Új Szó, 1956. február (9. évfolyam, 32-60.szám)

1956-02-16 / 47. szám, csütörtök

A Központi Bizottság beszámolója az SZKP XX. kongresszusán (Folytatás az 1. oldalról) nyújtunk egymásnak a gazdaság, a technika, a tudomány és a kultúra fejlesztéséhez. Ez testvéri kötelesséerösebb a szocializmus egész tábora, annál biztosabb lesz az e nagy táborhoz tartozó minden egyes ország sza"dsS-ának és füooetlenségének, gazI dasági és kulturális virágzásának záA szocialista rendszer győzelmesen halad előre, nem ismer válságokat és megrázkódtatásokat. Nagy áldást hoz a szocializmus országainak népeire, bebizonyítja döntő fölényét a kapiI talista rendszer felett. günk a szocialista tábor iránt. Minél loga. 2. A kapitalista országok gazdasági helyzete és a kapitalista rendszer ellentmondásainak további éleződése Á fenti táblázatból látható, hogy 1955-ben az egész kapitalista világ ipari termelése 93 százalékkal múlta felül az 1929-es színvonalat. Azt jelenti-e ez, hogy a kapitalizmusnak sikerült leküzdenie belső ellentmondásait és sikerült megszilárdulnia? Nem, nem jelenti azt. A világkapitalizmus gazdasága rendkívül egyenlőtlenül fejlődik és még ingatagabb lett. Olyan régi kapitalista országokban, mint Anglia és Franciaország, a háborút követő évtizedben növekedett az ipar termelése, ez a növekedés azonban lassú és ellentmondásos. Olyan legyőzött országokban, mint Nyugat-Németország és Olaszország, a termelés háború előtti színvonalát csak 1949—19^0-ben érték el. Japánban az ipari termelés az 1944-es színvonalon áll. Az Egyesült Államokban, a kapitalizmus legfőbb országában a háború befejezése óta három ízben esett vissza jelentősen a termelés, sőt 1948 végétől kezdve az Egyesült Államokban komoly gazdasági válság kezdett kifejlődni, amelyet azután a koreai háborúval összefüggő erőltetett fegyverkezési hajsza állított meg. Az ipari termelés ingatagságához járul még a legtöbb kapitalista állam pénzügyi helyzetének bizonytalansága, a hatalmas arányú papírpénz-ki bocsátás, és a valuta elértéktelenedése. Ehhez hozzá kell tenni még a több országban mutatkozó agrárválságot, valamint a kapitalista piacon az utóbbi években megfigyelhető világkereskedelmi pangást. Tovább mélyül a kapitalizmus általános válsága. A kapitalizmus megoldhatatlan ellentmondása — a modern termslőarők és a kapitalista termelési viszonyok ellentmondása még inkább kiéleződött. A modern technika gyors fejlődése nem cáfolja meg, hanem aláhúzza ezt az ellentmondást. Meg kell mondani: a marxizmuslenin zmus híveitől mindig távol állott az az elképzelés, hogy a kapitalizmus általános válsága teljes pangást, a termelésnek és a technikai haladásnak a megállását jelenti. V. I. Lenin rámutatott, hogy a kapita'lziiius rothadásának általános ten ť :nc:ája ,iem zárja ki a technikai Ivaladást és a termelés fellendülését üz egyik vagy a másik időszakban „Hiba volna azt gondolni — írta Lenin —, hogy ez a rothadási tend;: icia kizárja a kapitalizmus gyor.> növekedését; nem, egyes iparágak, a burzsoázia egyes rétegei, egyes országok az imperializmus korszakában hol nagyobb, hol kisebb mértékben majd ezt, majd azt a tendenciát mutatják." Ezért figyelmesen követnünk kell -a kapitalizmus gazdaságát, nem szabad leegyszerűsítve felfognunk az imperializmus rothedásáról szóló lenini tételt, hanem mind jobban tanulmányoznunk kell, mit eredményez a tőkés országokban a tudomány és a technika, hogy a szocializmus érdekében felhasználjuk a világ technikai haladásának eredményeit. Ami a kapitalista országok termelésének