Uj Szó, 1955. július (8. évfolyam, 157-183.szám)

1955-07-30 / 182. szám, szombat

1955. július 30. UJSZ0 5 TJ árom folyó mossa a király JT/, helmeci járás határát. Három folyó határolja, de bent ti járás területén nincs egy árva patak sem. Keleten a Tisza, nyugaton a Bodrog, északon a Latorca. ,,Mennyi víz!" mondanák azok irigyen, akiknek nincs vizük. Csakhogy ebben a járásban még sincs víz, s az emberek a három folyóról eddig csak gyűlölettel beszéltek. Hogyne beszéltek volna gyűlölettel, mikor pár kilométeire folyásuktól a földek csak úgy sóvárognak egy kis nedvesség után. Legjobban a Latorcát átkozzák. A járás teljes egynegyede nincs megművelve, s ennek a Latorca az oka. Lusta folyó a Latorca. Lassan hömpölyög végig a tájon. Egy légvonalbeli kilométeren három kilométernyi medret váj. Száz méternyit sem folyik egyenesen. Csendes, nyugodt folyó a Latorca. Csodálatosan mély. Aki megpróbálta lemérni mélységét, meglepetten mondhatta: „Mennyi víz!" Évente kétszer, háromszor kiont a Latorca. Észrevétlenül, csendesen. Kiönt akár éjfél után és az alvó embereket nem figyelmezteti fenyegető zúgással erre. Fellopakodik a partokra, .a mezőkre, behatol a falvakba, lakásokba, mint egy tolvaj. Tavasszal, nyáron, ősszel vagy télen, bármelyik évszakban egyszerre csak váratlanul kiárad. Nem veszi figyelembe sem a naptárt, sem a tradíciókat. Pár perc alatt kilép medréből és pár óra alatt tóvá változtatja az egész vidéket. S ha egyszer kiöntött, azt érdemes megnézni! Eláraszt hatezer hektár földet! f Ez a hatezer hektár föld olyan sima, akár az asztallap. Jó, értékes föld. Micsoda rizsföldek lehetné•nének itt! Milyen veteményesek, gyümölcsösök, micsoda vetések! Századok óta erről álmodnak az emberek, de a Latorca minden alkalommal, ha megkísérelték termékennyé tenni királyságát — kinevette őket. Partjai mentén széles sávon csak értéktelen legelők vannak. Kérdés viszont, megengedik-e az emberek, hogy a Latorca továbbra is úgy garázdálkodjék, ahogy már évszázadok óta teszi. (Hogy igazságosak legyünk, nemcsak a Latorca ilyen, hanem a Tisza és a Bodrog is, csak kisebb mértékben.) Nos — ez nem titok, Ladislav Mňačko államdíjas: Egy kelet-szlovákiai járás n. Latorca, az elátkozott folyó — az emberek nem engedik meg. Torkig vannak már a rakoncátlankodásával. Az embereknek valahogy borzasztóan megtetszett éppen az a földsáv a Latorca balpartján, amelyet évről évre eláraszt. Hosszú időn át elátkozott folyó volt a Latorca, s ő ezen csak jóízűt nevetelt. Ma már nem nevet. Ma már problémává és feladattá vált és túl sok mérnök sürög-forog balpartján. Túl sok vörös lakkal bemázolt cölöpöt vertek az emberek balpartján a földbe, s azok is, akik még ezt a szót nem értik egészen, úgy hívják ezeket a cölöpöket: „trasá"-k (nyomjelző cövek). Lelesz felett kezdődik a „trasa" (nyomvonal). A Latorca kanyarog erre-arra, a kitűzött vonal azonban egyenes, csak néhol alkalmazkodik a folyókanyarhoz. Egyelőre, végig tekintve e cölöpökön, mindez csak egy elgondolt vonalnak látszik. No, ez a közeli jövőbe való szocialista kilátás vonala. Valamikor az emberek az ilyen vonalat „úri ígéret"-nek nevezték. Egy bizonyos idő óta felfigyelnek mindenült, ahol ilyen vonalakról esik szó. 1948-ban még sok. volt közöttünk a kételkedő, vállvonogató ember, aki gúnyosan mosolygott: „Ti csak higgyetek! Majd bevonjuk az iparba a fűzfán tanyázó szarkákat!" Később ezek a „fűzfán tanyázó szarkákat" emlegetők nem győztek eleget csodálkozni. Igaz, a mérgesebbek találták mindjárt másik jelszót, azt mondták, hogy a gyárak tönkreteszik a