Új Szó, 1956. május (9. évfolyam, 121-151.szám)

1956-05-13 / 133. szám, vasárnap

ünnepi est a CSKP megalakulásának 35. évfordulója alkalmából Szlovákia Kommunista Pártjának Központi, Kerületi és Városi Bizottsága hétfőn, május 14-én a bratislavai Nemzeti Színházban ünnepi estet rendez Csehszlovákia Kommunista Pártja megalapításának 35. évfordulója tiszteletére. Az est művészi programjában fellép a Lúčnica, a CSISZ szlovákiai központi bizottságának tánc- és énekegyüttese, a berlini és bukaresti ifjúsági világfesztivál győztese, mely be-> mutatja 1956. évi új műsorát. A brazil parlamenti küldöttség meglátogatja Szlovákiát A Brazil Egyesült Államok parlamenti küldöttsége, mely a nemzetgyűlés elnökségének meghívására csehszlovákiai látogatásra érkezett, vasárnap, május 13-án kétnapos tartózkodásra Szlovákiába érkezik. A brazil politikai pártok vezető tényezőiből álig küldöttség látogatásával hozzájárul a Csehszlovákia és Brazília közötti hagyományos baráti kapcsolatok megszilárdításához. AZ „ÖREG u Trencsik elvtárs nem is olyan öreg még, mindössze 57 éves, azonban már 20 évvel ezelőtt is öregnek hívták komáromi elvtársai. Sőt még magán a rendőrségen is — ha valami munkásgyülekezést sejtettek, így adták ki a parancsot. — Állítsátok csak elő az öreget, hátha ki tudnánk szedni belőle valamit! Hanem hát Trencsik Jánoson nem lehetett olyan könnyen kifogni. Ha nagyon faggatták, nem nagyon tagadott, csak éppen a tájékozó képességével akadt mindig egy kis galiba. — Hogyne hallottam volna, hogy nyilvános gyűlést rendeznek a munkások vasárnap, — mondotta faggatóinak. — <gen, arról is hallottam, hogy valahol a város déli részén tartják meg a gyűlést! — Persze arról aztán igazán nem tehetett Trencsik János, hogy amíg a déli részeken cirkáltak a rendőrök, addig a munkások északon vagy keleten tartották meg összejövetelüket. Trencsik János elvtársnak olyan változatos volt eddigi sora, hogy lehetetlen volna élete minden eseményéről ilyen röviden írni. Hadd ismertessem hát csupán egy-két kis epizódon keresztül, hogyan is harcolt évtizedeken át munkástársai nagyobb kenyeréért, boldogabb jövendőjéért. 1920 körül Komárom szegényebb lakossága a sző legszorosabb értelmében éhezett. A spekulánsok eldugdosták a lisztféléket, a gyermekek már napok óta színét sem látták a kenyérnek. Trencsik elvtárs ekkor sem gondolkozott soká, összetoborozta kikötőbeli munkástársait, s „Lisztet, kenyeret" jelszóval a városháza elé vezette őket. Innen kizavarták a be zárkózott városatyákat, majd a malomhoz vonultak és ott olyan „házkutatást" rendeztek, hogy majd az utcát A NÉP VEZÉRE rekesztette el a gépek közül előhcrdott rengeteg eldugott liszt. Hanem abból — és ez jellemzi legjobban az öreg igazi jellemét — egy dekányi lisztet sem engedett embereinek széthordani. Megelégedett anriyival, hogy nyilvánosságra hozta a városatyák spekulációját, — meg azzal, hogy másnapra már több vagon lisztet osztottak szét a megrémült városi urak. * * * A munkanélküliek egyik nagy tüntetésén Trencsik János elnökölt a Munkásotthonban. Éppen Steiner Gábor beszélt, amikor egyszerre rendőrök csörtettek be a terembe. — A törvény nevében felszólítom — fordult Trencsikhez a rendőrök vezetője, — hogy azonnal tiltsa be a további beszédet: — Nem tilthatom én azt be, csak az egész vezetőség hozzájárulásával, — mondta sajnálkozó arckifejezéssel az öreg, — várja meg a tiszt úr a gyűlés végét, akkorra majd összeverődnek talán! — Trencsik Jánost másnap „hatóság elleni erőszak" címén 7 napi zárkara ítélte a rendörbíróság. Az 57 éves Trencsik elvtárs köztiszteletben álló polgára Komárom városának. 