Uj Szó, 1955. szeptember (8. évfolyam, 210-235.szám)

1955-09-07 / 215. szám, szerda

1955. szeptember 1. UJSZO 391 Hétezer francia katona üldözi a hegyekbe menekült marokkói lakosokat Párizs, szeptember 5. (TASZSZ) — A francia sajtó hírei szerint, hétezer francia katona tankok és repülőgé­pek támogatásával „tisztogatási ak­Uldözik a Franciaországban élő algíriaikat Párizs, szeptember 6. (TASZSZ) — Szeptember 5-én a francia rendőrség egész Franciaország területén, tőleg Párizsban, Lyonban, Marseilleben, Cler­mont-Ferrandeban és más ipari vá­rosokban tömeges házkutatásokat tar­tott, letartóztatásokat eszközölt és kihallgatta a Franciaországban élő al­gíriaikat. A belügyminisztérium hírei szerint ezeknek a műveleteknek célja az volt, hogy megállapítsa „azokat az észak­afrikaikat, akik kapcsolatokat tartanak fenn a francia hatóságok által felosz­latott algíri nacionalista szervezetek­kel." Amint a Le Monde című lap jelen­téséből kitűnik, csupán Marseilleben több mint 300 személyt tartóztattak le. cíókat" végez Oeed-Zein körzetében. Szamos marokkói lakost letartóztattak. A lapok rámutatnak, hogy a francia idegenlégió csapatai és a repülőgé­pekkel szállított katonák üldözik azo­kat a marokkói lakosokat, akiit el­hagyták falujukat és a hegyekbe rej­tőznek. A marokkói probléma továbbra is a francia politikai körök figyelmének középpontjában áll. A „Combat" cí­mű lap rámutat arra hogy ezekben a körökben tovább folyik a harc, hogy eltávolítsák az eddigi marokkói szul­tánt, valamint a jövő „tróntanács" összetételéről és a marokkói kormány tagjairól, valamint Ben Juszef, volt szultánnak Madagaszkárból Francia­országba való érkezéséről. Amint a Francé Presse ügynökség jelenti, szeptember 5-én Madagasz­kárba érkezett Georges Catroux tá­bornok, a külügyminiszter irodája ve­zetőjének kíséretében. Catroux Ben Juszef volt marokkói szultánnal fog tárgyalni. Ugyanebből a célból Ma dagaszkárba érkezett a marokkói po­litikai tényezők küldöttsége. Új katonai koalíciói készítenek elő Ázsiában Peking, szeptember 6. (CTK). -­Amint az Üj Kína sajtóiroda jelenti, űj katonai koalíció megteremtését készí­tik elő Dél-Korea, Tajvan és Dél-Viet­nam részvételéül. Csoj Duk Sin, a liszinmani első hadtest parancsnoka augusztus 29-én kijelentette, hogy Sajgonban tárgyal a dél-vietnami kato­nai tényezőkkel az előkészületben levő „kommunistaellenes katonai szövetség­ről" Dél-Korea, Tajvan és Dél-Vietnam között. Csoj Duk Sin ezt a nyilatkoza­tot Manillában . tette Dél-Vietnamból Tajvanra vezető útján. A készülő koalíció sajtójelentések szerint „az EÍgyesült Államok csendes támogatását" élvezi. A csangkajsekis­ták Dél-Vietnammal „diplomáciai kap­csolatok" felvételéről tárgyalnak és ezáltal formálisan elő akarják készíteni az utat a koalíció megkötéséhez. Megnyílt az angol Általános Szakszervezeti Szövetség 87. kongresszusa Southport, szeptember 6. (TASZSZ) Szeptember 5-én Southportban meg­nyílt az angol Általános Szakszerveze­ti Szövetség 87. évzáró kongresszusa. A kongresszuson 8 106 958 tagot szám­láló 183 szakszervezeti szövetség 981 küldöttje vesz részt. Megnyitó beszédet Geddes, az Ál­talános Szakszervezeti Szövetség Fő­tanácsának elnöke mondott. Megem­lékezett a nemzetközi helyzetről és elismerte a négyhatalom genfi érte­kezletének pozitív eredményeit. Geddes beszélt továbbá Nagy-Bri­tannia növekvő gazdasági nehézségei­ről is. Ami a sztrájkmozgalmat illeti, Geddes a kormány és a vállalkozók álláspontjához közelálló álláspontot foglalt el, ameiy szerint a sztrájkok az ország gazdasági helyzete rosszab­bodásának egyik okozói. Geddes beszéde után a kongresszus megkezdte