Uj Szó, 1955. augusztus (8. évfolyam, 184-209.szám)

1955-08-20 / 200. szám, szombat

1955 augusztus 20. UJSM 5 Jót működik az aratási bizottság (in. j.) A kormány felhívása után aratási bizottság alakult a rozsnyói járásban. A bizottság négy tagból áll. Feladata a kormányhatározat gyakorlati megvalósítása, a gabona mielőbbi betakarítása. Az aratási bizottság reggelente foglalkozik a gabonabetakarítás kérdésével és a kisegítő erők elosztásával. E héten szerdán 340 munkaerőt kellett a következőképpen szétosztania: 50et Rozsnyóra, 30-at Berzétére, 15öt _Gocaltovöra, ugyanennyit Hámosfalára, Cierna Lehotára és Slavosovcére. Az emberben önkéntelenül is felvetődik a kérdés, hogy honnarr' szerzi az aratási bizottság a szükséges munkaerőket. A válasz egyszerű: az üzemekből, vállalatokból. A bizottság tagjai állandóan tanácskoznak az üzemek vezetőivel, a pártszervezetek elnökeivel és a szakszervezeti vezetőkkel. Tőlük kapnak pontos jelentést arról, hány munkaerőt tudnak a mezőgazdaság rendelkezésére bocsátani. A jó munkának, a kiváló együttműködésnek megvan az eredménye is. A hét elején a járásban 650/

0-ra végeztek az aratással. Jelenleg az EFSZ-ek és állami gazdaságok 70, az egyénileg gazdálkodók pedig 55 százalékra végezték el az aratást. A rozsnyói járásban a gyakori esőzések veszélyeztették a termést. Azonban az időjárás kedvezőbbre fordult és így minden becsületes dolgozónak meg kell ragadnia az alkalmas pillanatot. Az aratási bizottság a járási pártbizottság irányításával helyesen látja el feladatát. A múlt vasárnap például 1322 dolgozót irányított a mezőgazdaságba. Ezen a napon 10 576 brigádórát dolgoztak le. Persze, azt senki sem tudhatja előre, hogy milyen nehézségekkel találja magát szemben. Erre gondolt az aratási bizottság is, amikor 48 készültségi brigádról — 560 emberről — gondoskodott. Tehát senkit sem érhet itt meglepetés! Ha kisegítő erőkre van szükség, kerül elég a készenléti brigádokból.' Fentiekből világosan látható, hogy a járási szervek komolyan vették a kormány felhívását. Azzal, hogy megszervezték az aratási bizottságot, az üzemek, vállalatok dolgozóit a legszükségesebb helyre állították, az idei aratásban elkerülhetnek minden fejetlenségét és gondatlanságot. MÉGIS MEGTÖRT A JÉG Páskaháza a rozsnyói járás egyik legeldugottabb községei közé tartozik. Minden oldalról dús lombozatú tölgy és bükkerdövel díszített hegyek veszik körül. Ezek az áthághatatlannak látszó hegyóriások teljesen elszigetelik a külvilágtól. Valamikor nagyon keveset mozdultak ki a lakosok a faluból. Rossz volt a közlekedés. A vasúttól távol ebnek. Autóbusznak akkoriban híre-hamva sem volt a faluban. Mostanában azonban igen gyakran kedvük szottyan az utazásra. Sőt - néha-néha annyian utaznak, hogy alig férnek az autóbuszba. Hogy miért e sok utazás, mi célt szolgál? Aki nem ismeri a páskaháziakat nehezen találná ki. Pedig nem hiába utazgatták. Nem hiába költötték a pénzt, töltötték el vasárnapi szabad idejüket. Valami hajtotta, nem hagyta nyugodni őket. Sok mindent látni akartak. Kezdte őket érdekelni az a „másik világ" is, amely a hegyóriásokon túl van. Az utazások alkalmával sokat láttak, szépet is, jót is. Az ilyen utazgatások után „vendég" is érkezett a faluba, olyan vendég, akit, illetve amit látni sem lehet, de igen sokat beszélgetnek róla. Ez a láthatatlan vendég, amely olyan sok páskáházit foglalkoztatott, nem volt más, mint a közös gazdálkodás