Új Szó, 1957. március (10. évfolyam, 60-90.szám)

1957-03-12 / 71. szám, kedd

A ssoeialista tábor egysége a ssoeializmus építésének előfeltétele A Seinteia szerkesztőségi cikke (A cikk első részét vasárnapi számunkban köz ltUk.) Egyetértünk Popovics elvtársnak azzal az álláspontjával, hogy a béka erőinek növekedése összefügg a munkásosztály egyre növekedő szerepével, a szocializmus erőinek megerősödésével és túlsúlyba kerülésével. Ezeket az erőket azonban semmiesetre sem lehet különválasztani vagy elszigetelten szemlélni a szocialista államok létezésétől, ahol a hatalom a munkásosztály kezében van; a szocialista államok szolidaritásától és egységétől, attól a hatalmas politikai és anyagi erőtől, amit a szocialista tábor — a nemzetközi munkásmozgalom és a béke híveinek más erői mellett — a béke szolgálatába állít. Felvetődik a kérdés: miért támadja a nemzetközi reakció oly hevesen és oly állhatatosan a szocialista országok egységét és testvéri szolidaritását? Világos, hegy éppen azért, mert a béke ellenségei a szocialista táborban látják agresszív terveik legfőbb akadályát. Különösen a jelenlegi körülmények között, amikor a nemzetközi életben két, egymással ellentétes irányvonal mutatkozik meg, amikor az agresszív körök megkísérlik újabb háború felé irányítani a dolgok menetét, véleményünk szeqjnt hiba egy kalap alá venni a haladás és béke erőit a reakció és háború erőivel, hiba kétségbe vonni erőink egysége megszilárdításának szükségességét. A Borba azt írja, hogy a kommunista és munkáspártok az idealista filozófiát, pontosabban a pragmatikus filozófiát vallják magukénak, mert ennek a filozófiának értelmében csak az igaz, ami hasznos és -toamis mindaz, ami az imperialistáknak hasznos. Anélkül, hogy filozófiai vitába bocsátkoznánk, meg kell állapítanunk: a legfőbb objektív igazság ebben a kérdésben az, hogy minden arra irányuló kísérlet, hogy kétségbe vonják a szocialista országok egységét és ez egység szüntelen megerősítésének szükségességét, csak kárára lenne a béke és a szocializmus erőinek. Másodsorban, hogyan íehet közös nevezőre hozni két olyan külenbözp fogalmat, mint az, hogy szocialista tábor — amelyet a szocialista országok azonos gazdasági-társadalmi és politikai struktúrája, közös célkitűzései és alapvető ésdekei, közös ideológiája, a testvéri együttműködés és kölcsönös segélynyújtás jellemez, és azt, hogy katonai tömb, főként amikor ismeretes, mennyi állhatatossággal és milyen következetesen harcol a Szovjetunió és a többi szocialista ország azért, hogy meggátolják a világ katonai tömbökre való osztását? A kérdés felvetésének ez a módja természetesen csak zavart kelthet. Az a tény, hogy a nemzetközi síkon létezik szocialista tábor és kapitalista tábor, nem a „tömb"-politikának az eredménye, hanem elkerülhetetlen következménye annak a ténynek, hogy számos országban győzött a szocializmus, más országokban viszont még a kapitalizmus maradt fenn. Ez egyébként igazolja a lenini tézisek helyességét. Lenin, a jelenkori kapitalizmus sajátosságait elemezve, felfedezte a kapitalizmus egyenlőtlen gazdasági és politikai fejlődésének törvényét, amely szerint lehetséges a szocializmus győzelme eleinte csak néhány országban. Ha a szocializmus győzelmének meg lettek volna az egyidejű feltételei minden kapitalista országban, világos, hogy ma nem létezne két tábor a nemzetközi küzdőtéren. A szocialista tábor és a szocialista tábort képező országok szolidaritása objektív jelenség a jelenkori társadalom fejlődésének mostani szakaszában. Ezt a valóságot nem lehet idézőjelek közé tenni. Ez a valóság nem konjunkturális jellegű és nem is lehet az, mert a két tábor fennállása a világ szocialista országokra és kapitalista országokra való megoszlásával van összefüggésben. Ami a katonai tömböket illeti, létezésük a második világháború után kialakult bizonyos konkrét nemzetközi körülmények következménye — nevezetesen, hogy az imperialista hatalmak, az USA vezetésével, agresszív előkészületeket folytatnak a szocialista országokkal szemben. A