Új Szó, 1956. február (9. évfolyam, 32-60.szám)

1956-02-20 / 51. szám, hétfő

Az SZKP XX. kongresszusának tanácskozásai (Folytatás a 2. oldalról.) olyan b'átran pellengérezték ki a gyarmati rendszert és jelentették ki nyíltan, hogv a háború ellen, de egyúttal a két társadalmi rendszer versengése mellett vagyunk, amellett, Jhogy a két világnézet a békés egymás -mellett éles körülményei között ideológiai harcot vívjon egymással. (Taps.) Tartós egymás mellett élés elképzelhetetlen kereskedelem nélkül Ha már az egymás mellett élésről van szó. röviden szeretném érinteni a nemzetközi kereskedelmet is. Az amerikaiak annak az önmaguk kiagyalta koholmánynak a rabjai, hogy ha korlátozzák a kereskedelmet a szocializmus országaival, akkor sikerülhet nekik valamilyen mértékben fékezni a Szovjetunió, valamint Kína és a többi népi demokratikus ország fejlődését. Ebben azonban még Nyugaton is aiig- bízik már valaki, mert mindenki látja, hogy a jelenlegi helyzetben a szocialista világgazdaság majdnem •mindent qvárt, amire szüksége van. az alapvető árufaitákat illetően pedig fedezi a hozzátartozó országok mostani szükségletét. És valóban, ebbő. következik például, hogy a nyugat' országok, amikor megtiltották önmaguknak a kereskedelmet Kínával, kezüknt. és lábuknál fogva önönmagukat verték bilincsbe, önmagukat zárták ki egy olyan fontos kérdésből, mint Kína iparosítása. noha ez mindannyiukat megmenthette volna a termelés elsorvadásától az elkerülhetetlen válság ideién. Szilárd véleményünk, hogy a tartós, békés egymás mellett élés elképzelhetetlen kereskedelem nélkül. A kereskedelem pedig a békés eqvmás mellett élés számára ió alapot ielent még a két világpiac kialakulása után is. A két vü.gpiac — a szocialista és a kapitalista — létezése nemcsak hogy nem zárja ki, hanem éppen ellenkezőleg, feltételezi a fejlett, kölcsönös előnyös kereskedelmet minden ország között. E kérdés helyes értelmezésének a két világ egymás mellett élésének szempontjából mind elvi. mind gyakor' 'i és gazdasági jelentősége van. Mi abból indulunk ki, hogy a kapitalista országokkal folytatott kereskedelem előnyös mindkét fél számára és a továbbfejlődés objektív feltételeivel rendelkezik. Ez magából a társadalmi munkamegosztás • szükségszerűségéből következik, abból az általánosan ismert tételből. hogy minden országban nem minden q.Vártmányfajta termelése egyformán előnyös. Egyik orszánban könnyebben gyártanak bizonyos termékeket, a másik orszáqban pediq másokat; különböző az eqyes iparágak fejlődési foka. befolyásol ia azt a munkásosztály iártassáqa. sok termelési iiaqyomány stb. Ebben az értelemben a nemz-tközi kereskedelem m'nd növekvöbb mértékben kifejezte és ma is kifejezi az ésszerű munkamegosztást a népek között. rA békés út lehetősége a szocialista forradalom fejlődésére az egyes országokban Elvtársak! A központi bizottság be- I számolójában felvetett elméleti kér- 1 dések közül az a legélesebb és a legfontosabb, hogy a szocialista forradalom feltétlenül mindig, minden országban és minden körülmények között fegyveres felkelés útján történik-e, vagy lehetséges a forradalom békés fejlődése is? • Helyes-e az az elterjedt nézet, hogy a szocialista forradalom mindig véres polgárháborúval jár? E kérdések fontosak már azért is, mert a kapitalizmus ideológusai és propagandistái a kommunistákat olyan vérszomjas emberekként ábrázolják, akik mindig