Új Szó, 1957. január (10. évfolyam, 1-31.szám)

1957-01-02 / 02. szám, szerda

Még egyszer a proletár diktatúra történelmi tapasztalatairól (Folytatás a 3. oldalról.) Az emberek megkérdezik: Ha a Szovjetunió helyes úton haladt a for­radalomban és az ország építésben, hogyan került tehát sor Sztálin hi­bára? Ezzel a kérdéssel ez év áprilisában közölt cikkünkben foglalkoztunk („A proletárdiktatúra történelmi tapasz­talatairól"). Azonban a Kelet-Európá­ban nemrégen lejátszódott esemé­nyekkel és az ezzel kapcsolatos ese­ményekkel összefüggésben Sztálin hi­bái helyes megértésének és értékelé­sének kérdése nagyon fontossá vált, olyan kérdéssé, amely érinti számos ország kommunista pártjának belső fejlődését, a kommunista pártok egy­ségét és az egész világ kommunista erőinek az imperializmus elleni közös harcát. Sztálin nagy mértékben járult hoz­zá a Szovjetunió haladásához és a nemzetközi kommunista mozgalom fejlődéséhez. A „Proletárdiktatúra történelmi tapasztalatairól" címú cikkünkben ezt írtuk: „Lenin halála után Sztálin, mint a párt és az állam első vezére alkotó módon érvényesítette és fejlesztette a marxizmus-leninizmust; Lenin örö­kének megvédéséért a leninizmus el­lenségeivel — a trockistákkal, zinov­jevistákkal és a burzsoázia más ügy­nökeivel — vívott harcban Sztálin a nép akaratát és óhaját fejezte ki és megállta helyét, mint a marxizmus­leninizmus kiváló védelmezője. Sztálin elnyerte a szovjet nép támogatását és elsősorban azért játszott fontos tör­téne'mi szerepet, mert a Szovjetunió Kommunista Pártjának többi vezetői­vel együtt a szovjet állam iparosítá­sának és a mezőgazdaság kollektivi­zálásának lenini irányvonalát védel­mezte. A Szovjetunió Kommunista Pártja ennek az irányvonalnak meg­valósításában kivívta a szocialista rendszer győzelmét a Szovjetunióban és megteremtette a Szovjetúnió győ­zelmének előfeltételét a Hitler elleni háborúban. A szovjet népnek mindezek a győ­zelmei megfeleltek a világ munkásosz­tálya és az egész haladó emberiség érdekeinek. Ezért nyert Sztálin neve nagyfokú elismerést az egész vilá­gon." Sztálin azonban több komoly hibát követett el a Szovjetunió bel- és kül­politikája terén, önkényes munka­módszere bizonyos mértékben sér­tette a demokratikus centralizmus el­vét mind a párt életében, mind pedig a Szovjetunió állami rendszerében és sértette a szocialista jogrendet is. Mi­vel Sztálin számos területen súlyos mértékben elidegenedett a tömegek­től, személyes, önkényes határozato­kat hozott számos fontos politikai kérdésben és szükségszerűen súlyos hibákat követett el. Ezek a hibák fő­leg az ellenforradalom elnyomásánál, valamint egyes külföldi országokkal való kapcsolatok terén nyilvánultak meg feltűnő módon. Az ellenforradal­márok elnyomásánál Sztálin egyrészt megbüntetett számos olyan ellenfor­radalmárt, akit meg kellett büntetni és áítalában véve teljesítette felada­tait e téren, másrészt azonban mél­tatlanul járt el számos lojális kom­munistával és lelkiismeretes állam­polgárral szemben és ez komoly vesz­teségeket okozott. A testvéri orszá­gokhoz és pártokhoz fűződő kapcso­latokban Sztálin általában internacio­nalista álláspontot foglalt el, támogat­ta más nemzetek harcát és a szocia­lista tábor növekedését; egyes konk­rét kérdésekben azonban hajlamos­ságot mutatott nagyhatalmi soviniz­musra és