szocialista országokat az kényszerítette a varsói szerződés megkötésére, ho^y az Atlanti- és a Földközitenger övezeteiben, valamint a KözelKeleten egész sor agresszív katonai tömböt szerveztek, hogy a szocialista országok körül amerikai katonai támaszpont-övezetet létesítettek, hogy az imperialista hatalmak fokozták agresszív tevékenységüket, s főként irányt vettek a német ijnperializmus helyreállítására. A NATO-féle agreszszlv tömb és a varsói szerződés között mélységes különbség van. A varsói szerződés védelmi jellegű, nyílt szerződés, amelyhez más országok is csatlakozhatnak, társadalmi-politikai rendszerükre való tekintet nélkül; olyan szerződés ez, amely kötelezi a részvevő országokat, hogy tartózkodjanak az erőszak alkalmazásától a vitás nemzetközi kérdések megoldásában, stb. A varsói szerződésben részvevő szocialista országok, amikor megkötették ezt a szerződést, ezt átmeneti jellegűnek, de az adott nemzetközi helyzetben feltétlenül szükségesnek tekintették biztonságuk és függetlenségük megvédése szempontjából. Jugoszlávia külügyminiszterének és a Borbá-nak bizonyára van tudomása arról, hogy a varsói szerződésben részvevő államok a kollektív biztonsági rendszer létrehozása esetén minden katonai tömb megszüntetése mellett foglaltak állást, beleértve a varsói szerződést is. • Nem óhajtunk katonai tömböket, de minthogy jelenleg fennállnak az imperialista hatalmak által szervezett tömbök, amelyekről jól tudjuk, hogy a szocialista országok ellen irányulna^, nem maradhatunk védtelenek az ellenséggel szemben. A szocialista tábor országai szernelőtt tartva népeik létérdekeit és a szocializmus ügyének érdekeit, egyöntetűen és eltökélten támogatják a varsói szerződést s megszilárdítását nemzeti függetlenségük és biztonságuk védőpajzsának tekintik. A szocialista táborhoz való tartozás nem jelent önmagába-zárkózást, nemzetközi elszigetelődést. Mint ismeretes, az imperialista propaganda, több mint egy évtizeddel ezelőtt a szocialista országok elleni rágalomhadjárata során kiagyalta a „vasfüggöny" elméletét. Az élet azonban világosan megmutatta, kik kedvelik az elszigetelődési politikát. Jól ismertek a szocialista országok lankadatlan erőfeszítései a nemzetközi együttműködés kifejlesztésére, a kereskedelmi és üzleti kapcsolatok kibővítésére, a kulturális és sportcserékre, stb., mint ahogy jól ismert az imperialista hatalmak megkülönböztetési politikája is. Kocsa Popovics elvtárs beszédében utal arra, hogy „Jugoszlávia nem vesz tömbökben részt" és kijelenti, hogy a szocialista országok egyes vezető köreiben „csalódást" keltett ez az álláspont. Véleményünk szerint itt a kérdés lényegének elferdítésével állunk szemben. Jugoszlávia csatlakozása valamely államcsoportosuláshoz természetesen olyan kérdés, amelyben csak maga dönthet. Egyszersmind hangsúlyoznunk kell, hogy a szocialista tábor országai rokonszenvvel tekintenek bármely országra, amely nem akar részt venni agresszív tömbökben (NATO-ban, SEATO-ban, bagdadi paktumban stb.), vagy nem akarja sorsát hozzákapcsolni ilyen tömbökhöz. Minthogy azonban K. Popovics elvtárs beszédében a szocialista országok egységét felcseréli a „tömb" fogalmával, voltaképpen tagadja a szocialista országok egységének és szolidaritásának magát az eszméjét is. Ebből a szempontból K. Popovics elvtárs álláspontja valóban csak „csalódást" okozhat. E kérdések kapcsán rá kell mutatnunk arra, hogy az utóbbi időben egyes jugoszláv lapokban olyan elméletekkel találkozhattunk, amelyek szerint a szocialista országok egységét „a békés egymás mellett élésre" kellene korlátozni, s a szocialista országok közti kapcsolatok ugyanolyanok kellene, hogy legyenek, mint egy szocialista ország és egy tőkés ország kapcsolatai. A szocialista országok a nemzetközi munkásmozgalom vívmányai, e mozgalom biztos és hű támaszai, s a dolgozók szeretete övezi őket. Egyetlen dolgozó sem tekinthet valamely szocialista országot ugyanúgy, mint egy tőkés országot, s még kevésbé teheti ezt egy kommunista. Igazuk van a jugoszláv elvtársaknak, amikor