növekedését illeti, nem mondhatjuk, hogy ez a beszámolási időszakban egészséges gazdasági alapon ment volna végbe. A növekedést a következő alapvető tényezők hatása magyarázza meg: Először: A gazdaság militarizálása és a fegyverkezési hajsza. A növekedés távolról sem minden iparágra terjedt ki. A fogyasztási cikkeket előállító ipar lényegesen elmarad izoktól az iparágaktól, amelyek így agy amúgy kapcsolatban vannak a fegyvergyártással öt év alatt (19: 3—1954 között) a katonai megrendelések kifizetésére fordított állani'' kiadások összege az Egyesült Államokban négyszeresére, Angiiéban több mint négyszeresére, Franciaorsz iban háromszorosára nőtt. Világos liogy a haditermelés e szokatlanul gyors üteme hatással volt ezekben az országokban az ipari termelés általános színvonalára. Másodszor: A termelés növekedését előmozdította a vezető tőkés országok külső gazdasági terjeszkedésének fokozódása A kapitalista világpiacon olyan országok számára, mint az Egyesült Államok, részb n pedig, Anglia ós Franciaország ideiglenes i kedvező helyzet alakult ki. 2

' S/Ci 1956. február 16. A versengő országok közül néhány évre kiesett Németország, Japán és Olaszország. A nyugat-európai országpkban a pusztítás égető szükségletet teremtett az élelmiszerben és más, közszükségleti cikkekben. Az Egyesült Államok ezt maximálisan kihasználta a „Marshall-terv" és más emeltyűk igénybevételével. Harmadszor: Nagy szerepe volt az állótőke felújításának. Az európai tőkés országokban a harmincas évek válságai és depressziói miatt, majd a háború miatt lényegében 15—20 éven át nem újították fel az alapvető termelőberendezést. A háború éveiben erősen elhasználódott és megrongálódott állótőke korszerűsítése csak 1951—1954. között lendült fel igazán. Ez lehetővé tette, hogy jelentősen növeljék a berendezések gyártását. Végül negyedszer: A tőkés országok a munkásosztály kizsákmányolásának nagyarányú fokozása és a dolgozók életszínvonalának csökkentése révén tudták növelni ipari termelésüket. A fontosabb tőkés országokban az elmúlt négy év alatt az egy munkásra eső átlagos évi ipari termelés 10—25 százalékkal növekedett De az árucikkek áfainak, a lakbérnek és egyéb kiadásoknak óriási mérvű emelkedése következtében számos kapitalista országban a reálbér a náború előtti színvonal alatt van Ezenkívül figyelembe ,kell venni a dolgozók vállára nehezedő súlyos Jagyverkezési költségeket. Az Amerikai Egyesült Államokban az egy főre eső katonai kiadások 1913—14-ben 3,5 dollárt tettek ki. 1929—30-ban 7 dollárt, 1954—55-ben 250 dollárt, vagyis az említett időszakban több kapitalista országban roppant tömegű értékesítetlen mezőgazdasági termék halmozódott lel. A kormányok, különösen az Egyesült Államok kormánya, minden eszközzel igyekeznek csökkenteni a vetésterületet és a termést. És ezt akkor teszik, amikor Délkelet-Ázsia és Afrika hatalmas területein emberek milliói éheznek, sőt magukban a gyarmattartó anyaországokban is széles réteg van, amely igen rosszul táplálkozik Az a körülmény, hogy nő a termelés, hogy észrevehető bizonyos technikai haladás, és hogy gyors ütemben nő a munka intenzitása, a belső piac pedig nem szélesedik, hanem — éppen ellenkezőleg — viszonylag szűkül — kikerülhetetlenül új gazdasági válságokat és megrázkódtatásokat hiv életre a kapitalista országokban. A kapitalisták és érdekeik tudós védelmezői azt az „elméletet" terjesztik, hogy a fegyvergyártás szakadatlan fokozásával meg lehet menekülni a gazdasági válságoktól. A marxista-leninista tudomány képviselői nem egyszer rámutattak