Uj Szó, 1955. július (8. évfolyam, 157-183.szám)
1955-07-16 / 170. szám, szombat
3 m szc T§55. lúlius 16. Csehszlovákia és Ausztria legjobb úszóinak találkozása Úszóválogatottunk ma Brnóban vívja eiső idei nemzetközi versenyét Mint mér ismeretes, legjobbjaink ellenfele az osztrák úszóválogatott lesz. Úszóink az osztrákokkal már többször összemérték erejüket. Utoljára a múlt év novemberében Bécsben találkoztak. A vetélkedés 124,5:98,5 arányú csehszlovák győzelemmel ért véget. A tavalyi viadal során az összes férfiszámokban a mieink győztek. Nagyon jó formában volt Báčik, aki megnyerte a 100 méteres hátúszást és a 100 méteres gyorsúszást. Deák, aki szintén indult, csak második lett. Ideje 1 p 01,9 mp volt. Deák ez évben a 100 métert már egy percen alul ússza. Várható, hogy a brnói találkozó során szép küzdelmet látunk Báčik és Deák között. A női versenyzők is kitettek magukért, sőt Skupilová a 100 méteres pillangóúszásban űj csehszlovák csúcsot ért el. A Bécsben felállított országos csúcsot az idei versenyek során Skupilová már megjavította. Ugróink gyengébben szerepeltek. Bauer csak második lett, Röhring előtt, Čermáková ugyancsak a második helyet tudta csak elfoglalni. Vízilabdázóink pedig 7:3-as vereséget szenvedtek az osztrák válogatottól. A ma és holnap megtartandó versenyszámokra a következő úszókat jelölték ki. (Az első kát név csehszlovák, a másik kettő osztrák, a további csehszlovák utánpótlási versenyző). 100 m-es gyorsúszás: Bapík, Deák, — Schober, Radi. — Čády, Frič. 400 méter női gyorsúszás: Marková, Kloučková — Dokúpil, Gerhardt — Fischerová, Polášková. 200 méter pillangó: Samuhel, Berlanský — Koppelstädter, Rack — Pazdírek, Kováč. 100 m női hát: Skupilová, šperlová — Novotný Dokúpil — Piblová, Kociánová. 400 méter gyors: Bad'ura, Smerda — Kutschera, lik — Frič, Kővár. 200 méter női mellúszás: Heležicová, Pokorná — Altmann, Dittman — Markovičová, Koláfová. 4x100 méteres vegyes váltó: Bačlk, Svozil, Samuhel, Deák — Stingel, Pajek, Zgraja, Schober — Daniel, Aschenbrenner, Pazdírek és Frič. 4x100 méteres női gyors váltó: Marková, pColoučková, Konečná, Skupilová — Novotný, Dokúpil, Studnyk, Gernhardt — Jenčovská, Jánovská, Fischerová, Polášková. Az itt felS jpilOY sorolt versenyszámok ma kerülnek lebonyolításra. Vasárnap a következő versenyszámok szerepelnek műsoron: 1500 ra gyors: Kutil, Kopŕiva — Kutscher, lik — Severa, Neuman. 100 méter nél gyors: Marková, Skupilová — Novotný, Dokúpil, Janovská, Polášková. 100 m hát: Bačík, Samuhel — Stingl, Rádl Danihel, Sonnberger. 100 m női pillangó: Skupilová, Subrová — Albert, Wagensommerer, — Koiáŕová, Makariusová. 200 m' mell: Svozil, Rozum — pajek, Hergesell — Aschenbrenner, Kuchár. 4x200 méter gyors: Šmerda, Baďura — Hejl, Deák — Schober, Kutschera, Radi — Ilk — Pazdírek, Frič, Čády, Kuchár. 