha összeszámíthatnánk, egy műszak alatt vagy 10—15 kilométert tesz meg. Atnikor beszélgettünk vele, éppen nagy volt az öröm, ugyanis a januári teljesítményéért megkapta a „legjobb dolgozó" felírást viselő versenyzászlót. Azt mondja, minden erejét latbeveti, hogy ezt a zászlót megőrizze a jövő hónapban is. Gustáv Ťažký az üzem egyik műszaki osztályvezetője és újítója. A múlt évben nagyon értékes javaslatot terjesztett az újítási bizottság elé. A gyapotsimító gép egyik színes fémből készített hengere helyébe sokkal olcsóbb műanyagból előállított henger használatát javasolta. Tökéletesítette a gépet olyan Az állattenyésztés a gazdálkodás alapja a takarmánytermesztés a siker feltétele A galántai járási pártkonferenciáról Jankovič Anna Utolsó képünkön az üzem legérté kesebb újításának szerzői. Šramko Ferenc és Štefan Šupka „patentjük működését figyelik. Az újítás bevált s azóta már el is küldték a megrendelést az új alkatrészekre. Az újítás lényege abban van, ho-<v a fonál, illetve cérnakísérő hen gerek csapágyait úgy alakították át, hogy a henger szabadon mozoghasson. Ha a cérnaszál valamilyen oknál fogva elszakad, félrehúzza értelemben is, hogy ha a selyem- a kísérőhengert (a csapágy engedi), szál beleakad a hengerbe, a gép ön- így megáll a gép és a cérna nem működőén megáll. Ťažký elvtárs kerül a selejtbe. Ez több, mint egymost azon dolgozik, hogy ezt a ja- szerű újítás, s már fel is terjesz vaslatát, melyet már a bizottság is tették szabadalmazás vénett. Ez ; elfogadott, bevezessék az egész osz- találmány nagyban elősegíti majd tályon. a termelés minőségének emelését. Lassan 10 éve lesz már, hogy Jankovič Anna a gyapotfésülő osz- Petrik József tályon dolgozik. Azóta sok fiatal Fényképt^ J. Sluka. Űj öntvény gyártására készülnek — Takarmány — állattenyésztési termelés — istállótrágya — magas hektárhozam — szép jövedelem. — Ezekkel az egyszerű szavakkal fejezte ki a galántai járási pártkonferencián az egyik felszólaló azt a fontos láncot", amelyet a járás szövetkezeti tagjainak a jövőben mindenekelőtt szem előtt kell tartaníok. A galántai járásban a szövetkezeti gazdálkodás már évekkel ezelőtt döntő győzelmet aratott az elaprózott kistermelés felett. A mezőgazdasági földterületnek már alig 10 és egynéhány százaléka tevődik össze az egyénileg gazdálkodók apró parcelláiból. Nem csoda tehát, hogy a járási pártkonferencián a legtöbb szó a szövetkezeti gazdálkodásról hangzott el, arról, hogyan tegyék még gazdaságosabbá a nagyüzemi termelést, hogyan emeljék az elmaradozó szövetkezetek gazdálkodási színvonalát, hogyan valósítsák meg az állattenyésztési termelés hasz nosságának és a hektárhozamoknak fokozását és egyúttal a termelési ön költségek csökkentését, ezeknek ered ményeképpen hogyan biztosítsák a legrövidebb időn belül a szövetkezeti gazdálkodás teljes győzelmét. Az állattenyésztés a gazdálkodás alapja. Ennek hangsúlyozása jellemez te mindvégig a konferenciát. Mert bár a szövetkezetek és az állami gazdaságok termelési eredményei, a hektárhozamok magasan túlszárnyalják az az egyénileg gazdálkodók eredményeit bár a szövetkezetek vagyona 1956-ban több mint 18 millió koronával gyarapodott és túlhaladta a 129 millió koronát; ennek ellenére az állattenyésztési termelés fokozásában sok tennivaló vár még a szövetkezetekre, ha sonlóképpen az állami gazdaságokra is Vegyük például a pálóci és a hrušovi EFSZ-ek példáját, mely szövetkezetek nagy gondot