gondolata. Meglátogattak több szövetkezetet. Sokat láttak, sokat hallottak. Egy-egif szövetkezetben tett látogatásuk után hetekig beszélgettek a látottakról. Néha-néha már annyira jutottak, hogy pillanatnyilag elhatározták, ők is megalakítják a maguk szövetkezetét. Amikor azután arra került volna a sor, hogy komolyan döntsenek, megremegett a toll a kezükben és az erős, izmos férfikezek elernyedtek. Nem volt annyi erejük, hogy nevüket oda írják a belépési nyilatkozat alá. Egyesek nem tudták rászánni magukat, hogy szakítsanak a régivel és az újat válaszszák. Mások pedig — ha másképpen nézték is a dolgokat — azért vonakodtak aláírni a belépési nyilatkozatot, mert hát — asszony is van a világon. Ami pedig még rosszabb: nyelvük is van. Az asszonyok beleegyezése nélkül nem lehetett szövetkezetet alakítani. Márpedig a páskaházi kardos menyecskék semmi hajlandóságot sem mutattak a szövetkezésre. A község vezetői és a helyi pártszervezet tagjai látták, elérkezett annak az ideje, hogy most már ők is beszéljenek gazdatársaikkal a szövetkezet megalakításának fontosságáról. A „jég" azonban igen keménynek mutatkozott, nagyon nehezen akart megtörni. Azt valamennyien elismerték, hogy nem rossz a szövetkezeti gazdálkodás, de hát mégis no ... elsőnek senki sem akarta aláírni a Nyilatkozatot. Egy alkalommal meglátogatták a szilicei szövetkezetet. Ez a látogatás úgy történt, hogy sokan a feleségeiket is magukkal vitték, hogy ők is lássák milyen is az a szövetkezet, hogyan élnek a szövetkezeti asszonyok. Igen megtetszett az asszonyoknak mindaz, amit a szüicei szövetkezetben tett látogatásuk alkalmával láttak. Másnap már mindenki a sziliceiekröl beszélt Azok az asszonyok, akik nem sajnálták a fáradságot és részt vettek a „kiránduláson" részletesen informálták az otthonmaradottakat. A község vezetősége még egy másik szövetkezet meglátogatását is tervbe vette. A falu lakosai most már nagy érdeklődéssel várták a tervezett kirándulást. Már azt is eldöntötték, hogy a szalóci szövetkezetet fogják meglátogatni. Ott majd még alaposabban szétnéznek. Már majdnem ott tartottak, hogy értesítik a szalóciakat, hogy szándékuk meglátogatni a szövetkezetet, amikor újabb hírek kezdtek terjedni a faluban. „Ne menjünk a szalóci szövetkezetbe, az itt van a szomszédban, úgyis tudunk minden lépésükről, hanem menjünk messzebbre" — mondpgatták egymásnak a falubeliek. De hová is menjenek? Ez újabb vita tárgyát képezte. Hosszú tanakodás után aztán abban egyeztek meg, hogy a Dobsinához közel fehvő hranovnicai szövetkezetet látogatják meg. Nagy volt az izgalom az indulás előtti napokban. Mindenki kíváncsi volt. Mindenki várt valamit a látogatástól. Az asszonyok bizony most sem maradtak otthon. Máté Sándor, Máté Géza, Gruber Antal és még több földműves felesége is részt vett a „kiránduláson". A visszatérés után másról nem is beszéltek a faluban, csak arról, amit a hranovnicai szövetkezetben láttak. Máté Sándornénak, meg a többi aszszonynak sem volt most egyéb szava a szomszéd asszonyokhoz, mint az, hogy milyen szépen élnek a szövetkezetben, milyen jó ott mindenkinek. Máté Sándorné még azzal toldotta meg beszámolóját, hogy ö már nem is bánná, ha náluk is megalakulna a szövetkezet. f orrt a falu, mint a katlanban a víz, ha jól aláfütenek. Mindenki érezte, hogy valaminek történnie kell. Csak az nem volt még biztos, mi lesz a végső eredmény. Ilyen állapotban érte a falut a Központi Bizottság júniusi