Uj Szó, 1955. szeptember (8. évfolyam, 210-235.szám)

1955-09-02 / 211. szám, péntek

1955. szentember 2. UI SZO (2) A

küldöttség egyik tagja azt kérdi, vajon ott van-e a kertészet. — Nem — válaszol Králik mosolyogva — ez a répaföldünk, amelyet a mozgó trafóállomás segítségével óntözánk. Ezért mondom, hogy érdemes csatornát ásni, mert kamatostul fizeti vissza a munkát, a fáradsSyot. Mi bizony nem sajnáljuk a munkát sem az árkok ásásától, sem a rizs ápolásától. Nálunk már minden szövetkezeti tag tudja, hogy csak a közös munka hozhatja meg a közös sikert. A trafóállomást például egyik szövetkezeti tagunk szerkesztette. A magasfeszültségű áramot megfelelő feszültségre csökkenti és lehetővé teszi a különböző távolságokon elhelyezett villanymotorok megindítását, úgy, hogy több helyen arathatunk és csépelhetünk egyszerre, amellett öntözhetünk is, ha kell. Villanyeróvel hajtott traktorokkal művelhetjük meg földjeinket, ami jóval olcsóbb minden más üzemanyagnál. Az öntözés nálunk azért is nagyon fontos, mert átlagosan több mint 1500 koronát fektetünk be egy hektárba. Persze a terv szerint háromszor annyi hozamot kell hoznia. Betko, a trafóállomás készítője valóban szép munkát végzett. A vendégek nem kérdezik, ki az a Betkó, nem jut rá idejük, mert szinte elérhetetlen csodának látják azt, ami körülöttük történik. Bizony nem közönséges látvány, amikor egy szövetkezet úgy öntözgeti répa és kukoricaföldjeit, mintha a kényes kertészethez tartoznának. Nem tudják, hogy Betkó mennyit harcolt, ágált, magyarázott, amíg a tagság megszavazta a trafóállomáshoz szükséges költséget. Azt sem tudják, hogy a tagság zöme a költség megszavazása után is bizalmatlanul figyelte Betkó hosszú hónapokig tartó munkáját. Nem tudják, hogy ez az alig 30 esztendős villanyszerelő mennyit harcolt a művéér.t még saját maga, a saját gyöngesége, kishitűsége ellen is. E kínlódás, vajúdás közepette a szövetkezet vezetősége- és a javítóműhely munkaközössége mindvégig mellette állt, támogatta és segítette müve megalkotásában. Ha kellett, Nyitrára ment tanácsért és lehetővé tették számára, hogy a Brnói Jutius Fuflk-Müvekbe is ellátogasson és a cseh szakemberekkel megbeszélje teendőit. A Komá^romi Steiner Gábor Hajógyár, a szövetkezet védnöksége ugyancsak segítségére volt egyes alkatrészek megszerkesztésében és az anyag beszerzésében. Ez a bizalom segítette át a nehézségeken és amikor közeledett kötelezettságvállalásának határideje, május elseje. Betko összeszedte minden akaraterejét, hogy győzeledmeskedjen az anyagon, hogy valóra váltsa elképzelését és méltó legyen a bizalomra, melyet beléje helyeztek. Április utolsó heteiben már szakadatlanul dolgozott, hajnalban már ott lógott műve vasoszlopain, amelyek akonyatig fogva tartották, mint valami mágnes. Nem volt vasárnapja, sem ünnepnapja, az alkotás láza úgy hajtotta, mint a motor. Mondják, hogy közvetlenül május elseje előtt villanylámpa fényénél is dolgozott az esti órákban. Ekkor megtörtént a csoda. A szövetkezeti tagok, akik addig gúnyos megjegyzéseikkel kísérték Betko működését, most szívük mélyén tisztelettel adóztak neki. Már ők is hittek munkájában. Látták, hogy az alkotóerő mint diadalmaskodik, mint győzi le azokat az akadályokat és ellentéteket, amelyek gátolják a mű megvalósítását. Betko betartotta adott szavát és a mű május