Új Szó, 1957. január (10. évfolyam, 1-31.szám)

1957-01-06 / 06. szám, vasárnap

r NYOLC E V UTÁN Utoljára 1949ben jártam Sninán. Akkori osztálytársammal, egy odavalósi ukrán származású fiúval, Ivánnal mentem végig a Maguric hegy tövében fekvő városka sáros utcáin. Tavaszi szellő fújdogált a hegyek közt, nekünk pedig olyan mókázó jókedvünk volt, hogy még futottunk is egyet a Stakčin felé vezető országúton. — Te Iván, mit mérnek ott a hegy aljában — álltam meg az út szélén, s kezemmel a dombokra kapaszkodó keskeny burgonyaföldek felé mutattam. Emberek mérőműszerekkel, piros-fehérre festett cövekkel járkáltak ide-oda. — üj gyárat akarnak építeni nekünk. De a földek tulajdonosai nem akarják megengedni. Egynéhány kulák azt híresztelte el, hogy a kommunisták koncentrációs tábort akarnak itt felépíteni, nem pedig gyárat. A cöveket, amelyeket nappal a földbe szúrnak, éjszaka valaki mindig kiszedi, aztán mérhetik újra az egészet. Pedig nagyon kellene itt a gyár. — Te, és milyen gyár lesz itt — szóltam közbe, — Ügy hallottam, hogy valami nehézipari. Vihorlát lesz a neve és több száz munkás kap benne alkalmazást. — Tovább mentünk. Fiatal szívvel, diákos jókedvvel beszéltünk a jövőről, iskoláról, szerelemről... Felépült a gyár Nyolc év telt el azóta. Iván tanító lett. Majd az ukrán 11 éves iskola igazgatója. A burgonyaföldecskék helyén felépült KeletSzlovákia egyik legnagyobb nehézipari gyára, a sninai Vihorlát, melyben ma már ezerszámra dolgoznak az örökzöld fenyőerdők, Vihorlát alatti vidékek egykori favágói. Mikor kiszálltam a vonatból s tekintetem kíváncsian ölelte körül a vidéket, hótakaró lepte be a Magurič- és Sirhoň-hegyeket és a fehér hólepel eltüntette a keskeny burgonyaföldecskék barázdáit. Csak a Cirocha folyó vitte sebesen vizét lefelé most is, mint tavasszal. Egy kőhajításnyira a várostól, ahol azon a tavaszon mérnökök jártak, egy ismeretlen gyártelep emelkedett a magasba. Balra tőle vagy ötszáz méterre pedig egy új lakótelep számtalan emeletes házaival, széles utcáival. Arrafelé vettem utamat, hogy közelebbről lássam mindazt, ami nyolc év alatt felépült. Már messziről látni a csarnokok körvonalait, melyeknek élénk színei olyanok, mintha csak tegnap festették volna őket. A nagy kapunál megállók, melyen emberek sietnek ki-be. A gyár úgy áll előttem, mint egy óriás. Ez a gyár jelene. A végtelen hosszú csarnokok mögött már újra kotrógépek ássák a földet, és a vasszerkezetek tetején a hegesztő munkások forrasztják a vasgerendákat. Oj csarnok épül, amelyben ujabb háromezer munkás talál alkalmazást. Az üzemben De nézzünk most már be a gyár műhelyeibe, csarnokaiba, melyek légkalapácsok ütéseitől, villanyköszörúk sivításától és esztergapadok zúgásától hangosak. A szerszámraktáraknál két fiatal munkás vár. Amikor az ablakon keresztül megkapják a kívánt fémvágó acélkést, sietve távoznak munkahelyük felé. — Várjon csak egy pillanatig — szólt az egyik után a kísérőm. S most már hármasban haladtunk a magasban síneken mozgó emelődaru alatt Jozef Suranič munkahelye felé. Utunkban széles bordájú katlanok, körülöttük fúró. kalapácsoló géplakatosok. A 105-ös műhelycsoportnál, megálltunk. Az esztergapadoknál, marógépeknél — meglepetésemre — mind fiatal munkások dolgoztak. Maga Ondrej Šiba mester is mindössze 26 éves. Az első benyomásom: mintha tanoncműhelyben lennék. Csak aztán tudom meg, hogy a gyár összes munkásai átlagos kora 22 év. Tehát nemcsak a gyár, hanem a dolgozói is fiatalok, akik nemrégen kerültek ki a tanoncműhelyekből hazánk különféle gépgyáraiból, ahol gyakorlaton voltak. Suranič, akivel Üj utca Sninán. idejöttünk, talán a legidősebb, mivel mar van vagy 30—33 éves.De nézzük meg munkáját. És erről a műhely közepén függő tábla és a munkahelyen elhelyezett vörös zászló mond sokat. Műhelyük a múlt hónapi tervet 207 százalékra teljesítette. Ezt hirdeti a tábla. A fiatal, élénkszemü mester megmagyarázza, hogy ez nem csalás, nem ámítás, se nem puha norma, hanem a munka jó megszervezésének és a kitűnő egyéni teljesítményeknek eredménye. Su- ranič szegélyező, a munkában olyan mint a tűz. Keveset beszél, de annál ügyesebben és többet dolgozik. Nem csoda hát, ha ilyen munkásokkal az egész részleg 184 százalékra teljesítette a havi tervet. Ha benézünk ezeknek a fiatal dolgozóknak ízlésesen berendezett központi fűtéses lakásaiba, szokatlan kép fogad. A 26 éves Ondrej Šiba mester otthonában a könyv mellett tölti szabad idejét. Ceruza, füzet, könyv a kezében, készül az iskolába. Már három éve látogatja a gyárban létesített esti gépipari iskolát. Tanul, mert az épülő gyár a növekvő termelési feladatok egyre több és nagyobb tudást követelnek. Suranič, az egykori sokgyermek.

