Uj Szó, 1955. november (8. évfolyam, 262-287.szám)

1955-11-25 / 283. szám, péntek

4 UJSZ0 1955. november 25. NÉHÁNY SORBAN Lhassza lakói megünnepelték két új útvonal megnyitását. Ezek az útvonalak összekötik Tibet három legnagyobb városát, és három napra rövidítik Lhasszából a Sigaceba és Gjanceba vezető tíznapos útat. Ebből az alkalomból Lhassza lakói ünnepi gyűlést rendeztek Lhasszában a Potalapalota előtti téren. Már 1 240 000 földművesszövetkezet működik a Kínai Népköztársaságban NOVEMBER 22-ÉN az atomerő békés felhasználásában való együttműködés megtárgyalása céljából Moszkvába érkezett egy jugoszláv küldöttség Frank Nossá-nak, a jugoszláv külügyminisztérium államtitkársága meghatalmazott miniszterének vezetésével. (TASZSZ) SAJTÖJELENTÉSEK közlik Karamanlisz görög miniszterelnök nyilatkozatát a kormány által jóváhagyott új választási törvényről. A miniszterelnök nyilatkozata szerint az új választási törvény alapján úgyszólván valamennyi képviselői mandátum csak két párt között oszlik meg, Peking, november 22. (ČTK). — A Kínai Népköztársaságban november 10-ig 1240 000 földműves termelőszövetkezetet alapítottak. Ezek közül 590 000-et az utolsó száz nap alatt létesítettek. Észak- és Északkelet-Kína egyes tartományaiban, amelyek előbb szabadultak fel és ahol a földreformot a leghamarabb befejezték, az alapított szövetkezetek száma már elérte a tervezett számot. Hopej tartományban a parasztgazdaságok 60 százaléka már szövetkezetekbe tömörült a szomszédos Sanzsi tartományban, amely a kínai szövetkezeti mozgalom bölcsője, már az összes parasztgazdaságok 63 százaléka földművesszövetkezetekbe tömörült. A. /. Mikojan elvtárs 60 éves tölti be 60. életévét a Szovjetunió Kommunista Pártjának egyik legjelentősebb tényezője, a Központi Bizottság Elnökségének tagja és a Minisztertanács elnökének első helyettese Anasztasz Ivanovics Mikojan. A. I. Mikojan élete a forradalmi harcos, V. I. Lenin és J. V. Sztálin hű tanítványának és műve folytatójának élete. A tifliszi kormányzóságban levő Szanain kis örmény falucskában született, mint egy ácsmunkás fia. Tifliszben tanult és 20 éves korában belépett a kommunista pártba. Már 1917-től minden erejét és képességét a párt, a forradalmi munka szolgálatába állította, először Bakuban, majd később a tifliszi pártbizottság vezető állásiban. Tifliszben kivette részét a kaukázusi bolsevik szervezetek első kongresszusának munkájából is. A. I. Mikojan tevékeny részt vett az első szocialista átalakulások megvalósításában Baku területén. Miután visszatért ebbe az ipari központba, az ottani bolsevik bizottság tagja lett, s a pártmunkát irányította az üzemekben, bolsevik lapokat szerkesztett. 1918. márciusában a pártnak egy harci-csoportja élén részt vett az ellenforradalmi puccs elnyomásában és a harcokban megsebesült. R