gyönyörű szlovákiai táj szűzi szépségét. J em tagadhatjuk — a Latorja \ cáriak is megvan a varázsa. Kanyarog hol jobbra, hol balra, partjain sűrű fűzfadzsungel, közelében soksok náddal benőtt mocsár van. A nagyokat mondó halászok százkilós harcsákról beszélnek és ha nem lenne itt egész felhő szúnyog, az ember testileg, lelkileg remekül érezné magát... és ennek vége. A Latorca egyenesen fog folyni, folyását szabályozzák, áradása ellen az emberek több tíz kilométer hosszú, erős gátat építenek. Eltűnnek a fűzfaerdők, eltűnnek a romantikus Iwnyarok, eltűnnek a holt ágak és a mocsarak, még gólya is kevesebb lesz a vidéken, a békakoncertok is ritkábbak lesznek... a szúnyogok is, amelyek ellen az ember eredménytelenül harcolt -dynociddel. Ezért túrják az ekék a hatezer hektáros, ma még terméketlen földet és ha már ilyen közel a sok víz — miért ne használnák ki? Rizsföldek terpeszkednek majd a partokon és aztán senki nem mondhatja, hogy nagyon költséges nálunk a rizstermesztés. Az ember ismét elhódít egy darab földet az élet számára, ha ez a képzelt vonal már nem lesz csak képzelet, hanem a szabályozott Latorca messziről jól látható szilárd gátjává válik. Csakhogy ezzel még nem szűnnek meg a királyhelmeci járásban az alapvető nehézségek. A három folyó kiöntésének megakadályozásával és a mocsarak kiszárításával tízezer hektár termőföldet szerezni, ez csak az egyik feladat. A királyhelmeci járásban — habár három folyója van — kevés a nedvesség. Ez évről évre érezhetőbb. (Érezhető volt mindig, de nem annyira, mint manapság, amikor az emberek nem a grófin, hanem a sajátjukon gazdáikodnak.) Elég víz van a Latorcában és a Bodrogban, hogy ezt a Hiányt meg lehessen szüntetni. Még az áradás vize is átváltozhat a vidékre mért csapásból jótéteménnyé. Mi lenne, ha — az egész járásban új, mély medret ásnának, és vízbőség idején a felesleges vizet abba felfognák, s ha kevés a víz, bele vezetnék a Bodrog vizét? Ennek a gondolatnak is megvan már a maga ... „kitűzött vonala". Szomotori esés — a neve. A Bodrogtól keletre húzódik és csatornáival köztársaságunk legszárazabb területének szomjas földjét fogja itatni. IKJem irreális látományok J_ \ ezek. Ezek .a jövő tényei. Véghezvittünk már nehezebb dolgokat is, sikerülni fog a Latorcát is megfékezni. Tudják egyesek, miért hívják már most a királyhelmeci járást „Szlovákia kertjének". Végül is nincs itt szó, nem tudom én milyen technikai, gazdasági, vagy másmilyen problémáról. Helyi ügy ez. Egy járás ügye... Természetesen. Egyetlen járás ügye ez. Tudósok, agronómusok, kutatók, biológusok, geológusok, I vízgazdászők, építészek alaposan megvizsgálták ezt a kérdést. A központi és kerületi, politikai, gazdasági vagy technikai hivatalokban nagy halomban fekszenek a számítások, tervek, javaslatok, és jegyzökönyvek. A szakembereknek a járás — ahogy mondani szokás — a kisujjában van. Már nincs semmi olyan, amit ne tudnának róla. Tudják, melyik rovar, milyen betegséget terjeszt. Ismerik a kaszálók és legelők betegségeit. Mindent tudnak. Ha azt mondják — bővítjük a rizsföldek területét ezer hektárra, a homokbuckákon a szőlők területét ezer hektárra, ötszörösére növeljük a gyümölcsösök területét, itt szélfogókat ültetünk ilyen és ilyen irányban — minden előre ki van számítva és megindokolva ... Kicsiség az egész. Helyi ügy. Valóban — egy járásnak az ügye, mégha 8000 hektárnyi föld termékennyé tételéről is van szó. Mégha arról is van szó, hogy a meleg égövi növények termőhatárát északabbra helyezzük, hogy citromfát és más melegégövi növényt termesszünk, (mindez