a főtanács évzáró beszá­molójának megtárgyalását. A beszá­molón a főtanács múlt évi tevékeny­ségének különböző szakaszairól be­szélt, valamint a bel- és külpolitikai állásfoglalásáról. A főtanács „nagy elégedetlenségé­nek" ad kifejezést az angol kormány gazdasági politikája felett. „A szak­szervezetek többszöri felhívása ellené­re — mondja a beszámoló — a kor­mány nem dolgozott ki pozitív tervet az ipari beruházások emelésére, az árak csökkentésére és a termelés tá­mogatására. Ehelyett megengedte, hogy a nyereségek és az osztalékok növekedjenek." A dolgozók anyagi helyzetéről és jogaikért folytatott harcáról szóló be­számoló arról tanúskodik, hogy a fő­tanács ellenőrizni akarja a munkások jogait arra, hogy sztrájkba lépjenek béremelési követelményeik támogatá­sára. A főtanács vezető tényezői az Általános Szakszervezeti Szövetség alapszabályzatának megfelelő változá­sát javasolják, hogy beavatkozhassa­nak a munkások és a vállalkozók kö­zötti tárgyalásokba. Amint a sajtó rá­mutat, számos szakszervezeti szövet­ség a kongresszus elé megtárgyalás céljából előterjesztett javaslatokat, amelyekben állást foglalnak azon kí­sérletek ellen, amelyekkel a sztrájk­ra való jogukba akarnak beavatkozni. A nemzetközi helyzettel foglalkozó beszámoló rámutat, hogy a nagyhatal­mak közötti kapcsolatokban levő fe­szültség enyhülése reményt ad arra, hogy „a súlyosabb és halaszthatatlan nemzetközi kérdéseket idővel tárgya­lások útján rendezhetik". Másrészt a főtanács állást foglal az Északatlanti Tömb fenntartása mellett és egyetért­Nyugat-Németország felfegyverzésé­vel és a párizsi egyezményekkel. A délelőtti ülés végén bejelentették, hogy a kongresszushoz üdvözlő távirat érkezett a Szovjetunió általános szak­szervezeti szövetségétől. Ezt a hírt a küldöttek meleg tapssal üdvözölték, és köszönő táviratot küldtek a szövő­jét szakszervezeteknek. A Japán Szocialista Párt bizalmatlansági javaslatot nyújt be Sigemicu eílen Peking, szeptember 6. (CTK) — Amint az Oj Kína sajtóiroda jelenti Tokióból, a japán baloldali és jobb­oldali szocialista pártok főtitkárai kö­zös gyűléseken elhatározták, hogy a parlamentben javaslatot terjesztenek elő bizalmatlanság megszavazására Si­gemicu külügyminiszter ellen. A gyű­lésen megtárgyalták a két párt állás­foglalását Sigemicu nemrégen lefoly­tatott washingtoni tárgyalásaival kap­csolatban. A két párt közös nyilatkozata elíté­li Sigemicunak az Egyesült Államokban tett ígéretét, amely szerint Japán fe­lülvizsgálja az alkotmányt, hogy meg­gyorsíthassa az újrafelfegyverzést és kötelezettséget vállal katonai egységek külföldre való kiküldésére. A szocialista pártok nyilatkozata to­vábbá rámutat arra, hogy Hatojama kormánya megsértette azt az ígéretét, hogy rendezi Japán diplomáciai kap­csolatait a Szovjetunióval és a Kínai Népköztársasággal. Megnyílt Vietnam Egységes Nemzeti Frontjának kongresszusa. Peking, szeptember 6. (ÖTK). — Amint az Üj Kína sajtóiroda tudósítója jelenti Hanoiból, szeptember 5-én dél­előtt Hanoiban megnyílt Vietnam Egységes Nemzeti Frontjának kong­resszusa. A kongresszuson több mint 360 küldött vesz részt, akik különféle politikai pártokat, tömegszervezeteket, a vietnami néphadsereg egységeit, val­lási szervezeteket, valamint az ország északi és déli részének nemzetiségeit és a külföldön élő vietnamiakat kép­viselik. A kongresszus díszelnökévé egyhan­gúlag Ho Si Minh elnököt választot­ták meg. Ton Duo Thang, az Egységes Nem­zeti Front nemzeti bizottságának el­nöke megnyitó beszédében rámutatott arra, hogy a kongresszus összetétele az egész nép szolidaritását bizonyítja. A kongresszus feladataival kapcsolat­ban