4x100 m női gyorsváltó: Skupilová, Helešicová, Šubrová, Marková — Novotný, Dokúpil, Studnik, Gerhardt — Piblová, Koláfová, Makariusová, Fischerová. A csehszlovák műugrók közül a kővetkező versenyzők indulnak: Bauer, Krčma, Čermáková és Celková. Osztrák részről Worich, Röhring, Pfarrhoffer, Filanovsky, Kalbasa. A csehszlovák vízilabda-válogatottat a következőképpen állították Össze: Morávek, Kocourek, Chorvát, Novotný, Gerthoffer-testvérek és Smarda A csehszlovák úszó válogatott 1955 első felében elért ered mé nyeink alapján atlétáink Európában jelenleg a második helyen állnak Az év első felének eltelte után kétségkívül időszerű az egyes országokban elért atlétikai eredmények összehasonlítása. Az ebből eredő mérleg számunkra igen örvendetes, mert versenyzőink eddig nyújtott teljesítményeikkel Európában még soha el nem foglalt előkelő helyre kerültek. Ha az atlétika egy-egy számában július közepéig elért legjobb tíz eredményt 10-től 1 pontig értékeljük, megállap íthatjuk, hogy atlétáink az európai rangsorban a Szovjetunió versenyzői mögött jelenleg a második helyet foglalják el, míg női atlétáink az ötödik helyen állnak. A fenti pontozás alapján a rangsor a következő: 1. Szovjetunió 317,5 pont, 2. Csehszlovákia 134 pont, 3. Magyarország 101 pont, 4. Finnország 81 pont, 5. Anglia 58 pont. A nők rangsora: 1. Szovjetunió 260,5 pont, 2. NDK 58 pont, 3. Anglia 48,5 pont, 4. Nyugat-Németország 40 pont, 5. Csehszlovákia 35 pont. Az alábbiakban feltüntetjük a mostani évben eddig elért legjobb európai eredményeket és atlétáink egy-egy számban elfoglalt helyét. Férfiak: 100 m: Rartyenyev és Konovalov (Szovjetunió) 10,4 mp, 3. Janeček (Csehszlovákia) 10,5 mp. 200 m: Janeček (Csehszlovákia) és Tokarev (Szovjetunió) 20,9 mp. 400 m: Ignatyev (Szovjetunió) 46,0 mp. 800 m: Moens (Belgium) 1:47,0 p. 1500 m: Rózsavölgyi (Magyarországi 3:42,2 p, 10. Čikel (Csehszlovákia) 3:47 p. 5000 m: Ullsperger (Csehszlovákia) Spartak Praha Sokolovo-Botafogo 0:1 (0:0) Szép mérkőzés volt. Ezzel a megjegyzéssel hagyta el a brnói közönség a Spartak stadionját, ahol a Spartak Praha Sokolovo—Botafogo találkozót bonyolították le. Mindkét csapat hozzájárult ahhoz,, hogy a közönség igazán magasszínvonalú mérkőzést láthasson. A Spartak együttese dacára annak, hog nehéz és síkos talaj volt, az első félidőben állandó fölényben volt és ő diktálta az iramot. A brazilokon mintha a fáradság jele mutatkozott volna. A második félidőben azonban mindenki megváltoztatta ezt a nézetét, mert a brazilok szép és gyors játékot produkáltak. A Spartak együttese az első félidőben egész sor veszélyes helyzetet teremtett a brazil kapu előtt. A 25. percben Svoboda lövése a kapufáról pattant vissza, majd a második félidőben szórványosan támadtak a Spartak csatárai. A játék iramát már inkább a brazilok vitték, mert a Spartak együttese elfáradt. A találkozó egyetlen gólja a 18. percben esett. Ilyen gólt Brnó közönsége még nem látott. N. Santos magas hosszú labdát küldött a 16-oson belülre. Waldlr fejjel megváltoztatta a labda irányát, s Neivalde megint csak fejjel Houška kapujába irányította a labdát. A mérkőzést 50 ezer ember nézte végig. 