övidesen ezután kinevezték a vörös hadsereg brigádbiztosának. Kinevezése abban a döntő pillanatban történt, amikor Baku szívós ellenállást fejtett ki a német és török imperialisták támadása ellen. Részt vett a hadműveletek irányításában a fronton és az ellenforradalmi kormány ideiglenes felállítása után Bakuban az ellenség hátában maradt, s itt illegális munkát irányított. Több ízben börtönbüntetésre ítélték azzal a 26 bakui népbiztossal együtt, akiknek sorsát csak véletlenül kerülte el. Az 1919. és 1920-as években Sz, M. Kirovval és G. K. Ordzsonikidzevel együtt a csapatok élén harcolt a Kaukázuson túl a szovjet hatalom győzelméért. A polgár- és intervenciós háború befejezése után a Központi Bizottság vezető pártmunkára küldte őt a Szovjetunió több területére. A. I. Mikojan 1919 óta, amikor is beválasztották az Összoroszországi Központi Bizottságba, állandóan tagja a Szovjetunió legfőbb államhatalmi szervének. 1922-ben választották meg első ízben Oroszország Kommunista (bolsevik) Pártjának Központi Bizottságába jelöltként, és egy évvel későbben pedig a Központi Bizottság tagjává választották. A. I. Mikojan 1926 óta a párt Központi Bizottságának megbízásából szüntelenül a legfelelőségteljesebb párt és állami funkciókban dolgozik Moszkvában. Az egyik legfontosabb népbiztosi hivatal, a kül- és belkereskedelmi biztosi hivatal irányításával bízták meg. Még ugyanabban az évben megválasztották a Központi Bizottság politikai irodájának póttagjává, amelynek 1933-ban vált tagjává. 1934-től 1938-ig A. I. Mikojan az élelmiszeripar népbiztos! hivatalát látja el, 1937-től 1946-ig a Szovjetunió Népbiztosi Tanácsa elnökhelyettesének tisztségét és 1938-óta a külkereskedelmi biztosi hivatal élén áll. 1946-tól a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének helyettese és 1949-ig külkereskedelmi miniszter volt. 1955. márciusában a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének határozatával a Minisztertanács első elnökhelyettesévé nevezték ki. A pártért és a szovjet államért szerzett érdemei jutalmául A. I. Mikojant három ízben tüntették ki a Lenin-renddel és a Nagy Honvédő Háború idején elnyerte a Szocialista Munka Hősének címét. Csehszlovákia dolgozó népe A. L. Mikojan 60. születésnapja alkalmából a legőszintébb jókivánatait fejezi ki, óhajtja, hogy még hosszú éveken át gyümölcsöző munkát végezhessen a testvéri Szovjetunió Kommunista Pártjának ez a hű fia és kiváló államférfia. A bagdadi szerződés az arab nép nemzeti érdekei ellen irányul Kairó, november 24. (TASZSZ). — Sajtójelentések szerint G. A. Nasszer egyiptomi miniszterelnök az AMSA hírügynökség képviselőivel folytatott beszélgetésben kijelentette, hogy a bagdadi szerződés az arab nép nemzeti érdekei ellen irányul, és „qélja, hogy az arabokat egymás ellen uszítsa". A miniszterelnök a továbbiakban hangsúlyozta, hogy az egyiptomi kormány gondot fordít fegyveres erőinek szükséges felszerelésére, hogy biztosíthassa országa védelmét. Elutasítja a nyugati országok kísérleteit, amelyekkel igyekeznek visszaélni a fegyvervásárlással és Egyiptomra nyomást akarnak gyakorolni." „A nyugati államoknak — mondotta Nasszer — meg kell érteniök, hogy Egyiptom szabad ország és nem védnökségi terület és hogy a fegyveres erűinkről való gondoskodás kizárólag saját ügyünk". A miniszterelnök lényegtelen állításként elutasította azt a rágalmat, hogy a csehszlovák fegyverek vásárlása „fegyverkezési versenyhez" vezet a Közel-Keleten. Nasszer a végén kijelentette, hogy a nyugati országok 1950. évi háromoldalú nyilatkozata a középkeleti status quo biztosításáról nem szolgálta a béke ügyét. Az e