azt állítják, hogy a szocialista erők és a szocializmus felé irányuló törekvés | növekszik az egész világon, de ez nem jelenti azt, mintha egy olyan országot, amelyben a hatalom a dolgozókat kizsákmányoló és elnyomó monopolista trösztök kezében van, azonosítani lehetne egy szocialista országgal, amelyben a hatalmat a munkások és a parasztok gyakorolják. A békés egymás mellett élés „pancsa sila" néven ismert elvei — a jogegyenlőség, a területi sérthetetlenség, a függetlenség és a szuverenitás kölcsönös tiszteletbentartása, a bélügyekbe való kölcsönös be nem avatkozás és meg nem támadás — éppen ezért igen fontos pozitív tényezők a nemzetközi kapcsolatokban. A béke erői és mindenekelőtt a szocialista országok eltökélten támogatják ezeket az elveket. De a szocialista országok között vannak minőségileg magasabbrendű kapcsolatok is. Éppen ezek az alapvető tényezők, amelyeken a szocialista országok egysége felépül — rendszerük közös jellege, céljaik és ideológiájuk közössége — teszik lehetővé, hogy a szocialista országok sokkal szélesebb és mélyrehatóbb kapcsolatokat teremtsenek egymás között, mint a tőkés országokkal és elősegíti azt, hogy a proletárnemzetköziség alapján a testvéri szolidaritás és az elvtársi, kölcsönös segélynyújtás kapcsolatai honosodjanak meg közöttük. Lehetséges-e a szocialista országok kapcsolatait az együttélés szabályaira korlátozni, miként a különböző társadalmi rendszerű és ellentétes célú államok között? Kétségkívül nem. Ez eltávolodás lenne a proletár nemzetköziség marxista elvétől. „A szocialista országok egymás mellett élésének" elmélete lényegében figyelmen kívül hagyja a világ két ellentétes gazdasági-társadalmi rendszerre való osztottságát. Ez az elmélet tagadja a szocialista és a tőkés országok közötti lényeges különbségeket, valamint a szocialista orszáj gok közös vonásait és közös történelI mi céljait. IfKöztudomásu, hogy a szocialista országok között a történelemben eddig ismeretlen, teljesen újfajta kapcsolatok jöttek létre. E kapcsolatok lényege a függetlenség, az egyenjogúság, a kölcsönös érdekek és a nemzeti szuverenitás elveinek tiszteletbentartásán alapuló elvtársi együttműködés és kölcsönös segélynyújtás, "lső ízben történt meg, hogy a területük e, erejükre, gazdaságuk fejlettségi fokára nézve különböző országok kapcsolatai az egyenlőség és a kölcsönös segélynyújtás alapján jöttek létre. A szocialista országok közti újfajta kapcsolatok rendszerének középpontjában kezdettől fogva az a tényező állt, hogy a Szovjetunió erőteljes, hathatós és sokoldalú segítséget nyújtott a többi szocialista országnak, mégpedig olyan időszakban, amikor saját maga is hősies erőfeszítéseket tett a háború okozta mély sebek be.qyóqyítására. A szocialista országok jelentős gazdasági és kulturális fejlődése, műszaki-tudományos haladása elképzelhetetlen lett volna a szocialista együttműködési kapcsolatok nélkül. Egyben hangsúlyozni kell, hogy á szocialista országok által kifejlesztett újszerű nemzetközi kapcsolatok, amelyek szöges ellentétben állnak a tőkés országok által kialakított leigázó, szolgaságot jelentő kapcsolatokkal, nagy befolyást gyakoroltak nemcsak a szocialista táboron belül, hanem azon kívül is a nagy kapitalista monopóliumok uralmának alávetett kis, függő vagy gyarmati országok népeire. Az élet azt bizonyítja, hogy az imperialista hatalmak kénytelenek számotvetni e kapcsolatok létezésével, erejével és a népekre gyatiorolt hatásával. Ennélfogva az újtípusu nemzetközi kapcsolatok megteremtése az összes népek nagy történelmi jelentőségű vívmánya. Az ilyenszerü kapcsolatok rendszerének megteremtése természetesen nem mehetett végbe bizonyos akadályok leküzdése nélkül. Nem felel meg a valóságnak a Borba állítása, amely szerint különböző kommunista és munkáspártok azt hangoztatják, hogy a szocialista országok kapcsolataiban sohasem merültek fel nehézségek. Vagy amikor a pártok hibájául rója fel, hogy „elhallgatják" ezeket a kérdéseket. A társadalmi élet bonyolult jelenségeit elmélyülten