Új Szó, 1956. június (9. évfolyam, 152-181.szám)

1956-06-04 / 155. szám, hétfő

1822 km/á az új repülő sebességi világrekord 1956. máraius 11-én egy Ro'.ls Royce Avon típusú lépiugár hajtóművel felszerelt repülőgépnek 1822 kilométeres (H47 mérföldes) új világrekordot sikerült elérnie. Ez az eredmény egyrészt azért különös fontosságú, mert ugrásszerű emelkedést jelent az eddig inkább csak fokozatosan növekvő sebességi rekordok sorozatában, másrészt azért, mert egy sorozatban gyártott gép érte el, éspedig a lökhajtású repülőgépek részére nemrégiben életbeléptetett szigorított feltételek mellett. A tű-orrú Fairey Delta 2. gép 60 fokkal viszszacsavott szárnyaival, 4700 kg tolóerös gépével, behúzható kerekeivel, túlméretezett kormányfelületeivel, rendkívül magas függőleges vezérsisakjával kifejezetten szuperszónikus teljesítményekre épült és tavaly november óta má' állandóan nagy sebességeket ért el. Az eddiii eredményeket azonban titokban tar-. tották mindaddig, amíg sor kerillt a Nemzetközi Repülőszövetség (Federation Aeronautique Internationale) ellenőrzése alatt megtartott rekordkísérletekre. A világrekordkísérletet többször meg kellett ismételni. Jóllehet a gép — a fedélzeti műszerek tanúsága szerint — a kísérletek során minden alkalommal túl is szárnyalta a fennálló csúcsot, nem lehetett az eredményt hitelesítem, mert ma csak az automatikus fényképezőgépekkel ellenőrzött sebesség hitelesíthető. A kísérletet tehát a felhős idő miatt naponta újra meg újra megismételték. Március 11-én végre kisütött a nap, úgyhogy a versenybiztosok vállalkozhattak a fényképes időmérésre. A kísérletet az angliai Essex megyében a Chichester és Ford közötti 8 mérföldes (kb. 15 km) távon folytatták le. A gév felszállás után azonnal felemelkedett az előírt 38 000 láb (kb. 13 000 m) magasságra, berepülte az előírt távot, maid a tenger felett széles körben megfordult és 23 perc múlva már vissza is tért a revülőtérre. Leszállás után a pép műszereit későbbi ellenőrzés céljából levecsételték. A tulajdonképpeni sebességmérést óraműves, önműködő fényképezőgépek végezték a pálya két végpontián. Az elért sebességet az előhívott f'lmek alavján számítással állapítják meg. Az elfogadott rekord az oda-vissza úton elért sebesség átlaga. Az önműködő fényképezőgének 1/1000 mérföldnyi pon^ tossággal mérik a repülőgép sebességét. A PILÓTA, Peter Twist közlése szerint a világrekordkisérlet fizikailag ugyan nem volt megerőltető, de rendkívül nagy szellemi erőfeszítést igényelt. A gépet ui. nemcsak az előírt nyílegyenes irányban kellett tartani, hanem egy kb. 300 láb (kb. 100 m) magas sávban, amelyből sem lefelé, sem felfelé nem volt szabad kirepülni. Nagyobb kitérést ui. a világrekordszabályok — a táv pontos betartása miatt — nem engednek meg. A nagy sebesség mellett ennek a követelménynek a betartása elég jelentékeny feladat. A pilótát azonban a bázisról radarral vezették, ami munkáját megkönnyítette. Hogy a világrekordkísérlet a géptest számára milyen mechanikai igénybevételt jelentett, azt legjobban a hőmér ségleti adatok jellemzik. A nagy magasságban a külső hőmérséklet —60 C fok volt. Ezzel szemben a zárt kabinban közel 20 C fok meleget kellett a pilóta részére biztosítani. Ugyanekkor azonban a nagy sebesség okozta súrlódás folytán a külső hőmérők a gépen +50 C fokot jegyeztek. AZ ÜJ rekord hatalmas ugrást jelent az elmúlt évtizedek eredményeihez viszonyítva: 1925 247 mérföld/ó 1931 408 1946 616 1953 727 1953 735,7 1953 755 1955 824 1956 1147 A szakértők szerint a gép még naavobb sebesség elérésére is képes. HARC AZ OLAJÉRT Beléptünk ugyan az atomkorszakba, óriási távlatok elől libbent el a rejtély függönye, de jelenleg még támaszkodnunk kell eddigi erőforrásainkra: a szénre, vízre, olajra stb. S mivel még jó ideig ez lesz a helyzet, az imperialista hatalmak ma is ádáz harcot folytatnak egymás között az olajért, amely szemükben felér az arannyal. A Szovjetunióban a földtani kutatás minden eszközével törekednek új lelőhelyek feltárására. De az eddigieket is jobban kiaknázzák. Képünkön: a Káspitenger partvidékén búvárok segítségével állapítják meg az új fúrótornyok helyét. A légi forgalom fejlődése a Szovjetunióban M

árcius folyamán a szovjet repülőgépipar egy újtípusú légsugárhajtású utasszállítógéppel lepte meg a világot. Néhány nappal a TU104 londoni, szenzációt keltő megjelenése után az Aeroflot, a szovjet légiforgalmi vállalat megállapodást kötött a SAS skandináv légiforgalmi vállalattal, hogy május 1-től a szovjet gépek rendszeres forgalmat bonyolítanak le Moszkva, Stockholm és Koppenhága között. Egyidejűleg a SAS, a finn légiforgalmi vállalathoz hasonlóan, engedélyt kapott arra, hogy gépeivel rendszeresen a szovjet fővárosba repüljön. Moszkvának eddig a következő városokkal volt közvetlen repülőösszeköttetése: Berlin, Budapest, Varsó, Bécs, Szófia,' Peking, Mukden, UlanBator, Helsinki. Mivel várható, hogy a legutóbbi megállapodásokat rövidesen újabbak követik majd, világszerte fokozott figyelmet szentelnek az Aeroflot működésének. Nemrégiben a vállalat helyettes vezetője, N. A Szaharov tábornok a nemzetközi repülőszövetség lapjának, az Interavia-nak részletes tájékoztatást adott a szovjet légiforgalom jelenlegi állásáról. Moszkva ez Idő szerint a Szovjetunió 69 városával van közvetlen repülőösszeköttetésben. Ennek a hálózatnak a hossza összesen 175 000 kilométer. Ezenkívül további 79 szovjét város van a légiforpalomba bekapcsolva. Ez utóbbi vonalak hossza 193 000 kilométer. Eddig főképpen 20 —25 személyes Iljusin típusú légcsavaros gépek voltak üzemben. A légsugárhajtású személyszállító gépek alkalmazására most fokozatosan kerül sor. Az 11-20 jelzésű postagép volt az első, amelyet ilyen célra alkalmaztak. Jelenleg minden éjszáka indul egy ilyen, két sugárhajtóművel felszerelt, nagy akciórádiuszú gép Moszkvából Novoszibirszkbe. A TU104-es gépek valószínűleg a külföldi forgalomban kerülnek alkalmazásra. Külön feladatot képez a mezőgazdaság szállítási és más igényeinek kielégítése. Az Aeľoflot foglalkozik pl. a repülőgépről végzett vegyszeres gyomirtással, valamint kártékony rovarok (pl. sáskák) irtásával. Az erdőtüzek elleni védekezés, illetve a légi megfigyelő és oltószolgálat szintén az Aeroflot tevékenységi körébe tartozik. Az ásványkutatás, olajbányászat szempontjából szinte felbecsülhetetlen az a segítség, amit a gyorsan mozgó repülő-kutatócsoportok nyújtanak. 2017 -ben valóra váltják az első világűrrepülést — ezt a nézetet vallotta cseknem egy félszázaddal ezelőtt Ciolkovszkij kiváló orosz tudós. Akkor még a világűrrepüléssel csak a romantikus fantáziájú tudósoknak egy maroknyi csoportja foglalkozott. A technika fejlődése azonban olyan rohamo? volt, hogy a világúrrakéta elindulásának dátuma sokkal közelebb kerüit. Ma már ezzel a kérdéssel sok tudós társaság, egyetemi tanszék, kutatóintéP. K. ISZ^KOV: • gyobb a gyorsaság, annál jelentősebb a súlycsökkenés. Mit értünk önsúly alatt? Az ember ülhet, állhat, fekhet, járhat, teste állandóan nyomást gyakorol egy bizonyos felületre. Ez reakciót idéz elő, amelynek ereje egyenlő a nyomással. Naponta megtörténik, hogy az eme Ml Pr zet és több száz tudós intenzíven foglalkozik. Közös erőfeszítéseik eredményeként valószínű, hogy másfél év múlva elhagyja földünket az első mesterséges bolygó. Tulajdonképpen önműködő laboratórium lesz ez az első kísérleti állomás, amely letietővé teszi, hogy 1965 körül valóra váljanak Verne álmai a Holdra repülésről. Tíz év múlva útra kelnek a világűrbe az első kutatók, de már most részletesen foglalkozni kell azokkal a kérdésekkel, amelyekkel a világürjáró szembetalálja magát. Nemcsak annyiból áll az egész, hogy plasztikus anyagból készült ruhába öltöznek, melyen nem hatolnak át az ibolyántúli és kozmikus sugarak. Van itt egy sokkal fontosabb kérdés: a súly teljes elvesztése. A súly tulajdonképpen a föld vonzóerejétől és a nehézségi erőtől függő mennyiség. Ha ez hiányzik, egy tárgynak nincs súlya. Ezt a körülményt nagyon erdekes módon figyelhetjük meg a földgömb különböző helyein. Ha például a sarkEz a készülék lehetővé teszi, hogy a világűrrakéta a saját tengelye körül forogjon. kutató felszerelést Moszkvából az Északi-sark valamelyik jégtáblájára visszük, rúgós mérleggel könnyen megállapíthatjuk, hogy súlyosabb lett. (E tünet magyarázata egyszerű, merf földünk lapultságától függ.) Egy 10 000 kilogrammos repülőgépet veszünk példának, amely 1000 km-es sebességgel tart keletnek, az egyenlítő körül súlya 100 kg-al csökkent. Ez a különbség még szembetűnőbb a tüzérségi lövedékeknél. Ha egy ágyúgolyó másodpercenként 2500 méteres sebességgel halad, súlya megközelítőleg 10 százalékkal csökken, amely észrevehetően megmutatkozik a lőtávolságban. Ha elérne 8000 méteres másodpercenként sebességet (azaz kb. 29 ezer kilométert óránként) teljesen elvesztené súlyát. Röviden: minél naA súlytalanság állapotában a világűrrakétában a termoszból kirepül a víz és a könyv a levegőben lebeg. ber súlya csökken. Néha egészen minimumra. Ezt a tünetet legegyszerűbben a lefelé tartó felvonóban figyelhetjük meg. Könnyebbnek érezzük magunkat és úgy tűnik, mintha a környezet emelkednék. De nyomban megváltozik ez az érzés, ha alkalmazkodunk a süllyedés gyorsaságához. Nem nehéz ezért elképzelni egy olyan helyzetet, amikor a süllyedés qyorsasága kiegyenlítődnék a Föld vonzóerejével. (A mi szélességi körünknél 9,81 m/sec

3). Hasonló tünetet észlelünk az ejtőernyős ugrásnál, de nem egy gyorsan haladó repülőgépből, hanem egy álló léghajóból vagy léggömbből. A világürrepülésnél figyelembe kell venni, hogy egy ilyen utazás több napig, esetleg hónapokig is eltart. Felvetődik a kérdés, milyen hatással lesz a súlyvesztés az emberre és a tárgyakra, mit kell tenni, hogy ilyen körülmények között is normálisan éljen, vagyis dolgozhassák, öltözködjék, étkezhessék, szomját olthassa, mozoghasson a rakétában és tudományos megfigyeléseket végezhessen. Elkerülhetetlenül szükséges továbbá, hogy előre tudjuk, az ember mely szervét érik a legsúlyosabb megterhelések, és egyáltalán hozzá tud-e idomulni ilyen radikális változásokhoz. Hangsúlyozni kell, hogy a tudósok ma még elég nehezen tudnak válaszolni a felvetődő kérdésekre. A válasz csak akkor válik lehetségessé, ha rakétákat és mesterséges bolygókat szerkesztenek, amelyek állatokat vihetnek magukkal. Jelenleg csak olyan lehetőségeink vannak, hogy a fent felsorolt jelenségeket csak rövid időre — két-három percre próbálhatjuk ki — esetleg kiszámítjuk, hogy az emberi szervezet bizonyos funkciói mennyire függnek a föld vonzóerejétől. így jutnak közvetett következtetésekre, ^melyeket gyakran mesterséges biológiai kutatásokkal is alátámasztanak arra vonatkozólag, hogyan fognak bizonyos szervek alkalmazkodni a súly teljes elvesztéséhez. Az első gyakorlati kísérleteiket a hírhedt német „V-2" rakétával végezték. Szigetelt fülkében állatokat helyeztek el. A rakéta elérte az atmoszféra felső rétegeit, és a különleges készülék lejegyezte az állatok viselkedését azokban a másodpercekben, amikor egyált talán nem hatott rájuk a föld vonzóereje. Megfigyelték a kísérleti majmok lélegzését, pulzusát, elektrokardiogrammot készítettek, lejegyezték a vérnyomást az ütőérben és az erekben. A súlyvesztés ideje mindössze 10—15 másodpercig tartott. Kitűnt, hogy semmi különös elváltozást sem észleltek. Mindössze az ütőér vérnyomása csökkent. Valószínű, hogy ezt a vér hidrosztatikus eliminációja okozta (mivel elvesztette súlyát). Hasonló kísérleteket végeztek egerekkel is, amikor azok két-három percig elvesztették súlyukat. Egyik egérnek eltávolították azokat a szerveit, amelyek az agynak a test térbeni helyzetét jelzik. Ez a beavatkozás normális körülmények között is megcsorbította volna az operált egér tájékozódó képességét. Hamarosan megállapították, hogy az egér tökéletesen megtanult tájékozódni a szemével. Mikor változó körülmények között kísérleteztek, a normális egér a súlyvesztésnél képtelen volt a tájékozódásra, az oldalán csúszkált, a hátára fordult és tehetetlenül mozgatta lábait. De az operált egér, amely megtanult tájékozódni a látással, egész normálisan viselkedett. Hasonló kísérleteket végeztek teknősbékákkal is. A tudósok az emberekkel való kísérleteket hagyták legutoljára. A nagy magasságból zuhanó repülést végző pilóták tíz—húsz másodpercre elvesztették súlyúkat. (Mert a gép zuhanásának gyorsasága egyenlő volt a vonzóerővel.) A repülőknek közben papírra négyzetekbe keresztet kellett rajzolniuk. A Földön ez egészen egyszerű feladat. De a súlyvesztéskor a pilóták sok hibát csináltak. Nem tudták figyelmüket összpontosítani. Ezenkívül elmondták, hogy a keresztek rajzolása óriási erőfeszítésükbe került és csak a legnagyobb igyekezettel sikerült. Nagy volt a tudósok meglepetése, mikor ezt a kísérletet többször megismételték. A „súlyukat" vesztett pilóták alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez és a feladatot hibátlanul megoldották. A gyakorlat tehát lehetővé teszi, hogy a világűrben majdnem normálisan dolgozzék a szervezet. Ha a súly elvesztése tartósabb is lesz, az ember nem veszti el reagáló és munkaképességét. Természetesen ezt a nézetet még gyakorlatilag nem igazolták. Sok kísérletre lesz még szükség állatokkal és a világürkutatókkal mesterséges bolygókon, (mellékesen meg kell jegyezni, hogy sok szerv folyamatosan változások nélkül működik, függetlenül a test helyzetétől). Más kérdés, hogyan oldjuk meg a rendes vérkeringés problémáját, amely erősen függ a Föld vonzóerejétől. Pontosabban a súlytól. Ezenkívül azt sem tudjuk, hogyan működik a vérkeringés, ha a „súlyvesztés" állapotából, normális helyzetbe kerül. Némi feleletet ad erre a kérdésre a kórházi megfigyelés. Azon betegeknél, akik huzamosabb ideig nem jártak, lényegesen csökkent a vér hidrosztatikus nyomása, és kevésbé hatott a vérkeringésre. Ha ezek az emberek változtatnak helyzetükön és talpraállnak (tehát vízszintes helyzetüket függőlegesre változtatják), órákig, sőt napokig rosszul érzik magukat, hányingerük van és vérkeringésük rendszertelen. Ennek alapján feltételezhető, hogy a világürkutatók valami hasonlót éreznek majd, ha a Hold, a Föld vagy más égitest vonzóerejének hatáskörébe kerülnek. Hogy a „súlytalanság" állapotából a normálisba jutás átmenetének kellemetlen kísérőjelenségeit megelőzzük, szükséges bizonyos védőfelszerelések használata. Ezzel kapcsolatban különleges fizikai gyakorlatokkal kell előkészülni a „súlytalanság" állapotára és ezenkívül nyomástvédő öltözetet kell használni. A kötések bonyolult rendszerét kell a kutatókra rakni, amelyek szorítani fogják a gyomrot, az ágyékot és a sípcsontot. így a „súlytalanság" esetén mesterségesen akadályozzuk a vérkeringést és fokozódik a vérnyomás. Feltételezik, hogy hasznos .lesz, ha a világűrrepülők visszatérő időközökben tengelyük körül megfordulnak, Rugós mérleggel megállapítható, hogy a sarkkörön nagyobb a tárgyak súlya, mint az egyenlítőnél. hogy szintetikus vonzás keletkezzék. Nem szabad elfelejtenünk, hogy mindez csak egy része a világűrrepülés problémájának. De a ..súlyvesztés" az egyik legfontosabb kérdés. Ennek megoldása nélkül a csillagok világába való repülés csak realitás nélküli utópia maradna, s az embereknek nem maradna más hátra, mint hogy csillagászati távcsövekkel figyeljék az eget. A tudomány megteremtette annak feltételeit, hogy az első világürkutatók nemsokára ezt táviratozhatják a Földre: — Egy másik világban vagyunk — és mégis élünk! (KÖVETKEZIK: A MARSON)