Új Szó, 1957. január (10. évfolyam, 1-31.szám)

1957-01-03 / 03. szám, csütörtök

Még egyszer a proletárdiktatúra történelmi tapasztalatairól A Zsen^inzsipao, Kína Kommunista Pártja központi lapjának szerkesztőségi cikke magyar eseményeket elemezve Kardelj elvtárs nemcsak nem i A Zsenminzsibao szerkesztőségi t tdtt egyáltalán semmi különbséget kö- j cikkének első része lapunk tegnapi j zóttünk és az eiienség között, hanem • számában lel nt meg. Az alábbiak- i ezenfe.ül azt mondotta a magyar elv- 1 I •— " ' * táisakr.ak, hogy alapos változtatásokat keli eszközölni a (magyar) politikai rendszerben". Felhívta őket továbbá arra, hogy az államhatalmat teljesen adják át a budapesti munkástanácsnak és más megyei munkástanácsoknak „tekintet nélkül arra, mi történt a munkástanácsokkal" és kijelentette, hogy „nem kell erőfeszítéseiket a kommunista párt felújítására pazarolniok. Még pedig azért nem — mondotta — mert a tömegek számára a párt a bürokratikus magtestesülését jelenti, ^ ban a cikk befejező részét közöl! j ük. ezt a receptjét dolgozta ki a testvérpártok számára. A magyarországi elvtársak Kardelj elvtárs e javaslatát elutasították. Feloszlatták a budapesti, valamint más megyei munkástanácsokat, amelyek az ellenforradalmárok kezébe kerültek és tovább építik a szocialista munkáspártot. Ügy véljük, deSzpotizmus | hogy a magyar elvtársak teljesen heKardelj elv- | lyesen cselekednek, mert egyébként musé, hanem az ellenforradalomé volna. Világos, hogy a jugoszláv elvtársak túlságosan messze mennek. Jóllehet, a testvérpártra vonatkozó bírálatuk egy része jogos volt, mégis elvi álláspontjuk és módszerük sértik az elvtársi vita elveit. Nem akarunk beavatkozni Jugoszlávia belügyeibe, de azok a tények, amelyeket felsoroltunk, távolról sem belügyek. Ha meg lista demokrácia egészséges fejlődését. A Szovjetunió Kommunista Pártja egészen helyesen helyrehozza Sztálinnak e téren elkövetett hibáit. A szocialista demokráciának semmi esetre sem szabad ellentétbe kerülnie a proletariátus diktatúrájával; ugyancsak nem szabad felcserélni ezt a burzsoá demokráciával. A szocialista demokráciának a politikai, gazdasági és kulturális téren egyetlen célja a proakarjuk szilárdítani a nemzetközi I letariátus és valamennyi dolgozó szo!árs a „Sztálin-ellenes irányzatnak" ) Magyarország jövője nem a szocializkommunista pártok sorainak egységét és meg akarjuk akadályozni azt, hogy olyan körülmények alakuljanak, amelyeket az ellenség zavar és hasadás előidézésére használhatna fel sorainkban, nem tehetünk mást, mint testvéri tanácsot adni jugoszláv elvtár sainknak. III. Harc a dogmatizmus és a revizionezmus ellen Sztálin hibáinak egyik súlyos következménye a dogmatizmus növekedése volt. Sztálin hibáinak bírálata folyamán a különféle országok kommunista pártjai harcot indítottak a dogmatizmus ellen. Ez a harc nagyon szükséges. Ha azonban negatív álláspontot foglalnak el mindazzal, ami Sztálinnal kapcsolatos és kitűzik a „desztálínizálás" helytelen jelszavát ezáltal egyes kommunisták elősegítik a marxizmus-leninizmus elleni revizionista irányzat támogatását. Ez a revizionista irányzat kétségtelenül támogatja a kommunista mozgalom elleni imperialista támadásokat és az imperialisták ezt az irányzatot valóban tevékenyen felhasználják. Ha határozottan szembe szállunk a dogmatizmussal, ezzel egyidejűleg erélyesen szembe kell szállnunk a revizionizmussal is. A marxizmus-leninizmus azt tanítja, hogy az emberi társadalom fejlődésére közös alaptörvények hatnak, azonban minden államnak és minden nemzetnek egymástól eltérő vonásai vannak. így minden nemzet átmegy az osztályharc szakaszán és végül a kommunizmushoz jut el olyan utakon, amelyek lényegükben egyformák, specifikus alapjukban azonban eltérők. A proletariátus ügye egy országban csak akkor győz, ha a marxizmus-leninizmus általános érvényű igazságát helyesen alkalmazzak, tekintetbe