nélkülözte az egyenjogúság­ra való érzéket a tömegek és káde­rek szerénységre való nevelésében. Néha hibásan avatkozott be egyes testvéri országok és pártok belügyei­be. aminek komoly következményei lettek. Hogyan magyarázhatók Sztálinnak e súlyos hibái? Milyen összefüggés áll fenn e hibák és a Szovjetunió szocia­lista rendszere között? A marxi-lenini dialektikus tudomány arra tanít bennünket, hogy valamennyi termelési kapcsolatnak éppúgy, mint az ezen alapuló felépítményben levő kapcsolatoknak saját keletkezési, fej­lődési és elhalás i folyamatuk van. 4 <; J szó 1957. január 2. II. Sztálin érdemei és hibái I Amikor a régi termelési viszonyok lényegükben már nem feleltek meg a termelőerőknek, amikor ugyanis a termelőerők már elérték a fejiődés bizonyos fokát és a régi felépítmény már elvben nem felelt meg a gazda­sági alapnak, vagyis mikor ez az alap már elért bizonyis fejlődési stádiu­mot, akkor elkerülhetetlenül alap­vető jellegű változásoknak kell bekö­vetkezniük. Aki e változásokkal szem­be akar szállni, azt a történelem el­söpri. Ezt a törvényt különböző for­mákban alkalmazni lehet a társadalom minden típusára, ami annyit jelent, hogy ez érvényes a mai szocialista társadalomra és a jövő kommunista társadalomra is. Vajon Sztálin hibáit az a tény okoz­ta-e, hogy a Szovjetunió szocialista gazdasági és politikai rendszere el­évült és nem felelt meg többé a Szov­jetunió fejlődési követelményeinek? Egyáltalán nem. A szovjet szocialista társadalom még mindig fiatal. Még negyven éves sincs. Az a tény, hogy a Szovjetunió oly rohamos gazdasági fejlődést ért el, azt bizonyítja, hogy gazdasági rendszere lényegében meg­felel termelőerői fejlődésének és poli­tikai rendszere lényegében szintén megfelel a gazdasági alap szükségle­teinek. Sztálin hibái tehát nem a szo­cialista rendszerből származtak; ebből következik, hogy nem szükséges ..kor­rigálni" a szocialista rendszert e hi­bák helyrehozása céljából. A nyugati burzsoáziának nincs joga Sztálin hi­báit arra felhasználni, hogy bizony­gassa a szocialista rendszer „hibás" voltát. Egyáltalában nem hatnak meg­győzően azok az érvelések, amelyek Sztálin hibáit a gazdasági ügyeknek a szovjet szocialista államhatalom ál­tal történő irányításában látják és akik azt állítják, hogy mihelyt a kor­mány veszi kezébe a gazdasági ügyek intézését, szükségszerűen „bürokra­tikus gépezetté" válik, mely akadá­lyozza a szocialista erők fejlődését. Hisz senki sem tagadhatja, hogy a szovjet gazdaság óriási felvirágzása éppen annak a következménye, hogy a dolgozók állama tervszerűen irá­nyítja a gazdasági ügyeket. Azoknak a fő hibáknak, amelyeket Sztálin el­követett, nagyon kevés közük volt azon állami szervek fogyatékosságai­hoz, amelyek a gazdasági ügyeket irányították. De ott is, ahol az alap­vető rendszer megfelel a szükségle­teknek, még mindig fennállnak bizo­nyos ellentétek a termelési kapcso­latok és a termelőerők között, a fel­építmény és a gazdasági alap között. Ezek az ellentétek kifejezésre jutnak a gazdasági és politikai rendszer bi­zonyos láncszemeinek fogyatékossá­gaiban. Ha nincs is szükség alapvető változtatásokra, ezen ellentétek kikü­szöbölése érdekében idejében meg kell tenni néhány intézkedést. Biztosíthatjuk-e, hogy ne kerüljön sor hibákra, ha olyan alapvető rend­szerünk van, amely megfelel a szük­ségleteknek