1954 óta tagja a Szlovák Nemzeti Tanácsnak, tagja ezenkiv.il a járási pártirodának s igazgatója a komáromi Közszolgáltatási Üzemnek is. Trencsik János azonban máig is megmaradt egyszerű embernek, s az a legnagyobb öröme, ha tanácsot, se gítséget adhat valamelyik rászorulónak. Trencsik János így maradt meg máig is Komárom város szeretett „öregének!" Neumann János (Folytatás az 1. oldalról) az alakuló kongresszus előtti és utáni időszakban is. Az ő és a Kommunista Internacionálé segítségével valósult meg 1921 októberében az egyesítő kongresszus, amelyen országunk történelmében először egyesült valamennyi nemzetiség proletariátusa egy egységes forradalmi pártban. Az SZKP és a KI segítséget nyújtottak pártunknak az 1925-ös és 1928-as párton belüli válság leküzdése idején, hogy a párt le tudjon számolni az opportunizmus maradványaival, s hogy taktikájában és stratégiájában, a tömegek közti munkájában és a pártépítésben teljes mértékben elsajátítsa a leninizmust. A CSKP a hosszú évekig tartó harcok tapasztalataival és a leninizmussal felvértezve, a legszélesebb népi tömegek bizalmát bírva, — melyet a párt a megszállók elleni harc során még tovább szilárdított és, elmélyített, — az új Csehszlovák Köztársaság vezető pártja lett. Csehszlovákia Kommunista Pártja a kassai kormányprogramban lerakta a köztársaságnak, mint két egyenjogú nemzet: a cseh és a szlovák nemzet népi demokratikus államának új alapjait. A felszabadulás után sem volt könnyű a párt útja. Az 1945 -1948-as időszakban a párt ádáz harcot folytatott a reakcióval, amelynek a köztársaság további fejlődése irányát kellett eldönte nie. A párt ebben a harcban be vált mint a munkásosztály vezére, mint a dolgozó parasztok és értelmiségiek érdekeinek védelmezője, mivel a dolgozó tömegek saját tapasztalataikból meggyőződtek, hogy érdekeikért küzd. így történt, hogy 1948 februárjában, amikor a reakció képviselői ellenforradalmi összeesküvést igyekeztek kirobbantani, hoppon maradtak, mint katonaság nélküli tábornokok. Nem segítettek rajtuk sem a külföldi intrikák, sem a prágai Várban hatalmukban levő pozíciók, sem a parlamenti spekuláció, mivel a munkásosztály képviselője már nem az opportunista szociáldemokrata párt volt, hanem Csehszlovákia Kommunista Pártja. A felszabadítás óta eltelt 11 év alatt népünk által elért eredmények bizonyítják pártunk életképességét, azt, hogy vezetni tudja a tömegeket a szocialista országépítés során és, hogy vezérvonala helyes. A München előtti köztársaság idején a pártok egész légiója félrevezette s népet, hegyet-havat ígért s az ígéreteket nem tartotta be. A néppártiak, hatalomra jutva, a katasztrófa szélére juttatták a szlovák népet, amikor a német militarizmus kezére játszották Szlovákia gazdaságát és az országot bevonták a Szovjetunió és Lengyelország elleni piszkos háborúba, amikor bevezették a fasiszta rémuralmat. Erre és a megszállókkal való kollaborálásra emlékeztetnek az áldozatok tömegsírjai. A CSKP sohasem igért a népnek felelőtlenül, hanem rámutatott a reális távlatokra, egységre ösztönözte a kapitalizmus és fasizmus uralma elleni felszabadító harcban. A párt magyarázta meg a népnek, hogy csak a tőkés társadalmi rend megbuktatása szünteti meg az éhséget, a nyomort, a kivándorlást és a munkanélküliséget, a gazdasági válságokat és végeredményben az embernek ember által való kizsákmányolását. A dolgozó nép a párt vezetésével új szabad hazájában elérte ezeket a célokat. A szocialista társadalom küszöbén állunk, amikor a kapitalizmus minden nyomora a soha vissza nem térő múlté, amikor az embernek ember által való kizsákmányolása lehetetlenné vált. Népünk a párt vezetésével nagy sikereket ér el az országépítő munkában. Ezt bizonyítja elsősorban az ipar páratlan fellendülése teljesen új ipari ágazatok felvirágzása, a nagyszerű iparosítás. Az ipar továbbfejlesztését első sorban a technikának a tudomány legújabb vívmányai alapján való fellendítésével biztosítjuk. Nagy változásokon ment át mezőgazdaságunk is. A párt megvalósította a parasztság követelményét, hogy a föld azé legyen, aki megdolgozza. Kitűzte a mezőgazdaság sok kai magasabb, termelékenyebb fokra való felemelésének programját. Ennek útja-módja az egységes földművesszövetkezetek épí tése. A mezőgazdaságot tökéletes gépesítéssel és a legmagasabb fokú technikával látjuk el, amely elősegíti fejlődését és állandóan javítja a dolgozó parasztok élet körülményeit. Mezőgazdaságunk fejlesztésével párhuzamosan emelkedik a dolgozók élet- és kul turális színvonala is, amiről az iskolaügy, a kulturális inté? mények, a szociális és egészségügyi berendezések páratlan fejlő dése, a társadalmi és az egyéni fogyasztás állandó növekedése ta núskodik. Csehszlovákia Kommunista Pártja alapításának 35. évfordulóját abban az időben ünnepeljük, amikor a CSKP KB népünk elé terjesztette a népgazdaság fejlesztése második ötéves tervének irányelveit. A második ötéves terv teljesítése az ipari és mezőgazdasági termelés továbbfejlesztését jelenti, elsősorban az új technika és a munka nagyobb termelékenysége alapján, biztosítja az életszínvonal további emelkedését, amit egy igen fontos intézkedés jellemez, éspedig az, hogy a munkaidőt napi 7 órára fogjuk csökkenteni anélkül, hogy változást eszközölnénk a bérekben és a fizetésekben. A párt úgy, mint a múltban, ma sem takargatja hibáit. Pártunk egyik erőforrása a hibák feltárása és a fogyatékosságok kiküszöbölése. A párt ilyen állásfoglalása nem csökkenti tekintélyét a . tömegek előtt, hanem ellenkezőleg, erősíti azt. A pártonkívüliek is saját tapasztalataik alapján győződnek meg arról, hogy a párt becsületesen és következetesen védi a nép érdekeit. A helytelen és a marxizmusleninizmustól idegen személyi kultusz rendszeréből eredő hibák és fogyatékosságok bíráló megvitatása során megmutatkozott a párttagok aktivitásának- nagymérvű felélénkülése. Ez a párt valamenynyi tagjától fokozott felelősségérzetet követel meg. A párt tagjai felelősek az egész pártért és annak történelmi feladataiért. Az aktivitás fellendülési folyamatának a pártmunka megjavításához, a lenini normák következetes érvényesítéséhez kell vezetnie életünk minden szakaszán a napi munkában, a bírálat és önbírálat, a kollektív vezetés elve tartós meghonosodásához és a párton belüli demokrácia elveinek szigorú betartásához kell vezetnie. Szükség van erre, hogy a párt az eddiginél jobban vezethesse a dolgozó tömegeket az új, felelősségteljes feladatok teljesítésére, amelyeket