fordítottak az állattenyésztési termelés fejlesztésére. Pálócon a munkaegység értéke 27, Hrušovon pedig 26 korona volt. Ezekben a szövetkezetekben az évvégi zárszámadásnál 20 ezer koronánál is többet fizettek ki egyes tagoknak. Ugyanakkor a munkaegységek értékének járási átlaga 18,44 korona volt. Ez meggyőző bizonyítéka annak, hogy ha minden szövetkezetben hasonló gondossággal törődtek volna az állattenyésztés növelésével és a hasznosság fokozásával, akkor az EFSZek, és ezzel egyúttal a szövetkezeti tagok jövedelme is hatalmas összegekkel gyarapodott volna. Az állattenyésztési termelés alapja a bőséges takarmányalap. Enélkül olyan a szövetkezet állatállománya, mint a homokra épített ház. Márpedig ilyen „ház" nem volt ritkaság még a múlt évben sem, ha tekintetbe veszszük, hogy az évelőtakarmányok terSramo Ferenc és Štefan Šupka újítók Legfiatalabb kohászati üzemünk 'dolgozó 1, az árvái Istebnében a kormány és a Forradal ni Szakszervezeti Mozgalom vörös zászlajának kétszeres tulajdonosai már 1955-ben sikeresen megoldották a ferrovolfrám gyártását. A múlt évben a szovjet technikai dokumentáció segítségével a ferrochróm gyártását világszínvonalra emelték. 0 J SZO 1957. márrius 2, A vasöntvények gyártásában elért eddigi gazdag tapasztalatok alapján az üzemet silikokalcium gyártásával bízták meg. Az új gyártás előkészületi munkáinak súlypontja a II. „elektrotermia részleg technikusainak vállaira nehezedik. A fejlesztési központ kísér Isti kemencét készít elő, amelyben az árvái kohászok megvalósítják az első kísérleti olvasztásokat. mesztésének tervét 25,6 százalékban irányozta elő a terv, a járás szövetkezetei pedig csak a földterület 14,3 százalékán termeltek évelőtakarmányt, az állami gazdaságok pedig a több mint 30 százalék helyett csak e földterület 12,6 százalékán. Ezen az állapoton sürgősen változtatni kell, és amint erről több falusi pártszervezet küldötte beszélt, változtatni is fognak. Ezt kívánja a szövetkezet és minden egyes tagjának érdeke és ezt kívánja a társadalom érdeke is. A gazdaságosság kérdésével kapcsolatban solí szó hangzott el a szántóföldek istállótrágyával való trágyázásának fokozásáról. Az eddigi helyzet ezen a téren sem kielégítő, a tervezett 20—25 százalék helyett a szövetkezetek átlagosan csupán a földterület 15,5 százalékát termékenyítik meg istállótrágyával. Ennek a problémának megoldása is az állattenyésztés növelésétől függ. Világos, hogy ha nagyobb lesz az állatállomány, nagyobb területen alkalmazhatnak istállótrágyát. Az eredmény nagyban meg fog majd mutatkozni az emelkedő hektárhozamokban, a gazdaságosság fokozódásában, a szövetkezeti tagok jövedelmének gyarapodásában. A járási pártkonferencián sok felszólaló szavai bizonyították, hogy a galántai járás szövetkezeti tagjai leszűrték a tanulságot az elmúlt időszak gazdálkodásából és következetesen haladnak a magas színvonalú mezőgazdasági termelés meghonosítása felé. Legtöbb helyen már felismerték, hogy nemcsak a hektárhozamok a döntők, hanem az is, hogy a hozamok elérése mennyibe kerül. A termelési önköltség szüntelen csökkentése legfontosabb feltétele a falvak jólétének — hangsúlyozta felszólalásában számos szövetkezeti tag. A sok felszólaló közül Puskás Jánosnak, az alsószeli EFSZ elnökének és Köböl Józsefnek, a vezekényi EFSZ tagjának felszólalását említjük meg. Az alsószelii küldött arról beszélt, hogy a szövetkezet eredményé attól függ, mennyibe kerül a