elsejére elkészült. Az ő számára ez a^hap volt életének legszebb ünnepe. Pár nap múlva, amikor a cseh mérnökök megérkeztek Brnóból, hogy kipróbálják a trafóállomást és a holt anyagon keresztül futott az eleven villanyáram, Betko lázasan csillogó szemébe áhitat költözött. Hogy mire gondolhatott akkor, azt nem tudom, de ott voltam a próbánál, figyeltem arcvonásai minden rezdülését és láttam, hogy az izgalom oly magas fokra hágott benne, hogy örömében legszívesebben ott előttünk sírva fakadt volna. Tétova mozdulatai-' ban benne élt a gyermek mohósága és tanácstalansága, maga se tudta, sírjon-e vagy hangosan nevessen, úgy reszketett olajtól maszatos arca... E döntő pillanatokban a cseh szakemberek politikai megbízottja, Ulc József elvtárs hozzálépett, barátságosan a vállára tette a kezét és Vsöndes meghittséggel csak annyit mondott: „Sikerült." Csupán egyetlen szó hangzott el, nem volt hajrázás, sem ünneplés, k Mtáre'n lá

p he

lyen de ez a szó, amely megfelelő időben jutott hozzá, többet ért minden ünnepi szónoklatnál, mert összhangot, rendet teremtett Betkőban. Králik minderről egy szót sem szól a vendégeknek,. Lehet, hogy keveset gondolkozott Betkó művén és magatartásán. mert az ő egész lényét a talaj összetétele és a terméshozam tartja fogva és természetesnek veszi, ha mindenki arra törekszik, hogy a szövetkezet földjét tündérkertté varázsolja. Mialatt visszatértünk a határból, Králik a vendégekkel arról beszélt, hogy a nagyüzemi gazdálkodást csak úgy lehet eredményesen folytatni, ha felhasználjuk mindazokat a tudományos tapasztalatokat, amelyeket a Szovjetunió rendelkezésünkre bocsát. Éppen dél van, amikor az autóbusz megteszi a körutat és a küldöttség visszatér a gazdasági udvarba. Králik ekkor Urbancsok zootechnikusra bízza a vendégeket, aki a délután folyamán megmutatja nekik az állattenyésztést. Mielőtt Králik búcsút venne a küldöttségtől, a vendégek egyike megkérdi tőle, vajon a felszabadulás előtt nem volt-e intéző? — Nem — válaszolja Králik mosolyogva — szolga voltam a nagygazdáknál, akárcsak sokszlzezer parasztlegény, aki mási-épp nem tudott megélni. Igaz, a szememet nyitva tartottam és ellestem mindazt, ami szükséges volt ahhöz, hogy megkönnyítsem a mindennapi kenyér megszerzését. Kizsákmányoló világban éltünk, az embernek leleményesnek kellett lennie, hogy jó falathoz jusson. Én azonban nem voltam elég leleményes, s ezért ritkán jutottam jó falathoz. Králik sietve, szívélyesen elköszön, már vár rá a napi munka, én meg az egyik vendéghez fordulok és megkérdem, miből is következtette tulajdonképpen, hogy Králik intéző volt? — Abból — válaszolja, — hogy Králik agronómus már az ötven felé közeledik és úgy beszél a hajszálerekről, a talaj mikrobáiról és összetételéről, akárcsak egy tudós. Jómagam 35 esztendős vagyok és tudom, hogy egy szegény parasztfiúnak vajmi kevés lehetősége volt arra, hogy tanuljon. Ki törődött velük? ... S ha mégis törődtek, csak azért tették, hogy olcsóbbban dolgozzunk. Tudtuk, mikor kell is elbeszélgetek vele. Igaz, erre a beszélgetésre már többször készültem, de nem lett belőle semmi, mert Králik olyan, mint a higany, szinte megfoghatatlan. Barátságosan azt mondja, hogy nincs ideje, ráü' kerékpárjára és elillan a határba. A „gyalogos kerékpáron" kívül Králiknak egy 150-es szép motorkerékpárja is van, de azt még