s favágócsalád fia ugyancsak könyvek között tölti szabad idejét. S ha sorba benéznénk a korszerű széles utcájú lakótelep valamennyi, mondjuk ki számmal: 182, újonnan épült lakásába, a legtöbb helyen hasonló kép fogadna. A fiatal géplakatosok, esztergályosok, karbantartók, a gyárban hetenként kétiker járnak műszaki alaptanfolyamra. Hogy a szakképzettség növelésének van Az új 11 éves iskola. már gyakorlati eredménye is, erről az újítók munkája tanúskodik a legjobban. A múlt évben beadott 45 újítási javaslat közül csak nyolcat nem fogadtak el, a többit már alkalmazzák a termelésben. Találkozás » Elbúcsúzom a gyártól, munkásaitól, nemrég épült lakótelepétől és utam a város felé veszem. Előttam egy gyönyörű, új, háromemeletes 11-éves iskola épülete áll, ma még kerítés nélkül. Már régen ide járnak a munkások gyermekei tanulni. Sok félkész épület is akad útba: 122 lakásegyséq kultúrház, ú.i áruház. Falait ügyes kőművesek már magasba húzták, csak a vakolás hiányzik. A második ukrán nyelvű 11 éves iskola felől ismerős arc közeledik. — Iván! — ölelem meg barátomat. Iván, de örülök, hogy újra találkoztunk. Hogy vagy, hová sietsz? — kérdem barátomat. — Gyere menjünk a gyártelepre. — Hisz onnan jövök, már mindent láttam, ami nyolc év alatt itt felépült. — Nem baj, gyerünk az üzemi klubba. Megnézzük a színházi csooort. az énekkar és zenekar próbáját. Én is szoktam nekik segíteni. Üjra visszatértünk, most mér az üzemi klubba, amelynek termeiben a nemrég még gépeknél dolgozó munkások, munkásnők próbáltak színelőadást, táncot, zenét és arcukról szinte sugárzott a jókedv, öröm, az új élet. Horváth Sándor Hajdúk Géza tanár Perbenyík Hajdúk Gézával, a Perbenyíki Tizenegyéves Magyar Tannyelvű Iskola tanárával hoz össze a szerencse. Délelőtt lévén, javában folyik a tanítás, csak ő van egyedül a tanári szobában. Nincs órája. Röpke pihenőt tart. S éppen ezt a röpke pihenőt bátorkodunk felhasználni. S mit hallunk? Nincs egyéni kívánsága. Annyival intézi el ezt a kérdést, hogy pénzünk, kenyerünk van. Hanem ami közóhaj, s lassan közparancsolat lesz. az az iskola helyzete. Miről van« tehát szó? Kb. öt éve kérik és ígérik az új iskola építését. Szeretnék, ha az új esztendőben már az ígérgetésnél tovább mennének egy lépéssel és hozzákezdenének végre az építéshez. Mi a baj tulajdonképpen? — Kevés a helyiség. Három hetedik osítályunk volt s csökkentenünk kellett kettőre. De kémiai, fizikai szertárunk sincs, tornaterem pedig a járásban sem található. Ugye, kedves olvasó, itt óhajról, vágyról nem lehet beszélni. Itt csak a szükség jogos parancsolatáról lehet szólni. Gyere, gyere, siess, új esztendő! ||ll||Éj Fíiomela István járási párttitkár Szepsi Grepr István áll. gazdaság igazgatója Zselíz Húszezer holdas gazdasággal járó gondok terhelik a vállát. A zselízi állami gazdaságok igazgatója, élete nagy részét az életet termő, dús kalászt nevelő földeken tölti. Most azonban, hogy megdermedt a rög, hótakaró alá bújt a határ, így öt is gyakrabban lehet irodájában találni. Itt is talál tennivalót. Most a könyvek bogarászásából riasztjuk fel. — Tanultam egy kicsit — mondja nyugodtan. Abból sosem elég ... Gondolatban bejárjuk a gazdasági udvarokat. Bekukkantunk az istállókba, aztán — fittyet hányva a kalendáriumnak — átlépjük az új év küszöbét. Együtt barangolunk a jövőben. Ő a szántást turkálja, én gondolatait, titkos vágyait próbálom elorozni. Nem nehét, mert nem titkolja jövőre vonatkozó elképzeléseit. Mint igazgató így gondolkozik: — Tavaly, illetve az idén harminc