és ha elsimítottuk az e rendszerben szokásos ellentéteket (hogy dialektikus kifejezéssel éljünk, a „mennyiségi változás" stádiumában levő ellentéteket)? A dolog nem ilyen egyszerű. A rendszereknek döntő fon­tosságuk van, de maguk a rendszerek még nem mindenhatók. Semmilyen rendszer, még a legjobb sem óvhat meg bennünket munkánk komoly hi­báitól. Ha helyes a rendszerünk, a fő kérdés az, vajon helyesen tudjuk-e alkalmazni, helyes lesz-e politikánk, helyesek lesznek-e munkamódszereink és stílusunk? Mindezek nélkül jő rendszerben is lehetséges, hogy az emberek súlyos hibákat követnek el és a jó államapparátust rossz dolgok­ra használják fel. Hogy az említett problémákat meg­oldjuk, összegyűjtött tapasztalataink­ra, a qvakorlat felülvizsgálására kell támaszkodnunk, nem várhatjuk, hogy egyik napról a másikra eredményeket érjünk el. Az állandóan változó kö­rülmények között állandóan új prob­lémák merülnek fel, mihelyt a régi problémákat megoldottuk és nincs olyan megoldás, amely örökérvényű volna. Ebből a szemszögből nézve nem meglepő, hogy a szilárd alapokon épült szocialista országokban is még állan­dó zavarok mutatkoznak a termelés és a felépítmény kölcsönös kapcsola­tainak bizonyos láncszemeiben, ilyen vagy amolyan fajta elhajlások fordul­nak elő a párt és az állam politiká­jában, munkamódszereiben és stílu­sában. A szocialista országokban a kom­munista párt és az állam feladata, hogy a tömegek és a kollektíva ere­jében bízva idejében módosításokat eszközöljenek a gazdasági és a poli­tikai rendszer különféle területein és idejében feltárják és helyrehozzák a munkájukban előforduló hibákat. Ter­mészetesen nem lehetséges az, hogy a kommunista párt és az állam vezető tényezőinek nézetei teljesen megfelel­jenek a valóságnak. Ezért elkerülhe­tetlen, hogy munkájukban szórványo­san helyi és bizonyos ideig tartó hi­bák fordulnak elő. Ameddig azonban szigorúan ragaszkodnak a dialektikus r aterializmus, a marxizmus-leniniz­mus elveihez és ezen elvek fejleszté­sére törekednek és ameddig a demok­ratikus centralizmus rendszerét a pártban és az államban pontosan be­tartják, valóban a tömegekre támasz­kodnak, addig elkerülhetik azokat a tartós és súlyos hibákat, amelyek ki­terjednének az egész országra. Alinak :-ka, hogy Sztálin élete késő éveiben elkövetett egyes hibái oly súlyosakká, országosakká és tartó­sakká váltak és hogy nem hozták helyre e hibákat idejében, éppen abban rejlett, hogy Sztálin egyes te­rületeken bizonyiois mérték'g elszi­getelődött a tömegektől és kollek­tívától és megsértette a demokra­tikus centralizmus elveit a pártban és az államban. A demokratikus centralizmus ezen részleges megsér­tésének okai bizqiyos szociális és történelmi körülmények voltak: A pártnak még nem voltak kellő ta­pasztalatai az állam vezetésében; az üj rendszer még nem konszolidá­lódott megfelelően, hogy ellenállha­tott volna a régi korszak minden be­folyásának (az új rendszer konszoli­dációja és a régi befolyások elhalása nem folyik egyenletesen, hanem a történelmi szakaszokban gyakran hul­lámvonalat képez). Kedvezőtlen be­folyást gyakoroltak az akut belső és külső harcok a demokrácia fej­lődésének bizonyos szempontjaira stb. Ennek elleniére ezek az objektív kö­rülmények nem lettek volna elegen­dők ahhoz, hogy a hiba elkövetésé­nek lehetősége valóban