Uj Szó, 1955. május (8. évfolyam, 103-130. szám)

1955-05-01 / 103. szám, vasárnap

1955. május T. UJSZÖ 5 Minél többször kerülnek az első helyre a versenyben, annál jobb eredmények elérésére törekszenek A PODBREZOVAI „JÄN ŠVERMA" VASu'ZEM dolgozói lelkes munkaversennyel Készülnek május elsejére, a proletariátus nemzetközi ünnepe megünneplésére. Az üzemben nyilvános pártgyűlésen beszéltek arról, hogy a vasgyár munkássága az elnyomatás idejében is helyt állt. A csendőrség és segítőtársaik, a szociáldemokraták minden mesterkedése ellenére hallatták szavukat a munka ünnepén. Hiába igyekeztek a szociáldemokrata vezérek: Béčko János és Trávníček Ferenc a majálisok posványába süllyeszteni a harcos május 1-ét, hiába fenyegették a munkásokat elbocsátással," feleségeiket pedig azzal, hogy nem engedik iskolába járni gyermekeiket, mert nekik hatalmuk van, minisztereik vannak. Hiába használták fel a templom szószékét és agitáltak Hlinka és társai, hogy a szegényeké a mennyek országa. A Podbrezová környéki dolgozók nagyobb része a kommunista népnevelők szavára hallgatott. Vörös zászló alatt vonultak fel, hogy megmutassák.!* erejüket. Megrázó képek elevenednek fel, ha a/ ember az idősebb kommunistákká! beszél, akik már harmincharmadszor agitálnak a május 1-i felvonuláson való részvételre. Mint a nehéz időkben, most sem várnak arra, hogy külön utasítást kapjanak az agitációhoz. Megmagyarázzák munkatársaiknak, hogy május 1. a nemzetközi munkásosztály erejének és legyőzhetetlenségének ünnepe. Majer elvtárs, aki saját tapasztalatai alapján a régmúlt május 1-i felvonulásokról beszél, elmondja, hogy a csendőrséggel farkasszemet ^nézve kiáltott fel: „Munkát! Kenyeret!", „Le a végrehajtókkal!", „Éljen a Szovjetunió, a béke védelmezője!" Schmidt Kálmán elvtárs is jól emlékszik még a csendőrök kardlapjára és puskatusára. — A fiatalok nem is tudják elképzelni, hogyan éltünk, nyomorogtunk akkor — mondja Rosenberger elvtárs. — A gyár kapujánál nap nap után munkanélküliek várakoztak azzal a gondolatttil hátha akad valamilyen alkalmi munka a gyárban. Azok élete sem volt irigyelni való, akik dolgoztak. A „salandsrben", ahogy a legényszállót neveztek, 24 munkás lakott, főzött és mosakodott egy szobában. Mindez nem érdekelte a szociáldemokrata vezéreket, mert követelésekkel megbontották volna jó viszonyukat a burzsoámm JJatvanöt éve már, hogy a munkások először emelték magasra a május elsejei vörös zászlót. Vajon a nemzetközi proletárszolídaritás hány májusi ünnepén vett részt Mező István komáromi munkásember, Csehszlovákia Kommunista Pártjának későbbi harcos törvényhozója a prágai szenátusban? Hát Mező néni, hűséges élettársa, ez a sok szenvedést megért, mégis örökké derűs kedvű aszszony, a régi komáromi kommunisták népszerű Mező-mamája? Mező István, a csász. és kir. hadsereg magyar nemzetiségű katonája a századforduló első éveiben Znojmában ette Ferenc Jóska keserű kenyerét és ott nézett a szokottnál mélyebben egy falusi származású kisleány szemébe. Ezerkilencszázhatban keltek egybe és a cseh menyecske — sok komáromi ma is bizonyíthatja — rövid idő alatt nagyszerűen megtanulta\ férje anyanyelvét. Magyarul beszélgetünk régi májusokról Mező nénivel. Otthonos kin lakása ott van a miMei iparnegyed peremén, ahol a város végződik és a természettel ölelkezik. A megművelés alatt álló földek a későbbi, még nagyobb Prága tartalékterületét képezik. Mező néni ablakából a várost is, a falut is látja. Ez is egyik oka, amiért férjének 1946-ban bekövetkezet' halála után úgy megkedvelte új környezetét, ahol a felszabadulás óta él. . Mező néni tűnődik a