a CSKP KB-nek a második ötéves tervre vonatkozó irányelvei tűznek ki. A jelenlegi párton belüli vita jelentősége és értéke és ezzel valamennyi kommunista tetteinek értéke, a párt és céljaihoz való hűségének értéke attól függ, hogyan járul hozzá mindezen új feladataink teljesítéséhez, hazánk erejének további szilárdításához, a nép anyagi és kulturális színvonalának további növeléséhez. A jó öreg Gyula bácsi — a falu" ban csak így szólítják — ott pöszmötélt a kerítés körül. Hegyes botjával, amely valamikor más célra is szolgálhatott, egyre a drótot huzigálta, hogy a nyíláson a csibék, — azok a rakoncátlan mihasznák ne szökdöshessenek túlra. Mert fenegyerek a csoportvezető, kutya jó szeme van és hiába százigvaló a csirke, egy kettőre számot vet köztük, és ha netárt eltűnne egy is, hát akkor a szemrehányás nem marad el. — Igaza van a gyereknek — így aprehendál, mérgeskedik magában, hogy hányszor is említette annak a Latodnak azt a kerítést, de csak majd meglesz, sürgősebb munka is van. És lám, megint kiszökött két csirke, abból a nagyobbf éléből. Oszt ki az isten számol velük ha beveszik magukat a csalitosba? ö, a töpörödött öregember, a fájós lábával rohangáljon utánuk, amikor a reuma is egyre kínozza és ha Szent Péter borús kedvében van, annyira hasogat a lábába, tomporába, lapockájába, hogy a csillagokat látja, és csak az isten a megmondhatója, mennyit szenved. Akarták már, hogy ne dolgozzék. Mondták azt is, nem neki való már a munka, az ö korában. De megsértődött, amikor ezzel huzakodtak elő a taggyűlésen. Még hogy ö ne dolgozzon, ne védje, ne gyarapítsa mindazt, amiért harminc évig gürcölt, dolgozott, szenvedett hóban, fagyban, esőben meg sárban. Nem, nem ülhet ölhetett kézzel — s maradt továbbra is a posztján, felvigyáz a tyúkfarmon, meg segít is egyet-mást eligazítani a farm körül. A Kiírni Meg van itt munka bőven, vesződni kell azzal a kapirgáló jószággal. Aztán betipegett a kis fabódé** ba, amely olyan volt, akárcsak egy bakterház, azzal a különbséggel, hogy errefelé nem jár semmiféle vonat. A szövetkezet vezetőségi tagjai ezelőtt kijártak gyakrabban, de most — ahogy hallja — rengeteg a munka. — Ej, ej — hümmög magában, — úgy jó az, ha van mit csinálni. Bezzeg valamikor a lábam koptattam a munka után az asszonnyal, fel egészen Érsekújvárig, meg még tovább is. Oszt hol volt munka, hol meg nem volt. De legtöbbször nem volt. — Hej szegény asszony, s itt akaratlanul is kinézett az ablakon. — Valaki jön — s a kerítéskapu felé fúrta tekintetét. No csak hadd jöjjön, legalább lesz, akivel egy kicsit elbeszélgetek — morfondírozott magában. Elővette a naptárt, amelybe egymással nehezen barátkozó nehézkes betűkkel, számokkal feljegyzéseket csinált a csirkeállományról. A léplek közben már idevezettek, megint csak kitekintett az ablakon. — Ez meg az asszony. Csak nincs valami baj, hogy idejön ? ÉS már nyitotta is az ajtót. — Jaj, alig érzem a lábam. Hogy a fenébe is építhették ennyire ezt a tyúkfarmot? — sopánkodott a belépő, majd illedelmesen köszönt, ahogy a falusi öregasszonyok szoktak, lia idegent látnak. Gyula bácsi kissé ideges lett, nem tudta mire vélni a látogatást. — Mi van — ? — kérdezte. — Ez ni — húzott elő egy papírlapot az asszony. Nem kíváncsiskodtam, de Gyula bácsi odatolta elém a papírlapot és láttam, hogy barázdált arca felderül. — Szóval gyűlésre