Új Szó, 1957. március (10. évfolyam, 60-90.szám)

1957-03-20 / 79. szám, szerda

Világ proletárjai, egyesüljetek! UJSZO SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1957. március 20. szerda 30 fillér X. évfolyam, 79. szám, Egységesen a májusi választások győzelméért Május 19-re tűzte ki a kormány ä nemzeti bizottságokba való vá­lasztások napját. Ezen a napon három év után újra a választási urnák elé lépünk, hogy a Nemzeti Front jelöltjeire adjuk le szava­zatainkat. Ez a nap nemcsak bel­politikai, hanem nemzetközi vi­szonylatban is igen jelentős ese­mény lesz, mert a választásokban — melyek a szocialista tábor or­íszágaiban a legdemokratikusabbak és a legszabadabbak az egész vi­lágon — hazánk dolgozó népe új­ra bizonyságot tesz egységéről, eltökélt elhatározásáról, hogy nem tér le a megkezdett útról, hanem még elszántabban, erőinek még szilárdabb egységbe tömörítésével valósítja meg célkitűzéseit, a szo­cializmus építésének feladatait. Mi teremtette meg hazánk né­peinek tömör egységét, melyre annyira büszkék vagyunk és épí­tőmunkánk sikerének zálogául szolgál? Pártunk bölcs és előre­látó politikája, mely győzelemre vezette népünket, a nép akaratától vezérelve kiharcolta a népi hatal­mat hazánkban. És mint Kle­ment Gottwald elvtárs mondotta — minden törekvésünk végcélja az emberről és jólétéről való gon­doskodás. Ebben rejlik a népi de­mokratikus rendszer előnye és meg­dönthetetlensége. A népi hatalom erős pillérei a nemzeti bizottságok, a népi ál­lamigazgatás szervei, melyek a dolgozók széles rétégemek rész­vételével gyakorolják a nép ha­talmát a maguk körzetében és váltják valóra a párt és a Nem­zeti Front kormányának a nép jó­léte megteremtésére, a szocializ­mus építésére irányuló célkitűzé­seit. A hazai és határainkon túli reakciónak, ellenségeinknek ezért nem tetszenek a nemzeti bizott­ságok, ezért szítanak ellenük, rá­galmazzák funkcionáriusait és dol­gozó népünket. Ellenségünk ha­sonló ahhoz a rókához, mely a tőkén magasan függő érett szőlő­fürtöt nem éri el és elkeseredé­sében sziszegi: Savanyú az a sző­lő! Hiábavaló a reakció minden ármánykodása, mert dolgozó né­pünk éberen őrködik forradalmi vívmányai felett és nem engedi meg soha, hogy a léte ellen törő ravasz rókák kezükbe kaparintsák a szocializmus édes, érett gyü­mölcsét. A népi rendszer mind­nyájunk szívügye, benne látjuk vágyaink beteljesülését, jelenünk és jövőnk boldogságát, a mun­kásosztály, a dolgozó parasztság, a dolgozó értelmiség legfőbb ér­dekeinek valóra váltóját. A szo­cialista rendszert a nép érdekében ä néppel építjük. S minél szoro­sabb kapcsolatot hozunk létre a néptömegek és a nemzeti bizott­ságok között, annál nagyobb si­kerekre, eredményekre tehetünk szert épitőmunkánkban. Most, a választásokat megelőző Időszakban is kifejezően bebizo­nyította dolgozó népünk, hogy mennyire a sajátjának tekinti a nemzeti bizottságokat. A nyilvá­nos gyűléseken a lakosok a nem­zeti bizottsági tagokkal együtt értékelték az eddigi eredménye­ket, dicsérőleg nyilatkoztak az elért sikerekről. S amikor rámu­tattak az előforduló hibákra, nem a rendszer ellen beszéltek, mert azzal, hogy nem elégedtek meg csak a hibák feltárásával, hanem keresték azok kiküszöbölésének módját és vállalkoztak eltávolítá­sukra, hogy a nemzeti bizottságok az eddiginél még gyümölcsözőbb munkát fejthessenek ki, javíthas­sák irányító, szervező és tömeg­nevelő tevékenységüket — mind­ez arról tesz tanúságot, hogy dol­gozó népünk becsületesen, őszin­tén harcol a népi demokratikus rendszer győzelméért. Hazánk dol­gozói most ezt a határozott szán­dékukat azzal juttatják kifejezés­re, hogy kezdeményező javaslato­kat tesznek, kötelezettségeket vállalnak második ötéves tervünk feladatainak teljesítése érdekében a termelés