kijelentette, hogy a kongresszus olyan politikai programot és alapsza­bályzatot hagy jóvá, amelyek megfe­lelnek a jelenlegi helyzetnek. A po­litikai program megmutatja a vietna­mi népnek azt a rendíthetetlen akara­tát, amellyel el akarja érni hazájának egységét a függetlenség és demok­rácia alapján, és kifejezésre juttatja a vietnami jrep békevágyát. A kongresszus küldöttei lelkesen üd­vözölték Ho Si Minh elnököt, aki a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányának nevében sikert kívánt a kongresszusnak kitűzött flladatai el­érésében. Moszkva, szeptember 6.' (CTK) — FRANCIA VENDÉGEK. A francia gaz­dasági tanács küldöttsége, amely az utóbbi napokban Uzbekisztánban tar­tózkodott, szeptember 5-én Lenin­Saar-vidék Kommunista Pártja Adenauer bochumi beszédéről Saarbruücken, szeptember 6. (CTK) Saar vidék Kommunista Pártja szep­tember 3-án tartott gyűlésén élesen elutasította Adenauer bochumi felhí­vását arra, hogy fogadják el a Saar­vidéki statutumot. A párt továbbá elutasítja Adenauer beavatkozását a Saar-vidéki választási kampányba. „Adenauer a Saar-vidéki német la­kosságot hátba támadta — jelentette ki Fritz Baisel, Saar-vidék Kommu­nista Pártja kerületi vezetőségének első titkára. „Ez a régi szeparatista jogtalanul beavatkozik a Saar-vidéki németek legsajátosabb ügyébe és meg­kísérli. hogy lókupec-trükkel belevon­ja őket háborús terveibe az USA óha­jára. A munkások nem akarnak ba­rátságban lenni a monopolistákkal, sem a francia, sem a német monopo­listákkal. A harcoló munkások egy­ségében rejlik az akciós erő, amely képes meghiúsítani a párizsi egyez­ményeket a Saar-vidéki statutummal együtt." A gyűfésen egyhangúlag ha­tározatot hoztak, amely felhívja a Szövetségi Köztársaság és az NDK kormányait, hogy törekedjenek a nem­zetközi feszültség enyhítésére és Né­metország két részének közeledésére. A „Generalanzeiger" című bonni lap arra a következtetésre jut, hogy a kancellár a Saar-vidéki németek „megintésével" a francia monopolis­táknak nagy árat fizetett. Ezt abban a reményben tette, hogy a francia kormány nem csekély mértékben erő­síti pozícióját a moszkvai tárgyalások előtt. Plovgyivban megnyílt a XVI. nemzetközi vásár Szófia, szeptember 5. (CTK) — Bul­gária különféle részeiből érkezett lá­togatók tízezrei és számos külföldi vendég részvételével szeptember 4-én megnyílt a XVI. plovgyivi nemzetközi vásár. Az ünnepélyes megnyitáson megjelentek a Bolgár Népköztársaság vezető államférfiai, a kormány tagjai és a társadalmi szervezetek képvise­lői. A megnyitáson részt vettek , a Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság, Lengyelország, Csehszlovákia, és más államok kormányküldöttségei is. Az idei plovgyivi vásár terjedelmé­nél és kiállítási anyagának gazdagságá­nál fogva messzemenően túlszárnyalja az összes előző vásárokat. A Bolgár Népköztársaságnak a gazdasági és kulturális építésben elért sikereit 14 pavilon mutatja be. Több mint 150 fajta gépet és berendezést, szerszá­mot és pótalkatrészt, több mint 5 000 könnyű- és élelmiszeripari készítményt mutatnak be. A kiállítási pavilonokban nigy figyelmet keltenek a villamosí­tás fejlesztését és a megzőgazdaság sikereit bemutató kiállítási anyagok is. A látogatók körében nagy érdeklő­Képünkön a plovgyivi vásár szovjet kiállítási pavilonját és környg|tét látjuk Plovgyiv városa jelentős szerepet játszott Bulgária történelme folyamán a Balkán népei között folyó kereskedelemben. Ma Plovgyiv, ez a gyönyörű fekvésű város modern ipari és kulturális központ. dést kelt a Szovjetunió óriási pavilon­ja, amelyet magas, vörös csillagos to­rony díszít. A Szovjetunió mintegy tíz­ezer