múlton, gondolatait rendezgeti. — Férjem egészen fiatalon bekapcsolódott a munkásmozgalomba. Részt vett minden május elsejei tüntetésen. Leggyakrabban otthon, de máshol is, ahová a párt küldte. Megalakulása óta tagja volt Csehszlovákia Kommunista Pártjának. Jómagam, ziával, amelytől zsíros jutalmakat és képviselői széket kaptak. Máther Rudolf elvtársnak, az üzemi tanács elnökének is emlékezetében él még, mikor elbocsátották őt a gyárból. Mint a szociáldemokrata párt tagja Béčko Jánoshoz, a szociáldemokrata parlamenti képviselőhöz fordult panaszával, aki azt mondta: „Helyes, hogy elbocsátottak. Fiatal vagy, mehetsz Kanadába dolgozni." Máther elvtárs azonban sokkal jobban szerette hazáját, s ezért a kommunisták jldalára állt. ÉS ELJÖTT A NAP: a podbrezovai munkások a szovjet hadsereg segítségével felszabadultak. Megszűnt a munkanélküliség és a nyomor. A „salander" helyébe több emeletes, fürdőszobás, parkettes lakóházak épültek és további házak építése van tervbevéve. Siklósi Vilmos, aki alig 20 éves, a cinkelőben a csöveket egyenesíti. A kényelmesen berendezett legényszállóról, keresetéről beszél nekünk. Havi jövedelme bizony jóval meghaladja az 1500 koronát. A nyolcórás munkaidő után szórakozási lehetőségről gondoskodik az üzemi tanács. Mozgószínházon kívül gazdag 'könyvtár áll rendelkezésükre. Tánciskola, fényképész- és egyéb körökben sok mindent tanulhatnak. Beszélgetésünkbe Straka András, az egyik darukezelő is bekapcsolódott. Értelmes fiúk. De azt, hogy a munkásokat a múltban mennyire kizsákmányolták, az szinte hihetetlen számukra. Ha ezt nem Rosenberger elvtárs mondta volna el nekik, aki az elnyomatást saját bőrén érezte, talán nem is hinnék el. A műhelyben egyre többet beszélnek május l-e megünnepléséről. A dekorációk már nagyban készülnek. Az üzem fő bejáratánál az egyik transzparensen olvassuk: „Éljen május elseje!" Már festik a táblákat, amelyek majd a munkaversenyben legjobb eredményt elért dolgozók nevét hirdetik. Az üzemrészlegen sokan bizakodnak, hogy az ő nevük, teljesítményük is ott lesz. Dicséretet érdemelnek a dolgozók, szép eredményeket értek el az első negyedévben. A tervet 105,4 százalékra, az akkumulációt pedig 119,01 százalékra teljesítették. Nap nap után millió szikrát szórva ömlik az acél a formákba. Aki naponta tízszer is látja, mint kísérőnk, Srnka Viktor, mégis megáll egy pillanatra, hogy elgyönyörködjék a csodálatos látványban. A szép eredmények elérésében különösen a III. Martin-kemencénél Kochan József csoportja jár az élen az első negyedévben. Jelentősen túlteljesítették tervüket, mert jóval lerövidítették az adagolási időt és több acélt csapoltak a kemencéből. Növelték a kemence termelőképességét, növelték a termelékenységet. A LEMEZHENGERLŐK SEM AKARNAK LEMARADNI a májusi versenyben. Csunderlik elvtárs előhengerlő már többször részt vett izgalmas nagy versenyben. Tudja, hogy milyen nagy örömet jelent, ha kollektívája az első a versenytáblán. Minél többször nyerték meg a versenyt, annál nagyobb kedvük kerekedett, hogy még különb eredményekét érjenek el. Ha látják, hogy egy műszakban lemaradtak, a következőben úgy megnyomják a gombot, hogy lemez lemezt ér a hengerek alatt. Szinte hegyekké növekedik a gépek mellett a készáru. A csöveket gyártó üzemrészlegen a műszakok közötti versenyben Lovas elvtárs csoportja vezet. Nem volt köpnyű feladata Náther elvtárs előtt győzni, aki jó szervezője és nevelője kollektívájának. — Keményen küzdöttünk ezért a győzelemért. A küzdelem az év első órájában kezdődött — mondja Sokol elvtárs, a csoport egyik tagja, aki minden tudását latba veti, hogy