hibává vál­jék. Lenin, aki sokkal bonyolultabb és súlyosabb feltételek között dol­gozott, mint Sztálin, nem követett el olya^i hibákat, mint Sztálin. Eb­ben döntő tényező az ideológiai szín­vonal. A győzelmek sorozata és a dcshirrmuszok élete utolsó éveiben Sztálin fejébe szálltak. Részben, de durva módon elhajlott a gondolko­zás dialektikus materialista módsze­rétől és szubjektivizmusba esett, Kezdett vakon bízni saját eszébefii és tekintélyében; nem akarta komo­lyan megvizsgálni és tanulmányozni a bonyolult körülményeket vagy meg­hallgatni elvtársa: :|.iak nézeteit és a tömegek hangját. Ezért egyes politi­kai határozatai és intézkedései gyak­ran ellentétben állottak az objektív valósággal. Sokszor hosszasan és csökönyösen ragaszkodott e helytelen intézkedések megvalósításához s nem volt képes idejébe|.i helyrehozni hi­báit. A Szovjetunió Kommunista Pártja intézkedéseiket tett Sztálin hibáinak helyrehozására és e hibák következ­ményeinek kiküszöbölésére. Ezek az intézkedések miár meghozzák elsó gyümölcseiket. Az SZKP XX. kong­resszusa nagy határozottságot és bá­torságot tanúsított azzal, hogy véget vetett a Sztálin iráfrti vak bizalom­nak, feltárta Sztálin hibáinak súlyos­ságát és kiküszöbölte következmé­nyeit. Az egész világ marxistái-le­n'nistái és a kommunista üggyel ro­konszenvezők mindi.iyájan támogatják a Szovjetunió Kommunista Pártjának a h ;bák helyrehozására irányuló tö­rekvését és remélik, hogy a szovjet elvtársak igyekezete teljes s'kerrel jár. Mivel Sztálin hibái nem voltak rövid tartamúak, nyilvánvaló, hogy helyrehozásukat sem lehet egyik nap­ról a másikra elémi, hanem hosszas törekvésre, alapos eszmei nevelésre van szükség. Meggyőződésünk, hogy a Szovjetunó nagy kommunista párt­ja, amely már számtalan nehézséget leküzdött, győzelmeskedik eze|.i ne­hézséaek felett is és eléri céljait. Természetesen nem várhatjuk, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártjának a hibák helyreho­zására irányuló törekvése támo­gatásra talá" a nyugati bur­zsoázia és a jobboldali szociáldemok­raták körében. A nyugati burzsoázia és a jobboldali szociáldemokrácia ama törekeuésében, hogy ezt az al­kalmat felhasználja arra, hogy Sztá­lin művébői kitörölje azt is, mi he­lyes volt, — a Szovjetunió és az egész szocialista tábor óriási sike­reit is — és zavart, hasadást idéz­zefi elő a kommunisták soraiban, Sztálin hibáinak szándékos helyre­hozását „desztálinizálásnak" nevezi és a dolgokat úgy állítja be, mintha harc fo'yna a „sztálinpártiak" és a „sztálinellenesek" között. Rosszaka­ratú szándékaik azonban eléggé vi­lágosak. Sajnos, az ilyenfajta nézetek tért hódítottak a kommunisták köré­ben is. Mérhetetlenül ártíHmasnak tartjuk, ha kommunisták vallanak ilyen nézeteket. Jól ismeretes, hogy bár Sztálin sú­lyos hibákat követett el életének utolsó éveiben, élete a nagy marxis­ta-leninista forradalmár élete volt. Sztálin ifjú korában a cárizmus ellen és a marxizmus-leninizmus terjesz­téséért harcolt. Amikor tagja lett a párt központi irányító szervének, részt vett abban a harcban, amely előkészítette az 1917-es forradalom talaját. Az Okőberi Forradalom után a forradalmi vívmányok védel­méért harcolt, Lenin halála után csaknem harminc éve)i keresztül a szocializmus felépítésén dolgozott, a szocialista haza védelméért és a kommunist/a világmozgalom