mázsa gabona termett hektáronként. Miért ne lehetne ötvenhétben már harmincegy, vagy harminckettő ... Mint ember, mint családapa: — Bár csak szerencsésen befejezhetném az iskolát. Nyitrára jár a mezőgazdasági főiskolára. tanút, mert azt tartja, hiába a jóakarat tudás nélkül. De ha a kettő párosul, csodákat lehet mfiw'ni. Azt hinné az ember, hogy este a szepsi járási pártbizottságon egy árva lélek sincs. De mihelyt az épületbe lép, észreveszi, hogy nem jó jóslásokba bocsátkozni. Mert a szo-. bakban emberek vannak és nem <s kevés számmal. Itt van még Fllomela István, a járási pártbizottság titkára is. Munka, probléma, gond köti este az asztalához, pedig otthon feleség és négy gyerek várja. Rövid ideig beszélgetünk a titkárral. S amíg ő beszél, a ml képzeletünk a járásban barangol. Mért szavai percenként át-meg átszövik a járást. Szól a szövetkezeti mozgatom eredményeiről, hogy a járás hetvenöt százalékban szövetkezeti gazdaság. És erre büszke is. — Mi a óhaja aza új esztendőben? Szamében R szerénység pernyéje. — Sok jó kis- és középparasztot a szövetkezeti gazdálkodás útjára vezethi. Remélem, a meglevő szövetkezetek tagállományának bővítésén kívül új szövetkezeteket is alakítunk. S mik erre a feltételek? — A mi türelmes, meggyőző munkánk! Ez nagyon fontos s kívánjuk, hogy az új esztendőben ez mindig így legyen! Palágyi István szövetkezeti elnök Lelesz A leleszi szövetkezeti elnök házában alig lehet mozogni. Pedig új háza van, nemrégen építette. Csakhát az új ház, a nagyobb, kényelmesebb szoba is megérzi a disznóölést. Az asztalon a szegény pára kiterítve, a sarokban forralt bor gőzölög. Ezen a vidéken nem egészséges ember az, aki nem áldoz a bor istetiének. Palágyi István egyébként se olyan ember, aki megvetné azt, amit a természet a királyhelmeci járásban adott... Az elnök vágya ezen a disznótoros napon is, a béke. Békében élni az új évben. Békéről, szövetkezetről esik szó, miközbd.i az öt gyerek közül négy szaval, próbál, készül a Télapó estére. Palágyi a szövetkezetet úgy szerelné igazgatni az új esztendőben, hogy a tagok mind gazdasági, mind kulturális tér?n fejlődjenek. Az ez évi munkaegység értéke csak tizenöt korona volt, mert a nagyon kr^dvezőtlen Időjárás bem engedett többet Jövőre többet akarnak, hogy Lelesz méltó legyen megint régebbi hírnevéhez! — Ez a vágyam, ez az óhajom — mondja befejezésül az elnök. Lackó Józsei autóbuszvezető Tornagörgő Kassa—Losonc. A távolság nem csekély, egy járművezetőnek kimerítő lehet az út, ha a köd ráfagvott s néhol szerpentinre is kapaszkolni kell. Losoncról jövet Lackó Józseffel, az exprp.sszbu.sz vezetőjével beszélgetek. Kevés a megálló, nincs sok baj a jegykiadással, tehát szavakat, gondolatokat cserélhetünk. Amiről ő be zél legszívesebben, az a beosztása, munkahelye. Jó ideja teljesít szolgálatot a CSAD-nál, de még olyasmit sohasem csinált, amiért szemrehányást kapott volna. Pedig a kilométerterv nem csekély. Ötezer kilométer Havonta. Munkáját csak nehezíti, hogy családja inem Kassán; hanem Tornagörgön él. Ebből a keltemetlen s nem kívánatos lakókényszerűségből fakad óhaja, amit az új esztendőben szeretne elérni. Mi ez az óhaj? — Sparta'k. Személykocsi. Nem tudom napctita hány embert szállítok redeltetési helyére, de más az, ha a családommal • saját kocsimon mehetek — mondja Lackó József. Természetesen a kocsi nagyobb ö. szeget igényel. Hogy aztán Lackó barátunk eléri-e a számítását, az még kérdés? Maga is úgy állítja be a dolgot, hogy Spairtako' szerettie venni, de ha mégse sikerül, az ötvennyolcas évre hagyja a vásárlást. Egy bizOiyos: a Spartak ma is, holnap is autó lesZ! Zsiga László közbiztonsági dolgozó Királyhelmecen nincs otthon, a rokonoknál van valahol. Óhajáról, tervéről az új esztendőben nem is akar szólni. Mosollyal szeretné megválaszolni a kérdést. Magától értetődően nem sokra megyünk a mosollyal, azért tovább biztatjuk feleletre. Mit akar tenni? Csak azt és anynyit, amennyit az ó évben, lelkiismeretesen dolgozni. S több semmi? Itt nősültem. Itt szeretnék gyökeret ereszteni. Szóval ezzel ki is merítettük a témát? Még nem. Öhajóm ötvenhétben egy jó motorkerékpár. Ha minden jól megy és a számításba nem csúszik hiba, akkor a gép itt áll majd az udvaromon. Tehát Zsiga László motorkerékpárvásárlás szándékával lép az új esztendőbe. Legyen meg az óhaja. Nagy Alberl kis -araszt Rakottyás Nagy a hó, térdig érő Gömörben. Rakottyás meg különben sem a főútra esik, mellékúton közelíthető rneg csupán. így félő, hogy a csizma szárába ömlik a fehér pihe és ami a legnagyobb baj, nem tud kiosonni onnan. No de, nem meszsze a messze, mindössze két kilométer és a szélső házban már célt is érünk, asztalhoz ülhetünk eszrňecserézni Nagy Albert két- és félhektáros kisparaszttal. Mit mond nekünk ez a gazda? Mivel bocsát el az udvaráról ? Egyről nem feledkezik meg említést tenni, hogy mióta ez a világ, a beadással nem volt hiba. Mindig rendesen teljesítette. Iparkodó, szorgalmas, takarékos ember volt mindig, s a becsületre még sohasem fizetett rá! Az új évi szándékot, vágyat, tervet megemlítvén komolyan, megfontoltan válaszolja: — Családom van. Békét akarok nekik is, magamnak is, az embereknek is! S ha szánt, vet, boronál vagy ha termést takarít be szerencsésen, benne és körülötte minden azt hirdeti: béke, béke, béke! Czelo Nusi egészségügyi dolgozó Királyhelmec Királyhelmecen a ködös, nyálkás utcát járva szánjuk rá magunkat, hogy közbiztonságunk egyik dolgozójával beszélgessünk. Persze senki se gondolja, hogy az, akit keresünk — névszerint Zsiga László — szolgálatot teljesít. A közbiztonság dolgozóinak sem kell a nap minden órájában szolgálatot teljesíteni. Akinek tehát e pillanatban a keresésére Indulunk, sehol másutt nem található, csak a lakásán. Fiatal, magas emberrel állunk szemben. Rányitásunk perceiben rádió szórakoztatja. Nős már, de felesége Ki gondolna, nogy az ember jár fel s alá a királyhelmeci utcán, fojtó, köhög tető ködben és a végén a városszéli házban, Czelő Nusiék házában megpihen, kisüstiből kortyolgat, s disznótoros vacsor.iban van része. Persze az evés-ivás errefelé jó szokás, mint mindenfelé, ám azzal a különbséggel, hogy itt nem érezheti idegennek magát a vendég. Mihelyst a küszöböt átlépi, egyszerre valami otthonias levegő csap az orrába, jó hangulat lesz úrrá rajta és elfelejtkezik mindenről, miért jött, mit akar ebben a házban? Természetesen Czelő Nusi, a fiatal asszony eszünkbe juttatt mindent. Sürög-forog a konyhában, a tűzre rak, vizet készít de nem talpig fehér kabátban, mint a TBC szanatóriumban. Mert ott dolgozik ez a göndörhajú, széparcú Nusi, ott van napi munkája a betegek között. Egésznapi munkája abban van, hogy betegeknek segít, reménytvesztettekbe önt hitet. Mi lehet vajon kívánsága, óhaja az 1957-es esztendőben? — Semmi különös nincs az én kívánságomban. Egyet akarok a jövőben is, lelkiismeretesen segíteni a betegeken, egészségügyi szolgálatomnak pontosan eleget tenni. A kivánság valóban nem különös, munkájával, kötelezettségeivel járó, mégis szép és nemes, hogy így akarja...