még a járáson titkolt titok.) Csakhogy Szlovákiában több mint kilencven járásunk van. És akkor ez már nem helyi, hanem államügy. A párt és a kormány határozatokat adnak ki a mezőgazdasági termelésre és állattenyésztésre. Azt mondják a parasztnak — teljesítsd őket és biztosítod népünk élelmezését. A párt és a korjnány konkrét feladatokat ad a parasztoknak — a trágyázásról, új munkamódszerekről és más részletekről. Ilyen aktuálisak ma mezökeres harcának legragyogóbb bizonyítéka a genfi négyhatalmi értekezlet, amely, amint Bulganyin elvtárs mondotta, új korszakot jelent a nemzetek egymás közötti viszonyában. Gottwald elvtárs kiindulva a sztálini elemzésből, mely szerint a 'kapitalizmus nem állandó, hanem csak részleges stabilizációjáról beszélhetünk, elutasította Jílekék rohadt kapituláns politikáját a kapitalizmus megszilárdulásáról, melynek lényege volt: „alkalmazkodni" a kapitalistákhoz és „megoldani" a dolgozók életkérdéseit a kapitalista rendszeren belül. Ez ellen a vereség-hangulat ellen, melyet a likvidátorok terjesztettek a szociálfasisztákkal és reformistákkal együtt a kommunista párt soraiban, Gottwald elvtárs forradalmi perspektívát állít fel a munkásosztály számára, támadó fellépést, engesztelhetetlen harcot hirdetve az osztályellenség ellen. „Mi kommunisták — írja Gottwald elvtárs májusi levelében — az osztályharc stratégiájának és taktikájának meghatározásakor abból az alapvető tényből indulunk ki, hogy a kapitalista rendszer már túllépte fejlődésének legmagasabb fokát és a hanyatlás vonalát követi, hogy megszűnt a haladás tényezőjeként működni és további fennmaradása minden tekintetben maradiságot jelent, hogy a kapitalizmus a termelés technikájának tökéletesedése ellenére is képtelen a milliós tömegek megélhetését biztosítani". „A kapitalizmust nem „megreformálni", nem „megjavítani" kell, — mondja Gottwald elvtárs — hanem megsemmisítem!... A kapitalizmus nem tud kenyeret adni az emberiségnek, nem tudja eltartani a milliókat és tízmilliókat, nem tud otthont biztosítani, nem tud munkát adni nekik." (Klement Gottwald Művei II. kötet, 80. oldal.) végül hasonlatot tesz a kapitalizmus és a szocializmus között és kifejti, hogy a kapitalizmus a barbárSághoz, az éhezéshez, a halálhoz vezető utat jelenti. A szocialista Szovjetunió útja pedig az emberi társadalom legmagasabb célkitűzései felé vezet. * * * Csehszlovákia Kommunista Pártja volt az egyetlen párt, mely következetes és nyílt harcot folytatott a csehszlovák imperializmus képviselői, Kramár, Beran és társai ellen. Kíméletlenül letépte az álarcot, Beneš, Meissner, Klofáč és a többi álszocialista elemekről, akik a nép barátaiként tüntették fel magukat, a valóságban azonban az imperialistákkal, a kapitalistákkal álltak szoros szövetségben, s esküdt ellenségei voltak a Szovjetuniónak és minden demokratikus megmozdulásnak. A München előtti köztársaság tehát nem volt sem „demokratikus", sem „népi", sem „osztályfeletti", hanem a fasizmus felé irányuló burzsoá diktatúra, mely a gazdasági válság minden terhét a dolgozókra hárítva, kíméletlenül üldözte a kommunista pártot, mint az egyedüli ellenzéki, forradalmi pártot az országban, s szemrebbenés nélkül lövetett a munkásokba, ha osztályérdekei megkívánták. A duchcovi véres eseményekkel kapcsolatban, mikor a csehszlovák „rendcsinálás" bestiája javában dühöngött, Gottwald elvtárs 1931. február 21-i parlamenti beszéde vádiratként jellemezte a kapitalista csendőrterrort, valamint a szociáldemokrata és nemzetiszocialista vezérek szégyenteljes képmutató politikáját. „Csehszlovákiában