hatékonyságának nö­velésére, új földművesszövetkeze­teket alakítanak, biztosítják a ta­vaszi mezőgazdasági munkák si­kerét, a helyi gazdálkodás terén a szolgáltatások javítását stb. Ez a győzelemhez vezető helyes út, mert a választásokat megelőző kampány szorosan összefügg a békéért, a gazdasági és kulturális feladatok teljesítéséért folyó harccal. A választók és a nemzeti bi­zottsági tagok eddigi találkozásai, beszélgetései nem merültek ki az eddigi eredmények összegezésében, a nemzeti bizottsági tagok mun­kájának értékelésében,, hanem a lakosok tevékeny részt vettek és részt vesznek továbbra is a nem­zeti bizottságok választási prog­ramjának kidolgozásában. Értékes észrevételeket és javaslatokat tesznek a nemzeti bizottságok te­vékenységének javítására, bővíté­sére, amiből azután a dolgozók akaratából megszületik a nemzeti bizottságok új tagjainak konkrét munkaprogramja. Ez nemcsak a választók és a nemzeti bizottsá­gok közötti szoros kapcsolatról tesz tanúságot, hanem arról is, hogy a lakosok felelősséget vállal­nak a nemzeti bizottságok tevé­kenységéért és a közösen kitűzött tervek valóra váltásáért. Ennek sikere pedig attól függ, hogy az üzemekben, a falvakon, az intéz­ményekben, a néphadsereg alaku­latainál tartott gyűléseken társa­dalmunknak azokat az élenjáró, kiváló tagjait javasoljuk a Nem­zeti Front jelöltjeivé, akikben megbízunk s akikkel együtt fog­juk majd teljesíteni az új válasz­tási időszakban pártunk és kor­mányunk célkitűzéseit. A nyilvá­nos gyűléseken bebizonyosodott, hogy a választók az eddigi nem­zeti bizottsági tagok túlnyomó ré­szében nem csalódtak és továbbra is bizalommal vannak irántuk, újra jelölni fogják őket. Azonban az is bebizonyosodott, ha a nem­zeti bizottságok munkáját hatha­tósan akarjuk megjavítani s a la­kosok még szélesebb rétegeit akarjuk bekapcsolni az államigaz­gatás ügyeinek intézésébe, akkor az 1954. évi választásokhoz viszo­nyítva sokkal több nőt és fiatal állampolgárt kell jelölnünk a nem­zeti bizottságokba. Választási rendszerünk nagy előnye és mélységesen demokra­tikus volta megnyilvánul abban is, hogy a választók jóval a szavazás előtt megismerkednek a jelöltek­kel s hogy a Nemzeti Front szer­vei figyelik, érvényesítik a válasz­tók hangját, észrevételeit, hogy a választók még a választási kam­pány időszakában egységes állás­pontot foglalhassanak el a külön­böző fokú nemzeti bizottságokba javasolt jelöltjükkel szemben, akikkel mindnyájan egyetértenek és megbíznak bennük. Igy fejezi ki újból a Nemzeti Frontba tömö­rült népünk egységes állásfogla­lását, a szocializmus ügye melletti határozott kiállását. Hazánk egész népe egységesen, közös erővel har­col pártunk és kormányunk veze­tésével a szocializmus valóra váltásáért, a világbékéért és egy­ségesen is indulunk a májusi vá­lasztásokba, mert valamennyiün­ket egy gondolat, egy eszme fűz össze: szolgálni a szocializmus ügyét és véglegesen győzelemre vinni. Csehszlovákia népe a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulójának megünneplésére készül Ebben az évben a Szovjetunió nem­zeteivel és az egész világ dolgozóival együtt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulóját ünnepel­jük. 1917-ben az orosz proletariátus lenini pártja vezetésével valóra vál­totta a győzedelmes szocialista forra­dalmat, megteremtette a proletárdik­tatúrát és a világnak új szocialista alapokon való átépítéséért folytatott harcban a nemzetközi munkásmozga­lom élcsapatává vált. Az októberi for­radalom eszméi a gyarmatokban és a függő országokban serkentették az imperialista elnyomás ellen folytatott nemzetfelszabadító harcot. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győ­zelme bebizonyította a marxizmus-le­ninizmus eszméinek helyességét, meg­mutatta hatalmas forradalmi erejüket és egyszersmind a marxizmus győzel­mét jelentette a reformizmus és op­portunizmus fölött. A Szovjetunió munkásosztálya a parasztsággal való szövetségben kiépí­tette a szocializmust, visszaverte a világreakció minden támadását és si­kerrel váltja valóra a kommunizmus felépítését. Így az egész világ előtt élő valósággá lesz a munkásosztály történelmi szerepe és a Nagy Október eszméinek forradalmi ereje. Az európai és ázsiai országok sorá­ban a kommunista és forradalmi mun­káspártok a burzsoáziával szemben győzelemre vezették a proletariátus és az összes dolgozók harcát, megterem­tették a proletárdiktatúrát. Ma a Szovjetunió oldalán a Nagy Október útján haladnak a népi Kína és a népi demokratikus országok nemzetei. A szocializmus túlnőtt egy ország ha­tárán és világrendszerré vált, ami a munkásosztály és a dolgozók legna­gyobb vívmánya. A szocializmus és kommunizmus eszméi, a béke és a nemzetfelszabadí­tó harc eszméi, amelyeknek hordozója és erős támasza a Szovjetunió vezette szocialista tábor, korunkban egyetlen hatalmas áradattá váltak, amely alá­ássa az imperialista világuralmat. Ezért joggal beszélünk a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalomról, mint az embe­riség új korszakának kezdetéről. A Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom ünnepségei hatalmas nem­zetközi jelentőségűek lesznek már azért is, mivel olyan időben való­sulnak meg, amikor minden ország dolgozói szilárd egységben juttatják kifejezésre azt az akaratukat és elha­tározásukat, hogy a kommunista, va­lamint a munkáspártok vezetésével megsemmisítik az imperialisták hábo­rús terveit, kiharcolják a tartós bé­két, a szabadságot és az egész világ nemzeteinek függetlenségét. A Szovjetunió az elmúlt évek fo­lyamán teljesen törvényszerűen a nemzetközi forradalmi és haladó moz­galom vezető erejévé, dicső kommu­nista pártja pedig az összes kom­munista és munkáspártok központjává vált. A Szovjetunió, mint a győztes proletárforradalom első országa, amelyben már felépült a szocializmus, amely nagyszerű tapasztalatokat szer­zett és hatékony segítséget nyújt a többi szocialista országoknak, egyrej vonzóbb példájává válik a világ doln gozőinak. A Szovjetunió és békés külpolitikája, amely a nemzetek egyen-i jogúságának elveiből indul ki és el­ítéli az imperialista agressziót, erős ösztönzője az egész világ békemoz­galmának és a függetlenségükért har­coló nemzeteknek. Népünk büszkén hirdeti a Nagy Október örökét, mivel tudja, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ösztönözte azt a nemzetfelszabadító harcot, amely az osztrák-magyar mo­(folytatás a 2. oldalon) m A kišovcei bányászok teljesítették a negyedévi tervet A kišovcei bánya dolgozói a kassai kerület első bánya­üzemeként március 19-én teljesítették az első negyedév tervét. A terv 11 nappal a határidő elő tt való teljesítését elsősorban az egyes munkahelyek és koll ektívák között folytatott szo­cialista munkaversenynek köszönhetik. Március végéig a bá-' nya dolgozói még 4 ezer tonna mangánércet fejtenek terven felül. Több mint félmillió koronát takarítanak meg A bytčai Mechanika gépipari válla­lat dolgozói elhatározták, hogy 55 technikai szervezési intézkedéssel az év végéig több mint 200 árúfajtánál 520 ezer' koronával csökkentik a ter­melési költségeket. A múhelyekben használt körzők gyártási technológiá­jának módosításával 99 ezer koronát, a nyomdagép átszerelésével pedig 60 ezer koronát takarítanak meg. KIFIZETŐDIK a helyi források kihasználása A Hlohoveci Helyi Nemzeti Bi­zottság dolgozói két hét alatt 27 ezer korona bevételt könyveltek el. Ugyanis a nemzeti bizottság mellett a múlt hónapban megszervezték a kavicsfejtési csoportot és így a helybeli nyersanyag-forrásokat jól kihasználják. A