kíméli, óvja. Két héttel ezelőtt vásárolta, mint többen az Ifjúsági Faluban. Eddig 14-et számláltam össze és úgy tudom, őszre 1 szövetkezeti tag személykocsit rendelt. A személykocsi óra 26 000 korona, amit a megrende'esnél kell kifizetni. Kerékpár pedig minden családban kettő, három van, még a gyerekek is kerékpáron futkosnak az iskolába. Gyalog legfeljebb a másfél és kétévesek járnak a bölcsődébe, de nem egy óvodás már háromkerekűn száguldoz. Hallottam olyan gyerekről is, aki félretolta a háromkerekűt és bőgött, hogy neki egy olyan motorkerékpár kell, mint amilyen az apjának van. Ebben a faluban még nem láttam gyereket ostorral a kezében. A lóra rá se hederítenek, de ha egy motorkerékpár megáll a v javítóműhely előtt, nyomban csapatostul csődülnek össze a gyerekek, tapogatják, méregetik és úgy zsonganak körülötte, mint a méhek a virág körül. Králik szép, csillogó, vörösre lakkozott motorkerékpárján nyilván azért tartja az irodájában, hogy a gyerekek lelkesedése kárt ne tegyen benne. Kora reggel, amikor megérkezik Gútáról — ' mert ott lakik —, szobájába viszi óvatosan, gondosan letörölgeti róla az út porát és a masina újra úgy ragyog, mintha a bolt kirakatában lenne. Gyakran lepem meg ilyenkor portörölgetésnél, vagy amikor pár lépéssel hátrál és gyönyörködik a gép formájában, szép vonalaiban. Egész magatartásán látni, hogy ezt a motorkerékpárt megszolgálta és mindennapi keresetéből tervszerűen rakott félre, hogy rég óhajtott vágyát megvalósíthassa. Amint Králik szobája felé tartottam, arra gondoltam, hogy a motorkerépárra terelem a beszélgetést, talán így sikerül őt megfognom. Közben az a gondolat is foglalkoztatott, hogy hát milyen embeV is tulajdonképpen az a szövetkezeti tag, aki a mai külr.? 4 és ellenőrző munkája mellett, amit naponta kint végez a határban, országszerte előadásokat is tart a szövetkezeti gazdálkodásról. Mégsem tágítottam. Nem haboztam sokat, nem udvariaskodtam, hanem egyenesen a tárgyra tértem. — Meglepett — mondtam —, hogy az az elvtárs intézőnek nézett. Králik nyíltan és jóizüen felnevetett. — Hidd el — válaszolta —, nem tartozom azok közé, akik el akarják kenni múltjukat. A Horthy-ék alatt értem emberré és ha beváltam volna intézőnek, akkor az lettem volna, mert tudásom, képzettségem megvolt hozzá. Csak éppen nem váltam be. Bevallhatom azt is, hogy ez nem egészen az én akaratomon múlott. Emlékszem, egyszer a grófi birtokon ki is próbáltak ilyen minőségben, de rövid pár hónap alatt rájöttek, hogy nem vagyok alkalmas a feladatra és kíméletlenül kitették a szűrömet azon a címen, hogy túlságosan barátkozom a béresekkel és nagyon elnéző vagyok a béresllnyokkal meg asszonyokkal szemben. Králik elhallgat, tekintete komolyan és kutatóan a múltba réved. Látni rajta, hogy innen, ebből a szobából, amelynek minden tárgya az ő kutatómunkáját igazolja, kicsit nehéz viszszatérni abba a múltba, amely sza, hadságvágyát és alkotóerejét gúzsba kötötte. — Mi tagadás, igazuk volt, — folytatja, miközben feláll, nyugtalanul felalá jár, tekintetében a komorság és harag csak akkor enyhül, ha pillantása a vörösre lakkozott kerékpárra téved. — Nem is lehetett másképp. Szívem minaen dobbanásával a béresekkel, szolgákkal és azokkal a lányokkal, asszonyokkal éreztem, akik pár fillérért robotoltak a grófi úrifajtának. Mélységes megvetés és gyűlölet