kitermelés. A jövőben tehát arra fogják fordítani a legnagyobb gondot, hogy olyan intézkedéseket valósítsanak meg, amelyek ezen a téren eredményt hoznak. Köböl elvtárs, a vezekényi falusi szervezet küldötte, hangsúlyozta, nálunk már bebizonyosodott, hogy az állatállomány a gazdálkodás alapja, ennek feltétele pedig a takarmányalap. Saját bőrükön vagy inkább saját zsebükön tanulták ezt meg. Mert az állattenyésztés és a takarmánytermelés elhanyagolása nagyban okozója volt annak, hogy a járás egyik legrégibb szövetkezete, amelybe valamikor tanulmányútra jártak olyan szövetkeze-: tekből, ahol ma már sokkal magasabb színvonalú a gazdálkodás, most .a leggyengébb szövetkezetek közé tartozik, A legnagyobb hiba pedig az volt, hogy a pártszervezet, a párttagok nem akarták észrevenni a szövetkezeti gazdálkodásban levő fogyatékosságokat, sőt inkább takargatták a hibákat. Ennek következménye nem is lehetett más, mint a minden vonalon eluralkodó nemtörődömség, a szövetkezet legyengülése. Nagy tanulsága ez a járás minderi falusi pártszervezete, az összes kommunisták számára. Bizonyítja, hogy a kommunisták munkájától nagyban függ a szövetkezetek gazdálkodásának helyes irányba terelése, a gazdálkodás színvonalának emelése, eredményességének fokozása. Pártunk tagjainak nemcsak a szövetkezeti tag szemével, hanem a kommunista szemével, a po-< litikus szemével kell néznie a felJ merülő problémákra; a hibák ellem küzdelemre, a párt politikájának megvalósítására kell mozgósítania a széles tömegeket. Ehhez az a legfontosabb, hogy nyitott szemmel járjanak, állandóan mélyítsék politikai tudásukat és mindennapos meggyőzőmunkát végezzenek a falvak lakosai körében. Gál Laszld Növelik a kiviteli árufajták gyártását A hazánkban gyártott cukorkafélék iránt nagy a kereslet külföldön. Ezt számokkal is bizonyíthatjuk. A trnavai Figaró az idén 250 százalékkal, a jövő évben 300 százalékkal több cukorkaárut száliít külföldre, nagyrészt a nyngati államokba. A trnavai cukorkagyár dolgozói előtt nagy feladatok állnak, de meg vannak itt az eredményes munka előfeltételei. A szocialista munkaversennyel és az üzemen belüli önálló elszámolással már eddig is példás eredményeket értek el, s így a trnavai cukorkagyár az élelmiszeripar legjobb üzemei közé tartozik. A gyárban 435 dolgozó vezet takarékossági számlát. De hogy az üzemen belüli önálló elszámolást még jobban alkalmazhassák, annak jelentőségéről és alkalmazásáról minden évben iskolázást tartanak. A múlt évben az üzemen belüli önálló elszámolásról tartott előadásokon rendszeresen több mint 400 dolgozó vett részt. Nagy gondot fordítanak' a gépesítésre is, miáltal mindinkább háttérbe szorul a kézzel végzett munka. A cukorkák csomagolását géppel sokkal gyorsabban és ízlésesebben végzik. A trnavai Figaróban elsősorban azért tudnak ilyen jó eredményeket elérni, mivel az üzemi pártszervezet jó kapcsolatot tart fenn az üzem vezetőségével, az üzemi bizottsággal és a CSISZ szervezetével, D. V. m Ä íavasz küszöbén A nagygéresi „Győzelmes Ok** tóber" Szövetkezetben egyre mozgalmasabbá válik az élet. A közelgő tavaszt a tagság nem várja ölhetett kezekkel. A szövetkezet kovácsműhelye előtt, a magtisztító gépek körül és a gazdasági udvaron pezseg az élet. Javítják a munkaeszközöket, tisztítják a vetőmagot. Mert sosem lehet tudni, hogy mikor indulhat meg á munka. Voltak olyan esztendők, hogy már februárban földbe kerülhetett a tavaszi gabonaneműek