arra, hogy ezek üres illúziók. A fegyverkezési hajsza nem gyógyítja a betegséget, hanem súlyosbítja. És minét átfogóbban militarizálják a gazdaság' életet, annál súlyosabbak lesznek ennek következményei a kapitalizmusra nézve. A kapitalista körök képviselői különös reményeket fűznek a gazdasági élet állami szabályozásához. A monopoltőke közvetlenül maga alá rendeli az állami szerveket, saját képviselőit helyezi el bennük és arra kényszeríti az államot, hogy a monopóliumok érdekében „szabályozza" az ország gazdaságát Az állami szervek megkísérlik fenntartani az üzleti aktivitást — milliárdos megrendelésemint hetvenszeresre emelkedtek. Angliában az egy főre eső katonai i kiadások az 1913—14. költségvetési j seket adnak a társaságoknak, kedév 1,7 font sterlingjéről 1929-30- j vezményekben és állami támogatásban 2,5 font sterlingre emelkedtek, ban részesítik őket, szabályozzák a 1954—55-ben pedig 29,3 font ster- j munkabéreket, és számos cikk árát, lingre. Ezeket az óriási kiadásokat j felvásárolják a feleslegeket, finanaz egyenes és közvetett adók szün- í szírozzák a kivitelt. Az áltelen emelése révén fedezik. Súlyosan nehezedik a dolgozók helyzetére a munkanélküliség. Az Amerikai Egyesült Államokban 1955ben, vagyis abban az esztendőben, amelyet a burzsoá közgazdászok azúgvnevezett „stabil emelkedés" időszakaként emlegettek, a hivatalos adatok szerint körülbelül hárommillió teljes munkanélküli és több mint kilencmillió részleges munkanélküli volt. A Német Szövetségi Köztársaságban 1955-ben a hivatalos adatok körülbelül egymillió teljes munkanélküliről számolnak be. Olaszországban — ahol a munkanélküliség a háború" után különösen tömeges és krónikus jelleget öltött — 1955-ben kétmillió teljes munkanélkülit és ugyanannyi részleges munkanélkülit tartottak nyilván. Japánban 1954-ben a hivatalos adatok szerint 600 000 teljes munkanélkülit és majdnem kilencmillió részleges munkanélkülit mutatnak ki. Melyek azok a tényezők, amelyek különös szerepet játszottak a háború után a kapitalista termelés fokozásában? A kapitalista világ jelenleg ahhoz a határhoz érkezik el, ahol egész sor ideiglenesen ható tényező ösztönző ereje kimerül. E tényezők egyike-másika, mint például az állótőke tömeges felújítása, s a külső piacokon kialakult kedvező helyzet, csak a nehéz és hosszú háborút közvetlenül követő időszakot jellemezte. A többi tényező általában csupán a termelés ideiglenes növekedését idézheti elő. A kapitalista gazdaság belső erői, amelyek alapján a kapitalizmus a múltban növelte termelését, egyre gyengébben hatnak. Ma a kapitalizmus, ha növelni akarja termelését, mindinkább mesterséges tényezők alkalmazására szorul. Nyugaton egyes körökben a jelenlegi konjunktúra talaján újra „felvirágzásról" beszélnek. Azt próbálják bebizonyítani, hogy — úgymond — a marxista válságelmélet „elavult". A burzsoá közgazdászok hallgatnak ar: 1, hogy csakis a kapitalizmus számára kedvező körülmények ideiglenes,összejátszása tartóztatta fel a felszínbe tört válságjelenségeknek mélyreható gazdasági válságba való átnövését. Még most is, a konjunktúra élénkülésének időszakában, érezhetők a lappangó válságjelenségek. A termelőkapacitások kihasználása igen alacsony. Az Egyesült Államokban veszélyes méreteket értek el az árulíészletf k. Ugyanez áll a fogyasztói h'telre. A helyzetet kiélezi, hogy egész sor lam beavatkozása a gazdasági életbe azonban nem küszöböli ki a kapitalista rendszer alapyptő hibáit. Az állam nem képes megszüntetni a kapitalista gazdaság objektív törvényeit, amelyek