véve az Illető ország sajátos nemzeti vonásait. És amig ez így lesz, a proletariátus új tapasztalatokat fog gyűjteni. Ezzel támogatja más nemzetek ügyét s gazdagítja a marxizmus-leninizmus közös kincsestárát. A dogmatikusok nem tudják megérteni, hogy a marxizmus-leninizmus éltalános igazsága a reális életben kizárólag a specifikus nemzeti jellegzetes vonások útján nyilvánul meg konkrétan és válik hatékonnyá. Nem hajlandók részletesen tanulmányozni saját országuk és nemzetük szociális és történelmi vonásait vagy gyakorlatilag alkalmazni a marxizmus-leninizmus általános igazságát ezeknek a vonásoknak tekintetbe vételével. Ezért nem vihetik a proletariátus ügyét győzelemre. Mivel a marxizmus-leninizmus a különféle országok munkásmozgalma tapasztalatainak tudományos összefoglalása logikus, hogy fontosságot kell tulajdonítani annak, hogyan érvényesüljenek az előrehaladott országok tapasztalatai. Lenin „Mi a teendő?" című müvében azt írta: „A szociáldemokrata mozgalom lényegében nemzetközi. Ez nemcsak azt jelenti, hogy harcolnunk kell a nacionalista sovinizmus ellen. Azt ls jelenti, hogy a fiatal országban keletkező mozgalom csak akkor lehet síkeres, ha a gyakorlatban felhasználja más országok tapasztalatait." Lenin itt arra gondolt, hogy az orosz munkásmozgalomnak, ameiy a kezdetnél tartott, fel kell használnia a nyugateuróoal munkásmozgalom tapasztalatait Ez a nézet ugyancsak érvényes arra Is, hogy a fiatal szocialista országok felhasználják a szovjet tapasztalatokat. Kell azonban, hogy a tanulás helyes módszerét válasszuk. A SzovjotUňió összes tapasztalatait — belessám^va, az alapvető tapasztalatokat ls — korlátozzák bizonyos jellegzetes nan'of vonások keretei és egy országnak sem szabad géplesen utánoznia őket. S ezenfelül — amint már fentebb hangsúlyoztuk — a szovjet tapasztalatok között vannak olyanok is, amelyek nibákból és kudarcokból szerzett ta pasztalatok. Azok számára, akik tud ják, hogyan kell a legjobban ta-iulni másoktól, e tapasztalatoknak, sikereknek és kudarcoknak összessége mérhetetlen segítséget jelent, mert sogí'ségükre lehet abban, hogy elkerüljék a tévutakat fejlődésük során es ve~z teségeiket a legcsekélyebb mértékre korlátozzák. Másrészt azoknak a tapasztalatoknak gépies u'ánozása, amelyek a Szovjetunióban sikert hoztak — nem is beszélve a sikertelen tapasztalatokról — nem vezethet sikerre más országokban. Az idézett fejezet utáni szakaszban Lenin a következőket írta: „Ehhez azonban (más országok tapasztalatainak felhasználásához szerk. megj.) nem elegendő csupán ismerni e tapasztalatokat vagy •isupán lemásolni a végső következtetéseket. Ehhez az szükséges, hogy kritikai álláspontot tudjunk elfoglalni e tapasztalatokhoz és önállóan felülvizsgálni őket. Ha elképzeljük, mily óriási mér tékben gyarapodott és mily szétágazóvá vált a mai munkásmozgalom, megértjük, hogy az eméleti erőknek valamint a politikai (és forradalmi) tapasztalatoknak mily nagy készletére van szükség e feladat teljesítéséhez." Nyilvánvaló, hogy azokban az országokban, ahol a proletariátus hatalomra került, a probléma még bonyolultabb, mint ahogy arról Lenin beszélt. Kína Kommunista Pártjában az 1931—1934-es években voltak olyan dogmatikusok, akik nem voltak hajlandók elismerni Kína sajátos jellegét és géplesen utánozták az orosz forradalom egyes tapasztalatait s ezzel súlyos károkat okoztak országunk forradalmi trőlnek. Ezek a károk pártunknak nagy tanúiságul szolgáltak. Az 1935. évi cunjiszki konferencia és az 1945. évi VII. pártkongresszus közötti időszakban pártunk ezt a mérhetetlenül káros dogmatikus irányvonalat teljesen kiküszöbölte, egybetömörítette valamennyi tagját, azokat is, akik hibákat követtek el, kibontakoztatta a népi erőket és ezáltal elérte a forradalom győzelmét. Ha nem ezt tette volna, nem vívta volna ki a győzelmet. Pártunk csupán azért követhetett el kevesebb hibát a Szovjetunió és más