14:09,8, 2. Zátopek (Csehszlovákia) 14:11,8 p. 10.000 m: Anufriev (Szovjetunió) 29:10,6 p. 2. Zátopek (Csehszlovákia) 29:33,0 p. 110 m gát: Stoljarov (Szovjetunió) 14,2 mp. 100 m gót: Látujev (Szovjetunió) 51,4 mp. 3000 m akadály: Karvonen (Finnország) 8:47,8 p., 5. Brlica (Csehszlovákia) 8:53,8 p. Magasugrás: Nilsson (Svédország) 210 cm, 2. Kővár (Csehszlovákia) 204 cm. Távolugrás: Grabowski (Lengyelország) 747 cm, 8. Procházka (Csehszlovákia) 740 cm. Rúdugrás: Landström (Finnország) 441 cm. Hármasugrás: Csen (Szovjetunió) 15,85 m, 3. Rehák (Csehszlovákia) 15,71 m. Súlylökés: Grigalka (Szovjetunió) 16,89 m, 5. Plihal (Csehszlovákia) 16,43 m. Diszkosz: Consolini (Olaszország) 54,65 m, 2. Merta (Csehszlovákia) 54,31 m, 5. Vrabel (Csehszlovákia) 52,82 m, 7. Cihák (Csehszlovákia) 51,80 m. Gerely: 1. Sidlo (Lengyelország) 80,07 m, 10. Perek (Csehszlovákia) 72,85 m. Kalapács: Krivonosov (Szovjetunió) 63,75 m, 2. Máca (Csehszlovákia) 61,22 méter. Tízpróba: 1. Zikmunda (Csehszlovákia) 6195 pont, 2. Stefkovič (Csehszlovákia) 6148 pont, 3. Filip (Csehszlovákia) 5787 pont. A női atléták rangsorát holnapi számunkban közöljük. r f . ^Zapauŕofocu /s pfo Vasárnap kezdődik a harc a döntőbe jutásért az ÚDA— Slovan ÚNV és a Bp. Vörös Lobogó—Honvéd között A középdöntő négy mérkőzését egy héten belül bonyolítják le. A Slovan ÜNV vasárnap játszik Prágában, Pósa (Magyarország) játékvezetése mellett, a Vörös Lobogó—Budapesti Honvéd találkozóra pedig hétfőn, 18-án kerül sor. A visszavágók időpontja: Síovan ÚNV—ÜDA Bratisiavában pénteken, 22-én, a Honvéd—Vörös Lobogó szombaton, 23-án. A két budapesti csapat játékának színtere a Népstadion lesz. Mityem kilátásokkal indul a négy együttes — ez a kérdés foglalkoztatja ma a sportközvéleményt. Bílý és Benedikovlč, a Slovan ÜNV csapatának erősségei a tegnapelőtti edzésen nem jelenhettek meg, mert mindketten sérültek. Az előbbi aligha vehet részt a prágai mérkőzésen — talán majd csak a visszavágón —, de Benedikovič játékára számít a vezetőség. Bílý közismert átütőképességét, nagy lendületét nélkülöznie kell tehát a bratislavai csapatnak. Budapesten a Vörös Lobogó ugyancsak kisebb esélyekkel indul, nemcsak azért, mert egyik gólképes csatára. Palotás sérült, hanem azért is, mert játékosai a spliti hőségben nyilván sok erőt vesztettek, míg a Honvéd úgyszólván pihenten áll ki egyébként kitűnő ellenfelével szemben. A budapesti mérkőzéseket osztrák, illetőleg csehszlovák játékvezetők fogják vezetni, ugyancsak osztrák játékvezetője lesz a Slovan—ÜDA visszavágónak Prybil személyében. Bizonyos, hogy a középdöntő négy részvevője közül bármelyik csehszlovák, vagy bármelyik magyar csapat kerül is a döntőbe, olyan mérkőzésre van kilátása a csehszlovák, illetőleg a magyar sportszerető közön* ségnek, amely méltó lesz a nagy múltú Középeurópai Kupához és az érte vívott eddigi harcokhoz. P. M. Negfepetések a prágai nemzetközi teniszversenyen Ázott pályán folytatták a nemzetközi teniszversenyt, melyen több érdekes meglepetés született. Részletes eredmOnyek: férfi egyes: Béčka—Piatek (lengyel), 9:7, 6:2, 3:6, 11:9. Asbóth—Mrakota 6:4, 4:4, 6:1. Krajčík— Radzio (lengyel) 4:6, 6:3, 6:3, 6:2. Javorský—Badin (román) 6:1, 1:6, 6:1, 6:0, Hojberg (dán)—Szikorszky 3:6,6:8, 6:4, 6.