termelési anarchiát és gazdasági válságokat idéznek elő. A válságok magában a kapitalizmus természetében rejlenek, s ezért elkerülhetetlenek. A kapitalizmus gazdasági kilátásait sok tekintetben a kapitalista világpiacon uralkodó helyzet határozza meg. Az utóbbi években itt lényeges változások történtek. Az Egyesült Államok elveszti monopolhelyzetét, amellyel a háború utáni első években még rendelkezett. Más országok konkurrenciája köv4tkeztében az Egyesült Államok százalékos részvétele a világexportban, miután 1947-ben 32,5 százalékkal elérte csúcsát, rohamosan hanyatlott, s az utóbbi években 19 százalékra esett vissza 1947—48-ban a kapitalista világ ipari termelésének majdnem háromötöde esett az Egyesült Államokra, jelenleg pedig fele. , Az Egyesült Államok már túlhaladt háború utáni gazdasági lehetőségei kihasználásának tetőpontján, új piacokra pedig nincs kilátás. Tehát a termelés további komoly növekedésére sincs kilátás. Különösen kiéleződött a helyzet a kapitalista világpiacon azután, hogy újból felbukkant ott Nyugat-Németország és Japán. Ezek az országok, akárcsak Anglia és Franciaország, majdnem visszaszerezték háború előtti pozícióikat a világpiacon. Minden egyes ország kivitelének további növelése ma csakis a konkurrensekkel folytatott elkeseredett harcban lehetséges. Anglia elégedetlen Nyugat-Németország és Japán növekvő aktivitása miatt. Nyugat-Németország és Japán elégedetlen amiatt, hogy Anglia nem bocsátja be őket sajái piacaira. De együttesen több mint elegendő okuk van arra, hogy elégedetlenek legyenek az Egyesült Államokkal, amely egyoldalú kereskedelmet folytatva, dezorganizálja a világpiacot és elzárja saját piacát a külföldi áruk elől, megtiltja a kereskedelmet a Kelettel, mezőgazdasági dömpinghez és más olyan intézkedésekhez folyamodik, amelyek súlyosan érintenek más országokat A kapitalista országok között mind'nagyobb erővel lángol fel a gazdasági harc. A legfőbb ellentét, mint korábban is, az Egyesült Államok és NagyBritannia között van. Az angol-amorikai antagonizmus a kérdések nag\ körére terjed ki. Az óceánon túl konkurrehsek az „atlanti szolidaritás" jegyében megkaparintják a brit birodalom alapvető hadászati és gazdasági pozícióit, igyekszenek megvetni lábukat a b'rodalmi közlekedési vonalakon, megszűntetni a kedvezményezés rendszerét, igyekeznek alá rendelni mag-iknak a sterling-övezetet, Nem meglepő, hogy Angliában, akárcsak Franciaországban, erősödik az a törekvés, hogy véget vessenek az olyan helyzetnek, amelyben az „atlanti szolidaritás" csupán az egyik félnek előnyös. Különösen kiélezi a világpiaci helyzetet Nyugat-Németország gazdasági hatalmának újjászületése. Két világháború tapasztalatai bizonyítják, hogy a német monopóliumok a piacokért harcolva nem riadnak vissza semmitől sem. Ezzel kapcsolatban kiéleződik a helyzet Nyugat-Európában is, minthogy a gyorsan erősödő német vetélytárs megjelenése nem ígér semmi jót Franciaországnak és Angliának, különösen akkor, ha továbbkergetik a mi'itarizálás útján. Kiéleződik a helyzet magában Nyugat-Németországban is, mert a konszernek és monopóliumok feltámadása fokozza azon erők újjászületésének veszélyét, amelyek annak idején hatalomra juttatták a fasizmust. A piackérdés még élesebbé válik azáltal, hogy a kapitalista világpiac határai az ú.i, növekvő szocialista világpiac kialakultával mindinkább öszszeszükülnek. Ezenkívül a gyarmati elnyomás alól felszabadult, gazdaságilag elmaradott országok hozzálátnak saját iparuk megteremtéséhez, ami okvetlenül az iparcikkek