Új Szó, 1956. január (9. évfolyam, 1-31.szám)

1956-01-01 / 01. szám, vasárnap

A szo

vjet emberek mindig a békés egymás mellett élésnek lenini útján haladtak és fognak haladni a jövőben is Az imperialisták segítsége szolgai feltételekhez kötött könyöradomány A gyarmatosítók dollárt adnak „segítség" formájában azzal, hogy azután tíz dollárt vegyenek vissza egy dollár fejében azoknak a népeknek a kizsákmányolása révén, amelyek elfogadták ezt a „segítséget". Miután ezt elérték, politikailag is leigázzák a népeket. Ezek a gyarmatosítók uralmának „Üj formái". És ez nemcsak az ázsiai, afrikai országokra vagy más, úgynevezett fejletlen országokra vonatkozik. Az Amerikai Egyesült Államok monopolistái ma a „segítség" ilyen formáival lázas buzgalommal behatolnak az európai országokba is. Hiszen a NATO-nak is erősen ilyen szaga van. Mivel magyarázható meg az Amerikai Egyesült Államok effajta „jó szive", amikor ingyen ad fegyvert az európai országoknak, köztük Nyugat-Németországnak, amely maja is egészen fejlett ország? Ugyanez a céljuk: aranylánccal akarják magukhoz kötni nemcsak a fejletlen, hanem az igen fejlett országokat is. Amikor mi leleplezzük ezt a politikát, azt mondjuk, hogy a NATO és a többi hasonló tömb olyan szervezet, amelynek messzemenő politikai as gazdasági céljai vannak. Azt mondják, a NATO1 azért alapították, mert a Szovjetuniónak agressziós szándékai vannak és ezért meg kell teremteni a NATO-államok valamilyen rendkívül erős egyesült hadseregét és ezt keli szembeállítani a Szovjetunióval és a szocialista tábor valamennyi országával. Nem nehéz kitalálni, kinek és miért van szüksége erre a hazugságra. Erre a hazugságra azért van szükség, hogy eltereljék a nép figyelmét azókról a változásokról, amelyek az Egyesült Államok monopolistáitól mind függetlenebbé váló országokban végbemennek. De már most kezd szertefoszlani a mesterségesen teremtett délibáb és az emberek egyre jobban megkülönböztetik, hol van az igazság és hol van a hazugság. Az emberek kezdenek így gondol•Jfözni: ha a Szovjetunió valóban háborúval akarna utat törni az új társadalmi rendnek más országokban, akkor ezt már rég megtette volna. És valóban, ki nem tudja, hogy a háború végén a legerősebb hadserege a szovjet országnak volt? Semmi sem akadályom akkor a Szovjetuniót abban, hogy előre vezényelje mozgósított hadseregeit és elfoglalja egész Európát. Ez azonban nem történt meg s nern is történhetett meg. Jól ismerjük a marxizmus-leninizmusnak azt a tételét, hogy a forradalmakat nem exportálják, hanem maguk a népek hajtják végre, amelyek felszabadulásukért harcolnak. A szovjet emberek mindig a békés egymás mellett élésnek a nayy Lenin által kijelölt útján haladtak es fognak haladni a jövőben is, aineiy út kizárja a más államok belügyeibe való beavatkozást. (Hosszantartó taps.) Miért szítottak hát a háború befejezése után egyes imperialista körök háborús hisztériát, hogy megfélemlítsék a népeket az állítólagos „szovjet veszedelemmel"? önző célból tették ezt. Céljuk világos: az imperialistáknak azért van erre szükségük, hogy büntetlenül fosztogathassák a népet, az óriási adók révén fejleszthessék a hadiipart, mort e/ a háborúra dolgozó monopóliumok főkolomposainak érdeke. Óriási tőkéket harácsolnak össze ezer;. Elég megemlítenünk, hogy az Egyesült Államok nagy monopóliuma inait ma jó kétszer annyi profitjuk van o hadianyagtermelésből, mint a háború idején. 1955-ben az amerikai társaságok profitja előzetes adatok szerint 43 milliárd dollár. A monopolistáknak tehát van pénzük arra, hogy úgynevezett „segítséget" nyújtsanak azoknak az országoknak, amelveket az Egyesült Államok be akar vonni befolyási övezetébe. Lényegéhnn ez netn segítség, hanem könyöradomány, amely szolgai feltételekhez van kötve. A Szovjetunió elítéli ezt a politikát. A Szovjetunió az összes országokkal való kölcsönös kapcsolatát az egyenjogúságra és a kölcsönös elő8