újból a rendcsinálás fúriája dühöng — mondja Gottwald elvtárs parlamenti beszédében. — Előkészítette és megszervezte a duchcovi eseményeket, Duchcovban agyonlőtt négy éhes munkanélküli munkást, most köztársaságunk eaés? I területén a munkásbi?''">"V -- ••>» j veti börtönbe, tömeges fosztogatásokat rendez a munkásotthonokban, va- 1 lamint a kommunista párt helyiségeiben ... ^ Már egy éve beszélnek a gazdasági válság következményeinek enyhítéséről. Azonban ezzel szemben Csehszlovákia dolgozó népének milliói hallatlan nyomorban élnek, éheznek, nélkülöznek, egzisztenciájuk tönkrement, a teljes anyagi romlás jegyében élnek. Vádoljuk önöket, önöket és rendszerüket, hogy nem képesek a nép túlnyomó többsége számára kenyeret és munkát biztosítani. Vádoljuk f&nöket, hogy tönkretették az emberek millióinak életlehetőségét... A szociálfasiszta vezérek azonban, mint Meissner, Hampl, Stivín, Beneš és hasonlók, a munkások képviselőinek tüntetik fel magukat és ezért alaposan reájuk kell világítanunk, le kell rántanunk az álarcot képmutató arcukról, le kell húznunk róluk a báránybőrt és meg kell őket mutatni a munkásságnak igazi mivoltukban, a kapitalista farkasak és a hiénák alakjában". (Klement Gottwald Művei, II. kötet, 277—279. oldal.) * * * A II. kötet befejező cikkei pártunk VI. kongresszusának fontosabb anyagát tartalmazzák. Csehszlovákia Kommunista Pártjának V. és VI. kongresszusa közt eltelt időszakot egyrészt a kapitalista válság elmélyülése, a kapitalista gazdaság hanyatlása, másrészt a Szovjetunió hatalmas, döntő jelentőségű fellendü'ése jellemezte. Noha az V. kongresszus idején 1929. elején sokan úgy vélték, hogy a kapitalizmus teljes virágzásban van, a kommunista párt Gottwald elvtárssal az élén már akkor előre látta a kapitalizmus fejlődésének perspektíváját, tudta mi fog bekövetkezni. És be • is következett! Gottwald elvtárs a VI. kongresszuson a helyzetet elemezve kijelentette, hogy a kapitalizmus csődje sohasem volt oly világos és nyilvánvaló, mint ma. A szocializmus lehetőségei és életképessége soha sem volt a tömegek számára olyan világos, mint ma. „A kongresszus — mondja Gottwald elvtárs — mint legsürgősebb feladatot a munkásosztály többségének megnyerését állította a párt elé... Ez azt jelenti, hogy szövetségeseket kell szereznünk a proletáriátus számára elsősorban a dolgozó parasztság tömegeiből, de az úgynevezett városi középrétegből is, a dolgozó értelmiségből, a kisiparosakból. — Ez a mi utunk a mai rendszer ellen irányuló nagyszabású népi mozgalom kibontakozása felé ... Meissner miniszter, a szociálfasiszta vezér csaknem az egész vörös sajtót betiltotta. Többek között ily módon remélte lehetetlenné tenni, hogy a tömegek a kongresszusról tudomást szerezzenek... Ez sem fog sikerülni. Meissner cenzorai ellenére a CSKP VI. kongresszusának gyújtószava eljut Csehszlovákia dolgozó népének füléhez és olyan erővé válik, amely egy napon majd véget vet a mai rendszernek". (Klement Gottwald Művei, II. kötet 394—398. oldal.) A VI. kongresszus több fontos kérdésben hozott határozatot, pl. az agrár-, nemzetiségi, a dolgozó ifjúság kérdésében. A VI. kongresszus nagy fontosságot tulajdonított a falu és városok dolgozói szövetségének. A kongresszus tézisei kiemelik „A városi proletáriátus a kommunista párt vezetésével vigye be az osztályharcot a faluba és csoportosítsa maga köré a falusi dolgozók tömegeit. Ez a kérdés Csehszlovákiában különösen fontos, mivel Szlovákia és Kárpátukrajna összlakosságának több mint 40 százaléka a falvakon él". A pártnak ,ezen irányelve