gyiptomi miniszterelnök nyilatkozata: TIBET A FEJLŐDÉS ÚTJÁN H

a a jó gazda módjára az év befejeztétek közeledtével számvetést teszünk arról, hogy ez évben milyen eredményeket értünk el a szövetkezeti mozgalom terén úgy valóban eredményekről, sikerekről kel! beszélnünk. Elmondhatjuk: a szövetkezeti mozgalom nem is oly rég ültetett fája nagyot fejlődött, tovább erősödött, gyökerei mélyen belenyúlnak éltető talajába, a dolgozó parasztqk közé, s az immár terebélyessé nőtt . fa mind több, szebb és egészségesebb gyümölcsöt hoz. Miben mutatkoznak meg a szövetkezeti mozgalomban elért eredmények? Csak abban, hogy e mozgalom tovább szélesedett, a dolgozó parasztok újabb százai és ezrei ismerték fel a nagyüzemi gazdálkodásban boldogulásuk lehetőségét és léptek rá a szövetkezeti gazdálkodás útjára? Egyrészt ebben. A szövetkezeti gondolat térhódítását, előrenyomulását az újonnan alakult EFSZ-ek, az új szövetkezeti tagok bizonyítják. De a szövetkezeti gondolat térhódítása mellett döntő jelentőségű a szövetkezet gazdálkodásában, a szövetkezetek megszilárdításában elért eredmény. Sőt! A szövetkezetek megszilárdítása, gazdálkodásuk megjavítása, előfeltételét jelenti a szövetkezeti mozgalom továbbfejlesztésének. Miért? Hogyan? Kézenfekvő a válasz. A legmeggyőzőbb érv a szövetkezeti gazdálkodás mellett a már meglévő szövetkezetek jó eredményei. Mi bizonyíthatná jobban a még egyénileg gazdálkodó parasztok előtt a nagyüzemi gazdálkodás fölényét az egyéni gazdálkodással szemben, mint a szövetkezetek hektárhozamai, a gabonafélékből elért 30—40 mázsás hektárhozamok, amilyeneket egyénileg gazdálkodó parasztok földjein sohasem értek el, de egyszerűen nem is érhettek el. S az ilyen, egy-két évvel ezelőtt még ritkaságszámba menő hektárhozamok hovatovább általánossá válnak a szövetkezeti földeken. Hát kell-e ennél kézzelfoghatóbb, szemléltetőbb bizonyíték a szövetkezeti gazdálkodás életerejéről, a szövetkezetek előrehaladásáról? És mi bizonyíthatná legjobban a sokszor tett kijelentést, hogy a szövetkezeti gazdálkodás a parasztember jobb, könynyebb életehez vezető útja, minta jól gazdálkodó szövetkezetek tagjainaik jövedelme? A nagy szekér gabonák, a több tízezerkoronás jövedelmek! Példát felhozni erre? Soroljuk fel a szövetkezeti parasztok kétszobás, sőt fürdőszobás, a szó szoros értelmében véve szinte gombamódra növő új házainak százait és ezreit? Az új bútorokat? A rádiót, a mosógépet? A jól öltözött embereket? Az egyik Prágában' járt külföldi író írta útibeszámolójában, hogyha utcán vagy vendéglőben találkozott emberekkel, öltözékükről bizony nem tudta megítélni, minisztériumi főtisztviselő. vagy pedig paraiszt-e az illető. Lám, a tíz szabad esztendő, a paraszti élet felemelkedését jelentő szövetkezeti gazdálkodás milyen felmérhetetlen változásokat hozott. Ma: nehéz eldönteni, hogy minisztériumi főtisztviselő, vagy pedig paraszt-e az illető, azelőtt: nehéz volt eldönteni, hogy csavargó vagy pedig paraszt-e az illető. V