ÚJ SZÖ 1956. január 1. nyökre, a más országok belügyeibe való be nem avatkozásra alapozza. Amikor gazdasági vagy műszaki segítséget nyújtunk valamelyik országnak, barátokként, feltételek nélkül tesszük azt. Nincs felesleges tőkénk. Gazdaságunk tervszerint működik. Nem érdekünk a tőkeexport, sem az áruexport, hiszen annyi árut tarmelünk, amennyi országunknak, szövetségeseiknek és a külföldi országokkal folytatott kereskedelemhez szükségfe. Némely áruból egyelőre még kevesebbet termelünk, mint amennyi az ország növekvő szükségleteinek kielégítéséhez kell. És mégis, «nnek ellenére kötelességünknek tartjuk, hogy megosztozzunk barátainkkal, testvéri módon segítsük őket. Az ilyen kölcsönösen előnyös feltételek mellett nyújtott segítség kölcsönösen hasznos. Barátaink látják, hogy önzetlen segítséget kapnak tőlünk belső erőforrásaink felhasználásával. Barátaink ezt feltétlenül értékelik, mert ez becsületes szándékainkat bizonyítja. A monopolistáknak ilyen körülmények között valahogyan át kell állitódniok. Egyes józanabb burzsoá személyiségek sr.ost arról beszélnek, hogy fokozni kell a gazdasági segítséget, amelvben a tőkés országok az elmaradott országokat részesítik. Ez nem rossz dolog. Nyújtsanak a tőkés országok ilyen segítséget. Sokkal jobb ez annál, mintha katonai tömbökbe és szövetségekbe vonják be ezeket az országokat. Ezt a segítséget, amelyet a tőkés országok szándékoznak nyújtani azoknak az országoknak, amelyek nemrég vívták ki függetlenKüldött elvtársak! Sem mi, sem indiai barátaink nem India vagy a Szovjetunió más államokhoz fűződő baráti kapcsolatainak kárára akarjuk fejleszteni és erősíteni egymás közti baráti kapcsolatainkat. Minden állammal való barátságot akarunk. Ezért örülünk azoknak a baráti kapcsolatoknak, amelyeket barátaink és más államok között fejlődnek, köztük olyan államokkal, amelyekkel mi talán valamilyen okból némileg feszült, hűvös viszonyban vagyunk. Barátunk — amelynek Indiát, tartjuk — révén reméljük, hogy megjavulnak kapcsolataink ezekkel az államokkal. Mindig őszintén a minden országgal való, köztük a kapitalista országokkal való barátságra törekedtünk és törekszünk, így szeretnénk barátságban élni a többi között a legerősebb kapitalista országokkal, az Amerikai Egyesült Államokkal, Angliával és Franciaországgal. Ha ezt elérnénk és ez főként nem tőlünk, hanem az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország kormányától és népétől függ — ez megteremtené a két rendszer valóban békés egymás mellett élésének és versenyének feltételeit. Sajnos, eddig ezt még nem értük el, de nem mondunk le a reményről és nem fogjuk kímélni erőinket, dolgozni fogunk ezért. (Taps.) Maradéktalanul megértjük és támogatjuk India vezetőinek álláspontját, akik kijelentették, hogy India semleges helyzetet foglal el közöttünk és más államok között. India valóban semleges állam, bizalmat és megbecsülést érdemel mind a mi részünkről, mind más államok részéről. A legtestvéribb kapcsolatokat tartjuk fenn a nagy Kínai Népköztársasággal. Országaink népei testvérek. Jó, baráti kapcsolataink alakultak ki az Indiai Köztársasággal, amelyek egyre erősödnek. A Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság és az Indiai Köztársaság pedig az emberiség felét teszik ki és hatalmas erő a világ békéjének megőrzéséért és megszilárdításáért folyó harcban. (Viharos taps.) Küldött elvtársak! Egyes külföldi politikusok, továbbá az eseményekben eligazodni legkevésbé sem tudó burzsoá újságírók indiai, burmai és afganisztáni utazásunk eredményeivel foglalkozva és ezekben az