Új Szó, 1956. június (9. évfolyam, 152-181.szám)

1956-06-04 / 155. szám, hétfő

B esi ô rózsabimbó. így fest Foltán • Jolika izennyolc éves korában, amikor fejére teszik a menyasszonyi koszorút. Szegény lány, mégis gazdag. Gazdag, mert van két dolgos keze, mert ügyes, tűzrőloattant, mert olyan tiszta fehér a lelke, mint a hó, olyan áldott puha a szíve, mint a falat kenyér. A harmadik faluba viszi menyecskének Csutor János, egy napszámos legény. Ügy indul az életük, hogy boldogságuk hullámai az egekig csapnak, de lassanként elcsitulnak a hullámok, visszahúzódnak, mind lejíebb apadnak. Az após mogorvasága, durva beszéde, az anyós rosszindulata a kibírhatatlanságig fejlődik. Nagy baj a háznál, ha az anyós ki nem állhatja a menyét csak azért, mert jobban tud főzni, különb kenyeret tud sütni, fehérebbre mossa a ruhát, mint ő. Akad még más hiba is. János túlságosan ideges természetű, indulata, hamar fellobbantja és ez rendszerint veszekedést szül. Szüleinek a világért sem vétene, s ha Jolánka hall. gat, az a baj, ha meg szól, akkor is ő húzza a rövidebbet. Neki soha sincs igaza, se pártfogója. Hová menjen, kinek panaszkodjék!? Szüleihez nem mehet, mert édesany-, ja ellenezte a férjjiezmenetelét, haraggal vált meg a házuktól. A kamra sötét sarkának meg a csillagos égnek zokogja el kínzó fájdalma,

t... A hajnalokba futó ébrenlét keserű könnyeit a hazulról hozott hímzett párnák nyelik el... Minden ruha lötyög már rajta, fekete szemét még sötétebbre festik a köré ülő kék karikák. Hej, élet-élet! Milyen rideg, zord kézzel téped szét a leányszőtte álmok rózsaszín köntösét! Rúgod, lököd, megtaposod, fényét lopod a legszebb, a legszentebb érzéseknek, hogy egyszer teljesen kialudjanak — a szeretet helyére gyűlölet költözzék. Hova-tovább mind gyötrőbb, mind fájóbb lesz a menyecske élete. Megdöbbenve eszmél rá, hogy mindent és mindenkit gyűlöl a Csutor-háznál. •MSegszületik az első gyerek, alig egy évre rá a másik is. Fiúk. Jolán ném akarta, egyet sem akart. Dúl a háború, az urát elvihetik, odaveszhet, ki keres a két gyerekre. Föld nincs, csak egy darabka szőlő — az is kárnak. János borgőzös agygyal sokszor elveri. János úgy spekulált, hogyha elviszik katonának, legyen kapocs, ami összeköti őket, hogy az asszony megmaradjon a háznál, mint a láncra-kötött eb. Szüret után történik. Egyszerre két vendég is érkezik. Jolánka édesanyja jön meg most először, mióta lánya otthagyta a faluját. Szótlan és szomorú. Nézi a két kis porontyot, a lányát, nézi az egész családot. Ha nem is szólnak, tudja, elhiszi mindazt, amit hallott a lánya sorsáról. A másik vendég a „SAS"-os behívó. — Akkor tán haza is gyühetnél, lányom — mondja az édesanyja olyan hangsúllyal, amire nem lehet nemet mondani. — Micsoda!? Hazamehetne!? — fortyan fel a fiatalember kissé türtőztetve magát. — Jó helye van neki itt... Különben is én parancsolok neki, az én asszonyom ... Csutorné a tűzhely mellett áll, Csutor az asztalnál ül és pipázgat: — De ha egyszer bevonulsz... — mondja id. Csutor csendesen és szemét a földre szegezi. — Igaz is! Ki parancsol neki, ha te elmégy!... — kontráz rá Csutorné. Jolánka csendesen sírdogál, János pedig olyan veres lesz hirtelenjében, mint a kakastaréj: — Még maguk is így beszélnek!? Jolán itt marad, megértették!? Ha nem úgy lesz, haza ne várjanak! — s úgy vágja be maga mögött az ajtót, hogy majd kiszakad az ajtómellék. Megy a jegyzőirodára kijelentkezni. Sőhajmentes csend ereszkedik közéjük. Jolánka