Új Szó, 1957. február (10. évfolyam, 32-59.szám)
1957-02-06 / 37. szám, szerda
A békevédők osztrák bizottságénak nyilatkozata Bécs (ČTK) — A békevédők osztrák bizottsága az osztrák kormánynak tiltakozást nyújtott át a Béke Világtanács bécsi titkárságának kiutasítása ellen. A nyilatkozat a többi között rámutat arra, hogy a Béke Világtanács fennállásának kezdetétől fogva arra törekedett, hogy utat és eszközöket találjon arra, hogy az emberiséget megvédelmezze az új háború borzalmaitól. Az osztrák békevédők a Béke Világtanács titkársága tevékenységének betiltását olyan intézkedéseknek tekintik, amely megsértheti az osztrák független állam tekintélyét a világ közvéleményének szemében. A békevédők osztrák bizottsága kifejezi azt a reményét, hogy a belügyminisztérium megváltoztatja határozatát és lehetővé teszi a Béke Világtanács titkárságának, hogy folytathassa Bécsben munkáját. Nyugat-Németországban 370 000 ember él táborokban Bonn (ČTK) — Dr. Natam, az áttelepülők bonná minisztériumának államtitkára közölte, hogy 1913 nyugatnémet táborban 370 000 személy él. E létszámnak több mint egyharmada már több mint nyolc éve él ezekben a táborokban. A DPA nyugatnémet ügynökség közlése szerint e táborok lakóinak teljes létszárná" 61 mindössze 27,6 százalék kapott alkalmazást. A többi háztartásban, kisegítő és alkalmi idénymunkából él, vagy pedig „jótékonysági támogatásra" van utalva. Bonn igyekszik letörni a schleswig-holsteini sztrájkot Bonn (ČTK) — A schleswig-holsteini fémmunkások sztrájkbizottságának közlése szerint február 4-én folytatták a tanácskozásokat a sztrájkoló munkások és a nyugatnémet vállalatok képviselői között. A nyugatnémet hatóságok mér több hét óta tagadó álláspontra helyezkednek a sztrájkolók jogos követeléseivel szemben és különféle utakat keresnek, hogy a sztrájkot a munkásság hátrányára befejezhessék. A Süddeutsche Zeitung, nyugatnémet burzsoá lap is kénytelen volt bevallani, hogy a Német Szövetségi Köztársaság kormányában és a szövetségi parlamentben mindinkább követelik, hogy a hatóságok igyekezzenek véget vetni a sztrájknak. A lap rámutat arra, hogy az Adenauer-féle Kereszténydemokrata Unió képviselői a szövetségi parlamentben tudatosan becsapják a közvéleményt, amikor azt állítják, hogy a sztrájk azért tart, mert a „kommunista elemek" uszítanak. Általánosan ismert tény — írja a Süddeutsche Zeitung —, hogy a sztrájkot a szakszervezeti szövetség irányítja, amelyben egyetlen kommunista sem foglal helyet. Az ENSZ politikai bizottsága az algériai kérdésről tárgyal New York (ČTK) — Az ENSZ politikai bizottsága hétfőn délután megkezdte az algériai kérdés tárgyalását. Ez a kérdés már másodízben került ENSZ-közgyülés napirendjére Az ENSZ közgyűlésének az Algériában folytatott francia politikáról az ázsiai országok kérelmére már a tavalyi ülésszakán tárgyalnia kellett volna. A francia küldöttség azonban tiltakozásul e kérdés napirendre tűzése ellen tüntetőleg elhagyta az ENSZ-et és a nyugati diplomácia lázas kulissza mögötti tevékenysége után a közgyűlés elhatározta, hogy „nem tárgyal többé az algériai kérdésről." A francia kormánynak Algériában folytatott politikája, fokozott gyarmati önkényuralma, amellyel az algériai nép fegyveres ellenállását igyekszik megtömi és elnyomni széleskörű nemzeti függetlenségi mozgalmát, világszerte oly nagy felháborodást keltett, hogy az algériai kérdést az ázsiai és afrikai országok kérésére újból az