segítse a szocializmus építését. Minél többet termel, annál jobban él ő maga is. Keresete átlag 1800—1900 korona havonta. Sokol József már megette kenyere javát. Közelebb van a hatvanhoz, mint az ötvenhez. A munkanélküliség éveiben bizony csak 200 koronával ment haza, mert egész hónapban csak 8 napra való munkát adott a gyár. Ahogy az üzemet így végigjárjuk és beszélünk az öreg, nélkülözésben és harcokban edzett munkásokkal, fiatalokkal, akik soha sincsenek megelégedve önmagukkal, mindig jobban szeretnének dolgozni, nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy nagyszerű emberek, munkások, techn

;kusok állnak az eredmények mögött. Látják,-, hogy a munkásosztály nagy ünnepe tiszteletére nem tehetnek szebbet és nagyobbat, mint ha a terv teljesítésével és túlteljesítésével küzdenek a nemzetközi munkásmozgalom e nagy feladaténak, a világ békének győzelméért. Erdősi Ede, iVerefe, harcosok, akikre a kassai dolgozók ma is szeretettel gondolnak A KASSAI MÁJUS ELSEJÉK ünnepe a masaryki és benesi „demokráciában" hatalmas tüntetés volt a kenyérért, a munkáért. A kommunista párt a vörös szakszervezet segítségével többezres tömeget mozgósított a tüntető felvonulásra. A proletariátus már napokkal előtte készült a harcos, tüntető menetre. Április második felében a munkásotthon termeiben már nagy volt a sürgés-forgás. Készültek a zászlók, transzparensek, röplapok. A munkászenekar, a híres DDOČ szorgalmasan próbált. Jön a proletariátus seregszemléje, tüntetér a kizsákmányolás ellen, a munkanélküliség ellen, a fasizmus veszélye ellen! A kassai burzsoázia eleinte gúnyosan, de később rettegve nézte, hogy évről évre hogyan nő a kommunista párt által vezetett tömeg, Annak ellenére, hogy a burzsoázia kormánya mindent elkövetett a felvonulás sikerének megakadályozására, hogy a felsőbb iskolák tanulóit kirándulásra vitte, a katonaságnak megtiltotta, hogy elhagyja kaszárnyáit, s a rendőrség minden épkézláb emberét mozgósította — a tüntető felvonulást megakadályozni nem tudta. A párt napokkal előbb beadta kérelmét a rendőrséghez, melyben megjelölte a felvonulás útirányát és engedélyt kért a népgyűlésre. A rendőrség azonban az útirányt megváltoztatta és megrövidítette. Megérkezett a nagy nap, a munkásosztály ünnepe, május elseje. A munkásotthon előtt gyülekezett a tömeg, a rendező elvtársak nagyban tevékenykedtek, rendezték a sorokat, árusították a jelvényeket és újságjaink májusi számait. Megjelent a munkászenekar, utána a szállítómunkások lóháton, hatalmas vörös zászlók az élen, transzparensek a sorokban. Elől a helyi pártvezetőség, középen a párt központi kiküldötte, utánuk a kassai proletariátus és a falvak kommunistái, zsellérek, szegényparasztok. Sok kiváló elvtárs haladt a sorokban, akiket később a horthysta és hitleri fasizmus gyilkolt le. A menet indulásától kezdve az akkori Legionárus-térig hangosan tünJľLuťikánkat dm^ztiik proletárasszonyok régi szokása szerint, szintén vele tüntettem. Piros kendővel, ötágú csillaggal évről évre lelkesen felvonultam a komáromi kommunistákkal. Pedig csak 1924-ben vettek fel a párt soraiba. Büszkén gondolok a felvétel pillanatára még ma is, harminc év után — mondja egész felélénkültén Mező fiéni, aki egyszuszra seeretne mindenről tájékoztatni. Pártunk a jobb jövő reményében mozgósította a dolgozókat. Minden évben más volt a központi jelszó, de mindig olyan, amilyen a tömegek elevenébe vágott, Egyszer a munkáért, a munkanélküliség ellen, másszor a földért, emberi megélhetésért, az osztály- és nemzetiségi elnyomás ellen, később a növekvő fasiszta veszély ellen, a népfrontért, egységfrontért, a