lesi, várja az anyja szavát, aki merev arccal ül és nagyon sokára szól. Nem halkan, nem is mérgesen, de nagyon határozottan: —Pakolj! Jolánka — bár szárnyakat érež á hóna alatt — nem tudja mitévő legyen. Félelem és öröm szorongatja egyszerre. Ugorna, ugyanakkor ólomba öntve érzi magát. • — Pakolj! — mondja az anyja most már erélyesebben. Jolánka megelevenedik. Nem sok a csomagolni való — kát batyut köt: egyet az anyjának, egyet magának. Ekkor tér vissza János. Szinte megdermed. Vésztjósló csendességgel morzsolja a szavakat: — Szóval el akarsz menni... itthagysz! !... Elhagyod az anyámékat!? ... LOVICSEK BÉLA: FELR Jolánka nem szól, lehajtja a fejét és bólogat: igen! — Sehova! Itt maradsz!... az anyád úristenit!... — s úgy vágja szájon Jolánkát, hogy az asztal alá esik. — Te, te állat!... — sikolt fel Foltánnéból' a megbotránkozás. és ijedten lép a lányához. János feltépi az ajtót, elkapja anyósának a karját és kilódítja az udvarra: — Menjen innen, mert rögtön kitaposom a bélit!... f"sutor János útrakészen áll. Bú^ csúzik. A bölcső fölé hajol és hirtelen szűknek érzi a mellét: talán utoljára látja ... Megvonaglik a szája, de erős az akarata, leküzdi gyengeségét, s a feltörekvő keserűség visszahúzódik a mélybe. Jolánkához lép. Bocsánatkérés ül az arcán, melegség fűti a hangját: — Maradj nálunk ... majd csak visszakerülök, aztán minden jő lesz, másképpen lesz... És a gyerekekre nagyon vigyázz! János elmegy. Ürességtől tátong minden. Jolánka sír. Sír, mint akit megvernek, mint akivel elsüllyed a ilág ... Maga se tudja, kit sirat: az urát, vagy a saját sorsát? Mert hisz innen kinézik, itt senkinek se kell, se ő. se a két gyerek. Ha dolgozhatna, biztosan marasztalnának, de így munka nélkül... a tél is jön ... |/ét nap múlva szekeret kerít, felpakolja szegényes holmiját és hazamegy. Az anyja nagyon szívesen fogadja, de az apja látszólag nem. De Jolánka egy hét múlva rájön, hogy tévesen ítéli el az apját. Édesapja esténként, amikor hazatér a munkából, eljátszogat a gyerekekkel, fütyül nekik, még dalol is.. S ha könnyet lát a lánya szemén, csitítja, bíztatja, reményt, erőt csordít: — Hej, hej, keserves az élet, tudom én azt nagyon jól, dehát jó helyen vagy, idehaza ... Amíg én bírom mozdítani a karomat, addig ne félj, jut nektek is .. „Amíg bírja mozdítani a karját", de nem soká bírja. Tél derekán történik a baj. Jeget vágnak és hordnak a községi jégverembe. Megugrik Gazsó Pista két almásderese, és Foltán olyan szerencsétlenül esik a fagyos földre, hogy karját töri. Az öreg csont pedig már nehezen forr. 1/eservesen múlik el a tél, de csak elmúlik. Már enyhe szelek nyargalásznak a faluban, a kertek ölén virágkoszorút bontanak a fák és egyszeriben május lesz. Egyik este vendég állit be Foltánékhoz, mégpedig nem is akárki: Tóth Mihály, a bíró úr. Magas, csontos, feketeképú ember, tömött, kormos bajússzal. Foltáhné széket töröl, és hellyel kínálja a ritka vendéget. Tóth Mihály kevés házat tisztel meg a látogatásával. Olykor a tisztelendő urat, meg a jegyző urat látogatja meg, azokat is csak hivatalosan. Akinek baja van, menjen hozzá! Ha munkásra van szüksége — már pedig van, mert nagy a birtok — a cselédet küldi. Ide mégis maga jön. Maga, mert a fia küldi, annak pedig szót fogad. Csak az az egy van, a világért nem adná. Igaz, katonaviselt. harctéren lenne a helve, de itthon felejtették. Hogy egy pár ökör árába került — annyi baj legyen! Mivel hogv sok az árván hagyott menyecske, nem gvőz csak azok