érzik hangjából, és az ember megérti, hogy miért nem járhatott az urak kedvében, miért nem lehetett hajcsár, intéző. Ezek után már nem kell külön kérni, hogy beszéljen életéről. Ogy árad belőle a szó, mintha szíve mélyén valahol zsilipet nyitottam volna meg. Elmondja, hogy apja, aki 6 hold földön gazdálkodott, az 1914-es háborúban esett el. Két fivérével hárman 1849-ben megérkeznek az első brigádosok vetni, aratni és kapálni, azt is tudtam, hogy az esőre szükség van és hogy a kapát, kaszát hogyan kell a kézben tartani, de mindez a szolgaság tudománya volt. Másnak kellett vetni, aratni és kapálni... és az agrotechnikáról valmi "keveset hallottunk . . Az agrotechnika csak ma érint bennünket és ha halljuk ezt a szót, akkor valami megmozdul bennünk. Legalábbis én így vagyok vele és még mindig nem használom úgy, mint mondjuk a kenyér, kapa, vagy kasza szót, már pedig Králik úgy használja, ezért gondoltam ... Széles csontú, napbarnított arcú ember volt, tekintete értelmet sugárzott és kérdésemre habozás nélkül válaszolt. Amikor elváltunk, elhatároztam, hogy elmondom Králiknak és másról döttséggel érkezett. Hallgatja Králik magyarázatát a nagyüzemi gazdálkodásról, az új módszerek alkalmazásáról, komolyan és udvariasan figyel minden szavára és íme, egyszerre csak kiderül, hogy a mondanivaló súlyán túl megmérte az embert is. A kérdés egyébként találó és indokolt volt. Amikor első ízben találkoztam Králikkal, puskával a vállán, bennem is az egykori intéző benyomását keltette. Valahogy, amint a puska a vállára került, dereka hirtelen kiegyenesedik és egész alakja szinte megnő szemünk láttára Králik sokat olvas és tanul. Most is, amikor szobájába léptem, jegyzetei fölé hajolva találtam, előtte szakkönyv, a négyzetes kukorica vetésének előnyéről. Tudtam, hogy zavarom, mert állandó irányító maradtak árván. Nyolc-kilenc esztendős lehetett akkor. Az iskolában kitűnően tanult, különösen a mezőgazdaság érdekelte. Tizenkétéves kora óta már a mezei munkához szegődött. Élénken emlékszik ebből az időből egy Suhajda ' nevű. tanítójára. Szeretettel beszél róla. Neki köszönhette, hogy mostoha körülményei között elvégezhette a kétéves mezőgazdasági iskolát. De tovább nem folytathatta tanulmányait, nem volt rá anyagi lehetőség. A szolgaság évei következtek. Miután a gróf kidobta, három hosszú esztendőn át egy kuláknál szolgált. Huszadik évét betöltötte, amikor megnősült. Ekkor már komoly tapasztalatokkal rendelkezett, a szolgaság és a hányatás évei mögötte voltak és tudta, örök szolgaság vár rá, ha nem lesz elég leleményes, ha nem használja fel szaktudását. Ekkor felesége földjével együtt hat holdat tett ki a birtoka és azon cukorrépát kezdett termelni. A talajt műtrágyával javítja és hektáronként eléri a 340 mázsás hozamot. De mert a cukorrépa olcsó és a műtrágya drága, egyezséget köt a gyárral, hogy a gazdák körében terjeszteni fogja a műtrágyát és ennek fejében díjtalanul kapja a földjéhez szükséges műtrágyát. De még így sem tud zöldágra vergődni és kénytelen más kiutat keresni. Rájön arra, hogy törzskönyvezett állatoka*' kell nevelni, mert azokért komoly összegeket fizet az állam. A Horthy-érában ez majdnem áthidalhatatlan nehézségekkel járt, mert a törzskönyvezett állatok tenyésztését az állam legfeljebb nagybirtokosoknak és gazdag kulákoknak tette lehetővé. Králik