fejlesz­téséért küzdött. Általában véve Sztá­lin mindig a történelmi fejlődés éíéin állott, irányította a harcot, kö­nyörtelen ellensége volt az imperia­lizmusnak. Tragédiája abbaj.i rejlik, hogy éppen abban az időben, amikor helytelen dolgokat cselekedett, azt h'tte, hogy ezek szükségesek a dol­gozók érdekednek megvédésében az ellenséggel szemben. Sztálin hibái megkárosították a Szovjetuniót és e hibákat meg lehetett volna akadá­lyozni. Enjnek ellenére a szocialista Szovjetunió Sztálin vezetése idejében haladást ért el Ez a megcáfolha­tatlan tény nemcsak a szocialista rendszer erejéről tanúskodik, hanem rr^gmutatja azt is, hogy Sztálin mindennek ellenére jó kommunista volt. Ezért ha összefoglaljuk tevé­kenységét és mérlegeljük tevé­kenységének pozitív oldalait éppúgy, mint a negatívumokat, latba kell vetnünk s'kereit éppúgy, mint hi­báit. A kérdést általános szemszögből nézve, hí> az emberek beszélnek is „sztá_ linizmusról", ez elsősorban csak kom­munizmust és marxizmust-leninizmust jelenthet, ez a fő szempont és csak második helyen állnak bizonyos mér­hetetlenül súlyos hibák, amelyek árta­naik a marxizmus-leninizmusnak és amelyeket alaposan helyre kell hozni. Ha szükség is van arra, hogy e hibá­kat néha hangsúlyozzuk, hogy kija­víthassuk őket, szükséges az is, hogy helyes megvilágításba helyezzük őket, hogy helyesen értékelhessük és megakadályozzuk azt, hogy az emberek tévhitbe essenek. Nézetünk szerint Sztálin hibái csak másodlagos helyen állanak sikerei mögött. Csupán akkor értékelhetjük helyesen Sztálint és mindazokat az elvtársa­kat, akik befolyása alatt hasonió hibá­kat követtek el. ha tárgyilagos és elemző álláspontot foglalunk el és csak íav teremthetünk rendet e hibák terén. Mivel e hibákat kommunisták követték el munkájuk folyamán, arról van szó, helyesen vagy helytelenül jár­tak-e el a kommunista párt sorain belül, nem pedig arról, hogy ellen­séggel állunik szemben az osztályharc­ban. Ezért ezeknél az embereknél elv­társi álláspontra kell helyezkednünk és nem szabad velük ellenségként bán­nunk. Meg kell védelmeznünk azt, ami munkájukban helyes, amikor hibáikat bírálják és nem szabad egyszeriben el­vetnünk mindazt, amit tettek. Hibá­iknak azociális és történelmi hátte­rük van és e hibákat főleg eszmei i színvonaluk és öntudatosságuk rová­sára kell írnunk. Hasonlóan ilyen hibák fordulhatnak elő más elvtár­sak munkájában is. Ezért mihelyt a hibákat felismertük és megkezdtük kijavításukat, komoly tanulságnak kell őket tartanunk, olyasvalaminek, amit felhasználhatunk valamennyi kommu­nista politikai öntudatának emelésére és ezáltal megakadályozhatjuk, hogy ezek a hibák megismétlődjenek és így a kommunizmus ügyét szolgáljuk. Ha azonban azokkal az elvtársakkal szemben, akik hibáztak, teljesen ne-: gatív álláspontot foglalunk el, ha rosszul bánunk velük és diszkrimi­náljuk őket azáltal, hogy ilyen vagy amolyan nevet adunk nekik, akkor nem leszünk segítségükre abban, Hogy levonjál- a tanulságot hibáikból. Sőt ezen felül, mivel ez annyit jelentene, hogy egybekapcsolnánk az ellentétek két teljesen eltérő fajtáját (a saját sorainkban levő ellentéteket* s a kö­zöttünk és az ellenség között fenn­álló ellentéteket), ez csupán az ellen­séget segítené a kommunisták elleni támadásaiban és a kommunista pozí­ciók szétbontására irányuló