Új Szó, 1956. május (9. évfolyam, 121-151.szám)

1956-05-13 / 133. szám, vasárnap

| Dénes György: 1 "tmléksz em régi májusokra Emlékszem, régi májusokra, mikor derengő hajnalon kigyúlt bíbor szíve a proletárnak, mikor a fényben harsogva szálltak hatalmas, örök, mély igék, mikor szívükre visszahullt, amit elorozott a múlt: a szabadsággal terhes ég. Súlyos lábunk alatt a bűn vonaglott, mint a kínok átka, f-íny zuhogott az éjszakára és fénybe mártottuk szemünk. Nagy szírünk riadót dübörgött, zászlónk alatt a nép haragja ömlött, hogy elsöpörjön minden rongy tivornyát, víg paloták vérrel emelt tornyát. Voltunk a tenger hidlámverése, a tengertajték robaja, voltunk lázadók jaja, tűzhányók roppant sistergése, élet ujjongó harsonája; és meneteltünk félelmet tiporva szívünknek szegzett szuronyok során, a vérpadokon elhulltak nyomán Hát volt-e nálunk igazabb élet, volt-e sodróbb, egyszerűbb erö? Mint felviharzó hajnali ének, mit visszafojtottak az évek,' szívünkből a szó úgy buggyant elő. Zászlók repdestek, úsztak a magasban, vörös folyamként, a nap csillaga fénylett. megszépült akkor minden proletár, arcát a hajnal beragyogta, és elcsitult az úri dáridó: üröm csordult a drága borba, akasztófák árnyékában nőttünk a viharban is magasodva, a miénk, miénk a végső győzelem. Emlékszem régi májusokra. Veres János: CDaloló földöi E föld itt néma volt és borús — s zengett az urak hahotája, — szlovák és magyar proletárnak nem volt országa, se hazája. A Csallóköz és dombos Gömör rögére hullt könny és verejték. Voltak, kik már a reményüket, niint a holttestet, elföldelték. De bíztunk mi, e komisz ködben hogy felhasad majd a nagy Hajnal, s megállunk szabad, szép hazánkban mosolygós, rózsás, boldog arccal. Bábi Tibor: OVI Nekünk volt igazunk: ragyog már a szabadság s az akác alól kinézek a nagy, víg mezőre, figyelj! a földünk halkan dalol! Egy boldog induló e reggel! Hullámzó búza, kövér csordák, barna ifjak és derűs vének! Virul és kacag ez az ország. A párt vezet s mi menetelünk, gátakat döntünk, zászlónk lobog. Hogy pöröly zuhog, tán azt hinnéd, pedig a mi szívünk dobog. i bCemjér, munka, szabadság I Éjjel és nappal, szüntelen zakatolnak a gépek, s újul minden kis porcikám; egészen kicserélték! Gyorsabb, könnyebb a járásom, a karom is izmosabb; a szél, az eső megedzett, barnára sütött a nap. Üdítőbb, mélyebb az álmom, jobban ízlik az étel; Gyurcsó István : gyorsabb, mélyebb, szabadabb itt minden lélekzetvétel... S százszorosan árad, harsog, lüktet körül az élet. A megfáradt öregek Is egy nap szívet cserélnek, s aki fiatal, megmarad holtáig fiatalnak ... O kenyér, munka, szabadság, be csodás, nagy hatalmak...! J-öld'mdulá a s sem... i | , A földindulás sem döntheti meg I = már lelkemben azt az erős tölgyet, f 1 amely pártomból veszi erejét, | • — mert oda ereszti száz gyökerét. Š § Belőle táplálkoztam én, midőn 1 | tengernyi baj ért válságos időn. | = ő táplál engem most harcaimban, 1 hogy ott állhassak az első sorban. I Tőle tanultam erősnek lenni, I 2 «a | — vissza soha, csak előre menni. Én ezer gyökérrel már itt vagyok | és nem téphetnek ki a viharok! | tiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiüiiii' iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiaiiiiiiiiiiiiiiiiii Lednór sikerrel mozgósította a szakszervezet vezetőit. A gyár urai eleinte hevesen tiltakoztak az ellen, hogy a munkások részt kérjenek a haszonból, de Manner doktor, ai üzem új ügyésze közvetített, egyezkedett és leszerelte az ellenállást. '— Uraim, a nemzeti szocializmus már a nevével is hangsúlyozza, hogy a haladás, a dolgozók, a szocializmus mellett áll. A drágulás ténye vitathatatlan, nem szabadna elzárkózni a munkások kéreJmének teljesítése elől. Hangzatos szünet után utolsó érvként kivágta: — Ne felejtsük el, hogy nem vörös gazemberek követelőznek, hanem tisztességes munkások állnak elő indokolt kérelemmel. Hogy úgy mondjam. a véreinkről, a testvéreinkről van szó. A hangzatos, szónokiasan előadott érv hatott, a „szocializmusra" való hivatkozás megtette a magáét. Anynyira azonban nem terjedt a hirtelen támadt nagylelkűség, hogy a könyvelőséget, a kalkulációs osztályt ne mozgósították volna. Pap úr két napi kemény, izzasztó munka után megküldte jelentését, hogy a kért harminc százalékos béremelés helyett tizennyolc és fél százalék megadható. Hogy honnan vette ezt a különös törtszámot, azt a igazgatóság nem kutatta, noha Pap úr tízoldalas kimerítő magyarázatot fűzött a jelentéshez. Megszavazták ugyanakkor a hivatalnokok fizetésének húsztól negyven százalékig terjedő felemelését, az altiszteknek és gépíróknak huszár, Damovszky, Keller úrnak és a többi uraknak negyven százalékot biztosítva. E „szociális" eljárás ellen senki sem tiltakozhatott, hiszen nyilvánvaló, hogy megnőtt az urak reprezentációs költsége és ezt éppen ideje volt ' tekintetbe venni. A bérek rendezése az első eredmény volt a fasizmus forró győzelmével eltelt napokban. És minél hangosabb és mámorosabb lett az újságok hangja, annál szívósabb munka folyt a föld alatt. Ébren kellett tartani a hitet, újból és újból la kellett szögezni, hogy a munkásosztálynak csak egyetlen helyes álláspontja lehet: harc az imperialista háború ellen. Egyedül a munkásság van hivatva arra, hogy véget vessen a háborúnak. Minden Pozsonyból jött röpirat jelezte, hogy van erő, amely gátat vethet a fasizmus előtörésének és ha ez az erő akcióba lép, akkor az ő helyzetük is megjavul. Most várni kell, meggyőzni és - türelemre inteni az embereket — ez a teendőjük. Tavasz elején, Tobruk bevételének idején a teherautó ismét megállt Márton háza előtt. A sofőr háromszori dudajelére Márton kijött és átvette a liszteszsákot. — Jó hír? — villant szeme a cigarettára gyújtó emberre. — Benn van a zsákban. Olvasd és terjeszd! „Milyen Szlovákiáért küzd a párt" — ez volt a röpirat címe és dátumából kiviláglott, hogy abból az alkalomból adták ki, hogy az ország két éve nyögte a fasiszta igát. Harmincnyolc október óta ez volt az első írás, amely pontokba foqlalta a párt, a munkásság követeléseit. M rtor» éj'Z"!:a többször is elolvasta a röplapot, hogy betéve tudja minden szdvát. Teljes önállóságot és szabadságot a dolgozóknak, minden vazallust szerződés eltörlését, hangzott az első t pont. Baráti szerződést a Szovjetunióval — ez volt a második. Népkormányt a munkások, parasztok és értelmiségiek szabad választása alapján — ez a harmadik. És a továbbiak! Szabad választást azokba a képviseletekbe, ahol a gyárak, bankok és nagybirtokok sorsáról döntenek. ( Kisajátítani a gyárakat, bankokat és nagybirtokokat, ahogy legutóbb a balti államokban és Ukrajnában történt. Szétosztani a szegényparasztság és a földmunkások közt a húsz hektáron felüli földeket, mint a Baltikumban és Ukrajnában tették. Eltörölni a kisemberek adósságait és adóit. Emelni a béreket és nyugdíjakat. Legális párt, szakszervezet, üzemi bizottságok, szabad szólásjog, sajtó- és vallásszabadság. Komisszáriusok, arizátorok, zsupánok helyett üzemi bizottságok, népképviseletek döntsenek. Megszüntetni a barbár terrort, szabadon bocsátani a bebörtönözötteket. Ki a német kizsákmányolókkal! Eltávolítani a német rendőrséget é* katonaságot. És végül a tizenkettedik pont: Baráti együttműködés az elnyomott német, lengyel, cseh, osztrák és magyar néppel. A röpirat az első írásos tiltakozás volt az árjasítás ellen is. A középkor az ököljog, az erőszak alapján ott rabolt, fosztogatott, ahol tehette. Oroszországban, valahányszor megnőtt a munkásság ereje és veszélyessé vált a mozgalma, a cárizmus pogromokat rendezett, hogy elterelje a nép figyelmét, elejét vegye követeléseinek. A röpirat munkára intett: a fasizmus mételyétől elködösített agyakba világosságot deríteni. A becsületes munkás és becsületes paraszt nem születése szerint ítéli meg az embert, hanem aszerint, hogy milyen a munkája, az élete. Aki tisztességesen keresi meg kenyerét, az közénk tartozik és közelebb áll hozzánk, mint az, aki nyomorúságunkon hízik. Üldözni valakit faja, vallása miatt, idegen a munkásmozgalomtól, semmi köze a dolgozó nép érdekeihez. Reggel Márton a röplapok egy részét bevitte a gyárba. — Olvasd és add tovább! — intette Mrázt a sofőr szavait. — De vigyázz, kinek a kezébe kerül. Fontos vqlt ez a kettőzött óvatosság, mert az írás harcosabb volt minden eddiginél és tizenkét pontja eszeveszett kutatásra mozgósította volna a kopókat. Mráz harapós fehér fogsorát rávillantotta Mártonra. Az ő eszén ebben az életben már nem jár túl egy kopó sem! Elég volt egyszer megismerkednie a csendőrök Gestapo-módszerelvel. És elég volt tudnia, hogy nemcsak itt, haiiem Eperjesen, Privigyén, Zólyombrezón, Rózsahegyen. Zsolnán és másutt is bilincsbe verve viszik el az üzemekből az elvtársakat, ütik őket, ahogy öt verték félholtra. A gárdista gúnya, amit vasárnaponként és • a gyakori ünnepségeken, gyakorlatokon és kivonulásokon kénytelen magára ölteni, magvédi minden gyanúval szemben, ám az óvatosság nem árt, / Oéiidc-ben, amikor kivüle egy lélek sem tartózkodott a műhelyben, az utolsó példányt odacsúsztatta harmadik szomszédja munkaasztalára. Fiaiának hívták, tornász volt és gárdista, mint ö. Próbának szánta és egész nap, a műszak végéig lopva figyelte Fialát, különböző ürügyekkel munka közben is felkereste. Fiala egyetlen szava, egyetlen mozdulata sem árulta el, hogy megtalálta a röpiratot. Mráz mégis tudta, hogy ott van a zsebében és elolvasta. Megfigyelte, amikor kiment és szokatlanul hosszú ideig elmaradt. Izgalmas percek következtek, Mráz a torkában érezte verni a szivét. Fiala vagy a gyári kopókhoz fut és mozgósítja