ségüket, feltétlenül úgy kell tekinteni, mint a Szovjetunió által ezen országoknak nyújtott segítség sajátos fajtáját. Hiszen, ha nem volna Szovjetunió, nyújtanának ta'.an a monopolista körök és az imperialista államok segítséget az elmaradott országoknak ? Természetesen nern. Ilyesmi azelőtt sohasem volt. (Élénkség a teremben, taps.) Mondottam már, hogy a kapitalista értelemben vett úgynevezett „ingyenes segítség" a valóságban azokhak a rabságba döntésére vezethet, akiknek nyújtják, ha ezekben az országokban válogatás nélkül kezelik az Ilyen segítséget. Macmillan úr, Anglia volt külügyminisztere nemrég végigtekintett a konzervatív kormány sikerein és a többi között kijelentette, hogy ez a kormány sikeres megoldást ért el Iránnal. Ennek következtében bőséges áradatban ömlött Angliába az abadáni kőolaj. De hiszen Irán kincse az, ami ömlik. Arany ömlik Iránból az angol-amerikai, holland és francia bankok pincéjébe. Irán népei pedig szükséget szenvednek. Ezek a bankok „segítséget" nyújtanak Iránnak, viszont potom áron elharácsolják az Iráni kőolajat ée gazdagodnak az iráni nép Ínségén és nyomorán. Nem mondjuk Ázsia népeinek, hogy ne fogadják el azt a segítséget, amelyet az amerikai és angol monopolisták ajánlanak fel nekik. De becsületesen figyelmeztetjük őket, hogy óvatosaknak kell lenniök az ilyen „segítséggel", mert a monopolisták semmit sem tesznek ingyen. A tőke nem létezhet profit nélkül. országokban elhangzott beszédeinket elemezve azzal vádolják a Szovjetuniót, hogy elveti „Genf szellemét". Ez nem igaz. Tevékenyen kivettük részünket a nemzetközi feszültségnek abból az enyhítéséből, amelyet a genfr négyhatalmi kormányfői találkozó eredményezett. Nem a mi hibánk, hogy még nem születtek meg azok az eredmények, amelyekért a nemzetközi feszültség további enyhítésére és a béke megszilárdítására törekvő békeszerető népek harcolnak. Sajnos, be kell ismerni, hogy a nyugati hatalmak képviselői a kormányfői értekezleten nem mentek tovább a nemzetközi feszültség enyhítése hasznosságának puszta hangoztatásánál. Különösen vonatkozik ez külügyminisztereikre, — akik nem mutattak olyan óhajt, hogy komolyan dolgozni akarnak és erőfeszítéseket akarnak tenni a kormányfői értekezlet által eléjük tűzött célok megvalósítása érdekében. Ez arról tanúskodik, hogy a nyugati hatalmak kormányai, amelyek elküldték magasrangú képviselőiket, a négyhatalmi kormányfői értekezletre, nem óhajtották gyakorlatilag megoldani az értekezlet napirendjén szereplő kérdéseket. Amikor belementek ebbe az értekezletbe, a közvéleménynek engedtek, amely nyomást gyakorolt rájuk. A négyhatalmi kormányfői értekezlet összehívásának puszta ténye, azok a nyilatkozatok, amelyek ott elhangzottak, az a cselekvési program, amelyet a kormányfők* külügyminisztereik elé tűztek — mindez természetesen előmozdította a nemzetközi feszültség enyhülését, remélhetővé tett bizonyos olyan gyakorlati lépéseket, arrtelyek a háborús összetűzések elhárítására és a „hidegháború" megszüntetésére irányulnak. így született „Genf szelleme". A népek üdvözölték ezt, mert ők nyugalmat akarnak, azt akarják, hogy csökkentsék az adókat, a fegyverkezési kiadásokat, azt akarják, hogy e felbecsülhetetlen összegeket a népek életszínvonalának emelésére fordítsák. Ez a népek igazi óhaja. De éppen az, ami tetszik a népeknek, az, amiről a népek álmodnak, nem tetszik az atomés hidrogénbombákat, valamint egyéb fegyvereket gyártó kapitalistáknak. A fegyverzet csökkentésének, még inkább a leszerelésnek a kilátását a monopolisták úgy fogadták, mint kilátást profitjuk csökkenésére, amibe semmiképpen sem akarnak beleegyezni. Ez a magyarázata annak, hogy azok, akik a pusztító eszközöket gyártják és azok, akik akaratuk végrehajtói, s