kísérletei­ben. Azt az álláspontot, amelyet Tito elvtárs a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének más vezető elvtársai Sztálin hibáihoz és az ezzel össze­függő kérdésekhez elfoglaltak, amint ezt nemrégen közzétett nézeteik mu­tatják, nem tarthatjuk kiegyensúlyo­zott vagy objektív nézeteknek. Ért­hető, hogy a jugoszláv elvtársakat kü­lönösen felháboríthatják Sztálin hibái. A múltban csodálatraméltó erőfeszí­tést tettek annak érdekében, hogy sú­lyos körülmények között hűek ma­radjanak a szocializmushoz. A gazda­sági vállalatok demokratikus irányí­tásával, valamint más szocialista szer­vezetek demokratikus irányításával folytatott kísérleteik nagy fi­gyelmet keltettek. A kínai nép üdvöz­li a Szovjetunió és más szociálist,, or­szágok, valamint Jugoszlávia között beállott enyhülést éppen úgy, mint ahogy üdvözli Kína Jugoszlávia ba­ráti kapcsolatainak felvételét és fejlő­dését. Éppúgy, mint a jugoszláv nép, a kínai nép is reméli, hogy Jugo­szlávia egyre nagyobb jólétnek fog örvendeni és erősödik a jóléthez ve­zető haladása folyamán. Egyetértünk Tito elvtárs beszédének egyes pont­jaival is, például azzal, ahogy elitél­te a magyar ellenforradalmárokat és egyetértünk azzal a támogatásával, amelyben a magyarországi munkás­paraszt forradalmi kormányt részesí­ti. Egyetértünk azzal, ahogy elitélte iNagy-Britannia, Franciaország és Iz­rael Egypitom elleni agresszióját és ahogy elitélte a francia szocialista párt agresszíós politikáját. Furcsálljuk azonban, hogy beszédében megtámadta úgyszólván az összes szocialista or­szágot és számos kommunista pár­tot. Tito elvtárs „megrögzött sztáli­nista elemekről beszélt, akiknek kü­lönböző pártokban még mindig sike­rül megmaradniok helyükön és akik konszolidálni szeretnék uralmukat és sztálini irányzatukat rá akarják kény­szeríteni saját népükre, sőt más né­pekre is." Ezért — jelentette ki — „a lenayel elvtársakkal együtt harcol­nunk kell az ilyen irányzatok ellen, amelyek különböző más pártokban megnyilvánulnak akár a keleti or­szágokban, akár a Nyugaton." Nem hallottunk a Lengyel Egyesült Mun­káspárt egyik vezető elvtársától sem olyan nyilatkozatot, amely azt állí­totta volna, hogy ily ellenséges ál­láspontot kell elfoglalni a testvér­pártokhoz. ügy véljük, hogy Tito elvtárs ezen nézeteivel kapcsolatban ki kell jelentenünk, hogy helytelen álláspontot foglalt el, amikor táma­dásai tárgyául a „sztálinizmust"' „sztálinista elemeket" stb. választotta és amikor azt állította, hogy most az a kérdés, vajon az az irányvonal győz-e, „amelyet Jugoszlávia kez dett" vagy pedig az úgynevezett „sztá­linista irányvonal". Ez csupán szaka­dást okozhat a kommunista mozga­lomban. Tito elvtárs helyesen hangsúlyozta, hogy ha a „jelenlegi magyarországi eseményekre abból a szemszögből te­kintünk, szocializmus vagy ellenfor­radalom, védelmeznünk keli Kádár kormányát és segítenünk kell neki." Azonban aligha minősíthetjük a ma­gyar kormánynak nyújtott segítség­ként és a magyar kormány védelme­zéseként annak a hosszú beszédnek értelmét, amelyet a magyar kérdésről Kardelj elvtárs, Jugoszlávia Szövet­ségi Végrehajtő Tanácsának alelnöke mondott a Jugoszláv Szövetségi Nép­köztársaság Szövetségi Népi Szkupsti­nájában. (A cikk befejező részét lapunk holnapi számában közöljük.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom