Új Szó, 1956. május (9. évfolyam, 121-151.szám)

1956-05-13 / 133. szám, vasárnap

A GÖRÖG NÉP GYÁSZOLJA A KÉT KIVÉGZETT CIPRUSI HAZAFIT Athénben utcát neveztek e! Karaoliszról és Demetriuról Jugos

zlá

via és Franciaország közös szándéka a népek közötti együttműködés fejlesztése Közös közlemény a jugoszláv—francia tárgyalásokról Párizs, május 11. (Tanjug) A Joszip Broz-Tito, jugoszláv köztársasági elnök franciaországi hivatalos látogatása alkalmával folytatott tárgyalásokról Párizsban pénteken a kővetkező közös közleményt adták ki: 1. Joszip Broz-Tito, a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság elnöke és a szövetségi végrehajtó tanács elnöke, René Coty, a Francia Köztársaság elnökének vendégeként 1956. május 7-től 12-ig Franciaországban tartózkodott. 2. Tito elnök franciaországi tartózkodása alatt Coty elnökkel folytatott megbeszélésén kívül több megbeszélést folytatott Guy Mollet francia miniszterelnökkel. E megbeszéléseken részt vett jugoszláv részről Kocsa Popovics külügyi államtitkár, francia részről pedig Christian Pineau külügyminiszter. 3. E megbeszélések lehetővé tették annak megállapítását, milyen elevenen él a francia és a jugoszláv nép közötti szövetség régi hagyománya, ami a két világháború közös harcában, valamint a nemzeti függetlenséghez és a békéhez való egyforma ragaszkodásban is bebizonyosodott. 4. A megbeszélések alkalmat nyújtottak arra, hogy a világpolitika időszerű problémáiról, valamint a Franciaországot és Jugoszláviát közösen érintő kérdésekről részletes eszmecserét folytassanak. A két kormányfő megállapította az ilyen megbeszélések hasznosságát, amelyek kidomborították a nézetek azonosságát. Ezért elhatározták, hogy ilyen megbeszéléseket a jövőben is folytatnak. 5. A két kormány megelégedéssel állapította meg, hogy az utóbbi években javulás állott be a nemzetközi helyzetben, s ismételten kifejezésre juttatja azt a közös szándékát, hogy további erőfeszítéseket tesz a tartós béke és a minden nép közötti együttműködés fejlesztésének biztosítására. A két kormánynak az a szándéka, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete alapokmányának elveit kövesse, mert ezek gyakorlati alkalmazása által kell megkönnyíteni az összes nézeteltérések békés megoldását és biztosítani az országok függetlenségét és biztonságát. A két kormány tevékenysége az Egyesült Nemzetek Szervezetének erősítésére irányul, hogy teljes egészében betölthesse egyetemes szerepét, ahogyan azt alapokmánya meghatározza. • 6. A két kormány kifejezésre juttatja azt a meggyőződését, hogy a tartós békét csak úgy lehet megszilárdítani, ha az államok közötti kapcsolatok — bármilyen legyen is azok politikai és társadalmi rendszere — az egyenjogúság, a szuverenitás és a területi integritás tiszteletbentartásán és az egymás belügyeibe való be nem avatkozáson alapulnak. 7. A két kormány a fegyverkezési hajsza megszüntetésének óhajától vezetve folytatja erőfeszítéseit, hogy hozzájáruljon a fegyverkezés korlátozásának és ellenőrzésének alapvető problémájára vonatkozó megegyezés megvalósulásához. Egyetértettek abban, hogy meg kell találni a leszerelés fokozatos módját és kiemelték a nukleáris leszerelés lényegbevágó fontosságát. Az e téren elérendő eredmények konkretizálnák a nemzetközi enyhülést és egyéb előnyök mellett a katonai kiadások csökkentése folytán megkönnyítenék az elmaradt területek nagyobb mértékű megsegítésének lehetőségét. Joszip Broz Tito, Jugoszlávia elnöke, és René Coty Irancia köztáisasági elnök Párizsban. 8.- A két kormány véleménye szerint az elmaradott területeknek nyújtandó nemzetközi segítség alapvető feladat, amelynek megoldására az Egyesült Nemzetek Szervezetének keretében kellene az államoknak erőfeszítéseket tenniök, hogy e területeket hozzásegítsék a szociális fejlődéshez és ily módon előbbre vigyék a kölcsönös érdekeken alapuló szélesebbkörű nemzetközi együttműködést. E tekintetben a jugoszláv kormány rokonszenvvel vette tudomásul az ENSZ világgazdaság-fejlesztési ügynöksége létrehozására irányuló francia tervet. 9. Az észak-afrikai problémákra vonatkozó őszinte eszmecserék során Guy Mollet miniszterelnök ismertette a kivételes algériai helyzetet és a francia kormány ottani politikáját. Tito elnök biztosította őt, hogy a jugoszláv kormány támogat minden erőfeszítést az algériai probléma liberális megoldása céljából. 10. A két kormány úgy véli, hogy a bizalom légkörét a személyes érintkezések fejlesztése, az Európát megosztó problémák gyors megoldása és az európai népek gazdasági együttműködése útján kell megteremteni. 11. A két kormány elhatározta, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének alapokmányából eredő kölcsönös' szövetségek és kötelezettségek tiszteletbentartása mellett, szorosabbra fűzi a két ország hagyományosan egymáshoz fűződő kapcsolatait, oly módon, hogy új ösztönzést ad és kibővíti a két ország együttműködését politikai, gazdasági és kulturált téren. A két kormány egyetért az atomerő békés célú felhasználása terén Jugoszlávia és Franciaország között megvalósítandó együttműködés módjának tanulmányozása tekintetében. A NEMZETKÖZI FESZÜLTSÉG bíztató enyhülése két formában mutatkozik. Mindenekelőtt olyan intézkedésekben, államok közötti új kapcsolatokban, gazdasági és másirányú egyezményekben, amelyek sikeresen egyengetik a békés együttélés útját. Az utóbbi időben sok ilyen eseménynek örvendtünk és a legjelentősebbek a Szovjetunió nevéhez fűződtek. Ezek az alkotó kezdeményezések képezik jövőbe vetett bizalmunk biztos alapját. De nem kevésbé figyelemreméltók azok a jelenségek, amelyek az ellenkező oldalról a támadó és a hidegháborús politika válságának feltárásával igazolják, hogy mennyire változnak az idők. Ebből a szempontból érdemes foglalkozni a NATO, az Északatlanti Szövetség tanácsának május 5-én befejeződött párizsi ülésszakával. Ritka eset, hogy a tanácskozást értékelő cikk címét kikölcsönözhetnők akár az angol konzervatív Observertől is, amely velősen leszögezi: „Bajban van a NATO!" A londoni Daily Express pedig a párizsi ülésszakon részt vett diplomaták véleményére hivatkozva megállapítja: „Az északatlanti paktum szervezetét a szétesés veszélye fenyegeti." Ehhez hasonlóan a csalódottság és kiábrándulás hangja szólal meg az egész kapitalista sajtóban az Északatlanti Szövetség helyzetével kapcsolatban. A párizsi záróközlemény sem tudja eltakarni, hogy a NATO-tanács ülése egyetlen kérdésben sem volt képes határozatot hozni. Mindössze háromtagú szűkebb tanácsot alakítottak a tanácson belül a kanadai, az olasz és a norvég külügyminiszterből azzal a megbízással, hogy dolgozzák ki az Atlanti Szövetség jövő politikájának irányelveit. Ez az egyetlen (1.1 SZÖ 1956. május 13. „gyakorlati" határozat azonban még inkább kidomborítja az atlanti tanács teljes tanácstalanságát. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a háromtagú „agytrösztnek" nem is kell sietnie munkájával, ráér őszig, elkészíteni javaslatait. A határidő az amerikai elnökválasztásokkal függ össze; az amerikai politika egyes jelenlegi irányítói nyilvánvalóan legalább addig szeretnék elodázni az atlanti tömbben felhalmozódott ellentétek nyíltabb és élesebb kirobbanását s annak beismerését, hogy a katonai tömbök politikájával zsákutcába jutottak. Tévedés lenne tehát a történeteket leegyszerűsítve csak arra a megállapításra szorítkozni, hogy ismét eredménytelenül oszlott szét a nyugati hatalmak egyik értekezlete. Eredménytelen konferenciáik voltak már a múltban is, s bizonyára lesznek a jövőben is. Most azonban sokkal több történt. Az amerikai fennhatóság alatt 15 kapitalista országot egyesítő Északatlanti Szövetség a határtalan fegyverkezés, a militarista agresszió és az úgynevezett erőpolitika legjellegzetesebb szervezete. Ennek a békét állandóan fenyegető szovjetellenes és kimondottan katonai tömörülésnek a felbomlása indult meg. A széthullás egyes jelei már a NATO-tanács összehívása előtt szembeszökőek voltak. Kiéleződtek a tagállamok jegymás közötti ellentétei Ciprus, a Közel-Kelet, Észak-Afrika, Nyugat-Németország felfegyverkezése kérdésében és több más téren is. De nemcsak ezek az érdekellentétek feszítgették az atlanti közösség példásnak hirdetett egységét. Abban a helyzetben, amit a Szovjetunió külpolitikájának jelentős sikerei és a nemzetközi békemozgalom teremtettek, nem lehetett többé kitérni az alapvető kérdés elől: lehet-e még makacsul ragaszkodni a kizárólagosan katonai jellegű tömbpolitikához? Annak idején, mint ismeretes, azzal indokolták az Északatlanti Szövetség létrehozását és létjogosultságát, hogy a Szovjetunió támadással fenyegeti a nyugati államokat. Ez a nyilvánvaló rágalom most a rágalmazók ellen fordult. A fegyver viszszafelé sült el. Azt állítani, hogy a Szovjetuniónak támadó szándékai vannak, nemcsak a kapitalista országok néptömegei között vált népszerűtlenné, de teljesen hatástalan lett a befolyásos kapitalista körökben is. Ha azonban nyilvánvaló, hogy sző sincs a „Nyugatot fenyegető szovjet támadásról", mire való az atlanti tömb, amely csak szédületes fegyverkezésre szorítkozik? A NATO végelgyengülésben szenved, mielőtt megöregedett volna. „Létének válaszútjához érkezett," — mondotta Pearson kanadai miniszterelnök röviddel a párizsi tanácskozás előtt. Az események logikája arra kényszerített számos vezető nyugati politikust, hogy nyíltan követelje a NATO-politika megváltoztatását. Megszólalt az olasz köztársasági elnök, a francia miniszterelnök és a külügyminiszter, hozzájuk csatlakoztak ismert angol képviselők és amerikai újságírók is. Reformterveiknek lényege az volt, hogy az Északatlanti Szövetség elé új feladatokat kell tűzni és tevékenységét főleg gazdasági kérdésekre kell kiterjeszteni, mert másképpen nem lehet megmenteni a széteséstől. így került a májusi tanácsülés napirendjére — bár Amerika kezdetben ellenezte — a NATO átszervezésének kérdése. Az átszervezés gondolata azonban nem „megújhodáshoz" vezetett, haCiprus és Görögország gyászolja a két kivégzett ciprusi görög hazafit, Görögországban széleskörű tiltakozó mozgalom bontakozott ki. Sok helyütt a hivatalos épületeken a gyász jeléül félárbocra eresztették a nemzeti zászlót. Athénben és Görögország más nagyobb városaiban teljes rendőri készültség volt és a hadsereg több egységét is mozgósították, hogy megakadályozzák a szerdaihoz hasonló véres incidensek megismétlődését. A görög belügyminisztérium jelentése szerint a szerdai angolellenes tüntetésnek négy halálos és 291 sebesült áldozata (köztük 63 rendőr) van. A görög politikai élet szervei és vezetői is tiltakoznak. Szaloniki város tanácsa, amelyben- balodali többség van — az AP jelentése szerint — határozatot hozott, amelyben követeli, hogy Görögország szigorú semlegességi politikát folytasson, és lépjen ki az Atlanti Szövetségből. A görög ellenzéki pártok egyébként elhatározták: felkérik a királyt, hogy mentse fel megbízatása alól a kormányt, mert rosszul foglalkozott a Cipruson kivégzett két görög fiatal ügyével. Az ellenzéki pártok azzal vádolják Karamanlisz kormányát, hogy erélytelen, és ez a politika juttatta akasztófára a két ciprusit. A görög kormány tagjai csütörtökön este tanácskoztak. A tanácskozás után Karamanlisz miniszterelnök sajtóértekezletet tartott s kijelentette: „Karaolisz és Demetriu kiTito elnök elutazott Párizsból Párizs, május 12. (ČTK) — Joszip Broz Tito, a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság elnökének franciaországi állami látogatása május 11-én befejeződött. René Coty, a Francia Köztársaság elnöke és a többi francia hivatalos személyiségek Tito elnöktől és a jugoszláv küldöttség többi tagjától pénteken este elbúcsúztak. A jugoszláv küldöttség tagjai hazatértükben megtekintették a Lyon meietti donzére-modragoni vízierőmúvet, amely egyike a legnagyobb francia villanyerőműveknek. Az AFP ügynökség közlése szerint Tito elnök Coty elnököt meghívta Jugoszláviába. nem ellenkezőleg, felvetése és tárgyalása még bonyolultabbá tette a NATO válságát. Kitűnt, hogy Amerikának és a tagállamok nagy részének elképzelései a követendő új utakról merőben eltérnek egymástól. Azok az amerikai vezető körök, amelyek a katonai tömböket a' hidegháború folytatására és világuralmi álmaik megvalósítására hozták létre, nem megváltoztatni akarják az atlanti tömb politikáját, hanem csak ügyeskedéssel a tagadhatatlanul új nemzetközi helyzethez alkalmazni. Átfestenék a cégért, de meghagynák a régi árut. A katonai kérdések szorításával a szövetség számukra értékét veszítené és ezért görcsösen ragaszkodnak ahhoz, — amint azt Dulles Párizsbői hazatérve újból hangsúlyozta —, hogy a NATO-nak elsősorban katonai jellegűnek kell maradnia. Csakhogy maguk is látják, hogy ezzel a merevséggel nem tarthatják fel a bomlási folyamatot és ezért elismerték a tagállamok által sürgetett átszervezés szükségességét, de úgy akarták azt megvalósítani, hogy abból csak Amerika húzzon hasznot. A sürgősen kidolgozott amerikai javaslatok egyértelműen arra irányultak, hogy a tagállamok függősége Amerikától katonai, gazdasági és politikai tekintetben még nagyobb legyen és Amerika egyúttal módot nyerjen gazdasági segítség ürügyével befolyását további államokra kiterjeszteni. Dulles például hevesen ellenezte azt a francia indítványt, hogy az atlanti tanács olyan gazdasági szervezetet létesítsen a fejlődésben elmaradt országok támogatására, amely az Egyesült Nemzetek Szövetségének felügyelete alatt és az érdekelt segítségre szoruló országok bevonásával működne. Ezzel szemvégzése, valamint Makariosz érsek korábbi deportálása nem csupán erkölcsileg bélyegzi meg Nagy-Britanniát, hanem árt a nyugati világ és benne Nagy-Britannia érdekeinek is. A brit kormány figyelmen kívül hagyja a történelem tanulságát, amikor erőszakkai próbálja helyreállítani a rendet.

