Új Szó, 1957. január (10. évfolyam, 1-31.szám)
1957-01-01 / 01. szám, kedd
Magyarország leküzdi a gazdasági nehézségeket A Magyar Népköztársaság pénzügyminiszterének sajtóértekezlete Budapest (CTK). — Kossá István, a fcíagyar Népköztársaság pénzügyminisztere december 29-i sajtóértekezletén kijelentette, hogy a súlyos gazdasági helyzet ellenére néni lesz Magyarországon pénzreform. Fennáll ugyan az infláció veszedelme, mert az ellenforradalmi akció idejéből eredő kár mintegy 16 milliárd forintot tesz ki az elpiaradt termelés és túlfizetett munkabérek miatt, azonban a forradalmi munkás-parasztkormány mindent megtesz, hogy az inflációt meggátolja. Az 1957. évi költségvetésben a beruházások összegét 5 milliárd forinttal csökkentik, és több milliárdot a fegyveres erők költségvetésének csökkentésével és az állami apparátus újjászervezésével takarítanak meg Azt a hiányt, ami ezen intézkedések ellenére mutatkozik, a magyar kormány külföldi kölcsönnel kívánja fedezni. Kossá miniszter kijelentette, hogy a kormány törekedni fog fenntartani a /orint vásárlóerejét. Ehhez hozzájárul a kormány rendelete a munkabérek kifizetéséről és az új prémiumrendszerről, amely az új évtől lép érvénybe. A munkabéreket csakis az elvégzett munkáért fogják kifizetni, hogy ne ismétlődhessék meg például olyan jelenség, amikor a reakció által előidézett sztrájk idején még a szokásosnál is nagyobb munkabéreket fizettek ki. Pozitív jelenség, hogy a bankokban és takarékpénztárakban növekednek a betétek, ami a pénz iránti növekvő bizalomról tanúskodik. Az élelmiszerellátást biztosítottuk — mondotta Kossá István. — Iparcikkekért, így például ruhaneműért és cipőért még sorbaállanak a vevők, azonban mindenki áruhoz jut. A vevők sorfalát elsősorban az elárusítóhelyek csökkentett eladási ideje idézi elő. Ami az 1957. évi beruházásokat illeti, Kossá István kijelentette, hogy azokat 11 milliárdról 5—6 milliárdra csökkentik. Ezen összeg legnagyobb részét a helyreállításra, a kiépítésre és főképpen a bányászatra fordítják. 1957-ben a nagy építkezéseket egyelőre beszüntetik. A nagy építkezéseken csak karbantartó-munkákat fognak végezni, hogy később folytathassák a munkát. A Ňémet Demokratikus Köztársaság felajánlotta, hogy folytatni fogja annak az üzemnek építését, amely szalmából gyárt cellulózét, még pedig hitelre, és Magyarország majd kész áruval fog fizetni. A miniszter kijelentése szerint 1957-ben Magyarország nemzeti jövedelme mintegy 25 százalékkal csökken. Amennyiben sikerül megfelelő módon fokozni a széntermelést, ez az összeg esetleg 15 százalékra esik. Tekintettel a jelenlegi energia-, szén- és nyersanyaghiányra, szükséges lesz átmenetileg csökkenteni a termelést, különösen az iparban, amely sok áramot és anyagot használ fel. Ezzel, valamint a2 állami apparátus dolqozói számának csökkentésével és több minisztérium összevonásával mintegy negyedmillió személy szabadul fel, akik átmenetileg munkanélküliek lesznek. Azok, akik nem fognak tudni átmenetileg bányákban, a földművelésben, vagy a kistermelésben elhelyezkedni, 300—600 forintnyi munkanélküli segélyt kapnak. Számolnak azzal, hogy a legsúlyosabb helyzet 1957 februárjában lesz, azonban a fizikai munkások átmeneti munkanélkülisége már 1957 nyarán valószínűleg megszűnik. A szocialista országok segítsége a magyar dolgozóknak Budapest (ČTK). — A szocialista országokból a magyar dolgozók segítségére további szállítmányok érkeznek. A magyar határállomásokon naponta száz számra haladnak keresztül a legkülönbözőbb anyagot és cikkeket szállító vasúti kocsik. A budapesti sajtó közlése szerint Magyarországra eddig több mint 4600 vagon építőanyag érkezett. Jelentős a segítség ipari cikkekben is. Csehszlovákiából és a Német Demokratikus Köztársaságból cipő- és ruhaszállítmányok érkeznek, a Szovjetunió motorkerékpárokat és kerékpárokat küld, Lengyelország