-3, 6:4. Adám—Parma 6:8, 6:3, 7:5, Zábrodský—Kalous 6:1, 6:1, 6:4. Huber (osztrák)—Zacopceanu (román) 7:5, 6:3, 6:3. A női egyes negyeddöntője: Körmöczi—Rampasová 6:1, 6:0, Gazdíková—Holešková 5:7, 6:0, 6:2, Elgrová— Žáčková 6:3, 6:6, 6:4, Pužejová— Dvoŕáčková 6:1, 6:2. Férfi páros: Huber, Béčka—Papik. Krch 6:3, 4:6, 7:5. šašek, Stojan—Hojberg, Mathiasen (Dánia) 6:0, 6:3, Konrád, Ďobeš—Sikorszky, Svoboda 6:4, 3:6, 6:3. Vegyes páros: Kunstfeld, Elgrová—Huber,, Broz (osztrák) 7:5, 3:6, 11:9. Skobla dobhat 18 méteren felül az új technikával? A sport érdemes mestere, Jirl Skobla, aki súlylökésben európai és csehszlovák csúcstartó, már a téli hónapok alatt áttért a súlylökés új technikájára, amelynek sok előnye van az eddig általa használt Fuchs-féle technikával szemben. Az új technikát először a világcsúcstartó és olimpiai győztes P. O' Brientől láttuk az 1952. évi helsinki olimpiászon. Ma már nagyon sok kiváló súlylökő alkalmazza az O'Brien-féle technikát. Mi ennek a technikának az előnye? 1. Mivel a dobó háttal áll fel a dobás irányának, ennél fogva — ahogy a képen Skoblánál is látjuk — jobb térdét mélyen be tudja hajlítani, ami által lehetővé válik, hogy a súlygolyót jóval a körön kívül tudja tartani. Ennek eredménye az, hogy a golyóra hosszabb úton tud hatni, tehát a gyorsítás is hosszabb úton történhet, ami a jobb eredmény egyik előfeltétele. 2. A beugrást nem ugrásszerűen, hanem szinte csúsztatva hajtja végre (a világcsúcstartónál a beugrás alatt szinte valósággal porzik a föld). 3. A kilökő helyzetben a régi technikával szemben a dobó be tudja kapcsolni roppant erős hátizomzatát is, a többi izmok teljes kihasználása mellett. 4. A súlygolyó emelése fokozatosan történik; egészen alacsonyról emelve a test teljes kinyúlása mellett hagyja el a dobf> tenyerét. A képen láthatjuk, hogy Skobla a balkarját másképen tartja, mint a világcsúcstartó, ez azonban nem lehet akadálya a jobb eredmény elérésének. A régi technikáról az új technikára való áttérés néha 2—3 évet is igényel. Reméljük, ismerve Skobla szorgalmát és kitartását, hogy nála ez az áttérés különösebb nehézségekbe nem fog ütközni és már az idény végére el fogja érni a 18 m-es határt. Az érdekesség kedvéért felsoroljuk az atlétika története folyamán elért legjobb 7 súlylökő eredményt: 18,54 P. O'Brien 1954 18,13 S. Lampert 1954 18,01 T. Jones 1955 17,95 J. Fuchs 1950 17,68 Oh. Fonvillp 1948 17,66 B. Nieder 1955 17,54 J. Skobla 1953 - iifrii m - A c -1 „ÜJ SZÔ" kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős: Dénes Ferenc főszerkesztő. Szerkesztőség: Bratislava. Jesenského 8—10, telefon 347-16. 352-10. Kiadóhivatal: Bratislava, Gorkého 8. telefon: 337-28. Előfizetési díj havonta Kčs 6.60. Terieszti a Posta Hírlap szolgálata. Megrendelhető minden oostahivatalA-Q0255 nál és kézbesítőnél. Nyomás: Pravda. Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának kiadóvállalata. Bratislava. t