ENSZ napirendjére tűzték. A vita kezdetén Ch. Pineau, francia külügyminiszter szólalt fel és terjedelmesen foglalkozott az algériai kérdéssel. Pineau újból megismételte a francia kormánynak azt a régi tézisét, amely szerint az ENSZ nem „illetékes" Algériáról tárgyalni, mert Franciaország e kérdést „saját belügyének" tartja. Beszéde további részében Pineau igyekezett bizonygatni Franciaország „civilizációs érdemeit" Algériában, de természetesen gondosan óvakodott attól, hogy a legcsekélyebb említést is tegyen azokról a megtorló intézkedésekről, amelyeket a francia kormány Algéria népe ellen foganatosít s nem beszélt Algéria népének alacsony életszínvonaláról sem. Durván támadta az algériai hazafiakat és az egész algériai nemzeti felszabadítási frontot, amely fegyvert ragadott a francia gyarmati uralom ellen nemzeti függetlenségének kivívásáért. Pineau ezzel kapcsolatban emlegette a francia kormány törekvéseit arra, hogy „fegyverszünetet" kössenek. Ezek a „törekvések", mint ismeretes, abban állnak, hogy a francia kormány a valóságban teljes feltétlen kapitulációt követel az algériai hazafiaktól. A francia külügyminiszter ezután az úgynevezett „külföldi beavatkozásról" beszélt az algériai harcokba és ezzel kapcsolatban főleg az egyiptomi kormányt támadta azért, hogy támogatja az algériai szabadságharcosokat. Pineau beszéde végén újból hangsúlyozta, hogy Franciaország első és alapvető feltétele az algériai kérdés megoldására a „feltétel nélküli fegyverszünet". Végül felhívta az ENSZ politikai bizottságát, hogy ne hagyjon jóvá olyan határozatot, amely ellenkezne Franciaország érdekeivel. Pineau beszéde után Farid Zeineddin szíriai küldött emelkedett szólásra. Élesen elítélte a gyarmatosító politikát, amely, mint mondotta, .kimeríti Franciaország erkölcsi és anyagi erőit és végzetes csapást mér Franciaország tekintélyére, amely már ma a legalacsonyabb színvonalra sülylyedt." Pineaunak azt az állítását, amely szerint Algéria Franciaország oszthatatlan része, Zeineddin megcáfolta azzal a megállapításával, hogy Algériának soha sem volt ugyan olyan törvényhozási rendszere, sem költségvetése, mint Franciaországnak. Rámutatott, hogy ha Algéria valóban Franciaország részét képezné, akkor az algériaiaknak ugyanolyan jogokkal kellene rendelkezniök, mint a fran ciáknak. A szíriai küldött bejelentette, hogy a szíriai kiiidöttség konkrét javaslatokat terjeszt elő az algériai problé ma megoldására és felhívta Franciaországot, ismerje el az algériai nép jogát a szuverenitásra. Marokkó támogatja Algériát Rabat (ČTK) — Hétfőn délután egy órára beszüntették a munkát Marokkő egész területén a nemzeti függetlenségért küzdő algériai nép harcával való szolidaritás jeléül. A szolidaritás sztrájkját, amiben csaknem valamennyi marokkói dolgozó részt vett, az Istiklal, a legnagyobb marokkói párt hirdette ki közösen a rrarokkói munkásszövetséggel. Több mint egy hete tart az algériai általános sztrájk Szíria elnöke ellenzi a katonai szövetségeket Damaszkusz (ČTK) — Kuvatli Szíria elnöke a sajtó képviselői előtt beszámolt pakisztáni és indiai útjáról. „A pakisztáni vezetőknek megmagyaráztam a bagdadi paktummal szemben elfoglalt visszautasító álláspontunkat, — mondotta Kuvatli. Nem hagyom abba e paktum elleni harcot. Megmondottam a pakisztáni vezetőknek, hogy Szíria továbbra is semlegességi politikát folytat és mindig ellenezni fogja a katonai egyezményeket". India vezetői mély