testvérországok tapasztalatainak átvételénél, mert véget vetett a dogmatikus irányvonalnak. És ezért most is teljesen meg tudjuk érteni, hogy lengyel és magyar elvtársainknak menynyire szükséges és sürgős ma helyrehozniok a mult dogmatikus hibáit. Ki kell küszöbölni a dogmatizmus hibáit, forduljanak elő bármikor és bárhol. Továbbra is kijavítjuk a munkánkban előforduló ilyen hibákat és megelőzzük őket, a dogmatizmus elvetésének azonban semmi köze sincs ahhoz, hogy engedékenyek legyünk a revizionizmus iránt. A marxizmusleninizmus elismeri, hogy a különböző országok kommunista mozgalmának szükségszerűen megvannak saját nemzeti jellegzetes vonásai. Ez azonban nem jelenti azt. hogy e mozgalmaknak nincsenek közös alapvető vonásai vagy pedig, hogy eltérhetnek a marxizmusleninizmus általános igazságától. Az antidogmatizmus jelenlegi hullámának időszakában akadnak nálunk is és a külfö'dön is olyan emberek akik a szovjet tapasztalatok géples utánzása elemzSsé.nsk ürügys alatt tagadni akarják a Szovjetunió alapvető tapasztalatainak jelentőségét és akik a marxizmus-leninizmus alkotó fejlesztésének örve alatt tagadni . akarják a marxizmus-leninizmus általános Igazságának jelentőségét. Mivel Sztálin és egyes szocialista országok volt vezetői elkövették a szo cialista demokrácia megsértésének súlyos hibáját, a kommunisták soraiban egyes ingadozó emberek a szocialista demokrácia fejlesztésének ürügye alatt megkísérlik gyengíteni vagy felszámolni a proletariátus diktatúrá ját, a szocialista állam demokratikus centralizmusét és a párt vezető szere pét. Nem férhet kétség ahhoz, hogy a proletariátus diktatúrájában az ellenforradalmi erők felett gyakorolt diktatúrának szorosan össze kell függnie a legszélesebb népi vagyis a szocialista demokráciával. Hogy a proletariátus diktatúrája erős, hogy le tudja győzni a hatalmas belső és külső ellenséget, ennek oka abban rejlik, hogy ez dolgozók diktatúrája a kizsákmányolók felett, a többség diktatúrája a kisebbség felett és a dolgozók széles tömegeinek olyan demokráciát ad, amely egy burzsoá demokráciában sem érhető el. Ha nem sikerül szoros kapcsolatot teremteni a dolgozók tömegeivel és elnyerni lelkes támogatásukat, akkor nem lehet felállítani a proletariátus diktatúráját és egyáltalán nem lehet azt megszilárdítani. Minél élesebb az osztályharc, annál inkább szükséges, hogy a proletariátus a leghatározottabban és a legteljesebb mértékben a széles néptőmegekre támaszkodjék és teljes mértékben kibontakoztassa a nép forradalmi lelkesedését az ellenforradalmi erők leverése érdekében. Azokban a szívós és véres tömegharcokban szerzett tapasztalatok, mely harcok a Szovjetunióban folytak az Októberi Forradalom és a polgárháború idején, teljes mértékben megerősítik ezt az igazságot. Pártunk éppen az ebből az időszakból szerzett szovjet tapasztalatokból vonja le a „tömegek vonalának" következtetését, amelyről ma annyi szó esik. A Szovjetunióban vívott heves harcok első sorban a néptömegek közvetlen akcióitól függtek és természetesen csekély lehetőség volt arra, hogy tökéletes demokratikus módszerek fejlőd jenek ki. Jóllehet a kizsákmányoló osztályok kiküszöbölése és a fő ellenforradalmi erők felszámolása után to vábbra ls szükség volt arra, hogy a proletariátus diktatúrája harcoljon az ellenforradalom maradványaival — ezeket a csökevényeket nem lehet teljesen kiküszöbölni addig, amíg fennáll az imperializmus — a proletárdiktatúra harcának főleg a külföldi imperializmus agresszív erői ellen kellett irányulnia. Ilyen körülmények között fokozatosan kellett kibontakoztatni az ország politikai életében a demokratikus módszereket és tökéletesíteni őket, tökéletesíteni kellett a szocialista jogrendszert, hatékonyabbá kellett tenni a népnek az államszervek felett gyakorolt ellenőrzését, fejleszteni a demokratikus módszereket az állam és a vállalatok irányításában, szorosabb kapcsolatokat