an hát miről számvetést tennünk, jelentősek a szövetkezeti mozgalomban elért eredményeink. Jelentősek és döntő változásokat idéztek elő a dolgozó parasztok életében, de elégedettek lehetünk velük? Nem, elégedettségre semmi okunk nincs. Nem lehetünk elégedettek sem • a szövetkezetek számbeli szaporodásával, sem pedig politikai és gazdasági megszilárdulásukkal. Ha számvetést teszünk az eddigi s az ez évben megtett útról, ha felmérjük a megtett út jelentőségét és értékeljük eredményeinket, akkor ennek arra kell irányulnia, hogy belőlük milyen tanulságokat, következtetéseket vonhatunk le a további előrehaladás szempontjából. Csak ez, a tapasztalatok leszűrése és azok felhasználása lehet a további előrehaladás legbiztosabb záloga. Lássuk hát a tapasztalatokat, a legfontosabb tanúiságokat. A szövetkezeti mozgalom további előrehaladása szempontjából döntő jelentőségű annak a bizonytalankodásnak a felszámolása, amely falusi pártmunkánkat általában jellemzi. Miben jelentkezik ez a bizonytalankodás és mi az előidézője? Annak ellenére, hogy például ebben az évben is számos új szövetkezet alakult, a dolgozó parasztok újabb ezrei léptek a már meglévő szövetkezetekbe, az előrehaladás mégsem kilégítő, a szövetkezeti mozgalom térhódítása nem elég gyors, áz elmúlt évek előrehaladásához viszonyítva pedig egyenesen lassú. Azt is mondhatjuk, hogy számos helyen a szövetkezeti mozgalom egy helyben topog. E jelenségek okait kutatva arra a megállapításra kell jutni, hogy falusi elvtársaink általában helytelenül, rosszul értelmezik az önkéntesség elvének érvényesítését - a parasztok meggyőzésénél, az új szövetkezetek alakításánál. A legutóbbi két év során pártunk Központi Bizottsága több esetben is megbírálta és elítélte a parasztok meggyőzésében és a szövetkezetek alakításában előfordult adminisztratív eljárásokat és túlkapásokat, s nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a szövetkezetek alakításánál, az új tagok szerzésénél csak egy eljárás lehetséges és engedhető meg: az önkéntesség szigorú betartása, vagyis a felvilágosítás és a meggyőzés. Meg kell mondani mindiárt azt is. hogy pártunknak ez nem új irányvonala, hogy a párt a IX. kongresszus óta — amely kiadta a jelszót a szövetkezetek alakítására — a szövetkezetek alakításáról szólva minden esetben hangsúlyozta az önkéntesség elvének szigorú betartását és óvta a falusi pártszervezeteket a túlkapásoktól, az adminisztratív eljárásoktól és megengedhetetlennek minősítette, hogy a parasztokra bármiféle nyomást gyakoroljanak. Ennek ellenére, amikor a Központi Bizottság felfedte a szövetkezetek alakításában több helyen előfordult túlkapásokat, a falusi elvtársak az önkéntesség betartását úgy értelmezték, hogy most már rábíztak mindent a dolgok folyására. Ügy fogták fel az önkéntesség elvét, hogy a földművesek majd akkor lépnek be a szövetkezetbe, mikor ki-ki saját magától elérkezik a szövetkezeti gazdálkodás jelentőségének a felismeréséhez. Ezt az álláspontot, ezt az elvet mindennek lehet nevezni — főleg opportunizmusnak —, csak nem önkéntességnek. Ugyanis az önkéntesség elvének a betartása egyáltalán nem Jelenti azt, hogy a szövetkezeti mozgalmat a doigok természetes folyására bízzuk. Mert nézzük csak: vajon megsértjük-e az önkéntesség elvét, ha egy földművessel, miután egyszer már beszéltünk vele a szövetkezetbe való belépésről, és ez a beszélgetés eredménytelen maradt, ha még öt-. ször, vagy ha kell, hát tízszer próbálkozunk, s igyekszünk meggyőzni a szövetkezeti gazdálkodás jelentőségéről? Ha érvelünk, ha azt magyarázzuk és bizonyítjuk, hogy az egyéni gazdálkodásnak nincs jövője, hogy a jövő a nagyüzemi gazdálkodásé, akkor ez talán azt jelenti, hogy „nyomást" gyakorolunk rá? Lehet ezt mondani? Semmi esetre sem! Márpedig falusi elvtársaink sokhelyütt nem ezt csinálják. Ügy vélik — és ezt teszik a gyakorlatban is —, hogy ha egyszer már beszéltek a földművesekkel, és azok akkor nem fogadták el a szövetkezeti gazdálkodást, tovább nem „erőszakolják" a dolgot, nem „zaklatják" őket, mondván, majd rájön magától is, hogy boldogulását csak a nagyüzemi gazdálkodásban találhatja meg. Számos helyen járnak így el annál is inkább, mert azt tartják, hogy aki semmit sem csinál, az hibát sem követ el. Úgy gondolkodnak, hogy a hibák ellen legjobb védekezés a semmitevés. Természetesnek, magától értetődőnek tartják, hogy előbb vagy utóbb minden földműves felismeri a szövetkezeti gazdálkodás jelentőségét. Ügy gondolják ezek az elvtársak, hogy ez az út „veszélytelen", „biztos" út. P

ártunk Központi Bizottsága az EFSZ-ek további fejleztéséről szóló júniusi határozatában elítélte és megbélyegezte ezt az opportunista álláspontot és feladatul tűzte ki, hogy a „parasztok körében céltudatos politikai és szervező munkát kell végezni az új EFSZ-ek alakítása és a meglévő szövetkezetek tagalapjának kibővítése érdekében". A határozat leszögezi: a helytelen elméleteknek gyorsan és határozottan véget kell vetni és az EFSZ-ek továbbfejlesztésében és újak alakításában döntő fordulatot kell elérni. Hogy a kívánt, a feladatul kitűzött döntő fordulatot még nem sikerült elérni, ez azt bizonyítja, hogy az említett helytelen nézetek és álláspontok még mindig élnek és éreztetik káros hatásukat. Ha tehát a szövetkezetek továbbfejlesztéséről beszélünk és az a célunk, hogy további új EFSZ-ek alakuljanak, a parasztok újabb ezrei lépjenek be a már meglévő szövetkezetekbe, akkor munkánknak elsősorban arra kell irányulnia, hogy ezeket a helytelen és káros nézeteket, amelyek fékezik