vezető tisztségeket töltenek be a kapitalista államokban, nyômban a négyhatalmi kormányfői értekezlet után Hruscsov elvtárs ezután az európai biztonságról és a német kérdésről beszélt, ismertette a Szovjetunió és a nyugati hatalmak álláspontját, majd nemcsak hogy meg sem próbálták Satékonyabbá tenni és kiterjeszteni „Genf szellemét", hanem ellenkezőleg, igyekeztek azt csírájában elpusztítani. Ami viszont a Szovjetuniót illett, képviselői mind a kormányfői találkozón, mind a négyhatalmi külügyminiszteri értekezleten minden tőlük telhetőt elkövettek a pozitív eredmény érdekében. kérdésének helyes megoldását? (Hoszszantartó taps.) Szeretném ezzel összefüggésben megemlíteni azt, hogy Faure francia Barátságban akarunk élni az Amerikai Egyesült Államokkal, Angliával és Franciaországgal I így folytatta: A jelenlegi körülmények között nincs reális lehetőség a két, annyira különböző német állam újraegyesítésére. De azt jelenti-e ez, hogy most nincs lehetőség az európai kollektív biztonság biztosítására és ezzel a világ békéjének biztosítására? Nem, ez nem jelenti azt. Az európai biztonság biztosításában, a béke megszilárdítása feltételeinek megteremtésében egyformán érdekelt Anglia és a Szovjetunió, Franciaország és Lengyelország, Csehszlovákia és Belgium, minden európai állam, valamint. az Egyesült Államok. Ha valóban ebből indulunk ki, ha tekintetbe vesszük azt, hogy az egymással szembenálló államcsoportosulásoikhoz tartozó két német állam eredményesen vehetne részt az egész Európára kiterjedő biztonsági rendszerben, amely felváltaná mindkét csoportosulást — a kérdés megoldható úgy, ahogy azt a népek érdekel követelik. Mi más megoldást nem látunk. Senki sem kényszeríthet bennünket arra, hogy saját kezünkkel erősítsük a Szovjetunió és a többi békeszerető állam ellen irányuló katonai tömböt. (Taps.) Pedig éppen erre törekszenek azok, akik azt javasolják, hogy egyezzünk bele Németország olyan egyesítésébe, amely maga után vonná az egyesített Németország részvételét a támadó szovjetellenes tömbben. Szeretnénk, ha ebben a kérdésben helyesen értenének meg bennünket, elsősorban a németek, különösen Nyugat-Németországban. A Szovjetunió, Németország és az európai népi demokratikus országok népei két ízben sodródtak véres világháborúba, s ezekben a háborúkban a legtöbb veszteséget a mi országunk és Németország népei szenvedték. Ideje volna gondolkozni erről és olyan hatékony megoldást találni, amely a jövőben kizárná hasonló események megismétlődését. Ami Nyugat-Németországgal fenntartott viszonyunkat illeti, mi több ízben kijelentettük, hogy mind a Szovjetunió, mind a Német Szövetségi Köztársaság érdekében célszerű lenne jó baráti viszonyt teremteni országaink között. Ilyen viszony megteremtéséhez minden feltétel adva van. Egyébként megjegyzem, hogy az európai biztonság biztosítására és a német kérdés megfelelő megoldására Irányuló erőfeszítéseink a legcsekélyebb mértékben sem állnak ellentétben Anglia és Franciaország érdekeivel. És viszont, ha egy pillanatra feltételeznénk, hogy megvalósulna az Egyesült Államok harcias politikusainak az a teljesen ésszerűtlen álma, hogy az Egyesült Németországot támadó tömbbe vonják, ebben az esetben aligha élhetnének nyugodtan a franciák és az angolok. Akkor aztán a német revanspolitikusok szabad kezet kapnának. Kezdenének a maguk módján cselekedni és Franciaország természetesen pompás ünnepi falat lenne számukra. Egyáltalán nem azért beszélünk erről, mintha azt szeretnénk, hogy így legyen. Nem, mi mindent megteszünk, hogy ne így legyen. A történelem tapasztalatai azonban arra • tanítanak, hogy ez a veszély fennáll, annyival is inkább, mivel Franciaország gyengébb, mint a Szovjetunió és a népi demokratikus országok, sőt