megértést tanúsítottak az arabok nemzeti problémái iránt. Az a szívélyes fogadtatás, amelyben Kuvatlit Indiában részesítették, a két ország testvéri együttműködéséről tanúskodik. Kuvatli a továbbiakban az arab országok egységének problémájával foglalkozott, ami szavai szerint az arabok fő célja. Hogyha az arab nemzetek teljes egységet érnek el, ez Kuvatli szavai szerint gátat vet az imperialisták behatolásának az arab országok területére. Emelik a lakbéreket ANGLIÁBAN London (ČTK) — A brit kormány az angol alsóházban javaslatot terjesztett elő, nogy a lakbérre vonatkozó új törvényt ne a szokásos úton tárgyalják meg és hindessék ki, ha nem gyorsított eljárással, a vita korlátozásával s a kihirdetés határidejének megrövidítésével. E törvény szerint meg akarják szüntetni 810 000 házra vonatkozólag a lakbér védelmét. A háztulajdonosoknak megengedik, hogy a lakbért 200 százalékkal, sőt egyes esetekben 300 százalékkal is enjel j ók. Prizs, (ČTK) — Algériában már több mint egy hete tart az általános sztrájk, amelyet a nemzeti felszabadítás algériai frontja hirdetett a francia gyarmatosító uralom elleni tiltakozásiul. A sztrájk hétfőn rendkívül nagy méreteket öltött, ami a párizsi lapok megfigyelőinek nézete szerint az algéraii kérdésnek az ENSZ közgyűlésében való vitája megkezdésével függ össze. Algír városában valóságos ostromállapot uralkodik. Az utcákon önműködő fegyverekkel felszerelt francia katonai és rendőrosztagok cirkálnak. A fráhcia hatóságok, amelyek le akarják törni az algériai nép sztrájkját— az alégriaiakat erőszakkal hurcolják munkába. Nagy méreteket öltött a Franciaországban élő algériai munkások sztrájkja is. Párizsban és külvárosaiban hétfőn az észak-afrikai dolgozók 85 százaléka nem vette fel a munkát. A Francé Presse hírügynöknökség tudósítása szerint a francia megyékben is sztrájkolnak az ÉszakAfrikából származó munkások. A nyugati külügyminiszterek második brüsszeli értekezlete Brüsszel (ČTK) — A januári háromnapos sikertelen értekezlet után a Német Szövetségi Köztársaság, Franciaország, Olaszország, Belgium, Holland a és Luxemburg külügyminiszterei február 4-én ismét összeültek Brüsszelben, hogy megkíséreljék „az európai közös oiacról" és az „európei atompoolről" (Euratom) szőlő egyezmény megalkotását. Ez azonban a második értekezleten sem sikerült, mert február 17-én ismét összeülnek — ezúttal azonban Párizsban — és február 19-én a miniszterelnökök is hozzájuk csatlakoznak, hogy együttesen kíséreljék meg azt, hogy — amint azt Brüszszelben hangsúlyozták — elhárítsák az utolsó akadályokat. A külügyminiszterek második értekezletének kudarcát nem leplezheti Spaak belga külügyminiszter derűlátó kijelentése sem, aki az értekezlet befejezése után azt mondotta. hogy mindkét szerződést március 10-én — valószínűleg Rómában — aláírják. Spaak nyilatkozata szerint a külügyminiszterek majdnem valamennyi kérdésben meoegyeztek, kiI véve a francia és belga gyarmatoknak a közös európai piacba való bevonásának 'kérdését. Orkán Írország telett Dublin (ČTK) — A Francé Presse hírügynökség közlése szerint hétfőn, február 4-én az esti órákban Írország felett heves orkán dühöngött, amely emberáldozatot is követelt. Mintegy százan megsebesültek. A forgószél, amely óránként 150 km sebességgel haladt, óriási károkat okozott, megakasztotta a közlekedést, feldöntött kocsikat és sok helyen megrongálta a villanyvezetéket is. A károkat mintegy 10 millió