Új Szó, 1956. július (9. évfolyam, 182-212.szám)

1956-07-14 / 195. szám, szombat

Az igazmondás halhatatlan művésze OI!II.II:I|IIII:II:IIII iiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiliililliiliiiiiiiiliiiiiiiiliiliiliuilii iHiiniiniiiiiiiiiiiiiini'ť:! iiiriiillMllíllillulliniiillilllllilliiulllllillilillllllilllliiINllnlninlli A Béke-Világtanács határozatából holnap ünnepli a haladó világ Rembrandt, a világ egyik legnagyobb művésze születésének 350. évfordulóját. T

eljes neve Rembrandt Harmensz van Rijn. de eqyszerűen csi.k Rembrandtnak nevezzük, ritkán mondjuk ki egész nevét, mint a szellem, a művészet, a haladás többi nagyjaiét, akik életükkel és műveikkel az embert szolgálták és halhatatlanok lettek. Festő vagy más művészember, de egyszerű múzeumlátogató is, aki megáll egy alkotása előtt, nem tud szabadulni egyénisége kivételes hatása alól, megrendülve és egyben felemelően érzi a művészetnek azt a varázsos hatását, amit csak az egészen nagy, tökéletesnek mondható alkotások, egy Shakespeare tragédia, Michelangelo valamely szobra, egy Beethoven szimfónia vált ki a lélekben. Művészettörténetírók a XVII. század legnagyobb festőjének mondják, de aki nem korok szerint osztályoz és skatulyáz, jóval magasabbra értékeli, a világ egyik legzseniálisabb művészének vallja, aki a festészetben — és a rézkarcban is — új fejezetet nyitott. Életében eleinte nagy hódolattal elismerik művészetét, aztán megtagadja kora, amikor alkotásainak bátor és szabad felfogása kezd ellentmondani a szokványosnak, a polgári közízlésnek. Volt idő, amikor az a vád érte művészetét, hogy nincs nemzeti jellege, mert nem haladt a kitaposott úton, túlnőtt holland elődei és kortársai zsáner jellegén. Teljes elismerést csak a múlt század második felében kapott, amikor már nem vonták kétségbe, hogy ő, aki sohase járt Itáliában, mint festőtársai és azt vallotta, hogy otthon is megtanulhatja, amit egy jó festőnek tudnia kell, ízig-vérig hollandus. Hogyan is lehetett volna más, hiszen egész életét egy megyének beillő kis földrészen töltötte Leyden és Amsterdam között. A

Rajna melletti Leydenben született, amelynek egyetemét fél Európa protestáns diákjai látogatták, hogy 'hazájukba visszatérve szabadabb szellemet hirdessenek a szószékről és betegeket gyógyítsanak. Hollandia túl van a spanyol megszálláson, polgársága forradalmának gyümölcseit élvezi, a Kelet-Indiáról rabolt kincsekkel gazdagodik, megveti gyarmatbirodalma alapját. Rembrandt apja is jómódú molnár volt és fiát tudományos pályára szánta. Tizennégy éves korában Rembrandt a leydeni egyetem diákja, de kevéssel utána feltűnő rajzkészsége Jacob van Swanenborch műtermébe viszi és három évi „inaskodás" után, 1623-ban az amsterdami Pleter Lastman tanítványa lesz, majd visszatér Leydenbe. Az otthoni táj, a Rajna vizén lomhán járó bárkák, a könnyű vitorlások, a part mellett legelő csordák ugyanúgy vonzzák és termékenyítik meg képzeletét, mint a Biblia történetei és legendái, amelyeket még apró gyermekkorában hallott hitbuzgó édesanyjától. A hűvös protestáns környezetben — amelybe a jezsuita hitterjesztők révén egy kis katolikus elem is vegyül — Rembrandt különös módon nem válik vallásossá; a Bibliában a legendás, meseszerű elemeket keresi és művészetének ebben az első szakaszában, a leydeni évek alatt számos bibliai tárgyú képe van: Szent Pá! a börtönben, Sámson és Delila, Jézus bemutatása a templomban. Már ezekben a festményekben, első arcképeiben és rézmetszeteiben olyan fényhatásokat ér el, amelyek végtelen finomságukkal túltesznek mesterein és minden elődjén. 1631-ben Amsterdamba költözik és egy csapásra a gazdag amsterdami polgárság kedvelt arcképfestője lesz. Első monumentális alkotásán a dr. Tulp anatómiai leckéjét ábrázoló nagy képen már tisztán mpymutatkozik, hogy új utat keres és talál Is: nem adja magát az embert, hanem úaysiőlván egész sorsát, a jellemét. A nagv olaszok. Leonardo da Vinci, T