értékesítési piacának további- szűküléséhez vezet. Mindez azt jelenti, hogy az imperialista táboron belül tovább éleződik az értékesítési piacokért és az érdekszférákért vívott harc. A kapitalista országok jelenlegi helyzetére továbbá a szociális ellentétek szüntelen éleződése jellemző. A háború utáni években a sztrájkharc méretei jelentősen megnövekedtek a háború előttihez viszonyítva, annak ellenére, hogy a tőkés államok rendkívül kegyetlen munkásellenes törvényeket hoztak, a munkaügyi konfi.ktusok kormánybeavatkozással történő „szabályozásához" és a szakszervezeti jogok korlátozásához folyamodtak. Tizenegy országból (Egyesült Államok, Anglia, Franciaország, Nyugat-Németország, Japán, Kanada, Ausztrália, Svédország, Belgium, Hollandia, Argentína) öszszegyűjtött hivatalos és természetesen szépített adatok arról tanúskodnak, hogy ha összehasonlitifk a tíz háború előtti évet (1930—1939) a tíz háború utáni évvel (19'S—1954), kiderül, hogy a sztrájkok száma 67 000ről 101 000-re, a sztrájkolok száma 21 millióról 73 millióra, a sztrájkok következtében elvesztett munkanapok számr 240 millióról 627 millióra emelkedett. Mint látható, a háború utáni évtizedben a sztrájkok száma a háború előtti azonos időszakhoz képest másfélszeresre növekedett, a sztrájkolók és a veszendőbe ment munkanapok száma pedig többszörösen meghaladja a háború előtti színvonalat. Ez azt jelenti, hogy a munkásosztály harca a kapitalista elnyomás ellen mind aktívabbá és kitartóbbá válik. Különösen tömeges és éles jelleget öltött a sztrájkmozgalom Fran-, ciaországban, Olaszországban. Japánban, az Amerikai Egyesült Államokban és Angliában, s az utolsó években Nyugat-Németországban is. A háború utáni időszak jellemző vonása, hogy a munkásosztály mind határozottabban foglal állást az alapvető politikai kérdésekben. Sok nagy szakszervezet, politikai irányzatától függetlenül, mind tevékenyebben száll síkra a nemzetközi feszültség enyhítéséért és a fegyverkezési hajsza megszüntetéséért. A francia 'és az olasz munkásosztály, a Francia Kommunista Párt, Olaszország kommunistái és szocialistái kiemelkedő sikereket arattak a parlamenti választásokon. Ezek a sikerek azt mutatják, hogy a munkásosztály pártjai kivívták országaikban a lakosság nagy tömegeinek szeretetét és bizalmát. Milyen következtetéseket kell levonni a tőkés országok helyzetének elemzéséből ? A kapitalista világban a mélyreható ellentétek növekedése jellemzi a helyzetet. Fokozódik az ellentét a termelés társadalmi jellege és a kisajátítás magánkapitalista formája között, a termelés növekedése és a fizetőképes kereslet csökkenése között, ami gazdasági válságokat idéz elő Növekednek a kapitalista államok egymás közti ellentétei; ezek az államok fokozottan harcolnak egymás ellen az értékesítési piacokért és a befolyási övezetekért. Nőnek és mélyülnek a szociális ellentétek, fokozódik az a harc, ámelyet a munkásosztály, a széles néptömegek vívnak létfontosságú jogaikért és érdekeikért. Ilyenformán a kapitalizmus eltéríthetetlenül új gazdasági és társadalmi megrázkódtatások felé halad. 