békéért tüntettünk, Határozottan felléptünk az ellen, ami nyomott, a komáromi kiskirályok ellen, akik kidobták a munkából a helybelieket, hol azon a címen, hogy kommunisták, hol azon a címen, hogy nincs állampolgárságuk. A dohány• gyárban inkább messzi falvakból jött, akkor még öntudatlan parasztlányokat alkalmaztak, mint bennünket, komáromi munkásasszonyokat. Nekem is felmondtak, mert .agitáltam". Pedig mindig csak az igazat mondtam meg társaimnak. Szó szót követ. Mező néni nem tudja abbahagyni az emlékezést. — Hányszor kigúnyolták a rendörök, csendőrök: Szénatomé asszony, 'dobja el azt a rongyot, vegye le azt a csillagot — kiáltották felém és a piros kendőmre mutattak. Attól akartak megfosztani, ami a legkedvesebb, ami úgy a szívemhez nőtt. De én fügét mutatva önérzetesen válaszoltam: — Ez a mi erőnk, ez a mi jövőnk. Gyarapodtak is soraink minden május elseje után. Amikor a Szolidaritás megbízásából a bebörtönzött elvtársakat látogattam és ételt hordtam nekik, a börtönőrt is magasba emelt öklöm munkásköszöntésével üdvözöltem. A börtönőr kezemre vágott és rámripakodott, hogy ne járjak oda. — Engedjék haza az ártatlan embereket — mondtam — és nem fogok idejárni. Akkor volt ez, amikor az első köztársaság utolsó éveiben fokozódott a rendőrterror, a fasizálás. A májusi ünnepségeken is csak az ürügyet keresték véres beavatkozáshoz, brutális ütlegelésekhez. De sokszor, de sok helyen meg is találták és folyt a munkásvér, megteltek a börtönök. Rég volt mindez. Nehéz idők tanúja ez a hatvannyolc éves asszony, munkásharcos özvegye, aki bátran emelte fel a múltban tütakozó szavát a szörnyű embertelenségek ellen. De azért nem mulasztja el megjegyezni, hogy mai csodás életünk eredményeihez a Szovjetuniónak, pártunknak csupán a létezése is nagyban [hozzájárult. Proletár internacionalizmusukat és lángoló hazaszeretetüket juttatták kifejezésre azokban a borús időkben éppen azok, akikhez az akkori rendszer a legmostohább volt, azok, akik csak láncaikat veszthették, de cserébe egy egész világot nyerhettek. Maguk előtt látták a munkások és parasztok szabad hazáját, a legyőzhetetlen vörös hadsereget és a pártot, amelyben fenntartási nélkül bíztak. Nem lehet ezt soha elfelejteni, Pedig sokan még nem értették az összefüggéseket, csak ösztönösen érezték, hogy hol a helyük. A forradalmi fellángolást csak fokozatosan váltotta fel az emberekben a forradalmi öntudat. Lakása is visszatükrözi a harcos múltat. Lenin-, Sztálin-, Gottwald-, Gorkij-képek és szobrok mellett régi fényképsk a komáromi május elsejékről, felvonulásokról, üdvözlő lapok Moszkvából. Azok az elvtársak küldték, többek között Steiner Gábor, akik már az első köztársaságban abban a szerencsében részesülhettek, hogy a szovjet kormány vendégeiként eljutottak oda. Micsoda erkölcsi hatáap volt ezeknek a képeknek, amelyek Moszkvát, a szovjet haza katonai erejét, az épülő gyárakat, a metrót hozták közelebb a csehszlovákiai munkásokhoz. Ott él Mező néni kedves emlékei között, ott gyűjti külön kis díszpárnán a májusi jelvényeket, amelyekhez odatűztem — látható örömére — az idei, 1955-ös jelvényt. Mező néni azonban korántsem él csak emlékeinek. Kicsit törődött már, de azért ha beszél, ragyog a szeme, mosolyog. Szorgalmasan olvassa a Rudé Právot, a Szovjetbarátok lapját, sajtóbizalmija a környéknek és párU oktatásra is jár. Volt már a Leninmúzeumban. a Gottwald-rmuzóleumbarí, nem mulaszt el egyetlen taggyűlést és boldog, ha szép szovjet filmet láthat. Beszélgetésünk napján Karenina Anna előadására készüH. Öregkora nyugodt. Megelégedettségének magyarázata, hogy férjével