határozata. Hogy a határozat megjelenése után melyik oldalára billent a mérleg, az már egy percig sem volt vitás. Máté Sándor, Máté Géza, Gruber Antal és rajtuk kívül még négy földműves írta alá a belépési nyilatkozatot. — Ez azonban még csak a kezdet. Megtört a jég! Biztos, hogy az aratás befejezése után még sokan követik az „úttörők" példáját. Szarka István TÚcl mindenki exjjjafájit (&q,nA... Lassan két hete, hogy a rozsnyói járásban jártam. Megfordultam Szalócon, Krasznahorkán és még egynéhány helyen. Amerre merrtem, mindenütt arattak. Alig lehetett lábonálló termést látni. Gabonakeresztek százai jelezték: errefelé a parasztok már túl vannak a nehezén. Tegyük hozzá, akik már túl vannak. Mert a járás nagy és nem is egyforma. A falvak határa más és más. Van olyan terület, amely majdnem 700 méter magasban érleli a magvakat, a kenyérnek valót s tart el egy falut. Ez a szilicei fennsík. A tájékozatlan ember nem is sejti, hogy Gombaszög mellett elhaladva nagy lombos erdő sűrűjében elrejtve a mindig önmagába visszatérő szerpentines láthatárral ölelkező fennsíkra ér az ember. Pedig így van. Ha ezen az úton elindul, előbb-utóbb a tetőre jut. Ott aztán pásztázhat a szeme. Egymásbafolyó gabonatáblákat, kukoricásokat, krumpliföldeket láthat. S köröskörül, talán az erdőn túl is, legelőt. Kisebb záporeső előzte meg érkezésemet, az paskolta meg a földet és most fákról, kalászokról kövér esőcseppek hullanak egyre a földre. Nedvesen csillog minden: az erdő, rét, legelő. Nedvesen csillognak a fennsík közepén a háztetők is: Szilice. Hová menj, hol állj meg, az a faluban a probléma. A házak között alig látsz embert. Kihez fordulj? Kitől kérj tanácsot? Időbe telik, míg a szövetkezeti irodára ráakadok. Fiatal, szőkehajú lányra nyitom az ajtót. Megvallom, nem szeretek irodába járni, mert ott százalékban, nagy általánosságban beszélnek áz emberek. De mert benyitottam a könyvelő-lányt, és később Hajdút, az elnököt is elfogtam, maradtam és jegyezgettem. A szilicei szövetkezetnek ötéves a múltja. A tagok egészen az 195^1 év végéig ráfizetéssel gazdálkodtak. A következő évben azonban törölték a ráfizetés szócskát az irományokból. A tervezett hektárhozamokat elérték, s ezzel nagyot léptek előre. A könyvelésben lapozgatok, megtudom, hogyan zárult a tavalyi év. Tizennyolc vagon gabonát és kerek háromszázegyezer koronát osztottak szét százhatvan tag között. Bokros János például 957 munkaegység után 38 mázsa terményt és 18 470 koronát kapott. Harmincketten közelítették meg az ő pénz- és természetbeni jutalmát. Mit termelnek a fennsíkon? — vetődik fel bennem a kérdés. Búzát, árpái, rozsot, krumplit és kukoricát. Zöldséget nem. Az nem terem meg. De senki se gondolja, hogy csak a szövetkezet gabonatermése szilárdította meg az EFSZ pénzügyi helyzetét. Nem. Az állattenyésztésből eredő jövedelem pénzeli a tagokat. A juh jövedelmez a legjobban. Ha a legelőn jársz, éjjel-nappal az égbolttal takarodzó juhászra bukkansz, aki a síkságon 1177 juhot legeltet. Persze, a számadóra nehezen akadsz, mert mindig másutt üti fel tanyáját. A juh trágyájával javíttatják a legelőt, azért hol itt, hol amott áll meg. A falu nagy tisztelője a juhásznak, mert hozzáértő, eszes ember. Mostanáig 178 000 koronára értékesítette a gyapjút. Az a negyvennyolc mázsa sajt se megvetendő, amit idáig termelt. De nemcsak a juh, a szarvasmarha, sertés, baromfi is szépen jövedelmez. Állati termékekből 527 000 korona a