és mindenütt erőszakra törekednek, minden áron a polgárháború kirobbantását akarják. Mindezt a proletariátus diktatúrájára jellemtő, a kommunizmusért vívott harcot elkerülhetetlenül kísérő eszmének nyilvánítják. Ebből próbáltak és próbálnak a szocializmus eszméi felé ösztönösen és tudatosan vonzódó néptömegek számára félelemgerjesztö, szörnyű rémet gyártani, ezzel akarnak félelmet kelteni a népekben. Mi a mi véleményünk ezekről a kérdésekről? Hruscsov elvtárs beszámolója világos választ adott erre. Ismeretes, hogy a bolsevikok az első világháborúig a fegyveres felkelésben látták az oroszországi forradalom győzelméhez vezető utat. Az első világháború tombolása közepette a bolsevikok azt a jelszót tűzték ki, hogy az imperialista háborút polgárháborúvá kell változtatni. Álláspontunk helyes és életképes volt, mert az imperialista háború polgárháborúvá változtatása volt az egyetlen eszköz, amellyel meg lehetett állítani a világméretű mészárlást, ki lehetett vívni a népek békéjét és szabadságát. Oroszország dolgozói a februári forradalom következtében olyan demokratikus szabadságjogokat vívtak ki maguknak, amelyek még az Egyesült Államokban, az akkor legdemokratikusabbnak tartott országban sem léteztek. Lenin figyelembe vette a megváltozott helyzetet és híres áprilisi téziseiben azt a jelszót mondotta ki, hogy a munkásosztály békés úton, a szovjetekben a többség megszerzésével raqadja meg a hatalmat és fejezze be a szocialista forradalmat. A forradalom _ békés fejlődésének jelszavát csak az 1917 júliusi események után vonták vissza, mert a helyzet megváltozott, amikor az ideiglenes kormány a Petrográd utcáin békésen tüntető munkásokra tüzelt. A Kornyilov-összesküvést előkészítő burzsoázia erőszakára erőszakkal kellett válaszolni és felkeléssel kellett megszerezni a hatalmat. Az Októberi Forradalom a valóságban majdnem békésen ment végbe, mert addig a szovjetek kongresszusának és sok szovjetnek a többsége forradalmi lett. Ez lehetővé is tette, hogy a szovjetek komoly vérontás nélkül szerezzék meg a hatalmat. Lenin és a bolsevikok október utŕjn sem akartak polgárháborút, erőszakot. Nem. A párt azonnal kijelölte Oroszország békés fejlődésének útját. Sőt, Lenin javasolta a megegyezést gazdasáqi téren azokkal az orosz és külföld; tőkésekkel, akik a szovjetJj^Ulom ellenőrzése alatt hajlandók lettek volna dolgozni. Javasolta, adjanak koncessziót a külföldi tőkéseknek és legyenek államkapitalista típusú vállalatok. Hogyan is kezdődött a polgárháború, amely népünknek annyi szenvedést okozott? Az egész világ tudja, hogy a polgárháborút az imperialista hatalmak kezdeményezték, hoqy a véres polgárháborút nem a forradalom, hanem az ellenforradalom tervezte, nem a bolsevikok akarata szerint, hanem akaratuk ellenére tört ki. A fentiekből milyen következtetéseket kell levonni? Mikor, mely esetekben volt igaza Leninnek? Akkor, amikor az első világháború előtt és a világháború időszakában fegyveres felkelésre szólított fel és követelte, hogy az imperialista háborút változtassák polgárháborúvá? Vagy. amikor a februári forradalom első hónapjaiban a forradalom békés fejlődésének jelszavát hirdette? Vagy, amikor a júliusi események után ismét a fegyveres felkelés jelszavát mondta ki? Mikor volt igaza, mely esetekben? A válasz csak egy lehet. Leninnek mindegyik esetben igaza volt. Lenin ezekben az esetekben nem dogmákból indult