csehszlovák koronára becsülik. Eisenhower elnök: — Legfőbb ideje, hogy munkához lássunk a KözépKeleten (Dikobraz) Lengyelország hitelt nyújt Magyarországnak Budapest (ČTK) — Jozef Cyrankiewicz, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke közölte a magyar kormánnyal, hogy Lengyelország Magyarországnak gazdasága fejlesztésére négy évi lejárattal 40 millió rubel összegű hitelt nyújt. A Népszabadság tudósítása szerint Magyarország még 1957-ben akarja az egész hitelt felhasználni. A hitel keretében az első negyedévben Magyarország . .'enet, kokszot, vegyiipari nyersanyagot, fát és egyéb árut importál. Amerikai tudósok követelik az alomkísérletek betiltását New York (ČTK) — A New York Times közlése szerint a columbiai egyetemen a közelmúltban ülést tartott az amerikai tudósok szövetségének tanácsa, amely állást foglalt az atomfegyverekkel való kísérletek betiltása mellett. A tanács rámutatott arra, hogy az atomfegyverekkel való kísérletek betiltásának ellenőrzését az ENSZ megfigyelő szerve végezhetné, anélkül, hogy az egyes államok területére ellenőrző szervet kellene küldenie. A tanács nézete szerint az atomkísérletek betiltásáról szóló egyezmény e fegyverek gyártásának korlátozására vezetne az Egyesült Államokban, NagyBritanniában és a Szovjetunióban. THEODOR HEUSS nyugatnémet szövetségi elnök március 6-án hivatalos látogatásra von Brentano kül ügyminiszter kíséretében az USA-ba utazik. (ČTK) SVÉDORSZÁGBAN az Egyiptom e'leni brit-francia agresszió óta már negy.d ízben drágult meg a kőolaj. Ára 40 százalékkal magasabb, mint az agresszió előtt volt. (ČTK) A holland gyarmatosítók aknamunkája Indonéziában Dzsakarta (ČTK) — A „Minggu" indonéz lap közölte, hogy de Bur holland tiszt további négy holland tiszttel államellenes tevékenység szervezését kísérelte meg Borneo szigetén az Indonéz Köztársaság ellen. De Bur e bomlasztótevékenység szervezésére titokban nagy mennyiségű fegyvert és felszerelést kapott a britektől Észak-Borneóból. Az angol lakosság fizeti a legnagyobb adót a világon London (ČTK) — Alec Randall brií küldött az ENSZ gazdasági bizottságában az ENSZ gazdasági fejlődési külön bizottságának megalakításáról szóló ntával kapcsolatban kijelentette, hogy Nagy-Britannia nem járulhat hozzá ez alap létesítéséhez. Indokolásul azt hozta fel, hogy a jelen'egi brit kötelezettségek következtében „a brit állampolgár magasabb adót fizet, mint a világ bármely országának polgára" G. K. ZSUKOV marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere az mdiai Kocsinban megemlékezve Paulus német tábornak halálának évfordulójáról, hangsúlyozta, hogy a német katonáknak és tiszteknek, akiket most a Wehrmachtba toboroznak, ugyanúgy, mint az egész nyugat-németországi közvéleménynek, Paulus halálának napján komolyan gondolkodnia kellene arról, hová vezeti őket Adenauer politikája. (ČTK) A ZÁGRÁBI „Kontakt" elektrotechnikai berendezést gyártó üzem 1956. decemberében nagj megrendelést kapott a Szovjetuniótól 300 millió dinár összegben. A gyár a megrendelés teljesítése érdekében alkalmazottjainak számát 130-al emelte. (ČTK) Csapás a gyarmati uralom maradványaira Megkezdték a külföldi tőke maradványainak felszámolását Egyiptomban február elsejével életbe léptek a külföldi bankok, biztosító társaságok és kereskedelmi képviseletek államosításáról szőlő törvények. Ezen intézetek irányítása ezáltal kizárólagosan egyiptomi kezekbe kerül. Az egyiptomi kormány