porcelánkészítményeket és üvegárut, Románia építkezési anyagot, gyógyszert stb. szállít. A romániai Magyar Autonóm Tartomány pártkonferenciájának levele az RMP Központi Vezetőségéhez Amint már jelentettük, a Román Népköztársaság Magyar Autonóm Tartománya pártkonferenciát tartott, amelyen nagy beszédet mondott Gh. Gheorghiu-Dej. A Magyar Autonóm Tartomány pártszervezetének értekezlete levelet küldött a Román Munkáspárt Központi Vezetőségének. Tartományi pártkonferenciánk, — hangzik a levél — elemezte a pártos bírálat és a z önbírálat szellemében a Romén Munkáspárt Magyar Autonóm Tartományi Bizottságának az elmúlt pártkonferencia óta eltelt időben végzett munkáját. A magyarországi reakciós erők bűnös tevékenységére utalva a levél kidomborítja: „Mi, Magyar Autonóm Tartomány-beli kommunisták és dolgozók, pártunk bölcs útmutatása alapján már kezdettől fogva tudtuk, hogy ami Magyarországon történik, az nem nemzeti forradalom, nem népi felkelés, hanem ellenforradalom, kísérlet a gyárosok és grófok hatalmának visszaállítására Magyarországon, kísérlet egy új háborús tűzfészek létesítésére Európa szívében. A levél a többi között így hangzik: A nemzetközi reakció elvetemült provokációit látva, az eddiginél is nagyobb erővel sorakoztunk fel pártunk Központi Vezetősége mögé és tettünk hitet a szocializmus ügye és drága hazánk, a Román Népköztársaság mellett. A magyar forradalmi munkás-parasztkormányt történelmi jelentőségű erőfeszítésében nemcsak a magyar dolgozó nép, hanem az egész szocialista tábor is támogatja: ez győzelmének legbiztosabb záloga. Munkásosztályunk ereje szilárd és törhetetlen, mert ennek az erőnek a kovácsolója a több évtizedes, dicsőséges harcokban edzett Román Munkáspárt. Minden erőnkkel azon leszünk — hangzik befejezésül a levél —, hogy hazánk dolgozóinak közös nagy álmát, a szocializmus teljes felépítését mielőbb megvalósítsuk szeretett hazánkban, a Román Népköztársaságban. A nyugati sajtó hazugságai a magyarországi munkástanácsokról Moszkva, (ČTK) — A moszkvai * Trud közölte J. Sesuljukinnak, budapesti különtudósltójának kommentárját a nyugati sajtónak a magyarországi munkástanácsokról terjesztett rágalmazó koholmányairól. A Trud tudósítója utal a Francé Presse hírügynökség közlésére, amely hírügynökség bécsi tudósítója azt állította, hogy a budapesti és más magyar üzemekben feloszlatták a munkástanácsokat. „Az AFP tudósítójának fantáziája teljes fordulatokban működött" — írja J. Scsúljukin. — További „kacsät" bocsátottak világgá. A burzsoá sajtóban elterjedt az a hír, hogy a munkástanácsok valamennyi tagját letartóztatták és hogy bírósági ítélet és kihallgatás nélkül kivégezték őket, vagy a Szovjetunióba deportálták. E koholmányokra megfelelő választ adott a Népszabadság és a Népakarat. A Népakarat rá mutat arra, hogy a vállalatok munkástanácsainak tagjai csodálkozva állapítják meg, hogy valamennyiüket „bezárták" és hogy üldözik őket. Amint ismeretes, a munkástanácsok az utóbbi időben nagyon hasznos tevékenységet fejtettek ki, figyelmüket « munkáterm£|ékenyséa fokozására és a munkásság életszínvonala javítására irányították. A munkástanácsokat tevékenységükben teljes mértékben támogatja a kormány, az üzem vezetősége, a szak- és pártszervezetek. A soproni konfekciós üzemben a munkástanács a termelés lényeges fokozását és a munkabérfeltételek javulását érte el. Győrött a közelmúltban a munkástanács a termelési tervről és a munkaerők elhelyezéséről tárgyalt. Kádár János miniszterelnök és Marosán György államminiszter december 27-én fogadta a csepeli fémmegmunkáló-üzemek munkástanácsát. A közös gyűlésen megvitatták a munkásokat érdeklő kérdéseket. A MÁVAG gépipari üzemben a munkástanácsban 280 munkás, mérnök és alkalmazott foglal helyet. A munkástanács az üzem vezetőségével közös tanácskozáson megvitatta a termelés fokozásának kérdéseit. Ezek