ki, nem az erejüket vesztett jelszavakba kapaszkodott, hanem az élet feltétlenül változó követelménveiből indult ki. Lenin az osztályerök reális viszonyainak pontos figyelembevételével, e viszonyok továbbfejlődési tendenciáinak mély megértésével fogalmazta meg az időszerű jelszavakat. Igv és csakis így kell eljárni a marxistának, mert másképpen a jelszavak holt dogmává válnak, amelyek a mozgalom vezetésében akadályozzák a proletár pártot. Lenin mindig aggódott emiatt és hangsúlyozta, hogy „minden jelszónak megvan az a sajátossága, hogy a kelleténél jobban megmerevedik". Ez volt a helyzet országunkban. Elvben más országokat illetően ugyanez volt Marxnak, Engelsnek és Leninnek erről a kérdésről vallott felfogása is — mindig hangsúlyozták, hogy minden a fejlődés időszakától, az osztályerők viszonyától, a konkrét helyzettől függ. Marx a múlt század 70-es éveiben úgy vélte, Európában minden igazi és népi forradalomnak az az előzetes feltétele, hogy „összetörjék a bürokratikus katonai államgépezetet". Kivételt csak Anglia és az óceánontúli c szágok számára engedett meg, ahol a munkásosztály abban az időben a parlamenti többség kivívása révén békés úton is hatalomra juthatott volna. Amszterdamban 1872-ben egy gyűlésen Marx a hatalom kivívásáról ezt mondotta: „... Sohasem állítottuk, hogy ezt a célt feltétlenül egyforma eszközökkel lehet elérni. Tudjuk, hogy az egves országok intézményeivel, szokásaival és hagyományaival számolni kell; és nem tagadjuk, hogy vannak országok, például Amerika és Anglia — és ha jobban ismerném az önök intézményeit, talán hozzájuk sorolhatnám Hollandiát is —, amelyekben a munkások békés "eszközökkel elérhetik céljukat. De ha ez így van, akkor el kell azt is ismernünk, hogy a kontinens legtöbb országában forradalmunk emeltyűjeként az erőszaknak kell szolgálnia, éppen az erőszak az, amelyhez bizonyos időszakban fordulnunk kell, bogy véglegesen megteremtsük a munka uralmát." így értelmezte Marx a forradalom fejlődésének útjait a különböző- országokban. Lenin 1917-ben azt írta, hogy á monopolkapitalizmus új körülményei között Marxnak ez a korlátozása érvénytelen, mivel Angliában és az Egyesült Államokban megnövekedett a rendőri bürokrata apparátus; élesen bírálta Kautskyt és a többi renerrátot, akik megpróbáltak Marx fent említett kijelentéseibe kapaszkodni és elvként hirdették a. „békés utat", amelyet ráadásul a maguk módján, reformista módon, elvileg minden országra és minden fejlődési szakaszra értelmeztek s megpróbálták a proletariátust a hatalomért vívott forradalmi harctól eléríteni. így tehát a hatalom kivívásának módja a különböző országokban, különböző időkben, különböző nemzetközi helyzetben nem lehet egyforma. Minden az osztályerők konkrét viszonyától, a munkásosztálynak és elllenfelének szervezettségi fokától, attól függ, hogy a munkásosztály tud-e a maga oldalára vonni szövetségeseket, elsősorban meg tudjae nyerni a parasztságot; és az egyes országok intézményeivel, szokásaival, hagyományaival is számolni kell. Lenin a következőkre hívta fel a figyelmet: „Marx nem kötötte magát — és a szocialista • forradalom jövendő vezetőit — a fordulat bizonyos formáihoz, útjaihoz és módjaihoz, mert nagyon jól tudta, milyen rengeteg új probléma fog akkor felmerülni, hogy mennyire megváltozik a fordulat folyamán az egész helyzet, milyen gyakran és milyen erősen változik a helyzet a