azonban nem tágít és elhatározza, hogy megpróbálja a lehetetlent. Gazdaságából eladja, ami eladható, kölcsönt vesz fel és az állami ménteleptől két kimustrált kancát vásárol, ame'yek ott már nem feleltek meg. A terv végrehajtásának nehezebbik része csak ezután következik, mert a kancákat törzskönyvezett apaállattal kell fedeztetni, ez pedig nem megy simán, mert a méntelepek állami ellenőrzés alatt állanak és szigorúan tilos az idegen állatok fedeztetése. Králik azonban szívós kiartással harcol tervéért. Kiszemeli az orszég legkiválóbb méntelepét, ahol a gyönyörű szarvasi tájfajtákat nevelik. Králik felesége megismerkedik a méntelep-parancsnok feleségével, a két aszszony összebarátkozik. Ennek a barátságnak persze ára van, az asszony sosem megy látogatóba üres kosárral, de Králik nem sajnálja a befektetést a cél érdekében. Egy ilyen ajándékos látogatás napján Králik is elindult a méntelepre a két kancával. Az asszony kosarában finom sonka, kolbász, füstölt szalonna sorakozott egymás mellett bőséges mennyiségben, tetejükben pár üveg erős barack- és szilvapárlat. A parancsnok a gazdag ajándéknak és az ékesen beszélő két asszonynak nem tudott ellentállni, végül nagy ivászat és alkudozás közben beadta a derekát. Az éjszaka sötétjében, teljes titoktartás mellett létrejött a nagy találkozás az angol telivér csődör és a kimustrált kancák között. A „királyi" fedeztetés csak az egyik kancánál járt eredménnyel, rövidesen párját ritkító csikót hozott a világra, amellyel Králikék úgy bántak, mint egy királyfival. A gyönyörű állatnak szabad bejárata volt a konyhába, néha még a szobába is betévedt A csikónak olyan szép, nemes idomai voltak, hogy mindenki megcsodálta. Králik reményei tehát beváltak és miután fantasztikus körülmények között sikerült az állatot törzskönyvezni, 2000 pengőt kapott érte, ami akkoriban óriási összeg volt, hisz a legszebb állatot meg lehetett venni 400 pengőért, ha nem volt törzskönyvezve. A kanca még 13 csikót ellett és valamennyit hasonló áron sikerült értékesíteni. Sajnos, a dicső kanca ezután lábát törte és kimúlt, még mielőtt a Horthy-rezsim kimúlt volna. Králik szomorúan megjegyzi, hogy a ló csontja sohasem forr össze. Ez a kanca és általában az állattenyésztés bírta Králikot arra, hogy hat hold földjén a legkorszerűbb módszerekkel a legjobb takarmányt termeljen. Emellett nemesített búzafajtával is kísérletezett. így például 20 kg bánkuti búzát vásárolt olyan összegért, amiért sokkal több rendes búzát vehetett volna. A szomszédos kis- és középgazdák kigúnyolták érte. Azt mondták, hogy kidobja keservesen megszolgált pénzét az ablakon. Ám, amikor látták, hogy földjén kétszeres a hozam, ők is követték példáját. Hasonló volt a helyzet a kukoricával is. Králik élete szakadatlan kísérletezések között folyt. Ellenállhatatlan erővel vonzotta minden, ami új. Ügy hitt a mezőgazdasági tudományban, akár jámbor ember az igében. Amikor Gútára került, az elsők között fogott hozzá a rizstermesztéshez. Miután a rizstermelést csak többedmagával folytathatta, összeálltak hát huszonketten és saját felelősségükre kezdtek rizst termelni. Mi sem volt hát természetesebb, mint hogy az Ifjúsági Falu építésekor azonnal csatlakozott az építőkhöz. A közös rizstermesztéstől már csak egy ugrásr kellett a szövetkezeti termeléshez. (Folytatása következik). v