olyan tények, amelyek arról tanúskodnak, hogy az üzemekben és gyárakban mindinkább javul a helyzet ôs nő a termelés. A munkások kezdeményezően oldják meg a problémákat és ezáltal hozzájárulnak az ország gazdasági helyzetének megjavításához. A magyar lakosság ezen testvéri segítség folytán nem érez nagy hiányt ipari gyártmányokban és élelmiszerben. Magyarország elegendő építkezési anyaggal rendelkezik a megrongált épületek és lakások kijavítására. Dán képviselő a magyarországi eseményekről Koppenhága (ČTK) — Dánia Kommunista Pártja aktívájának december 28-i gyűlésén Fugelsang képviselő beszámolt magyarországi útjáról. Kijelentette, hogy a magyar államférfiakkal, politikusokkal folytatott beszélgetése után és saját megfigyelései alapján arra a következtetésre jutott, hogy a magyarországi tragikus események idején a népnek választania kellett a szocializmus és az ellenforradalom között. „A történelem igazolja — mondotta Fugelsang —, hogy a nép helyesen a szocializmust választotta". Az aktíva résztvevői Fugelsang beszédét nagy figyelemmel és általános helyesléssel fogadták. Hazatérnek a magyar szökevények Bécs, (ČTK) — A Passauer Neue Presse nyugatnémet lap tudósítása szerint mindinkább növekszik azon magyar szökevények száma, akik vissza akarnak térni hazájukba. A lap beszámol arról, hogy e célból a Passau melletti Schaldung szökevénytáborban külön irodát rendeztek be, amelynek feladata a szökevények visszaküldése az osztrák-magyar határra. A lap azonban rámutat arra is, hogy a nyugatnémet határrendőrség több magyar szökevény hazautazását azzal az indokolással gátolta meg, hogy nem rendelkeznek kiutazási engedéllyel. Hollandia Kommunista Pártja Központi Bizottságának határozata Hága (ČTK) — A „De Waarheid" közölte Hollandia Kommunista Pártja Központi Bizottságának a dolgozók életszínvonala fokozásáért való harcra felszólító határozatát. A határozat megállapítja, hogy Hollandia nagy nehézségeket él át pénzügyi politikájában, mégpedig elsősorban azért, mert az USA óhajára nagyon sokat áldoz katonai célokra. A katonai kiadások összege eléri az évi 2 milliárd holland forintot. A Központi Bizottság felhívást intéz, hogy tömegösszejöveteleket és tüntetéseket tartsanak és a dolgozók munkabéremelést követeljenek. Amennyiben a vállalkozók nem volnának hajlandók e jogos követeléseket teljesíteni, a dolgozóknak sztrájkhoz kell folyamodniok. V. V. Kuznyecov Hammarskjölddei tárgyalt New York (ČTK) — V. V. Kuznyecov, az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűlésének XI. ülésén résztvevő szovjet küldöttség vezetője december 28-án találkozott Dag Hammarskjölddei, az ENSZ főtitkárával. A két államférfiú az ENSZ közgyűlése jelenlegi ülésszaka munkájának kérdéseiről tárgyalt. A tanácskozáson résztvett A. A. Szoboljev, a Szovjetunió ENSZbeli állandó képviselője és I. Sz. Csernyisev, az ENSZ főtitkárának helyettese. Hírek Szuezről és a Sínai-félszigetről Kairó (ČTK) — A Szuezí-csatorna kitisztítását, amelyet már néhány nappal ezelőtt meg kellett volna kezdeni és technikai okokból' azt elhalasztották, végre december 29-én megkezdték. Ezen a napon holland búvárok a Szuezi-csatorna déli részén és a szuezi kikötőben megkezdték a munkálatokat az Abukír egyiptomi hajó kiemelésére, amely délről elzárja a Szuezi-csatorna bejáratát. * * * Az ENSZ nemzetközi egységeit Port Said térségéből a Sínai-félszigetre helyezték át, ahol a visszavonuló izraeli hadsereg nyomán haladnak. A bukaresti francia követség tagját kiutasították Romániából Bukarest (ČTK) — A Román Népköztársaság külügyminisztériuma tájékoztatta a Frahcia Köztársaság követségét, miszerint megállapítást nyert, hogy Léon Begorre, a bukaresti francia követség helyettes titkára megszegte a diplomáciai normákat. A bukaresti fraincia képviseleti hivatal Ľ tagjának további ottartozkodását nem kívánatosnak minősítik és a