fordulat folyamán." íme, így értelmezte, így fogta fel Lenin a proletariátusnak a forradalmi harcban követendő taktikáját. A forradalom fő sajátossága a szervező,az alkotó és nem a romboló munka Történelmileg úgy alakult a helyzet — vélte Marx és Lenin — hogy az országok nagy többségében a proletárhatalom kivívásának törvénye, fö útja a fegyveres felkelés lesz, a békés utat a dolgozók számára kedvező kivételnek tekintették, de sohasem hagyták figyelmen kívül az ilyen békés út lehetőségét. Lenin mindig hangsúlyozta, hogy „a munkásosztály persze szívesebben venné békés úton kezébe a hatalmat". Igen fontos rámutatni arra, Lenin úgy vélte, Ijogy azokban az esetekben is, amikor a proletariátus kénytelen erőszakhoz folyamodni, a forradalom állandó fő sajátossága és győzelmének feltétele a szervező, az alkotó és nem a romboló munka. Lenin J. M. Szverdlov emlékére mondott beszédében kijelentette: „Kétséqtelen. hoqy e nélkül a vonás nélkül — forradalmi erőszak nélkül — a proletariátus nem qyözhetett volna, de nem férhet kétséq ahhoz sem. hogv a forradalmi erőszak a forradalom fejlődésének csak bizonyos pillanataiban, csak meghatározott. különleges körülmények között volt a forradalom szükségszerű és jogos módszere. E forradalom sokkal mélyebb és állandóbb sajátsága és győzelmeinek feltétele a proletár tömegek. a dolaozók megszervezése volt és marad. A dolgozó millióknak ebben a megszervezésében rejlik a forradalom legkedvezőbb feltétele, győzelmeinek legmélyebb forrása." A megváltozott körülmények teszik lehetővé egyes országokban a békés átmenetet Lenin halála óta a világhelyzet lényegesen megváltozott. Ez ad lehetőséget központi bizottságunknak, hogy uqvanarról az elvi, marxista—leninista álláspontról az úi helyzetben új módon vesse fel azt a kérdést, hogy a különböző országokban az átmenet a szocializmusba milyen formát ölt. A nemzetközi helyzet gyökeres változásának fö tényezője a hatalmas szocialista tábor létrejötte, növekedése és megerősödése. A Szovjetunióban felépült a szocialista társadalom, ovors léptekkel halad a szocializmus építésének útján a hatalmas Kína. a népi demokratikus orszáqok. A szocialista vüáarendszer létrejött, megerősödött. fejlődik.

1 a kapitalista világrendszer pediq válsáqos helyzetben van. meqqyenqült. eqvik állását a másik után veszti el. Mindinkább szétesik a gyarmati rendszer. amelv réqen a kapitalizmus fontos tartaléka volt. A szabad fejlődés útjára léptek India, Burma, Indonézia. Egyiptom népei, szabadsáqra és teljes füqqetlenséqre tör Ázsia, Afrika. Latin-Amerika qvarmati és füqqö orszáoainak minden népe. A tőkés országokban fokozódott a munkásosztály szervezettsége és nőtt osztálvöntudata. És most. amikor meqvizsgáljuk a forradalom ielenleqi útjainak kérdését mindenegyes orszáqban és világméretekben eqvaránt. pontosan számba kell vennünk az osztályharcok viszonyát és ebből kell kiindulnunk, amint ezt a maga ideiében Marx és Lenin tette. Mindenki megértheti, hogv korunkban egyetlen ország sem fejlődhet elszigetelten, anélkül, hogv más orszá-i gok bizonyos fokig ne befolyásolnák. Már Lenin előre látta, hogv eqy kicsiny tőkés országban, ha már sok szocialista ország van. az átmenet- a szocializmusba békés úton történhet. Lenin rámutatott: nemcsak egy országon belül kell figyelembe venni az osztályerőviszonyokat, hanem azt is, hogy a szomszéd országokban már győzött a