tán futkározni. — Hát — kezdi a bíró úr nagy komoly ábrázatot vágva — hallom egv cseppet szűkibe vannak, hogv úgv megjárta az István, meq oszt itt ez a két apróság is .. . Egv kis liszt éppen akad a házunknál, azt csak úgv adom. A szőlőmunkáért rendesen megfizetek, kosztot is adok, ha elgvün a Jolán... Ezért gvüttem volna ... — A jóisten áldja meg a jóságát, bíró uram — mondja Fóltánné alázatos elérzékenyüléssel, és könnves szemét törülgeti a köténye sarkával. — Elmegy, hogyne menne, hiszen nincs t"'t> kereső a háznál. — Hát akkor reggel gvühet... még ha esne is az éjjel... A ház körül is is akad munka. No. jóéjszakát! — és elmegv a bíró. öriási ereje van a boldogságnak! Foltánné úgy érzi, mintha rémítő magasságban lebegne, de nemcsak úgy pusztán, egyedül, hanem sok-sok szekérkeréknvi púpos kenyérrel körülvéve: — Lisztet is ad, csak úgy!... — Azt mondta ... — De jó ember, áldott ió ember!... I olánka már egv hét óta jár a bíró úrékhoz. Jóskával, a bíró fiával az Oportósban dolgozik, amelynek a közepén az a hatalmas, terebélves cseresznyefa áll. Olyan szép a szőlő, mintha vízen állna. Jolánka kötözget, Jóska meg kapálgat. A legény kedves, emberséges, Jolánka szívesen beszél vele. Aztán az se kutva, hoqv esténként hol egy darab sonka, hol egv darab szalonna, bögrike zsír, szakaitó liszt kerül Jolánka kötényébe. És mind a legény jóvoltából. Jolánka hálás szívvel qondol a bíróékra, még csak nem is sejti, honpan fúj a szél. Pedig, ha megfigyelné a legény szemét, sok mindent észrevenne. Dolgozgatnak lassan, közén beszélgetnek. Dél felé jár az idő. Alig kondul kettőt a templom nagy harang i, Jancsi,, a cseléd fia már ott is van az ebéddel. Leülnek a cseresznyefa földig hajló lombjai alá és eszegetnek. Mintha egy hűst lehelő eleven sátor alatt ülnének. A fejük felett rigó fütyül, valahol a távolban kakukk szól. Muzsikál a légben cikázó milliónyi bogár, s a szellő halkan susog a lombok között. Végeznek az ebéddel, elrakják az edényt, és a qyerek elmegy. Jóska kibontja a vizesruhába göngyölt csattos üveget. Csobog a bor a pohárba. Sötét a színe, alig dereng át rajta a fény. — Igyál, Jolánka!— Nem szeretem ... — Nem szeretni kell ezt. hanern meginni. No, vedd már el.'... Jclánka megkóstolja. — Fenékig, Jolánka! Jolánka fenékig issza. De fenékig issza a negyedik, az ötödik pohárral is... Veszettül futkároz a vére, olykor billen a lombsátor, s kacagna. Kacag is bugyborékoló csilingeléssot. Jóska már mellette ül, vauul szorítja magáVz, s ekkor egy pillanatra bel én.

vil al a döbbenet, de csak egv pillanatra, »ztán ismét kacag. Kacag, mintha az egész elrontott ny imorúsáflos életét kárpótolná vele Jóska pedig csókolja. Csókolja ahol éri: a nyakát, a szemét, a száját... És Jolánka i>anja? N°m! Törődik is ô valamivel! Azt se bánja, ha a világ összedűl... S lassan elernyed a rastu, engedelmeskedik Jóska akaratának... Halkan susognak a lombok, a riqó már valahol távolabb fütvül. A barázuán pedig Tóth Mihály ballag felfelé, és közeledik a cseresznvefához. Fehéren villanó combra tapad a pillantása — . megmered. Szorul a torka, moccan a vére, és apró szikrák pattognak szét a melle közepétől. Elrösteili magát, és meglódul a barázdán lefelé. Este vacsora után aztan Jolánkának a kiskapuban egv fél sonkát csúsztat a kötényébe: — izé ... no. hál egyszer majd ... :íe. „meglátogatnálak.' aj ™égy-öt hónap tilik el. — Hej, pedig rendes lánv volt!..