Új Szó, 1957. március (10. évfolyam, 60-90.szám)

1957-03-17 / 76. szám, vasárnap

A népművészet legfőbb ismérvei HA MEGFIGYELJÜK a vitában idáig megjelent cikkeket, — de ezeken kívül a régebben megjelent, néphagyományokkal foglalkozó dolgozatokat is — egy közös vonást valamennyiben találunk. Á szakemberek, a néprajzosok, a folkloristák, de a laikusok is egyhangúlag megállapítják, hogy népművészetünk, néphagyományunk kihalóban van. Ezt a megállapítást a közelmúltban megjelent cikkek írói is megerősítik. Vannak, akik csak megállapítják, vannak akik helyeslik, de vannak, akik sajnálkozásukat fejezik ki efölött. Sajnálkozásra ugyan semmi okunk sincs, hisz ez a jelenség a fejlődés törvényszerűsége. Nem állíthatjuk meg a fejlődés folyamatát, de nem is akarjuk. A szájhagyományt felváltja az írásbeliség. Miért gátolnók ezt meg? Nem fogjuk és nem is akarjuk azt meggátolni. Sőt népművészetünk továbbfejlődése csakis a népművelői munkától függ. Ebben tökéletesen egyetértek Kocka elvtárssal. De még mielőtt megkísérelnénk a kérdés mélyére hatolni, nézzük meg, mit értünk népművészeten, melyek a legfőbb ismérvei, mi mindent tartunk népi alkotásnak. A közelmúltig a nép az uralkodó osztály kulturális életétől kisebbnagyobb távolságban, szinte a felszín alatt ápolta, fejlesztette és élte a maga kultúráját. Ennek a kultúrának művészi megnyilatkozása dalban, mesében, költészetben, táncban, díszítő művészetben, építkezésben, viseletben, játékban, szokásokban stb. jelenti a nép művészetét. Ezek a művészi értékek nemzedékről nemzedékre, hagyomány útján öröklődtek. A népdalt, népmesét nem írta le alkotója, ez a művészet szóban terjedt, így alakult, változott. A NÉPMŰVÉSZET kollektív alkotás. Szoros alkotóközösség nélkül nem képzelhetünk el népművészetet. Azonban az egyén alkotó szerepét nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Egy-egy művész a teremtője minden népi alkotásnak, vagy minden új változatnak (variánsnak) is, de a közösség szerepe ezekben az alkotásokban igen nagy. A közösség egyrészt megszabja a művészet ízlésbeli, stílusbeli kereteit, másrészt a népi alkotás megszületése után a közösség csiszolja tovább, formálja még tökéletesebbé, éppen a szájról-szájra való terjedés folytán. A népdal, népmese alkotóját nem ismerjük, de még ha ismernők is név szerint — mint pl. a díszítő művészetben egyes hímzések vagy faragások alkotóit — ezen alkotások közösségi jellegén ez mit sem változtat. Ha ez nem így lenne, hogyan magyaráznék azt, hogy egy egész faluban, sőt egy egész vidéken hasonló jellegzetes díszítő elemekkel találkozunk. Addig, amíg a hivatásos alkotóművész (költő, zeneszerző) a közösség érzelmeit is a legegyénibb formába önti, a népművész a legegyénibb érzelmeit is a közösség hagyományos formáin keresztül fejezi ki. Ennek következtében a népművészetben általános eszmék, a nép egészének általános érzelmi világa jut kifejezésre. A népművészet alkotásai képesek arra, hogy korról korra hagyományozódva, az újabb korok, a nem egyszer megváltozott társadalmi viszonyok ugyanabban az alkotásban új és új mondanivalót találjanak. Most pedig vizsgáljuk meg, mi az oka annak, hogy a mai fiatalság már nem veszi át a hagyományokat. Van okunk aggodalomra? Tény az, hogy a kapitalizmusban a népművészet hanyatlása megállíthatatlan. A szocializmusban azonban ez a hanyatlás megáll és egészséges átalakulási folyamat játszódik le. A népművészetnek nem az iparosodás, a gazdagodás, a kulturáltság az ellensége, hanem a hanyatló korába jutott társadalom, amely a népművészet éltető alapját, a közösségi életet bomlasztja fel. A népművészet további sorsa tehát nem attól függ, hogy iparosodik-e hazánk, hanem attól, hogy vissza tudjuk-e állítani a közösségi életet — s most már nem a falu szűk, kisméretű formáiban, hanem az egész dolgozó társadalom nagy, széles emberi közösségében, a szocialista közösségben biztosítani tudjuk-e a hagyományokon alapuló, de új formával és tartalommal gazdagodó népi alkotótevékenységet. Ezért elsődleges feladatunk legyen minél jobban megismerni, továbbá a dolgozók -minél nagyobb tömegeivel megismertetni és megszerettetni a népművészetet. HOGYAN? Elsősorban is a népművészeti gyűj-, tőmunkáról kell beszélnünk. Szélesebb alapokra kellene helyezni ezt a gyűjtőmunkát. Rendszeresen kellene gyűjteni, mégpedig olyan embereknek, akik egész idejüket ennek a munkának szentelhetik. Vagyunk már egynéhányan, akik 1950-től ezzel foglalkozunk, de ezt a munkát korántsem lehet tervszerűnek és rendszeresnek nevezni. Az eltelt hat év alatt csak kb. 500 dallamot sikerült lejegyeznem. Az összegyűjtött anyag rendszerezésére azonban még nem jutott idő. Lejegyezni, lerajzolni, lefényképezni, összegyűjteni és rendszerezni a még fellelhető hagyományokat, ez lenne a legégetőbb feladat. Ezt a munkát feltétlenül szakembereknek kellene végezniök, valamely hivatalos szerv megbízásából. Itt azonban a gyűjtésnél éppen a rögzítés által az eddig élő anyag már múzeális értékké vált, s hogy újból élő legyen, ezt csakis kulturális tömegmozgalmunkon keresztül érhetjük el. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy népművészetünk már elpusztult. Nem. Még ma is él, virágzik, régi formájában, de csak egyes helyeken. Mi viszont azt akarjuk, hogy mindenütt éljen és virágozzék. A járási szavalóversenyek elé A szlovákiai magyar iskolák növendékei nagy örömmel, kitartó, szorgalmas munkával és ennek eredményeként komoly hozzáértéssel vettek részt az ez év februárjában megrendezett iskolai szavalóversenyeken. Sok ifjút, lányt láttunk piros arccal, csillogó szemekkel, tüzesen szavalni. Sok alkalommal éreztük: a szavaló a költő érzelmeivel azonosulva a maga gondolatait, érzelmeit is kifejezte: igazán éreztek és igazat mondtak. És ez a versmondás nagy emberformáló és nemesítő ereje. Tanítóink irányította ifjúságunk sok esetben kiváló eredménnyel birkózott meg a nagy feladattal és sikerrel varázsolta át a holt, írott szöveget az élő hangos bes-édbe, a gondolat közvetlen valóságába. A tanulók szavalatain látszott a tavalyi év — ez volt az első próbálkozás — gazdag tapasztalata. Már sokkal kevesebb szavaló kiabált; a vers tartalmi és formai szépségeit hangszínben és erősségben is igyekeztek visszaadni — sok esetben figyelemre méltó sikerrel. Sajnos, a szervezési kérdésekben a tavalyi év tapasztalatait nem használták fel. Iskoláink többsége a nevelés e nagyszerű lehetőségeit nem has7nálta ki kellőképpen.Az iskolai szavalóverseny nem volt az egész tanulóifjúság, csupán az amúgy is szavaló „primadonnák" ügye. A korcsoportok szerinti osztályok közti versenyek nem álltak mindenütt az iskolai élet érdeklődésének középpontjában. Az iskolák a legtöbb helyen a szavalóversenyeket nem zárták le ünnepélyes irodalmi délutánnal. Ezen az ünO J SZÓ 1957. március 17. nepélyen a győztes szavalónak tel kellett volna szavalnia azt a költeményt, mellyel majd a járási versenyen az iskolát képviseli. A tavalyi járási szavalóversenyek is arra intenek, hogy az irodalmi délutánokon ne csupán egy-két érdekelt személy legyen jelen. Ezeken az ünnepélyeken a jól előadott irodalmi művek megelevenednek és nemcsak magára a szavalóra hatnak, hanem rajta keresztül magukkal ragadják a hallgatóságot is. Éppen ezért az iskolák igazgatóságának és a járási iskolai szerveknek a szavalóversenyeket az új embert formáló költészet nagy ünnepévé kell avatniok. A szülők és a lakosság széles tömegeit kell érdekeltté tenni a járási szavalóversenyek ünnepében. Legyenek jelen az iskolák védnökségi üzemeinek dolgozói is. Mert meghallgatni jó előadásban írók, költők mondanivalóját — jelenti: élménnyé csiszoljuk a közönség számára az igazi művészetet. A versmondás művészete: „...közelebb hozza a lényeget, közelebb hozza a költőt, megkönnyíti az értelmezést ... Akik így hallják, így hallhatják a verset: minden további magyarázat nélkül is megérthetik az egészet: a költőt: a névadót, a lényeget: a tudnivalót." ' (Fábry Zoltán) A tanulóifjúsággal megszólaltatott irodalomnak ezek a meghitt ünnepségei hivatva vannak közelebb segíteni bennünket korunk legégetőbb pedagógiai problémája megoldásához: szorosabbra fűzik az iskola, a család és a dolgozók széles tömegei közti kapcsolatot, elmélyítik az új ember nevelésének felelősségteljes kérdései iránti társadalmi érdeklődést. E nemes célt kell szolgálniok a március havában megtartandó járási szavalóversenyeknek. Mózsi Ferenc Ez természetesen régi formájában és funkciójában lehetetlen. A népi alkotások egyik jellegzetessége, hogy a nép érzelmeinek, vágyainak, ízlésének spontán kifejezői. Napjainkban a népművészeti alkotómunka már tudatossá vált. Irányítjuk és szervezzük. Célunk, hogy népi hagyományainkon alapuló, művészileg igényes, mai életünket tükröző, új szocialista kultúrát teremtsünk. Ezt a munkát nem hagyhatjuk kizárólag csak alkotóművészeinkre. Szükséges, hogy ebbe az alkotó munkába a társadalom széles tömegei aktívan bekapcsolódjanak. % Az én véleményem' népművészeti csoportjaink feladatairól (beleértve a népművészeti alkotások versenyét is) a következő: Népművészeti szakcsoportjaink legelső feladata lenne, hogy saját környezetük még idáig ismeretlen népművészeti kincsei napvilágra kerüljenek, hogy ezeket a kincseket a dolgozók széles tömegeivel megismertessék és megszerettessék, s ezáltal ízlésüket neveljék. A losonci országos népművészeti szemle már egy határozott lépés volt előre, de a további fejlődéshez szükséges, hogy a népművészet központi irányítása valóban irányítássá váljék, mert a mai napig még nem vált azzá. Ennek érdekében meg kellene erősíteni a kerületi népművészeti tanácsadókat. A SZOVJETUNIÓBAN valamint minden népi demokratikus országban a népművészeti alkotómunka irányításában egyik legnagyobb segítséget a hivatásos népművészeti együttesek nyújtják. Nem akarok most a profeszszionalizmus boncolgatásába fogni, de állítom, hogy a hivatásos népművészeti együttesek munkáját és a professzionalizmust nem lehet egy kalap alá líelyezni, mert ha jól körülnézünk, a professzionalizmust a műkedvelőknél is megtalálhatjuk. A Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes átszervezése után — a határozatok értelmében — a Szlovák Állami Népi Együttes, a SĽUK lett volna hivatott arra, hogy magyar műsorszámokat is iktasson műsorába. Sajnos, ez a mai napig nem valósult meg. Éppen ezért szükség van egy hivatásos magyar együttesre. Tóth Tibor elvtárs cikkében azt írja, hogy a Csemadok már mindent megtett, amit meg lehetett tenni. Én és még sokan mások viszont azt állítjuk, hogy még nem tett meg mindent. Ha nem akarjuk, hogy népművészeti csoportjaink egy helyben topogjanak, gondoskodnunk kellene szakemberek képzéséről. Itt nem rövidlejáratú tanfolyamokra gondolok, hanem népnevelői szakiskolára. Ág Tibor * * * Ág Tibor cikkének közlésével == befejeztük népművészeti vitán§= kat. Szerkésztőségünk vitazáró cikkében még foglalkozni fog HH a véleménycsere során felve== tett problémákkal. A kiállítás múlt vasárnap zárult. Az utolsó nap közönsége meleg érdeklődéssel nézte kiváló festőnk müveit. Csemicky mester nemcsak alkotóművész, de nagyszerű pedagógus is. Az induló festőnemzedék hálás lehet az ilyen tanárnak, ki növendékeiből, miközben előkészíti őket jövendő hivatásukra, remek érzékkel „kihozza" tehetségüket. Az első terem finóm tónusú akvarelljei szinte ünnepi hangulatot keltettek. Elfeledkeztünk a zúgó-zakatoló hétköznapokról és a szelíd tájak lágy vonalai, üdítő színei közt kint a természetben éreztük magunkat. A Vihar után-ban a felfrissült levegőt, a lilás hegyek, fekete fák, sárgás füvek felszabadultságát éreztük. Az Árvái duzzasztógát barnás, fehér virágú bokrai költői keretet adnak országunk egyik legfontosabb technikai alkotásának. Tengerparti alkonyata olyan eleven, hogy szinte hallottuk a dagály zúgását, a fehér tajték loccsanását. A reggel álmoszöld fái, a fűben kis piros virágfoltocska, a lassú ébredés képe. A Vihar előtt felhői pattanásig feszülnek, a fák félrehajtott koronájukkal remegve várják az égiháború kitörését. Estefelé a kis Dunánál megkap sárgás vizében tükröződő barna fáival, k' L a m a c s i alk ony párás levegője, szürkészöld füve érezteti a közeledő este hűvösségét. A Lengyelországi hal ászképek a legsikerültebb akvarellek. A hálók finom vonalai, a lilás csónakok halk himbálózása, a sárga póznák élénk színe a legszebb összhangba csendülnek. Valamennyi akvarellje recés papírra, speciális nedves technikával, kitűnően felrakott foltokkal kiválóan alkalmas a hajnali és alkonyati, kora tavaszi és őszi hangulatok rögzítésere. Olajfestményeinek skálája teljesebb, változatosabb, Szép, sima ecsetkezelése bravúros. Gazdag tárgyköre felöleli a hazai tájakat, a falut, a népszokásokat és végül, vagy elsősorban az arcképeket. Olyan közvetlen, nagyon emberi és nemes portréművészet ez, hogy külön fejezetet érdemelne. A. B. arcképe klasszikus fekete-fehér tónusával, nyílt, nyugodt, derűs aszszonyt ábrázol. Katka, az édes, festő gyereklány arcával belemerül olvasmányába és szívja, magába szívja az újat, a szépet, az érdekest, amit a könyv tartalmaz, Vaculík, T at ark a és Kern képei is igen jó realista alkotások. A kb. nyolc Önarckép-bői legalább egyet szeretnék a firenzei Pittiképtár önarcképcsarnokálban látni. Az arc képenként változik kifejezésében. Az elsőn messzenéző, figyelő művészszem, érzékeny száj. Hol nyugodt, hol fáradt, megnyíló vagy csukott ajakkal, sima vagy bozontos hajjal. — Vagy festeni indul hátizsákkal, ecsettel, vagy munka közben látjuk. Van egy finom fekete jelmezes mellképe. Egy másikon századeleji keménykalap, zsinórral szegett zakó, ma már nevetséges, szétálló, szárnyas inggallér a külsőségek. — Egy tisztisapkás képe is kitűnő. Ezek után előttünk áll az ember, a művész, aki tehetséggel és szorgalommal mutatja meg magát, az otthont,' ahonnan elindult. Csemice, a liptói falu, régi kis kúriájával, az Ósdi házzal, zsindelyfedésű kerekes kútjával, lassú mozgású embereivel felidézik a hamisítatlan szlovák falut. Ott vannak a többi képen a fehér falú viskók, a liptói havasi legelők, a V ágparti f űzek, a Köd a hegyvidéki munkások csákányos, lapátos alakját óriási árnyékká növesztik. A Magányos tölgy a Borókafenyők eleven részletei gyönyörű erdeinknek, az Árvái táj sötét fenyői, pásztorkunyhója, szürkébe vesző hegyei egy zordabb vidék képét mutatják. A szlovák népnek és mondának már legendás alakja: Jánošík, hármas kompozícióban, újtestamentum', elgondolásban jelenik meg. — A keresztrefeszített Jánošík. Ott zokog az örök fájdalmas anya. Két híve emeli le az akasztófáról Jánošík-ot. A kék kúpos hegy a bújkáló holdfényben Golgota-szerű. A göthös lovacska kocog a rozzant szekérrel, a benne fekvő holttestei. — Végül a jó anyaföldbe, a titokban előre megásott sírba fektetik. A művész a dolgozó népet munkája és szórakozása közben ábrázolja. Képei néprajzi tanulmányoknak is beillenek. Az Aratóünnepben a középen táncoló férfipár keze-lábának tüzes előrelendülése, a tapsoló vidám asszonyok-lányok, a komoly öregek és zenészek temperamentumtól pezsdülő képpé tevődik össze. A Tollfosztás téli estében összegyűlt öregek és fiatalok repülő pihék közt felbukkanó jellegzetes arcát, ősi, beidegzett mozdulatait jeleníti meg. A Lagzi ízes alkotás. Ezek közt a remekbe készült képek közt van két kisebb: Disznóölés előtt és Eltévedt b o rjú, amelyek nem érnek az előzőkhöz. Végül az ősi, emberi érzés, a szerelem is megszólal. Az Őszi szer el e m: fekete ég alatt, a sárgás útszéli nyírfa mellett, a kanyarulatban együtemű lépésben halad az egymást átö'?lő pár. Hátulról látjuk őket, de a mozdulatuk ritmusában, a táj színében megérezzük, milyen igaz a kép címe. A Tavaszi szerelem fiataljai az ébredő tájban szembejönnek velünk. A kezük-karjuk simulásában benne van az életigenlés, a derűlátás, az egyre szebb és gazdagabb jövő hite. Az utolsó évek egyik kiemelkedő eseménye volt ez a néhány esztendei festői termés kiállítása. Értékes és nevelőhatással mutatja meg a közönségnek, hogyan lássa, élvezze a természet egyszerű szépségét. Mindanynyiunkhoz szól művein keresztül ez a tehetséges mester. Ezért várjuk, hogy újabb alkotásaival mielőbb találkozhassunk. BÁRKÁN

Y OLGA A KULTÚRA ÉS PIHENÉS PARKJÁBAN Csak a múlt év május 1-én nyílt meg a Kultúra és Pihenés Parkja a látogatók előtt. A bratislavai közönség kíváncsian figyelte az építkezési munkákat, gyönyörködött a sima aszfaltútban és megelégedéssel vette tudomásul, hogy városunk ismét gazdagabb, ismét szebb lett. A KPP előterét még mindig építik, de az esztrád-teremben, az étteremben és tánchelyiségben a bratislavaiak ezrei töltöttek kellemes órákat. Az 1956-os évben sokszor csattant fel a lelkes, forró taps az esztrád-terem falai között és az amfiteátrum stílusában épült helyiséget megtöltötte a közönség. Instrumentális és vokális koncerteket, film- és divatbemutatókat, gyermekdélutánokat rendeztek ebben a teremben. Itt élveztük a Pjatnickij együttes művészetét, a Zágrábi Népi Együttes teljesítményét, itt tapsoltunk az Albán Filharmonikusok Népi Együttesének, a Magyar Állami Operaház művészeinek és a szólisták közül ebben a teremben ünnepeltük a kiváló francia énekesnőt, Lucien Boyert. A hatalmas pódiumot még megnagyobbítják és alkalmassá teszik színdarabok előadására is. A terem vetítővászna a maga 9X6 méteres nagyságával várja a filmeket és a terem 2064 ülőhelye a látogatókat. A KPP éttermi része sem volt csendes a múlt esztendőben. Varieté-műsorOk, társas-vacsorák és népi rendezvények gazdag változatait láttuk és különösen szombaton és vasárnap a fiatalság talált itt valóban értékes szórakozási lehetőséget. De vajon mi a kultúrpolitikai célja a KPP dolgozóinak? Elsősorban olyan műsorokkal, rendezvényekkel szórakoztatni a bratislavai közönséget, amelyet a színházakban és mozikban nem láthatnak. Ilyenek például az esztrád- és a kabaré-műsorok. Magas színvonalú vidám műsorokkal, nevettető, de egyben oktató rendezvényekkel akarják fejleszteni a közízlést és emelni az igényességet. Különösen fontos feladatnak tekintik az ifjúság minden korosztályának szórakoztatását. 1956. második felében kezdődtek el a közművelődési előadások, oktatófilmelőadások felnőttek és kiskorúak részére. Gyönyörű játékszoba és folyóirat-olvasótermük minden ízlést kielégít. A folyóirat-olvasóteremben 490 különböző, a világ minden tájáról érkezett folyóiratot talál az érdeklődő. Gazdag terv vár megvalósításra, amelynek kiemelkedő eseményei lesznek a munka ünnepén, a nemzetközi gyermeknapon, a vasutasok napján. az épjtkezési dolgozók napján bemutatásra kerülő rendezvények, amelyekre bekapcsolódnak az összes szórakoztatási ágak. Külföldi vendégként üdvözölhettük február végén a dél-amerikai Braziliana táncegyüttes tagjait. A további külföldi művészek szereplését a nemzetközi műsorcsere határozza meg. A Zenész- és Artista-Központ likvidálása után a KPP kibővíti tevékenységét az egész bratislavai kerületre, tehát a Népi Alkotóművészet Versenyeinek rendezvényei is emelik majd a műsorterv színvonalát. _ Akadály, nehézség is akad. A KPP-nak nincs saját színészgárdája, tehát csak azokra a színészekre számíthat, akik a "rendezvény időpontjában nem szerepelnek a színházakban. A színházi műsorváltozás számukra jgyenesen tragédia. Köztudomású, hogy a Sztálin-téri jegyelővételi irodában néha közelharcot folytatunk a jegyekért. Ezen is szeretnének segíteni. Helyiséget kértek erre a célra a városban', de a KNB még nem mutatott érdeklődést a kérvény iránt. Nagy nehézséget jelent a rossz villamosösszeköttetés. Bár most már két járatot indítottak a KPP irányában a hatost és a hetest, az eredmény mégsem kielégítő, mert a járatok megritkultak. Különösen az éjszakai órákban kellemetlen ez a hazatérők tömegeinek, akik esőben, szélben kénytelenek gyalogolni a dunaparton a városig. A műsort heten szerkesztik. És ebben a tekintetben a bratislavai KPP egyedüli jelenség. A prágai KPP megveszi az előre megírt, kidolgozott programot, amíg a bratislavai maga gyűjti az anyagot, maga állítja össze a műsort, tehát a műsorszerkesztők valóban ezermesterek, különösen ha figyelembe vesszük, hogy a KPP új létesítmény és ezen a téren még hazai tapasztalatokkal nem rendelkezünk. Bár nagy változást jelent,, hogy két műsorszerkesztő kint járt a Szovjetunióban és most a gazdag szovjet tapasztalatokkal igyekeznek javítani és könnyíteni a munkát. A kultúrpolitikai célkitűzés ebben az esztendőben is az-- marad, ami volt. Egyre tartalmasabb, művészi színvonalú, de szórakoztató műsorokat adni a közönségnek. Időszerű jellegű és irodalmilag is értékes művészi teljesítménnyel gyönyörködtetni, nevelni, tanítani. 1956. december havának utolsó napjaiban fogadták ünnepélyesen a KPP Ötszázezredik látogatóját és éppen az ezredik rendezvény estéjén. Ez a kettős jubileum a KPP dolgozóinak jó munkáját bizonyítja, amihez szívből gratulálunk és reméljük, hogy a további ezer rendezvény mindegyike kultúrális életünk egyik kiemelkedő eseményévé válik. M Gy.