félévi bevétel. Most veszem észre, hogy megcáfolom önmagam. Előbb azt mondottam, nem szeretek az irodában időzni, mert ott nagy általánosságban kapok képet a szövetkezetről. És én még mindig ott vagyok. Pedig engem az emberek érdekelnének. Mit gondolnak, mit tartanak a szövetkezeti gazdálkodásról. Mert azt már tudom, hogy a fennsík gazdái 20 koronára emelték a munkaegységet, azt is, hogy a járás legjobb szövetkezetébe kerültem, de arról még semmit sem hallottam, hogyan élnek, gondolkodnak, beszélgetnek az emberek. Nyugtalanul lapozgatok a könyvelésben és egyszer csak mit látok, hogy a tagok még nem egységesek sem a gondolkozásukban, sem elhatározásukban, sem szándékukban. Vannak itt a szövetkezetből hol,ki , hol meg beugró tagok. íme egy ezek közül: Bokros Dezső 1953 őszén kilépett és maga kezdett gazdálkodni. Két évig csinálta megint úgy, ahogy már ő és ősei évtizedek óta csinálják. De mi történt? Az ember eleve rákényszeríttetett arra ,hogy benne ellentétes érzelmek csapjanak össze é_ szüljenek jót vagy rosszat. Mert ugye kilépett, de féllábbal a szövetkezetben maradt. És éz őt állandóan arra indította, hogy ahonnan jött, visszakívánkozzék. A kívánalom a közös után és tehecetlensége az" egyéni gazdaságban olyannyira gondolkodóba ejtette, hegy idén áprilisban felvételi kérelmet fogalmazott meg. A kérelem a kezemben és most szóról szóra leírom ide: EFSZ vezetőségének, SZILICE „Értesítem az EFSZ vezetőségét, hogy ismét belépek. Indok: Ott látom biztosítva családom jövőjét és megélhetőségét. Haladni akarok a szocializmussal! Bokros Dezső" Megyek a Bokros-portára. Sziklás, köves úton ballagok lefelé és bemerészkedem az udvarra. Esteledik már, szokatlanul nagy a csend. A gazda a szekér oldalához támaszkodik és egyik kezében tartja fejét. Mellette fiatal ember traktort javít, ö nézi szótlanul, merengve. Mert a gép ide a fennsíkra is feljött és szánt, vet, arat. És olyan változást idézett elő, hogy a fél falut megbolygatta. Lelketlen rideg valami a gép és mégis befolyásolja az embert. Lém, Bokros Dezső is mintha miatta járt volna kálváriát, mintha miatta fogta volna meg a tollat belépéskor. Slagy jóestét köszönök. A gazda foghegyről fogadja. Nem akar beszélni, véleményt nyilvánítani. Hallgat borúsan, makacsan miután kijelenti: — Én nem nyilatkozom! De mert várakozásomat unni kezdi, kézlegyintés kíséretében mondja: — Nekem a szövetkezetben sem jó. — Miért? — Hát csak azért, mert nem jő! Aztán a hallgatás mély tengerébe zuhan. Néz, pislog a traktorra, a házra, az istállóra, a csűrre és nem szól. Valami bántja, valami rágja bévül, ezt látom az arcán, a szemén. Nem szeretném zavarni, hát búcsúzkodom. És ekkor megállít egy szóra. — Tudja, én most úgy vagyok, hogy sehol se jó. Nem érzem jól magam az egyéni gazdaságban, de nem érzem jól magam a szövetkezetben sem. Senkit sem ejthet , csodálkozásba Bokros fentebb idézett néhány szava. A szilicei fennsíkon összeborult már a hant, a határ egy részében eltűnt a barázda, de a gondolat^még nem borult össze, száguld-cikázik annyiféleképpen, ahány- az ember. Mert vegyük csak az ő útját: szövetkezeti tag — egyénileg gazdálkodó —..szövetkezeti tag. Nem azt mutatja-e ez az ügyetlen képlet, amit a gazda mondott az imént. Sem nem szövetkezeti tag, sem nem egyénileg gazdálkodó. Szövetkezetben van, de igazában még csak a két világ határmezsgyéjén áll. Mondja ő, le is írja ő, hogy a szocializmussal akar haladni. De még nem