-. Kár érte!... .161 teszi, na tibeti!... — így vélekedik a falu népe. Ha kicsi is a falu, de ezer a füle, ezer a szeme. Titok nincs, legalább is soká nincs! És a hír — lehet jó, vagv rossz — terjed, fut. száll, mint a mcsszehangzó harangszó hegyeken, völgyeken, mindenen át... Megtudja až anyós és tovaröppenti á hírt a harctérre, a fiának. Sok levelet kap Jolánka. de szemrehányás eqyben sincs. Féltő aqqodalmat sugároznak az egyszerű sorok, és figyelmeztetést: a qyerecskékre pedig naqyon viqyázz!"... És Jolánka eszmél. Mit tett. mivé lett? De a nyomor érzete félrerúq minden tiszta érzést. Kell a. kenyér, két gyerek a nyakán, meg a tehetetlen töröttkezű apja.. Hogy fáj, hogy sokat sír, ahol senki se látja, hogv a lelkiismerete vádolja, ropogtatja, őrli a lelkét!?., hát látja azt valaki?..* hát törődik vele valak"? Senkid.-, ítél a nép szája és .ioggií. Joggal? Hát ki zavarta, ki űzte. ki sodorta ilyeri kilátástalan helyzetbe!? Ki éqette ki lelkének szűzi tisztaságát!? .. Fut az idő, fut, és pergeti, sodorja az élet orsóját. Jolánka életének fonala is tekeredik, de az orsó megtelik és félredobódik. Míg nem akarta, kellett a bíró fiának, most, amikor akarja, nem kell. A nyereg a'.á való -.sikó is csak addig kedves, míq be "t-m órödi!'. az új ruha is addte sjep. míq öszsze nem qyűrődik, be nem piszkolódik... Nincs liszt, nmes zsír. nincs hús —" nincs jószívűség. Keserű ízek, kaserű csalódások. Az Siet keménv iskolája. Megkeményedik Csutor Jánosn& Durva, megközelíthetetlen lesz. Lelkében nagv-nagv gyűlölet izz.k. Gyűlöli az embereket, a szegénységet, a nyomorúságot, az egész cudar világot ... A HÁBORÜ sokágú ostora még hasít, még tép. Nyomán még vér buzog, otthonok rombolódnak, értékok pusztulnak. Aztán a kegyetlen ostor kihull a kézből — befejeződik a háború. Évek váltják egymást, rommal teíi. nehéz évek. És egy csillagűző nváti hajnal hazaveti Csutor Jánost. Inkább dagadt, mint kövér. Szeme járása, teste rángása elárulja — idegroncs. A két gyerek húzódik tőle, de apránként hozzáédesednek. — Gyertek haza! — mondja Jolánkának csendesen, bánatosan. Az asszony felel, mintha csak magának beszélne: — Nem! Nemi... Oda néni megyünk! ... cA nu£tm Mikuláš Schneider-Trnavskýnak 75. születésnapjára 0 J S 7 ó IM —s v» iri V* Ht. v* v* Vi í* vi Ht f

» v< íi í» íi ÍÍ« í< $ {: H( H? Íí iu •S v Még most is egyre látjuk Önt, ahogy belépett s szerényen köszönt; körülnézett s homloka felett a szárnyas, bűvös derű lebegett. Olyan volt, mint egy boldog nagyapó és minden szava aranyból való.' Ügy nyújtotta felénk a kezét, mintha tenyerén hordaná szívét, a szívét, amely csendesen dobog és benne mégis ezer dal zokog, hárfák, hegedűk zsongják a zenét és nyelve alatt őrzi már a nép. A fején ezüstös koszorú, de a szeme mégsem szomorú, derűsen csillog, mint a selymes ég és sok tavaszt szeretne látni még, zenébe fogni ami illanó, az életet, mely öröktől váló. • Dalában sír a kedves pásztorsíp, a Tátra ormán vihar mennydörög, kolompol szellős réten a gulya, kristályforrás tajtékzik, csörög, benne nyög a pórok szenvedése és benne virít a jövő vetése. Mester, míg fejet hajtunk Ön előtt, lelkünkben zsong minden jó szava és lelkünkben cseng termékenyítő, kedvre csábító, vidító dala, és emlegetjük Önt, mint jó barátot, kötünk, küldünk egy csokor virágot. : Mert úgy nyújtotta felénk a kezét, mintha tenyerén hordaná szívét, a szívét amely csendesen dobeg és benne mégis ezer dal zokog, hárfák, hegedűk zsongják a zenét és nyelve alatt őrzi már a nép. DÉNES GYÖRGY 1956. JÚNIUS 4. — Különmeniünlí, semmire?, — Talán félsz? — Nem vagyok én félős... Há úgy akarod, legyen. Menjünk külön! Nehéz házat keríteni, de kerítnek. Tán a hatodik faluban. Két-három hőnapig békésen pereg az életük. Egyszer aztán Jánosba belebújik az örJ dög. Egvik este a szüleitől jön haza, részegen. Se sző, se beszéd, nekiesik az asszonynak: — Tóth Jóska kellett neked, Tóth Jóska, az anyád úristenit!?... Nesze neked Jóska, nesze te, te ... — üti, vágja, rúgja Jolánt, nem nézi hol. így kezdődik a pokol és íov folyta

3 tódik. Jolánka tűr. mit csináljon!' Nem bán semmit, nem törődik semmivel. Azt se bánja, ha szíjat hasítnak a hátából, ha belepusztul is. Neki már minden mindegy. János dolgozik — ió munkás. Dolgozhat. hiszen olvan ereje van. mint eqv állatnak. Mi haszna!? Iszik és kártyázik. Egyszer aztán úgv adódik a' heíyzeí, hoqv talán minden megváltozik. Jánost kiemelik — mert beszélni is tud. akár egv ügvvéd — járási instruktor lesz. A magánéletében is példát kell mutatnia. De nem mutat, nem változik meq. Az ital és a kártya mellé méq szeretőket is kerít. Hát élet ez!? Jánosnak mind nagyobb áz ísmére?3 séqe. S mivel sok pénz fogv. pótolni kell. De miből, honnan!? A feleségét üzletvezetőnek teszik a helyi JednotáJ ba. A qverekek iskolába járnak, ne lopja otthon a napot! Jolánka kóstolgatja až új életet, äz úi környezetet. Eleinte nagyon pontosan és lelkiismeretesen végzi ä munkáját. De János már eqy fillért: sem ad haza, inkább még Jolánka ÍN zetését is követeli. A gyerekeknek pedig ruha kell, meg neki, is. A házhoz is kellene valami. Mert až éleť sodra eqvre erősebb, egyre felfelé Ivelőbb. Az igénvek is eqvre nőnek. Ök legyenek utolsók, csak ők maradjanak le? — Mit csináljon, mitévő íeqven!?" Vesz ki a kasszából — majd visszateszi. De nem teszi, mert nincs miből. Inkább még kivesz mind gyakrabban, mind többet... S ha már a lejtő közepén csűszil? valaki, nehéz megállni, méq nehezebb visszakúszni. Sem akarat, sem erő nincs hozzá. Leltározás van, jön až ellenőr. Nem fiatal, nem is öreq, de csúf, torz až arca. Nagv róka. érti a dolgát. A' hiányzó összeg helyett árut írnak, ami nincs. És nem elég az asszony teste, méq pénzt is követel. Jolánka pedig ad. kénytelen adni. Te jóságos Isten, meddig melíet ez Jav!? Nem soká! Csutor Jánosné feje felett összecsapnak a hullámok. Bíróság elé kerül, nyílt tárgyalást hirdetnek. TTSÜFOLÁSIG megtelik a tárgyálőterem. Elővezetik Csutor Jánosnéf. Fekete ruhában van. Az arci fehér márvány, s mintha sötét veremben éqne a szeme. Csend lesz. Megkezdődik a tárgyalás. Jolánka lehajtott fővel áll. Szemben a bírák kutató pillantása, hátában a renqeteq feléje tüzelő szempár. Milyen erő kell e rémítő kereszttűz állásához! Jolánka úqv érzi, menten összeesik. Se nem lát, se nem hall. Gépiesen felelqet, ha nemet kellene, akor is iq°nt mond. Ügv is mindegy, úgv is vége ... — Hát én vagvok a bűnös, csak én!? — szorul össze keserves kínnal a szíve és szeme előtt végigvonul az élete, életének harminchárom éve ... Felsikolt a lelke, és felzokog. Szeretne megfordulni, szeretne az emberek szemébe nézni és kitárni, elibük dobni a lelkét: — Nézzétek! De jól nézzétek! Ez voltam, ez lettem! Zokogás, szívbemarkoló zokogás rázza a testét. — Három év! — hallja nagvon távolról és lecsillapodik. Három év ... Nem hosszú idő, de nem is rövid. Arra talán mégis elegendő lesz. hogv begyógyítsa a sebeket és megszőie a iövő útját, mert harminchat éves fővel talán még lehet űí életet kezdeni...