tanulmányozó kommunista pártok előtt teljesen világos, hogy a többszáz millió embert felölelő országok nagy családjának tagjai közötti kapcsolatokat szabályozó új normák nem jöhettek létre azonnal a legtökéletesebb formában. Ezek a normák a történelembea eddig ismeretlen, teljesen új dologként jelentek meg; a kapitalista világ nemzetközi kapcsolatainak tapasztalata nem szolgálhatott mintául. Az új kapcsolatok bonyolult folyamat útján alakultak ki és ennek során felmerültek hiányosságok, nehézségek és hibák. Az SZKP XX. kongresszusa rendkívül bátran és határozottan, példás elvszerüséggel, keményen megbírálta azokat a torzításokat és hibákat, amelyek ártottak az egyenjogúság elvének a szocialista országok kapcsolataiban. Köztudomású, hogy az öszszes kommunista és munkáspártok következetes intézkedéseket tettek, és tesznek e hibák felszámolására é* káros következményeik helyrehozására. Hogyan lehet tehát azt állítani, hogy elhallgatiák ezeket a kérdéseket? Mindenekelőtt, elejétől fogva meg kel! mondani azt, ami valóban fontos és amit a Borba ténylegesen elhalígat, azt, hogy a szocialista országok kapcsolataiban megnyilvánult hiányosságok és gyengeségek, minden komoly negatív következményeikkel együtt, nem szüntették meg azt, ami a lényeges ezekben a kapcsolatokban. Míg a kapitalista országok kapcsolatainak döntő és lényeges vonása az országok . közti egyenlőtlenség, az, hogy az erősebb elnyomja és kifosztja a gyengébbet, a szocialista országok kapcsolatainak lényeges vonása éppen az egyenjogúság, az elvtársi együttműködés, a kölcsönös előnyök. Az egyenlőség elvének bármilyen megszegése homlokegyenest ellenkezik a szocialista országok közti kapcsolatok természeté /el. Éppen ezért lehetséges az, hogy a kommunista és munkáspártok hatékony intézkedésekkel kiküszöböljenek és megfelelően helyrehozzanak bármilyen fogyatékosságot vagy hibát. Országunk, úgyszintén más szocialista országok tapasztalata bizonyítja, milyen gyümölcsözőek ezek a kapcsolatok. A román .lép a Szovjetuniótól kapott segítségben és azokban az előnyökben tapasztalja e kapcsolatok hatékonyságát. amelyeket az összes szocialista országokkal való testvéri együttműködése biztosít számára. Ilyen körülmények között országunk dolgozói rendkívül rövid idő alatt el tudják érni azt. hogv a qazdaságilag elmaradott, iparilag gyengén fejlett Románia, teljes virágzásban lévő, erős iparral és szakadatlanul fejlődő, a múlthoz képest összehasonlíthatatlanul magasabb műszaki színvonalon álló mezőgazdasággal rendelkező országgá váljék. Megszerveztük, például az ország bizonyos jelentős természeti kincseinek ésszerű kiaknázását, új iparágakat teremtettünk, nagyszabású építkezéseket hajtottunk végre. Kulturális téren is nagy haladást értünk el. E kapcsolatok hatékonysága megnyilvánult abban a segítségben is, amelyet országunk nemzetközi helyzetének megszilárdításában kapott: Románia független, szuverén országgá vált s olyan nemzetközi pozíciója van, amilyen a múltban sohasem volt. Jogosan mondta Togliatti elvtárs: „A Szovjetunió eddig hatalmas mértékben támogatta a szocialista országok fejlődését, segítette őket nehézségeik leküzdésében, gyárak építésében, a technika legfejlettebb vívmányainak bevezetésében egészen a legkorszerűbb atomberendezésekig. Ha ki lehetne számítani ennek a segítségnek az anyagi értékét, szédületes számokat kapnánk. A Szovjetunió népei e feladat teljesítésével és a hozott áldozatokkal az egész munkásmozgalom elévülhetetlen elismerését vívták ki." Másodsorban lehetetlen, hogy a Borba ne tudná, hogy azoknak a fokozott akcióknak a keretében, amelyeket az SZKP különösen a XX. kongresszus óta folytat a korábbi hibák felszámolásáért, a Szovjetunió rendkívül fontos gyakorlati intézkedéseket foganatosított. Ismeretes a Szovjetunió kormányának e kérdésben közzétett 1956. október 30-i nyilatkozata, valamint az ezt követő intézkedések összessége. Ezen a téren megemlíthetjük a jól ismert lengyel-szovjet tárgyalásokat, valamint más népi demokratikus országok képviselőivel