3. Az agresszív tömbök összetákolásának és a „hidegháború" szításának imperialista politikája. A népek harca a nemzetközi feszültség enyhítéséért Elvtársak! A nemzetközi viszonyokban a Szovjetunió Kommunista Partjának XIX. és XX. kongresszusa közötti időszakban nagy változások mentek végbe. Röviddel a második világháború befejezése után az Amerikai Egyesült Államok, Anglia és Franciaország politikájában mind erősebben kezdett érvényesüíjii a reakciós, militarista körök befolyása, eluralkodott náluk az a törekvés, hogy gazdasági és politikai nyomás, fenyegetések és háborús provokációk segítségével ráerőszakolják akaratukat más országokra. Ezt az irányzatot „erőpolitikának" nevezték el. Az „erőpolitikában" a mai imperializmus legagresszívebb köreinek az a törekvése jutott kifejezésre, hogy megszerezzék a világuralmat, elfojtsák a munkás-, demokratikus és nemzeti felszabadító mozgalmakat, kifejezésre jutottak továbbá a szocialista tábor elleni háborús kalandok tervei. A nemzetközi légkört megmérgezte a háborús pszichózis. A fegyverkezési hajsza mind iszonyúbb méreteket kezdett ölteni. Az Egyesült Államok határaitól ezer meg ezer kilométerre levő államok területén számos nagy amerikai katonai támaszpontot létesítettek. Ezek a Szovjetunió és a népi demokratikus országok ellen irányulnak. A szocialista tábor >rszágai ellen megkezdték az úgynevezett „hidegháborút". Mesterségesen kezdtek bizalmatlanságot szítani az államok között, a népeket egymás ellen uszították. Véres háborút robbantottak ki Koreában. Hosszú évekig folyt a háború Indokínában. A „hidegháború" sugalmazói katonai tömbök létrehozásának útjára léptek. Sok országot a nép akarata ellenére belerántottak zárt agresszív csoportosulásokba: az Északatlanti Tömbbe, a Nyugateurópai Unióba, a SEATOba (Délkelet-Ázsia), a bagdadi paktumba. A katonai tömbök szervezői el akarják hitetni, hogy védelmi célokból egyesülnek, hogy a „kommunista veszély" ellen akarnak védekezni. Ez azonban tiszta képmutatás. Tudjuk a történelemből, hogy az imperialista hatalmak mindig katonai tömbök öszszetákolásához folyamodtak, amikor a világ felosztását tervezték. Az „antikommunizmus" jelszavát most újra ködösítésre használják fel, ezzel takargatják egy ország világuralmi igényeit. Az új itt az, hogy az Egyesült Államok mindenféle tömbök és paktumok megteremtése révén meg akarja szilárdítani uralkodó helyzetét a kapitalista világban, minden tömbbeli szövetségesét saját akaratának végrehajtójává akarja lealacsonyítani. Az .erőpolitika" sugalmazói azt állítják, hogy — úgymond — ez a politika lehetetlenné teszi az úi háborút, mert biztosítja „a/ erők egyensúlyát" a nemzetközi küzdőtéren. Ez az álláspont igen elterjedt a nyugati államférfiak körében. Annál fontosabb, hogy teljesen felfedjük igaz értelmét. Lehet-e megszilárdítani a békét fegyverkezési hajsza segítségével? Azt hihetnők, már maga a kérdés ilyen feltevése is abszurdum. Pedig az „erőpolitika" hívei a fegyverkezési hajszát a béke fenntartásának legfőbb receptjeként állítják be! Egészen nyilvánvaló, hogy ha az államok a katonai erő növelése terén versengenek, a háborús veszély nem csökken, hanem növekszik. A fegyverkezési hajszanak, az „erőpolitikának", az agresszív tömbök öszszetákolása politikájának ki kellett éleznie, s valóban ki is élezte a nemzetközi helyzetet. Hyen volt a világesemények fejlődésének egyik iránya a beszámolóban felölelt időszakban. De ezekben az években a nemzetközi küzdőtéren más folyamatok is végbementek, s ezek megmutatták, hogv a mai világban korántsin' s minden alárendelve a monopolista körök mindenhatóságának. Döntő jelentőségű a szocializmus, a demokrácia és a béke erőinek, a nemzeti felszabadító mozgalom erőinek szüntelen gyarapodása. Ebben az időben a Szovjetunió a Kínai Népköztársaság és a többi szocialista ország külpolitikai helyzete még jobban megszilárdult. mérhetetlenül megnőtt a tekintélyük, s összehasonlíthatatlenul kiszélesedtek nemzetközi karcolataik. (Folytatás a 3 oldalon.)