Új Szó, 1957. január (10. évfolyam, 1-31.szám)

1957-01-02 / 02. szám, szerda

Még egyszer a proletárdiktatúra történelmi tapasztalatairól A Zsenminzsibao, K ma Kommunista Pártja központi lapjának szerkesztőségi cikke Kína Kommunista Pártjának központi lapja, a Zsenminzslbao december 29-i számában cikket közölt „Még egyyszer a proletárdiktatúra történelmi tapasztalatairól" címmel. E ciklftt a lap vezércikk-rovata dolgozta ki a Kína Kommunista Pártja Központi Bizottsága politikai irodája bővített gyűlésén elhangzott vita alapján. A cikk a következőképp hangzik: 1956 áprilisában megvitattuk a proletárdiktatúra történelmi tapasztalatait Sztálin személyének kérdésével kapcsolatban. Azóta a nemzetközi kommunista mozgalomban lezajlott újabb események nyugtalanságot keltettek országunk népében. Amikor a kínai sajtó közölte Tito elvtárs november 11-i beszédét, valamint e beszédnek a különféle kommunista pártokban keltett visszhangját, az emberek sok kérdést vetettek fel, amelyekre választ kell adni. E cikkünkben a következő problémákkal akarunk elsősorban fog lalkozni: 1. A Szovjetuniónak a forradalomban és az országépítésben követett elvi irányvonala értékelése. 2 Sztálin érdemeinek és hibáinak értékelése. 3. Harc a dogmatizmus és revizionizmus ellen. 4. A világ proletariátusának nemzetközi szolidaritása. Ha napjaink nemzetközi kérdéseit vizsgáljuk, elsősorban a legfontosabb tényből kell kiindulnunk, vagyis abból az ellentétből, amely az imperialista agresszív tömb és az egész világ népi erői között fennáll. A kínai nép, amely már sokat szenvedett az imperialista agressziótól, sohasem feledkezhet meg arról, hogy az imperializmus mindig szembeszállt minden ország népeinek felszabadításával és az összes elnyomott nemzetek függetlenségi harcával és a kommunista mozgalom, amely a leg erélyesebben védelmezi a nép érdekeit, mindig szálka volt szemében. Az; első szocialista államnak, a Szovjetuniónak létrejöttétől kezdve az imperializmus minden eszközzel ezen állam elpusztítására törekedett. Amikor létrejött a szocialista államok egész csoportja, az imperialista tábor ellenséges törekvései és a szocialista tábor ellen elkövetett kifejezett szabotázsakciók a világpolitika egyre jellegzetesebb vonásává váltak. Az Egyesült Államok, amely az imperialista tábor vezére, különösen ártalmas és arcátlan módon avatkozik be a szocialista országok belügyeibe. Hosszú évek óta az USA megakadályozza Kínát abban, hogy felszabadítsa a területéhez tartozó Tajvant és évek óta az a hivatalos politikája, hogy nyíltan felforgató tevékenységet folytat a kelet-euró pai országok ellen. Az imperialisták tevékenysége az 1956 októberében lezajlott magyarországi események folyamán a koreai agresszív háború befejezése óta az imperialisták legnagyobb támadása volt a szocialista tábor ellen. Amint a Magyar Szocialista Munkáspárt ideiglenes központi vezetőségének határozata hangsúlyozta, a magyarországi események több belső és külső okból eredtek és minden egyoldalú magyarázat helytelen volna; ezen okok között a nemzetközi imperializmus játszotta „a legfőbb és döntő szerepet". A Magyarországon ellenforradalmi fordulatra törekvő összeesküvés veresége után az Egyesült Államok vezette imperialista hatalmak az ENSZ-ben úgy mesterkedtek, hogy ez a szervezet a Szovjetunió ellen irányuló és Magyarország belügyeibe avatkozó határozatot hozott. Ezzel egyidejűleg az imperialista hatalmak hisztérikus kommunistaellenes kampányt szítottak a nyugati világban. Jóllehet az amerikai imperializmus igyekszik a lehető legtöbbet nyerni az Egyiptom elleni angol-francia agreszszív háború kudarcából, hogy megkaparintsa a közép-keleti és észak-afrikai brit és francia érdekeltségeket minden lehető eszközzel, mégis azt ígéri, hogy kiküszöböli a „közötte, valamint