együtt mindig becsületesen, a munkásosztály érdekeit szem előtt tartva tetett a fasizmus és a tőkések ellen, éltetve a hatalmas Szovjetuniót és annak vezéreit. A rendőrség készenlétben várta a menetet a kapualjakban megbújva, készen tartva gumibotjaikat, hogy az adott jelre működésbe kezdjenek. A munkászenekar rázendített az Internacionáléra, a hatalmas tömeg együtt énekelt vele. A helyi pártvezetőség tagja üdvözölte a tömeget és átadta a szót a központi kiküldöttnek. Az előadó képviselő elvtárs megkezdi a beszédét. Amíg a külpolitikai helyzet ismertetésénél tartott, a rendőrkapitány nyugodtan ült, a tömeg hatalmas tüntetése ellenére, ahogy azonban a belpolitikai helyzetet kritizálta, a rendőrkapitány tiltakozott az előadó kijelentései ellen s zavarta közbeszólalásaival a szónokot. Az előadó tovább beszélt és élesen kritizálta a kormány népellenes politikáját. A rendőrtiszt megvonta a szót a képviselő elvtárstól, de ő tovább beszélt. A tömeg zúg, tiltakozik a rendőrterror ellen. Megszólal a rendőrsíp és előbújnak a gyalogos és lovas rendőrök, vadul nekitámadnak a tömegnek, valóságos közelharc fejlődik ki. Az előadó elvtársat, annak ellenére, hogy védi a képviselői immunitás, leráncigálják a rendőrök a szószékről, ütlegelik és letartóztatják. A rendőrség hozzáfog a tér kiürítéséhez, a tömeg elkeseredetten védekezik, de győz a gumibot, és 50—60 elvtárs letartóztatása után a tüntető tömeg lassan szétszéled. Major István, Steiner Gábor, Valló József, Kosík István képviselők voltak azok, akik a kassai május elsejéken mint előadók legtöbbször képviselték a párt Központi Bizottságát. Nevek, harcosok, akikre a kassai dolgozók ma is szeretettel gondolnak. Húsz évvel ezelőtt május elsején a Csehszlovákia Kommunista Pártja vezetésével, a kassai proletariátus tüntetett a kizsákmányolás és a fašizmu* ellen. Ma május elsején harcos felvonulást rendezünk a szocializmus építésében elért eredmények mellett, a békéért és a népek biztonságéért. Cséjry Ernő, Kassa. dolgozott. Tiszteli is a kor, melyben él. Megélhetése biztosítva van és az elvtársak, szomszédok szeretik. Pártvágy állami ünnepségeken az öreg, érdemdús elvtársaknak kijáró, tiszteletben részesítik és ahol csak megjelenik, a szeretet látható jeleiml veszik körül. Férjével együtt a háború évei alatt is megünnepelték mindig a május elsejét. Mostanában, amikor már kissé fárasztó lenne a prágai hosszú menetben felvonulnia, a párt, a Nemzeti Front vendégeként ot.t ül a Vencel téren azok között, akik mint ö, a dicső múlt jogán büszkén nézhetik a ragyogó tavaszi napon azokat, akik olyan szerencsések, hogy ma, hazánk aranykorszakában építhetik szorgos munkájukkal a szocializmust. És amilyen megelégedetten figyeli a mi lelkes, ünnepi tömegfelvoniilásunkat, olyan izzó gyűlölettel gondol azokra, akik a másik oldalon hatalmi eszközökkel akadályozzák ínég a dolgozók akaratának szabad megnyilvánulását. De ha lehet is a haladást akadályozni, a fejlődést megállítani — ezt nagyon jól tudjuk — nem lehet. A népek nem akarnak háborút és nem tűrik a háborút. Qzlovákíat sorosok elvtársának, barátjának, ismerősének májusi üd* vözletét küldi Mező néni. Szeretettel gondol rájuk, emlékeiben sokat van velük. Magam még hozzáteszem, hogy egészsége jól szolgál és az idei jubileumi év ünnepségeinek killonör sen örül. Ott lesz megint május elsején a Vencel téren, hogy gyönyörködjön a szocialista építés százezreiben, osztozzon sikereikben és úttörőtársuival együtt elmondhassa: Megtettük a rrmgunkét. Harcunkat meg» harcoltuk, Munkánkat elvégeztük. A régi vörös májusok útja eredményes volt. Jó Sándor,