ezeknél Anglia is gyengébb. Ezért őszintén szeretnénk, ha Franciaországban és Angliában is helyesen megértenének bennünket. Nem lenne-e jobb, ha nem fecsérelnénk erőfeszítéseinket az egymás elleni harc előkészítésére, hanem Öszszehangolnánk tevékenységünket és megtalálnánk az európai biztonság miniszterelnök úr és Eden angol miniszterelnök úr Genfben tett javaslatai alapot adnak az európai biztonság biztosítására irányuló tárgyalásokhoz. Az ebben a kérdésben létrejövő megegyezés megkönnyítené más igen fontos problémák, így a leszerelés problémájának megoldását is. Köztudomású, hogy a Szovjetunió mind a genfi értekezleten, mind az ENSZ-ben számos gyakorlati javaslatot tett a fegyverzet csökkentésére, az atom- és hidrogénfegyver eltiltására és a nemzetközi ellenőrzés megteremtésére. E kérdésekben a megegyezés elérését az Egyesült Államok álláspontjának megváltozása akadályozta meg. Az Egyesült Államok hirtelen e'vetette saját korábbi javaslatait, amikor mi hajlandók voltunk azokat alapul venni. Az Egyesült Államok lényegében levette a napirendről a fegyverzet csök-* kentésének kérdését és azt az egy javaslatot helyezi előtérbe, amelyet Eisenhower elnök Genfben a katonai tájékoztatások kicseréléséről és a korlátlan légifényképezésről terjesztett elő. Már rámutattunk arra, hogy a légifényképezésre vonatkozó javaslat nem oldja meg a kérdés lényegét. Ez voltaképpen olyan eszköz, amelyet a másik ország erejének jobb megismerésére használnak fel. Nem világos-e, hogy az ilymődon szerzett értesüléseket felhasználhatják a meglepetésszerű támadás legkedvezőbb pillanatának kiválasztására? Felvetődik a kérdés, miben különbözik ez attól, amit katonai felderítésnek neveznek? Lényegében semmiben. Más dolog reálisan megközelíteni á leszerelés problémáját: megegyezni a fegyverzet színvonala, az atom- és hidrogénfegyver eltiltása tekintetében, ésszerű és már a jelenlegi viszonyok mellett lehetséges nemzetközi ellenőrzési rendszert létesíteni a vasúti csomópontokon, a tengeri támaszpontokon, a repülőtereken, stb., hogy le-s hetetlenné váljék egyik ország váratlan támadása a másik ellen. Az ilyent Intézkedések teljes mértékben megvalósíthatók és ezeket, minden nép üdvözölné. A leszerelés néhány ellenfele abból a hamis feltételezésből indul ki, hogy ők valamiféle erőfölénnyel rendelkeznek, és ezért nem előnyös számukra a leszerelés. Ml figyelmeztettük és •figyelmeztetjük a hírhedt „erőpolltika" e bajnokait, hogy komolyan elszámíthatják magukat ebben a hazárd játékban. (Viharos, hosszantartó taps.) Senkit sem akarunk megfélemliteni, annál kevésbé akarunk dicsekedni haditechnikai eredményeinkkel, ellenben, hogy lehűtsük a fegyverkezési hajsza legádázabb híveit, emlékeztetnünk kell a legújabb szovjet hidrogénbombával nemrég végzett kísérletek eredményeire. E fegyver robbanóereje, mint már közölték, sok millió tonna közönséges robbanóanyag robbanóerejével ér fel, és jelentősen fokozható. Mi továbbra is azt akarjuk, hogy tiltsák be az atom- és hidrogénfegyver minden fajtájának előállítását, kipróbálását és alkalmazását. Aki azonban ezt ellenzi, az ne feledkezzék meg az említett kísérletek eredményeiről. (Viharos taps.) Nagy jelentőségű a Kelet és Nyugat közötti kapcsolatok fejlesztésének Genfben megvitatott kérdése is. A Szovjetunió ténylegesen előmozdítja e kapcsolatok fejlődését. A nemzetközi feszültség enyhülését akarjuk és gazdasági kapcsolatokat akarunk teremteni különböző külföldi tényezőkkel, ezért mi, például, soha nein tagadtuk é3 nem tagadjuk meg a vízumot azoktól a külföldiektől, akik közlik, hogy szeretnének a Szovjetunióba utazni és szeretnék tanulmányozni annak életét. Az egymás elleni harc előkészítése helyett összehangolt béketevékenységet l