kiállítási tárgyat mutat be. Kö­zöttük fémmegmunkáló gépeket, trak­torokat, kombájnokat, autókat és szá­mos különféle gépet és berendezést. A könnyű- és élelmiszeripari termékek is nagy számban képviselve vannak. A Kínai Népköztársaság több mint 2700 kiállítási tárgyat állít ki. Gazda­ságuk rohamos fejlődését teljes mér­tékben bemutátják Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország és a Né­met Demokratikus Köztársaság pavi­lonjai. A plovgyivi vásáron első íz­ben vesz részt a Vietnami Demokrati­kus Köztársaság. A plovgyivi vásár iránti nagy érdeklődésről tanúskodik az a tény is, hogy több mint 200 keres­kedelmi cég vesz rajta részt a nyugati országokból. A XVI. plovgyivi nemzetközi vásár szeptember 20-ig marad nyitva. grádba érkezett. Francia tanítók ér­keztek Jerevanba, hogy megismerked­jenek az örmény iskolákon a nevelői munka megszervezésével. Francia tengerészek és kikötőmunkások egy csoportja e napokban Odesszában tar­tózkodik. NÉMETORSZÁGI VENDÉGEK. A Né­met Demokratikus Köztársaság mező­gazdasági küldöttsége egy heti moszk­vai tartózkodása után, melynek során megtekintették az Össz-Szovetségi Mezőgazdasági Kiállítást, visszatért hazájába. Örményország néhány napra vendégül látta Nyugat-Németország építészeit, akik most Moszkvában tar­tózkodnak. INDIAI TUDOSOK. Ismert indiai tu­dósok egy csoportja a moszkvai ku­tatóintézetek és kulturális intézmé­nyek munkáját tanulmányozza. Az in­diai vendégek e napokban meglátogat­ták a Szovjetunió Tudományos Aka­démiájának A. A. Bajkovról elneve­zett kohászati intézetét. GÖRÖG ORVOSKULDÖTTSÉG, amely Ukrajna, Grúzia és Leningrád egész­ségügyi intézeteit tanulmányozta, most Moszkvában tartózkodik, ahol megis­merkedik a szovjet orvostudomány legújabb vívmányaival, megbeszélése­ket folytat kiváló szovjet tudósokkal és tanulmányozza a szovjet kutatóin­tézetek munkáját. EGYIPTOMI VENDÉGEK. Az egyip­tomi orvosok küldöttsége e napokban Szocsiba látogatott. Egyiptomi újság­írók csoportja, mely a Szovjetunióban tartózkodik, a Szovjetunió küíügymi­minisztériuma sajtóosztá]yának meg­hívására néhány napi látogatásra Moszkvába érkezett. ÁZSIAI ÉS TÁVOLKELETI BIOLÓ­GUSOK ÉS BÁNYAMÉRNÖKÖK A SZOVJETUNIÓBAN. A Szovjetunióban már egy hónapja tartózkodik az ázsiai é% távol-keleti országok geológusainak és bányamérnökeinek egy csoportja. A küldöttség az utóbbi napokban a kabardi SZSZK-ba látogatott. A Bur­mai Szövetség küldötteinek egy cso­portját e napokban fogadta J. T. Sa­talov, a földtani minisztérium képvi­selője és a minisztérium fe^ló.; dol­gozói.­Az egyiptomi pénzügyi és gazdaságügyi miniszter nyilatkozata Kairó, szeptember 6. (TASZSZ). — Abdel Moneim el-Kaysouni, egyiptomi pénzügy- és gazdaságügyi miniszter a külföldi újságírók számára rendezett sajtóértekezleten kijelentette, hogy az egyiptomi kormány gazdasági politiká­jának legfőbb célja a lakosság életfel­tételeinek megjavítása.' Az átlagos életszínvonal Egyiptomban rendkívül alacsony. Az egy lakgsra eső évi nem­zetwjövedelem csak 40 librát tesz ki. El-Kaysouni kijelentette, hogy az egyiptomi kormány javaslatokat dolgoz ki Egyiptom gazdasági fejlesztésére, amelyek megvalósítására nagy beruhá­zásokra van szükség. Hangsúlyozta, hogy az utóbbi két­három évben Egyiptom gazdasági hely­zete érezhetően megjavult; ebben fon­tos szerepe volt az Egyiptom és a kelet-európai országok közötti kereske­delmi kapcsolatok kibővítésének. Az egyiptomi pénzügyminiszter továbbá hangsúlyozta a Kínai Népköztársaság­gal nemrégen megkötött kereskedelmi egyezmény nagy fontosságát, amely — amint mondotta — „Egyiptom számára előnyös".

Next

/
Oldalképek
Tartalom