hívnak a fiatalok — nézett tűnődve kifelé. — Ühüm — bólintott a felesége — hívnak. Biztosan azt akarják, beszélj nekik. — Inkább a kerítést csinálnák meg, — s tovább nem folytathatta, mert a felesége enyhe szemrehányással nézett rá, ami szavakban kifejezve azt jelentette, muszáj-e kiteregetni ezt. éppen most az idegen előtt, akiről sohsem lehet tudni, ki kút javíze. — Majd megcsinálják, ne félj. Bodó Karcsi volt ma Jánosunknál, oszt mondták, hogy megcsinálják. Már harapófogót. meg drótot is keresgéltek. — Hallom én ezt már három hete, hallod-e. De hát ezeknek a mai fiataloknak rimánkodhatsz. Ha leteszik a szerszámot, csak a játékon jár az eszük. A ztán forgolódott, mint az öre" gek, s azt mondta, ba kedvem van, menjek vele megnézni a faiskolát, mert ö most oda megy, ott van dolga estig. Hogyne akartam volna vele menni, hallgatni, ahogy beszél, ahogy kiönti a lelkét, elmondja nézeteit, szinte a tenyerére teszi egész énjét, bensőjét, törődő gondolatait. S míg az apró, cser- és tölgyfacsemetéket babrálta és gyotfllálta, huzigálta a füvet közülük, elbeszélte dióhéjban élete sorát. Egy küzdelmes, célratörő sors bontakozott ki, amelyből nem hiányzott a tévedés, még a buktató sem. — Sokszor bosszankodom, néha ütni is tudnék — mondja s tréfásan maga mellé húzza hegyes botját — különösen ha látom, hogy mehetne jobban is. Itt ez a kerítés-história. Három hete rimánkodok, hogy csinálják meg. Nem, az istennek nem csinálják! Majd arra tért rá, hogy idestova harminc esztendeje sorkatonája a pártnak. — Nem lenne érdekes, ha mindazt leírná, atnit elmondtam. Az csak egy ember életrajza. Többet szeretnék mondani magának — füztp a szót az öreg. — Mit? " — Utánpótlás nélkül nehéz csatát nyerni. — De hisz van utánpótlás — ismételtem az ő szava járását. — Van, van, csakhogy — s itt az egyik nagyobbacska tölgy facsemete körül nagy gonddal kihúzigálja a gyomot — keveset foglalkozunk velük. Akad elég gyomlálnivaló. De azért szeretem őket. Különösen azt a pirosarcút. No, azt, akivel a kapunál beszéltünk. Az unokám udvarol neki. Akaratlanul is egymásra néztünk és az öreg elmosolyodott, olyan jóságos kifejezéssel az arcán, ahogy csak nyíltszívű emberek tudnak. Aztán megszólalt: — Menjünk már haza. Útközben még megnézzük a kerítést. Esőre áll az idő. Oszt eső után megy a tyúk, amerre a szeme viszi. Muszáj lesz valami ronggyal begyömöszölni azt a rést. r lindultam Gyula bácsival és elő *— resiettem a kerítés felé, ne hogy neki kelljen a fáradt lábával odatopogni, elzárni a kapirgáló baromfisereg útját. — Talál egy csomó rongyot, meg kátránypapírt a barakk háta mögött, ha már minden áron segíteni akar — szólt utánam. Szaporán szedtem a lábam és pár perc alatt a helyszínen voltam. Szétnéztem, de sehol lyukat, rést nem találtam. Végre, ahogy nézegetek, látom, hogy a szürke dróthálón rozsdavörös bevonat tarkái. Megcsinálták — állapítom meg • sietek vissza az öreghez. Még útközben kiáltom, hogy felesleges odafáradnia. De ő mégis odacsoszog és csak nem akar hinni a szemének. Bólint egyet-kettőt, majd hümmög, inkább úgy magának: — No, hogy ide is elértek ... Aztán bementünk a barakkba. Felkattantotta a villanyt, mert már estefelé járt az idő. Szétnéztünk. A durván ácsolt isztalon karcsú virágvázában egy tzál vörös szegfű, jobbra tőle fehér papírlap. rajta egy mondat: „Gyula bácsi, estére várjuk!" GÉRECZ ÁRPÁD