1' A miniszterelnök egyébként bejelentette, hogy Görögország az ENSZ elé viszi a ciprusi kérdést. Evangelosz Averoff görög földmű > velésügyi miniszter csütörtökön viszszaküldte az angol nagykövetségnek a második világháborúban kapott kitüntetését. Kísérőlevelében ezt írja: „Eddig barátja voltam az angoloknak, de ezek után nem tarthatom meg többé a kitüntetést." A ciprusi ellenállók a két görög hazafi kivégzésének megtorlásaként felakasztottak két angol tizedest. Gordon Hillt és Ronnie Shiltont. A ciprusi ellenálló-szervezet röpcédulát nyomtatott ki ezzel kapcsolatban, amelyen a többi között ez áll: „Nem gyűlöljü'. az angol katonákat, de el vagyunk szánva arra, hogy felszabadítjuk magunkat. Kénytelenek vagyunk szabadságunk védelmében ugyanazokat a módszereket használni, amelyekhez a megszálló erők folyamodnak elnyomásunk céljából." Az AFP jelentése szerint a két angol katona kivégzésének híréhez az angol hadügyminisztérium és gyarmatügyi minisztérium egyelőre nem fűzött kommentárt. A nyugati lapok igen feszültnek ítélik a helyzetet. A legtöbb angol lap egyetért abban, hogy az eddig követett módszerek nem célravezetőek. A konzervatív Daily Sketch rámutat, hogy a bitófa sohasem volt a nacionalizmus legyőzésének eszköze és az akasztásoknak semmi haszna. A kérdés békés módszerekkel valő rendezését javasolja az olasz kormánypárti II Messagero a nyugati egység védelmében: az Atlanti Szövetség földközi-tengeri szárnyának megmaradása — írja a lap — a szövetségesek együttműködésén múlik. „Hogyan lehetne ilyen együttműködést követelni a görög néptől, ha a ciprusi görögöket durva rendőri módszerekkel nyomják el és akasztófával akarnak igazságot szolgáltatni? Az ilyen módszer cáak a gyűlöletet szítja fel." ben Amerika a nyugati államok különféle létező gazdasági szervezeteit — például az Európai Gazdasági Együttműködés Szervezetét (OEEC) — kívánta az Északatlanti Szövetség hatáskörébe vonni, ahol az amerikai vezetőszerep biztosítva van. Emlékezetes, hogy Dulles nemrég a SEATO-nak, a délázsiai országok katonai tömbjének tanácsülésén tett hasonló kísérletet az amerikai befolyás megerősítésére. Hasonló célzatú volt az az indítvány is, hogy a NATO létesítsen politikai bizottságokat, amelyek kötelezően meghatároznák a tagállamok egységes politikáját a nemzetközi viszonyok egyes fontos vitás kérdéseiben. Kétségtelen, hogy ez a módszer lett volna hivatva határt szabni azoknak az önállósági kísérleteknek, amelyek Franciaország és némileg Anglia politikájában az utóbbi időben tapasztalhatók és az amerikai kormányköröket nem kevéssé idegesítik. Várható volt, hogy mindezek a javaslatok elfogadhatatlanok Franciaország és Anglia számára, s a többi tagállam sem fog egyetérteni velük. Párizsban Amerika egyetlen lelkes támogatója Brentano, Adenauer külügyminisztere volt. Ez érthető, hiszen a NATO válsága Nyugat-Németország politikáját teljesen talajtalanná teszi. A bonni szövetséges azonban aligha fogja megmenteni az amerikai erőpolitika szertefoszló terveit. Jogos a feltevés, hogy a NATOtagállamok nem fognak őszig várni a legidőszerűbb nemzetközi kérdések megoldásával. Kénytelenek lesznek további lépéseket tenni a nemzetközi viszonyok enyhítésére és új gazdasági kapcsolatok kiépítésére. Ez azonban csak arra vezethet, hogy az Északatlanti Szövetség válságjelenségei halmozódni fognak, s nem lesz belőlük más kiút, mint a békés együttélés elvének elismerése és gyakorlati megvalósítása. (M.) A tanácstalan NATO-tanács