szocializmus. Mindezek alapján a központi bizottság beszámolója arra a következtetésre jut, hogy a jelenlegi viszonyok között egyes országokban reális lehetőség a békés út a szocializmusba való átmenetre. Más szavakkal, a munkásosztálynak az egyes országokban az ottani osztályeróviszonyok és a fent jellemzett kedvező általános helyzet következtében lehetősége nyílik arra, hogy a szövetségben az általa vezetett parasztsággal, egyesítse a nép többségét és békés úton, fegyveres felkelés, polgárháború nélkül, a meglevő parlamenti intézményeket felhasználva, hatalomra jusson. A forradalom fejlődésének békés útja természetesen csak a munkásosztály ereje, szervezettsége és osztályöntudata következtében lehetséges. Más esetekben, amikor a burzsoáziának erős katonai és rendőri apparátusa van, hogy megvédje uralmát, valószínűleg fegyveres harcot kényszerít a proletariátusra, s erre a munkásosztálynak jő eleve fel kell készülnie. A központi bizottság kérdésfeltevésének helyességéről meggyőznek a forradalmi marxizmus—leninizmusnak az életben igazolódott elméleti tételei. Lenin halála óta több mint tíz országban gypzött a szocialista forradalom. Hogyan történt ez? Lássuk Kínát. E nagy országban évtizedeken át polgárháború dúlt. Itt sokáig tartottak a forradalmi hadseregek súlyos, véres harcai a külföldi imperialisták és a földesurak, meg a komprádor burzsoázia ellenforradalmi erői ellen. A proletariátus és kommunista pártja, miután vezető helyzetet vívott ki és az antifeudális, antiimperialista forradalomban fegyveres harccal győzött, biztosította a szocialista átalakuláshoz vezető békés út lehetőségét. A leninizmus meghódította Kína legjobb millióinak eszét és szívét. A leninizmus megmutatva a kínai népnek a szocializmushoz vezető igaz utat, kínai talajon is felvirágzott és a nagy kínai forradalom tapasztalataival gazdagodott. (Taps.) Kívánjuk a kínai kommunistáknak, hogy teijes sikerrel építsék a szocializmust e hatalmas keleti országban. (Taps.) Sajátos volt a forradalom menetének képe Jugoszláviában. Jugoszlávia Kommunista Pártja a fasiszta Németországnak a Szovjetunió ellen viselt háborúja kezdetén élére állt a fasiszta rabság ellen indított felkelésnek; a jugoszláv burzsoázia egy része emigrált, nem vett részt a fasizmus ellen vívott harcban, másik része a fasizmushoz csatlakozott, a megszálló rendszer kiszolgálója lett. Ezért a fasizmus ellen vívott jugoszláv partizánháború egybeolvadt a Jugoszláviát eláruló burzsoázia, és a földesurak elleni polgárháborúval. A kommunisták jugoszláv pártjához és a szocializmust sikeresen építő jugoszláv néphez fűződő erősödő barátságunknak és testvéri szövetségünknek a jugoszláv forradalom győzelme a forrása. (Taps.) Másként ment végbe a forradalom Csehszlovákiában. A háború után kialakult kedvező helyzet alapján itt a szocialita forradalom békés úton haladt, hatalomra jutottak a kommunisták. miután nemcsak a dolgozók hozzájuk közelálló pártjaival kötöttek szövetséget, hanem az általános nemzeti frontot támogató polgári pártokkal is. Csehszlovákia népei a forradalom békés fejlődésének útján győzedelmeskedtek. A maga módján, de szintén polgárháború nélkül jutott el a szocialista forradalom győzelméhez Bulgária, Románia, Magyarország, Lengyelország és a többi népi demókratikus ország munkásosztálya. Ilyenformán a történelem megcáfolhatatlanul bebizonyította, hogy igazuk van a