magva, ellenben olyan évek is akadtak, mint például a múlt év, amikor csak áprilisban lehetett megkezdeni a vetést. A jó gazda mindig úgy tervez, hogy jobb idejében felkészülni, mint aztán kapkodni. A Győzelmes Október tagjait nem nevezhetjük rossz gazdáknak. Hogy miért? Erre csak egy-két példát említünk. Tavaly 400 métermázsa terven felüli sertéshússal és 92 000 liter terven felüli tejjel járultunk hozzá dolgozó népünk jobb ellátásának biztosításához. A munkaegység értékét 22 koronára emelték s nem kevesebb mint 1200 000 koronát fizettek ki a zárszámadáskor a tagság közt. Dorko Bertalan, a szövetkezet elnöke, nyugodt léptekkel jár-kel a gazdaságban. Igaz, sok a gondja. A másfélezer hektáros gazdaság sorsa elsősorban az ó vállán nyugszik. Most a baromfifarmról érkezett s örömmel újságolta, hogy náluk már kikeltek a kis csirkék. 9S0 van belőlük a jó meleg helyiségben. Hogy ki gondozza őket? Azt is elmondja Lukács Erzsi néni, aki tavaly is kitett magáért. A gondjaira bízott tyúkok egyenként 138 tojást hoztak a szövetkezetnek. így aztán a pénzügyi tervet is nemcsak teljesítették, de 20 000 koronával túl is szárnyalták. Ebben az évben 150 tojásra tette le a garast tyúkonként Lukács Erzsi néni. Az előirányzott pénzügyi tervet pedig 43 000 koronával akarja túlszárnyalni. — Tojnak-e a tyúkok most, a téli időszakban? — kérdezem. — Igen, tojnak — feleli az elnök. — Már 70 000-et be is adtunk a közfogyasztásra. A kiscsirkékre tereli a szót. — Ha minden jól megy, akkor az őszi hónapokban már ezek is tojnak. A II. országos szövetkezeti kongresszuson Dorko Bertalant az „Érdemes szövetkezeti dolgozó" jelvénnyel tüntették ki. Már akkor is jó szövetkezeti elnöknek bizonyult. Hét éve áll a szövetkezet élén. Évről érre gazdagította tudását, sokat olvasott, sokat tapasztalt. Mert enélkül nem tudná megállni a helyét még egy hétig sem. Mindig azon igyekezett, hogy a gazdaságot a szövetkezeti mintaalapszabályzat szellemében. vezesse. — Ez a törvény nálunk, s mi azt az utolsó betűig be is tartjuk — mondja Dorko elvtárs. Mindazokat a sikereket, amiket eddig elértünk, jórészt ennek köszönhetjük. Eddigi eredményeik nagyok. Olyanok, amilyenekre még csak gondolni sem mertek volna akkor, amikor megalakították a közös gazdaságot. A tagok közül 24-en új családi házat építettek. Szinte kivétel nélkül minden családban űj bútor csillog, rádió szól, a mosógép sem ritkaság. Nagygéresen jómódban élnek az emberek. A napnál világosabban bebizonyosodott a nagyüzemi gazdálkodás fölénye a kisparcellás gazdálkodással szemben. Az EFSZ-ek III. országos kongresszusa ismét egy állomás lesz mezőgazdaságunk fejlesztésének útján. Azzal a jelszóval ülésezik majd a kongresszus, hogy a jövőben még határozottabban haladjunk azon az úton, amelyen elindultunk a felszabadulás utáni években. Növeljük a földek hektárhozamát és az állatok hasznosságát, hogy így több és jobb, s nem utolsósorban olcsóbb mezőgazdasági termékekkel lássuk el dolgozó népünket. Ugyanakkor jó meggyőző munkával bővítsük a mezőgazdasági szocialista szektorát. A Győzelmes Október tagjai példás kötelezettségvállalásokkal köszöntik a lll. kongresszust. Vállalták, hogy a kötelező beadáson felül 500 métermázsa sertéshúst és 112 000 liter tejet termelnek ki ebben az évben. A tagok közül 90-en tettek egyéni és kollektív munkafelajánlást Felajánlásaik pénzöszszege 915 000 koronát tesz ki. Példájuk valóban követésre méltó. Farkas Kálmán