folytatott tárgyalásokat, amelyek mind a kölcsönös egyenlőség és bizalom szellemében zajlottak le és teljes sikerrel zárultak. A Román Népköztársaság és a Szovjetunió kormányküldöttségeinek tárgyalásai olyan egyezménnyel zárultak, amelynek nagy fontossága van népgazdaságunk szüntelen fejlesztése, iparunk egyes alapágainak fejlesztése, az aszály következményeinek leküzdése, mezőgazdaságunk fellendítése, népünk életszínvonalának emelkedése szempontjából. A szocialista országok közötti kapcsolatokban nincs olyan probléma, amelyet ne lehetne megoldani a kölcsönös elvtársi egyetértés szellemében, az egyenlőség elvének hiánytalan valóraváltását követve. Saját tapasztalatunkból tudjuk, hogy a kapitalista hatalmak a múltban NEM HIBÁKAT követtek el országunkkal szemben, hanem elnyomták és évtizedeken át rendszeresen fosztogatták országunkat. Az ilyen „hibákat" nem lehetett megszüntetni, mert magából az imperializmus természetéből eredtek, s e „hibák" csak akkor szűntek meg, amikor országunk lerázta az imperialista igát. Lehetetlen, hogy a Borba ne ismerné mindezt. Kinek használhat hát, hogy a jugoszláv cikkírók minduntalan és egyoldalúan visszatérnek a múltbeli hibákra, olyan fényben tüntetve fel őket, amely meghamisítja e kapcsolatok lényegét, s elhallgatják az elmélyült bírálatot és a hibák kiigazítására foganatosított intézkedéseket ? Teljesen egyetértünk a Borba cikkének szerzőivel abban, hogy az elvtársi vitában nincs helyük a rágalmaknak. Ennek az állításnak azonban sajnos, ellentmond az, hogy a cikk írói igyekeznek sötét színben feltüntetni a szocialista országok kapcsolatait és kétségeket ébreszteni irányukban. A Borba cikke szerint ellentmondás van a szocialista országok egysége és függetlensége, vagyis a nemzeti érdekeik és internacionalista feladataik között. Az élet azonban azt bizonyítja, hogy a legmagasztosabb érdekek — a szuverenitás megvédése, a gazdasági és kulturális előrehaladás, a nép jólétének megteremtése — leginkább a többi szocialista országgal való testvéri együttműködés és az internacionalista kölcsönös segélynyújtás alapján valósulhatnak meg. A szocialista tábor erősítése — a legfőbb internacionalista kötelesség — mindegyik érdekelt ország gazdasági és kulturális felvirágzása alapján történik. A szocialista táborhoz való tartozás és a szocialista országok szoros egysége nemcsak hogy nincs ellentétben a nemzeti függetlenség biztosításával, hanem ellenkezőleg, a legjobb biztosíték ennek megvédésére. Helyesen mondta Gomulka elvtárs, hogy „Lengyelország sorsa, biztonsága, fejlődése és a világban elfoglalt helye a szocialista tábortól függ. Csakis szocialista Lengyelország élhet és fejlődhet, egy olyan Lengyelország, amely az egyenlőség alapján baráti, jó kapcsolatokat tart fenn a Szovjetunióval és szövetségben áll a népi demokratikus országokkal, amely a kölcsönösség elvei alapján az együttműködés és az egymás mellett élés politikáját folytatja a kapitalista országokkal". Az összes kommunista pártok osztoznak ebben a véleményben. A szocialista országok kapcsolatainak kérdésében figyelembe kell venni, hogy a kommunista és munkáspártok vezető erővé váltak ezekben az országokban. Kapcsolataik szorosabbra fűzése erőteljes, jótékony hatással van az államok közötti kapcsolatokra. Éppen a kommunista és munkáspártokra, a kommunistákra hárul az a szerep, hogy szüntelenül erősítsék az internacionalista kapcsolatokat s eltökélten visszaverjék mindazt, ami bármilyen formában is gátolná ennek az elvnek a valóraváltását. Minden kommunista pártnak kötelessége, hogy a maga részéről hozzájáruljon a szocialista erők nemzetközi szolidaritási kapcsolatainak erősítéséhez és fejlesztéséhez. Nem lehetnek pozitív hatással a szocialista országokkal való baráti kapcsolatok erősítésére azok a támadások, amelyek a szocialista országok egysége és testvéri szolidaritása, a Szovjetunióval való barátság ellen irányulnak, vagyis ama alapelvek ellen, amelyeken ezen országok külügyi állampolitikája nyugszik. (Folytatjuk) OJ szo p1957. március 12.'