egy jottányit sem vesztett időszerűségéből, holott a párt VI. kongresszusa óta 24 év telt el. * * * Klement Gottwald Műveinek II. kötete ragyogó dokumentuma a leninigazdaságunk kérdései, ilyen komolyan gondoskodik pártunk és kormányunk arról, hogy mindenkinek terített asztala legyen. Ha a királyhelmeci járás „trasái" (kitűzött vonalai) töltésekké, gátakká, csatornákká válnak, ha e járás Szlovákia kertje lesz, akkor az ottani parasztok is jobban tudják teljesíteni, amit a nemzet elvár tőlük. Ha tudományunk és technikánk Szlovákia több mint kilencven járásában olyan alapos munkát végez majd, mint a királyhelmeci járásban — mezőgazdaságunk jóval előbbre lesz, mint ma van. ondhatná valaki — nincs mindenütt árvíz, nem mindenütt öntenek ,el folyók 8000 hektárt, nem lehet ez mindenütt. Persze, a kételkedők örömére nem tehetünk mindenüvé Latorcát. De nem is fogunk arra törekedni, hogy mindenütt feltétlenül nagyobb termő-területet szerezzünk — ellenkezőleg, vannak olyan járások, amelyekre a termőterület csökkentése szemszögéből Leli tekinteni! Itt az elvről van szó és nem más járások lehetőségeinek a királyhemeci járással való mechanikus összehasonlításáról. A szocialista gazdálkodásról van szó, — olyanról, amely nem rögtönöz, nem ragaszkodik a régi módszerekhez, nem elégszik meg azzal az átkos kifogással „ha az apánknak jó volt, jó lesz nekünk is". Mezőgazdaságunk ideális lehetőségeinek megismeréséről van szó, az egyes kerületek, járások, vagy a határ sajátságaihoz való alkalmazásáról és a tudomány ismereteinek alkalmazásáról. Az, ami itt a kelet-szlovákiai síkságon megkezdődött, csak annyi, amenynyinek itt és mindenütt másutt törvényszerűié g történnie kell. A szaktudomány figyélme a Latorcára irányult. Egyszer biztosan épp így ráirányul az állattenyésztés ideális lehetőségeire Árvában. Átvizsgálja egyszer éppen így a gazdálkodás lehetőségeit azokon a vidékéken is, ahol nem .csapadékhiány), hanem felesleg van ... H

ej Latorca, ez csak a kezdet. És annak felismerése, mi mindent lehet még tenni. (Folytatása következik.) sztálini stratégia alkotó alkalmazásának a csehszlovák viszonyokra a forradalmi harcok időszakában. Az V. kongresszus utáni időbén a tömegek forradalmi fellépése idején a fő kérdés a párt bolsevizálása volt és határozott fordulat a tömegmunka felé. Klement Gottwald Műveinek II. kötete megmutatja, hogy Gottwald elvtárs mily biztos kézzel irányítja azt a munkát, mely mozgásba hozza a pártot, amely vezető ereje lesz a munkásosztálynak és az egész dolgozó népnek. Csehszlovákia Kommunista Pártjának fáradhatatlan, elszánt harca Gottwald elvtárssal az élen megteremtette a dolgozó nép egységét az urak egysége ellen. A városi és falusi dolgozók követeléséért vívott harcban megvetették az alapját a munkásosztály és a dolgozó parasztság szilárd egységének, amely egységfront később komoly alapja lett a köztársaság védelméért folytatott harcnak és fontos feltétele a tíz év előtti végleges felszabadulásunknak. Klement Gottwald Műveinek magyar nyelvű kiadása nagy jelentőségű a Csehszlovákiában élő magyar dolgozók számára. Gottwald müveinek mind a második, mind a sajtó alatt lévő további kötetei a tömegpolitikai munkának nagyszerű iskolakönyvei. Mozgósítja a párttagságot a pártmunka végzésére, valamint a nehézségek leküzdésére hazánkban a szocializmus építésében. Gottwald művei meggyőzik az olvasót arról, hogy mind a múltban, mind a jelenben csakis a mindennapi munka vezet a nagy célok eléréséhez. Róják Dezső, Szlovákia Kommunista Pr>rtja Története Intézetének munkatársi-