teremteni az állami szervek s az egyes vállalatokat igazgató szervek valamint a széles néptömegek között, meg kellett szüntetni az e kapcsolatra ható zavaró momentumokat és erélyesebben kellett kiküszöbölni a bürokratikus irányzatokat. Az osztályok mjgszüntetése után nem kellett volna tovább hangsúlyozni az osztályharc kiéleződését, amint azt Sztálin tette, ami késleltette a szociaclalista ügyének megszilárdítása, aktivitásuk fejlesztésének lehetővététele a szocializmus építésében és energiájuk teljes kifejlesztése az összes szocialistaellenes erők ellen vívott harcban. Ha létezik valamilyen demokrácia, -amely felhasználható szo cialistaellenes célokra és a szocializmus ügyének gyengítésére, ez határozottan nem a szocialista demokrácia Egyes emberek azonban nem így tekintenek erre. -Ezt világosan megmutatta az, ahogy a magyarországi eseményekre reagáltak. A múltban a magyar nép jogai és forradalmi lelkesedése korlátozva voltak, míg az ellenforradalmárokra nem mértek olyan csapást, amilyet megérdemeltek volna és ennek következtében az ellenforradalmároknak könnyű volt 1956 októberében felhasználnlok a tömegek elégedetlenségét és megszervezni a felkelést. Ez arról tanúskodott, hogy a múltban Magyarországon nem állították fel valóban a proletariátus diktatúráját. Amikor azonban Magyarország válságban vergődött, amikor az ország a forradalom és az ellenforradalom, a szocializmus és a fasizmus, a béke és a háború mezsgyéjén állt, egyes országok kommunista értelmiségének tagjai vajon hogyan tekintet tek erre a problémára? Nemcsak nem vetették fel a proletariátus diktatúrája megvalósításának kérdését, hanem szembeszállva a Szovjetunió jogos akciójával, amely a magyarországi szocialista erők segítségére sietett, azt kezdték hangoztatni, hogy a magyarországi ellenforradalom „forradalom" volt és követelték, hogy a forradalmi munkás-parasztkormány ter, essze ki a demokráciát az ellenforradalmárokra. Néhány szocialista országban egyes lapok még a mai napig is nyíltan nemtetszésüket nyilvánítják a magyar kommunisták forradalmi intézkedéseivel szemben, akik súlyos körülmények között hősiesen harcolnak és emellett ezek az újságok úgyszólván egy szót sem írtak a kommunizmus, a nép é6 a béke ellen irányuló reakciós nemzetközi kampányról. Mit jelentenek ezek a furcsák tények? Azt jelentik, hogy ezek a „szocialisták", akik elhajlanak a proletariátus diktatúrájától és „demokráciáról" fecsegnek, a valóságban egy síkon állanak a burzsoáziával, a proletariátussal szemben. Tulajdonképpen kapitalizmust követelnek és szembehelyezkednek a szocializmussal, habár talán közülük sokan ezt nem is tudatosítják. Lenin számtalanszor hangsúlyozta, hogy a proletariátus diktatúrájának elmélete a marxizmus leglényegesebb alkotó része, a proletariátus diktatúrájával való egyetértés vagy ennek az egyetértésnek hiánya az a tényező, „mely a legmélyebb különbséget alkotja a marxisták és a közönséges kis- (és nagy) polgárok között." Lenin 1919ben felhívta a magyar proletárkormányt, hogy „könyörtelen, s<:gorú. gyors és erélyes intézkedéseket" foganatosítson „az ellenforradalmárok elnyomására." „Aki ezt nem értette meg — mondotta — nem forradalmár, azt meg kell fosztani a proletariátus vezető vagy tanácsadó funkciójától." Amikor tehát egyesek elutasítják a proletárdiktatúra alapvető marxi-lenini elveit, amikor rágalmazó módon ezt az elvet „sztálinizmusnak" és „dogmatizmusnak" nevezik csupán azért, mert látták azokat a hibákat, amelyeket Sztálin élete utolsó évéiben elkövetett, és amelyeket Magyarország volt vezetősége elkövetett, akkor olyan úton haladnak, amely a marxizmus-leninizmus elárulásához vezet és amely eltér a proletárforradalom ügyétől. Azok, akik elvetik a proletárdiktatúrát, tagadják a centralizmus szükségességét is a szocialista demokráciában és a proletárpárt vezető szerepét a szocialista országban. A marxisták-leninisták számára természetesen ezek a gondolatok nem jelentenek újat. Engels már régen, amikor az anarchisták sllen harco'+, rámutatott arra, hogy amig fennáll bármilyen szociális szervezet közös akciója, kell b'zonyos tekintélynek és alárendelt-! ségnek lennie. A tekintély és az autonómia közötti kapcsolat relatív és ezek alkalmazásának méretei változnak a társadalom fejlődésének különböző szakaszaiban. Engels azt mondotta, hogy „értelmetlen a tekintély elveiről mint teljesen -ossz elvekről és az autonómia elveiről mint teljesen jó elvekről beszélni „és mindazok, akik ragaszkodnának ehhez az abszurdumhoz, a valóságban a „reakciót*' szolgálják. Lenin a mensevikek ellen vívott harcban teljes világossággal hangsúlyozta a párt szervezett vezetőségének jelentőségét a proletariátus ügyére. Amikor Lenin 1920-ban bírálta a német kommunista „baloldalt", hangsúlyozta, hogy a párt vezető szerepének tagadása a vezetők szerepének tagadása és a fegyelem elvetése egyenlő „a proletariátus teljes _ lefegyverzésével a burzsoázia érdekében. Ez egyenlő az-! zal a k'spolgárl szétforgácsolódással, ingadozással, a kitartás hiányéval, az egybetömörülés és az együttes eljárás hiányával, amelyet ha eltűrünk, elkerülhetetlenül megsemmisít minden proletár forradalma mozgalmat." Vajon elévültek-e ezek az elvek? Natn lehet ezeket érvényesíteni bizonyos országok sajátos feltételei között? Vajon érvényesítésük folyamán megUmétlődnek-e Sztálin hibái? A felelet nyilvánvaló: Nem. A marxizmus-len!nizmusnak ezek az elvei megállták helyüket a nemzetközi kommunista mozgalom és a szocialista országok fejlesztésének történelmi próbájában és eddig nem fordult elő egyetlen eset sem, melyről azt mondhatnánk, hogy kivételt képez. Sztálin hibái nem rejlettek az állrmi ügyekben levő gyakorlati d mokrat'kus cent.-alizmusban, sem pedig abban, hogy megvalósult a párt vezető szerepe: éppen abban rejlettek, hogy Sztálin bizonyos területeken és bizonyos mértékig aláásta a demokratikus centralizmust és a párt vezető szerepét. A demokratikus centralizmus helyes gyakorlata az állami ügyekben és a párt vezető szerepének helyes érvényesítése a szocializmus ügyében alapvető b'ztosltéka annak, hogy a szocialista tábor országa képesek lesznek egybetömöríteni népüket, legyőzni az ellenséget, leküzdeni a nehézségeket és hatalmasan fejlődni fognak. Éppen ezért az imperialisták és az összes ellenforradalmárok, akik ügyünk ellen támadnak, mindig azt követelték, hogy „liberalizáljunk", erejüket mindig arra összpontosították, hogy megsemm'sítsék harcunk vezető szerveit és megsemmisítsék a kommunista pártot, a proletariátus magvát. Nagy elégedettségüket fejezték ki egyes szocialista országok jelenlegi „szilárdság hiánya" te ett, amely a párt és az állami fegyeem megsértéséből ered, és ezt szabotázs tevékenységük tokozására' használták fel. Ezek a tények megmutatják, mi!y nagy fontossága van a demokratikus centralizmus tekintélyének és a párt vezető szerepének a nép alapvető érdeke' szempontjából. Nem kétséges, hogy a centralizmusnak a demokratikus centralizmus rendszerében a demokrácia széles alapjain kell nyugodnia és a párt vezetőségének szoros kapcsolatban kell állnia a tömegekkel. Az e téren előforduló hiányos-ónokat erélyesen Wrélnunk kell és le kell őket i küzdenünk. A bírálatnak azonban kizárólag a demokratikus centralizmus megszilárdítását és a párt vezetó szerepének megerősítését kéül Semmi esetre sem szabad dew^öJiizáciőhoz, zavartkeltéshez vezetni® i proletariátus soraiban, amint azf *ilensége'nk óhajtják. Azok között, akik megkísérlik a marxizmus-leninizmust a dogmatizmus ellen vívott harc ürügye alatt revideálni, vannak egyes emberek, akik egyszerűen letagadják, hogy van demarkációs vonal a proletár és a burzsoá diktatúra, a szocialista és a tőkés rendszer között, a szocialista és az |F M'tn. <> H i'dnlftn 1 u J s / r1957. január 5. Balázs Bálint, Torna