minisztérium ragaszkodik azonnali eltávolításához. Sikeresen fejlődik a csehszlovák-kínai gazdasági együttműködés Peking (ČTK) — Li J un-sen, a Kínai Népköztársaság külkereskedelmi minisztériuma második szakosztálya vezetőjének helyettese az 1958. évi csehszlovák-kínai gazdasági együttműködésről a Csehszlovák Sajtóiroda pekingi tudósítójával közölte, hogy az 1950. évhez viszonyítva a kereskedelem terjedelme a két ország között ötszörösére növekedett. Hangsúlyozta, hogy ez a kereskedelem teljes mértékben megfelel a kölcsönös előnyök, egyenlőség és együttműködés elveinek és hozzáfűzte, hogy mindinkább javul a kölcsönös árucsere struktúrája. Kína Csehszlovákiába több mint 100 kUlönféle árucikket, különösen nyersanyagot, élelmiszert, bőrt, műtrágyát, gyapotot szállít. Csehszlovákia Kínának főképp beruházási egységeket, ipari anyagot, gépeket és vegyi készítményeket ad el. Ezzel kapcsolatban rámutatott arra, hogy Csehszlovákia Kínába olyan árucikket is exportál, amelyek a kereskedelmi korlátozások árui között szerepeinek; á csehszlovák export hozzájárult ahhoz, hogy a szocializmus építését Kínában a nyugati hatalmak kereskedelmi korlátozásai nem érintették. A csehszlovák-kínai gazdasági együttműködés megnyilvánul a nehézés könnyűipar, valamint a földműve-* lés tapasztalatainak, a dokumentáció és a küldöttségek kicserélésében is. Jelentőségteljes a csehszlovák szakemberek segítsége a gépek felszereié1 sében, javításában, különösen az új készítmények termelésének bevezetésénél. A csehszlovák dokumentáció szerint és csehszlovák szakemberek részvételével készítették el például a 6000 kilowattos kapacitású első kínai turbogenerátort is. Csehszlovákia a legutóbbi években a berendezések szállításával, szakemberek küldésével és a tervek kidolgozásával részt vett a villanyerőmű-' vek, acélművek, vegyigyárak, cukor-' gyárak és további üzemek egész So-> rának építésében. Befejeződött a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége és a Lengyel Egyesült Munkáspárt képviselőinek tanácskozása Varsó (ČTK) — Varsóban nyilatkozatot adtak ki a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottságának küldöttsége és a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának képviselői között folytatott tanácskozásokról. A közlemény rámutat, hogy a szocializmus fejlesztésének útjairól tárgyaltak. Nagy figyelmet szenteltek a párt szerepének a szocialista építés irányításában. Mindkét fél kijelentette — szól a közlemény —, hogy a Nagy Októberi Forradalom óta eltelt 40 év alatt a szocializmus eszméje nagy történelmi sikereket aratott, A szocializmus további fejlődésének azokban az országokban, ahol a szocializmust építik életbevágó jelentősége van a haladó társadalmi fejlődés új győzelmei szempontjából világviszonylatban. Mindkét fél hangsúlyozza a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusának óriási jelentőségét, mind a szocializmus elméletének és gyakorlaténak fejlesztése, a nemzetközi munkásmozgalom aktivizálása, mind az egyes kommunista és munkáspártok közötti kapcsolatok kedvező feltételei, nek megteremtése tekintetében. A két párt rámutat arra, hogy a kü-» lönböző országok külön külön utakon haladhatnak a szocializmus felé és így gazdagítják a társadalom a szocializmus felé való haladásának állandó formáit. A két fél egyetért abban, hogy á nemzetközi kapcsolatok feszültségének; enyhülése és a béke megszilárdítása, valamint a dolgozó tömegek és kizsákmányolt nemzetek védelme iránti harc-: ban múlhatatlanul szükséges felvenni és kibővíteni a szocialista országok és a haladó mozgalom közötti együttmü-i ködést, az egyenjogúság és a belügyekbe való be nem avatkozás alapján. A két küldöttség állást foglalt a Lengyel Egyesült Munkáspárt és a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége közötti további együttműködés mellett. A Jugoszláv Kommunisták Szövetség ge Központi Bizottságának küldöttség ge Varsóból hazájába utazott. Az olasz szakszervezeti főtitkár az új feladatokról Róma (ČTK) —Giuseppe di Vittorio, az Olasz Általános Szakszervezeti Szövetség főtitkára a december 28-án este tartott sajtóértekezleten nyilatkozott a szakszervezetek 1956. évi tevékenységéről és 1957. évi feladatairól. Rámutatott azokra a sikerekre, amelyeket a szakszervezetek a dolgozók életszínvonala emeléséért folyó harcban elértek. 