tudott végleg dönteni. Sokszor kell még a fennsíknak lombhullató őszből, rügyfakasztó virágszirmokat bontó tavaszba érkeznie, míg Bokros Dezső elindul a határmezsgyéről és őszinte gondolatokkal, szíve minden rezzenésével az egyik világban, a jobbikban elhelyezkedik. Elgondolkozva lépek el mellőle és bukdácsolok tovább a faluba. A fogyasztási szövetkezettől egy kicsit feljebb gondosan körülkerített udvaron Idős, sovány embert pillantok meg. Eperfa alatt ül és farag. Mellé telepedek és figyelek rá. — Gereblyefogakat csinálok — mondja, űgy hogy a szemét egy pillanatra sem veszi le munkájáról. — Mert kérem a foghíjas gereblye, akárcsak a foghíjas ember. Se nem mutat, se nem harap. « Labcnc Lajos portájára jöttem. Két és fél hektár szántóval rendelkező kisparaszt volt 1950-ig. Aztán szövetkezeti tag lett. Beszédes, históriás ember. Az évek, események, történetek forrásként bugyognak belőle. Látja élesen a falut, az elhagyott, mostoha viszonyok között vergődő Szilicét. A mostaniban meg testestől-íelkestől benne van. Azelőtt nem tudott megélni a földből, mellesleg fát vágott, vagy „botozott" (Síbotot, kalapácsnyelet, szopókát, pipaszárat készített.) Nem tudom levenni a szemem az öregről. Horpadt arcáról, vékony csontos kezeszáráról szeretném leolvasni életét. Mert az idő kevés arra, hogy éveiről számot adjon. Hetvenkét évig viaskodott kővel, viharral, idővel a fennsíkon. S ennyi idő alatt sem vitte sokra. Földet alig szerzett, házat, csűrt is úgy épített, hogy előbb megjárta Amerikát. S a rengeteg szenvedés, csalódás után csak elérkezett a mába. Magában, mert párját korábban elvesztette. És most öreg ember módján odateszi erejét, munkáját, gondját, ahová a többi: a szövetkezetbe. Kérdézgetem, miért szánta rá magát a belépésre. — Mert így látom jónak! A világhoz, az élethez való alkalmazkodást jelenti ez. Világéletében mindig tisztelője volt törvénynek, szokásnak, rendnek. Soha sem szegült ellen, hallgatott a bölcsebb, okosabb szóra. Nem is bánta meg, hogy belépett. Ezt úgy fejezi ki: csak mindig anynyi bajom lett volna, mint amennyi most van. Százhúsz egységet tud szerezni öreg keze-lába egy évben,, s ebből megélhet, öltözködhet. A fia kommunista, s az öreg szavaival élve amolyan hivatalnokféle. Ha olykor esténként együtt a család, a fia folyton azt mondja, hogy a párt segít a szövetkezeti parasztoknak, de ők is igyekezzenek segíteni magukon. Az öreg másképpen beszél, ö minduntalan abból indul ki és odatér vissza. — Ha mindenki egyaránt fogná! Engem is ezzel a néhány szóval bocsát el a portáról. Sötét, csillagtalan este van, amikor az autóbusz megállóhoz megyek. A falusi mozdulatlanságban hallgatódzom. Fennsík, Szilice, legjobb szövetkezet — villan egy-egy fogalom az eszemben. Nagy a fejlődés, a gyarapodás, ellenben az emberek változása lassú... Ki tudhatná megmondani, hogy a fennsíkon, a sziklás-dombos határban járva az emberek hol tartanak már? Én nem! Mert csak két portán jártam és életről-világról kétféle véleményt hallottam. Az előbbi még keres, kutat, nem találja fel magát a szövetkezetben, de azért dolgozik, iparkodik. A másik, az öregebb meg már ott tart, hogy: ha mindenki egyaránt fogná! Ehhez azonban idő kell, megértés kell. Tény, hogy így is, ilyen emberekkel is első helyre verekedte magát a szövetkezet. De az igazi kibontakozás csak akkor következik be, ha majd szándékban és törekvésben is egységesek lesznek Szilicén az emberek MACS JÓZSEF