:zian és a nagy holland mesterek után forradalmi lépés ez az ember, a realitás felé. íme, Rembrandttal belép a művészetbe a lélek és jellemrajz. L

eonardo da Vinci feljegyzéseiben olvashatjuk, hogy amikor Milánóban az Utolsó vacsorát festette, egy teljes esztendőn át csaknem naponta eljárt a nyomortanyákra és börtönökbe, hogy ott a bűnözők és kitagadottak közt Judásához modellt leljen. „De egy arcot sem találtam, mely megközelítené elmennél érettebbé és kifejezőbbé válik művészete, annál kisebb elismerés fogadja. A bajt tetézi, hogy Amsterdam gazdag polgársága úgyszólván kiközösíti, amikor megtudja, hogy egy fiatal parasztlányt, Henrickje Stoffest választott élettársul és a közös életet nem szentesíti papi áldás. A nagy rendelések teljesen elmaradnak, a művész adósságokba keveredik, házát elárverezik, elvész, elkótyavetvélődik egy halhatatlan alkotásokkal, nagy útkereséssel teli élet minden anyagi értéke, bútorait, de még ruháit és vásznait is elviszik a hitelezők. RemKembrandt: ÖNAHCKEP képzeíéseimet a nyomorultról..." — írja. • Nem tudjuk, hogyan kereste és hol találta meg Rembrandt az ő Judását. De hogy milyen a gonosztevők gonosztevője Rembrandt vásznán, arról Goethe ezt Irta: „Arcáról a legkláltóbb kapzsiság ordít. A múlt bűnei és jövőben elkövetendő aonosztette nyugtalanná teszi és a pénz ,csörgése csak pillanatnyira tudja feledtetni nyomasztó félelem-érzetét." És ez az újszerű jellemábrázolás még a fény és árnyék keverésének tüneményes technikájával is párosul, A clairobscur, az árnyékos fény alkalmazásával ki tudja emelni képei mondanivalójának lényegét; minden festőiség mellett a dekoratív, díszítő elemek egyre jobban háttérbe szorulnak, hogy annál hangsúlyozottabban előtérbe kerüljön az általa érzékeltetett jellemnek vagy cselekménynek döntő jellege. Rembrandt 1634-ben Saskia van Uylenborchot, egy amsterdami műkereskedő leányát veszi feleségül és nyolc évig, Saskia haláláig boldogan él vele. Az asszony négy gyerekkel ajándékozza meg, akik közül csak Titusz fia marad életben. Ez a nyolc esztendő a művész fénykora, ekkor festi meg az Éjjeli őrjáratot, a képzőművészetnek egyik legnagyobb alkotását, melynek fénymegoldása egész művész nemzedékeket nevelt és fog nevelni. A festő — az első modern festő nagy tragédiája, hogy a megrendelők nem értik meg. A képen ibrázolt polgárok, nem ismernek önmagukra, azaz nem akarnak önmaqukra ismerni, a festő reális ifilemábrázolása sérti önérzetüket és a kép árát nem fizetik meg. Saskia halála után a minden barokkos szépítgetéssel szakító Rembrandt anyagi nehézségibe kerül, brandt azonban nem törik össze, nem adja fel a harcot. Amit ezután, munkássága utolsó korszakában fest vagy vés rézlapokra, íummázása egy gazdag életnek: tájaiban feltárul a holland síkságnak legrejtettebb szépsége, néhány magányos fa elég, hogy a nyár szellős szabadságát vagy az ősz termékenységét jelezze. Arcképeiben egyre mélyebben vall a magányról, az elszálló fiatalságot követő öregség bölcsességéről és vall a szegénységről, a nyomorról is, amely mellett gazdag éveiben sem ment el közönnyel, de most a művészi alkotás egyik legihletettebb ösztönzőjévé válik. U

tolsó önarcképében borongó szeme mintha megbékéltséget sugározna. A fájdalmon, megrokkanáson, lealázó szegénységen és magányon átsüt a hit, hogy a szép ség örök és a művészet célja az igazmondás. Az igazmondás sejtelme kapta meg fiatalon a szivét és érett férfikorában, öregségében egész művészete központjává válik. Ekkor már túl van az utolsó veszteségeken, a sírba kísérte Titusz fiát és Henrickjét is. Nincs már senkije és semmije, ami marasztalná. 1669. október 1-én szegényen és mindenkitől elhagyatva örök álomra hajtja fejét. Az árnyékos fények, megdöbbentő látomások és különös tüzek, különös jellemek legnagyobb művésze, az Igazmondás festő-költője úgy múlik el, mint Mozart, a zene zsenije, akinek még sírját sem találhatta meg az utókor. Hétszáznál több festmény, háromszáz rézkarc és ezerhatszáz rajz maradt utána. Halhatatlan hagyaték, amelynek értékét a múló idő egyre magasabbra emeli. EGRI VIKTOR UPRE ROMA Előbb egy cigányszerző cigánytárgyú darabja, aztán egy cigánytémájú regény, amit még protekció árán sem lehetett megszerezni, majd a „Barátom, Fábián" című egész estét betöltő színes film. És még mindig kevés. Keveselnünk kell íróink, művészeink és kiadóink munkáját ezen a téren, mert még nagyon sok őszinte, céltudatos és igazán művészi alkotásra van szükség, hogy azt mondhassuk. most már megy magától is. Ma még ott tartunk, hogy nagyon sok városi és falusi dolgozót kell meggyőznünk a cigányok kultúrigényességéról és ugyanannyi vagy még több cigány polgártársunkat arról, hogy éietüket emberibbé akarjuk tenni. „Upre roma" a címe a legújabb Ilyen igyekezetű filmalkotásnak, amely mozijainkban, mint a nagy filmek klsérőműsora, vagy orvosi előadásokon, mint önálló film pereg közönségünk előtt. Három cigány, s személyükben három különböző település fájdalma talaikczik az orvos várótermében. Egyszerű, mindennapi történeteket mond el a film, de rajtuk keresztül azt is, hogy már nem betegség, nyomor és pusztulás a cigányok sorsa nálunk, hanem emberséges élet és jólét. Zsiga Andrást, Balog Dánielt és Horváth Mihályt a féltő szeretet és az crvos iránt felébredt bizalom hozza el a rendező ajtaja elé. De útjuk idáig egyáltalán nem könnyű. Hiába magyarázták Andrásnak a városi emberek, hogy a beoltott gyermekeket elkerüli a torokgyík, ö más véleményen volt. Hiszen őt sem oltották, s mégis itt van. Elrejti gyermekeit az orvos elől. Ilonka, aki nem lett beoltva, megbetegszik. Puri daj, a javasasszony, hanyatlani látja már a dicsőségét s elhíreszteli, hogy az qltás okozta Zsiga Ilona betegségét. Andrást bántja a lelkiismeret és kétségbeejti a leányka állapota, de nem szól senkinek, orvosért igyekszik. Horváth Mihályéknál családi eseményre készülnek. Mihály örömteljes várakozását aggodalom váltja fel. A kicsi valahogy a szokottnál előbb jelentkezett. Margit magára marad, míg férje orvosért megy. Ügylátszik, nagyon kell a segítség. Egy másik cigánytelepről való Balog Dániel. Most fejezte be katonaéveit, írni olvasni tanult a hadseregben és a világot már más szemmel nézi. Öccsét és kedvesét komoly betegségben találja, mások Is megbetegedtek a faluban. — Járványos megbetegedés lehet, — gondolja Dániel, s jelentené a dolgot, ahol kell. Szándékát azonban az egész település ellenzi. — Nem kapunk munkát, a parasztok nem engednek maguk közé, —" ilyen gondolatok táplálják az embe-: rek elkeseredett ellentmondását. Azonban Dániel öntudatos jelentése alapján a higiénikusok idejében szállnak ki, s a telep megmenekül. A tlfuszeseteket kórházba szállítják, a telepet fertőtlenítik, a higiénikusok és Dániel kezdeményezésére a cigányok új kutakat ásnak, meggyőződnek róla, hogy az orvosok csak javukat akarják. Plichta Dimitrij, a film rendezője' nem könnyű fába vágta a fejszéjét. Filmesek és egészségügyiek között egyaránt ismeretes, hányszor kellett a scenáriumot különféle szempontok szerint átdolgozni. A legfőbb szempont, s egyben tán a legindokoltabb: a cigányember érzékeny, a legfinomabb árnyalatokra is élesen reagáló lelke. Egy másik szempont, amit szintén el kell fogadnunk, hogy a filmnek a hazánkbeli cigány polgártársak különféle szintén élő Csoportjait kellett néhányszáz méteres szalagon bemutatnia. A filmet szlovák nyelven mondott szöveg kiséri. Sürgető követelmény, hogy mielőbb forgalomba hozzák cigány és magyar nyelvű változatait is. Az „Upre roma" című film hibái ellenére is jó segítséget jelent dolgozóink felvilágosításában és politikai nevelésében, Szántó György. c/l tehén — tlšága /rta: FECSO PÄL Ha a zord, zimankós idö búcsút mond, s kisüt az első tavaszi napsugár, az ember testén véglgbizsereg a boldogság és úgy érzi, szárnyai nőnek. Repülni szeretne föl, a bárányfelhős égig, versenyt dalolni a paciirtával és ujjongani nagy boldogan. A gyerekek, mint a ficánkoló csikók, türelmetlenkednek az iskolapadokban, mintha hám lenne rajtuk. Csábítja őket a rét harmatos füve, a megolajozott kerékpár, a kacagó hóvirág, a kecses ibolya, s a gyermekkor száz öröme. Nehéz ilyenkor járomba fogni a száguldó fantáziát, lekényszeríteni a szófajok száraz világába. Ügyes csalafintaság keltheti csak fel a figyelmet, és a mezőről-rétről, tavaszi tervekről szóló példák. Mindegyiknek száz és száz terve van s azt is megmondja, hogy ez határozó, névelő vagy névutó, hogy tovább beszélhessen. Szinte rám is átragad ez a láz, Ha úszásról beszélünk, már nem a cselekvő igét látom, hanem a tó ölelgető hullámait. Észre sem vesszük és megszépül a száraznak ismert nyelvtani szabály, megvilágosodik a helyesírás sok nehéz problémája. Hirtelen kopogás hangja zörren át a termen. Az arcok elkomorulnak. Magam is mogorva leszek. Nem kellemes, ha zavarják az embert. Leplezett rosszkedvüséggel mondom ki az igent. Es az ajtórésen besurran egy idősebb, de jó erőben levő nénike. A Csobor Lajcsi nagyanyja. Kisírt a szeme, vonaglik a szája, nagy fájdalmában kezét tördeli, és alig bír egy értelmes mondatot mondani. Vigasztalom, csitítom és megnyugszik. — Jaj, tanító úr, a Lajcsi, a tehen. Nem értem az összefüggést. — A tehen beteg, A Lajcsi szaladjon doktorért. Intek a jól megtermett izmos fiúnak, s mire ismét odanézek, már ki is röppent az ajtón. Csobor néni hálálkodva tipeg Lajcsi után. Kár volna, ha elpusztulna a tehenük. Sajnálnám őket. Nagy a család ... Három nap múlva találkozom Csobor nénivel. Nagy hálálkodással fogad. — Jaj, az isten áldja meg, hogy el3ngedte Lajcsit. Elhívta a doktort. Meggyógyult a tehen. őszinte szívvel fejezem ki örömömet és másról kezdünk beszélgetni. Majd búcsúzóul azt mondom: — Akkor, Csobor néni, a tehén meggyógyult, Lajcsi jöhet iskolába. — Megy, holnap már ott lesz, biz-., tosan ott lesz. Eltelik egy hét, s Lajcsit hiába vá-. rom. Figyelmeztetést figyelmeztetés után viszi a postás, az eredmény semmi. Türelmetlen vagyok. Sajnálom az izmos, jónövésü, éleseszü, szorgalmas gyereket. I Egy este elmegyek Csoborékhoz. Szülők, nagyszülők, gyerekek otthon. Tisztelettel, de félszegen fogadnak. Látszik rajtuk, nem kellemes a lá-. togatásom. Szántásról, vetésről, időjárásról Ďe-" szélgetünk, mert illetlen dolog itt mi-? nálunk mindjárt az elején kezdeni. — Hát i Lajcsi gyerek, hogy van? — kockáztatom meg aztán a kérdést. — Megvan — feleli az apa —. § miatta gyütt a tanító úr? Bólintok. — Miért nem engedik iskolába ? Nyolcadikos, ez éven kimarad, kell d bizonyítvány. — Nem lesz abbul se pap, se tanító! Elmosolyodom. Azt hittem, a megjegyzést tréfának szánták, de úgy látszik, rosszul isi merem az embereket, Ha komoly dol Ijgril van szó, nem tréfálnak. Pról bálom fejtegetni a kérdést. Magyarázom, milyen nagy szükség van korunkban a magasabb műveltségre, de a felelet rövid és tömör. — A ganajhordás fontosabb. — Jó, megértem Csobor bácsi. Fontos, nagyon fontos, különösen tavaszszal. De az édesapja életerős, maga meg ö elvégezhetik ezt a munkát. — Tanulja meg a földet szeretni. Ő már tud írni, én meg csak a katonüéknál tanú am meg, mégis itt vagyok. Verejték gyöngyözik a homlokomon. A meggyőzés minden érvét előszedem. Ilyen esetek ellen nem védenek a szakkönyvek A józan ész el• lenvetései sem használnak. Utolsó kártyám kell kijátszanom. — Sajnálom — mondom az ajtóból visszafordulva — ha holnop Lajcsi nem lesz "z iskolában, a nemzeti bizottsággal folyóslttatom a pénzbüntetést. Ez hat. Ha pénzről van szó, ez más. Még a kalap is lekerül a fejről. Izzik a vas, addig üssük hát mig hajlítható. — A gyereke életéről, jövőjéről van szó. Gondoljon csak arra, milyen nagy volt az ijedelem, mikor a tehén beteg volt. Most pedig ... — Az más! — vág közbe az öreg Csobor. — A tehén — az drága!