utólag határozza meg az idegen tőkések kárpótlásának összegét. A külföldi bankok, biztosító társaságok és kereskedelmi képviseletek benés, felháborodás, határozott tiltakozás" kifejezésekkel reagált, amelyeket az USA külügyminisztériumának szóvivője azzal a fenyegetéssel egészített ki, hogy az Egyesült Államok Egyiptomnak „már nem nyújt gazdasági támogatást". Az amerikäi pénzmágnások felháborodása ismét imperialista eszközök voltak a szabad Egyiptom elleni aknamunkára. A Szuezi-csatorna Társaság államosítása után e bankok nem voltak hajlandók részt venni a gyapotkereskedelemben és finanszírozni az egyiptomi vállakozó körök ipari és kereskedelmi tevékenységét. El Kajsuni pénzügyminisz- _ _ ter kijelentése szerint az országban megerősíti, hogy az USA a gazdaságia gazdasági bizonytalanság légkörének lag kevésbé fejlett államokkal való megteremtésére, a gyapot árának mes- együttműködésük fő feltételeként államosításának rendkívül nagy jelen- terséges leszállítására és Egyiptom megszabja, hogy ezek egyszer s mintősége van, mert messzemenően kihat iparosításának meggátlására töreked- denkorra lemondjanak nemzetgazdasámajd Egyiptom gazdasági életére, tek. g uk szabad fejlesztésére irányuló töOlyan gazdasági ágazatokról van itt Ez a helyzet azonban nem tartha- rekvésükről és arról a reményről, hogy szó, amelyekben a külföldi tőkének ha- tott sokáig." Egyiptom nem engedhet- megszabaduljanak az idegen tőke betalmas érdekeltsége volt nagy jöve- te, hogy a népgazdasága fejlesztésére folyásától. delmezőségük miatt Egyiptomban még szükséges pénzügyi eszközök tovább- Nem fér kétség ahhoz, hogy az a közelmúltban minden pénzügyi mű- ra is idegen kézben ]egyenek és a z egyiptomi nép nem rettent meg az ország nemzeti érdekei ellen szolgál- imperialista fenyegetődzésektől. Az janak. Ezért az egyiptomi kormány egyiptomi nép már kellőképpen bebiegész helyesen úgy határozott, hogy ezeket a bankokat egyiptomi kézbe vevelet és behozatali tranzakció a külföldi kapitalisták monopóliumát képezte. Az államosítás leginkább a brit és francia pénzügyi köröket sújtotta, mert ezek vállalatait a törvények azonnali hatállyal államosították. Más országok vállalatainak újjászervezésére öt évi határidőt adtak. Az idegen tőke ezen intézményeinek tevékenységéről ismeretes, hogy teljes mértékben különösen Anglia és Franciaország gyarmatosító érdekeit szolgálták ( Negatív szerepük különösen a legutóbbi hónapok során nyilvánult meg. Az angol és francia bankok, amelyek legtöbbje csak a londoni és párizsi nagybankok fiókintézeteként szerepelt, A brit és francia kormánykörök fontos gazdasági pozíciói maradványainak felszámolásáról szóló határozatot érthetően megbotránkozva fogadták. zonyította, hoqy képes ellenállni az ellenség bármilyen nyomásának, gazdasági blokádjának és különféle megtorló intézkedéseinek. Egyiptomra az a feladat vár, amint azt Nasszer elnök több ízben kijelentette, hogy felszámolja az imperializmus uralmát, és egészséges, szabad népgazdaságot léKijelentették, hogy nem ismerik el tesítsen. Az idegen tőke, különösen a az egyiptomi kormány e lépését és az brit és francia tőke alapjainak felszáúj fenyegetések özönét zúdították az egyiptomi kormányra. Azonban maguk is jól tudják, hogy nem áll hatalmukban a határozatot megdönteni. Washington az idegen pénzintézetek felszámolására Egyiptomban „megdöbmolása Egyiptomban ezen az úton. jelentős lépés OJ SZO 1957. február 6. 3