kommunizmus tanítóinak, akik előre látták, hogy a fegyveres felkelés útján kívül a forradalom békés úton is fejlődhet. A forradalom mindig forradalom lesz, a reformizmus pedig meddő egy helyben topogás A kapitalista országok kommunista testvérpártjainak rendelkezésére áll az ismeretek kimeríthetetlen kincsesháza: a marxizmus-leninizmus glmélete; rendelkezésükre állnak saját gazdag és tanulságos gyakorlati tapasztalataik, valamint a Szovjetunió, Kína és a többi népi demokratikus ország történelmi győzelmeinek tanulságai. Akadhatnak olyan gyász-teoretikusok, könyvmolyok, vagy politikailag bárdolatlan emberek, akik felteszik a kérdést: ha így áll a dolog, mi a különbség a marxizmus és a reformizmus között, nem csúsztunk-e a revizionisták útjára? A reformisták és a revizionisták azelőtt is és most is, mindig csak arra törekedtek és törekednek, hogy a munkásosztály harcát leszűkítsék az apró reformokért, a tőkének a munka javára teendő kisebb engedményeiért vívandó küzdelemre; arra törekedtek, hogy megingathatatlanul fenntartva a tő-* kés rendszer uralmát, csak valamennyire könnyítsenek a munkások életviszonyain a kapitalizmusban. Lényegében a kapitalizmus szószólói voltak és azok ma is, nem revolucionisták, hanem evolucionisták, akik lemondanak a forradalomról, arról, hogy a dolgozók szerezzék meg a hatalmat, úgy gondolják, hogy apró, morzsányi „vívmányokkal" hosszú évek során valamikor mégiscsak el lehet jutni a szocializmushoz. Lehetséges, hoqy néhányuk nem «jy gondolja, de a népet ily módon csapják be. (Élénkség a teremben.) Ismeretes, hogy egyes szocialista pártok megszerezték a parlamenti többséget, sőt több országban szocialista kormány volt és van ma is.. Ámde itt is csak egyes kisebb engedményekre szorítkoznak a munkások javára, és nem épül semmiféle szocializmus. Arra van szükség, hogy a társadalom állami irányítása a munkásosztály kezébe kerüljön, hogy "a munkásosztály ne csak szervezett legyen, hanem politikailag is, elméletileg is felkészült legyen a harcra a szocializmusért, ne elégedjék meg a kapitalisták asztaláról lehulló morzsákkal, hanem a többség megszerzése után vegye kezébe a hatalmat, és szüntesse meg a fö termelési eszközök magántulajdonát. A történelmi materializmus arra tanít, hogy L kapitalizmus felváltása a szocializmussal, az osztálytársadalom felváltása az osztály nélküli társadalommal: forradalmi ugrás. Ez až átmenet lényegében azt jelenti, hogy az egyik társadalmi rendét forradalmi úton felváltja egy másik társadalmi rend. Ennélfogva a kapitalizmusból a szocializmusba vezető mindennemű átmenet, a társadalmi viszonyokban végbemenő fordulat: többé vagy kevésbé éles forradalom, de forradalom, amelyen minden nép keresztülmegy. A hatalom átvétele a nép által, a fordulat a termelési eszközök tulajdonában, az áttérés a magántulajdon formájáról a társadalmi tulajdon formájára — ez a legnagyobb történelmi fordulat. Ezért nem szabad a reformizmussal összekeverni azt a kérdést, hogy lehetséges-e a forradalom békés fejlődésének útja egyes országokban. Ne felejtsük el, hogy a forradálom — akár békés, akár nem békés — mindig forradalom lesz, a reformizmus pedig mindiq meddő eqy helyben topogás. Ezért a munkásosztálynak, hogy győzhessen, lankadatlanul harcolnia kell a reformizmus és a soraiban keletkezett reformista ábrándok ellen. (Folytatás a 4. oldalon) U J S / " <\ 1956. február 20. U