őket, vagy vécén olvassa a röplapot. A buldog képú nyakától a térdéig felszíjazott, két pisztolytáskás Kunz régen berontott volna lovaglóbotját suhogtatva, ha Fiala leteszi asztalára a röplapot. De Fiala komor képoel, hallgatagon jött vissza és a munka zavartalanul tovább folyt. A műszak végéig egy szavát sem lehetett hallani. Hazamenet Mráz odasúgta Mártonnak: — Fiala puhul... Nem köpte be, hogy röplapot talált. Este Márton elismételte Béla előtt a röplapnak a faji gyűlölködésről írott szavait. Nem árulta el, hogy röplapot idéz. — Tudom, hogy neked erről becsületes a véleményed. Ne harágudj, de ez most édes-keveset nyom a latban, — mondta lemondó gesztussal Béla. — Ez nem az én véleményem. Ez a párt véleménye és milliók vallják velem. — Ezzel akarsz vigasztalni? — Azzal, hogy a kapitalista világ szétesóben van és nem áll lábra többé! — Nem áll lábra? Most, amikor a fasizmus győzelmet győzelem után arat? Nevetséges! — Ha egy kicsit belekóstoltál volna a marxista tudományba, a mi történelemszemléletünkbe, akkor tudnád, hogy ez a vég. Ez az imperializmus alkonya. — Alkony, amely véres éggel, milliók kínjával jár? — Abból a kínból születik az új élet. — Fantaszták vagytok! Javíthatatlan fantaszták! Mégis nyomot hagyott benne és nyugtalanította Márton szava, mint a durva kőzet közé öntött vegyszer, amely elkezdi morzsoló, őrlő és tisztító munkáját. Különös, kiismerhetetlen ember ez a Márton. Fantaszta és mégis van valami lenyűgösző abban, amit állít. Nem tud hatása alól szabadulni. Lent vannak a mélyben ezek a kommunisták, a kezüket talán még inkább gúzsba kötötték, mint az övékét, de tele vannak robbanó tetterővel. Mártonban is érzi ezt a lefékezett, mederbe terelt erőt — kedve volna úgy jellemezni, hogy elraktározott erőt, — amely mintha arra várna, hogy alkalmas pillanatban kitörjön béklyóiból és legázoljon minden ellenállást. Érzi a szavából, fantasztikusnak tűnő véleményéből, amelyet szerinte semmiféle józan, megfogható és érthető ténnyel sem tud indokolni. És mégis mindig újból és újból lenyűgözi. Ez az érés, a készülődés, az erőgyűjtés ideje, Béla — mondja Márton. — Nekünk bátran és határozottan feli kell készülnünk arra az időre, arra a pillanatra, amikor elhangzik a döntő szó a nép kenyeréről, a földről, a szabadságáról és az örök békéről. Béla töpren^et': Fantasztikus nagy szavak, megmosolyogni valók. Hogyan is álmodhat az ember olyan világról, amelyben nincsen villámháború, bom atámadás, tankcsata és aknacsapda nincs horogkereszt és faji megkülönböztetés, nincs árulás és hamisság, ahol csak munka van és minden ember egyforma ahol nem jön a hatóság és nem mondja: ez nem a tiéd, és nem jön éjszaka egy barna vagy feketeinges felsőbbrendű ember sisakos csendőrrel és kiparancsol az ágyból, eredj földet egyengetni, simára gyalulni, hogy onnan halálthozó gépmadarak szálljanak fel vijjogva és ontsák a kínt, a szenvedést. Az emberek örök békéjéről álmodni ma? Fantasztikus gondolat. És mégis gyönyörű! Megrázóan mély és szép eszme. Talán ez až, amiért érdemes minden kínt elszenvedni! Minden megpróbáltatást kiállni. Talán ez az, amiért harcolni kell! (Részlet a szerző Türj üllő cimü regényéből.) OJ SZÖ 195J5. május 13.