Nagy-Britannia és Franciaország között levő félreértéseket" és „szorosabb és jobb megértésre" fog törekedni ezekkel az országokkal, azért, hogy helyreállítsa » kommunizmus, az ázsiai és afrikai népek, a világ valamennyi békeszerető embere ellen irányuló egységes frontot. Az imperialista országoknak tömörülniök kell a kommunizmus, a nép, a béke ellen — ez a lényege annak a kijelentésnek, amelyet Dulles a NATO tanácsának ülésén tett arról, hogy „ki kell dolgozni az élet és a tettek filozófiáját a világtörténelemnek e kritikus pillanatában". Kissé elkábulva saját illúzióitól Dulles azt állította: „A szovjet kommunista rendszer egyre rosszabbodó állapotban van(!) és az uralkodók hatalma megingott(!) ... Ebben a helyzetben a szabad nemzeteknek továbbra is erkölcsi nyomást kell gyakorolniok, hogy elősegítsék a szovjetkínai kommunista rendszer aláásását, meg kell tartaniok katonai hatalmukat és határozottságukat". Dulles felhívta a NATO országait, hogy „zavarják meg a militarista(!) és az ateista elveken alapuló szovjet deszpotizmust.(!>". Azt a nézetet hangoztatta továbbá, hogy e (kommunista) világ jellegének megváltoztatása most már úgy látszik a lehetőségek határain belül van". Ellenségeinket mindig legjobb tanítóinknak tartottuk és most Dulles újabb leckét ad nekünk. Ezerszer is rágalmazhat, tízezerszer is megátkozhat bennünket — ez nem jelent semmi újat. De amikor Dulles a kérdéseket „bölcséleti" színvonalra helyezi és felhívja az imperialista országokat, hogy a kommunizmussal szemben levő ellentéteiket minden egyéb ellentét fölé helyezzék, amikor felhívja őket, hogy egyesítsék minden törekvésüket „e (kommunista) világ jellegének megváltoztatására" és a Szovjetunió vezette szocialista rendszer „aláásására" és .megbontására", ez olyan lecke, amely számunkra mérhetetlenül hasznos akkor is, ha természetesen ezek a kísérletek füstbe mennek. Bár mindig szilárd meggyőződésünk volt és továbbra is meg vagyunk győződve róla, hogy a szocialista és kapitalista országoknak békében kell egymás mellett élniök és békésen versenyezniük, nyilvánvaló, hogy az imperialisták megsemmisítésünkre törekszenek. Ezért sohasem szabad megfeledkeznünk az ellenség ellen vívott kemény harcról vagyis a világviszonýlatban folyó osztályharcról. Kétféle ellentét áll előttünk, amelyek jellegüknél fogva különbözők. Az első fajta ellentéteket az ellenségeink és közöttünk levő ellentétek, (az imperializmus tábora és a szocializmus tábora, az imperializmus és a nép, valamint az egész világ elnyomott nemzetei között fennálló ellentétek, az imperialista országokban a burzsoázia és a proletariátus közötti ellentétek stb.) alkotják. Ez az ellentétek alapvető fajtája, amely az antagon osztályok érdekei között levő ellentéteken alapul. Az ellentétek második fajtáját a népen belül levő ellentétek (különböző néprétegek közötti ellentétek, a kommunista párton belül vagy a szocialista országikban az elvtársak közötti ellentétek, a kormány és a nép közötti ellentétek, a szocialista országok közötti ellentétek, a kommunista pártok közötti ellentétek stb.) képezik. Az ellentéteknek ez a fajtája nem alapvető; nem az osztályérdekek elvi összeütközése idézi elő, hanem a helyes és helytelen nézetek, vagy pedig'a részben ellentétes érdekek által előidézett konfliktus. Ez olyan fajta ellentét, amelynek megoldásában elsősorban az ellenség ellen vívott harc általános érdekeihez kell igazodni. A nép közötti ellentéteket úgy lehet és kell megoldani, hogy a szolidaritás iránti vágyból kell kiindulni és hogy bírálattal vagy harccal elérjük az új szolidaritást az új körülmények között. A való élet természetesen bonyolult. Néha lehetséges, hogy azok az osztályok, amelyeknek érdekei elvi ellentétben állanak, szövetkeznek, hogy legfőbb közös ellenségük