homok és kavics iránt nagy az érdeklődés, mivel Hlo­hovecen és környékén sokan épít­keznek. Igy aztán nem csoda, ha az akciós programtervben a követ­kező feljegyzés szerepel: meg kell állapítani a további kavics, főleg homoklelőhelyeket, meg kell szer­vezni a beruházási és magánépít­kezés szükségleteinek fedezésére az előgyártott alkatrészek termelését. Hlohovecen ezenkívül még meg­szervezték a komplex karbantartó­csoportot és a kőműves-csoportot a községbeli lakások rendbehozata­lára. A nemzeti bizottságok széle­sebb jogkörének érvényesítése ked­vezően érezteti hatását. Cséfa jó hírneve A dunaszerdahelyi járásban van egy kis község, úgy hívják, Cséfa. Ebben a kis faluban azonban olyan dolgok történnek, hogy az embernek Imi kell róluk. Hadd tanuljanak mások is tő­lük. A cséfai szövetkezetnek 310 hektár szántóföldje van és 47 becsületes szö­vetkezeti tagja. Szorgalmas munká­juknak köszönhető az alábbiakban is­mertetett eredmény. Ma a szövetkezetben a napi fejés­hozam 8,5 liter. Tavaly 43,5 mázsa csöveskukoricát termeltek hektáron­ként. A szövetkezet egyébként tavaly jól gazdálkodott és a részesedésre 6 koronát fizettek ki munkaegységen­ként. Szabó József szövetkezeti tag munkája után 12 000 koronát kapott részesedésre. Grünfeld Zoltán, Szarva A jó példa láttán Az őrösi szövetkezetben március közepén csaknem mindent elvetettek, többek között 105 hektár lóheremagot, 20 hektár borsót, a napraforgót. Ezen felül csaknem másfél hektár mákot, 15 hektár tavaszi bükkönyt, 4 hektár lucernamagot. Elszórták a műtrágyát 140 hektár legelőre. A magángazdálkodók is figyelték a szövetkezet gazdálkodását és március elején Gönczi József és Dakos Berta­lan aláírták a belépési nyilatkozatot. Horosz Arpád, őrös A kassai kerületben is folyik a tavaszi vetés A kassai kerületben, főleg a szeps' járásban teljes ütemben folyik a ta­vaszi vetés. A szepsi GTÁ traktorosai gondosan megkeresik azokat a par­cellákat, ahol már el lehet végezni a vetést. A tornai, az ági és a szádel­lói EFSZ-ekben, ahol a tornai brigádközpont traktorosai dolgoznak, már nemsokára elkészülnek a tavaszi vetéssel. A szádellői szövetkezeti tagok már befejezték az árpa vetését. Képünkön Ladislav Gruja, Viliam Vidašič és Peter Hajdú, a tornai szö­vetkezet tagjai láthatók, amint a vetőgépet árpával töltik meg. Napról napra áj szövetkezetek alakulnak Az idén 66 új EFSZ alakult Szlovákiában » A České Budéjovice-i kerületben az idén már az 51. EFSZ-t alakították Minél jobban közeleg az EFSZ-ek III. országos kongresszusának időpont­ja, annál több kis- és középparaszt MM mi MIHmtWMWm HI Mt ttWMHWWH A blanskói ČKD Dimitrov-üzem SK-40­es karuszelt küld a brnói gépipari kiállításra Horváth felvétele határozza el, hogy részt vesz a szö­vetkezetek közös gazdálkodásában. A múlt hét szombatján a nyitrai já­rásban levő Golianov községben 13 kis- és középparaszt szövetkezetet alakított. A szövetkezet elnökévé Ján Dolniak középparasztot választották meg. Ugyanaznap este 18 kis- és közép­paraszt határozta el a malackyi járás­ban levő Sekule községben, hogy be­lép az EFSZ-be. Egy napra rá, március 17-én, vasár­nap megalakult a Nová-Baňa járásban levő Žarnovická Huta-i szövetkezet. Ezt az EFSZ-t 17 kis- és középparaszt alakította, és már szorgalmasan ké­szülnek az első közös tavaszi munkák­ra. A négy újonnan alakított szövetke­zethez, amelyek szombaton és vasár­nap alakultak meg, tartozik a Sečovce járásban levő svinicei EFSZ is. Az EFSZ-ek alakításában a České Bude­jovice-i kerület vezet, ahol az év kezdete óta a kis- és középparasztok 51 községben alakítottak egységes földmüvesszövetkezetet. Ez azt jelen­ti, hogy e kerületben már minden egyes községben van szövetkezet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom