Új Szó, 1956. június (9. évfolyam, 152-181.szám)

1956-06-04 / 155. szám, hétfő

Gyermek-karnevál Ragyogó, szinte nyári vasárnap. Régen vártuk már. Melegen, simoga­tóan tűz le a napsugár a méltóság­tJjesen hömpölygő Duna menti vá­rosra — Bratislavára. Örömöt, mo­solyt fakaszt ez a szép vasárnap délelőtt, amelyen a város gyerekei a Nemzetközi Gyermeknapot ünneplik. Vidám, egészséges, csillogó szemű kisfiúk és leányok színpompás, tarka menetében gyönyörködik a járdák tö­mött sorokban álló népe. Karnevál! A csöpségeket és a nagyobbacskákat is a szerető anyai kéz öltöztette a különféle č- 'ckesnél-érdekesebb jel­mezbe. Né?r-* az emberek, a szülök arcát s j ölető érzéssel látod: büsz­kék gyerekeikre s boldogok, mert gondtalan é« vidám, játékos gyer­inekkort tudunk nekik biztosítani. Vildg proletárjai, egyesüljetek / Magasan túlszárnyalták iJSiÄÄSÄ UJSZO SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1956. június 4. hétfő 30 fillér IX. évfolyam, 155. szám. A krompachyi energetikusok a CSKP országos konferenciájának tisz­teletére kötelezettséget vállaltak, hogy az üzemzavarokat a tavalyi évvel szemben 50 százalékkal csökkentik, a generáljavítások idejét öt nappal le­rövidítik és ezzel biztosítják a ké­szenléti teljesítmény fokozását. Az or­szágos konferenciáig 400 tonna tüze­lőanyagot takarítanak meg. Mindezen felajánlásaikat a krompachyi energe­tikusok nemcsak teljesítették, hanem magasan túl is teljesítették. Amíg Lignit-lelőhely Pukanec környékén Pukanectól északkeletre Teplá­Voda és Brezina tanyák környékén a Dionýz Štúr Földtani Intézet dol­gozói az eddig elvégzett 18 fúrás után lignitszénréteget fedeztek fel. Próbafúrásokkal megállapították, hogy a rétegek helyenként 30 mé­ter vastagok. A lignitszén kb. 30 méternyire van a föld felülete alatt és ezért reális az a feltevés, hogy itt lehetne megnyitni Szlovákia el­ső felszíni bányáját. A Dionýz Štúr Földtani Intézet tudományos dolgozóinak tájékozta­tása szerint jók az előfeltételek a lignit ipari feldolgozására. A fejtés gazdaságosságát biztosítja az is, hogy a szénrétegek fölött tűzálló kerámiai agyagréteg van. Ezzel az agyaggal a csabai elektrotechnikai porcelángyárban sikeres próbákat végeztek. < * — BOSEGES TAKARMANYALAPOT A TELI HONAPORRA leltetéséhez, ha most f az összes takar­mányféléket, de Rekordrobbantással hozták be elmaradásukat 30 tízméteres lyukat A Štramberg melletti Kotouč nevű mészfejtóben Rudolf Krbec fúrőmester kollektívája egy 35 méter hosszú és 12 méter széles mészkőréteget robban­tott le. A fúrók a szovjet gyártmányú ZIV 150 típusú fúrógéppel dolgoztak és Nemzetközi versenyre — új gépekkel A közeljövőben Franciaországban nemzetközi vitorlázó-repülő versenyeket rendeznek, amelyeken csehszlovák pilóták is részt vesznek. Az eddigi, ki­tűnően bevált vitorlázógépeken kívül, újakat is visznek a versenyre.' Ké­pünkön az jíj gépek. Elöl: két „Démant", hátul — a kétüléses „Blaník" 11 800 fiatal jön gépipari és kohászati üzemeinkbe A termelésben folytatott gyakorla­tok után az állami munkaerőtartalé­kok iskoláinak tanulói a minősítési vizsgákhoz járulnak. Július elején ne­hézgépiparunk és a kohászat 11 800 képzett fiatal dolgozót kap. A ČKD Sokolovo 19. számú szak­tanintézetéből 228 végzett tanuló a fiehézipar 46 üzemébe megy. Csak ez a tanintézet 1952-óta 1700 fiatal szak­képzett dolgozóval' erősítette gépipa­runkat. A végzett tanulók a gyakor­lati vizsgák folyamán a bonyolultabb munkálatok terén is magasan túltel­jesítették a tanulónormákat és bizo­nyára hozzájárulnak kohászatunk és gépiparunk termelésének növeléséhez, tavaly az első öt hónap alatt öt üzem­zavar volt, ami 6 millió kilowattóra áram kiesését jelentette, addig ez idén ugyanolyan időszak alatt -egyetlenegy üzemzavar sem volt. A generáljavítá­sok és javítások idejét hét nappal és 21 órával rövidítették le. A 400 ton­nás tüzelőanyagmegtakarításra tett fel­ajánlást már most 120 százalékra tel­jesítik, azaz 483 tonna tüzelőanyagot takarítottak meg. A krompachyi ener­getikusok ez év első öt hónapja alatt 3,896 000 kilowattórányi áramot ter­meltek terven felül. Atomerőművünk építésének előkészületei a szikla hátába fúrtak. Pénteken, június 1-én a furatokba több mint 1100 kg robbantóanyagot helyeztek be és az egyes furatokat miiszekundumos szerkezettel kapcsolták össze. A robbantást dr. Borivoj Černík mérnök irányította. A robbantás si­került és több mint 10 000 tonna mészkő szabadult fel, ami a Kotouč­fejtő telep történetében csúcsteljesít­ménynek számít. f04 176 köbméter földet takarított el egy hónap alatt egy kotrógép Az jszak-csehországi barnaszénkör­zetben a kotrógépek kezelői kiváló eredményeket érnek el. A Vrbenský­bányában a 414-es számú kotrógép, amelynek két és fél köbméteres ka­nala van és Jiri Stoces brigádvezető vezeti, májusban 104176 köbméter földet takarított el a Ležáky-bányában Róbert Brnic a 172-es kotrógéppel 104 020 köbméteres eredményt ért el. A jelentések szerint a Szovjetunió­ban és a Német Demokratikus Köz­társaságban hasonló nagyságú kotró­gépekkel a csúcsteljesítmény 94 000— 95 000 köbmétert tesz ki. Ú j óvodák a kassai kerületben Az idei nemzetközi gyermeknapra a kassai kerületben befejezték két kor­szerű óvoda építését, melyeket rövide­sen üzembe helyeznek. A kassai új óvoda építésével a kerületi székhely óvodáinak száma tizenötre emelkedett. Az óvodákban a kassai dolgozó anyák ezer gyermekéről gondoskodnak. Az üj kétosztályos óvoda a város legtávolab­bi részében, a Brodna utcán van, ahol eddig csupán a népiskolában ideiglene­sen elhelyezett óvoda működött. A ke­rület másik új óvodáját Rozsnyó lakói kapták. Az óvoda szép környezetben, egy. nagy kert közepén van. Egy osz­tályt a magyar nemzetiségű gyerme­kek számára rendeztek be. Az egy főre eső villanyáramterme­lésben ez ideig megelőztük Franciaor­szágot és Olaszországot és 1960-ig túl akarjuk szárnyalni Nagy-Britannia és Nyugat-Németórszág villany árarqter­melését. Az ötéves terv folyamán a villany áramtermelésben 68,5 százalékos növekedést kell elérnünk. Ennek alap­feltétele az, hogy üzembe helyezzük a második ötéves terv folyamán a no­vákyi, hodorúni és pofíöii höviltany­erőmüveket, valamint a skalkai vízi­villanyerőművet. Komoly és örömteljes feladata az energetika dolgozóinak első atomvil­lanyeróművünk üze i behelyezése 1960­ig. Ezt c Szovjetunió nagyvonalú se­gítségével valóra válthatjuk. A Szov­jetunió átadja tudományos dolgozói­nak és technikusainak tapasztalatait, amelyeket a világ első atomvillanyte­lepe építésében szereztek. Atomerőmű­vünk tervezési munkálatait már meg­kezdték. A napokban hagyták jóvá a beruházási feladatokat és a legköze­lebbi időben elkezdik a Szovjetunió­ban a részlettervek készítését terve­zőink, konstruktőreink és szerelőmun­kásaink részvételével. A teljes terv ez év végéig elkészül és a villqnyerőmű építése 1957-ben megkezdődik. Első atomvillanytelepünk koncepciója 52 urán természetes hasadásán alapul, és moderátorul nehézvizet alkalmazunk. Épül a bratislavai televízió A bratislavai -televíziós adóállomás építői a CSKP országos konferenciája tiszteletére kötelezettségvállalást tet­tek, hogy a szerelési munkálatokat 16 nappal a határidő előtt teljesítik. Ké­pünk is bizonyítja, hogy felajánlásuk­nak eleget tesznek. Éppen az adóto­rony kábelfelszerelésének befejezésén dolgoznak. *** QülBaba az Üj Színpadon A bratislavai ÜJ Színpadon bemutat­ták és nagy siker­rel játsszák Huszka Jenő GUI Baba cí­mű daljátékát. Ké­jünk az egyik tánc­jelenetet mutatja be. M M Uj gépek a Bolešovi Állami Birtokon A Bolešovi Állami Gazdaság földjein május végén megkezdték a lucerna­kaszálást és az abraktakarmányok betakarítását. A gazdaság földjein ez idén első ízben jelentek meg a két­részes füforgatógépek és az SZ-200 jelzésű takarmánygereblyék.. ' Az új traktorvontatású mezőgazda­sági gépek a nagy földtáblákon hét­szer olyan teljesítményt nyújtanak, mint a lővontatású füforgatógépek. Az ilavai gazdasági részlegen a lu­cerna* és lóherekaszálást a nagytel­jesítményű CHTŽ-7 jelzésű szovjet traktorvontatású kaszálógépek gyor­sítják meg, amelyeket a kertészetben is felhasználnak. Az állami birtok egyik fontos gépi eszköze a hatsoros sarabolóval kombinált trágyalé-öntöző. E gép előnyeiről az a tény tanúsko­dik, hogy a cukorrépánál, a növény­ápolásnál a lóvontatású sarabológé­pekkel szemben több mint négyszere­sen meggyorsítja a munkát. E gépekkel a gazdaság dolgozói a tavaszi munkák második szakaszát öt nappal lerövidítik. A rohamosan növekvő város A Vrútky melletti Martin •• rosát a XII7. század? an alapították. Azóta ha­talmas utat tett meg és már a XIX. században a szlovák nemzet kultu­rális és politikai élet központjává vált. Rohamos fejlődése azonban csak a felszabadulás után kezdődött. Az első ötéves tervben itt építették fel a hatalmas J. V. Sztálin nehézgépipari üzemet. A lakosok száma 1953-ban 29 103 volt és ma ez a 30 000 lakosú város állandóan növekszik. A felsza­badulás óta 2000 úi lakást építettek itt. Képünk az új martini lakónegye­det mutatja be, ahol most végzik a Hviezdoslav-park rendbehozását.

Next

/
Oldalképek
Tartalom