ellen harcoljanak. Másrészt sajátos feltételek mellett a nép között keletkezett bizonyos ellentét fokozatosan antagon ellentétté alakulhat át, amikor is az egyik fél ebben az ellentétben fokozatosan átáll az ellenséghez. Az ilyen ellentét jellege végül teljesen megváltozik: ekkor már nem tartozik többé magában a nép körében keletkezett ellentétek kategóriájába, hanem a közöttünk és az ellenség között fennálló ellentétek részévé válik. Ilyen jelenség a Szovjetunió Kommunista Pártjának és Kína Kommunista Pártjának történetében nem fordult elő. Egyszóval mindazoknak, akik a nép álláspontjára helyezkednek, óvakodniok kel! attól, hogy a nép közötti ellentéteket egy szintre helyezzék az ellenség és közöttünk fennálló ellentétekkel, vagy pedig összekeverjék az ellentéteknek ezt a két fajtáját. És általában óvakodni kell attól, hogy a nép közötti ellentéteket az ellenség és a közöttünk fennálló ellentétek fölé helyezzék. Azok, akik tagadják az osztályharcot és nem tesznek különbséget az ellenség között és mi közöttünk, minden bizonnyal sem nem kommunisták, sem nem marxisták-leninisták. Szükségesnek tartjuk ezt a kérdést elvi szemszögből megoldani, még mielőtt áttérnénk arra a kérdésre, amelyről vitatkozni fogunk. Különben elvesztenék tájékozódásunkat és nem volnánk képesek helyesen magyarázni a nemzetközi eseményeket. I. A Szovjetuniónak a forradalomban és az országépítésben követett eüvl irányvonala Az imperialisták támadásai a nemzetközi kommunista moÄjalom ellen hosszú időn á. főképp a Szovjetunióra összpontosultak. A nemzetközi kommunista mozgalmon belül nemrégen keletkezett ellentétek nagyrészt szintén a Szovjetunió értékelésére vonatkoztak. Ezért az a probléma, hogyan értékeljük helyesen a Szovjetuniónak a forradalomban és az országépítésben követett elvi irányvonalát, olyan alapvető fontosságú probléma, amelyet a marxistáknak-leninistáknak meg kell oldaniok. A proletárforradalom és a proletárdiktatúra marxista elmélete a munkásmozgalom tapasztalatainak tudományos összefoglalása. Azonban a Párizsi Kommün kivételével, amely csupán 72 napig tartott, Marx és Engels nem érték meg a proletárforradalmat és a proletárdiktatúrát, amelyért egész életükön át harcoltak. Az orosz proletariátus Leninnek és a Szovjetunió Kommunista Pártjának vezetésével 1917-ben megvalósította a győzelmes proletárforradalmat, a proletariátus diktatúráját és azután sikeresen felépítette a szocialista társadalmat. Ettől az időtől fogva a tudományos szocializmus elmélete és eszményei élő valósággá váltak. így az 1917es orosz Októberi Forradalom új korszakot nyitott nemcsak a kommunista mozgalom történetében, hanem az emberiség történetében is. A Szovjetunió a forradalom óta eltelt 39 év alatt óriási sikereket ért el. Amikor megszüntette a kizsákmányoló rendszert, a Szovjetunió véget vetett az anarchiának, a válságoknak és a munkanélküliségnek a gazdasági életben. A szovjet gazdaság és kultúra olyan ütemben haladt előre, amilyenre tőkés ország nem képes. Az 1956. évi szovjet ipari termelés harmincszorta volt nagyobb, mint az 1913. év, a forradalom előtti legjobb év termelése. Az az ország, amely a forradalom előtt ipari téren elmaradott volt, amelynek lakossága nagyrészt írástudatlan volt, most a világ második legnagyobb ipari nagyhatalma lett, olyan tudományos és műszaki erők birtokosa, amelyek minden téren előrehaladtak és magasan fejlett szocialista kultúrával rendelkezik. A Szovjetunió dolgozói, akiket a forradalom előtt elnyomtak, országuk és társadalmuk uraivá lettek, nagy lelkesedést és alkotó aktivitást nyilvánítottak, a forradalmi harcban és az országépítésben s anyagi és kulturális életükben nagy változások állottak be. Az Októberi Forradalom előtt Oroszország a nemzetek börtöne volt, a Szovjetunió keretében azonban e nemzetek egyenjogúságot nyertek és hamarosan előrehaladott szocialista nemzetekké fejlődtek. A Szovjetunió fejlődése nem ment végbe akadályok nékül. Az 1918— 1920-as években az ország 14 tőkés hatalom támadásának célpontja lett. A Szovjetunió az első években oly súlyos magpróbáitatásokon ment keresztül, mint a polgárháború, éhinség, gazdasági nehézségek, a párton belül folytatott megbontó frakciós tevékenység. A második világháborúnak döntő időszakában, még mielőtt a nyugati hatalmak felállították volna a második frontot, a Szovjetunió egyedül szállt szembe Hitler és társai milliós csapatainak támadásaival és győzelmet aratott. E súlyos megpróbáltatások a Szovjetuniót nem semmisítették meg és nem állították meg előrehaladását. A Szovjetunió fennállása alapjaiban megrendítette az imperialista uralmat, mérhetetlen reményt, bizalmat és elszántságot adott valamennyi forradalmi munkásmozgalomnak és az elnyomott nemzetek felszabadító mozgalmainak. Valamennyi ország dolgozói segítették a Szovjetuniót és a Szovjetunió segített nekik. A Szovjetunió olyan külpolitikát folytat, amely védelmezi a világbékét, elismeri valamennyi nemzet egyenjogúságát és elítéli az imperialista agressziót. A Szovjetunió volt az a fő erő, amely a fasiszta agresszió vereségét okozta az egész világon. A hős szovjet hadsereg felszabadította Kelet-Európa országait, Közép-Európának egy részét, Északkelet-Kínát és Észak-Koreát ezen országok népi erőivel vállvetve. A Szovjetunió baráti kapcsolatokat vett fel a népi demokratikus országokkal, segítséget nyújtott nekik a gazdasági felépítésében és velük együtt a világbéke hatalmas bástyáját — a szocializmus táborát alkotja. A Szovjetunió hatalmas támaszt nyújt az elnyomott nemzetek függetlenségéért indított mozgalomnak, az egész világ népei békemozgalmának ós számos új ázsiai és afrikai békszerető államnak, amelyek a második világháború után alakultak. Ezek megcáfolhatatlan tények, amelyeket az emberek már régóta jól ismernek. Miért szükséges tehát újból felsorolni őket? Azért, mert a kommunizmus ellenségei mindezt mindig tagadták és ma is vannak egyes kommunisták, akik most a szovjet tapasztalatokat vizsgálva, figyelmüket gyakran e kérdéssel kapcsolatos másodrendű szempontokra összpontosítját és megkerülik a fő szempontok' . A forradalomban és az országépítésben szerzett szovjet tapasztalatokat nemzetközi jelentőségét különböző szempontokból Ítélhetjük meg. A Szovjetunió sikeres tapasztalatainak egy része az emberiség törénetének jelenlegi stádiumában elvi és általános jelentőséggel bír. A szovjet tapasztalatoknak ez a része a legfontosabb. Másik részüknek nincs általános jelentősége. Ezenkívül a Szovjetunióban előfordultak hibák és kudarcok is. Ettől egy ország sem mentesülhet teljesen, jóllehet, e hibák formájukban és tartalmukban különbözhetnek egymástól. És a Szovjetuniónak annál nehezebb volt e hibák elkerülése, mert az első szocialista ország volt és nem igazodhatott más országok sikeres tapasztalataihoz. Ezek a hibák és a kudarcok azonban valamennyi kommunistának mérhetetlen, hasznos tanulságot jelentenek. Ezért minden szovjet tapasztalatot, az egyes hibákat és kudarcot is gondosan tanulmányozni kell és emellett a sikeres szovjet tapasztalatok elvi fontosságú részének van rendkívüli jelentősége. Már maga az a tény, hogy a Szovjetunió előrehalad azt bizonyltja, hogy a Szovjetuniónak a forradalomban és az országépitésben szerzett alapvető tapasztalatai a marxizmus-leninizmus nagy sikerét, első győzelmét jelentik az emberiség történetében. Mi alkotja a Szovjetunió alapvető fontosságú tapasztalatait a forradalomban és az országépítésben? Nézetünk szerint — alapvető fontosságúnak kell tartani legalábbis a következőket: 1. A proletariátus haladó tagjai a kommunista pártban szervezkednek, amely akciót a marxizmus-leninizmus szerint irányltja, a demokratikus centralizmus elvei alapján épült, szoros kapcsolatot létesít a tömegekkel, igyekszik a dolgozó tömegek magjává válni s a párttagokat és a néptömegeket a marxizmus-leninizmus szellemében nevelni. 2. A proletariátus, mely a kommunista párt vezetése alatt egybetómöríti az összes dolgozókat, forradalmi harccal elveszi a politikai hatalmat a burzsoáziától. 3. A forradalom győzelme után a proletariátus a kommunista párt vezetésével egybetömöríti a széles néptömegeket, a munkások és parasztok szövetsége alapján megvalósítja a proletariátus diktatúráját a földbirtokosok és tőkések osztálya fölött, megsemmisíti az ellenforradalmi erők ellenállását, megvalósítja az ipar államosítását és a mezőgazdaság fokozatos kollektivizálását s ezáltal megszünteti a kizsákmányolási rendszert, a termelőerők magántulajdonát és az osztályokat. 4. A proletariátus és a kommunista párt vezette állam a népet a szocialista gazdaság és kultúra tervszerű fejlesztésére irányítja és ennek alapján fokozatosan emeli a nép életszínvonalát és tevékenyen előkészíti a kommunista társadalomba való átmenetet. 5. A proletariátus és a kommunista párt vezette állam erélyesen szembeszáll az imperialista agresszióval, elismeri valamennyi nemzet egyenjogúságát és védelmezi a világbékét, szilárdan betartja a proletár internacionalizmus elvét, igyekszik elnyerni valamennyi ország dolgozóinak támogatását s egyben segíti őket, valamint az összes elnyomott nemzeteket. Az, amit rendszerint az Októberi Forradalom útjának nevezünk, éppen ezeket az alapvető dolgokat jelenti, ha nem tekintjük azokat a specifikus formákat, amelyekben a forradalom egy bizonyos időben vagy bizonyos helyen megnyilvánult. Ezek az elvi kérdések magukban foglalják a marxizmus-leninizmus összes általános igazságait, amelyeket mindenütt alkalmazni lehet. A forradalomnak és az országépítésnek lefolyása a különböző országokban ezen általános érvényű szempontokon kívül olyan szempontokat is tartalmaz, amelyek eltérnek egymástól. Eben az értelemben minden országnak megvan a saját specifikus fejlődési útja. Ezzel a kérdéssel később fogunk találkozni. Ami azonban az alapvető elméletet illeti, az Októberi Forradalom útja visszatükrözi a forradalom és az országépítés általánosan érvényes törvényeit az emberi társadalom hosszas fejlődésének bizonyos szakaszában. Ez nemcsak a Szovjetunió proletariátusának útja, hanem egyben az az út is, amelyen valamennyi ország proletariátusának haladnia kell, hogy győzelmet érjen el. Éppen ezért Kína Kommunista Pártjának Központi Bizottsága a párt VIII. kongresszusán politikai beszámolójában kijelentette: „Annak ellenére, hogy a forradalomnak országunkban számos különleges jellemző vonása van, a kínai kommunisták az ügyet, amelyért dolgoznak, a Nagy Októberi Forradalom folytatásának tartják". A jelenlegi nemzetközi helyzetben különösen nagy jelentőségű az Októberi Forradalom által megkezdett marxi-lenini útnak a védelme. Amikor az imperialisták azt hirdetik, hogy el akarják érni „a kommunista világ jellegének megváltoztatását", akkor éppen erre a forradalmi útra gondolnak, amelyet meg akarnak változtatni. Évtizedeken át a marxizmus-leninizmus revíziójára irányuló összes revizionista nézetek és az általuk terjesztett jobboldali opportunista gondolatok éppen arra irányultak, hogy letérítsék arról az útról, amelyen a proletariátusnak haladnia kell, hogy felszabaduljon. Minden kommunistának az a feladata, hogy egybetömörítse a proletariátust és a néptömegeket, erélyesen visszaverje az imperialisták támadásait a szocialista vi!ág ellen és elszántan haladjon előre az Októberi Forradalom által megkezdett úton. (Folytatás a 4. oldalon) Ü .1 S Z 1957. január 2,