1956-ban 24 országos munkaegyezményt kötöttek, amelyek a dolgozók különböző kategóriájának biztosítják a munkabér emelését. Különböző vállalatokban, így például a FIAT, Olivetti és ENI üzemekben egyezmény jött létre a munkahét lerövidítéséről az eddigi munkabérek betartásával. A mezőgazdasági munkások kivívták a családi pótlékok emelését. Di Vittorio. ez Olasz Általános Szakszervezeti Szövetség 1957. évi feladatairól szólva a legfontosabbaknak minősítette az országos munkaegyez, mények revízióját és felújítását a dol«i gozók különböző kategóriája számára, a közmunkák azonnali megkezdését, hogy kereseti lehetőséghez juttassák a munkanélküliek jelentős számát; a munkabérek emelését több ipari vállalatban, viszonylagosan, a munkatermelékenység fokozásával; a munkahét lerövidítését az eddigi munkabérek betartásával ,a nők munkabéré, nek emelését, a férfiaknak fizetett munkabérek színvonalára; a mezőgazdasági munkások országos és tartományi munkaegyezményeinek revizl6« ját. A francia külügyminiszter évzáró beszéde Párizs (ČTK) — Christian Pineau francia külügyminiszter december 28án este a párizsi rádióban beszédet mondott. Beszédét, amelyben Összefoglalta az utolsó év nemzetközi eseményeinek kibontakozását, olyan szellem hatotta át, amely egyáltalán nem járul hozzá a nemzetközi feszültség enyhüléséhez. Beszédében a támadások egész sorát intézte a Szovjetunió ellen. Az 1956-os év legjelentősebb eseményeit négy pontban foglalta össze: 1. Észak-Afrika, 2. Közép-Kelet, 3, Magyarország és 4. az Egyesült Európa kiépítése. Az első két pontban nyaktörő módon törekedett igazolni a francia katonai akciókat Algériában és az Egyiptom elleni brit-francia-izraeli támadást. A magyarországi eseményekkel kapcsolatban Pineau világosan kifejtette, hogy Franciaország kormánykörei az ellenforradalom oldalán állanak-, és sajnálják, hogy az kudarcba fullaat. Az utolsó ponttal kapcsolatban Pineau az európai együttműködés további intézményei létrehozása és valamennyi európai forrás összefogása mellett foglalt állást egy bizonyos veszedelem ellen, amely, szavai szerint, a nyugat-európai országokat fenyegeti. A Nyugat Magyarországon véglegesen veszíthet Róma (ČTK) A „Paese Sera" cimű olasz lap washingtoni forrásból származó cikket közöl azokról a hírekről, amelyek az ENSZ újságírói köreiben terjedtek el és amelyek szerint az ENSZ megfigyelőinek Magyarországra küldését követelő amerikai határozati javaslat előterjesztését a Fehér Házban rendkívüli ülésen Allan Dulles, az amerikain tájékoztató szolgálat főnökének javaslatára határozták el. Elterjedt az a hír is, hogy Dulles ezen az ülésen hangsúlyozta, hogy a rendelkezésére álló információk szerint Kádár, János kormánya két vagy három héten belül a helyzet üra lesz Magyarországon, mert a budapesti és vidéki ellenállási erők maradványainak nmcs egységes vezetésük és egységesen kidolgozott tervük. , „Amennyiben e napokban nem foganatosítunk hatékony intézkedésíket, bogy a felkelők tevékenységét irányítsuk — hangsúlyozta Dulles — a Nyugat Magyarországon véglegesen veszíthet". Ezért azt javasolta, hogy a közgyűlés a magyar kérdésben új határozatot hozzon. „Az ENSZ megfigyelőinek jelenléte Magyarországon alaposan aktivizálná az ellenzéki erőket Kádár János ellen és lehetrvé tenné a lázadók As a Nyuiat kőz tti kapcsolatok visszaállítását." — mondotta. TE?rx? OJ SZO \ 1957, ÚJÉV